Márta és Mária, mindketten szerették Istent, és nyitott szívvel fogadták be házukba az Úr Jézust. Ahogyan befogadták a házukba, úgy fogadták be a lelkükbe is, meg a szívükbe is. De ez a két nő, kétféleképpen nyilvánította ki szeretetét. Márta teljes erejével és tudásával szolgált kint a konyhában, hogy az Úr Jézust kellőképpen megvendégeljék. Mária pedig letelepedett az Úr Jézus lábához, és hallgatta Őt...
Itt Mária a magasabbrendű lekületet testesíti meg, amely nem ragad le a hétköznapinál és nem foglalkozik a múlandókkal, amikor Isten szól hozzá. Márta pedig az alacsonyabbrendű, de szükséges lelkületet testesíti meg, amely a hétköznapi teendőkre összpontosít.
Mindkét lelkület megvan a krisztuskövetőkben. Itt most az alacsonyabbrendű lelkület panaszkodik a magasabbrendű ellen: Uram! Nem elmélkedhetek és imádkozhatok egész nap, hiszen vannak állapotbeli kötelességek is... Hát persze, hogy vannak. Persze azokat sem lehet elhanyagolni. De ne feledd: a lelkedet nem hanyagolhatod el az állaptbeli kötelességek miatt...
Az állapotbeli kötelességek addig fontosak és jogosak, amig a magasabbrendű szükségletek érdekében szolgálnak. A magasabbrendű dolgok elhanyagolása súlyos bűné válhat, főleg ha az a lelkiekben való növekedést gátolja. Az állapotbeli kötelességek oktalan túlhajszolása, bálvánnyá, munka-droggá válhat, és a lelkiek elhanyagolásához vezethet.
A Márta féle lelkület és a munka mulandó. Az evilágiakat szolgálja, ezért egyszer majd „elvétetik”, vagy „elveszítődik”. Nem mint érdem veszik el, mert Tabita érdeme is megmaradt (ApCsel 9:36), hanem mint birtokolt dolog. Azért vétetik el, mert ezen a világon csak vándorok, csak zarándokok vagyunk. Az evilági útra való dolgok elkopnak, elszakadnak, lemaradnak, és a célba csakis az ember lelke jut el, csak nehogy üres szívvel.
A Mária féle lelkület az örökkévalóságra gyűjt, mert Istennel van, aki VAN (Kiv 3:14). Ahol a kincse, ott van a szíve is (Mt 6:21). Tarsolya a szíve, és az örök kincsekkel van teli, melyeket el nem veszíti soha, mert azok onnan valóak, ahová tart, és nem onnan valók, ahonnan távózik.
De ha mindkettőt tennümk kell: kell Isten jelenlétében időznünk, és kell a világban is dolgozzunk, akkor hogyan osszuk be időnket? Milyen arányban? Hogyan tartsunk egyensúlyt és milyen kritériumok alapján?...
Hallottam erre egy nagyon jó példázatot: Amikor valaki kövekből épitkezik, és használ nagy köveket, kisebb köveket, meg kavicsot és homokot, akkor először a nagy köveket helyezi el. Aztán a nagy kövek közötti rést kitölti a kisebb kövekkel, és végül, a megmaradt helyet kitölti kaviccsokkal és homokkal. Ha nem így rakja le a köveket, akkor a nagy kövek végül nem férnek bele az adott térbe...
A nagy kövek a legfontosabbak: Isten, az evangélium, az Egyház, az ima, az élet, a család, stb. Utána jönnek a kisebb kövek: a mindennapi feladatok, a munka, az iskola, stb. Legvégül pedig a kavicsok és a homok: a szórakozás, a szabadidő programok, az internet, stb. Minden nap rakjuk le elsősorban a nagy köveket. Ezek köré rakjuk a kis köveket, és ha marad hely, akkor jöhet a kavics meg a homok.
Ha be tudjuk tartani ezt a szabályt, akkor nem panaszkodik Márta sem, és Máriával együtt a jobbik részt is választjuk. Ez az, amit soha el nem veszítünk, mert magunkkal visszük az örök életre...
Az állapotbeli kötelességek addig fontosak és jogosak, amig a magasabbrendű szükségletek érdekében szolgálnak. A magasabbrendű dolgok elhanyagolása súlyos bűné válhat, főleg ha az a lelkiekben való növekedést gátolja. Az állapotbeli kötelességek oktalan túlhajszolása, bálvánnyá, munka-droggá válhat, és a lelkiek elhanyagolásához vezethet.
A Márta féle lelkület és a munka mulandó. Az evilágiakat szolgálja, ezért egyszer majd „elvétetik”, vagy „elveszítődik”. Nem mint érdem veszik el, mert Tabita érdeme is megmaradt (ApCsel 9:36), hanem mint birtokolt dolog. Azért vétetik el, mert ezen a világon csak vándorok, csak zarándokok vagyunk. Az evilági útra való dolgok elkopnak, elszakadnak, lemaradnak, és a célba csakis az ember lelke jut el, csak nehogy üres szívvel.
A Mária féle lelkület az örökkévalóságra gyűjt, mert Istennel van, aki VAN (Kiv 3:14). Ahol a kincse, ott van a szíve is (Mt 6:21). Tarsolya a szíve, és az örök kincsekkel van teli, melyeket el nem veszíti soha, mert azok onnan valóak, ahová tart, és nem onnan valók, ahonnan távózik.
De ha mindkettőt tennümk kell: kell Isten jelenlétében időznünk, és kell a világban is dolgozzunk, akkor hogyan osszuk be időnket? Milyen arányban? Hogyan tartsunk egyensúlyt és milyen kritériumok alapján?...
Hallottam erre egy nagyon jó példázatot: Amikor valaki kövekből épitkezik, és használ nagy köveket, kisebb köveket, meg kavicsot és homokot, akkor először a nagy köveket helyezi el. Aztán a nagy kövek közötti rést kitölti a kisebb kövekkel, és végül, a megmaradt helyet kitölti kaviccsokkal és homokkal. Ha nem így rakja le a köveket, akkor a nagy kövek végül nem férnek bele az adott térbe...
A nagy kövek a legfontosabbak: Isten, az evangélium, az Egyház, az ima, az élet, a család, stb. Utána jönnek a kisebb kövek: a mindennapi feladatok, a munka, az iskola, stb. Legvégül pedig a kavicsok és a homok: a szórakozás, a szabadidő programok, az internet, stb. Minden nap rakjuk le elsősorban a nagy köveket. Ezek köré rakjuk a kis köveket, és ha marad hely, akkor jöhet a kavics meg a homok.
Ha be tudjuk tartani ezt a szabályt, akkor nem panaszkodik Márta sem, és Máriával együtt a jobbik részt is választjuk. Ez az, amit soha el nem veszítünk, mert magunkkal visszük az örök életre...
Urunk Jézus! Kérünk adj nekünk bölcsességet, kitartást és helyes mértéket. Ámen.
P.
VálaszTörlés