2010. május 19., szerda

A jól menedzselt plébánia

Több alkalommal hallottam, olvastam, hogy Németországban, Hollandiában, Belgiumban, vagy más nyugateurópai országban, a helyi egyházak eladták templomaikat, szemináriumaikat, plébániáikat vagy parókiáikat. Sőt, egy alkalommal beszélgettem is egy fiatallal, aki járt olyan diszkóban, amelyim egy volt templomban működött.

Amíg csak hallod ezeket, egy dolog, de amikor látod is, akkor tényleg döbbenetes… Nemrég kaptam egy power-point bemutatót, amely egy olyan nagy-britániai összkomfortos lakást mutatott be, amely egy tökéletes állapotban lévő, gyönyörű, anglikán templomba volt berendezve. Volt ott livingruuum, kiccsön, báászruuum, bedruuum, ekszetra, ekszetra ( azaz nappali, konyha, fürdõszoba, hálószoba)… Szóval, volt ott minden, ami csak egy tisztességes, volt nagyhatalmi, gyarmatos ivadéknak kijár...




Nyugaton nem volt kommunizmus, nem volt Sztálin, nem volt Kádár, sem Ceausescu. Akkor mi a gond?... Belőlük mi ölte ki a hitet?... Mert bizony itt nem egy-két hitehagyóról van szó, hanem egy általános aposztáziáról, Isten iránti közömbösségről, sőt a gúny harárát súróló, szentség iránti tiszteletlenségről...




Egy alkalommal, elküldtek egy menedzsment kurzusra, ahol egy ugyancsak angol cég lektora, lekesen oktatott minket a menedzsment agyafúrt fogásaira. A krzus vége fele, a téma már-már filozófikus fordulatott kapott, valamiféle szektás, okkultista beavatási ízt. Volt ott valami, amit nagyon kellett volna imádni, valami, ami felé kimondatlanul is kicsúcsosodott a kurzus. Nem lehetett pontosan meghatározni, hogy mi, de határozottan köze volt a pénzhez és a hatalomhoz. Innen már csak egy lépés volt, hogy párhuzamot vonjak bizonyos lelkiségi kurzusokkal, és megfogalmazódjon bennem a „jól menedzselt plébánia“ frusztráló gondolata. Itt van a kutya elásva! - gondoltam döbbenten. Ez az oka az imént említett egyházi csődnek: A jól menedzselt plébánia...




Fogalmam sincs, hogyan kerühetett édesanyám könyvei közé a BÁNK J.: Kánoni jog (Budapest, 1960) című II. kötet. Megtérésem után, azon tűnődve, hogy milyen fura módon is részesültem az elsőáldozásban és a bérmálásban, beleolvastam a könyvbe. Első olvasásra nagyon érdekes volt felismerni életem, családunk életének hiányosságait az egyházi törvények fényében. Utána azonban egyebekre is figyelmes lettem és nagyon elcsodálkoztam, hogy 1960 és 1984 között mekkorát változott az egyházjog.

Az egyik legérdekesebb rész az volt, amelyik kifejtette a nyerészkedés mibenlétét és tilalmát. Nyerészkedésnek minősített minden kereskedelmet, mindenféle termelési tevékenységet, bérbeadást, kézműves tevékenységet, stb., ami arra irányult, hogy a pap közvetlenül pénzt keressen. Ez akkor főbenjáró bünnek minősült, és a Szentszéknek fentartott szankciókkal kellett sújtani. Mindez egy szentírási résszel is alá volt támasztva...

(2Tim 2:4-5) Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki õt harczossá avatta. Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerûen küzd.

Talán itt van a kutya elásva, itt probléma gyökere: az egyházjogban és annak alkalmazásában. Ha az Egyház, a kulcsok hatalma által így kötözött-oldozott, akkor nekünk fejet kell hajtanunk. Ha már a Vatikáni Rádió is nyerészkedik az Enel reklámozásával, akkor nekünk is el kell fogadnunk, hogy ez van. De a személyes cselekedeteinkért személyesen is felelünk. Nem irhatjuk felül a Isten igéjét, nevezetesen a 2Tim 2:4-5 részét sem.

A jól menedzselt plébánia jól megy, mert van pénz templomot építeni, ünnepségeket rendezni, embereket segízeni, stb. A jó menedzser papot dicsérik, mert lám milyen talpraesett, úgymond „közülünk való”. Ő majd rendbeszedi a dolgokat, megszabadít szégyenünktől, felvirágoztatja a plébánia gazdasági helyzetét és gyarapítja birtokait...

