Jézus hûsége

(Jel 1:4-6) János a hét egyháznak, amelyek Ázsiában vannak. Kegyelem nektek és békesség attól, aki van és aki volt és aki eljövendő; és a hét szellemtől, akik az ő trónja előtt vannak; és Jézus Krisztustól, aki hűséges tanú, elsőszülött a halottak közül, és fejedelme a föld királyainak; aki szeretett minket és megszabadított bennünket bűneinktől a saját vére által, és Istene és Atyja számára királysággá és papokká tett minket; övé a dicsőség és az uralom örökkön-örökké! Ámen.

Keveset gondolunk a hûségre és még kevesebbet beszélünk róla. Ha a hûség szót halljuk, akkor leginkább az jut eszünkbe, hogy ki, hogyan csalta meg házastársát, illetve kik azok, akik elválltak… Evangéliumi vonatkozásban, a hûség leginkább a hûtlen sáfár példázata által jut eszünkbe (Lk 16:2). Ilyenkor, esetleg, eljutunk addig a kérdésig, hogy: vajon mi hûségesek vagyunk-e ?…

Mi jelent hûségesnek lenni? A hûség tömören azt jelenti, hogy megtartani: megtartani az egységet, megtartani az ígéretet, megtartani a fogadalmat, megtartani a hitet, megtartani az eggyességet, megtartani a szövetséget… 

Amikor a hûségrõl gondolkodunk, megfeledkezünk visszamenni egésszen a forráshoz, Jézus Krisztushoz. Mi csak az emberi hûségrõl akarunk gondolkodni, pedig a hûség nem más, mint a Szentlélek gyümölcse, ami az Igazból és a Hûségesbõl forrásozik:

(Gal 5:22) A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség,...

A hûség ellentétének pontos neve nem a hûtlenség, hanem az árulás. Az iskarióti Judás esetében láthatjuk, hogy mennyire súlyos dolog az árulás. Ezért annyira fontos a hûség és fontos elmélkedni a hûségrõl:

(Lk 22:22) Mert az Emberfia ugyan elmegy, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt!

Jézus hûsége hármas jellegû:

1. Jézus hû a mennyei Atyához;
2. Jézus hû önmagához;
3. Jézus hû a követõihez.

Jézus hû a mennyei Atyához

Az Úr Jézusnak küldetése volt. Az örök Igét, Aki megtestesült ( Jn 1:14), a mennyei Atya küldte a világba és Õ megígérte az Atyának, hogy teljesíti küldetését:

(Zsid 10:5-7) Ezért mondta, amikor a világba jött: „Áldozatot és ajándékot nem akartál,
de testet alkottál nekem; az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. Akkor azt mondtam: Íme, eljövök – a könyvtekercsben meg van írva rólam – hogy megtegyem, Isten, a te akaratodat!.”

(Jn 14:24) Aki nem szeret engem, nem tartja meg igéimet. Az ige pedig, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.

(Mt 15:24)  Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.”

Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, megtartotta az Atyának tett igéretét. Mindvégig hû maradt ígéretéhez és küldetéséhez. Az utolsó szava az volt, hogy: Beteljesedett! (Jn 19:30). Ez azt jelenti, hogy: Íme, teljesítettem ígéretemet, amelyet öröktõl fogva megígértem, még a fenti dicsõségemben…

A pusztai negyven napos kísértés alatt, a Sátán - aki egy rövid idõre kisebbnek látta önmagánál az Isten Fiát - arcátlanul megpróbálta eltéríteni az Úr Jézust küldetésétõl, de Õ hûséges maradt.

Hûséges maradt mindvégig, megfeszítve, magányosan, kicsorgatva értünk az utolsó csepp vérét is…

(Zsid 2:9) … azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.

(Mt 4:8-10) Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”

Ezért Jézus neve nemcsak az, hogy a Szent és az Igaz, hanem a Hûséges is:

(Jel 3:14) A laodíceai egyház angyalának írd meg: Így szól az Ámen, a hűséges és igaz tanú, aki Isten teremtésének kútfeje...

(Jel 19:11) Ekkor láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak Hűséges és Igaz volt a neve, és igazságosan ítél és harcol.

(Zsid 3:1-2) Nos, szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott osztályrészül, nézzétek hitvallásunk követét és főpapját, Jézust: milyen hűséget tanúsított az iránt, aki őt küldte, akárcsak Mózes Isten egész házában.

