2011. november 24., csütörtök

Áldott adventi idõszakot

Adjon az Úr neked áldott adventi idõszakot, hogy majd a Karácsony szent ünnepén lobogjon benned a  szeretet lángja.



HARMATOZZATOK


Harmatozzatok égi magasok!

Téged vár epedve a halandók lelke,

Jöjj el, édes Üdvözítőnk!














Mert az emberek ott tévelygenek,

Hol te égi fényed útján nem vezérled

Ôket, édes Üdvözítőnk!



Áldás, dícséret és hála néked:

Mert fényes világunk s legfőbb 

boldogságunk,

Te vagy, édes Üdvözítőnk!



A prófétáknak lelkei láttak

Szent jelenésekben s téged békességben

Vártak, édes Üdvözítőnk!



Te ember lettél, s új tant hirdettél.

A jövendölések beteljesedének

Rólad, édes Üdvözítőnk!



Hiszünk tebenned, égi szent követ:

Út, igazság, élet hittel vallunk téged

Istenünknek, Üdvözítőnk!



Ím, az áldozat, melyet bemutat

Szolgád Fölségednek: jöjj el és szenteld meg,

Ó kegyelmes Üdvözítőnk!



Nyújtsd malasztodat, hogy ez áldozat

Bánatot gerjesszen bűnös szíveinkben.

Ó segíts meg, Üdvözítőnk!



Szent az egy Isten három személyben.

Az Atyaistennel és a Szentlélekkel

Szent vagy, édes Üdvözítőnk!

2011. november 22., kedd

Gyűlöletesek lesztek

(Lk 21:12-19) Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

Amikor valaki megtér, eleinte minden jól megy. A keresztény család örül, a krisztusi közösség elégedett, és a munkatársak is tisztelettel néznek az emberre. Lám, ez az ember, aki eddig ivott, aki szélhámos volt és templomkerülő, most egyszerre tisztességes, szentmisére járó ember lett. Így a megtért ember eleinte egy kellemes kegyelmi időszakot él át, egy lelki tavaszt, egyféle lelki szerelmet, amikor minden szuper, amikor teljes szellemi védettséget élvez, és amikor lelki csecsemőnek való szellemi táplálékban részesül (1Pét 2:2-3)...

(1Pét 2:2-3) Mint újszülött kisdedek kívánkozzatok hamisítatlan, lelki tej után, hogy azon nőjetek fel az üdvösségre, hiszen már megtapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr.

De a lelki életben nincs megállás, nincs vakáció és nincs visszaút... A kezdeti, első szerelmi időszakot később nehezebb idők váltják fel. Egy idő után, a lelki növekedés velejárója lesz az ige értelmének benső megértése. A Szentlélek megadja a belülről érteni tudó hitet, a benső tanítást, amelyben megmutatja a hit dolgainak összefüggéseit... 

(Jn 14:26) A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya elküld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Ezen az úton csak akkor lehet továbbhaladni, ha az ember igennel válaszol az ige kihívásaira. A Szentlélek, a szentírás igéi által, feldobja nekünk a labdát... Felmutatja a hívő ember lelki szemei előtt a követelményeket, és félreérthetetlenül értésére adja, hogy vagy előre, vagy hátra. Ha az ember megcselekszi Isten igéit, akkor eléfelé és felfelé halad a lelkiekben, de ha elutasítja az igét, akkor visszacsúszik. Az ige követelményeire, az ember csakis igennel válaszolhat, különben hamar alkalmatlanná válik... Nincs középút...

(Lk 9:62) Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Az ige megcselekvése nem maradhat hatástalanul... A szellemi világ sötét oldalán nagy felhördülés támad... A gonosz hatalmasságai "szauroni" haraggal észlelik veszteségüket. Az ige bármilyen hirdetése, megcselekvése, amely Isten országát építi, az ördög országát rombolja. Ahol világosság támad, ott a sötétség várfalai omladoznak, mint egykor Jerikónál...

(Zsid 11:30) A hit erejéből omlottak le Jerikó falai, azután, hogy hét napon át körüljárták.

(1Jn 3:8) Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.

De az ige megcselekvése az evilági környezetben is megütközést kelt. Ennek láttán, mindenki, de kivétel nélkül mindenki, egy lelki tükörrel találja magát szembe. Aki maga is cselekszi az igét, örvendezve ismeri fel önmagát és saját jócselekedeteit. Aki viszont nem cselekszi meg az igét, az olyant lát a tükörben, ami nagyon kellemetlenül érinti. Saját lelkének romjait látja meg benne... A csaló, a saját csalásait látja meg; az önző, a saját önzését; a parázna, a saját paráznaságát, és így tovább... Az ige tettekre váltásának láttán, az emberek saját szégyenfoltjaikkal szembesülnek: a család tagjai is, a keresztény közösség tagjai is, és még a papság is... Mindenki... Ők is gyakran azt szeretnék, ha az ember csak egy vasárnapi, formális templombajáró keresztény legyen, de hétköznap felejtse el az ige radikalizmusát... 

(Bölcs 2:15-16) Mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok az útjai. Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli az útjainkat. Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent.

Ezek után a dolgok szép lassan eldurvulnak:

Miért nem elég neki, ha vasárnap templomba jár?... 
- Miért kell lelkiségi közösségbe is járnia?...
- Elherdálja a pénzt a szegényekre!... 
- Miért nem a család az első neki?... 
- A munkahekyen is annyira fafejű... 
- Mindig csak igazságot és igazságossagot akar... 
- Nem akar kedvezni a gazdagnak, a rangosnak, a csalónak  és nem akarja ügyesen intézni dolgokat... 
- Nem szolgálja ki a főnököt, és nem nyomja el a kicsinyeket... 
- Az erkölcstelenségekkel, a parázna, házasságtörő, röhögő véleményekkel nem ért egyet... 
- Ez hülye! - mondják, vagy gyakran úgy, hogy HÜJE... 
- A vallásosság az agyára ment... 
- Mit gondol ez magáról?... 
- Azt gondolja, hogy manapság így meg lehet élni?... 
- Ha így viselkedik tovább, úgy kinyírják, mint a múrkot... 
- Magára vessen... Mentse meg Isten, mert benne bízott (Zsolt 22:9)...

(Bölcs 2:18-20) Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből. Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos halálra, mert – saját szava szerint – Isten oltalmában részesül!”

(Zsolt 22:9) „Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!”

Ezen a ponton, a köves talajra esett búzaszemek már rég megbotránkoztak és meghátráltak (Mk 4:15-17)...

(Mk 4:16-17) Hasonlóképpen, amelyek köves helyre hullanak, azok, amikor hallják az igét, mindjárt befogadják örömmel, de nem ver bennük gyökeret, hanem csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkoznak.

De az ördög sem ül ölbe tett kézzel: 

- Te akarod rombolni az én művemet?...

A roppant inteligens, rosszindulatú és gúnyos tekintetével ezt sugallja: 

- Már sok ilyen kliensem volt mint te... Lám, te mire vagy képes?... 

És elkezdődik a harc... Lassan minden és mindenki az igét megélő ember ellen fordul. Ellensége lesz az embernek a saját háza népe (Mt 10:36)...

(Mt 10:36) Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége.

A munkatársak és a barátok is magára hagyják... Gyakran még a krisztusi közösség is félreérti az igét megcselekvő igaz embert. Nem értik meg szemponjait, mert ők gyakran még testiek. Az igaz ember csupa értetlenséggel és elutasítással találja szembe magát: 

- Mi van ezzel?... 
- Miért nem tud normális lenni?... 

És még a nagymama is azt mondja: 

- Nem jó ez a nagy vallásosság!... Amíg ivott és olyan volt, mint a többiek, jobban vóót dóga... Lehet, hogy a sok ima miatt veri az Isten (Iz 53:4)...

(Iz 53:4) Pedig a mi betegségeinket ő viselte,és a mi fájdalmainkat ő hordozta.Mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak.




A megpróbáltatásoknak hosszú a sora, de a legnagyobb kereszt mégis az, amikor a tieid vetnek meg. Nem az idegenek jutattnak a legnagyobb szenvedésre, hanem a saját házad népe: a testvéreid, a rokonaid, a tulajdon anyád és apád, sőt, feleséged és gyermekeid is... A szellemi harcban megszünnek a vérkapcsolatok, és a legközelebbiek előtt leszel gyűlöletes. Szeretetre, elismerésre vágysz, de csak gyűlöletben és kirekesztésben lesz részed Jézusért...

(Sir 2:1) Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra.

(Mik 7:5-6) Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a jó ismerősben, még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz! Mert a fiú gyalázatosan bánik apjával, a lány anyja ellen támad, a meny az anyósa ellen, az embernek saját háza népe is az ellensége.

(Mt 10:22) Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az üdvözül.

(Mt 10:35-36) Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe.

S ha mindez bekövetkezik, mit tegyünk? Hátráljunk meg? Botránkozzunk meg? Hamis sáfárként konformálódjunk az ördög országának követelményeihez, hogy átcsússzunk az ördög rostáján (Lk 22:31)?...

(Lk 22:31) Simon, Simon! A sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát...

Nem gondolhatjuk, hogy saját erőnkből megállhatunk a küzdelemben. Talán egyszer-kétszer futja a hősiességből, de az igazi ellenállást és szilárdságot csakis Isten Lelke adhatja meg. A Szentlélek, a szeretetet Lelke az, Aki kiűzi a félelmet. Ő ad a bátorságot és megfelelő szavakat a megfelelő időben. Ha nyitottak vagyunk Őrá, és ha kérjük Őt, akkor a mennyei Atya bőségesen adja nekünk, mert Ő megígérte nekünk... Tanúságtételünk által dicsőítsük meg Isten nevét a világban. Akarjunk az Ő eszközei lenni...

(Mt 10:19) Mikor pedig átadnak titeket, ne gondolkodjatok, miképen és mit szóljatok; mert megadatik nektek azon órában, mit szóljatok.

(Lk 11:13) Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!”

(ApCsel 9:28) Ettől fogva velük volt, járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran szólt az Úr nevében.

Uram Jézus, add nekünk a Szentlelket, hogy ne riadjunk vissza és ne hátráljunk meg. Add, hogy ne botránkozzunk meg soha Benned. Ámen.

2011. november 18., péntek

Az én házam az imádság háza

(Lk 19:45-48) Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik ott adtak-vettek. Ezt mondta nekik: ,,Írva van: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek' [Iz 56,7; Jer 7,11]. Mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csüggött és hallgatta őt.

Az én házam az imádság háza – mondja az Úr a próféta által. De mit is jelent ma az, hogy Az én házam, vagyis Isten háza?... Egy hely ahol Isten lakózik?... Ahol fogadóórákat tart?... Ahol találkozhatunk Vele?...

Ádám és Éva engedetlensége után, az eredeti bűn elkövetése által, az ember elszakadt Istentől. De mégis, ezután is voltak emberek, akik Istennel jártak. Tehát Isten velük volt... Ilyen ember volt Hénoch (Énok), aki nem halt meg, hanem eltűnt, mert Istennel járt (Ter 5:24). Aztán Ábrahám lett az, akit Isten kiválasztott, hogy megváltó és üdvözítő művét elkezdje. Ábrahám pedig mindig kint a természetben, a csillagos ég alatt találkozott Istennel (Ter 15:5). A nagy találkozások helyeit kőrakás oltárokkal jelölte meg, olyan kövekből, amelyeket ember keze nem piszkolt még be vasszerszámmal (MTörv 27:5; Józs 8:31)...

(Ter 5:23-24) Hénoch egész életkora 365 évet tett ki. Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte.

(Ter 15:5) Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: „Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!” Aztán így folytatta: „Éppen ilyen lesz az utódod is.”

(MTörv 27:5) Aztán építs ott oltárt az Úrnak, a te Istenednek, olyan kövekből, amelyeket vas nem érintett...

(Józs 8:31) ...amint Mózes, az Úr szolgája Izrael fiainak meghagyta, úgy, ahogy meg van írva Mózes törvényének könyvében – tehát faragatlan, vas nem érintette kövekből való oltárt –, és egészen elégő áldozatokat mutatott be rajta az Úrnak és békeáldozatokat vágott.

Ábrahám, Izsák és Jákób istenélményei és üdvtörténeti szerepei után, Mózes volt az, aki rendszeresen találkozott Istennel szemtől szembe. Ezeknek a találkozásoknak csúcspontja a kőtáblák átadása volt. A kőtáblák után, Isten elrendelte a frigyládát meg a szent sátrat. A szent sátor már egy zárt hely volt, amelyet Isten kijelölt az Ő tartózkodásának helyéül. A szent sátor, a menny képmása lett, és Isten értünk, emberekért megtette, hogy az Ő dicsőséges végtelenségét és térfölöttiségét, egy zárt térben jelenítse meg...

(Kiv 33:9) Valahányszor bement Mózes a sátorba, leereszkedett egy felhőoszlop, és megállt a sátor bejáratánál: így beszélt Mózessel az ÚR.

Aztán Dávid következett, aki Isten iránti buzgó szeretetét ki akarta valahogyan fejezni. Dávid méltatlan dolognak gondolta, hogy amíg ő szép házban lakik, addig Isten odakint egy sátorban "fagyoskodik"... Ezért Dávid elhatározta, hogy házat épít Istennek. De Isten "megmosolyogta" őt, hogy az Neki, a végtelen Istennek, Aki az eget és a földet teremtette, egy ember akar házat építeni (2Sám 7:5). Mégis, Isten jóindulattal fogadta Dávid gondolatát. De mivel Isten háza, a békesség háza kell legyen, ezért a harcos Dávid nem volt alkalmas annak felépítésére. Csak Dávid fia, Salamon építhette fel az Elsõ Templomot Jeruzsálemben. Aztán Salamon imádkozott, hogy Isten költözzön be a Templomba, és minden ott imádkozónak hallgassa meg imáját. Isten meghallgatta Salamon könyörgését, és így létrejött a Jeruzsálemhez kötött isteni jelenlét és imameghallgatás (1Kir 8)...

(2Sám 7:5) Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakásul?

(1Kir 8:27) Igen, de hát valóban az emberek közt lakik az Isten a földön? Nézd, az egek és az egek ege sem képesek téged befogadni, nem is szólva erről a templomról, amelyet építettem.

Ez az Első Templom leromboltatott a babiloni fogság idején, majd a felszabadulás után, felépíttetett a Második Templom. A Második Templom ugyan kisebb volt méretre, de nagyobb lett dicsőségben, mert megláthatta az Üdvözítőt. Az Üdvözítő, miután eljött a világba és tanította az embereket, kijelentette, hogy jönnek majd az idők, amikor az emberek nem helyhez kötötten imádják Istent, hanem lélekben és igazságban (Jn 4:21-23)...

(Jn 4:21-23) Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az AtyátTi azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.




Tehát ma már nem keressük Istent sem Jeruzsálemben, sem más szent helyeken, mert Őt bárhol lehet imádni lélekben és igazságban. Ma ilyen imádókat keres Isten. Az első Pünkösd óta, kiárad szívünkbe a Szentlélek, és bárhol imádhatjuk Istent.
 

De a helyhezkötött imádás mégis megmaradt, éspedig a a legszentebb áldozat bemutatásában, a szentmisében és a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ebből a szempontból az Oltáriszentség és a tabernákulum hasolatos a frigyládához.  Hasonlóképpen, ilyen volt az áldott állapotban lévő, kegyelemmel teljes Szűzanya is... 

(Lk 1:28) Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.”

(Lk 1:32-43) Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?

A végtelen Isten egésszen jelen volt a Szűzanya méhében, és jelen van a tabernákulum szűk és zárt kamrájában is. Ezért a katolikus templomok tabernákulumai ma is a helyhezkötött, Istennel való találkozás helyei...

Más szempontból, Szent Pál tanítása szerint, a mi testünk, minden kegyelmi állapotba lévő ember, a Szentlélek temoloma, és a Szentlélek által, a Szentháromság temploma is. Ugyanis a Szentháromság szétválaszthatatlan. Ahol a Szentlélek, ott van az Atya is, meg a Fiú is (Jn 17:21)...

(Jn 17:21) Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.

(1Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?

Az ilyen emberek találkozása, a Krisztus nevében történő összejövetel a Szentlélek által, ahol ketten vagy hárman összejönnek az Úr nevében (Mt 18:20), megjeleníti Krisztust, és megjeleníti az élő kövekből épült Isten házát (1Pét 2:4-5). Ez egykor majd meg fog mutatkozni az ő teljességében, mint a Vőlegény Menyasszonya (Jel 21:2)...

(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

(1Pét 2:4-5) Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. 

(Jel 21:2) Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony.

Keressük ma is Isten helyhezkötött házát. Tegyük alkalmassá testünket és lelkünket, hogy Isten háza lehessen, és épüljünk fel, a krisztusi közösség által, Isten élő házává...

Uram, oltalmazz minket, hogy megmaradhassunk a kegyelem állapotában, és a mi szívünk, lelkünk és testünk mindig a Te házad legyen. Ámen.

2011. november 11., péntek

Mit akarsz?

(Lk 18:35-43) Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. Amikor hallotta az elvonuló tömeget, megkérdezte, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a Názáreti Jézus megy arra. Erre felkiáltott: ,,Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam!' Akik elöl mentek, ráparancsoltak, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozott: ,,Dávid fia! Könyörülj rajtam!' Erre Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék őt hozzá. Amikor odaért, megkérdezte tőle: ,,Mit akarsz, mit cselekedjem veled?' Az így szólt: ,,Uram! Hogy lássak!' Jézus azt mondta neki: ,,Láss! A hited megmentett téged.' Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva. Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent.