De vajon mit mondanak mások a jó menedzser papról?

- Márton Áron tiszteletre méltó püspökünk, 1957 március 17-én, a gyulafehérvári alszerpap szentelésen idézte P. Leonardi elmélkdedését: Ha sokan lemondanak az Élet Kenyerérõl a mindennapi kenyérért, azért teszik, mert a papok is többre becsülik az anyagiakat, mint Krisztus ügyét ( Márton Áron írásai és beszédei, II. Kötet, 1997).

- A gazdag, jó menedzser, világi ember, aki tisztességes vasárnapi keresztény ezt mondja: ez a pap nagyon ügyes, lehet vele üzletelni, nem olyan bigott, elrugaszkodott, aki kellemetlen dolgokat mond az életvitelemmel kapcsolatosan;

- A politikus világi keresztény meg: ez a pap nagyon talpraesett, ide érdemes támogatást irányítani az államtól, mert befolyásos, és a választások alkalmával mozgósítja az embereket;

- A lelkiségben aktiváló buzgó világi: ez a pap csak az anyagiakra figyel, a lelkieket elhanyagolja, hűtlen hozzánk testvérekhez és Krisztus ügyéhez;

- A mindenbõl kiábrándult, szegénységben élő világi: ez a pap csak a gazdagok barátja, minket szegényeket megvet.

És így szép lassan, a jól menedzselt plébánián felhígul a papi identitás, a plébánia közösségi jellege és megvalósul ez az ige...

(Iz 24:2)  Olyan lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgáló, mint úrnője; az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a hitelező, mint az adós.

A jó menedzselt plébánia egyszer csak arra ébred, hogy senki sem támogatja már, mert a szekularizáció áthömpölygött rajta:

- A világi menedzser azt mondja, hogy a plébániának van birtoka, vállakozása, tartsa el önmagát, mint jómagam;

- A politikus az mondja, hogy jobb ha a liberálisok és a homoszexuálisok nyelvén beszélget, mert azok több embert mozgósítanak;

- A lelkiségben lévő világiak azt mondják, hogy az anyagi támogatást a tagok adják a közösségnek, mert szükségük van önállóságra az evengelizáció ügyéért, és a plébánia amúgy sem segít semmiben;

- A szegények pedig azt mondják, hogy nekük nincs pénzük, van a papnak elég.

És szép lassan az intézményrendszer, az épületek, iskolák, szemináriumok tarthatatlanok lesznek anyagilag, mert az állam sem fogja támogatni azokat...

Milyen kellene legyen ma egy jó plébánia? Jó kérdés... El lehet ezen gondolkodni. Egyébbként, erről egy sor szentszéki levél szólt az utóbbi tíz évben:

- Ne legyen csupán egy száraz hivatal;

- Legyen a krisztusi közösség világító tűzhelye és szökkelő forrása;

- Merjen a hívekre hagyatkozni;

- Legyen politikamentes;

- Támaszkodjon inkább hiveire, mint az állami támogatásokra;

- Legyen az állandó önkéntes munka terepe;

- Legyen konkrét szerepük a világiaknak...
Stb.

Persze... Lehet, hogy bolondság ... De az ige akkor is megcáfolhatatlan (Iz 24:2)... Rajtunk áll, hogy ez ne így legyen...

Uram Jézus, maradj velünk. Maradj velünk, mert esteledik. Ámen.

2010. május 5., szerda

Szent pozitívumok láncai

Mi az, hogy "szent pozitívum"? Ez egy olyan kifejezés, amely arra szeretne útalni, hogy manapság az egyházi események, programok, tevékenységek, stb. folytonosan a pozitív jellegű dolgok bemutatásától várnánk, vagy remélnénk az egyház megújulását... Igaz ez, vagy nem igaz? Lehet vitatkozni fölötte...

Bármilyen hivatalos, vagy félhivatalos egyházi kiadásba, közleményébe, internetes oldalba olvasunk bele, azt látjuk, hogy véget nem érően sorakoztatnak fel a jobbnál-jobb híreket, programokat és beszámolókat. Elvétve akad, mintegy felüdülésként, egy-egy reális elemzés, bevallás, bocsánatkérés, helyretevés, ami rendszerint a Vatikáni Rádiótól származik (ha netán odafent is kimondják az igazságot, akkor mi is kimondhatjuk elvén).

