2011. szeptember 10., szombat

Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj

(Lk 7:1-10) Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: ,,Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.' Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: ,,Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: ,,Menj'', elmegy; vagy a másiknak: ,,Gyere'', odajön; és a szolgámnak: ,,Tedd ezt'', megteszi.' Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: ,,Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!' A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.

A szentmise liturgiájában térdre ereszkedünk, öklünket a mellkasunkra helyezzük, és így mondjuk: Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj… Egy alkalommal, a prédikációban, megkérdezte a püspökünk: Gondoltunk-e valaha arra, hogy tényleg nem vagyunk méltók, hogy az Úr Jézus a szívünk hajlékába jőjjön?...
A gyakorló hívő szép lassan eljuthat abba az elfásult állapotba, amikor már nem érzi lelkének valósagos állapotát, bűnösségét. Ilyenkor azt gondolhatja az ember: minden vasárnap, sőt, hétköznap is szentmisére járok, rendszeresen fizetem a kepét, részt veszek az egyházközség életében, a körmeneteken az elsők között vagyok, hordozom a baldakint, a feltámadási szobrot, a keresztet, stb... Hát ez nem elég?...

Ki tudja? Lehet, hogy az ítéletkor, amikor mindezeket felsoroljuk az Úr Jézusnak, mint az a bizonyos zsidó, aki azzal érvelt, hogy: Nem tanítottál-e a mi utcánkban? - akkor az Úr Jézus azt válaszolja nekünk is: Távozz tőlem gonosztevő, nem tudom honnan való vagy (Luk 13:26-27). 
Gondoljuk meg… Van-e a mi vallásosságunknak valamilyen őszinte, igaz, evangéliumi tartalma?... Vagy talán az egész csak egy megszokott vallásos cselekedetsorozat, lelketlen rituális külsőség. Keressük-e még a szűk utat, azt a jézusit, azt a lehetelennek látszót?... Érezzük-e mellkasunkban, szívünkben, a Szentlélek tüzét? Ott a lelkünk mélyén... Halljuk-e még a Lélek szavát? Vagy mindez mára csak egy emlékfoszlány, egy néhai kezdeti tűz, egy rég elhamvadt és kialudt buzgalom...


Egy alkalommal Szent Fausztina nővérnek meghagyta az Úr Jézus, hogy figyelmeztesse a kolostor előljáróját, mert a kolostorban bűnös életet élnek. Ha nem tartanak bűnbánatot és nem térnek meg, akkor Ő kivonul a kolostorból. Hasonlóképpen a mi életünkben is, ha megfeledkezük az Úrról, és bűnös életet élve csak külsőségekben kimerülő vallásos életet élünk, akkor az Úr Jézus kivonulhat az életünkből, és akkor a Szentlélek megszomorodva elhallgathat bennünk (Ef 4:30). Akkor minden külső vallásosságunk már hiábavaló lesz. Hiába dicsérnek bennünket az emberek, hogy milyen jó katolikusok vagyunk, ha az Úr ítélete nem az...
(Ef 4:30) Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára.

Ha ez van az életünkben, akkor bűnbánatot kell tartanunk, vissza kell térnünk az Úr Jézus tanításához, és le kell mondanunk az emberek jó véleményéről, megbecsüléséről, dicséreteiről... Az emberek azt dicsérik, amit ők jónak tartanak, nem törődve Isten dolgaival. Erre nekünk is, mint az Úr Jézus, azt kell
 válaszunk: Távózz tőlem Sátán! (Mt 8:38). Nekünk is fel kell vennünk keresztünket, és az Úr Jézust kell követnünk...
Uram Jézus, ma is új erővel indulok neki az előttem álló útnak. Segíts visszatalálnom a kezdeti szeretethez. Ámen.

2 megjegyzés: