2007. november 3., szombat

Márta és Mária

(Lk 10:38-42) Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevû asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: „Uram - méltatlankodott -, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.”

A helyzetkép

Az Úr Jézus megszállt Márta házában. Márta készítette a vacsorát, felszolgált, míg Mária, az ő húga, csak ott ült az Úr Jézus lábánál, és hallgatta az Ő szavait. Márta felháborodott és méltatlankodni kezdett.Hogy Ő dolgozik, sürög-forog, a másik meg csak lazsál... Márta ezt igazságtalannak érezte, és zsummogni kezdett. Lám, egy mindennapi helyzet, amit az Úr Jézus felhasznált, hogy ezzel is tanítson minket.

Az evangéliumi rész téves értelmezése

Gyakran megesik, hogy e szentírási rész szerint Mártát negatív példának állítjuk be, és a Márta féle, aktív, dolgos embereket, lelki szempontból helytelen magatartásúaknak gondoljuk. Pedig hát tévedünk ha elcsúszunk az egyik irányba, és úgy véljük, hogy nem kell tettekkel szolgálni, hanem csak elmélkedni és imádkozni kell.

Az evangéliumi rész helyes értelmezése

Valójában minden keresztény ember benne van mindkét szerepben, de nem egyforma arányban. A keresztény ember nem vetheti meg Márta példáját és nem magasztalhatja fel kizárólagosan Mária példáját sem. A helyes keresztény élethez mindkettõő szükséges. Ha ez nem így lenne, akkor az Úr Jézus nem buzdítana a szolgálatra...

(Mk 10.43) Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok.

Így aztán van, akinél a tettekkel való szolgálat erőteljesebb, és van, akinél az imaélet...

Márta és Mária lelkülete életünkben

Nursiai Szent Benedek fogalmazta meg: Ora et labora (et lege), vagyis Imádkozzál és dolgozzál (és olvass). Ha az ember végcélja a mennyország, akkor miért kell annyit dolgozni, azaz, miért kell a munkát egy sorba állítani az imával?

Azért, mert:

- A földi zarándokútunkon szükségünk van anyagiakra, amelyeket elő kell teremteni. Az eredeti bűn óta ezeket az anyagiakat csakis fáradsággal teremthetjük elő.

- A munka által bontakoznak ki a képességeink és az egyéniségünk. A munka hozzájárul személyiségünk kiteljesedéséhez.

- A munka óv meg minket a bűntől, mert amíg dolgozunk, nincs időnk bűnöket követni el.

(Ter 3:19) Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amibõl lettél.

(2Tessz 3:10) Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

Vajon melyik helyes magatartás? Egész nap dolgozni és alig imádkozni, vagy egész nap imádkozni és alig dolgozni?

Helytelen magatartások

1. Aki egész nap csak dolgozik, de nem imádkozik...

Hosszútávon az ilyen ember nem maradhat a kegyelem állapotában, és az élete hamarosan célt téveszt. Nem igazán tudja, hogy miért dolgozik, és idővel a munkának, meg a világias, anyagias lelkületnek lesz a rabja. Sőt, az ilyen embernek a munka egyfajta büszkeséggé, szenvedéllyé, droggá és bálvánnyá válik. Ugyanakkor, munkája közben, a konfliktusokat sem tudja szeretettel kezelni, és durva érzéketlenségbe sülyed. Szidja és megveti a hívő embert, aki néha visszavonul a munkától, hogy az Úr lábaihoz ülve töltekezzen...

2. Egész nap csak imádkozik, de nem dolgozik...

Az ilyeneknél általában az életállapoti kötelességek súlyos elmulasztása fordul elő. Elmulasztanak sokféle jót megcselekedni: gondoskodni a családról, együttérezni másokkal, segíteni a gyengéket, pasztorálni a híveket, vagy akár az evangéliumot hirdetni... És mindezt egy helytelenül kigondolt és gyakorolt imaélet miatt. Itt gyakran egyfajta túltengő önszeretetről, önkeresésről, beképzelt életszentségről van szó, egyfajta kevélységről, csökönyösségről, lelki rabságról vagy sérültségről...

A helyes életmód beállítása

A helyes életmód beállítása és annak megőrzése az egyik legnehezebb feladat, amelyre szüntelenül oda kell figyelni.

Néhány szempont:

- Naponta, magánban, vagy a családdal, legalább háromszor imádkozni (reggel ébredéskor, délben az ebédnél, este lefekvésnél);

- Minden reggel kérni a Szentlélek segítségét, az Úr Jézus Szent Vérének védelmét és a Szűzanya palástjának oltalmát, napi tevékenységeinkre és a kapcsolatainkra;

- A munkakötelességek lelkiismeretes és becsületes elvégzése, Isten jelenlétében és az Ő félelmében;

- A mindennapi munka megszakítása vagy átrendezése a hétköznapi ünnepek alkalmával, vagy amikor valaki a segítségünket kéri;

- A vasárnapok és ünnepnapok megszentelése azáltal, hogy ilyenkor nem dolgozunk, hacsak egy komoly szükség és az emberszeretet meg nem követeli;

- Hetente egyszer részt venni egy krisztusi közösség életében, ahol közös ima és/vagy karitatív szolgálat van;

- Ne csak a családunkért és önmagunkért dolgozzunk, hanem a közösség javára is;

- Minden napunkat zárjuk le benső imával, lelkiismeret vizsgálattal, bűnbánattal és hálaadással.

Az örök értékek

Az ember bármennyit is dolgozik életben, bármit is szerzett: anyagiakat, hírnevet, tudományt, megbecsülést, stb. egyszer minden elenyészik és a semmibe vész a földön. Egyedül csak az marad meg, ami az Úr Jézusnál van fenn a mennyben...

(Mt 6:20) A mennyben gyûjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!

Ezért mondja az Úr Jézus, hogy Mária a jobbik részt választotta. Mária Őt választotta, és az Ő örök életre szóló szavait, amelyek soha el nem múlnak ( Mt 24:35; Mk 13:31; Lk 21:33).

Összefoglalás

Első az Úr Jézussal való kapcsolat, az ima által, és csak a második a szolgálat, az Ő tanításának tettekre való váltása. Az imából kell minden szolgálatnak kindulnia, és mindenkinek meg kell találnia a helyes sorrendet és a helyes arányt.

Uram Jézus, bevalljuk, hogy nem tudunk helyesen szolgálni. Kérünk add, hogy nap mind nap lábaidhoz ülhessünk, hogy majd tanításod megcselekvésével, igaz életét élhessünk. Ámen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése