Amelyik feltekint rá, az életben marad

(Szám 21:6-10) Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokakat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez, és azt mondták: ”Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!”  Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ”Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Izrael népe a megváltottak előképe

Az Úr Ábrahámmal kezdte el megvalósítani üdvözítő tervét, amikor kihívta őt rokonsága köréből, hogy elvezesse őt arra a földre, amelyet neki és utódainak ígért (Ter 12:1, ApCsel 7:2-3). Ha végigkövetjük Ábrahám, Izsák és Jákób történeteit, aztán József történetét, az egyiptomi fogságot, Mózes életét és az egyiptomi kivonulást, akkor láthatjuk, hogy az Úr Ábrahám sátrától, az egyiptomi kivonulásig, egy milliós népet teremtett és hozott létre magának (Kiv 12:37)...

(Ter 12:1) Az Úr így szólt Ábrámhoz: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked.

(Kiv 12:37) Izrael fiai elindultak Ramszeszből Szukkot felé, a gyalogos férfiak – családjukat nem számítva – mintegy hatszázezren.

(ApCsel 7:2-3) Erre válaszul így beszélt: „Testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor még Mezopotámiában élt, mielőtt még Háránban letelepedett volna, és így szólt hozzá: Hagyd itt földedet és rokonságodat, s menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked.

Izrael népének története: az egyiptomi fogság, az Egyiptomból való kivonulás, a Vörös-tengeren való csodálatos átvonulás, a pusztai vándorlás, a Jordánon való átkelés és az ígéret földjére való belépés eseményeiben bontakozik ki, amelyek egyben a mi lelki életünk története is... 

Ezek a történetek mind a hívő, krisztuskövető ember lelki életének és a küzdő, vándor Egyháznak előképei: az egyiptomi szolgaság – a bűn rabsága; az egyiptomi kivonulás – a segítő kegyelem általi személyes megtérés és a megváltás elfogadása; a Vörös-tengeren való átkelés – az újjászületés és a lelki szabadság Krisztusban; a pusztai vándorlás – e földi életünk gyarlóságokkal terhelt vándorútja; a Jordánon való átkelés – az üdvösség elnyerése és a halál utáni belépés az Isten örömébe...

Ezekben a történetekben egy sor prófétikus előkép van, amelyből csak az egyik a rúdra szegezett rézkígyó. Nagyon sok előkép van a Torában: Izsák - a feláldozott Fiú előképe (Ter 22:6-8); József - a megdicsőült Krisztus előképe (Ter 41:42); Mózes - az eljövendõ Próféta, a Messiás előképe ( MTörv 18:18-19); a szikla, amelyre Mózes ráütött a botjával - Krisztusnak, az élő vizek forrásának előképe (Kiv 17:6; Jn 4:14), stb... De itt most csak a rúdra szegezett rézkígyóra tekintünk...

 

Isten Báránya Aki elveszi a világ bűneit

Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, a második isteni személy, a Messiás, vagyis a Krisztus, azért jött a világba, hogy megváltsa az embert, és felajánlja a megváltást minden egyes embernek (1Tim 2:4). Ő önszántából vállalta értünk a kereszthalált, hogy önmagát adja értünk (Tit 2:14). Bűnt nem ismerve, bűnösök közé állt érettünk (2Kor 5:21), hogy megváltson minket bűneinkből. Felvitte a keresztre adóslevelünket (Kol 2:14), hogy megváltson minket adósságainktól. Átokká lett értünk a keresztfán, hogy megszabadítson minket a bűn átkától (Gal 3:13)...

(2Kor 5:21) Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: „Átkozott mind, aki a fán függ.”

(Kol 2:14) A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte.

(1Tim 2:4) ...aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére.

(Tit 2:14) ...aki önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgolkodó, választott népévé tegyen.

Hallhatunk, olvashattunk, vagy akár láthattunk filmekben is az Úr Jézus kínszenvedéseiről olyan dramatizált jeleneteket, amelyben megpróbálják hangsúlyozni az egész világ bűneinek súlyát, amely a Passióban, hegyként nehezedik az Úr Jézus vállára. Ha őszintén belegondolunk, akkor be kell látnunk, hogy emberileg nem tudjuk ezt felfogni, és lehet, hogy nem is így kellene ezt szemlélnünk...

Nem az kell érdekeljen engem, hogy mennyire nyomta az Úr Jézus vállát az egész világ bűne, hanem az, hogy mennyire nyomják az Ő vállát az én személyes bűneim. Amikor a megváltást szemlélem: a vérrel való verejtékezését, az ítéletét, a megostoroztatását, a kereszthordozását, a keresztre feszítését és az Ő halálát, akkor csakis azt kell látnom, hogy ezt egyedül értem tette... És fordítva is: az Úr Jézus, emberi természete szerint, csakis értem szenvedett, értem halt meg és engem váltott meg. De mivel sok hívő van, és sokan tekintenek fel rá, ezért az Úr Jézus, isteni természete szerint, mindenkit magához vonz (Jn 12:32), mindenkit megvált, mindenkit egybefog és üdvözít. Tehát, nem úgy kell szemlélni a Passiót, hogy Krisztus a világot váltotta meg, hanem úgy, hogy Krisztus mindig azt a személyt váltja meg, aki Krisztus keresztjére, a megváltás művére, hittel tekint fel és hittel fogadja el. Így valósul meg az, hogy „aki feltekint rá, életben marad” és az, hogy „mindenkit magamhoz vonzok”...

(Jn 3:14-16) És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.

(Jn 12:32) Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.

A megváltottak egysége

Krisztus teste olyan tagokból álló test (1Kor 12:12), amelynek közvetlen, személyes és bensőséges kapcsolata van a Fővel, Jézus Krisztussal, a Megváltóval és a Vőlegénnyel (Jn 3:29). Ahogy mindenkinek, akit a kígyók megmartak, egyénileg kellett feltekintenie a rézkígyóra, hogy életben maradjon, úgy a megváltás elnyeréséért is egyénileg kell feltekinteni a megfeszített Jézus Krisztusra, hogy elnyerjük az örök az életet...

(Jn 3:29) Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. Ez az örömöm most beteljesedett.

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

Ekképpen, az egy Menyasszony (Jel 21:2) tagjai, a sok kis menyasszonyka is (Lk 17:2), egyénileg lesznek a Vőlegény karjára emelve. Az Úr Jézus, a saját megélésem által, az Ő emberi természete szerint, csakis engem szeret, és csakis engem emel a karjára, mint az én Vőlegényem. De mivel sokan vagyunk, így, az Ő isteni természete szerint, megteszi ezt minden egyes megváltott hívővel. Ezért lehet minden megváltottnak egyéni, bensőséges, boldog és egyéni kapcsolata a sokakat megváltó Isten Fiával...

(Lk 17:2) Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe vetnék, mint hogy e kicsik közül egyet is megbotránkoztasson.

(Jel 21:2) Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony.

Ebben rejlik a egyéni, személyes hitélet és a közösségi hitélet közötti viszony. Egyénileg, a saját döntésemből és saját felelősségem által leszek Krisztusé, de ugyanígy történik ez másokkal is, akikkel a krisztusi közösségben egy vagyok. A sok krisztuskövető egyéni istenszeretet sugarát, az Úr Jézus Krisztus, az Ő isteni természetében fogja össze, a Szentlélek egyesítő ereje által, egy Menyasszonyá, vagyis Krisztus misztikus testévé...

Csak Jézus és én!  Jézusom ölelj át engem és ments meg engem!  Crux Sacra Sit Mihi Lux!  A Szent Kereszt legyen az én fényem! Ámen.