Az eredeti bűn után, Isten megváltó és szabadító terve fokozatosan bontakozott ki az üdvtörténetben. Így aztán az Istennel való kapcsolat helyreállítása is egy folyamatos fejlődésen ment keresztül. Ebből a távlatból, az igaz Isten imádata, s a Vele való kapcsolat egy állandóan fejlődő, megújuló folyamat volt.
A pillanatnyi emberi élet, kvázi csak egy pillanatnyi állapotot tud magáévá tenni ebből a folyamatból. Ezért aztán, ha az emberi élet rövid ideje alatt megjelenik Isten valamilyen megújító tervrészlete, azt legtöbbször az ember nem tudja megérteni és befogadni. Azért nem tudja megérteni, mert az ember értelme korlátolt, és az a saját életének, gondolatvilágának és szokásainak rabja.
Ugyanakkor, mindig voltak kivételek, mindig voltak olyan emberek, akik megértették az idők jeleit, akik meg tudtak újulni hitben és felfogásukban, és be tudták fogadni az újat Isten Lelke által. Isten mindig támasztott embereket, az Ő akaratának megcselekvésére. Ezért hát, nagyon leegyszerűsítve, két kategóriára lehet is osztani az embereket: "tradicionalistákra" és "megújulókra". Persze, ez nem egésszen így van, és persze, itt nem föltétlenül kell a Lefebre féle tradicionalidtákra gondolni...
A hagyományhoz való ragaszkodás óbora
A "tradicionalizmust" úgy határoznám meg, mint valami csökönyös ragaszkodást a szokásokhoz, a hagyományokhoz, a formákhoz, akár a tartalom elveszítésének árán is. Az óbor az a hagyományos vallásosság, amit az ember egykor bevett és életének része lett. Gyakran megtörténik, hogy egy idő után, a tradicionalista ember elfelejti, hogy mi is volt a hitének lényege és nincs meg benne a Szentlélek ajándéka.
Amint telik az idő, az ember azt veszi észre, hogy egyre inkább alkalmatlan a változásra, egyre inkább alkalmatlan az új dolgok befogadására. Ezért is van az, hogy manapság, a mai rohanó, állandóan változó világunkban, csakis a fiatal munkaerőt keresik. A fiatal munkaerő nemcsak olcsóbb, hanem képes is gyorsan alkalmazkodni, mert olyan még a lelke, mint egy fehér lap.
Az emberi lélek olyan, mint a tömlő. A tradiciókhoz föltétlenül ragaszkodó lélek a régi tömlő. Nem jó a régi tömlőbe új bort tölteni... Nem jó egy hagyományokhoz föltételnül ragaszkodó vallásosságot új vallásossági formákkal bolygatni. Félő, hogy a hagyományokhoz ragaszkodó lélek összezavarodik, és még az a gyenge hite is, ami van, megrendül és károsodik...
A hagyományokhoz való ragaszkodás gyakran nemcsak a régi vallásos formákhoz való ragaszkodást jelenti, hanem gyakran annak eltorzítását, kiüresítését, képmutató megélését is. A farizeusok és az írástudók tradicionalizmusa oda vezetett, hogy Mózes törvényei között bújkálva, Isten törvényeit gyengítették meg, és a vallásosságuk csak képmutatásban merült ki (Mt 23:13-39). Gyakran ilyen a mai hagyományos vallásosság is. Föltétlenül ragaszkodik bizonyos egyházi formákhoz, külsőségekhez, szokásokhoz, hagyományokhoz meg előírásokhoz, de már rég kiüresedett a krisztusi tartalomtól. Ezért hát nem is birtokolják a Szentlélek kegyelmét.