Mindebből, a gyanútlan kereső azt láthatja, hogy de jól mennek a dolgok, micsoda megújulás és micsoda lelki élet van itt... De mi is a valójában az igazság?...  Ha az emberekkel szóba állunk - mármint azokkal, akik tapasztaltak is már valamit -, akkor azt láthatjuk, hogy sokakban feszültség van mindennel kapcsolatosan, ami az Egyház és a hitélet. És valljuk be, jogosan ...

Már-már alig lehet leülni egy asztalhoz annélkül, hogy valakiben fel ne jönne egy fájdalom, egy csalódás, és ki ne mondaná sérelmeit, fájdalmait. Így aztán sokfelé megszűnt mára bármilyen őszinte párbeszéd és egyenesség.  Odalett az őszinteség... Amint az írás mondja...

(Iz 59:14) Kiszorult nálunk a jog, s az igazságosságnak is meg kell hátrálnia. Összerogy az õszinteség az utcán, s az egyenesség nem leli a helyét.

De akkor most mi legyen? Kezdjük el szapulni egymást? Az bíztos, hogy a folytonos negatív dolgok kimondásától nem lesz jobb a helyzet, de az is bíztos, hogy az igazság feltárása már a gyógyulás felé vezető út lehet, ami már félegészség...

(Mk 4:22) Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna.

(Jn 3:21) „Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”




Mit tegyünk, és hogyan cselekedjünk? Erre van már recept... Ott vannak Szent Pál levelei... Ő nyiltan ír a szent buzdításai mellett, a közösségekben lévő problémákról is. Névre szólóan ír a versengésről, az erkölcstelenségről, a kicsapongásról, a homoszexuálisokról, az eretnekekről, a tévtanítókról, a pletykálkodókról, a naplopókról, a hamis apostolokról, a dicsőséget hajhászókról, stb... Nem kerülgeti a témát, nem szépítgeti, nem ámít, nem zeng dícshimuszokat (csak a szeretetről), hanem szigorúan megnevezi a dolgokat, és megköveteli, hogy a rosszat zárják ki az hívek saját életükből és a közösség életéből... Mikor lesz ehez nálunk ilyen bátorság?... Óvakodjunk a kegyes hazugságoktól...

(Zsolt 31:25) Legyetek bátrak és erősítsétek meg szívetek mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!

Uram Jézus, kérünk Téged öntsd belénk a bátorság lelkét a Szentlélek által. Ámen.

2010. április 30., péntek

Tabita

(ApCsel 9:3-43) Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint Dorkász, azaz gazella. Sok jót tett, és gyakorolta az irgalmasságot. Épp ezekben a napokban megbetegedett és meghalt. Megmosták, és az emeleti teremben kiterítették. Mivel Lidda közel esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter épp ott van, elküldtek hozzá két férfit ezzel a kéréssel: „Amilyen gyorsan csak tudsz, gyere el hozzánk!” Péter rögtön útnak indult velük. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Itt körülvették az özvegyek, és siránkozva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket, amíg élt, Dorkász készített nekik. Péter kiparancsolt mindenkit, majd térdre borult és imádkozott. Aztán a halotthoz fordult és felszólította: „Tabita, kelj fel!” Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült. (Péter) kezét nyújtotta neki, fölsegítette, aztán behívta a szenteket, meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. A dolognak híre futott egész Joppében, és sokan hittek az Úrban.

Valahogy ez a szentírási rész, mintha feledésbe merült volna... Pedig fontos lenne elgondolkodni rajta. Mit is mond ma nekünk ez a történet?...

Volt egyszer egy Tabita nevű asszony (amely névnek Gazella, vagy másutt Zerge a jelentése) Joppéban, aki kiérdemelte azt a jelzőt, hogy Krisztus tanítványa. Mivel érdemelte ki ő ezt a jelzőt? Az írás azt mondja róla, hogy: „sok jót tett és gyakorolta az irgalmasságot” vagy máshol: bőven osztott alamizsnát. Vagyis tulajdonképpen, megcselekedte az Úr Jézus tanítását:
 
(Mt 5:16) Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsõítsék mennyei Atyátokat!