Jézus hû önmagához

Mi nemhogy Istenhez vagy embertársainkhoz nem vagyunk hûek, hanem még önmagunkhoz se... Meghasonlott emberek vagyunk... Megmasonlunk értelmünkkel, vágyainkkal, a jobb énünkkel, akarnánk a jót, de a tagjainkban munkálkodó bûn által, engedünk a bûnös gondolatoknak és vágyaknak. A meghasonlott, bûnös emberi természetet, Szent Pál fogalmazta meg a legpontosabban:

(Róm 7:14-25) Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének.

Az Úr Jézus azonban hû önmagához. Hû volt önmagához akkor is, amikor teljesen elhagyottnak érezte magát és így kiáltott fel: “ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI?", azaz: "Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engem?”(Mt 27:46) és hû marad akkor is, amikor mi hûtlenek vagyunk, mert Õ önmagát meg nem tagadhatja:

(2 Tim 2:11-13) Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.

Jézus hû a követõihez

A krisztuskövetés egyik legfontosabb követelménye a hûség.

(1 Kor 4:2) Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen.

Az Úr Jézus hûséges a hûségeshez, megbocsájtja a bûnöket és megvallja a mennyei Atya elõtt azt, aki Õt megvallja az emberek elõtt:

(Zsolt 18:26) A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen.

(Mt 10:32) Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van.

(Zsid 10:23) Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett – mert hűséges az, aki az ígéreteket tette ...

(1 Jn 1:9) Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól.

Az ember hûsége

1. Az ember hûsége a Megváltóhoz;

2. Az ember hûsége önmagához;
3. Az ember hûsége az Egyházhoz és embertársaihoz.

A pogányok között is, a történelem folyamán, láthatunk hûségeseket az emberek között. Voltak és vannak hû házastársak, hû királyi szolgák, hû katonák, stb. De az igazi, lelki, Istenhez és törvényeihez való hûség, csakis Jézustól van, a Szentlélek által. A kegyelem az, ami megerõsít és képessé tesz megmaradni hûségben.

Az ember hûsége a Megváltóhoz

Aki mindvégig hûséges marad Krisztushoz, mindvégig kitart, az üdvözül és elnyeri jutalmát. A hûségben, nem a szolgálat nagysága számít, hanem a szolgálathoz való ragaszkodás minõsége.

(Mt 25:23) Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!

(Lk 16:10) Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.

(Mt 24:45) Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik?

(Jel 2:10) Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.

(Mt 24:13) De aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Az ember hûsége önmagához

Az ember akkor tud hû lenni önmagához, ha egység van benne és szereti önmagát. Ez egy egészséges önszeretet, amelyet önbizalomnak is szoktak nevezni. Az ilyen ember tud bízni és szeretni másokat és Istent. A meghasonlott ember nem tud bízni sem önmagában, sem másokban. Istenben aztán végképp nem...

(Jak 1:8) ... hiszen a lelkében megosztott ember nem tart ki semmiben sem.

Az ember hûsége az Egyházhoz és embertársaihoz

Isten nem egyenként akar bennünket üdvözíteni, ezért Krisztus Egyházat alapított, amely az Õ misztikus Teste (1Kor 12:12) és felékesített Menyasszonya (Jel 21:2). A hithez, az Egyházhoz és a keresztény közösséghez való ragaszkodás, a hûség feltétele.

(1 Pét 5:12) Szilvánusz által, akit hű testvérnek tekintek, röviden írtam nektek, kérve-kérve titeket, és tanúságot téve arról, hogy ez Isten igaz kegyelme. Tartsatok ki benne!

(Kol 4:9) Vele megy Onezimosz, a kedves és hű testvér is, aki közületek való. Ők mindenről értesítenek majd titeket, ami itt történik.

A testvérek közötti hûségre Krisztus adott példát, mint elsõ a testvérek között, mint Isten elõtti szent fõpap.

(Zsid 2:17) Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hűséges főpap legyen Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit.

Ima: Urunk Jézus, tarts meg minket hûségben és szabadíts meg Judás sorsától. Ámen.

