Az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók

(Mt 20:1-16) Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: ,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.'' Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ,,Miért álltok itt egész nap tétlenül?'' Azt felelték neki: ,,Mert senki sem fogadott fel minket.'' Erre azt mondta nekik: ,,Menjetek el ti is a szőlőbe.'' Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.'' Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.'' Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'' Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.'

Amikor egy társaságba, egy közösségbe vágyódunk, csak arra gondolunk, hogy miként juthatnánk be, miként tartozhatnánk oda, de amint a lábunkat betehettük, bizonyos idő elteltével, már azon kapjuk magunkat, hogy keressük a jobb és a rangosabb helyeket. Így lehet ez az üdvösséggel, a mennyországgal is: amíg még kint vagyunk, addig rettegünk és kétségekkel küzdünk. Arra gondolunk, hogy bárcsak a menny küszöbén belül lehetnénk. De ha már bent vagyunk, akkor lejátszódhat bennünk is a Zebedeus fiai lelkületének példája...

(Mt 20:21) Jézus megkérdezte: »Mit kívánsz?« Az így válaszolt: »Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.«

(Mk 10:37) Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben.

Az Úr Jézus elutasította a Zebedeus fiainak anyját is, és el fog utasítani minket is, ha így viselkedünk, mert mindenki csakis azt a helyet kaphatja meg, foglalhatja el, amelyet a mennyei Atya készített számára...

Nem az a kérdés, hogy milyen helyünk lesz a mennyben, hanem az, hogy elnyerjük-e az üdvösséget és a számunkra elkészített helyet (Jn 15:3). Képzeljük el, hogy ott vár ránk, odafenn a mennyben, egy gyönyörű karosszék, összekulcsolt karfákkal. Ezek a karfák csakis bennünket ismernek fel, és csakis nekünk nyílnak szét, hogy beleülhessünk a számunkra elkészített székbe. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell dolgoznunk lelki átalakulásunkért,  növekedésünkért és a kijelölt helyünkért. Aki megtartja a törvényt és úgy tanítja, az nagy lesz a mennyek országában (Mt 5:19 ), és aki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája (Mt 12:44)... Ez is egy nagy misztérium: a predesztináció és a személyes cselekedetek közötti feszültség...

A helyek nem egyformák. Egy asztal körül sem lehet úgy leüllni, hogy mindenkinek egyforma helye legyen. Van, aki a főhelyen ül, van, aki jobbról, van, aki balról és van, aki az asztal végén. Szűzanya is csak egy van, az ősatyák, a pátriárkák, a próféták és az apostolok is mind-mind egyedi és megismételhetetlenek személyek... Mégis, az Úr, az utolsónak is ugyanannyi fizetséget ad, mint ezeknek az első választottaknak (Mt 20:13). Így nyilvánul meg az Úr végtelen jósága és hatalma, amely lehetővé teszi, hogy mindenki, üdvtörténeti szerepétől függetlenül, egyformán elégedett és boldog legyen a mennyországban...

A helyek, a szerepek és a feladatok különbözőségében való egységes megnyugvásról és boldogságról Szent Pál is ír a Krisztus misztikus teste hasonlatában...

(1Kor 12:14-23) Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha azt mondaná a láb: "Nem vagyok kéz, nem vagyok a test része", vajon akkor nem lenne a test része? És ha azt mondaná a fül: "Nem vagyok szem, nem vagyok a test része", vajon akkor nem lenne a test része? Ha az egész test szem volna, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás volna, hol lenne a szaglás? Már pedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Márpedig sok ugyan a tag, de a test egy. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem!", sem a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem!" Sőt a test gyöngébbnek látszó tagjai sokkal inkább szükségesek, és a test kevésbé nemesnek tartott tagjait nagyobb tisztességgel vesszük körül.

Bármennyire kicsik és gyengék leszünk is a mennyek országában, ott mégis ott tökéletes boldogság vár ránk. Minél kisebbek leszünk, annál inkább fognak gondoskodni rólunk és annál inkább szeretni fognak minket. Ez megszüntet mindenféle versengést, törtetést, félelmet, szorongást, és már itt a földön, buzgóságra és jócselekedetekre serkent minket. Jó nekünk kicsinek és utolsónak lenni... Az a hely lesz jó nekünk, amelyet a jóságos mennyei Atya öröktől fogva elkészített számunkra. Csakis ott fogunk örökké boldogok lenni, mert ott birtokolhatjuk Isten örök boldogító látását. Ezért hát Lisieux-i Kis Szent Terézzel együtt merjünk elindulni a kicsinység útján...

 

 

Uram Jézus, add, hogy mindvégig kitartsunk Tebenned, és elnyerjük a nekünk szánt helyet a mennyben. Ámen.