Nemrég láttam a How do you know (2010) (magyar címe, Honnan tudod?) amerikai romantikus vígjátékot, amelyben Reese Witherspoon játszik. A filmben, egy 31 éves baseball játékos nőrõl van szó, akit - habár még mindig nagyon jól játszik - a kora miatt kiselejteznek a válogatottból. A sportolók általában tragédiaként élik meg, amikor szembesülnek azzal, hogy kiöregedtek és lecsúsznak az élvonalból. Ilyenkor, egy megszokott procedura szerint, pszihológushoz kalauzolják a sportolót, hogy a lelki szakember pátyolgassa őt. Igen ám, de Lisa-t kemény fából faragták... Amikor odaér a pszihológushoz, rájön, hogy neki nincs szüksége senki vigasztalására, mert õ elég erős ahhoz, hogy szembenézzen a helyzettel. De ha már odament, megkérdezte a pszihológustól, hogy szerinte létezik-e egy általánosan érvényes tanács, amely segíthet az embereken. A pszihológus, rövid gondolkodás után, azt válaszolja: Igen, van... Találd meg, hogy mire van szükséged, és tanuld meg kérni azt... Én igencsak elcsodálkoztam, hogy egy amerikai romantikus vígjátékban ilyen bölcs mondással találkoztam...

Igen... Ezt tette a jerikói vak is... Pontosan tudta, hogy mire van szüksége, és torka szakadtából kiabálva kérte azt. Velünk gyakran az a baj, hogy nem tudjuk mire is van szükségünk, és nem is tudjuk kérni azt... Nem tudjuk, hogy mire van szükségünk, mert annyi hiábavalóság van az életünkben, hogy elveszünk közöttük, és nem is tudjuk kérni, mert vagy büszkék vagyunk, vagy nem bízunk eléggé. Az Úr Jézus azért adta nekünk a Miatyánk imádságot, hogy ne össze-vissza imádkozzunk hosszú hiábavalóságokat és ne mindenféle butaságot kérjünk az Úrtól. A mennyei Atya jobban tudja, mint mi, hogy mire van szükségünk (Mt 6:8). Ha teljesítené minden kérésünket, amelyeket kimondunk imáinkban, akkor bizonyára, a végén igencsak megbánnánk, hogy kértük azokat...

(Mt 6:8) Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek.

Találjuk meg, hogy mire van szükségünk. Ehhez azonban meg kell ismernünk önmagunkat és az életünket. A jó önismeret már félsiker. Aki ámítja magát és nem akar tiszta képet kapni önmagáról, minden bajával és gyengeségével együtt, az nem is tud kérni. Tehát a probléma megoldásának előfeltétele, a probléma felismerése és a helyzet elfogadása... 

- Milyen problémáink lehetnek? Szorongunk? Félünk? Agresszívak vagyunk? Az alkohol rabjai vagyunk? Drogozunk?... 

- Milyen sérüléseink vannak? Nem fogadtak el? Megloptak? Becsaptak? Megcsaltak?...

- Hol szereztük azokat? Már az anyánk méhében? Az iskolában? A szerelmi kapcsolatainkban? A házasságban? A munkahelyen?...


 

Sokféle sérülése lehet az embernek.
 Gyakran nem is sejti, nem is tudja felismerni azokat. Csak annyit érez, hogy valami nem jó az életében. Imádkozni kell a bajok felismeréséért. Miben áll a mi vakságunk? Kérjük az Urat, hogy az Ő szemével, az Ő irgalmával szemlélhessük a mi életünket. Ha kérünk, akkor Ő ad. Ő ad, mert megígérte. Ő ad, mert irgalmas. Ő ad, mert mindig a javunkat akarja...

Ha felismertük bajunkat, akkor tanuljuk meg kérni annak orvoslását. Kérjük imáinkban, böjttel, kérjük gyógyító imaszolgálatok által, kérjük felajánlott szentmisével, kérjük a szentségek vétele által (szentgyónás, szentáldozás, szent kenet)...

(Mt 7:8) Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.

De amikor kérünk, kérjünk tiszta és osztatlan szívvel, jó szándékkal, erõs hittel és az Úr Jézus iránti bizalommal. Vizsgáljuk meg, hogy nem-e azért kérünk, mert valakire neheztelünk, vagy azért, mert önzők vagyunk, vagy mert mindenáron meg akarjuk valósítani a saját akaratunkat. Ismerjük fel Isten akaratát, és lássuk meg azt, ami kedves Neki. Ne kérjünk olyan dolgokat amelyek nem kedvesek Istennek. 

Nem minden problémánk oldodik meg, még akkor se ha hittel kérjük és még akkor se ha látszólag a javunkat szolgálja. Van amikor Istennek más tervei vannak. Van amikor meghagyja a problémánkat, hogy szenvedéseinkkel társuljunk az Ő keresztjéhez. Ha ezt felismerjük, akkor fogadjuk el szeretettel a keresztet, és kérjünk más kegyelmeket. Amikor pedig már eléggé tiszták és gyógyultak vagyunk, akkor kérjük mások tisztulását és gyógyulását is. Könyörögjünk azokért is, akik még nem tudják, hogy mit akarnak...

Uram Jézus, add meg nekünk a bölcsesség ajándékát, hisz megígérted apostolaidnak, hogy elküldöd nekünk a Vigasztalót. Ámen.

2011. november 8., kedd

Emberfiának napja

(Lk 17:20-27) Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: ,,Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: ,,Íme itt van,'' vagy ,,Amott''. Mert az Isten országa köztetek van.' A tanítványoknak pedig ezt mondta: ,,Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: ,,Íme, itt van'', ,,íme, ott van''; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék. Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába [Ter 7,7]. Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított. És ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Azon a napon pedig, amikor Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit [Ter 19,24]. Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz és a holmija a házban, ne jöjjön le érte, hogy elvigye; és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza. Emlékezzetek Lót feleségére. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt. Mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Erre megkérdezték tőle: ,,Hol lesz ez, Uram?' Ő azt felelte nekik: ,,Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.'

Az Úr Jézus Emberfiának nevezi önmagát, utalva ezzel a Dániel könyvében megjövendöltekre (Dán 7:13)... Ez a megnevezés arra emlékeztet bennünket, hogy az Ige testté lett (Jn 1:14), hogy Isten önmagát kiüresítve szolgai alakot öltött (Fil 2:7), és egésszen olyan lett mint mi, kivéve a bűnt (Zsid 4:15)...

(Dán 7:13) Majd azt láttam az éjszakai látomásban,hogy íme, az ég felhőiben jött valaki, aki olyan volt, mint az Emberfia.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

(Fil 2:6-7) Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.

(Zsid 4:15) Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el.

A Megtestesülés által Isten emberré lett. Jézus Krisztus, egy személyben, valóságos Isten és valóságos ember. Isten, magára öltve emberi természtünket, a Megváltás és a Feltámadás által részesít bennünket isteni életében és dicsőségében. De melyik az Emberfia napja?... Melyik az a nap, amelyből majd az emberek szeretnének akár egyet is látni, de nem fognak?...

A tanítványok Úrnak nevezik Jézust, a Mestert, és Ő elfogadja ezt a megszólítást. Azt mondja, hogy Ő valóban Úr...

(Jn 13:13) Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. 

Tehát az Emberfia napja nem más, mint az Úr napja. És melyik az Úr napja? Az Úr napja a hetedik nap, vagyis az ószövetségben szombat volt (Ter 2:3; Kiv 31:13)... 

(Ter 2:3) Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot, mert azon nyugodott el minden munkájától, amelyet végezve teremtett Isten.

(Kiv 31:13) „Szólj majd Izrael fiaihoz, és mondd nekik: Vigyázzatok, hogy szombatomat megtartsátok, mert jel az közöttem és közöttetek nemzedékről nemzedékre, hogy tudjátok, hogy én, az Úr szentséget kívánok tőletek.

De az apostolok az Úr napját átvitték a hét első napjára, a feltámadás napjára, amely most már a nyolcadik napra esik (v.ö. nyolc boldogság). Tehát a jelen korban, az Emberfia napja, vagyis az Úr napja, nem más, mint a vasárnap, amikor az Úr feltámadását ünnepeljük. Vagyis, ha eljönnek majd azok az idők, amikor megszűnik az Emberfia napja, akkor arra gondolhatunk, hogy jönnek majd napok, amikor majd megszünik a vasárnap ünneplése és a szentmiseáldozat bemutatása...

Továbbá, az "Emberfia napjai", az Úr második eljövetelének napját is jelenti (Iz 13:6; Ez 30:3), ami nem egy rendszeresen ismétlődő esemény, hanem egyszeri és rendkivüli. Ezt is az Emberfia napjainak nevezi az Úr Jézus (Lk 17:26), és itt az Ő második eljövetelére, a paruziára, meg az akkori, végső eseményekre utal...

(Iz 13:6) Jajgassatok, mert közel van az Úr napja, mint a pusztulás, érkezik a Mindenhatótól!

(Ez 30:3) Mert közel van az a nap, elközeleg az Úr napja! A felhő napja, a nemzetek ideje lesz az!

(Lk 17:26) Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is.

Azt mondják, hogy a világot az eucharisztikus óra tartja fenn. A földbolygón, a napvilág körbemenetelével, mindenhol szentmiseáldozat bemutatása megy körbe a világon. Amikor ez az óra megáll, akkor a világ elpusztul, mert az emberek megszegik az örök szövetséget, és a világ nem állhat fenn az Úr Jézus Szent Teste és Vére nélkül. Isten, az Ő Szent Fiánál, az Ő megváltó keresztáldozatánál különb szövetséget már nem ajánlhat már fel az embereknek (Iz 24:1-5), mert már mindent odaadott. Egyszülött Fiát adta oda a világért. Ennél többet nem tud adni...

(Iz 24:1-5) Íme, az Úr elpusztítja a földet,és feldúlja azt; felforgatja felszínét, és szétszórja lakóit. Mint a nép, olyan lesz a pap,mint a szolga, olyan az ura, mint a szolgáló, olyan az úrnője,mint a vásárló, olyan az eladó,mint a kölcsönadó, olyan a kölcsönvevő,mint a hitelező, olyan az adósa. Teljesen elpusztul a föld, és egészen kifosztott lesz.Bizony, az Úr mondta ezt az igét. Gyászba borul, lepusztul a föld,elfonnyad, elhervad a földkerekség, elfonnyad a magasság a földdel együtt. A föld gyalázatossá lett lakói alatt,mert áthágták a törvényeket, megszegték a rendelkezéseket, felbontották az örök szövetséget.

A nap minden órájában tiszta áldozatot mutatnak be valahol a földön egy elvégzett szentmise által. Ezt a tiszta áldozatot támadja az Antikrisztus az utolsó időkben, amint az a Dániel könyvében meg van írva (Dán 12:11-12). Ez lesz az a rettenetes végidő, amelyről az Úr Jézus is szólt Dániel prófétára utalva (Mt 24:15), amelyről Szent Pál azt mondja, hogy a hamis próféta beül Isten templomába és istenként mutogatja önmagát (2Tessz 2:4). Ekkor az életet adó szent áldozat helyébe valamiféle pusztító utálatosság, valami lelki halált okozó bálvány kerül majd a szent helyre...

(Dán 12:11-12) Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.

(Mt 24:15) Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt – aki olvassa, értse meg!

(2Tessz 2:3-4) Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.

(Jel 12:5-6) Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához, az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.

(Jel 12:13-14) Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte; de az asszonynak a nagy sas két szárnya adatott, hogy a pusztába repüljön az ő helyére, hogy ott tápláltassék három és fél évig a kígyó elől elrejtve.

(Jel 13:5) Gőgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa.


 

Mikor kerül sor erre? Azt senki sem tudhatja, nem is tartozik ránk (ApCsel 1:7), de az idők jeleire mindenképpen oda kell figyelnünk (Mt 16:3). Az mondja Szent Pál, hogy mielőtt eljönnek ezek a végidők, meg kell történnie a nagy elpártolásnak (2 Tessz 2:3). Ez az elpártolás, valószínűleg egy nagy szakadás lesz az Egyházban, egy nagy méretű aposztázia. Ennek jeleit már láthatjuk szerte a világban. Úgy kb. 2000 óta, püspökök és egész egyházmegyék vannak kitéve intenzív támadásoknak. Püspökök mondanak le és egyházmegyék omlanak össze... 

(ApCsel 1:7) Ő azonban azt mondta nekik: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek a korszakokat vagy az időpontokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg."

(Mt 1:3) Hajnalban meg: Ma zivatar lesz, mert az ég felhős és vörös. Az ég színéből tudtok következtetni, az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni?

Kettős harapófogóban van a papság... Egyrészt, a kísértés által ki vannak téve a bukásnak, másrészt, a gonosz, az elbukott papok ellen fordítja a híveket. A legutóbbi írországi incidens ennek a folyamatnak a legszembetűnőbb példája. Meg lehet figyelni a világban, hogy habár az egész kereszténység üldözést szenved, mégis, leginkább a Katolikus Egyházat támadják. Ez azért van, mert a folyamatos szentáldozat bemutatásának fő fenntartója a Katolikus Egyház, amelyben teljesen megvan Krisztus Egyháza, és mert a szentmise az emberiség kegyelmi életének csúcsa és forrása.

Miért történik mindez? Úgy néz ki, hogy a hetedik napért, a nyugalom napjáért... Az Úr, miután megteremtette a világot hat nap alatt, a hetedik napon megnyugodott munkájából. Ezt a napot megszentelte és elrendelte a nyugalom napjának. Ennek a napnak a megülése szövetség Istennel. A keresztényeknek is megvan a maguk szombatja, olvashatjuk a Zsidókhoz írt levélben. Ez a nyugalom helye (Zsid 4:9-10), a mennyek országa, Isten színe látása és a Vele való, örökké tartó boldog közösség. Itt mindenki és minden megnyugszik. Szent Ágoston mondta: Nyugtalan a szívem Uram, amíg meg nem nyugszik Benned...

(Zsid 4:9-10) A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól.

Úgy néz ki, hogy ezt a hetedik napot, ezt a nyugalom napját tagadja és támadja a Sátán. Talán ez lehet a 666-os szám értelme is (Jel 13:18)... Amint az evangéliumban a teljességet a 7-tel és a 77-tel fejezik ki (Mt 18:22), úgy a Sátán, a 666-al háromszor, vagyis örökre tagadja a 7-ik napot, vagyis az Úr napját. Ez pedig végül a mennyek országának tagadása, amelyből nincs része a gonosznak...

(Mt 18:22) Jézus azt felelte: „Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenhétszer.

(Jel 13:18) Ez a bölcsesség. Akinek van értelme, számítsa ki a vadállat számát; mert ember száma az, és a száma hatszázhatvanhat.


 

Nem tudhatjuk pontosan, hogy miként fognak bekövetkezni ezek a rettenetes dolgok, de azért elgondolkodhatunk rajta. Az a mi dolgunk, hogy figyeljük az idők jeleit, és készen álljunk mindig, hogy a jó oldalra álljunk. Nekünk be kell szállnunk Noé bárkájába, ami az Egyházat jelképezi, és készek kell legyünk, hogy bármelyik percben ott tudjuk hagyni evilági életünket. Nehogy úgy járjunk, mint Lót felesége, aki visszanézett a korábbi életére és sóbálvánnyá változott...

Azokban az időkben lesz majd jel az eligazodásra: Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is (Lk 17:37). Nagyon megható ez az ábrázolás: a hívők úgy rajoznak majd az Úr Jézus Krisztus Szent Teste és Vére körül, mint ahogyan a sasok keringnek a szavannában elesett elefánt teteme fölött. A test Krisztus Szent
Teste (Jn 6:56) és a sasok a hívő lelkek, akik a hit által újból és újból erőre kapva magasan szárnyalnak (Iz 40:31)...

(Iz 40:30-31) Elfáradhatnak a fiatalok, és ellankadhatnak, s az ifjak is megbotolva eleshetnek; de akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el.

(Lk 17:37) Erre megkérdezték tőle: „Hol lesz ez, Uram?” Ő azt felelte nekik: „Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.”

(Jn 6:56) Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.

Használjuk ki a kegyelmi időt, és ne szalasszunk el egyetlen egy vasárnapi szentmisét se. Sőt, ha lehetséges, vegyünk részt a hétköznapi szentmiséken is. És amikor csak tehetjük, menjünk el szentségimádásra vagy szentséglátogatásra...

Uram Jézus, könyörülj rajtunk, és add nekünk kegyelmedet, hogy bele ne aludjunk e világ dolgaiba és, hogy észrevegyük az idők jeleit. Ámen.

2011. november 5., szombat

Ha malomkövet kötnének a nyakára

(Lk 17:1-6) Azután így szólt tanítványaihoz: ,,Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: ,,Bánom!'' - bocsáss meg neki.' Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: ,,Növeld bennünk a hitet!' Az Úr ezt felelte: ,,Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: ,,Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!'', engedelmeskedni fog nektek.
Ha malomkövet kötnének a nyakára… Ebből rögtön egy öngyilkosság, vagy egy kegyetlen gyilkosság juthat eszünkbe. Már látjuk is a Szajna partját, a kikövezett támfalaival, ahol egy reményvesztett szerencsétlen bogozza a malomkövet saját nyakára, hogy beugorjon a vízbe. Vagy elképzelhetjük, amint a kegytlen maffiózók, ugyanezt teszik valakivel, akit el akarnak tenni láb alól... Aztán belegondolunk, hogy milyen lenne, ha mi lennénk ennek a szerencsétlennek a helyében. Az önvédelmi reflexünk persze azonnal eltaszítja ezt a képet... Igen, de ez a kép hasznos is lehet. Jó lehet arra, hogy figyelmeztessen minket, és elriasszon a bűntől. Jó lehet arra, hogy tudatosítsa bennünket a botránkoztatás bűnének súlyosságát...
De mi is valójában a botrány: Veszekedés? Verekedés? Szemérmetlekedés? Mi az pontosan?... 

A Katolikus Egyház Katekizmusa így határozza meg a botrányt (scandalum):

 KEK 2284 A botrány olyan viselkedés vagy magatartás, amely másokat bűn elkövetésére indít. Aki botránkoztat, a felebarát kísértőjévé válik. Kárt okoz az erénynek és az egyenességnek; testvérét lelki halálba taszíthatja. A botrány súlyos bűn, ha cselekedettel vagy mulasztással mást szándékosan súlyos bűnbe visz.

Világi értelemben a botránynak tágabb értelmezése van:

A botrány (latinos neve: scandalum) olyan cselekmény vagy esemény, amelynek során sérülnek a társadalmi együttélés írott vagy íratlan szabályai, zavar keletkezik a közéletben. A botrány lehet erkölcsi, politikai vagy gazdasági, történhet a sajtóban és a sportban is.

Nagy Szent Gergely, a Lelkipásztorság törvénykönyvében (I./II. fejezet) a malomkő szimbólumának egy más értelmezést tulajdonít...

Ne vállaljanak lélekvezetést olyanok, akik életükben nem gyakorolják azt, amit elméletileg elsajátítottak. A malomkõ ti. a világ körüli szorgoskodást és fáradalmat jelenti, a tenger mélysége pedig a végsô kárhoztató ítéletet jelképezi. Aki tehát az életszentség megmutatására állíttatott oda és mégis vagy szóval ront meg másokat, vagy példával, jobb volna neki, hogy földi foglalatoskodások közepette világi ruházatban érné a halál, minthogy szent hivatalában a bûnre adjon másoknak példát: az egyedül elbukót ugyanis tûrhetôbb szenvedés kínozza a pokolban.
 

 

A malomkő szimbóluma tehát inkább felel meg a rabok által forgatott malomkőnek, ahol nem magát a követ akasztották az ember nyakába, hanem a szíjjat, amellyel a malomkövet forgató rúdat kellett húzni. A malomkő tehát e világ robotját jelképezi, az eredeti bűn miatt ránkszabott fáradságos kenyérkeresetet (Ter 3:19)...

(Ter 3:19) Arcod verejtékével edd kenyeredet,míg vissza nem térsz a földbe,amelyből vétettél, – mert por vagy, és visszatérsz a porba!”

A tengerben való elsülyedés, a büntetést is sugallja, de ugyanakkor a népek sokasságát is (Jel 12:12;18,13:1). Tehát jobb az emberek sokasságában robotolni a mindennapi kenyérért, mint egyházi tisztségben, másokat megbotránkoztatva, az evangéliumból meg az oltár szolgálatából élni (1Kor 9:13). Mert méltó ugyan a munkás az eledelére (Mt 10:10), de csak akkor, ha a termést begyűjti, nem pedig eltékozolja (Mt 12:30)...

(Jel 12:12) Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!”

(Jel 12:18) Aztán megállt a tenger fövenyén.

(Jel 13:1) Ekkor láttam, hogy egy fenevad száll föl a tengerből, melynek hét feje (Dán 7,3.7) és tíz szarva volt, és szarvain tíz királyi korona, fejein pedig a káromlás nevei.

(1Kor 9:13) Nem tudjátok, hogy akik a templomban szolgálnak, a templomból is élnek, s akik az oltárnál szolgálnak, az oltárról részesednek?

(Mt 10:9-10) Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két ingetek, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére.

(Mt 12:30, Károli) A ki velem  nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.

Ugyanakkor, a templomból és az oltárból élő annyit kellene elvegyen a fizetségből, hogy a malomkőnél robotolót meg ne szégyenítse (1Kor 11:12). Mert a malomkőnél robotoló egyszerű ember gyakran nem jut annyira, hogy tisztességes életet biztosítson családjának, de a templom és az oltár szolgálata egyeseknek igencsak jövedelmező foglalkozás...

(1Kor 11:22) Nincs otthonotok evésre-ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek a szegényeket?

Nagy a kisértés!... Igykezzünk Isten félelmében, igaz, erkölcsös, mértéktartó életet élni, hogy nehogy zátonyra fusson az életünk...

Uram Jézus, elkérjük az istenfélelem ajándékát, hogy mindig Isten félelmében éljünk, és soha senkit meg ne botránkoztassunk. Ámen.

2011. november 4., péntek

Mennyivel tartozol uramnak?

(Lk 16:1-8) A tanítványoknak pedig ezt mondta: ,,Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: ,,Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!'' Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: ,,Mennyivel tartozol uramnak?'' Az így felelt: ,,Száz korsó olajjal.'' Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!'' Azután megkérdezte a másikat: ,,Hát te mennyivel tartozol?'' Az így válaszolt: ,,Száz véka búzával.'' Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!'' Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.

Volt egy ismerősöm, akiről az a hír járta, hogy néha pénzt kér kölcsön, de "elfelejti" azt megadni. Amikor kérték vissza tőle a kölcsönzött összeget, megjátszodta, hogy nem emlékszik a kölcsönre és letagadta a tartozását. Amikor aztán vita lett ebből, azzal vágta ki magát, hogy: Ejsze, abból a pár fillérből állsz!...  Furcsa gondolkodás, furcsa magatartás… Ő nem azért tagadta tartozását, mintha nem lett volna miből megadnia, hanem azért, mert annyira fukar volt, hogy inkább meghazudtolta embertársát, minthogy megváljon attól a kis összegtől, amivel tartozott. A mástól kölcsönkért pénzt saját nyereségének tekintette...

(Sir 29:4) Sokan talált pénznek tekintik a kölcsönt, és aki segített rajtuk, azt zavarba hozzák. 

Az életben sokféle adósságot csinálunk, és sokféle kifizetnivalónk van... Boldog ember, aki megérti, hogy az életben minden számlát ki kell fizetni. Aki nem fizeti ki számláit, az hamar hitelét veszti, és többé nem állnak vele szóba. A hosszú barátság titka a pontos elszámolás...




De van másfajta adósság is... Az az adósság, amellyel Istennek tartozunk. Az ember, a bűnre való hajlamából fakadóan, tagadja ezt az adósságot. Már az első emberben megnyilvánult ez a felelőtlenség, ez a tagadás. Az eredeti bűn esete után, Ádám Évára, Éva pedig a kígyóra mutatott (Ter 3:12-13). Káin is tagadta, hogy felelőséggel tartozna Ábelért (Ter 4:9)...

(Ter 3:12-13) Az ember azt felelte: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, azért ettem.” Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: „Miért tetted ezt?” Ő így felelt: „A kígyó rászedett, azért ettem.”

(Ter 4:9) Azt mondta ekkor az Úr Káinnak: „Hol van Ábel, a testvéred?” Ő így felelt: „Nem tudom. Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?”

A mai ember is egyszerűen tagadja a bűnt... Tagadja, hogy tartozik Istennek, Teremtőjének, Gondviselőjének és mennyei Atyjának... Ezzel meghazudtolja Istent, Aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3:16). Ez pedig nem más, mint az evangélium hiábavalósága az ilyen ember életében… Az ember inkább meghazudtolja Istent és megcsalja önmagát, minthogy bevallja, hogy bűnös és, hogy tartozik Istennek. Így sokaknak az evangélium hiábavalóan hangzik el, és Krisztus Szent Vére hiába folyt ki a földre...

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

(1Ján 1:8-10) Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincs bennünk.

Pedig Isten nem azért kéri adósságaink beismerését, hogy megfizessük neki, hanem azért, hogy megválthassa azokat. Neki tartozunk, és mégis, Ő akarja kifizetni adósságainkat. Csak annyit kér tőlünk, hogy valljuk be azokat. Ha bevalljuk tartozásainkat és felírjuk azokat adóslevelünkre, akkor Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, eltörli azokat (Kol 2:14)...

(Kol 2:14) Eltörölte az adóslevelet, amely követeléseivel ellenünk szólt és vádolt minket, eltávolította az útból, és a keresztre szegezte.

Az ember gyakran nemcsak önmagától hazudik, hanem bátorítva is van erre a nagyobbak által. Isten mindig támasztott prófétákat (Ez 33:7), akiknek az volt a szerepük, hogy figyelmeztessék a népet tartozásaikra...

(Ez 33:7) Téged pedig, emberfia, őrállónak rendeltelek Izrael háza számára. Ha tehát igét hallasz a számból, hirdesd nekik az én nevemben.