Jézus szentsége

(1Pét 1:13-16) Ezért tehát övezzétek fel elmétek derekát, legyetek józanok, és bízzatok tökéletesen a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor felajánlanak nektek; mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva, hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, mert írva van: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”

Sokan, sokfélét mondanak az életszentségrõl, vagy sokan akarnak kikiáltani egyeseket szentnek, anélkül, hogy tisztában lennének a szentség fogalmával. Ma már van élõ sztár-szerzetes, akinek béke Nobel dijat akarnak kiharcolni, vagy holt sztár-szerzetes, akinek el akarják hordani nylon tasakokban a földet a sírjáról...

De mi, vagy ki szent?... Egy pap? Egy szerzetes? Egy imádságba kövült ember? Egy remete? Egy valaki a szentek kalendáriumából? Igen, valamilyen szinten, mindezek szentek, vagy szentek lehetnek... De mitõl és hogyan lettek szentek? Lehetünk-e mi is szentek? Akarunk-e mi is szentek lenni?...

A szentség kritériumai

Minden teremtménynek legfontosabb az õ saját élete, legyen az a biológiai élete vagy az örök élete. Az élet áll mindenek fölött. De senkinek sincs élete önmagában, csak egyedül Istennek és Isten teljesen kinyilatkoztatta Önmagát az Õ Szent Fiában...

(Jn 5:28) Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

(Jn 6:63) Hozzátok intézett szavaim lélek és élet...

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

(Jn 14:6) Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

Jézus valóságos Isten, a Szentháromság egy Isten második isteni személye és tudjuk, hogy Isten maga az élet. Mivel Isten maga az élet, ezért Õ maga az élet törvénye és ezért Õ szent. Benne nincs változás, homály vagy zavar, nincs igazítani való, hanem minden Õhozzá igazodik.

Ezért minden, amit szentnek mondanak, három dolog jellemez:

- Istennek lefoglalt és elkülönített;

- Isten akaratához, törvényeihez és parancsolataihoz igazodó;

- Tiszta és tökéletes.

Jézus a Szent

Jézus Krisztus, az Emberfia, az Õ emberi természete szerint betöltötte a szentség három kritériumát:

1. Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, Istennek teljesen lefoglalt Szent

A Fiú teljesen átadta magát a mennyei Atyának, olyannyira, hogy erre senki más nem lett volna képes. Isten létére nem ragaszkodott az Istennel való egyenlõséghez, hanem teljesen kiüresítette Önmagát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (parabola-himnusz, Fil 2:6-11). Ezért aztán, nem is volt képes senki más arra, hogy felnyíssa a lepecsételt könyvtekercset és az ítélet is csak egyedül az Övé (Jn 5:22). Ezért hangzott el két alkalommal is a mennyei Atyától, hogy: Ez az én szeretett fiam… (Mt 3:17; 17:5; Mk 9:7; Lk 3:22, a Jordán folyónál és a Tábor hegyén).

(Iz 41:14) Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod – az Úr mondja ezt neked –, Izrael Szentje, a te Megváltód.

(Zsid 10:5-7) Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.”

(Fil 2:6-11) Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr. 

(Jel 5:4-5) Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.”

2. Jézus beteljesítette az Atya akaratát, a törvényt és a parancsolatokat

Õ nem azért jött a világba, hogy eltörölje a törvényt vagy a parancsolatokat, hanem hogy beteljesítse és tökéletesítse azokat (Mt 5:17-20). Õ teljesítette mindenben a mennyei Atya akaratát. A küldetése végén egy új és tökéletesebb parancsolatot hagyott ránk, amely valójában nem is egy új parancsolat, hanem a szeretet nagy parancsolatának (Mt 22:36) egy újabb, szintetizáltabb, saját kereszthalálával megpecsételt foglalata.

(Jn 4:34) Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.

(Jn 5:28-30) Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek.  Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra. Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött.

(Mt 5:17-18) Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.

(Jn 13:34) Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!

3. Jézus egésszen tiszta és tökéletes

Isten Fia felvette a mi emberi természetünket, egésszen olyan lett mint mi, kivéve a bûnt. Õ egésszen tiszta és tökéletes, hogy mint tökéletes áldozati bárány váltson meg minket.

(Zsid 4:15) Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.

(2Kor 5:21) Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.

(ApCsel 3:14) Ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson nektek szabadon.

Szentekké kell válljunk a Szentbõl részesülve

Isten népe szent kell legyen, mert maga Isten szent. Ez nem Isten szentségének lemásolását, utánozását jelenti, hanem inkább részesedést Isten szentségébõl a kegyelem által...