És ezt nem Tabita állította önmagáról. Ez már nem állt módjában, ugyanis megbetegedett és meghalt. Mások jöttek és igazolták őt. Nem azt mondták róla, amit mi szoktunk mondani, hogy a halottról jót vagy semmit, hanem tárgyi bizonyítékokkal, sírva tanusították, hogy Tabíta milyen jó asszony volt, és milyen nagy veszteség számukra az ő halála...

De vajon Tabita hogyan vált ilyenné? Hogyan lett belőle Krisztus tanítványa? Úgy, hogy eljött a Szentlélek az ő szívébe, és ő hagyta, hogy átalakítsa. Mert ki az, aki megtartja az Úr Jézus parancsolatait? Az, aki szereti Őt:
 
(Jn 14:15) Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat ...

Így aztán az Úr Jézusnak, Aki a Vőlegény, lett szerelmese és megélte az Énekek Énekét:

(Én 2:9) Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelõdik a rácson át.

(Én 8:14) Fuss szerelmem, tégy, mint a gazella, mint a szarvasborjú a balzsamhegyeken.


Tabita valószínűleg sokat gondolkodott és keresett... Hogyan cselekedjen Isten tetszése szerint? Milyen legyen és kinek a példáját kövesse?... Gondolom, végül rájött, hogy a példaképe csakis a Szűzanya lehet. Ez nem egy elméleti mariológia, hanem egy gyönyörűséges, szívmelegítő édes érzés, majdnemhogy fizikai jelenlét és pártfogás:

(Sir 24:19-20) Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, és teljetek el a gyümölcseimmel.
Csak rám gondolni is édesebb a méznél, s engem birtokolni jobb a lépesméznél.


Gondolom Tabita rájött, hogy a Szűzanya szíve mennyire jóságos, tekintete mennyire meleg, beszéde mennyire megértő, kezei mennyire jóságosak és kérgesek a sok gondoskodó munkától. Tabita rájött, hogy a Szűzanya nem egy tündér, nem egy fényes tünemény, hanem egy nem túlságosan szép, nem is fiatal, de végtelenül jóságos, megbocsájtó, szerető, segítőkész, dolgos asszony. Vagy az is lehet, hogy személyesen is megismerte őt...

Tabita nem állt meg ennél a felismerésnél, hanem azonnal nekilátott a munkának. Talpra állt hitében, és elkezdett száguldani a lelki dombokon, az ő szerelmese felé, az ő célja felé, a jócselekedetek sorozatain keresztül. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy elkezdte látogatni a testvéreket, a gyengéket, a rászorulókat, és kileste, hogy ki miben szenved szükséget. Aztán lehetősége szerint elkezdett dolgozni, hogy meglepje, megajándékozza ezeket az embereket az ő keze munkájával...

Megnyitotta a szegények, a magányosok ajtaját, együttérzett velük, kileste miben nélkülöznek és megajándékozta őket. Abban az időben nem volt turkáló. Egy ruhadarab előállítása nem volt kicsi dolog. Csepülni, szőni, fonni, kötni, varni kellett naphosszat, sokszor a lámpás fényénél... Nem volt olyan egyszerű, mint manapság... És a szükséget szenvedő testvérek, meglátták benne a jóságos Isten arcát, meglátták benne a Szűzanyát, Isten Anyját, a visszatükröződő jóságos anyai szívet...





De Tabita egyszer csak meghalt és célba ért. Megpróbáltatott, győzött és elnyerte lelke üdvösségét...

(1Pét 1:8-9) Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsõültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Vajon milyen lehetett Tabitának tudomásul venni, hogy fel kell támadnia és vissza kell térnie romlandó testébe? Gondolom Tabita sokkal jobban érezte magát a menyországban, ahová joggal feltételezzük, hogy bejutott. Amint Szent Pál is mondta, valószínüleg ő is szivesebben maradt volna a mennyei hazában...

(Fil 1.23-24) Mind a kettõ vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van.

De Isten akarata más volt. Felhasználta Tabítát, hogy eszköz legyen az Ő dicsőségére, és az Egyház hitének megerősítésére. És Tabita ezt felvállalta... Hiszem, hogy felvállalta, és nem úgy lett rákényszerítve, mert Isten tiszteli az ember szabadságát, és a Vőlegény szereti a menyasszonyát. Amint a Szűzanya igent mondott istenanyaságára, úgy Tabita is valószínűleg igent mondott az e világba való visszatérésére. Szükség volt erre, hogy az emberek lássanak és higgyenek, az egész Egyház javára.

Tehát Tabitának a halálából való feltámadása nem neki volt jó, hanem a testvéreknek, a közösségnek, a frissen rügyező Egyháznak. Tehát, Tabita az ő feltámadásával is szolgálatot vállalt, talán földi élete legnagyobb szolgálatát. Felvállalta az élet bajainak újrakezdését, a kisértések elleni ismételt harcot, és a halál angyalának másodszori eljövetelét...

Uram Jézus, elkérjük mi is Tabita áldozatos lelkületét. Ámen.

2010. április 28., szerda

Tolvaj vagy?

(Ef 4:28)  Aki lopott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját kezével szerezzen javakat, hogy legyen miből adnia a szűkölködőnek.

Ha lopsz, akkor tolvaj vagy... 

Tolvaj vagy? Milyen rosszul hangzik... Nézz a tükörbe, és mond szépen magadnak: Tooolvaaaj vaaagyoook!...

Tolvaj vagy, amikor kivágod más erdőjét, engedély nélkül, hogy így gazdagodj.

Tolvaj vagy, amikor más földjét, házát, örökségét csalod el.

Tolvaj vagy, amikor elhordod a mezőről a szomszéd termését, vagy elszántasz a földjéből.

Tolvaj vagy, amikor nem fizetsz adót, de a gyerekedet állami iskolába járatod és háziorvoshoz viszed.

Tolvaj vagy, amikor nem fizeted ki alkalmazottaid után az állami járulékokat.

Tolvaj vagy, amikor nem fizeted meg tisztességesen a munkásaidat.

Tolvaj vagy, amikor nem adod ki a szabadságot alkalmazottaidnak és nem fizeted ki a túlóráikat.

Tolvaj vagy, amikor különböző dolgokat „szerzel” munkahelyedről, engedély nélkül.

Tolvaj vagy, amikor visszaélsz a pozícíóddal, hogy üzleti előnyökhöz juss és így gazdagodj meg.

Tolvaj vagy, amikor százalékot fogadsz el, vagy direkt követelsz azért, hogy egy közérdekű szerzõdést aláírj.

Tolvaj vagy, amikor állami pénzeket mosól át különböző vállalkozásokon, alapítványokon, vagy ehez hozzájárulva haszonra teszel szert.

Tolvaj vagy, amikor csúszópénzt kérsz vagy fogadsz el, hogy a hivatali kötelességedet elvégezd.

Tolvaj vagy, amikor munkádat hanyagul és felületesen végezed.

Tolvaj vagy, amikor más asszonyára tekintesz és elkívánod a férjétől.

Tolvaj vagy, amikor házasságtörésben élsz, mert az élettársad másvalaki házastársa.

Tolvaj vagy, amikor hamisan tanuskodsz, mert ellopod embertársad igazát.

Tolvaj vagy, amikor az időt lopod, mert ellopod a közösségtől azt a jót, amit adhattál volna.

Tolvaj vagy, amikor alapítványodba utalt pénzekkel gazdagítod magad, mert azt nem neked szánták, hanem az alapítvány céljaira.

Tolvaj vagy, amikor a szegényeknek, nyomorultaknak vagy a közösségnek összegyüjtött pénzből veszel el.

Tolvaj vagy, amikor a vallásosságot, a nemes hazafias érzést felhasználva gazdagítod magad, mert kiábrándítod a híveket és a szegények elvesztik reményüket.

Tolvaj vagy, amikor az egyház pénzét hűtlenül kezeled, mert akkor meglopod az Egyházat;

Tolvaj vagy, amikor visszaélsz a hívek bizalmával, tiszteletével és kettős életet élsz, mert a botrány által ellopod a hívek lelki nyugalmát és örömét.

Tolvaj vagy, amikor a hitedet és elveidet feladod a pénzért meg a hatalomért, mert akkor ellopod az emberek beléd vetett bízalmát.

Tolvaj vagy, amikor elveszed mástól az esélyegyenlőséget, mert ellopod a másik ember jövőjét.

Tolvaj vagy, amikor valakit igazságtalanul, hátrányosan megkülönböztetsz, mert ellopod az ő igazát.

Tolvaj vagy, amikor visszaélsz a kicsinyekkel, a gyengékkel, mert ellopod a boldogságukat és életüket.




Tudtad, hogy az Iskarióti Júdás nemcsak áruló volt, hanem tolvaj is?...

(Jn 12:6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

A tolvaj pedig nem öröklheti Isten országát...

(1Kor 6:9) Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.

(Mt 28:41-43) Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: 'Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.

Ha tolvaj vagy, akkor nem adakozol, hanem másokat kifosztasz. Ragadozó vagy, akár egy hiéna, vagy egy sakál... A tolvaj pedig az örök tűzre jut... 

Nem kell tolvajnak lennie valakinek, hogy emberhez méltó élete legyen. Az Úr Jézus megígérte, hogy ha előbb Isten országát keressük és az Ő igazságát, akkor minden megadatik mellé (Mt 6:33)... A mennyei Atya gondoskodik rólunk...

Uram Jézus, bocsásd meg, hogy néha tolvajok voltunk. Igérjük, hogy többé nem leszünk azok. Ámen.

Nyomjuk el a szegény igazat

(Bölcs 3:10-20) Nyomjuk el a szegény igazat, ne kíméljük az özvegyet,és ne tekintsünk a koros aggastyán ősz hajára! Erőnk legyen az igazság mércéje,mert ami gyenge, az haszontalan! Leselkedjünk tehát az igazra, mert az utunkban áll,és ellenkezik tetteinkkel,törvényszegést vet a szemünkre,s megszól, hogy vétettünk a tisztesség ellen. Azzal kérkedik, hogy nála van az Isten ismerete,és Isten gyermekének mondja magát. Nézeteinknek ő a vádlója, még az is terhes nekünk, ha látjuk őt,mert élete másokétól különbözik,és ösvényei egészen különösek. Ő komolytalannak néz minket,tartózkodik útjainktól, mint a szennytől,s boldognak hirdeti az igazak végét,és azzal dicsekszik, hogy Isten az ő atyja. Lássuk tehát, igazak-e beszédei?Tegyük próbára, mi lesz majd vele,tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja,és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással,hogy megismerjük szelídségét,és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra,mert - amint mondja - oltalomban részesül!"

Nyomjuk el a szegényt, ha ő úgy akar élni, mint a mező lilioma vagy, mint az ég madara, amint az ő Mestere tanította neki. Nem mint mi, akik habár Őróla neveztetünk, mégis mindenben dúskálunk, amikor a mellettünk lévő szükséget szenved.

Nyomjuk el a szegényt ha véleményét kifejti, dobjunk félre minden párbeszédet, mert ha nem, akkor egyhamar világosság derül a hallgatóság előtt, hogy ki az igaz, és ki tartja meg a parancsolatokat.

Nyomjuk el a szegényt, lökdössük félre mindenféle jövedelmező tevékenységtől, javaktól, mint a gyenge bárányt a jászol mellől, hogy csak mi juthassunk hozzá a jó falatokhoz, az örömökhöz, és csak mi arathassunk minden dicséretet.

Nyomjuk el a szegényt dicsőítve, tisztelve és felhasználva céljaink elérésére a gazdagokat, hízelegve a kizsákmányolónak, és hátat fordítva a gyengének és az űgyefogyottnak.

Nyomjuk el a szegényt, segítve őt olyan könyöradományokkal, amelyeket csakis az önmaguk dicsőitésre adnak elnyomóik.

Nyomjuk el a szegényt, vegyük el becsületét és méltóságát becsméreléssel, munkájának leértékelésével és kiforgatásával.

Nyomjuk el a szegényt, állítsuk gyermekét a hátsó sorba, dicsérjük a gazdagnak, gyermekét, adjunk neki oda minden főszerepet és minden díjat.

Nyomjuk el a szegényt, forgassuk ki igazát a gazdag javára, tanítsuk móresre, hogy máskor ne orcátlankodjon igazát keresve.

Szegény gazdagok...

(Zsolt 82:1-4) Isten fölkel a hatalmasságok tanácsában, az istenek körében tart ítéletet. „Meddig ítéltek még igazságtalanul, meddig pártoljátok még a gonosz ügyet? Fogjátok pártját az elnyomott özvegynek, szerezzetek igazságot a gyengének, szegénynek. Az elnyomottat és a szűkölködőt tegyétek szabaddá, mentsétek ki a gonoszok kezéből!”

Uram Jézus, köszönjük, hogy boldognak hírdetted a lelki szegényeket. Ámen.