Ezek felelőséggel tartoztak a népért, hogy figyelmeztessék azt a bűn miatt közelgő veszedelemre. Hasonló ezekhez ma minden megkeresztelt és megbérmált ember, aki Isten szolgája. De mivel Isten embere is gyarló, aki megalkuszik a bűnnel, ezért megesik, hogy inkább az emberek közé tartozik, mint Istenhez. Elvilágiasodása miatt, egyre inkább nem a Szentlélek vezeti, hanem az emberi gondolkodás. Egyre inkább elhagyja őt a Szentlélek bátorsága, hogy helyébe az embereknek való megfelelés kényszere uralkodjon életében. Ennek következtében, lassan a bűn csak félig-meddig lesz bűn, és teret hódít nála a megalkuvás, hogy az emberek elismerjék és elfogadják őt. Ha egy prófétát dicsér a nép, akkor meglehet, hogy valójában nem szent, hanem hamis próféta, olyan, amelyik megfelel a nép szája ízének. Az ilyen mindig meghamisítja a nép Isten felé való tartozását, nem inti megtérésre az embereket, hanem magatartásával, példájával, még "meg is szentesíti" a közösségben a bűnös magatartást...

(Lk 16:6) Az így felelt: "Száz korsó olajjal." Erre azt mondta neki: "Fogd adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!"

Ha felnőtté váltunk Krisztusban, akkor ne csaljuk meg önmagunkat, sem azzal, hogy nincs adósságunk Isten felé, sem azzal, hogy Isten szolgájának barátja vagyunk. Tiszteljük Isten sáfárját, de ne tévesszük össze a plébánia ajtaját a gyóntató fülke ajtajával, és ne gondoljuk, hogy a pap barátsága belépőjegy lesz számunkra a mennyországba...

Uram Jézus, add, hogy szereteted bűnbánatra indítson miunket, és így lerakjuk Nálad bűneinket. Ámen.

2011. október 25., kedd

Az utolsó helyre

(Lk 14:1;7-11) Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: ,,Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Mert ha nálad előkelőbbet is meghívtak, odajön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: ,,Add át a helyedet!'' És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ,,Barátom! Menj följebb!'' Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.

Mit jelent ma lelki szempontból utolsó helyre űlni? Jókai Mór, Egy magyar nábob című regényében, megkérdezi az íródeák a nagyurat, hogy hol foglalhat helyet az asztalnál. Az nagyúr kineveti, és azt mondja neki: Bárhová is ülsz fiam, az biztosan az utolsó hely lesz...  
A nagyúr kijelentése két dologra világít rá: az első az, hogy az asztalnál van egy rang szerinti, megtisztelő, elhelyzekedési rend, amely a házigazda főhelyéhez viszonyodik; a második pedig az, hogy az akkori nemesség általában nem tartotta valami nagyra a deáktudományt. Ha nem voltál nemes, gazdag vagy tekintélyes, akkor egy senki és semmi voltál. Amíg a hortobágyon térdig érő sárban törtek a hintótengelyek, addig a nagyurak, semmit se törődve az országgal, mulatókban tivornyáztak, vagy külföldön szórták a pénzt. De az ipari forradalomnak és a polgárosodásnak nem volt ideje a nagyurakra várni... A kérdés pedig az, hogy vajon, lélek szerint, annál az asztalnál tényleg az iródeák volt az utolsó helyre érdemes?...

Ha nyilvános helyre, vagy vendégségbe megyünk, akkor mindig vannak olyanok, akik az első helyekre törekednek. Ha csak a csíksomlyói búcsúra gondolunk, akkor évente hallhatjuk, hogy a búcsúnak csak egy meghívottja van, az a személy, aki a prédikál. Mégis azt láthatjuk, hogy sokan ott tolongnak az oltár körül az első helyekért. Vannak ott politikusok, vitézi rendek, lovagok, vagy ki tudja milyen címeket nem igénylő emberek. Sokan olyanok, hogy az istenadta emberi méltóságukon kívül nem sokat tudnak felmutatni, de ők mindenképpen ott akarnak lenni cifra köntösökben az oltár előtt. Olyan is volt, hogy a rendezőket félretaszigálta egy csapzott, huszárruhás csoport, mert hát ők olyan messziről jöttek, és nekik okvetlenül ott állniuk az oltár mellett. Aztán persze, van olyan is, aki szivesebben ülne hátrébb, de nem teheti, mert a hivatala kötelezi, hogy ott legyen...




A politikában is tapasztalhatjuk, hogy egyesek folyton mondanak le a pozíciójukról, de valahogyan mégiscsak elnökök, pártvezérek és miniszterek maradnak. Valahogyan mindig szükség van rájuk, mert nélkülük kihal a nemzet, megáll az ország, és még véletlenül se csúszhatnak le az első helyről, a főnöki székről. A hivatalos verzió mindig az, hogy nélkülük nem lehet meg a párt, és ezért egyhangúlag visszaválasztották őt a vezetői pozícióba. De a valóság az, hogy a kuliszák mögött minden régi bajtársát vagy mostani ellenfelét "el-sztalinizálta", hogy egyedül maradhasson hatalmon...

Ez az egyházban sincs másképp. A keresztség szentsége nem cseréli ki a bűnre hajló emberi természetet, hanem csak idővel megnemesíti azt a kegyelem által. Azaz megnemesítené, ha az emberek élnének a kegyelemmel és nem vennék azt hiába (2Kor 6:1)...

(2Kor 6:1) Az ő munkatársaként figyelmeztetünk titeket is: ne vegyétek hiába az Isten kegyelmét.

Az ember magával hozza a maga önző, törtető természetét a keresztény hitéletbe is. Átmenti oda is az ő nagyravágyását. A kérdés az, hogy van-e elegendő felfogása, odahajlása, és megérti-e idővel az Úr Jézus tanítását. Az Úr Jézus nem azt mondja, hogy a keresztség által egyből kezes bárányok leszünk, hanem azt, hogy a kegyelem által formálhatók vagyunk. Ő nem azt állítja, hogy ha megkeresztelkedtünk, akkor nem eshet meg, hogy néha letaposunk másokat, hanem azt, hogy a kegyelem által megérthetjük, mitől lesz az ember első és nagy. Az ember nem attól lesz első és nagy ha törtet, ha másokon átgázol és önmagát felmagasztalja, hanem attól, ha Isten kegyelme által, méltó módon, alázatosan él és dolgozik. Az embernek érdemessé kell tennie magát, azaz érdemessé kell válnia Isten kegyelme által...

(Mt 20:26-27) A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek.

Az önmagunk felmagasztalásban van egy alapvető tisztességtelen magatartás, éspedig az, hogy elveszem azt a szerepet, azt a pozíciót, azt a helyet, ami nem engem illet meg. Ebben az értelemben az önmagunk felmagasztalása valójában tolvajlás. Igen, tolvajlás, mert ha az a hely nem engem illet meg, akkor az másvalakié. Ha pedig én annak a személynek a helyét elveszem, akkor meglopom őt is, és meglopom a közösséget is. Ellopom az ő helyét, az ő pozícióját, az ő érdemeit és az ő munkájának gyümölcsét. Ugyanakkor meglopom a közösséget is, mert megfosztom azt egy érdemes ember munkájától, szolgálatától és annak gyümölcseitől. 
Egy pozíció elnyerése nemcsak verseny kérdése. Nem mondhatjuk azt, hogy törtethetünk és pályázhatunk bármilyen helyre és pozícióra. A fő kérdés az, hogy ki illetékes, ki méltó, ki alkalmas arra a pozícióra, helyre, mert ez nemcsak egy személyes űgy, hanem közösségi űgy is. A főhelyekre, az első helyekre felcsimpászkodott alkalmatlan emberek lerombolják a közösséget, az államot és az Egyházat...

A főhelyre felcsimpaszkodott méltatlan ember büntétése önmagától adódik: az utolsó hely. Ez magától értetődik... Mivel természetes módon, ösztönösen, mindenki felfelé törekszik, ezért mindig csak egy hely marad üresen, éspedig az utolsó hely. Aki kiesik az első helyről, az csakis az üres helyre kerülhet, vagyis az utolsó helyre. Ennek azonban lehet egy másik jeletése is: ha valaki méltatlanul hág felfelé, egyszer majd bíztosan bukni fog. Amikor pedig bukik, akkor az utolsó helyre bukik, mert elveszíti mindenki megbecsülését. És valóban, a becstelenség nem más, mint az utolsó hely. Ezért törekedjünk dolgozni, és kevéssel beérni; alkotni, de névtelenségbe rejtőzni; szolgálni, de dicséret nélkül maradni. Ne fogadjunk el emberi dicsérteket és kitüntetéseket. Szaladjunk el a megtiszteltetések elől. Ne legyünk olyanok, mint az a bizonyos kanonok úr a Jókai Mór, Aranyember című regényében, akit egy érdemrenddel oly megvetendő módon meg lehetett vásárolni. Várjuk ki türelemmel a jutalmunkat és helyünket a Hatalmastól, Aki majd igazságosan megfizet mindenkinek érdemei szerint...

Uram Jézus, elkérjük az alázatosság lelkét és erényét, hogy egykor majd a Te dicséreted által legyünk felmagasztalva. Ámen.

2011. október 24., hétfő

A szűk kapun bemenni

(Lk 13:22-3) Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?' Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ,,Uram! Nyisd ki nekünk!'' Ő ezt feleli majd nektek: ,,Nem tudom, honnan valók vagytok.'' Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ,,Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.'' Ő erre azt feleli nektek: ,,Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!'' [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.

1996-ban kezdtem el járni a csíksomlyói búcsúra. Vágy ébredt a szívemben, hogy péntek este kimenjek és reggelig virrasszak a kegytemplomban. Este kimentem, de éjjel a fáradtság csak hazaűzött. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy újra kimegyek, a hajnali misére. Hajnalban elindultam gyalog a lezárt úton, és kiértem a reggeli 6 órás misére...

A templom zsúfolásig tele volt... Olyan pára és testszag volt bent, hogy a lélegzetem is elállt. A mise bensőséges és felemelő volt, és a végén értesítettek a mikrofonon keresztül, hogy a gyónás, meg a szentáldozás, a belső udvarban van megszervezve. Mivel a sekrestye ajtaja mellett álltam, azon keresztül, viszonylag könnyű lett volna a folyosóra kijutni és onnan a belső udvarra, de tömeg csak egytömbként, centiméterenként tudott előre lépegetni...

Nagyon lassan haladtunk, és csak egy negyedóra alatt értünk ki a kolostor folyosójára. Ott már látszott, hogy mi a probléma. A szervezők nem tudtak már odaérni, és a belső udvarra nyíló, boltíves francia ablaknak csak az egyik szárnya volt kinyitva. Ezért aztán egyszerre csak egy ember tudott kijutni a belső udvarra. Olyan gyúródás keletkezett, mint a Ceuşescu korszakban az élelmiszer üzletekben, csak épp, hogy itt most az örök életet adó eledelért volt a gyúródás. A szűk ajtón való bejutást, bosszankodva vagy nevetve, de mindnyájan a mennyek országába való bejutás szimbólumaként éltük meg.

De hol van ez a szűk kapu, ez a szűk ajtó? Mondhatjuk, hogy itt van, vagy ott van?... Nem... Ez is olyan, mint az Isten országa (Lk 17:21): nincs egy bizonyos utcában, vagy templomban, és GPS-el sem mérhető be. A szűk kapu, vagy ajtó, a mennynek országának bejárata. Sok szűk kapu és ajtó van az életben (Jn 10:7) amíg eljutunk a végsőig (Mt 25:10). Aki Krisztust követi, ki és bejár a kapun és legelőt talál. Az okos szűzek pedig, akiknek van tartalék olajuk, bejutnak a végső kapun, a végső ajtón, amikor eljön a Vőlegény...

(Mt 7:13-14) A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

(Mt 25:10) Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre, az ajtót pedig bezárták.

(Lk 17:21) Nem fogják azt mondani: "íme itt van", vagy "amott". Mert az Isten országa köztetek van.

(Jn 10:7) Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu.




A mesében, a királyfinak csak egyszer emelkedik ki a tó vízéből a tündér, hogy ajánlatot tegyen neki. A királyfinak pedig csak néhány perce van, hogy döntsön, és igennel vagy nemmel válaszoljon az ajánlatra. A válasza ekkor meghatározza további életét és sorsát. A válasza után a tündér eltűnik a vízben, és többé nem tér vissza. Na, ilyen a szűk kapu is... 

Az Úr Jézus megjelenik az ember mindennapjaiban, és felajánlja önmagát az élethelyzetek által. Az ember feladata felismerni az Úr Jézust, az Ő tanítását, az evangéliumot abban a bizonyos élethelyzetben, és igent mondani rá. Ha igent mondunk rá, akkor az a helyzet átölel minket és hordoz a kegyelem hullámain. Hordoz bennünket Krisztus keresztje, ha jól belekapaszkodunk. Ha nemmel válaszoltunk, akkor az a helyzet elsülyed az idő és az élet tavában. A nem válaszra, a helyzet végleg elmúlik, és az a kapu bezárul. Az elmúlt helyzetet már nem hozhatjuk többé vissza. Ez hasonló egy síelő óriáslesiklásához: ha a síző helyesen veszi a kaput, akkor jó, de ha nem, akkor végleg elszalasztotta azt...

Amint egyre inkább igent mondunk ezekre a kapukra, annál inkább szorosabb lesz a mi helyzetünk. A világ és annak fejedelme (Jn 14:30) figyel bennünket, és nagyon nem tetszik neki, amit teszünk. Ekezdődnek a szorongattatások... 
Ha elkezdünk imádkozni, templomba járni, megtérni, megváltozni, adakozni, másokon segíteni, jót cselekedni, stb., akkor azt gondolhatnánk, hogy dicséretet fogunk kapni. Gyerekes dolog ilyent gondolni... A valóság az, hogy ha elkezdünk a szűk kapun belépni, akkor megtapasztajuk a sátán körmeit és fogait. Furcsa módon, senkinek sem fog tetszeni az, amit teszünk. A házastársunk féltékeny lesz, hogy már nem ő az első a szívünkben, hanem az Úr Jézus. Hogy már nem gyűjtünk vagyont, mint korábban, hanem adakozunk. Másokon segítünk ahelyett, hogy lebecsülnénk őket. Hogy már nem vagyunk annyira menők, mint korábban. A gyerekeink is furcsán néznek ránk, hogy hová járunk, milyen közösségbe, hogy miért olvassuk a Szentírást és miért imádkozunk annyit. Minek kell annyit templomba, közösségbe járni? Miért kell annyit ájtatoskodni? Jobb esetben majd bolondnak nyilvánítanak, de rosszabb esetben a megtért ember, számíthat komoly csatározásokra is. Van, akinek házastártsa kidobálja vagy összetépi a vallásos könyveit, szentírását, cirkuszol és számonkéri minden jócselekedetét... 

A családpasztorációval foglalkozó lelkipásztorok pedig azt prédikálják, hogy a keresztény család attól hiteles, ha az harmonikus. Ez egyáltalán nem így van… Ők megfeledkeznek az Úr Jézus szavairól, hogy az embernek a saját családja lesz az ellensége (Lk 12:52-53)...

(Mt 10:36) Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége.
 
(Lk 12:52-53) Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.

(Jn 14:30) Most már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme; felettem ugyan nincs hatalma...

Szó szerint, ellensége lesz az embernek a saját családja (Mt 10:36; Mk 7:6). Ez azért van, mert Krisztus világossága valaki által be kell hatoljon a szellemi sötétségben élő családba. A család többi tagja viszont nem fogadja ezt szivesen, hanem ellenállnak neki. Gyakran, egy családban, Jézus Krisztus igazi elfogadása évtizedekig eltarthat. Ez egy nagyon kemény és mindenapos harc. Az a család, amelyben olyan nagy békesség és harmónia van, gyakran a hitetlenség, a bűn és világias élet hamis békéjében él...

De a szűk út, a szűk kapu, nemcsak a családban hoz megpróbáltatásokat. Kirekeszthetnek a munkaközösségben, elfordulhatnak a barátok, sőt, bizonyos esetekben még a keresztény közösségben is magára maradhat az ember (Lk 6:22; Jn 16:2). És ez a legkeményebb kereszt... Mindenképpen, a keskeny út és a szűk kapu ijesztő lehet, és félelmet kelthet bennünk. Csakis a hit által vagyunk képesek ennek nekiindulni. Vajon, hogy fogunk ezen túljutni? Bízzunk az Úrban... Az Úr majd megsegít... Ez olyan, mint amikor egy szpeológus nekiindul egy szűk barlangjáratnak, de nem tudja biztosan, hogy átfér-e majd rajta. Ha elindult, akkor csakis elő
re kúszhat...

Nagyon sok jónak tűnő ember jár a széles és tágas úton. Ezek jól megvannak az életükkel, mindig érvényesülnek, sikeresek és az emberek dicsérik őket. Ezek azok az aranyemberek (Jókai Mór regénye, Az aranyember), akiket mindenki szeret. De ha nem szöknek meg az aranyember életükből a hit szigetére, akkor jaj lesz nekik. Ezek semmibe veszik Isten szavát, az evangélium igéi számukra üres szövegek, és a hegyi beszéd csak gúnyolódás tárgya... Mindenféle ügyeskedésekkel érvényesülnek, mert a maguk módján eszesek (Lk 16:8). A törvény korlátait szélesre tárják maguk számára, és mindig a legkönnyebb megoldást választják. Életük útját gyakran lelki hullák és összetört szívek jelzik. A végén pedig, amikor az ilyen meghal, nagy temetést rendeznek neki, ahol a pap, a politikus vagy a munkatárs, hosszasan méltatja életművét. De vajon bejutott-e a lelke a szűk kapun?...