(Lev 11:44-45) Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Ti megszentelődtetek, szentté lettetek, mivel én szent vagyok. Ezért ne tegyétek magatokat tisztátalanná a földön mászkáló állatokkal.  Én, az Úr vezettelek ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek: legyetek szentek, mivel én is szent vagyok.

(Lev 19:1-2)  Az Úr így szólt Mózeshez: „Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.

(Lev 20:7-8) Szentelődjetek meg tehát, és legyetek szentek, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Tartsátok meg törvényeimet és éljetek szerintük, hiszen én, az Úr teszlek szentté benneteket.

(Iz 6:5-7) Erre így szóltam: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.” Akkor az egyik szeráf odarepült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele az ajkamat és így szólt: „Nos, azáltal, hogy ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bűnöd.”

(Mt 5:48) Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!

(1 Pét 1:13-16) Ezért tehát övezzétek fel elmétek derekát, legyetek józanok, és bízzatok tökéletesen a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor felajánlanak nektek; mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva, hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, mert írva van: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”

A Törvény által az ember nem tudta megvalósítani az életszentséget saját erejébõl. A kegyelemmel viszont közre kell müködni. Nem lehetünk szentek a magunk erejébõl, de Isten sem tud szentté változtatni minket, ha mi nem akarjuk. Az életszentség kettõn áll: Istenen és emberen. Isten adja az Õ kegyelmét, az ember pedig megéli a kegyelem által a maga életszentségét... És fordítva, a bûnös életmódban úgy vagyunk, mint ahogyan abban a  közismert dalban éneklik: Se veled, se nélküled, élni nem tudok…

Tehát az életszentségre vezetõ út:

1. Istennek lefoglalt emberek kell legyünk

Ez a karaktert adó szentségek kiszolgáltatása által valósul meg, amikor megkeresztelnek, aztán megbérmálnak, vagy van akit pappá szentelnek. De ez még nem elég… Ettõl még nem leszünk szentek. Az életszentséghez, nap mint nap, Isten lefoglalt emberei kell hogy legyünk, a mindennapi döntéseikben, hogy egyre inkább elkötelezzük magunkat Istennek. Ez a Krisztusba való belegyökerezés, amely aztán a Krisztusban való halállal teljesedik be...

(Kol 2:7) Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban.

(Ef 3:17) ...hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben.

(Jel 14:13) Erre szózatot hallottam az égből: „Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”

2. Isten akarata, törvényei és parancsolatai szerint kell éljünk

Az az ember él Isten akarata, parancsolatai szerint, aki szereti Istent és felebarátját. Ki az, aki szereti Istent? Ki az aki megtartja parancsolatait?...

(Jn 14:15) Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat...

(Jn 15:10) Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Azt kérdezed, hogy melyek Isten parancsolatai? Mi az Õ akarata? Keressed és akkor megtalálod... (Mt 7:8)  Nincsenek azok elrejtve...  Azt mondod, hogy megtartod Isten parancsolatait? Meglehet, de vajon szereted felebarátodat? Ha nem, akkor az istenszereteted is hiábavaló...

(1 Jn 4:20-21) Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

3. Tiszták és tökéletesek kell legyünk 

Amikor elõször olvastam az evangéliumban azt, hogy legyünk tökéletesek, amint a mennyei Atyánk is tökéletes (Mt 5:48), eléggé felháborodtam. Hogyan kérhet ilyent tőlem a Mester? Hát nem látja, hogy mennyire alantas, gyenge és tisztátalan vagyok?... Bizony látja, de Istennek minden lehetséges ( Mk 10:27)... Õ fel tud emelni, meg tud erõsíteni, meg tud tisztítani és meg tud füröszteni az Õ Szent Lelkének fürdőjében:

(1Kor 6:11) Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által.

A mi dolgunk a jó harcot megharcolni, a pályát végigfutni és a hitet megtartani. A többit Õ majd elvégzi...

(2 Tim 4:7) A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.

Ima: Uram Jézus Krisztus, Te vagy a Szent és az Igaz, Aki eljövendõ. Marana Tha! Jövel Uram Jézus. Ámen. 

Jézus jósága

(Mk 10:17-19) Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”  „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten.  Ismered a parancsokat...

