2018. szeptember 7., péntek

Szamárcsikó

(Mt 21:1-7) Amikor már Jeruzsálem közelében jártak és odaértek Betfagéhoz az Olajfák hegyén, Jézus előre küldött két tanítványt. Azt mondta nekik: »Menjetek be az előttetek lévő faluba. Mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele egy csikót; oldjátok el, és vezessétek ide hozzám.  Ha pedig valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rájuk szüksége, és azonnal el fogja engedni őket. Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az ige, amit a próféta mondott: "Mondjátok Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád; szelíd ő, s szamárháton ül, szamárcsikón, teherhordó állat fián". A tanítványok elmentek és megtették, amit Jézus parancsolt nekik. Odavezették a szamarat és a csikót, rájuk tették ruháikat, ő pedig felült rájuk. (KNB)

Ha figyelmesen elolvassuk ezt az evangéliumi részt, akkor láthatjuk, hogy van benne néhány tisztázandó dolog:

1. Az világos, hogy a szamár, a hátaslóhoz viszonyítva, az alázatot szimbolizálja, de miért választott az Úr Jézus egy olyan szamarat, amelynek csikója is volt?...

2. Az is világos, hogy az Úr Jézus nem ültetett „rájuk” (mármint egyszerre két szamárra), ahogyan azt leforditották, hiszen nem szoktak egy fenékkel két lovat ülni, de még két szamarat sem...

3. Akkor most melyikre ült az Úr Jézus? A kancára vagy a csikójára?...

A jobb megértés végett, olvassuk el a Szent István féle biblia szerinti  fordítást is:

(Mt 21:1-6) Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikajával. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és csikaját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá.

Tehát itt már világos, hogy csak az egyikre ült fel, de vajon melyikre? Mert hát minden Jeruzsálembe való bevonulás jelenetben csak egy szamár szerepel, nem kettő. A válasz szerintem egyértelmű: az Úr Jézus a szamárcsikó hátán vonult be Jeruzsálembe...

Ennek pedig a magyarázata a következő:

1. Istennek mindenben kijár az elsőbbség;

2. Isten lefoglalja és kisajátítja az övéit.


1. Istennek mindenben kijár az elsőbbség

Már az ószövetségben láthatjuk, hogy az Úr minden elsőszülöttet lefoglalt magának, akár ember, akár állat. Egyiptomban minden elsőszülöttet elpusztított, amikor kiszabadította Izrael népét az egyiptomi rabságból...

(Kiv 34:19) Minden elsőszülött az enyém: minden hímnemű elsőszülött, a szarvasmarháké és a juhoké is.

(Szám 3:13) Az enyém ugyanis minden elsőszülött attól kezdve, hogy megvertem az elsőszülötteket Egyiptom földjén. Magamnak szenteltem mindent, ami elsőnek születik Izraelben, akár ember, akár állat: az enyémek. Én vagyok az Úr!«

Az újszövetségben, az Úr Jézus, Aki Isten egyszülött Fia, Aki megtestesült, megváltott minket kereszthalálával és feltámadt a halálból, Ő az „Alfa” (Jel 1:8), vagyis a kezdet, és az elsőszülött (Róm 8:29), vagyis az Egyháznak, Krisztus misztikus testének Feje (Kol 1:18)...

(Jel 1:8) „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.

(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.

(Kol 1:18) Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.

Tehát azért választotta az Úr Jézus azt a szamarat, amelynek csikója is volt, mert a csikó még nem volt elválasztva az anyjától, és még nem használták sem teherhordásra, sem megülésre. Így érvényesült és beteljesedett ezen a szamárcsikón is az Úr elsőbbsége. Hogy mi lett a továbbiakban a szamárcsikó sorsa?... Ki tudja... Lehet, hogy az apostoloknak maradt teherhordó állatként...

2. Isten lefoglalja és kisajátítja magának az övéit

Ez szorosan összefügg az előbbiekkel. Isten nemcsak elsőbbséget kíván az övéitől, hanem le is foglalja magának, ki is sajátítja magának az övéit, akik a választottak. Ilyen Istennek lefoglalt emberek voltak az ószövetségben pl. az ősatyák, a pátriárkák, a próféták, a bírák, a papok, stb... Majd végül pedig maga a Szűzanya Mária, aki méhébe fogadta Isten egyszülött Fiát. Ő lett a lefoglalt Szűz, aki által Isten eljött közénk (Mt 1:23)...

(Mt 1:23) Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.

De ott van Sámson példája (Bir 13:4-5)...

(Bir 13:4-5) Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek Isten nazírja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.”

Vagy Keresztelő Szent János példája (Lk 1:14-17)...

(Lk 1:14-17) Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.

És a Szűzanya példája, aki szűzen szűlő és Isten Anyja (Mt 1:20-23)...

(Mt 1:20-23) Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. ( v.ö. Iz 7:14, Lk 1:26-38)

Ilyen Istennek lefoglalt emberek voltak a szentek is: az apostolok, az egyházatyák, Nursiai Szent Benedek, Szent Domonkos, Casciai Szent Rita, Assziszi Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Svéd Szent Brigitta, Néri Szent Fülöp, Páli Szent Vincze, Viannei Szent János, Szent Pio atya és sokan mások. Ők is mind szamárcsikói voltak az Úrnak, azaz Isten szent emberei...

Az Úr Jézus az ilyen Őneki lefoglalt szentekkel kisérteti magát az Ő dicsőségéges működésében...

(Jel 14:1-5) S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki viselte az ő és Atyjának homlokára írt nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: szeplőtelenek.

Isten szamárcsikói kell legyünk

Nem vagyunk sem szüzek, sem a világból kivonultak, sem teljesen lelki emberek... Mégis, arra kell törekedjünk, hogy az Úr Jézus szamárcsikói legyünk. Törekednünk kell arra, hogy Ő legyen az első helyen a szívünkben és az életünkben. Engednünk kell, hogy egyre inkább lefoglaljon minket magának. Ha ezt tesszük, akkor Őneki van hatalma, hogy megtisztitson minket, hogy olyanok legyünk, mintha szüzek lennénk, mintha egy lennénk a szentek közül. Jusson eszünkbe, hogy Szent Ágoston is milyen világi ember volt, és mekkora nagy szent lett belőle. Ha engedjük, hogy a Szentlélek alkalmassá tegyen minket (1Kor 6:11), akkor az Úr Jézus szamárcsikója lehetünk, amelyen bevonul az emberek Jeruzsálemébe, azaz a szívükbe, lényük legmélyére...

(1Kor 6,:11) Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.

Ennek ellenkezője, amikor az embert az ördög lovagolja meg és használja eszközként, hogy romboljon és pusztitson a szívekben meg a világban. Rajtunk áll, hogy kinek leszünk az eszköze: az Úr Jézus szamárcsikója, vagy az ördög fekete paripája...

Jézusom, tudom, hogy még mindig inkább vagyok dacos ló, mintsem alázatos szamárcsikó. Add nekem Szentlelkedet, hogy átformáljon engem, és így egyre inkább alkalmas legyek, hogy eszközöddé váljak. Ámen.


2018. augusztus 6., hétfő

Nem adunk

(Mt 25:1-13) A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! – Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. – Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

Első látásra furcsának tűnik ez a parabola... A szeretet parancsolata arról szól, hogy szeressük egymást (1Ján 3:11), éljünk közösségben, adjuk életünket barátainkért (Jn 15:13), és lám, mégis az okos szüzek egyszerűen azt mondják a balgáknak, hogy: Nem adunk.. Nem adnak és kész... És mégis ők az okosak, és ők jutnak be az örök mennyegzőre. Akkor most hogy van ez?...

(Jn 15:13) Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.

(1Jn 3:11) Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást!

Az Anyaszentegyház, az egyházi közösség szűlt minket önmagába a keresztség szentsége által, az istengyermeki életre. Az Egyház és a közösség tart meg minket, és vezet el az üdvösségre, az igehirdetés meg a szentségek kiszolgáltatása által. A szentek szeretetközösségébe készülünk, hogy ott Krisztus misztikus testének örökké boldog tagjai legyünk. És mégis, van néhány fontos pillanat az életünkben, amikor a közösség már nem sokat segíthet...  Ez azért van, mert Isten elsősorban nem közösségként szeret minket, hanem egyénenként. Ő személyesen, egyénenként ismer és szeret minket, és Ő a nevünkön szólít (Jn 10:3)...

(Jn 10:3) Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.

Krisztus a Vőlegény, mi pedig egyenként menyasszonyai vagyunk (Jn 3:29). Sok-sok menyasszony van, de a Vőlegény mindegyiket úgy tudja szeretni, mintha csak egy volna. Úgy tudja szeretni őket, hogy egyik menyasszony sem féltékeny a másikra. És ez azért lehetséges, mert Ő Isten... 

(Jn 3:29) A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett.

Isten bárhány felé is osztja magát, Ő teljesen jelen van és egésszen adja magát. És ebben a bizalmas kapcsolatban nincs helye egy harmadik személynek. Amint a vőlegény és a menyasszony nászéjszakáján nincs helye egy harmadik személynek, úgy Krisztus és a krisztuskövető lelki kapcsolata is egy intim, bensőséges kapcsolat.

Három ilyen intim és bensőséges találkozásunk is van a Vőlegénnyel:

1. Amikor szól hozzánk a Szentlélek lélekben vagy álomban, és cselekszik bennünk

Amikor a Szentlélek, Aki az Atya és a Fiú Lelke, szól hozzánk lélekben vagy álomban, és hathatós kegyelme által cselekszik bennünk, akkor olyan dolog történik, amit senki sem ismer, csak az Isten meg az az egyén. Ez csak őrá tartozik, meg a Szentháromság egy Istenre...

