2010. május 19., szerda

A jól menedzselt plébánia

Több alkalommal hallottam, olvastam, hogy Németországban, Hollandiában, Belgiumban, vagy más nyugateurópai országban, a helyi egyházak eladták templomaikat, szemináriumaikat, plébániáikat vagy parókiáikat. Sőt, egy alkalommal beszélgettem is egy fiatallal, aki járt olyan diszkóban, amelyim egy volt templomban működött.

Amíg csak hallod ezeket, egy dolog, de amikor látod is, akkor tényleg döbbenetes… Nemrég kaptam egy power-point bemutatót, amely egy olyan nagy-britániai összkomfortos lakást mutatott be, amely egy tökéletes állapotban lévő, gyönyörű, anglikán templomba volt berendezve. Volt ott livingruuum, kiccsön, báászruuum, bedruuum, ekszetra, ekszetra ( azaz nappali, konyha, fürdõszoba, hálószoba)… Szóval, volt ott minden, ami csak egy tisztességes, volt nagyhatalmi, gyarmatos ivadéknak kijár...




Nyugaton nem volt kommunizmus, nem volt Sztálin, nem volt Kádár, sem Ceausescu. Akkor mi a gond?... Belőlük mi ölte ki a hitet?... Mert bizony itt nem egy-két hitehagyóról van szó, hanem egy általános aposztáziáról, Isten iránti közömbösségről, sőt a gúny harárát súróló, szentség iránti tiszteletlenségről...




Egy alkalommal, elküldtek egy menedzsment kurzusra, ahol egy ugyancsak angol cég lektora, lekesen oktatott minket a menedzsment agyafúrt fogásaira. A krzus vége fele, a téma már-már filozófikus fordulatott kapott, valamiféle szektás, okkultista beavatási ízt. Volt ott valami, amit nagyon kellett volna imádni, valami, ami felé kimondatlanul is kicsúcsosodott a kurzus. Nem lehetett pontosan meghatározni, hogy mi, de határozottan köze volt a pénzhez és a hatalomhoz. Innen már csak egy lépés volt, hogy párhuzamot vonjak bizonyos lelkiségi kurzusokkal, és megfogalmazódjon bennem a „jól menedzselt plébánia“ frusztráló gondolata. Itt van a kutya elásva! - gondoltam döbbenten. Ez az oka az imént említett egyházi csődnek: A jól menedzselt plébánia...




Fogalmam sincs, hogyan kerühetett édesanyám könyvei közé a BÁNK J.: Kánoni jog (Budapest, 1960) című II. kötet. Megtérésem után, azon tűnődve, hogy milyen fura módon is részesültem az elsőáldozásban és a bérmálásban, beleolvastam a könyvbe. Első olvasásra nagyon érdekes volt felismerni életem, családunk életének hiányosságait az egyházi törvények fényében. Utána azonban egyebekre is figyelmes lettem és nagyon elcsodálkoztam, hogy 1960 és 1984 között mekkorát változott az egyházjog.

Az egyik legérdekesebb rész az volt, amelyik kifejtette a nyerészkedés mibenlétét és tilalmát. Nyerészkedésnek minősített minden kereskedelmet, mindenféle termelési tevékenységet, bérbeadást, kézműves tevékenységet, stb., ami arra irányult, hogy a pap közvetlenül pénzt keressen. Ez akkor főbenjáró bünnek minősült, és a Szentszéknek fentartott szankciókkal kellett sújtani. Mindez egy szentírási résszel is alá volt támasztva...

(2Tim 2:4-5) Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki õt harczossá avatta. Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerûen küzd.

Talán itt van a kutya elásva, itt probléma gyökere: az egyházjogban és annak alkalmazásában. Ha az Egyház, a kulcsok hatalma által így kötözött-oldozott, akkor nekünk fejet kell hajtanunk. Ha már a Vatikáni Rádió is nyerészkedik az Enel reklámozásával, akkor nekünk is el kell fogadnunk, hogy ez van. De a személyes cselekedeteinkért személyesen is felelünk. Nem irhatjuk felül a Isten igéjét, nevezetesen a 2Tim 2:4-5 részét sem.

A jól menedzselt plébánia jól megy, mert van pénz templomot építeni, ünnepségeket rendezni, embereket segízeni, stb. A jó menedzser papot dicsérik, mert lám milyen talpraesett, úgymond „közülünk való”. Ő majd rendbeszedi a dolgokat, megszabadít szégyenünktől, felvirágoztatja a plébánia gazdasági helyzetét és gyarapítja birtokait...

De vajon mit mondanak mások a jó menedzser papról?

- Márton Áron tiszteletre méltó püspökünk, 1957 március 17-én, a gyulafehérvári alszerpap szentelésen idézte P. Leonardi elmélkdedését: Ha sokan lemondanak az Élet Kenyerérõl a mindennapi kenyérért, azért teszik, mert a papok is többre becsülik az anyagiakat, mint Krisztus ügyét ( Márton Áron írásai és beszédei, II. Kötet, 1997).

- A gazdag, jó menedzser, világi ember, aki tisztességes vasárnapi keresztény ezt mondja: ez a pap nagyon ügyes, lehet vele üzletelni, nem olyan bigott, elrugaszkodott, aki kellemetlen dolgokat mond az életvitelemmel kapcsolatosan;

- A politikus világi keresztény meg: ez a pap nagyon talpraesett, ide érdemes támogatást irányítani az államtól, mert befolyásos, és a választások alkalmával mozgósítja az embereket;

- A lelkiségben aktiváló buzgó világi: ez a pap csak az anyagiakra figyel, a lelkieket elhanyagolja, hűtlen hozzánk testvérekhez és Krisztus ügyéhez;

- A mindenbõl kiábrándult, szegénységben élő világi: ez a pap csak a gazdagok barátja, minket szegényeket megvet.

És így szép lassan, a jól menedzselt plébánián felhígul a papi identitás, a plébánia közösségi jellege és megvalósul ez az ige...

(Iz 24:2)  Olyan lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgáló, mint úrnője; az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a hitelező, mint az adós.

A jó menedzselt plébánia egyszer csak arra ébred, hogy senki sem támogatja már, mert a szekularizáció áthömpölygött rajta:

- A világi menedzser azt mondja, hogy a plébániának van birtoka, vállakozása, tartsa el önmagát, mint jómagam;

- A politikus az mondja, hogy jobb ha a liberálisok és a homoszexuálisok nyelvén beszélget, mert azok több embert mozgósítanak;

- A lelkiségben lévő világiak azt mondják, hogy az anyagi támogatást a tagok adják a közösségnek, mert szükségük van önállóságra az evengelizáció ügyéért, és a plébánia amúgy sem segít semmiben;

- A szegények pedig azt mondják, hogy nekük nincs pénzük, van a papnak elég.

És szép lassan az intézményrendszer, az épületek, iskolák, szemináriumok tarthatatlanok lesznek anyagilag, mert az állam sem fogja támogatni azokat...

Milyen kellene legyen ma egy jó plébánia? Jó kérdés... El lehet ezen gondolkodni. Egyébbként, erről egy sor szentszéki levél szólt az utóbbi tíz évben:

- Ne legyen csupán egy száraz hivatal;

- Legyen a krisztusi közösség világító tűzhelye és szökkelő forrása;

- Merjen a hívekre hagyatkozni;

- Legyen politikamentes;

- Támaszkodjon inkább hiveire, mint az állami támogatásokra;

- Legyen az állandó önkéntes munka terepe;

- Legyen konkrét szerepük a világiaknak...
Stb.

Persze... Lehet, hogy bolondság ... De az ige akkor is megcáfolhatatlan (Iz 24:2)... Rajtunk áll, hogy ez ne így legyen...

Uram Jézus, maradj velünk. Maradj velünk, mert esteledik. Ámen.

2010. május 5., szerda

Szent pozitívumok láncai

Mi az, hogy "szent pozitívum"? Ez egy olyan kifejezés, amely arra szeretne útalni, hogy manapság az egyházi események, programok, tevékenységek, stb. folytonosan a pozitív jellegű dolgok bemutatásától várnánk, vagy remélnénk az egyház megújulását... Igaz ez, vagy nem igaz? Lehet vitatkozni fölötte...

Bármilyen hivatalos, vagy félhivatalos egyházi kiadásba, közleményébe, internetes oldalba olvasunk bele, azt látjuk, hogy véget nem érően sorakoztatnak fel a jobbnál-jobb híreket, programokat és beszámolókat. Elvétve akad, mintegy felüdülésként, egy-egy reális elemzés, bevallás, bocsánatkérés, helyretevés, ami rendszerint a Vatikáni Rádiótól származik (ha netán odafent is kimondják az igazságot, akkor mi is kimondhatjuk elvén).

Mindebből, a gyanútlan kereső azt láthatja, hogy de jól mennek a dolgok, micsoda megújulás és micsoda lelki élet van itt... De mi is a valójában az igazság?...  Ha az emberekkel szóba állunk - mármint azokkal, akik tapasztaltak is már valamit -, akkor azt láthatjuk, hogy sokakban feszültség van mindennel kapcsolatosan, ami az Egyház és a hitélet. És valljuk be, jogosan ...

Már-már alig lehet leülni egy asztalhoz annélkül, hogy valakiben fel ne jönne egy fájdalom, egy csalódás, és ki ne mondaná sérelmeit, fájdalmait. Így aztán sokfelé megszűnt mára bármilyen őszinte párbeszéd és egyenesség.  Odalett az őszinteség... Amint az írás mondja...

(Iz 59:14) Kiszorult nálunk a jog, s az igazságosságnak is meg kell hátrálnia. Összerogy az õszinteség az utcán, s az egyenesség nem leli a helyét.

De akkor most mi legyen? Kezdjük el szapulni egymást? Az bíztos, hogy a folytonos negatív dolgok kimondásától nem lesz jobb a helyzet, de az is bíztos, hogy az igazság feltárása már a gyógyulás felé vezető út lehet, ami már félegészség...

(Mk 4:22) Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna.

(Jn 3:21) „Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”




Mit tegyünk, és hogyan cselekedjünk? Erre van már recept... Ott vannak Szent Pál levelei... Ő nyiltan ír a szent buzdításai mellett, a közösségekben lévő problémákról is. Névre szólóan ír a versengésről, az erkölcstelenségről, a kicsapongásról, a homoszexuálisokról, az eretnekekről, a tévtanítókról, a pletykálkodókról, a naplopókról, a hamis apostolokról, a dicsőséget hajhászókról, stb... Nem kerülgeti a témát, nem szépítgeti, nem ámít, nem zeng dícshimuszokat (csak a szeretetről), hanem szigorúan megnevezi a dolgokat, és megköveteli, hogy a rosszat zárják ki az hívek saját életükből és a közösség életéből... Mikor lesz ehez nálunk ilyen bátorság?... Óvakodjunk a kegyes hazugságoktól...

(Zsolt 31:25) Legyetek bátrak és erősítsétek meg szívetek mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!

Uram Jézus, kérünk Téged öntsd belénk a bátorság lelkét a Szentlélek által. Ámen.