Feltámadás

(Jn 11:23-25) Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad - mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

A kezdetektõl fogva tudott az ember a feltámadásról

Már az elsõ emberpárnak is volt egyfajta tudata a feltámadásról. Az õsbûn esete után, amikor az Úr kimondta az átkot, akkor kimondta az örömhírt is. Akkor hangzott el a protoevangélium, amelyben Isten megígérte, hogy nem hagyja elveszni az embert, hanem utánanyúl, visszaszerzi õt és mindent újjáteremt...

(Ter 3:14-15) Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mezõ minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az õ ivadéka közé. Õ széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.”

Ábrahám is hitt a feltámadásban, máskülönben, hogyan hihetett volna Isten ígéretében. Elõrehaladott kora ellenére, vándorként, hitt abban, hogy örökségül nyeri a neki ígért földet és Isten megsokasítja utódait...

Ok

(Zsid 11:15-19) Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik. Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Készen volt rá, hogy feláldozza egyszülöttét, õ, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: „Izsák által lesznek utódaid.” Biztosra vette, hogy Isten képes a halottakat is feltámasztani.

Mózes is hitt a feltámadásban, amikor Jahve kinyilvánította neki magát az égõ csipkebokorban, mint Ábrahán, Izsák és Jákób Istene, Aki az élõk Istene, nem a holtak Istene...

(Lk 20:37) Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi.

De a próféták is beszéltek a feltámadásról, különösen Ezekiel próféta, aki a feltámadást úgy szemlélteti mint egy visszapörgetett filmet...

(Ez 37:3-14) Így szólt hozzám: „Emberfia, életre kelnek még ezek a csontok?” Így feleltem: „Uram, Istenem, te tudod.” Ekkor így folytatta: „Jövendölj ezekrõl a csontokról! Így beszélj: Ti kiszáradt csontok, halljátok az Úr szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: Nézzétek, éltetõ leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bõrt húzok rátok és éltetõ leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” Jövendöltem, amint a parancs szólt. S lám, amint jövendöltem, zaj keletkezett, majd zörgés támadt, és a csontok egymáshoz közeledtek. Aztán láttam: ín és hús került rájuk, és bõr vonta be õket, de éltetõ lehelet még nem volt bennük. Ekkor így szólt hozzám: „Jövendölj az éltetõ leheletrõl, jövendölj, emberfia, és mondd az éltetõ leheletnek: Ezt mondja az Úr, az Isten: Gyere elõ a négy szél hazájából, és fújj ezekre a halottakra, hogy megelevenedjenek.” Ekkor jövendöltem, amint parancsolta nekem, és éltetõ lehelet szállt beléjük, életre keltek, talpra álltak, mint egy nagy sereg.
Akkor így szólt hozzám: Emberfia, Izrael egész háza ezek a csontok. Lám, azt mondják: „Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van.” Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem - mondja az Úr.

(2Mak 12:43) Aztán gyûjtést rendezett a katonák között, és mintegy 2000 ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe engesztelõ áldozat bemutatására. Ilyen szépen és nemesen viselkedett, mivel gondolt a feltámadásra.

(Zsid 11:35) Asszonyok feltámasztás útján visszakapták halottaikat. Némelyek kínpadra jutottak, de nem fogadták el a szabadságot, csak hogy dicsõségesebb feltámadásban részesüljenek. ( v.ö. 2Makk 7:29)

A feltámadás elõképei, a csodás feltámadások

A szentírásban olvashatunk néhány csodás feltámadásról: Elizeus feltámasztotta a szunemi asszony fiát; Elizeus csonjaitól feltámadt a halott; az Úr Jézus feltámasztotta Jairus leányát, a naimi ifjút, Lázárt; Péter feltámasztotta Tabithát; Pál feltámasztotta Euthichuszt...

(2Kir 4:34-35) Aztán fölment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett. Akkor fölállt és le-föl járkált a szobában, majd újra fölment és hétszer ráborult. Végül tüsszentett a fiú és kinyitotta a szemét.

(2Kir 13:21) Egyszer, amikor éppen temettek egy embert, az emberek hirtelenül megpillantották a portyázó csapatot. Az embert bedobták Elizeus sírjába és elmentek. Mihelyt az ember hozzáért Elizeus csontjaihoz, életre kelt és talpra állt.

(Mk 5.41-42) Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: „Talita kum”, ami annyit jelent: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek.

(Lk 7.14-15) Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának.

(Jn 11:43-44) E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendõ födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.”

(ApCsel 9:40-41) Péter kiparancsolt mindenkit, majd térdre borult és imádkozott. Aztán a halotthoz fordult és felszólította: „Tabita, kelj fel!” Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült. (Péter) kezét nyújtotta neki, fölsegítette, aztán behívta a szenteket, meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él.

(ApCsel 20.9-10) Egy Eutichusz nevû ifjú az ablakban ült, s Pál hosszú beszéde alatt úgy elnyomta az álom, hogy álmában lezuhant a harmadik emeletrõl. Holtan szedték össze. Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.”

Ezek nem a teljes megváltást beteljesítő feltámadások (Róm 8:23), hanem csak olyanok, amelyeknél a lélek visszatért ugyanabba a romlandó testbe. Ezek az emberek feltámadtak ugyan, de újra meg kellett halniuk. A beteljesedett feltámadásban, romolhatatlan, halhatatlan, megdicsõült testtel támadunk fel...

A "zéródik" feltámadás

A jelenése könyvében olvashatunk az elsõ feltámadásról. Ezek azok a lelkek, akiknek fejüket vették az Úr Jézusért, Isten igéjéért és az evangéliumért. Ezek a lelkek, majd ítélõi szerepet is fognak betölteni, a többi lélek fölött, az Úr Jézussal együtt...

(Jel 20:4-6) Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása elõtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal. A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendõ. Ez az elsõ feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az elsõ feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele.

(Mt 19:28) Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsõséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött.

Ha ez az elsõ feltámadás, akkor az Úr Jézus feltámadása a "zéródik" feltámadás, vagyis az õs-feltámadás. Ha az Úr Jézus feltámadása a zéródik feltámadás, akkor ebben a zéródik feltámadásban része volt egy sor régi szentnek is...

(Mt 27.51-53) Erre a templom függönye kettéhasadt, felülrõl egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után elõjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek.

Kik lehettek ezek a régi szentek? Ádám és Noé, Ábrahám és Mózes, Jób és Jeremiás, Sámuel és  Ezdrás, stb... Ezek ha feltámadtak, akkor nem felküdtek vissza a sírba és itt sem maradtak e világban... Tudjuk, hogy Hénoch és Illés nem haltak meg, hanem elragadtattak Istenhez. Mózes és Illés egy színben jelent meg a Tábor hegyén az Úr Jézus színeváltozásakor (Mt 17:3). Sámuel pedig megjelent a jósasszonynak Saul kérésére (1Sám 28:12)...

Ezek a régi szentek valószínüleg a "menny küszöbén" várakoztak, egyfajta boldog állapotban, arra várva, hogy a megváltás beteljesedjen, a kárpit elhasadjon és megnyíljon az ajtó a szentek szentjébe. Ezekbõl láthatjuk, hogy nem a Szûzanya volt az elsõ és egyetlen, aki testestõl, megdicsõült állapotban a mennybe vétetett, hanem õt megelõzték ezek a szentek...

Feltételezhetõ, hogy a zéródik feltámadásban részesült szentek azok a vének is, akiket az János apostol említ a Jelenések könyvében...

(Jel 4:4) A trón körül huszonnégy szék, a székeken huszonnégy vén ült, fehér ruhába öltözve, a fejükön aranykoszorú.

A beteljesedett feltámadás

A beteljesedett feltámadás az Úr Jézus feltámadásával kezdõdött és a miénkkel fejezõdik be. A mi hitünk nem egy elmélet, nem egy tudomány, hanem egy személybe vetett hit. A mi hitünk a názáreti Jézus Krisztus személye, Aki valóságos Isten és valóságos ember. Õ az élõ Isten Fia. Ezt bizonyítja az Õ feltámadása. Ha nincs feltámadás, akkor az egész kereszténységünk hiábavaló mese...

(1Kor 15:12-14) Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.

Az Õ megtestesülésének, megváltó mûvének és feltámadásának egyetlen oka az, hogy bennünket megváltson, megmentsen és feltámasszon az örök életre. Ha ez nem így lenne, akkor az egésznek nem lenne semmi értelme...

(1Pét 3:21) Az elõképnek megfelelõen most titeket is ugyanígy megment a keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által…

A beteljesedett feltámadásban, a feltámadt test már nem olyan, mint a mostani, hanem egy megdicsõült test, amely nincs többé alávetve sem ennek az anyagi világ törvényeinek, a térnek és az idõnek, sem pedig a bűnnek és a halálnak...