2. Amikor szentáldozáshoz járulunk

Amikor magunkhoz vesszük a szent Eucharisztiát, Krisztus valóságos testét, a szentáldozásban, akkor olyan dolog történik legbelül, ami csak az egyénre és Istenre tartozik. Ezt a találkozást is csak a Vőlegény és a menyasszony ismeri bensőségesen. Ez megint csak őrá tartozik, meg a Szentháromság egy Istenre... 

3. Amikor eljön a halálunk órája

Azt mondják, hogy egyedül jöttünk a világra és egyedül is halunk meg... Hát nem egyedül, hanem Istennel. De mégis egyedül, olyan értelemben, hogy mindkét kapu átlépését csak magunk tudjuk megélni, és ebben más ember nem tud közvetlenül segíteni. Ez is egy olyan pillanat, amely csak őrá, meg a Szentháromság egy Istenre tartozik...

Ezekhez hasonlók a többi szentségekkel való találkozások is, vagy halálunk után a különítéletünk is, amikor meg kell jelennünk Krisztus itélőszéke előtt (Róm 14:10). Itt is egyénenként fogunk majd állni...

(Róm 14:10) Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé.

Amint a sok menyasszony egy egységes és misztikus Menyasszonyt alkotnak (Jel 21:9-10), amely felékesíttetve ereszkedik alá a Vőlegény jobbjára, úgy ezek az egyéni, intim, Isten-ember kapcsolatok is felépítik a közösséget. Ugyanakkor, habár ott van mellettünk a Szűzanya, ott vannak az őrangyalaink meg a védőszentjeink, azt kell megértenünk, hogy ezeket a dolgokat a közösség nem élheti meg, hanem csak mi egyedül...

(Jel 21:9-10) Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet.

Ezért van az, hogy a lámpás olaja annyira drága, hogy azt senkivel sem lehet megosztani. Drága, mert mindenkinek a saját üdvössége, a saját örök élete a legdrágább. Mivel a lámpás olaja magával az Élettel való találkozás előfeltétele, ezért gyakorlatilag az élettel válik egyenlővé. Ekkor közösség ide, vagy közösség oda, de mindenkinek a saját örök élete a legfontosabb... 

Egy zsidó bölcseletben mondták: Tegyük fel, hogy egy bárkában, a tengeren, két hajótörött van, és az egyiknek van egy kenyere. Csak az maradhat életben, amíg jön a megmentő hajó, aki megeszi az egész kenyeret. Ha megosztják a kenyeret, akkor egyik sem marad életben. Ki egye meg akkor a kenyeret? Ők azt mondják, hogy annak van joga megenni a kenyeret, annak jár az egész kenyér, és vele együtt az életben maradás is, akinek az a tulajdonát képezi...

Az olaj az isteni kegyelem, amely a hit lámpásának lángját, melegét és fényét táplálja. A kegyelem olaja a hitet és a szeretetet táplálja... A közösség segít, hogy olajat szerezzünk a közösségi ima által, a szentségek által, a közösség megtartó és buzdító ereje által, de az olaj gyűjtése, a korsó megtöltése, az egyéni feladat és felelősség. Ha imádságos életet élünk, akkor az Úr megtölti lelkünk korsóját a kegyelem olajával. A hit által végbevitt jócselekedetek szaporítják az olajat. De vannak olyanok is, akik csak szipolyozzák a közösséget, benzinkútnak tekintik a krisztusi közösséget, de nem töltik meg korsójukat a kegyelem forrásánál (Jn 1:16)...

(Ján 1:16) És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.

Ezek vagy nem imádkoznak hittel, vagy nem járulnak szentségekhez, vagy nem visznek végbe hitből fakadó jótetteket, de meg se becsülik a kapott kegyelmeket. Az ilyenek mindig csak kérnek, de sosem adnak... Aztán, amikor már nincs mellettük egy társ, egy testvér, egy közösség, mert az embernek óhatatlanul egyedül kell szembenéznie az élet nagy kérdéseivel, akkor üres a lelki korsójuk. Ekkor futnak ide, futnak oda, kérik a segítséget innen is, meg onnan is, de senki sincs, aki segíthetne rajtuk, mert a felkészülés ideje lejárt, és elérkezett a levizsgázás órája...

A lámpás tartalék olajának titka az imában és a virrasztásban rejlik (Mk 13:33; Lk 21:36). Imádkozzunk és virrasszunk. Vigyünk végbe jócselekedeteket. Felövezett derékkal, tartalék olajjal és égő lámpással a várjuk az Urat, Aki eljön mindnyájunkat megitélni (Lk 12:35)...