(Lk 16:8) Az úr megdicsérte a hamis intézőt, okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.

Igyekezzünk hát minden nap a keskeny úton járni és a szűk kapun bejutni, amíg még van rá időnk...

Uram Jézus, minden nap kérjük a Szentlelket, Aki képes nekünk megadni a bátorságot a keskeny út és szűk kapu választására. Ámen.

2011. október 21., péntek

Útközben

(Lk 12:54-59) Ezután a tömeghez is szólt: ,,Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: ,,Jön az eső'', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: ,,Forróság lesz'', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.'

Az emberi élet valóban hasonlít egy úthoz. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Mivel az Úr Jézus valóságos Isten, ezért az Ő lényege azonos az Ő tulajdonságával. Ő nemcsak egy utat mutat nekünk, hanem Ő maga az út. Ő nemcsak igazat mond nekünk, hanem Ő maga az igazság. Ő nemcsak él közöttünk, hanem Ő maga az élet. Ő nemcsak szeret minket, hanem Ő maga a szeretet. Ő az út, amelyen igazságban tartunk az örök élet felé, ahol az örök szeretet...

Az emberi élet szó szerint is egy út... Képzeljük el milyen lenne, ha láthatnánk az összes lábnyomunkat, attól a perctől kezdve, ahogyan döcögve elindultunk, egésszen a mai napig, addig a helyig, ahol most állunk... Legyen minden lábnyomunk pl. piros színű. Így rátalálnánk lábunk nyomára az irodában, a folyosókon, az utcákon, a templomban, a kocsmában, vagy olyan helyeken is, amelyekről már rég meg szerettünk volna feledkezni. Igen, mert azokon a helyeken olyan dolgokat műveltünk, amelyekre nem vagyunk túl büszkék. Ezeket a lábnyomokat általában cipőnkkel (sarunkkal) hagytuk ott. A talpunk nem érte a földet, hanem a cipőnk talpán járt-kelt... Ezért a cipőnk, a mi életünket, munkánkat jelképezi, és ez az életút gyakran igencsak gyarló és bűnös. Ezért kellett lehúznia saruját Mózesnek is az égő csipkebokornál (Kiv 3:5). Nem léphetett saruival a szent helyre. Nem vihette be a bűnös életét Isten szentségébe, hanem csakis a lecsupaszított emberi lényét. Ezért van az, hogy nem vagyunk méltók megoldani az Úr Jézus saruszíját (Mk 1:7), mert Õ mindenben olyan lett mint mi, kivéve a bűnt (Zsid 4:15)...

(Kiv 3:5) Az Úr ekkor így szólt: „Ne lépj közelebb! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!”

(Mk 1:7) Ezt hirdette: „Utánam jön az, aki erősebb nálam, és nem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját."

(Zsid 4:15) Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el.

Milyen a mi életútunk? Mondjuk, hogy a kék szín az eget, a lelkit és a szentet jelzi, míg a piros szín a vért, a testet és a bűnös életet. Milyen a mi lábunk nyoma? Inkább kék, vagy inkább vörös?... Vigyáztunk-e lábunk nyomaira, hogy azok helyesek legyenek?...

Az életben sokan nem a saját útjukat járják, hanem követnek valakit, pl. mentorokat, lelki vezetőket, különböző mestereket, gurukat, stb. Ez sajnálatos, mert az Úr Jézus világosan megmondta, hogy csakis Őt kövessük, hiszen csak Ő az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Ő a Mester, akit követnünk kell. Rajta kivül nincs más mester és nincs más szabadító. A legnagyobb szent is, még a legszentebb pápa is, csak testvér az Úrban és az Úr Jézus tanítványa (Mt 23:8). Ez nem jelenti azt, hogy nem szorulunk az Egyház anyai vezetésére, hanem azt, hogy van amikor nem hallgathatunk testre és vérre, amint Szent Pál sem tette (Gal 1:15-17)... Nem az a férfi aki keménykedik és macsó, hanem az, aki szilárdan megáll az élet viharaiban. Ezért aztán sok női szentről el lehet mondani, hogy: Micsoda férfi ez a nő…

(Mt 23:8) Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.

(Gal 1:15-17) De amikor úgy tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak; nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba.




Életútunk sokszor göröngyös és tele van ütközésekkel. Ennek egyik legnagyobb problémája a megbántódás és a harag. Mivel gyarlók vagyunk, ezért gyarkan vétünk embertársaink ellen, vagy mások vétenek ellenünk. Így aztán, az egyik legnagyobb ajándék az, ha nem sértődünk meg, ha nem haragszunk, ha nem ítélkezünk, hanem minden gyarlóságot irgalommal és azonnal megbocsájtunk...

Gyakran egy véleménykülönbség miatt is egy életre szóló harag születik. Sajnos… Gyakran az is baj, hogy az előljárók nem döntik el a vitás kérdéseket, és nem közvetítenek alárendeltjeik között. Ekkor megszakad a párbeszéd, és a párbeszéddel együtt a szeretet is. Ezután nem marad más, mint a harag és annak konzerválása. Nem haragszom rád, csak jól elraktam panaszaimat a mélyhűtőbe. Aztán majd, amikor eljön az ideje, kiolvasztom onnan azokat. Ha hamarabb nem, hát majd akkor, amikor különítéletre megyünk az Úr Jézus trónja elé. Mert a legnagyobb előljáró, Aki előtt mindenkinek meg kell jelennie, a nagy Király és Ítélőbíró, az Úr Jézus Krisztus (2Kor 5:10)...

(2Kor 5:10) Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye a bérét, aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett testében.

Ha bölcsek vagyunk, akkor minden vitás kérdésünket megoldjuk ebben az életben, és mindenkivel megbékélünk. Ismerek olyan embert, aki egy komoly vita után azzal vált el embertársától, hogy: Majd odaát elválik!… Micsoda vakmerőség!... A buta ember, vitás kérdését, vakmerően az isteni itélőszék elé meri vinni… Honnan veszi, hogy abban a perben nyerni fog és, hogy az ő javára fog ítélni az Úr? Hátha veszíteni fog? Akkor mi lesz?... Hát az lesz, hogy akkor majd meg fog fizetni az utolsó fillérig (Mt 5:25-26). És az nem más, mint a tisztítótűz...

(Mt 5:25-26) Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton, nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted.

Mivel Isten szentségébe nem lehet bevinni semilyen bűnt, sem vitát, sem haragot, ezért Isten, az Ő irgalmasságában és szeretetében, a tisztítótüzet adta nekünk. Ott már a célba értünk, csak még az ideigtartó szenvedés és tisztulás van hátra. Az emberek sokassága nem veszi komolyan a tisztítótüzet és a tisztulást. Nem engesztelődnek ki, nem gyónnak meg és nem részesülnek búcsúban sem. 

Az emberek nagy sokassága a tisztítótûz felé tart. Képzeljük el a mai embereket, hosszú-hosszú sorokban, mint amikor az szovjetek az emberek tízezreit terelték nyolcas-tízes oszlopokban Szibéria felé fogságba. Sokan hét év múlva tértek onnan vissza, lefogyva és legyengülve. Ehhez hasonló a tisztítótűz is. Vagy ott van a parajdi sóbánya legalsó fejtése. Olyan sötétség van ott, hogy még a vak is többet lát, mint egy lámpás nélkül maradt bányász. Ha a bennünk lévő világosság sötétség, akkor mekkora a sötétség (Mt 6:22-23)? Mekkora sötétség lehet az Isten boldogító világosságának a hiánya?...

(Mt 6:22-23) A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség!

Mit tegyünk? Ha valakinek vétettünk, kérjünk bocsánatot, és ha valaki duzmál ránk, kérdezzük meg, hogy mivel bántottuk meg. Béküljünk ki, amennyire csak rajtunk múlik. Legyünk jóakarattal ellenfeleinkkel szemben, és sose keményítsünk be. Mindig tartsuk fenn magunknak azt a lehetőséget, hogy hátha mi tévedtünk, és legyen mindenkihez egy jó szavunk. Egyszer hallottam egy kollegámtól egy jó román mondást: Sã lasi întotdeauna loc de bunã ziua... ami kb. annyit jelent, hogy: Mindig hagyj helyet a holnapi "jó napot" köszönésnek… Vagyis sose vesszél össze valakivel annyira, hogy másnap ne tudj neki köszönni... A békesség Ura őrizzen meg minket mindenféle haragtól...

Uram Jézus, őrizd meg utunkat, hogy tisztán és feddhetetlenül járuljunk szent színed elé. Ámen.