(Jn 20:26-27) Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte õket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívõ!”

(Lk 24:39) Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.”

(Lk 24:42-43) Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belõle.

(1Kor 15:51-53) Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végsõ harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot.
 

A feltámadás és az ítélet különválaszthatatlan

Habár a lelkek már a különítéletben ismerik sorsukat, a feltámadás és az ítélet valamilyen módon egyszerre történik. A feltámadáskor, egyszerre mindenki tudja helyét és állapotát. A megdicsõültek felemeltetnek Krisztushoz, Isten színe látására, míg a kárhozottak lennmaradnak és nem látják meg Isten dicsõségét...

(Dán 12:2) Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.

(Mt 25:33) A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.

(Luk 17:35) Két asszony õröl együtt; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.

(Mt 19:28) Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsõséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött.

A feltámadás nem hely vagy idõpont kérdése

A feltámadás nem hely vagy idõpont kérdése, hanem egy személy jelenléte. Mivel Jézus Krisztus maga a Feltámadás, ezért a feltámadás ott és akkor van, ahol az Úr Jézus jelen van...

(Jn 11:23-25) Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad - mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

De hol van jelen az Úr Jézus? Hát elsõsorban a szentségekben, pl.: a keresztségben, a bûnbocsánat szentségében, de különösen az Oltáriszentségben... Az Úr Jézus azt ígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig (Mt 28:20). Mivel az Oltáriszentségben valóságosan jelen van a feltámadt Jézus Krisztus, ezért a szentáldozásban különösen részesülünk az Õ feltámadásban...

(1Pét 3:21) Az elõképnek megfelelõen most titeket is ugyanígy megment a keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által…

(Kol 3:1) Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.

(Jn 6.48-50) Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennybõl alászállott kenyér, aki ebbõl eszik, nem hal meg.

A feltámadás a Szentháromság mûve, amely által Isten felemelte az emberi természetet és az anyagi vilagot az Ő dicsőségébe...

 

A feltámadást sokan tagadják

Érthetetlen módon, a történelem folyamán sokan tagadták a feltámadást. Ez egy teljesen értelmetlen dolog, ahogyan a bûnnek sincs értelme. Szellemileg perverz... Egy józan, lelkileg egészséges ember, bármilyen vallású is legyen az, azt választaná, ami nagyobb, magasztosabb dolgot ígér. Mi lehetne nagyobb annál, hogy Jézus Krisztus legyõzte a halált, feltámadt és feltámaszt bennünket is dicsõséges testben, az örök életre és boldogságra...

(Mt 22:23) Aznap még szadduceusok is mentek hozzá, akik tagadták a feltámadást.

(1Kor 15:12-14) Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.

A feltámadásban való hit nélkül, a mai ember szánalmasan nyomorú és végképp kifosztott. Nincs gyászosabb dolog, mint amikor egy temetési kiséretben a keresztény emberek arról beszélgetnek, hogy ki tudja van-e feltámadás és hogy még senki sem jött onnan vissza…

A feltámadás hitünk legfontosabb igazsága

Jézus Krisztus feltámadása bizonyítja, hogy Õ Isten Fia és a feltámadás öleli fel az õsbûn mindent betakaró átkos következményét. Feltámadás nélkül nincs hit, nincs remény és még a szeretet is értelmét veszti. A feltámadás nélkül még ma is csak szombat lenne, sosem lenne vasárnap és az elbukás után nem lenne többé talpraállás. Minden lelki megújulásnak, erõre kapásnak, virradatnak és felívelésnek, a feltámadás a forrása. Nincs olyan mélység, amelybõl a feltámadás ki ne emelne...

Ima: Uram Jézus Krisztus! Hiszek Benned, dicsõítlek Téged, áldalak és magasztallak Téged hatalmas mûvedért, a feltámadásért. Ha a Seol legmélyén lennék, akkor is dicsõítenélek, mert ki olyan csodálatos és gyönyörûséges mint Te vagy, életnek Ura. Ámen.

A fátyol

(Iz 25:6-7) A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált.

Isten transzcendenciája

Istent nem lehet és nem is szabad meghatározni, behatárolni. Minden ismeret, kép, hasonlat vagy példázat, csak közelít a kifürkészhetetlen Isten felé, de Õt teljesen elérni, megragadni lehetetlen. Habár törekednünk kell Isten ismeretére, mégis, azt hiszem, óvatosan kell bánnunk Isten ábrázolásával, ábrákkal való behatárolásával...

(Kiv 20:4)  Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt.

A transzcendens Istent úgy is elképzelhetjük, mint egy egész mindenséget beborító, végtelen,  kék fátyolt. A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy Isten Lelke ott lebegett a vizek fölött. Ha a vizeket végtelennek érzékeljük, akkor mennyire végtelen a vizek fölött lebegõ Lélek?...

(Ter 1:2) A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.

Ha egy Istenrõl beszélünk, akkor egy végtelen kék fátyolról beszélünk, amely beborítja nemcsak ezt a világot, hanem az egész transzcendes végtelent. De tudjuk, hogy az egy Isten három személybõl áll: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezért aztán a Szentháromságot elképzelhetjük úgy is, mint két egymás alatti kék végtelen fátyolt. A felsõ fátyol az Atya és az alsó a Fiú. A két fátyol között lángoló tûztenger a Szentlélek... Persze ez csak egy ábrázolás...

A halál fátyla

A bûn zsoldja a halál... A eredeti bûnnel az elsõ emberpár elszakadt az élet forrásától, Istentõl és a halál fiai lettek. A bûnben és a halálban, Ádám és Éva csak bûnt és halált tudtak továbbnemzeni, mert Isten teremtette Ádámot és Évát az Õ képére és hasonlatosságára, de Ádám és Éva nemzé Séthet a maguk képére és hasonlatosságára...

(Róm 6:23)  Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

(Ter 1:26-27) Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.

(Ter 5:3) Amikor Ádám 130 esztendős volt, magához hasonló, saját képmása szerinti fiút nemzett, akit Szetnek hívott.

Tehát az emberben, az élet képmása elváltozott egy halált hordozó képmásra... Mivel a halál benne van a bûnbeesett ember képmásában, ezért a halál hasonlatos egy óriási fekete fátyolhoz, amely beborítja az egész emberiséget: azokat is akik már meghaltak, azokat is akik élnek és azokat is akik még születni fognak a világ végezetéig. Tehát az egész teremtés hegyét befödi ez a fekete fátyol, ami a halál és a temetés jelképe. A hegy, itt lehet az Istenhez sereglett, Isten népe... Habár Isten megváltja népét, nem mentesíti azt a bûn következményétõl, vagyis a haláltól.

 

A feltámadás széttépi a fekete fátylat

A megtestesüléssel, Isten leszögezte magát egy immanens pontba, Mária méhébe, Bethlehembe, Dávid házába és a történelembe. Isten mintegy leszögezte az alsó kék fátylat ebbe a világba és ezáltal átlyukasztotta a letéphetetlen fekete fátyolt. A megtestesülést és a feltámadást csak idõ szerint lehet különválasztani, de valójában a kettõ egy. Hiszen nem is tarthatta fogva egy percig sem a halál fátyla Isten Szentjét.

(ApCsel 2:27) Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.

A megtestesülés és a feltámadás azért is egy, mert a feltámadás nem egy bizonyos eljövendõ idõpont kérdése, hanem egy személy, aki nem más, mint Jézus Krisztus, az élõ Isten Fia. Lázár feltámasztásánál, amikor Mária az utolsó idõkben eljövendõ feltámadásáról beszél, akkor az Úr Jézus azt mondja, hogy Õ maga a feltámadás. Tehát mindenkor, ahol Jézus Krisztus van, ott van a feltámadás:

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

Az Úr Jézus, mielõtt felment volna a mennybe, két dolgot ígért meg: hogy a leszögezett kék fátylat nem vonja vissza a transzcendesbe, és hogy a fekete fátylon keletkezett lyukon át elküldi a Szentlelket...

(Mt 28:20) S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.

(Jn 14:16; 26) ...én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. [...] 

S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Az Úr Jézus velünk maradt immanens módon, leszögezve a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ezért, ahol szentmise van, ahol Oltáriszentség van és szentáldozás van, ott már jelen van a feltámadás. Ott a fekete fátyol már szétszakadt és megjelent a megígért mennyei lakoma. Az Oltáriszentséggel és az Oltáriszentségben, már nem vagyunk a fekete fátyol alatt, hanem egyesültünk a kék fátyollal, vagyis a feltámadással. Ha testileg meg is halunk, tudjuk, hogy Krisztusban feltámadtunk. Vele élünk és Õ egykor majd feltámasztja  testünket is, hogy elérjük teljes megváltásunkat.

(Rom 8:23) De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

Hiszünk Jézus Krisztusban? Ha igen, akkor imádkozzunk, hogy ez a hitünk napról-napra erõsödjön és szilárduljon. A végén majd minden nagyon egyszerû lesz... Csak Jézus és én ... Csak az Oltáriszentség és én ... Így tépi le Jézus rólunk a halál fekete fátylát...

Ima: Uram Jézus! Nélküled a halál fiai vagyunk. Maradj velünk Uram, mert esteledik. Ámen.

Kiüresítette magát

(Fil 2:5-11) Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Az Úr Jézus Krisztus kiüresítette magát. De hogyan? Mit jelentett ez Számára és mit jelent ez számunkra? Hogyan lett Õ? Milyen állapotban volt Õ? Mit birtokolt Õ és mirõl mondott le értünk?... 

Ahoz, hogy mindezt megérthessük, végig kell mennünk az ismert hitigazságokon...

Katolikus Kompedium:

193-195 A legfontosabb hitvallások az Apostoli hitvallás, mely a római egyház ősi, keresztelési hitvallása és a Nicea-konstantinápolyi hitvallás, mely a két első egyetemes, a Niceai (325) és a Konstantinápolyi (381) Zsinat gyümölcse: ez a hitvallás ma is közös az összes nagy keleti és nyugati egyházban.

232-237 A keresztény hit és élet központi misztériuma a Szentháromság misztériuma. A keresztényeket az Atyának és a Fiúnak és Szentléleknek nevében keresztelik meg.

 467 A Kalkedoni Zsinat azt tanítja, hogy „egy és ugyanannak valljuk a Fiút, mi Urunk Jézus Krisztust; őt, aki tökéletes istenségében és tökéletes emberségében; valóban Istent és valóban embert, őt, akinek értelmes lelke és teste van, és aki istensége szerint egylényegű az Atyával, és embersége szerint egylényegű mivelünk, »aki hozzánk hasonló mindenben, a bűnt kivéve« (Zsid 4,15); az idők kezdete előtt az Atyától született istensége szerint, és az utolsó napokban értünk és a mi üdvösségünkért az Istenszülő Szűz Máriától embersége szerint.”

Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK)

242 Utánuk az Egyház, követvén az apostoli Hagyományt, 325-ben a niceai, I. egyetemes zsinaton megvallotta, hogy a Fiú "egylényegű az Atyával", [44] azaz egy Isten Ővele. A 381-ben összegyűlt konstantinápolyi, II. egyetemes zsinat a niceai hitvallásból a maga megfogalmazásában megtartotta e kifejezést, és megvallotta "Isten egyszülött Fiát, aki az Atyától született az idők kezdete előtt: Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű". [45]

Nicea-konstantinápolyi hitvallás

Hiszek az egy Istenben,

mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden
láthatónak és láthatatlannak
Teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban,

Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született
az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől,
Világosság a Világosságtól,
valóságos Isten
a valóságos Istentől,
született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű,
és minden általa lett.

Értünk, emberekért,

a mi üdvösségünkért
leszállott a mennyből.
Megtestesült
a Szentlélek erejéből
Szűz Máriától,
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk
keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett
és eltemették.

Harmadnapra föltámadott

az Írások szerint,
fölment a mennybe,
ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben
ítélni élőket és holtakat,
és országának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben

Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától
és a Fiútól származik;
akit éppúgy imádunk
és dicsőítünk,
mint az Atyát és a Fiút,
Ő szólt a próféták szavával.

Hiszek az egy, szent,

katolikus és apostoli
Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget
a bűnök bocsánatára,
várom a holtak feltámadását
és az eljövendő
örök életet.
Amen.