(Mk 13:33) Vigyázzatok tehát, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!

(Lk 12:35) A csípőtök legyen felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva.

(Lk 21:36) Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.

Uram Jézus, add nekünk az istenfélelem ajándékát, az éberséget és a szent okosságot, hogy el ne hanyagoljuk dicsőséges érkezésed várását. Marana tha! Ámen.
 


2018. július 19., csütörtök

Mindenkit magamhoz vonzok

(Jn 12:28-33) Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg.

Manapság egyre furcsább dolgok történnek a világban és az Egyházban... Minden értelmes, tájékozódó ember felteszi magában a kérdést: Mi történik valójában? Miért vannak ezek a dolgok?A válasz szerintem egyszerű: Mindez azért történik, mert kezd eltünni a hit a földről. Maga az Úr Jézus is feltette annak idején a kérdést, hogy az Ő dicsőséges visszajövetelekor, talál-e még hitet a földön (Lk 18:8)...

(Lk 18:8) De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?...

De hát annyi keresztény felekezet van, és annyi vallásos rendezvény... Hogyhogy nincs hit a földön? Hát úgy, hogy egy dolog a vallásosság, és más dolog a hit...

A hitnek több fokozata is van: 

- Van a természetes hit: Nem szakad le alattam a híd, a szék, stb., mert azokat jól megcsinálták;

- Van a távolról szemlélődő hit: Érdekel, amit Istenről mondanak, de csak távolról, anélkül, hogy azt személyesen felvállalnám;

- Van az igaznak tartó hit: Elhiszem, amit Istenről mondanak, de még nem élek úgy, ahogyan az Ő igéi megkövetelik;

- Van az élő hit: Isten igéi, parancsolatai szerint élek, átadom neki életemet, és megtapasztalom Őt személyesen az életemben;

- Aztán van a belülről tanító hit: Eltelek Szenlélekkel, Aki feltárja bennem Isten igéinek és igazságainak összefüggéseit, és belülről megismerem Isten országának titkait.

A hit csúcsa és forrása a legméltóságosabb Oltáriszentség, vagyis a szent Eucharisztia. Addig van hit a földön, amíg hisznek a szentmiseáldozatban és az Oltáriszentségben, amelyben valóságosan jelen van a megdicsőült Úr Jézus Krisztus.

Az Oltáriszentségben való hit nem ma kezdett el gyengülni, hanem már a középkorban a reformációval. A protestánsok gyakorlatilag megtagadták mindazt, ami a hit és az Egyház magtartó ereje: a papságot, vagyis az egyházirendet, de különösen a szentgyónást és az Oltáriszentséget. Náluk nincsen pap, csak lelkipásztor, nincs szentmise, csak istentisztelet és nincs Oltáriszentség csak megemlékező Úrvacsora. Nem hiszik, hogy az Oltáriszentségben valóságosan jelen van a feltámadt, élő Úr Jézus Krisztus, és a szentségimádást bálványimádásnak gondolják...

Mi azonban hisszük, hogy az Oltáriszentségben, a kenyér és a bor színe alatt, a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztus van jelen. Az Oltáriszentségben ott van a megfeszített, értünk szentvedő Úr Jézus Krisztus, az Ő szent teste és vére. De nem csak az Ő megváltó kereszthalála van benne, hanem az egész teremtett világ és az egész üdvtörténet. Ha az Oltáriszentségben benne van az Ő megfeszítése, akkor benne van az Ő halála is. Ha benne van az Ő halála, akkor benne van az Ő feltámadása is. Ha benne van az Ő feltámadása, akkor benne van az Ő megdicsőülése is. Mivel Ő a Fő, Krisztus misztikus testének, az Egyháznak Feje, Benne foglaltatik össze minden, hogy Őbenne engesztelődjön ki minden a mennyei Atyával (Kol 1:14-20)...

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.




Tehát az Eucharisztiában, a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus szent testében és vérében foglaltatik össze az egész világmindenség, vagyis az egész teremtés műve: Ádám és az ősatyák sora; Ábrahám és a pátriárkák sora; a próféták és minden ószövetségi választott; az apostolok és minden újszövetségi szent... A szent Eucharisztia, mint az üdvtörténet misztikus színpada, a középpontjában, valóságosan megjeleníti az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztáldozatát és kínhalálát: Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre... Továbbá, benne van az Eucharisztiában minden megváltott hívő ember, egésszen a világ végezetéig. Mindezeket, az Úr Jézus Krisztus, a szentmisét bemutató pap szavai és keze által hozza létre, a Szentlélek közreműködésével, a konszekrációban, hogy az Atya kebelére vigyen minket a szentáldozásban, oda, ahol Ő is van...