A bûnös ember három dolgot kíván: gazdagságot, testi örömöket és világi elismerést. Szent János apostol a világias lelkületet a következõképpen fogalmazta meg:

(1 Jn 2:16) ... mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.

A gazdagsággal és a világi örömökkel eltelt ember eljut egyszer arra a pontra, amikor elismerésre vágyik és jónak akar látszani az emberek szemében. A gazdag ember öntetszelgését, a mindenkor hízelgõk és hajlongók, ravaszul megérezik. Így alakulhat ki az a szokás, hogy ha valaki egy gazdag, híres, befolyásos ember jóindulatát akarta megnyerni, akkor azt „jó”-nak titulálja: jó uram, jó mester, jó asszony, stb...  Valószínüleg a gazdag ifjú nem sokat gondolkodott azon, hogy az Úr Jézus mennyire jó, hanem a bevett szokás szerint, „jó Mesternek” nevezte Õt...

Ebbõl a megfontolásból, számomra két dolog következik:

1. Az Úr Jézus megrója a gazdag ifjút ezért a szokásáért, amely szerint a befolyásos embereket „jó”-nak titulálja,  holott egyedül csak Isten jó.  Ezzel emlékeztet arra, hogy minden ember bûnös, sőt gonosz, nélkülözi Isten dicsõségét (Róm 3:23) és megváltásra szorul.

2. Azzal a kijelentéssel, hogy egyedül Isten jó, nem cáfolva meg azt, hogy Õ jó, az Úr Jézus implicite kinyilatkoztatja saját isteni természetét. Õ valóban Isten, mert Õ valóban jó... A zsidókkal folyatatott vitában is, meg a jobb lator esetében is kiviláglik, hogy Õ csupa jótettet vitt végbe és nem tett soha semmi rosszat. A bûnös ember is tud néha jót cselekedni, de csupa jót cselekedni, azt csak az tud, aki valóban JÓ...

(Jn 10:32) Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?”

(Lk 23:41) Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.

Az Úr Jézus jóságát minden evangéliumi részben meg lehet látni, de ezekbõl csak hármat szeretnék kiemelni:

1.  Az Úr Jézus jósága a bethlehemi jászolban;
2. Az Úr Jézus jósága a táborhegyi színeváltozáskor;
3. Az Úr Jézus jósága az átdöfött Szent Szívében.

Mi a jó? Mi a jóság? Nehéz szavakba önteni... A jóságot gyakran nem annyira a jótettekben tapasztaljuk meg, hanem az érzésekben és az állapotokban. A jó azt jelenti, hogy békés, örömteli, felemelõ, kiteljesítõ, biztonságot adó, méltóságra emelõ, mûködõ, megtartó, stb. A jót gyakran csak szavak nélkül érzékeljük és leginkább csak a jó hiányát szoktuk szavakkal kimondani. Ez a panaszkodás a rossz miatt...

Az Úr Jézus jósága a bethlehemi jászolban

Isten soha sem hagyta magára az embert. A bûneset után, egy kis idõre, mintha elfordult volna Isten az embertõl, de az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetség után, Mózes idejében, már felhõben és tûzoszlopban vezette Izrael népét a pusztában. Isten, a transzcendensbõl, isteni trónusáról, „átégette” az anyagi világot, hogy letelepedjen a Sínai hegyre és beszéljen Mózessel...

(Kiv 19:20-21) Az Úr leszállt a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. Az Úr így szólt Mózeshez: „Menj le és figyelmeztesd a népet: ne lépje át a határt, és ne akarja látni az Urat, mert sokan meghalnának közülük.

(Kiv 20:18-21) Az egész nép hallotta a mennydörgést, a villámlást, a harsonazengést és látta a füstölgő hegyet. A nép félt, remegett és távol maradt. Így szóltak Mózeshez: „Te beszélj hozzánk és meghallgatunk. Isten ne szóljon hozzánk, nehogy meghaljunk.” Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.”  A nép távol állott, Mózes azonban bement a sötét felhőbe, ahol Isten volt.

Isten és ember közötti találkozás, szemtõl-szembe, ebben a világban, nem volt lehetséges. Isten lénye és természete olyanannyira hatalmas és dicsõséges, hogy az Õ arcának puszta megpillantása is halálos kimenetelû az emberre nézve. Csak egyedül Mózesnek adatott meg az a különleges kegyelem, hogy Istennel beszélhetett szemtõl-szembe és életben maradt.