2010. április 23., péntek

Kegyes becsvágy, avagy a hiúság vására

Csüggedten osztotta meg velem az egyik testvér,  egy bizonyos keresztény, lelkiségi közösségben szerzett szomorú tapasztalatait. Ott, ahol szeretetet, jóságot, alázatot, szerénységet és tiszteletet remélt, versengésre, nagyravágyásra, haszonlesésre, semmibevevésre és intrikákra lelt...

- Mit lehet tenni? – vigasztaltam őt – a keresztség és a megtérés első öröme még nem szünteti meg az ember bűnre hajló természetét. Ez van... Fogadd el így, ahogy van... Sajnos, sokan vannak, akik csak úgy simán áthozzák a megtérésük előtti gyarló hajlamaikat, a megtért keresztényi, lelki pályafutásukba...

Ilyen a világ - mondogatják... A világ - testi értelemben véve - valóban ilyen. A világi emberek a magasabb pozíciót, az érvényesülést, a gazdagságot, a hírnevet, a dicsőséget, a tündöklést és az élvezeteket keresik (Mt 20:25). Az Úr Jézus intelmei, hogy óvakodjunk a becsvágytól meg a hiúságtól, nem a világ fiaira vonatkoznak, hanem a hívőkre, a tanítványokra, akik követni akarják Őt. Ezért tanítja az Úr Jézus a hegyi beszédben, hogy miként kell imádkozzunk, böjtöljünk és alamizsnát adjunk (Mt 6:2-6). Ezért adta az apostoloknak a szolgálat parancsolatát...

(Mt 20:26-27) Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek.

Miért óv az Úr Jézus minket ezektől hibáktól? Mert fennáll annak a veszélye, hogy a bűnös ember, az Isten és ember iránti tiszta szeretetet, egyfajta perverz, eltúlzott önszeretetté silányítja. Ez egy olyan sajnálatos lelki, egyéni és közösségi, jelenség, amely először lejátszódhat a közösségi vezetőben, egy választott szolgában, de aztán, az Isten nevében gyakorolt lelki uralkodás által, végül tömegpszihozissá is fajulhat. 
Ezért fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a lelki becsvágyat és hiúságot, melynek gyökere a gőg, vagyis a kevélység főbűne. Ezekhez a torzulásokhoz aztán társulhatnak egyébb aljas lelki megnyilvánulások is.

Semmi sem szánalmasabb, mint egy manipulált keresztény hívő, aki azt hiszi, hogy Jézus Krisztus igazságának szabadságában él, de valójában néhány könyörtelen, becsvágyó és hiú, kegyes karrierista "farizeus" kovászába kerül és karmai közé ragad. Ezért fontos, hogy a témába vágó szentírási részeket jól ismerjük, és mindig szemünk tartsuk. Aki nem ezek szerint él és szolgál, attól óvakodjunk...

(Mt 6:2) Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad elõtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék õket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat.

(Mt 6:6) Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

(Lk 14:10-11) Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg elõtt. Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.

(Mt 7:22-23) Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben ûztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elõl, ti gonosztevõk!

(Mk 10:41-44) Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
Jézus ezért odahívta õket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezetõ embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek elsõ akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.

(Mt 18:3) Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.

(Lk 12:
1) „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.

(1Ján 2:15) Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete...

(1Tim 6:10) Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittõl, és sok bajba keveredtek.


A becsvágyó és hiú keresztény vezető jellemzői

- Állandóan vezető pozícióba, nyilvános szolgálatra és közszereplésre törekszik.

- A szerepvesztést, a visszalépést, az utolsó helyre ülést semmiképpen sem tűri. Inkább képes akár egy új közösséget, vagy akár egyházat létrehozni.

- Bárkivel és bármivel szövetkezik, csakhogy pozícióját elérje, megtartsa vagy előmozdítsa.

- Az elvek és a normák másodlagosak, és azok csakis a gyengéknek valók. Az erősek háttérben szövetkeznek, és a cél mindenképpen szentesíti az eszközöket.

- A magán és csoportos megbeszélések alkalmával erőszakosan dominál, szempontjait ráerőszakolja a többiekre, és ha úgy kapod el, hogy pont másképpen gondolkozol, akkor úgy érzed magad, mintha egy gyorsvonat gázolt volna át rajtad.

- A tényleges vagy az önjelölt felkentségét hangsúlyozva, kihasználja a frissen megtért, tájékozatlan közösségi tagokat, a kicsinyeket, hogy az ő személyes tekintélyét és érdekeit szolgálják.