(Jn 1:18) Istent soha senki sem látta: az Egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

A szentmisében, az átváltoztatásban, amikor a kenyér és a bor valóságosan Krisztus testévé és vérévé változik, valóságos Ajtó nyílik meg a mennyre (Jn 10:7; 9), amelyen Krisztus jön le hozzánk, és amelyen mi emelkedünk fel Őbenne a mennyei Atyához. Ő magára vette emberi természetünket, hogy részesítsen minket az Ő isteni természetében. Ekkor, a szentáldozásban, már elővételezzük Krisztusban a feltámadást és az örök életet...

(Jn 10:7) Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja. 

(Jn 10:9)  Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál..

Az Eucharisztiában nincsen idő, hanem csak örökkévalóság... Az alatt a kb. 10 perc alatt, amíg a szentség elveszíti a látható színét a szánkban, mert feloldódik a természetes anyaga, isteni élet tölti be lelkünket és testünket, szívünket és lényünket. Ez idő alatt, Krisztus által, a mennyei Atya kebelén vagyunk az örökkévalóságban, Aki azt mondta Mózesnek az égő csipkeborkornál, hogy: Én vagyok az Aki VAN (Kiv 3:14), vagyis az örök jelen...

(Kiv 3:14) Isten erre azt mondta Mózesnek: „Én vagyok az, »Aki vagyok.«” Aztán azt mondta: „Ezt mondd Izrael fiainak: Az »Aki van« küldött engem hozzátok!”

A szentmisében, az Úr Jézus maga az Oltár, a Pap és az áldozati Bárány... Ő az Ajtó a mennybe (Jn 10:9), Ő a feltámadás és az élet (Jn 11:25). Aki eszi az Ő testét és issza az Ő vérét, annak örök élete van...

(Jn 6:35-57)  Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

Ez nem lehet vita tárgya, és ezen nincs amit okoskodni... Nem lehet vita tárgya, mert itt az örök életről van szó. Még ha - mint abszurdum - nem is lenne mindez igaz, akkor is hinnék benne, mert oly nagy igéret fűződik hozzá. Ezt az igazságot nem lehet bizonyítani, és amikor már lehetne, akkor már túl késő lenne. Ezért aztán valaki vagy hisz az Oltáriszentségben, mint egy gyermek, az Egyház tanítása szerint, vagy nem...

Manapság egyre több katolikus püspök és pap veszíti el a hitét az Eucharisztiában. Érvényesen miséznek, a feltámadt Úr Jézus Krisztus szent teste és vére jön létre az ő kezeik között, és mégsem hiszik e nagy misztériumot. Nyugaton, ahelyett hogy a protestánsok visszatérnének a Katolikus Egyházba, inkább szentáldozásban részesítenek olyan protestánsokat, akik se nem tagjai a Katolikus Egyháznak, se nem járultak szentgyónáshoz és nem is hisznek az Eucharisztiában a katolikus hit szerint...

Szent Pál erőteljesen figyelmeztet mindenkit, hogy vizsgálja meg önmagát, mielőtt az Úr testét magához venné, mert ha nem hisz benne, ha méltatlanul veszi magához, akkor nem áldást, hanem átkot vesz magához. Ez pedig nem más, mint a szentségtörés...

(1Kor 11:23-29) Az Úrtól kaptam ugyanis, amit közöltem veletek: az Úr Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: „(Vegyétek és egyétek), ez az én testem, melyet értetek (adok). Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után (fogta) a kelyhet és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, s e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből, és igyék a kehelyből, mert aki méltatlanul eszik és iszik, anélkül hogy megkülönböztetné az Úr testét, tulajdon ítéletét eszi és issza.

Itt a méltatlansággal kapcsolatosan Szent Pál nem csak az áldozó lelki állapotára utal, hanem arra is, hogy hisz-e a szentáldozáshoz járuló ember a valóságos jelenlétben, abban hogy nem egyszerű kenyeret és bort fogyaszt, hanem az Úr Jézus feltámadt és megdicsőűlt testét...

Továbbá, ha valaki azt hinné, hogy az Úr Jézus csak a szentáldozás ideje alatt van jelen az Eucharisztiában és utána „visszavonul”, hogy megint csak egyszerű kenyér legyen az ostya, az is téved, mert az Úr nem a visszavonás Istene. Ő amit megcselekszik, az meg van cselekedve, és az átváltoztatott szentostya addig marad Krisztus valóságos teste, amíg a szentség színének elemei megmaradnak...

(1Kor 14:33 Károli) Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében.