(Kiv 33:20-23) „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” Az Úr így szólt: „Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára. Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom a kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.”

(Kiv 34:29) Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről – a tanúság két kőtáblája Mózes kezében volt, amikor lejött –, Mózes nem tudta, hogy arcának bőre ragyogott, mivel vele beszélt.

(Mtörv 34:10) Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott.

De mivel Isten jó, ezért Neki volt egy jó terve... Ha a nép csak egy prófétával (pl. Mózessel) képes beszélni (Kiv 20:19), akkor majd eljön Isten az Õ népéhez próféta alakjában:

(Mtörv 18:16-18) Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.”

A próféták sorai folyamatosan jövendölték a Prófétának, azaz a Messiásnak eljövetelét. Ezekbõl a próféciákból a legszebb Izajás próféta jövendõlése:

(Iz 7:14) Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.

Ez a jövendõlés teljesedett be Bethlehemben, több mint 2000 éve, amikor Agusztus császár népszámlálást rendelt el:

(Mt 1:21-23) Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott:  Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.

Jézus jósága a bethlehemi jászolnál érezhetõ a maga teljességében. Ezt a jóságot a bethlehemi pásztorok élõben tapasztalták meg:

(Lk 2:15-18) Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket.  Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak,  és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.

Figyeljük meg azt az óriási kontrasztot, amely a Sínai hegyi események és a bethlehemi jászol körüli események között létezik.  Az elsõnél az emberek rettegnek, nem mernek közeledni, nehogy meghalljanak.  A másodiknál pedig az egyszerû pásztorok odatérdelnek az isteni jóságtól ragyogó jászol köré és repesõ szívekkel, ragyogó szemekkel örvendeznek. Jézus jósága a bethlehemi jászolban, Isten jósága, amellyel az emberekre bízta önmagát teljesen, kiüresedve, lecsupaszítva, szegényen és tehetetlenül (Fil 2:6-11).

Az Úr Jézus jósága a táborhegyi színeváltozásban

(Mt 17:1-5) Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!”

Jézus jósága itt nem cselekvõ jóság, hanem sugárzó jóság. Képzeljük el, hogy Jézus ott ûl egy padon... Megpillantjuk Õt és odamegyünk hozzá... Mit teszünk? Leborulunk a lábai elé? Leülünk melléje? Mit mondunk neki? Mit tennék ilyenkor?... Jézus puszta jelenléte a megrendítõ jóság...

(Mt 28:9)  Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: „Üdv nektek!” Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát.

(Lk 7:35) Megállt hátul a lábainál, sírva fakadt, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta a lábait, és megkente a kenettel.

A táborhegyi színeváltozásban, Péter és társai, valami olyant tapasztalnak, amit szavakba nem lehet önteni. Jézus jósága elárasztotta szívüket, amikor isteni természete átragyogott az emberi természetén. Erre nincsenek szavak és mi is csak annyit mondhatunk, amit Péter: Uram, jó itt nekünk!

Az Úr Jézus jósága az átdöfött Szent Szívében

Úgy mondják, hogy a Megtestesülés célja a Megváltás volt. Isten emberré lett, hogy megváltsa az embert a bűn halálából. De van, aki azt is mondja, hogy a Megtestesülés végsõ célja, hogy Isten teljesen magához ölelje az embert. Isten, Aki lélek, emberré lett, hogy megölelhesse az embert. Mivel az ember csak test (Ter 6:3), ezért azt is mondják, hogy a Megtestesülésnek meg kellett volna történnie az ősbûntõl függetlenül, hogy Isten és ember megölelhessék egymást. Van aki ide vezeti vissza a bukott angyalok lázadásának okát, mert szerintük a Magasságos Isten nem alacsonyodhat le annyira, hogy a testtel, a „porral” ( Ter 3:19) egyesüljön és hogy õk egy test elõtt hódoljanak...

A Fiú, a második isteni személy, örök idõktõl fogva felvállalta, hogy emberré lesz:

(Zsid 10:5-7) Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.

A Megtestesülés által, Jézus emberi természete, hordozója lett isteni természetének, vagyis egy személyben két természete van. Jézus valóságos Isten és valóságos ember. A két külön természet, Jézus Szent Szívében egyesül, amely a kegyelem kifogyhatatlan õsforrása. Amikor a katona átdöfte a lándzsával az Úr Jézus Szent Szívét, akkor nyílt meg a kegyelem és a szentség õsforrása az emberiség számára. A Jézus Szent Szívébõl elõtörõ vér és víz, a világra kiáradó kegyelmet testesíti meg...

(Jn 19:33-34) Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem  az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle.

A víz a bûnbánat és a megtisztulás, a vér pedig a megváltás és a megszentelõdés. Jézus Szentséges Szívében megtörténik a természetek kölcsönös kicserélõdése: Isten részesedett az emberi természetbõl, hogy a megváltott ember részesedjen az isteni természetbõl. Jézus teste az Õsszentség, a kegyelem és a szentségek kiapadhatatlan forrása. Mi mndnyájan, az egész Egyház, belõle halmozunk kegyelemet kegyelemre:

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

Tehát Jézus jósága az Õ Szentséges Szívében szemlélhetõ egésszen, mert onnan származik nekünk minden jó a mennyei Atyától:

(Jak 1:17) Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.

(1 Tim 2:5) Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus...

Ima: Mennyei Atyánk, kérünk, hogy töltsön el minket jóságod bizonyossága, amelyet Szent Fiadban, Jézus Krisztusban ajándékoztál nekünk. Ámen.

Jézus irgalmassága

(Jn 8:1-11) Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Meghirdették az irgalmasság rendkívüli szentévét. Elég sok szó esik mostanában az irgalmasságáról. A magyar nyelvben nehéz különbséget tenni a jóság és az irgalmasság között. Mindkettõ a Szentlélek műve és közös gyökerük a szeretet. Ismerjük az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit...

Irgalmasság testi cselekedetei:
- az éhezőknek ételt adni,
- a szomjazóknak italt adni,
- a szegényeket ruházni,
- az utasoknak szállást adni,
- a fogságban lévõket kiváltani,
- a betegeket látogatni,
- a holtakat eltemetni.

Irgalmasság lelki cselekedetei:
- a bűnösöket meginteni,
- a tudatlanokat tanítani,
- a kételkedőknek jó tanácsot adni,
- a szomorúakat vigasztalni,
- a bántalmakat békével tűrni,
- az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
- az élőkért és holtakért imádkozni.

Az Úr Jézus, a földi élete során, számtalanszor gyakorolta az irgalmasságot: tanította a népet, meggyógyított minden betegséget, intette a farizeusokat és az írástudókat, feltámasztotta Lázárt, Jairus leányát, a naimi ifjút és végül, imádkozott a kereszten ellenségeiért. Mégis, talán a házasságtörõ asszony esetében lehet a legjobban szemlélni az Úr Jézus irgalmasságát...

Az Úr Jézust, az írások, mint Messiást, nem az irgalmassággal jellemzik, hanem inkább az igazsággal:

(Jer 33:15) Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban.

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

(Jel 19:11) Ekkor láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak Hűséges és Igaz volt a neve, és igazságosan ítél és harcol.

Az Úr Jézus, nemcsak hogy "az igazságnak" nevezi önmagát, hanem nyomatékosan ki is fejezi, hogy Õ nem törli el a törvényt, hanem  beteljesíti azt. Tehát az igazság az üdvösség elõfeltétele...

(Mt 5:17-20) Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem.  Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik.  Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Mert mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.

Tehát az elsõ, a legfontosabb és a legtisztább emberi erény az igazság, ami a parancsolatok és a törvény megtartásában áll. Ebben van az igaz szeretet és ezen kívül, kívül nincs szeretet (Jn 14:15; 15:10). Az a szeretet, amely az igazságon kívül helyezkedik, az hazugság és képmutatás. Az igazság olyan, mint a tér és benne a levegõ. Azon kívül nem lehet létezni. Még a legelvetemültebb hazudozó gazember is tudni akarja az igazságot, hogy abból kindulva hazudozzon másoknak a maga javára. Az igazság ismerésének hiánya olyan, mint az a hajó a tengeren, amelynek kapitánya nem rendelkezik térképpel, iránytûvel és navigációs eszközökekel. A lehetelent feltételezve: ha nem lenne igazság, akkor maga Isten, a Szentháromság is meghasonlana...

