Átadta őt anyjának

(Lk 7:11-17) Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: ,,Ne sírj!' Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: ,,Ifjú! Mondom neked: kelj föl!' A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának [1 Kir 17,23]. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: ,,Nagy próféta támadt közöttünk!' És: ,,Isten meglátogatta az ő népét!'. Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.

Egyszer édesapám azt mondta nekem:  - Fiam, ahogy telnek az évek, bizonyos könyveket el kell olvasni… A szüleim nem éltek vallásos életet, ezért aztán fiatal koromban úgy éltem, mint a vadnyúl a mezőn, amely azt se tudja, hogy ég van a feje fölött. Amikor aztán harminc éves lettem, egyszer csak eszembe jutott édesapám mondása, és elhatároztam, hogy kiolvasom a Szentírást. Az első betűtől az utolsóig …

Egy nyári szabadság ideje alatt kezdtem neki. Amint olvastam a Teremtés könyvét, rácsodálkoztam, hogy mennyire ésszerű, milyen érdekes, és arra is, hogy elhiszem azt, amit olvasok... Hű-ha!... - gondoltam magamban. Hiszen akkor nekem van hitem! – és felujjongtam...

Ekkor eldöntöttem, hogy rajtacsípem Istent a szentírásban, milyen is Ő valójában… Kiolvastam és kijegyzeteltem Mózesnek mind az öt könyvét. Aztán rájöttem, hogy ez nem jó így, mert nyugdijas leszek, mire kiolvasom az egész Szentírást. Ekkor, egy ideig a Jelenések könyvével bíbelődtem, majd egy bizonyos sugallatra nekifogtam a Máté evangéliumának. Ebben a könyvben találtam rá Jézusra, a Tanítóra... Ekkor ledöbbentem és elgyönyörödtem... Ez az!... Rájöttem, hogy Ő kell nekem Jézus... Ez az amit kerestem… Ekkor teljesedett be az életemben az az ige, hogy az Atya vezet el a Fiúhoz...

(Jn 6:44;65) Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki .

Az mennyei Atya megadta nekem akkor, hogy rátaláljak az Úr Jézusra... Ő adta a segítő kegyelmet és a Szentlélek vezetését, amikor még azt se tudtam, hogy létezik.

Ezekben az időkben mindig az Úr Jézushoz imádkoztam. De amint lélekben előre haladtam és növekedtem, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy minden gondolatom a mennyei Atya felé irányul. Egy idő után azt vettem észre, hogy imáim egyre inkább a mennyei Atya felé fordulnak. Ekkor megéltem a Lélek által, hogy teljes szívemből, örömmel tudtam kiáltani, hogy: Abba! Atyám (Gal 4:6). Ekkor rájöttem arra is, hogy ez nem cdak úgy, magától történik, hanem az Úr Jézus nyilatkoztatta ki nekem, a mennyei Atyát... 

(Mt 11:27) Senki sem ismeri az Atyát, csak az, akinek a Fiú kijelenti …

(Gal 4:6) Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: „Abba, Atya!”

Egy idő után elkezdtem írni... Amikor egy-két év múlva beleolvastam írásaimba és gondolataimba, elcsodálkoztam. Botorkálva kezdtem el, de egyre inkább fejlődtem. Honnan van mindez? Hiszen tudom, hogy én ki vagyok és mit tudok... Ezt semmiképpen sem tehettem a magam erejéből... Ekkor ráeszméltem, hogy mindez csakis a Szentlélek műve lehet. Aztán, nemsokára eljutottam egy közösségbe, ahol sok olyan emberrel találkoztam, akik az enyémhez hasonló utat jártak be. A közösségben pedig mélyebben megismertem a Szentlelket és az Ő müködését. Így eljutottam a harmadik isteni személyhez, a Szentlélekhez...

Azt gondoltam, hogy nem lesz több ismerkedésem, de tévedtem. Egy idő után, egyre nagyobb feszültséget okozott bennem a Szűzanyához való imádkozás. Az Úr Jézus az egyetlen közvetítő Isten és ember között (1Tim 2:5-6), Ő az egyetlen út az Atyához (Jn 14:6), de ugyanakkor Mária, az Úr Jézus édesanyja. Nem bánthatom meg sem a Szűzanyát, sem pedig az Úr Jézust, azáltal, hogy édesanyját nem tisztelem kellőképpen. Ugyanakkor, az igazságot is feltétlenül meg kellett találnom, és helyére kellett tennem a dolgokat magamban. Ez a kettősség szaggatta lelkemet...

(Jn14:6) Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

(1Tim 2:5-6) Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő Isten és az emberek között: az ember Krisztus Jézus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, hogy tanúságot tegyen a meghatározott időben.

Amint világosságért könyörögtem, hogy ez a kétely eloszoljon, egy jelt kaptam. Volt a szekrényünk tetején, fellítva, egy fekete-fehér berámázatlan csíksomlyói Szűzanya kép. Amint ott könyörögtem a sötétben, a kép egyet koppant a szekrény tetetjén, majd leesett mellém a földre. A képet visszahelyeztem a szekrény tetejére és kipróbáltam mindent, de semmilyen húzat nem dönthette le onnan. Ez nagyon meglepett... Ezután felbuzdulva, keresni kezdtem, és az egyik testvér tanácsára elolvastam a dogmatika könyvbõl a mariológia fejezetet. Amint elolvastam, egy csapásra megszűnt bennem mindenféle kétely és feszültség...

Így jutottam el Máriához, Isten Anyjához, az Egyház Anyjához és János apostol személye által az én személyes égi Édesanyámhoz (Jn 19:26-27). Az Úr Jézus engem is feltámasztott a lelki halálból, majd átadott Édesanyámnak, mintha csak én lettem volna az ő egyetlen fia. Édesanyám pedig nem maradt valahol a messzeségben, hanem közeljött és kijelentette magát nekem. Volt amikor figyelmeztetett, nehogy bajba keveredjek, volt amikor nehéz helyzetben azzal vigasztalt, hogy a gyermek Jézust nyújtotta felém, volt amikor emlőjéből tejjel táplált, hogy növekedjek, és főleg, ott volt mellettem, amikor visszazuhantam, elestem és megütöttem a magam...

(Jn 19:26-27) Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután azt mondta a tanítványnak: „Íme, a te anyád!” És attól az órától magához vette őt a tanítvány.

Az Úr Jézus életre keltett engem és átadott a Szent Kereszt előtt felvonuló Egyház láttára Édesanyámnak, hogy megossza velem is az ő keblének édes melegségét...

 
(Zsolt 131:2) Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem.

Veled is megteszi, ha nem ellenkezel, és elfogadod Őt, mint Megváltódat, Uradat és Királyodat...

Drága mennyei Atyám, köszönöm a sok kegyelmet, amit Szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által adtál nekem, és köszönöm, hogy égi Édesanyát adtál, aki betakar palástjával és oltalmaz engem. Ámen.