Vajon túlzásba esünk, amikor azt mondjuk, hogy egy mai vallásos cselekedet üressé válhat? Hát akkor minek lehet nevezni azt a vallásosságot, amikor valaki csak azért megy el a vasárnapi szentmisére, mert ez a szokás? Minek lehet nevezni azt az esküvői szentmisét, amikor az egész templomi kösségből, csak az ifjú pár járul szentáldozáshoz, és ők is csak azért, mert, mint főszereplők, nem bújhatnak ki alóla? Vagy amikor a keresztszülõk csak akkor gyónnak évek óta előszőr és évekre utoljára (és azt is csak forma kedvéért), amikor keresztelésre mennek? Vagy amikor a keresztszülők kórusban mondják a keresztszülői fogadalmakat, holott jól tudják, hogy semmit sem fognak megtartani azokból az igéretekből? És még lehetne a példákat sorolni...
A II. Vatikáni Zsinat óta szüntelen harc folyik a hagyományokhoz ragaszkodók és az újítók között. Persze, az újítás címe alatt sok a hamis és elutasítandó dolog is megjelent, de ez nem jelenti azt, hogy a megújulást el kellene utasítani, vagy, hogy a megújulás csődöt mondott volna. Így aztán persze, leegyszerűsítve, ma a régi tömlő a "tradicionalista" vallásos ember, aki nem képes befogadni az evangélium új szellőjét, a megújulás új borát, vagyis a Szentlélek kegyelmének kiáradását...
A megújulás új bora
Amint az Úr Jézus által meghirdetett örömhír új bor volt az akkori zsidók számára, hasonlóképpen ma, a II. Vatikáni Zsinat után, az új vallásos megnyilvánulások (pl. a lelkiségek) új bor a tradiciókhoz ragaszkodó "régi tömlők" számára.
Aztán ott vannak a II. Vatikáni Zsinat néhány fontos és jótékony lépése:
- Nyítás a világ felé, de nem az elvilágiasodás felé;
- A laikusak szerepének kiemelése és meghatározása;
- A Szentlélek kegyelmének kiáradása és a végső idők emberének globális evangélizálása.
(Mt 24:14) Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.
A régi tömlők nem tudják ezeket befogadni és elfogadni. És nem csak az új bort nem tudják befogadni, hanem legtöbbször az új tömlőket sem tudják elfogadni. Mindig ott van bennük egy bizonyos ellenkezés, értetlenség a megújulók iránt.
Milyen tömlő vagyok?
A tradiciók rabja vagyok-e, vagy képes vagyok megújulni hitben és felfogásban? Elég nekem, ha formálisan, vasárnaponként eljárok szentmisére, vagy valami többre vágyok? Szeretem a szép prédikációkat, de aztán, ha hazamentem, marad minden a régiben? Szeretem a hagyományos egyházi ünnepeket, de Isten szavát, a Szentírást nem is ismerem és nem is igazán érdekel? Nyitott vagyok-e a lelki megújulásra? Nyitott vagyok-e Isten igéjének befogadására és megcselekvésére? Milyen tömlő vagyok? Régi vagy új? Milyen az én vallásosságom? Régi vagy új bor? Képes vagyok-e a változások befogadására? Képes vagyok-e az életemen változtatni? Mi az, amit nem tudok befogadni? Fel tudom-e ismerni Isten művét, a kegyelem kiáradását, akár a régi, akár az új dolgokban?...
Isten szolgája felismeri Urát
Isten szolgája felismeri Urát a régi vallásosságban is, meg az újban is, mert a juhok ismerik a Pásztor hangját. Ugyanakkor azt is felismeri, hogy ki gyakorol igaz és hű vallásosságot, legyen az akár régi fajta, akár új fajta...
(Jn 10:2-3) Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti õket.
Az értelmesen hívő ember, amint érti az ószövetséget is, meg az újszövetséget is, úgyanúgy megérti és hiszi a régi vallásossági formákat is, meg az újakat is, mert ő nem a formát nézi, hanem a lényeget. A lényeg pedig nem más, mint az Úr Jézus jelenléte a Szentlélek kegyelme által. Ahonnan az Úr Jézus távozott, ott hiábavaló mindenféle vallásosság. Ezért aztán az okos szolga, képes előhozni a kincsestárából úgy régit, mint újat...