Az irgalmasság abban áll, hogy valaki megfizet másvalaki helyett, amint az irgalmas szamaritánus tette (Lk 10:35), kielígítve az igazság számláját, az irgalmasság elvégzéséért. Jézus irgalmassága abban áll,  hogy felvitte bûneinket, adóslevelünköt a keresztfára és kiegyenlítette adósságainkat (Kol 2:14). A mi irgalmasságunk abban kell álljon, hogy magunkkal szemben szigorúan megköveteljük az igazságot és a törvényt, de másoknak elengedjük tartozásaikat. És ez a megbocsájtás...

Az Ószövetségben, Izrael népe nagyon jól tudta, hogy mi az igazság és a törvény. Szemet szemért, fogat fogért (Mt 5:38)... Nem volt pardon...

(MTörv 22:22) Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, mindketten haljanak meg, a férfi is, aki együtt hált az asszonnyal, meg az asszony is. Irtsd ki, ami gonosz, Izraelből!

Az Úr Jézus ellenségei, látva az Õ jóságát és irgalmasságát (Jn 10:32), rettenetesen irigyek és féltékenyek lettek rá. Ezért próbálták Õt tõrbe csalni, hátha valami olyat tanít, ami ellenkezik a törvénnyel. A helyzet igencsak feszült volt: ott volt a házasságtörõ asszony, ott voltak a tanúk és ott volt a törvény. Nem lehetett kitérni…

 

Az Úr Jézus szimbólumot kreál

 

Amikor kísértik az Úr Jézust a farizeusok és az írástudók, akkor Õ nem válaszol, hanem lehajol a porba és írni kezd. Ezzel a gesztussal egy szimbólumot kreál, amelynek két jelentõsége van:

1. Isten nem elítéli az embert (Jn 12:47), aki porból van és porba tér vissza (Ter 3:19; Préd 3:20), hanem lehajol hozzá, az õ életéhez és problémájához. Isten úgy szereti az embert, hogy egésszen közel hajol hozzá és az õ gyarlóságához (Jn 3:16). Isten nem ráncigálja az embert dühösen az ítélõszék elé, hanem irgalmasan terelgeti az üdvösség útjára.

2. Isten feljegyzi az ember életét (Lk 10:20; Zsid 12:23), de bûneit csak porba írja. Bûneink ma még csak porba vannak írva, hogy az a Szentlélek szele elfújhassa, illetve vize elmoshassa azokat. Ma még megtérhetünk, ma még megmosdhatunk a Bárány vérében (Jel 7:14)... Boldog ember az, akinek be vannak fedve bûnei ( Zsolt 32:1; Róm 4:7-8).

(Jn 3:8) A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.

(1 Kor 6:11) Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.  
 

Az Úr Jézus számonkéri a bírót

Minden bíró az igazságosan ítélõ Isten földi helytartója, ezért fennebb kell álljon a vádlottnál. Hogyan ítélkezhetnének a bûnözõk, akik cellatársak, egymás fölött? Ezért jogos az Úr Jézus a fellebezése... Hogyan hoz ítéletet, hogyan hajt végre ítéletet az, aki nem áll fennebb a törvény szerint, a házasságtörõ asszonynál?... A farizeusok és az írástudók tudták, hogy olyan prófétával van dolguk, aki elõtt nem titok az életük (Mt 9:4). Meglehet, hogy pont a saját vétküket olvasták ki akkor a porból, amibe az Úr Jézus írt... Ezért aztán elsomfordáltak…

Az Úr Jézus megbocsájt a házasságtörõ asszonynak és elnapolja ítéletét

Amikor ketten maradnak, az Úr Jézus meg az asszony, akkor valósul meg az ember különítéletének elõképe. Az Úr Jézus irgalmassága abban nyilvánul meg, hogy:

1. Megbocsájt a házasságtörõ asszonynak;
2. Keresztáldozatával megfizeti a házasságtörõ asszony adósságát;
3. Visszaküldi a házasságtörõ asszonyt az életbe, hogy egy új és tiszta életet kezdjen el;
4. Elhalasztja az asszony ítéletét;
5. Figyelmezteti, hogy többé ne vétkezzen és készüljön fel méltó módon a különítéletére.

Ima: Uram Jézus! Segíts minket jól felhasználni irgalmasságod idejét és felkészülni ítéletünk napjára. Ámen.