- Tevékenységét és szolgálatát nem beszéli meg az ővele dolgozó kollegákkal a csoportos megbeszélések alkalmával, hogy mindenkinek minden világos legyen, hanem mindenkivel külön-külön tárgyal, azzal a céllal, hogy csakis ő ismerhessen minden részletet, ő dominálhasson, manipulálhasson, és hogy csakis ő tarthassa kezében a „szálakat“.

- A megegyezett dolgokat szemrebbenés nélkül felrúgja, mellőzi, saját érdekei szerint módosítja, annélkül, hogy előzőleg vagy utólag elnézést kérne az érintettektől.

- Az igazadat, helyes szempontjaidat, esetleg meghallgatja, de azonnal semmibe is veszi, mert nem tiszteli sem az embertársát, sem a másik ember véleményét.

- Ha egyszer-kétszer kötélnek álltál és az „ő embere“ lettél, akkor máris kegyúri jogokat formál személyedre, és bármikor, bárhol, bármilyen előzetes dörgés vagy villámcsapás nélkül, a leglehetetlenebb feladatokat bízza rád.

- Személyes d
olgait, terveit soha nem osztja meg egésszen másokkal, belső életébe senki sem láthat be, és szereti a dolgok részleges megvilágítását, amelyből csak annyit láthatsz, amennyit ő akar, és csakis úgy, ahogyan ő akarja.

- Előbb-utóbb vezetői eszközeit, karizmáit arra használja, hogy hírnevet szerezzen magának és, hogy egy bizonyos személyi kultuszt alakítson ki maga körül.

- A pénz igencsak fontos szerepet játszik tevékenységében, szolgálatában, életében, és minél közelebb kerülsz hozzá, annál inkább fogod érezni az anyagiasság orrfacsaró bűzét.

- Ha beleestél kelepcéjébe és az őáltala kivetett lelki függőség hálójába, akkor csak idő kérdése, hogy mikor fogsz lelkileg teljesen kiégni, mikor fogsz csődbe jutni lelkileg, anyagilag, vagy esteleg családilag is.

- Amíg kegyeiben sütkérezel, addig boldogan könyvelheted el dicséreteit, de amint kiestél a kegyeiből, számíthatsz bármilyen rossz támadásra: mellőzés, lejáratás, rágalmazás, anyagi kár okozása, pereskedés, stb.

És még lehetne ezt folytatni... A becsvágyó és hiú ember kegyes furfangja nem képzelt mélységeket rejteget, ahol már nem csak az emberi gyarlóság van jelen, hanem az ördög romboló munkája is. Persze, nem minden becsvágyó, hiú, vagy kevély vezető gyakorolja egyformán ezeket a fortélyokat, mint ahogyan az emberi lelkek sem mind egyformák.

A Szentlélek, az őrangyalok és a védőszentek, mindenkinek juttatnak és suggalmaznak annyi segítséget, józan észt, hogy megóvhassa magát az ilyen dolgoktól. A lelki védekezés egyik legjobb eszköze az ember kipróbálása.

De hogyan probálhatnánk ki egy embert?...
 
(2Kor 10:18) Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.

A kegyes ember kipróbálása

- Szándékosan hátraléptetni, mellőzni a szolgálatokban, lám háborog-e.

- Szándékosan kisebb igazságtalanságoknak tenni ki, lám elviseli-e.

- Ideiglenes megtiszteltesésekbe részesíteni, lám felfuvalkodik-e.

- Alantas tevékenységeket bízni rá, lám méltatlankodik-e.

- Pénzt kérni tőle a szegények megsegítésére, lám fukar-e.

- Nehéz betegekhez rendelni, lám irgalmas-e.

- Nehéz ember mellé társítani és ilyennel küldeni szolgálni, lám türelmes-e.

- Összezavarni a dolgaiban, lám hazudik-e, stb...

Mindenkinek kijár, hogy megbízzanak benne, hogy higgyenek neki, hogy megbecsüljék, hogy csupa jót feltételezzenek róla, de az ember lelke sokkal értékesebb annál, minthogy bárki jöttmentre rá lehessen bízni...

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól.

(ApCsel 20.29) Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat.


Legyünk hát józanok és éberek, mert az Úr a józanság lelkét adta nekünk.

Uram Jézus, Te arra tanítottál minket arra, hogy legyünk okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. Adj nekünk kellő bölcsességet. Ámen.