Megfontolások

A fentiek alapján, a mi egyszerû laikus meggondolásunkkal, mondhatjuk, hogy az Istenrõl való ismereteink, az idõk szerint, három szakaszra oszlanak:

1. Az idõk kezdete elõtti szakasz;

2. Az idõk kezdetétõl, az idõk végezetéig tartó szakasz;

3. A végsõ dolgok és az örök idõk szakasza, vagyis az eszkaton.

Az 1. szakasz

Hitünk központi misztériuma, a Szentháromság élete. Tudjuk a kompendiumból, hogy a Fiúisten az idõk kezdete elõtt született. Született, de nem teremtmény. Tudjuk, hogy Isten teremtõ aktusa abban áll, hogy hathatós szavával, a semmibõl teremtett mindent. Ha nem a semmibõl teremtett volna, hanem saját lényegébõl árasztotta volna ki és formázta volna a dolgokat, akkor nem lenne teremtõ, hanem csak alkotó. Ha a teremtést a semmibõl hozza elõ, hathatós szavával, akkor a második isteni személy nem a semmibõl lett, hanem Isten lényébõl és lényegébõl született. Ha Isten Fia, az Atya lényébõl és lényegébõl született, akkor valamilyen módon azt gondolhatjuk, hogy a Fiú, az Atyából „folyt ki”, illetve az Atya önmagából „szakította ki”.  De ha a Fiú kiszakadt az Atyából és Neki élete van önmagában, ahogyan az Atyának élete van önmagában ( Jn 5:26), akkor két istennek kellene lennie...

(Zsid 1:5) Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”

(Jn 5:26)  Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

Tudjuk, hogy egy Isten van és egy Istenben három személy. Ha Fiúisten született, akkor miért nincs két Isten?... 

Ezt egy képzeletbeli párbeszéddel lehetne szemléltetni:

Amikor megszületik a Fiú az Atyától, azt mondja neki az Atya:

 - Fiam! Kilehelem rád Lelkemet, egésszen kilehelem. Vedd az erõt, a hatalmat, dicsőséget és uralkodj, mert mindent neked adok...

Erre a Fiú így válaszol:
- Atyám! Visszalehelem most neked Lelkemet, egésszen visszalehelem... Te vagy az Atya, és én alárendelem magam neked, mert úgy illik, hogy Tiéd legyen az erõ, a hatalom, a dicsõség és az uralom, örökkön-örökké...

És ez így van kezdettől fogva, most és mindörökké... És így öröktõl fogva és örökkön-örökké, egymásra lehelik a Lelket, az életet, az erõt, a hatalmat és a dicsõséget, Aki maga a Szentlélek, a szeretet Lelke. Mivel Isten Lelkérõl van szó, ezért a Szentlélek maga is egy személy, a harmadik isteni személy...  

A Szentlélek nélkül nem lehetne egy az Isten, hanem két Isten lenne. A Szentlélek nélkül nem lehetne egység. A teljes és kölcsönös önajándékozás nélkül nem lenne Szentháromság és nem lehetne tökéletes egység, hanem két Isten lenne és ezek közötti versengés. Akkor már nem Isten lenne, hanem ördög, mert az ördög akar folyton sok isten lenni és versengeni...

Ez a boldog szentháromságos állapot, a gazdagság, az erõ, a hatalom és a dicsõség, amelyben örömmel mondja a Fiúisten, az örök Ige: Elmegyek Atyám, hogy megtegyem akaratodat. Elmegyek, hogy megváltsam az elveszett emberiséget...

(Zsid 10:5-7) Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem.  Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.

(Jn 1:1-2) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.

 

A 2. szakasz

Ez a teremtés, a bûnbeesés, az ígéretek, a megváltás mûve és az Egyház élete, egésszen a végsõ idõkig... Ez az „idõk” ideje, vagyis a teremtett világ ideje. Ahol van test, vagyis agyag, ott van tér és idõ. A test, vagyis az anyag szórodása teret hoz létre és annak mozgása, evoluálása az idõt határozza meg...

Az idõk kezdete elõtt nem volt idõ és az idõk végezete után már nem lesz többé idõ, hanem csakis a beteljesedett örökkévalóság. De az örökkévalóságban is van egyfajta idõmérték, ami abból áll, hogy „valami elõtt”, meg „valami után”... Isten örökkévalósága, tér és idő fölöttisége, átöleli mind e három szakaszt, az örökkévalóságból örökkévalóságba, mert Õ az Aki VAN, azaz Õ az örökkévaló...

 

A mindent átölelõ transzcendens Isten, a Fiú személyében, eljött a mi világunkba, leszögezve magát egy immanens pontba, térben és idõben. Lerögzítette magát egy testbe, Dávid házában, Mária méhébe és végül a keresztre. Kiüresítette isteni személyét minden erõtõl, hatalomtól és dicsõségtõl, hogy magára öltse az emberi természetet, amely hordozója lett az isteni személyének és természetének. Az Úr Jézus, az örök Ige, mint isteni személy, Akinek valóságos isteni természete van, vállalta, hogy emberi magzat legyen, aztán hogy a betlehemi kisded legyen, aztán hogy növekedjen tudásban és bölcsességben Isten és az emberek elõtt...

(Luk 2:52) Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

Amikor leszállt rá a Szentlélek a Jordán folyónál, elkezdte küldetését és végül megváltotta a világot a kereszten. Vállalta azt is, hogy alászáll a poklokra, hogy elvigye isteni személyében a világosságot az alvilágban sínylõdõ holtaknak , hogy kiszabadítsa onnan a rabokat és a magasba vigye őket...

 

Katolikus Kompendium:

 

632-637 A „poklok” nem a pokolt, a kárhozat helyét jelenti, hanem a Krisztus előtt meghalt – mind a jó, mind a rossz – embereknek az állapota. Jézus isteni személyével egyesült emberi lelke elment ezekhez az igazakhoz, akik várták a Megváltót, hogy végre megláthassák Istent. Krisztus, miután halálával legyőzte a halált és az ördögöt, „akinél a halál hatalma volt” (Zsid 2,14), kiszabadította a Megváltóra váró igazakat és megnyitotta számukra a menny kapuját.

Jézus Krisztus, emberi természetével, vállalta, hogy egy magzat legyen Mária méhében, de azt is vállalta, hogy halott legyen a halottak között. Ez a kiüresedés mértéke: Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

A  3. szakasz

Az eszkaton az, ahol Isten örök boldogságban él az Õ népével. Tudjuk, hogy Isten örök és változatlan. Benne nincs semmi változás, sõt még árnyéka sincs a változásnak. Mégis, mi úgy látjuk, mintha Isten fejlõdött volna ez alatt a három szakasz alatt. A "magányos "Istenbõl" ( IS-TEN = ÕS-TEREMTÕ) elõbb szentháromságos egy Isten lesz, majd egy önmagának népet teremtő és szerzõ szentháromságos Isten. Isten népet szerez magának, amelyet magához ölel, mint a feleségét, az isten-ember Fiúisten által. Ő a Vőlegény, Aki felment a mennybe és visszavette dicsőségét, amelyet egykor letett és karjára emeli a Menyasszonyt. Isten, a feltámadás által, teljesen megváltja, felöleli és felemeli az embert és az egész teremtett világot, a mulandóságból az örökkévalóságba...
 

Kérdések

Milyen lelkülettel vagyunk mi? Képesek vagyunk-e lemondani magunkról, javainkról, életállapotunkról? A testi ember feltétlenül ragaszkodik életéhez, helyzetéhez, dolgaihoz...

- Vannak politikusok, pártvezérek, akik inkább tesznek tönkre egy pártot vagy egy egész országot, mintsem, hogy lemondjanak tisztségükrõl, tekintélyükrõl, hatalmukról;

-Vannak lelkészek, akik inkább megosztják a közösséget, mintsem, hogy engedelmesen elhagyják régi plébániájukat, nyugdijba vonuljanak vagy elfoglalják azt a helyet ahová áthelyezik;

-Vannak laikus krisztusi közösségvezetõk, akik csak mondják, hogy õk másokat szolgálnak, valójában görcsösen ragaszkodnak a vezetéshez, akár alkalmasak rá, akár nem;

- Vannak vállalati vezetõk, akik pozíciójuk megtartása érdekében bárkin és bármin átgázolnak;

- Vannak gazdák, akik földjeikért, birtokaikért a világ végéig perelnének, sõt fegyvert is ragadnának;

- Vannak ragaszkodásaink, amelyek nagyságuktól függetlenül megkötöznek bennünket.

Képesek vagyunk-e kiüresíteni magunkat? Képesek vagyunk-e lemondani életünkrõl, dolgainkról, állapotunkról, pozíciónkról?... Képesek vagyunk-e visszatérni a gyermekkori szegénységhez, szerénységhez?...

(Mt 18:3) „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.

Ima: Uram Jézus, megrendülök látva hatalmas áldozatodat. Segíts kérlek, hogy ugyanolyan lelkülettel legyek, mint amilyennel Te kiüresítetted magad. Ámen.