(Mt 13:52) Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”
Add Uram Jézus, hogy ne hagyjuk el a régieket se, de ismerjük fel az új dolgokat is, mert Te ugyanaz vagy tegnap, ma és mindörökké. Ámen.
Ugyanakkor, mindig voltak kivételek, mindig voltak olyan emberek, akik megértették az idők jeleit, akik meg tudtak újulni hitben és felfogásukban, és be tudták fogadni az újat Isten Lelke által. Isten mindig támasztott embereket, az Ő akaratának megcselekvésére. Ezért hát, nagyon leegyszerűsítve, két kategóriára lehet is osztani az embereket: "tradicionalistákra" és "megújulókra". Persze, ez nem egésszen így van, és persze, itt nem föltétlenül kell a Lefebre féle tradicionalidtákra gondolni...
A hagyományhoz való ragaszkodás óbora
A "tradicionalizmust" úgy határoznám meg, mint valami csökönyös ragaszkodást a szokásokhoz, a hagyományokhoz, a formákhoz, akár a tartalom elveszítésének árán is. Az óbor az a hagyományos vallásosság, amit az ember egykor bevett és életének része lett. Gyakran megtörténik, hogy egy idő után, a tradicionalista ember elfelejti, hogy mi is volt a hitének lényege és nincs meg benne a Szentlélek ajándéka.
Amint telik az idő, az ember azt veszi észre, hogy egyre inkább alkalmatlan a változásra, egyre inkább alkalmatlan az új dolgok befogadására. Ezért is van az, hogy manapság, a mai rohanó, állandóan változó világunkban, csakis a fiatal munkaerőt keresik. A fiatal munkaerő nemcsak olcsóbb, hanem képes is gyorsan alkalmazkodni, mert olyan még a lelke, mint egy fehér lap.
Az emberi lélek olyan, mint a tömlő. A tradiciókhoz föltétlenül ragaszkodó lélek a régi tömlő. Nem jó a régi tömlőbe új bort tölteni... Nem jó egy hagyományokhoz föltételnül ragaszkodó vallásosságot új vallásossági formákkal bolygatni. Félő, hogy a hagyományokhoz ragaszkodó lélek összezavarodik, és még az a gyenge hite is, ami van, megrendül és károsodik...
A hagyományokhoz való ragaszkodás gyakran nemcsak a régi vallásos formákhoz való ragaszkodást jelenti, hanem gyakran annak eltorzítását, kiüresítését, képmutató megélését is. A farizeusok és az írástudók tradicionalizmusa oda vezetett, hogy Mózes törvényei között bújkálva, Isten törvényeit gyengítették meg, és a vallásosságuk csak képmutatásban merült ki (Mt 23:13-39). Gyakran ilyen a mai hagyományos vallásosság is. Föltétlenül ragaszkodik bizonyos egyházi formákhoz, külsőségekhez, szokásokhoz, hagyományokhoz meg előírásokhoz, de már rég kiüresedett a krisztusi tartalomtól. Ezért hát nem is birtokolják a Szentlélek kegyelmét.
Vajon túlzásba esünk, amikor azt mondjuk, hogy egy mai vallásos cselekedet üressé válhat? Hát akkor minek lehet nevezni azt a vallásosságot, amikor valaki csak azért megy el a vasárnapi szentmisére, mert ez a szokás? Minek lehet nevezni azt az esküvői szentmisét, amikor az egész templomi kösségből, csak az ifjú pár járul szentáldozáshoz, és ők is csak azért, mert, mint főszereplők, nem bújhatnak ki alóla? Vagy amikor a keresztszülõk csak akkor gyónnak évek óta előszőr és évekre utoljára (és azt is csak forma kedvéért), amikor keresztelésre mennek? Vagy amikor a keresztszülők kórusban mondják a keresztszülői fogadalmakat, holott jól tudják, hogy semmit sem fognak megtartani azokból az igéretekből? És még lehetne a példákat sorolni...