Sokan nem értik Isten szerénységét a legszentebb Eucharisztiában. Isten az Eucharisztia legparányibb darabocskájában is teljesen jelen van. Egyesek figyelik, hogy megcsillan-e, áraszt-e fénysugarakat az Oltáriszentség. Valóban, sok eucharisztikus csoda történt már az Egyház történelme során, de mindegyiknek csakis az volt a szerepe, hogy a hitetlenek hitét erősítse. Ha megnyílna a lelki szemünk, és láthatnánk, hogy milyen is valójában az Úr az Eucharisztia színe alatt, akkor olyan nagy fényességet látnánk, hogy abba rögtön belehalnánk. Amikor Mózes kérte az Urat, hogy bár csak egyszer láthassa az Ő arcát, akkor azt mondta neki, hogy ez nem lehetséges, mert ember nem maradhat életben ebben a világban, ha meglátja az Ő arcát. Ezért az Úr betakarta Mózest, és csak hátulról láthatta az Úr elvonulását (Kiv 33:18-23). Hát akkor mennyire ragyoghat az Úr Jézus Szent Szíve az Oltáriszentségben?...

(Kiv 33:18-23) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd ezt mondta az ÚR: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.

Aztán vannak, akik azt hiszik, hogy a szentáldozás magánűgy. Azt gondolják, hogy ki és hogyan áldozik, az csakis őrá tartozik. Pedig valójában a szentáldozás a legnagyobb közösségi, egyesítő szent cselekmény, amelyet a Szentlélek egyesítő ereje hoz létre. Mi mindnyájan egy kenyér vagyunk (1Kor 10:15-17)...

(1Kor 10:15-17) Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

Milyen gazdag a mi hitünk!... Ha valóban ismernék az Úr Jézus Krisztus szeretetét és jóságát, látván hitünk gazdagságát, nem félnének a protestánsok attól, hogy a bálványimádás bűnébe esnek. Még ha tévednénk is, a különítéletnél mentség lenne számukra e magasztos hit magyarázata. Azoknak viszont, akik arra vannak rendelve, hogy átváltoztassák a kenyeret és a bort a szentmisében az Úr Jézus Krisztus szent testévé és vérévé, de nem hisznek Őbenne, vagy folyamatosan szentségtöréseket követnek el, azoknak nincs mentségük...

Az Eucharisztia az elhalt búzaszem "százszoros" termése (Jn 12:24), amelyben a test szerint meghalt Úr Jézus Krisztus sokszoroson megjelenik megdicsőülten, a kovásztalan kenyér színe alatt...

(Jn 12:24) Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.

Az Eucharisztia az egykori kenyérszaporítás megdicsőült beteljesedése. Akkor az emberek a folyamatosan, újra és újra megtelő kenyeres kosaraknál dúlakodtak, ma pedig a szentséget őrző cibórium előtt, hogy magukhoz vegyék az örök élet kenyerét. És a hét, illetve a tizenkét kosár kenyérmaradék is megvan a szentségimádási imaórákban, hogy semmi el ne vesszen (Jn 6:12)...

(Jn 6:12) Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!”

Az Egyház szíve a nagycsütörtöki utolsó vacsora. Itt alapította meg az Úr Jézus a szentmisét, a papságot, vagyis az egyházirendet és az Eucharisztiát. Aki hozzányúl és egyfajta emberi szolidaritás eszközévé degradálja ezeket, az az Egyház szívét és a sokasság üdvösségszerző szentségeit sérti meg. Ne ejtsen meg minket a szemfényvesztő álszeretet és álirgalmasság... Nincsen szeretetet és irgalmasság csakis az igazságban. Az igazság pedig nem egy állítás, hanem egy isteni személy, maga Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Aki az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Ő az Ősszentség, minden szentség forrása...

(Jn 14:6) „Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

Maga az Ősszentség a legméltóságosabb Oltáriszentségben vonzon minket is magához, amint az Úr Jézus mondta egykor Nikodémusnak a rézkígyóról (Jn 3:14-16), vagy amint a példázatban, a sivatagban kidőlt tetem odavonza sasokat a pusztában (Lk 17:37)...

(Jn 3:14-16) Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. ( v.ö Jn 12:32);

(Lk 17:37) Erre megkérdezték tőle: Hol lesz ez, Uram? Ő azt felelte nekik: Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.

A test az Eucharisztiát szemlélteti, a sasok pedig a hit által szárnyaló hívőket (Iz 40:31)...

(Iz 40:31) De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Az Úr Jézus az örök ragyogó fényforrás... Ő felmagasztaltatott mindenek fölé, és mágnesként vonz magához minden szikrányi csillagot, minden Őbenne hívő értelmes lelket (Dán 12:3, Mt 13:43). Adja meg az Úr, hogy szárnyaljunk, mint a sasok, fussunk, mint a bajnokok, hogy eljussunk a célba, ahol elnyerjük jutalmunkat, az örök élet koronáját (Jak 1:12)...

(Dán 12:3) Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint az égbolt fénye, és akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok.

(Mt 13:43) Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a Nap. Akinek füle van, hallja meg!

(Jak 1:12) Boldog az az ember, aki a próbatételt elviseli, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért.

