Jézus türelmetlensége

(Mt 17:17)  Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!”

Az Úr Jézus Krisztus, Aki valóságos Isten és valóságos ember, az Ő emberi természete szerint, rendelkezett minden emberi tulajdonsággal és így, akár türelmetlen is tudott lenni. Mindenben hasonló lett hozzánk, kivéve a bűnt...

(Zsid 2:17) Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hűséges főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, és kiengesztelje a nép bűneit. ( v.ö. Fil 2:7)

(Zsid 4:15) Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el.

Jézus türelmetlen volt, hogy:

-  már megszabadulhasson a gonoszok és a hitetlenek társaságából;

- már visszamenhessen a mennybe az Atyához;

-  már egyesülhessen a hívőkkel, akik az Ő megváltó és közvetítő műve által és a Szentlélek egyesítő ereje által megigazulnak, és visszakapcsolódnak a Szentháromság egy Isten életébe.

1. Az Úr Jézus türelmetlensége világosan kifejezi, hogy Ő nem szivesen tartózkodik a hitetlenek és a gonoszok társaságában...

(Mt 17:17)  Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!”

Ezt nem mindenkire mondta, hanem csak a hitetleneknek és a gonoszoknak... A hívőknek pedig, akik befogadják Őt, akiknek megadja, hogy Isten fiai legyenek (Jn 1:12-13), ezt mondja:

(Mt 28:20) ... és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

(Jn 1:12-13) Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.

Mi milyen keresztények vagyunk: hívők vagy hitetlenek, igazak vagy gonoszak? Olyanok, akiknek az Úr Jézus szívesen van a társaságában, vagy olyanok, akik közül inkább kivolnulna?... 

Fontoljuk meg: ha a hitetlenséget és a gonoszságot választjuk, akkor az Úr Jézus egyszer majd végleg kivonul az életünkből, és a végső ítéleten ezt fogja mondani:

(Mt 25:41) Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült.

2. Az Úr Jézus türelmetlenül várta már a megváltó művének beteljesedését és, hogy visszatérhessen a mennyei Atyához. Akkor, felemelkedve a mennybe, megmutathatta az Ő dicsőséges szent sebeit, amelyek által véghezvitte az Atya akaratát. A mennyei kórusok örvendezve tapsolták és dicsőítették a Fiút, Aki íly nagy művet vitt végbe...

(Jn 13:1) Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta, hogy eljött az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához.

(Jn 14:28) Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam.

(Jn 16:28) Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához.

3. Az Úr Jézus türelmetlenül várta a hívők egységét az Ő szent testében, amelyet az utolsó vacsorán adott nekünk (Mt 26:26; Mk 14:22; Lk 24:30). "Őáltala, Ővele és Őbenne" egyesülnek mind az övéi, az egy kenyérben (1Kor 10:17), akik testének tagjai, vagyis az Egyház (1Kor 12:12)...

(1Kor 10:17) Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

Vágyva vágyott arra, hogy megválthasson minket, feltámadjon, felmehessen az Atyához, hogy elküldje nekünk a Szentlelket (Lk 24:49; Jn 16:7), Aki majd összeszerkeszti Krisztus misztikus testét, az Egyházat... 

(Lk 24:49) Én majd elküldöm nektek Atyám ígéretét. Ti csak maradjatok a városban, amíg erő nem tölt el benneteket a magasságból.

(Jn 16:7) De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

Ezáltal valósul meg az egység, hogy amint az Atya Őbenne van és Ő az Atyában, úgy Ő legyen a hívekben, és a hívek is egyek legyenek Őbenne, a Szentlélek egyesítő ereje által. Erre vágyott Ő türelmetlenül...

 (Lk 12:25) ... és ezt mondta nekik: „Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát.

(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!

(Jn 17:21) Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.

És a Vőlegény türelmetlenül várja, hogy karjára emelhesse a számára felékesített menyasszonyt, az új Jeruzsálemet, a megváltottak összességét...

(Jn 3:29) A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett.

(Jel 21:2) Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony.

Uram Jézus, add, hogy hívők legyünk, ne hitetlenek. Add, hogy mindig jó gyümölcsöt teremjünk, hogy ne kelljen megtapasztaljuk türelmetlenségedet. Ámen.

Jézus hallgatása

(Lk 2: 42-47)  Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre.  Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.  De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” Mire ő így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

Az Úr Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Egy személyben két természete van: az isteni természet és az emberi természet. Isten Fia emberi természete hordozója lett isteni természetének. De az emberi természete szerinti kiteljesedését nem kapta készen, hanem emberi módon kellett kiművelnie. Tehát az Úr Jézus, az Ő emberi természete szerint, okos volt, értelmes, és kiművelte magát tanulással és a bölcsességben való gyarapodással.

Olvashatjuk Lukács evangéliumában, hogy az Úr Jézus már 12 éves korában mennyire értelmes és okos volt. Ugyanakkor, isteni természete szerint, mivel Ő maga volt a megtestesült örök Ige (Jn 1:1-2; 14), számára olyanok lehettek az írások, mint a saját szavai. Ő mindig a mennyei Atya dolgait kereste és csíszolta emberi képességeit, így készülve küldetésére...

(Jn 1:1-2) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.

(Jn 1:14) S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.

De a jeruzsálemi Templomban való maradása után, engedelmesen követte haza szüleit, és hosszú éveken át dolgozott csendesen József műhelyében. Ez volt az „ácsmester fia” (Mt 13:55) rejtett élete, amelyről nem sokat tudunk... 

(Mt 13:55-56, Károli) Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-é Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-é? Honnét vannak tehát ennél mindezek?

Egy dolog bíztos: csendben és feltűnés nélkül élt Názáretben, nem csillogtatva képességeit, amelyek már gyermekkorában oly csodálatra méltóak voltak, és színrelépése után ámulatba ejtették az embereket (Jn 7:46). Csak a Jordán folyónál történt színrelépése és a Szentlélekkel való felkenése után (Mt 3:16) kezdett el tanítani, gyógyítani és ördögöket űzni. De még ekkor is csak fokozatosan bontakoztatta ki fellépését, mert el kellett jönnie mindennek az ideje (Lk 13:32, Jn 7:8), hogy beteljesedhessen Húsvétkor a megváltó keresztáldozata...

(Mt 3:16) Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt, és föléje ereszkedett.

(Lk 13:32) Ezt válaszolta nekik: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöket űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be."

(Jn 7:8) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el.

(Jn 7:46) A szolgák mentegetőztek: „Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél.”

Az Úr Jézus hallgatása végül Pilátus előtt vált nyilvánvalóvá, amikor semmit sem válaszolt az ellene felhozott vádakra, hanem hallgatott (Mt 27:14), mint a nyírásra elkülönített bárány (Iz 53:7)...

(Iz 53:7) Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.

(Mt 27:13-14) Akkor Pilátus azt mondta neki: Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened? Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen.

További igerészek, amelyek az Úr Jézus hallgatásáról tanúskodnak:

(Mt 13:55-56) Nem az ácsnak a fia? Nem Mária az anyja, nem Jakab, József, Simon és Júdás a testvérei? S nővérei nem mind itt élnek köztünk? Honnét vette hát mindezeket?”

(Jn 7:3-6),Testvérei ekkor ezt mondták neki: „Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák a tanítványaid is a te dolgaidat, amelyeket cselekszel. Mert senki sem cselekszik semmit titokban, aki azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magadat a világ előtt.” Mert a testvérei sem hittek benne. Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.

Megfontolások:

- Tudunk-e csendben várni, amíg el nem jön a mi időnk, a feladatunk napja, vagy türelmetlenül nekiszökünk a dolgoknak időnap előtt? Legyünk türelmesek és fegyelmezettek...

- Műveljük-e magunkat, törekszünk-e a kiteljesedésünkre, készülünk-e hivatásunk betöltésére? Legyünk képzettek, műveltek és felkészültek...

- Tudunk-e hallgatni, elrejtve tudásunkat, képességeinket mások előtt, kiváltképpen a kisebbek és a gyengébbek előtt? Legyünk alázatosak és alkalmazkodók...

- Tudunk-e háttérben maradni és csöndben dolgozni, nem várva elismerést és érdemeket? Legyünk szerények és visszahúzódottak...

- Tudunk-e meghallni önmagunknak, amikor beteljesítettük küldetésünket, vagy képtelenek vagyunk leállni, lemondani, kilépni a szerepkörből (Jn 3:30)? Legyünk nagylelkűek és lemondásra képesek...

- Fogunk-e tudni hallgatni, ha majd eljön a szenvedésünk ideje? Törekedjünk a türelemre és a szenvedések elviselésére...

(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem...

Várni, visszavonulni, hallgatni... Milyen nehéz dolog ez a mai digitalizált, fórumozó, chattelő, instant és türelmetlen ember számára. Türelmetlenség, hiúság, becsvágy, nagyravágyás... Nagy urak ezek a mai világban. Az értelemnek és a tudásnak csillogtatása, a szerepekben való tetszelgés, a közösség előtt való beszédek, sürgés-forgások, mind-mind csak úgy hízlalják a hiú keresztény máját. Nagy dolog az alázat, az utolsó helyre való ülés és a hallgatás. Tanuljunk az Úr Jézus hallgatásából...

(Jak 3:2-5) Mert sokban vétünk mindnyájan. Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni. Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk. Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja. Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak. Nézd, milyen kicsi a tűz, és milyen nagy erdőt felgyújt!

Mennyei Atyám, tisztíts meg engem a hiúságtól és add meg nekem a hallgatás erényét. Ámen.