A II. Vatikáni Zsinat óta szüntelen harc folyik a hagyományokhoz ragaszkodók és az újítók között. Persze, az újítás címe alatt sok a hamis és elutasítandó dolog is megjelent, de ez nem jelenti azt, hogy a megújulást el kellene utasítani, vagy, hogy a megújulás csődöt mondott volna. Így aztán persze, leegyszerűsítve, ma a régi tömlő a "tradicionalista" vallásos ember, aki nem képes befogadni az evangélium új szellőjét, a megújulás új borát, vagyis a Szentlélek kegyelmének kiáradását...
A megújulás új bora
Amint az Úr Jézus által meghirdetett örömhír új bor volt az akkori zsidók számára, hasonlóképpen ma, a II. Vatikáni Zsinat után, az új vallásos megnyilvánulások (pl. a lelkiségek) új bor a tradiciókhoz ragaszkodó "régi tömlők" számára.
Aztán ott vannak a II. Vatikáni Zsinat néhány fontos és jótékony lépése:
- Nyítás a világ felé, de nem az elvilágiasodás felé;
- A laikusak szerepének kiemelése és meghatározása;
- A Szentlélek kegyelmének kiáradása és a végső idők emberének globális evangélizálása.
(Mt 24:14) Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.
A régi tömlők nem tudják ezeket befogadni és elfogadni. És nem csak az új bort nem tudják befogadni, hanem legtöbbször az új tömlőket sem tudják elfogadni. Mindig ott van bennük egy bizonyos ellenkezés, értetlenség a megújulók iránt.
Milyen tömlő vagyok?
A tradiciók rabja vagyok-e, vagy képes vagyok megújulni hitben és felfogásban? Elég nekem, ha formálisan, vasárnaponként eljárok szentmisére, vagy valami többre vágyok? Szeretem a szép prédikációkat, de aztán, ha hazamentem, marad minden a régiben? Szeretem a hagyományos egyházi ünnepeket, de Isten szavát, a Szentírást nem is ismerem és nem is igazán érdekel? Nyitott vagyok-e a lelki megújulásra? Nyitott vagyok-e Isten igéjének befogadására és megcselekvésére? Milyen tömlő vagyok? Régi vagy új? Milyen az én vallásosságom? Régi vagy új bor? Képes vagyok-e a változások befogadására? Képes vagyok-e az életemen változtatni? Mi az, amit nem tudok befogadni? Fel tudom-e ismerni Isten művét, a kegyelem kiáradását, akár a régi, akár az új dolgokban?...
Isten szolgája felismeri Urát
Isten szolgája felismeri Urát a régi vallásosságban is, meg az újban is, mert a juhok ismerik a Pásztor hangját. Ugyanakkor azt is felismeri, hogy ki gyakorol igaz és hű vallásosságot, legyen az akár régi fajta, akár új fajta...
(Jn 10:2-3) Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti õket.
Az értelmesen hívő ember, amint érti az ószövetséget is, meg az újszövetséget is, úgyanúgy megérti és hiszi a régi vallásossági formákat is, meg az újakat is, mert ő nem a formát nézi, hanem a lényeget. A lényeg pedig nem más, mint az Úr Jézus jelenléte a Szentlélek kegyelme által. Ahonnan az Úr Jézus távozott, ott hiábavaló mindenféle vallásosság. Ezért aztán az okos szolga, képes előhozni a kincsestárából úgy régit, mint újat...
(Mt 13:52) Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”
Add Uram Jézus, hogy ne hagyjuk el a régieket se, de ismerjük fel az új dolgokat is, mert Te ugyanaz vagy tegnap, ma és mindörökké. Ámen.
P.
VálaszTörlés