Uram Jézus, Te tudod, hogy emberi erővel senkit sem lehet elvezetni a szent Eucharisztiában való hitre. Add segítő kegyelmedet, hogy mindaz, aki olvassa ezen sorokat, eljusson a hit teljességére. Ámen.


2018. március 21., szerda

A választottak

(Mt 22:11-14) Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.

Kik a választottak? Olyan személyek, akik eleve arra vannak rendelve, hogy üdvözüljenek? Akkor hát csak azok üdvözülhetnek, akik arra vannak predesztinálva? Nem... Szent Pál apostol világosan kifejti a Timoteusnak írt első levelében, hogy minden ember meg van híva az üdvösségre (1Tim 2:3-4)...

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.

Tehát az a kérdés, hogy kik a választottak, és hogy mi közéjük tartozunk-e? Ehez meg kell néznünk a szentírásban, hogy milyen kiválasztottak, kiválasztottságok voltak, és kiket választott ki az Úr az üdvtörténet folyamán...

1. Az Úr kiválasztotta Ábrahámot (Ter 12:1), hogy atyja legyen mind a körülmetélteknek, mind a körülmetéletleneknek, és őbenne, ővele kezdje el az üdvtörténetet...

(Ter 12:1) Az Úr így szólt Ábrámhoz: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked.

(Róm 4:11)  A körülmetélés jelét mint a körülmetéletlenségben nyert hitbeli megigazulás pecsétjét azért kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hadd legyen nekik is részük a megigazulásban, és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is.

2. Továbbá, az Úr kiválasztotta Izrael népét, hogy általa és benne készítse elő a Törvény uralma alatt (Róm 6:14), az Üdvözítő eljövetelét...

(Ez 20:5)  Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izraelt, s Jákob nemzetsége felé kinyújtottam a kezem, a tudtukra adtam Egyiptom földjén, kezemet esküre emelve, ezekkel a szavakkal: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

(Lk 2:29-32) Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.

(Róm 6:14) A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.

3. Aztán kiválasztotta Izrael törzsei közül Lévi törzsét a szent szolgálatra, és Júdát meg Jeruzsálemet az Ő lakóhelyéül...

(MTörv 18:5) Mert az Úr, a te Istened őt választotta ki összes törzsed közül, hogy az Úr, a te Istened színe előtt legyen, ellássa a szent szolgálatot és áldást osszon az Úr nevében ő és fiai örökre.

(Zak 2:16) Júda az Úré lesz, mint az ő öröksége a szent földön, és ő újra kiválasztja Jeruzsálemet.

4. Majd az Úr kiválasztotta Dávidot (1Sám 16:8-12, 1Kir 8:16), és királlyá tette Izrael fölött. Trónját örökre megszilárdította (1Krón 17:12, 2Krón 7:18), hogy az ő házából származzon az Üdvözítő (Mt 22:41-45)...

(1Sám 16:8-12) Ekkor Abínádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Azután Sammát vezette oda Isai, de Sámuel ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Hét fiát vezette így oda Isai Sámuel elé, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az ÚR. Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az!

(1Kir 8:16) Attól a naptól, hogy népemet, Izraelt kivezettem Egyiptomból, Izrael törzsei közül nem választottam ki egyik várost sem arra, hogy házat építsen nekem nevem hajlékául; Dávidot választottam ki, hogy uralkodjék népem fölött.

(1Krón 17:12) Ő épít majd nekem házat, s én örökre megszilárdítom trónját.

(2Krón 7:18) ...akkor megszilárdítom királyi trónodat, amint atyádnak, Dávidnak ígértem: Izrael trónjáról nem hal ki utódod.

(Mt 22:41-45) Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé. Ő azt kérdezte: Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által urának, amikor ezt mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid URának nevezi őt, miképpen lehet a fia?

5. Az idők teljességében, az Úr kiválasztotta a Szűzanya Máriát és az ő jegyesét, Józsefet (Mt 1:18-21), hogy a Szent Család befogadja Isten Fiát. Ők nevelték fel az Úr Jézust, az Isten Bárányát, Aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29)...

(Mt 1:18-21) Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.

(Jn 1:29) Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.

A kiválasztottságban abszolut elsőbbséget élvez a Szűzanya Mária. Ő áll legközelebb Istenhez az emberek közül. Ő Isten Anyja, istenszűlő, aki Isten Fiát hordozta a szíve alatt és, aki génjeit adta a Megváltó testének. Utána jön Szent József, az Egyház patrónusa, aki befogadta házába az Üdvözítőt, és aki az Úr Jézus gondviselő, nevelő atyja volt...

6. Aztán az Úr Jézus kiválasztotta a Tizenkettőt, az apostolokat, hogy ők legyenek az Egyház fundamentuma...

(Mk 3:16-19) Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai; továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust  és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.

(Ef 2:20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus...

(Jel 21:14) A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
                                                            
7. Majd, amikor az apostolok, eltelve a Szentlélek erejével, elkezdték küldetésük véghezvitelét, vagyis az evangélium hirdetését és az Egyház építését, akkor további választottak csatlakoztak hozzájuk. Ekkor püspököket és presbitereket állítottak a közösségek éllére. Ez így van ma is, és így lesz az idők végezetéig…

(1Tessz 1:2-4) Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban, mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát; mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.

Tehát akkor kik a választottak? 
A választottak elsősorban azok a személyek, akiket az Úr arra rendelt, hogy általuk vigye végbe az emberiségre vonatkozó üdvözítő tervét és, akiknek az a szerep jutott, hogy sokak üdvössége érdekében szolgáljanak Isten és embertársaik előtt. Továbbá pedig, választottak mindazok, akik üdvözülnek, mert mindnyájan az evangélium hordozói és továbbadói vagyunk környezetünkben...

Amikor valaki belefog egy munkába, akkor azt valahol meg kell ragadnia, valahol el kell kezdenie... Azt, hogy hol fogja meg a mester az anyagot, ő dönti el, és az anyag nem kommentelheti a mester döntését. A fejsze sem dicsekedhet azzal szemben, aki vág vele (Iz 10:15), és az agyag se dirigálhat a fazekas kezének (Jer 18:6). Ezért szükségesek a választottak, és ezért nem lehet háborogni, kommentelni a kiválasztottság körül, a mai demokratikus metalitás szerint... 

(Iz 10:15) Vajon hősködik-e a fejsze az előtt, aki vág vele? Vajon szembeszáll-e a fűrész azzal, aki húzza? Mintha a vessző meglendíthetné azt, aki megragadta, vagy a bot fölemelhetné azt, aki nem fából való.

(Jer 18:6) Vajon nem tehetek-e úgy veletek, Izrael háza, mint ez a fazekas? – mondja az Úr. Íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, Izrael háza!

Ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy a választottak kiváltságosak is. Példáúl, amikor a Zebedeus fiainak anyja kiváltságot kért az ő fiai számára, akkor az Úr Jézus visszautasította őket (Mt 20:22-23)...

(Mt 20:22-23) Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette.

Az Úr mindentudó és végtelen nagy hatalmú... Ezért, az Ő akarata szerint, létezik egy szent és örök hierarchia, amelyben mindenki a maga helyére kerül, oda, ahol mindenki örökre boldog lesz. Lesznek elsőkből utolsók; lesznek nagyok, akik mindenkinek szolgái; és lesznek hátul ülők, akiket előrébb ültetnek...

(Mt 19:30) Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.

(Mt 23:11) Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!

(Lk 14:10) Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ‘Barátom! Menj följebb!’ Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt.

Mit tehetünk azért, hogy választottak legyünk? A predesztináltságunk és a szabad akaratunk felfoghatatlan kombinációjának misztériuma között három dolgot tarthatunk szem előtt: 

1. Higgyünk szilárdan az evangéliumban (Mk 1:15). Aki hisz az evangéliumban üdvözül, aki nem hisz az elkárhozik...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik.

2. Válasszuk a szűk kaput és a szűk utat (Mt 7:14), amely végül is az Úr Jézus Krisztus keresztútja...

(Mt 7:13-14) A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.

(Mt 16:24) Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!

3. Szentelődjünk meg Isten kegyelme által. Isten kegyelme által újuljunk meg gondolkodásunkban, szívünkben, lelkünkben és életünkben. Öltsük magunkra Krisztust...

(1Kor 6:11) Pedig néhányan ilyenek voltatok: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.

(Ef 4:20:23) Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok  felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

Akik nem engedelmesek Istennek, és nem követik ezeket a lépéseket, még ha meg vannak is keresztelve, meglehet, hogy nem kapnak helyet a választottak között, a szentek közösségében. Sokan vannak elhívottak a keresztség által, de kevesen vannak választottak, akik meg is cselekszik a mennyei Atya akaratát (Mt 7:21; 22:13-14) ...

(Mt 22:13-14) Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.

(Mt 7:21) Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

A választottak sok kísértésnek, veszélynek és megpróbáltatásnak vannak kitéve földi életük során, amint Krisztus is sokat szenvedett testi élete idején...

(Mt 24:24) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék.

(Zsid 5:7-9) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.

Senki üdvössége felől nem eshetünk kétségbe, mert Isten minden embert meghívott az Ő országába. A kérdés azonban az, hogy mi eleget teszünk-e a meghívásnak, és kellőképpen jelenünk-e meg a királyi mennyegzőn?...

Uram Jézus, add Szentlelkedet, a bölcsesség Lelkét, hogy felismerjük azokat az akadályokat, amelyek alkalmatlanná tennének minket a mennyei lakomára. Ámen.