Vigasztaljátok népemet!

(Iz 40:1-11) Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! -- mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért! Egy hang kiált: ,,Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé, és a hegyláncok síksággá! Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége, és látni fogja minden ember egyaránt. Bizony, az Úr szája szólt.' Egy hang szól: ,,Kiálts!' És mondtam: ,,Mit kiáltsak?' Minden test csak fű, és minden szépsége olyan, mint a mező virága. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete ráfúj. Valóban csak fű a nép. Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk szava megmarad örökre. Magas hegyre menj föl, te, aki jó hírt viszel Sionnak! Emeld fel erősen hangodat, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek! Emeld fel, ne félj! Mondd Júda városainak: ,,Íme, a ti Istenetek! Íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.'

Vannak emberek, akiknek megvan a vigasztalás adománya. Az ilyen emberek alázatosok, szelídek, szerények, egyszerűek és együttérzők. Gyermeki lelkülettel, kedvesen és finoman tudnak közelíteni a megtört, elkeseredett lelkekhez. Habár a tudományokban és egyébb látványos szolgálatokban hasznavehetetlenek, mégis, a vigasztalásban kiválóak. De amennyire ezek alkalmatlanok a tudományokra, annyira alkalmatlanok a nagytudásúak a vigasztalásra...

Isten népe vagyunk

Istennek kétféle juhai vannak: fehérek és feketék. Nemcsak fehérek vannak, hanem fehérek is, meg feketék is... Nem csak a jók, a hívők, a vallásosok és az erényesek Isten nyája, hanem a bűnösök is, a latrok is, a csalók is, az ateisták is. Sőt, a zsidók, a muszlimok, a buddhisták, a hinduk, stb. mind az Úr teremtményei, és Ők is üdvösségre vágynak...

(Iz 60:10-11)) Idegenek fiai építik fel falaidat, és királyaik neked szolgálnak; mert haragomban megvertelek ugyan, de jóindulatomban megkönyörültem rajtad. Kapuid állandóan nyitva lesznek, sem nappal, sem éjjel nem zárják be őket, hogy behordják hozzád a nemzetek gazdagságát, és királyaikat bevezessék.

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

Mindnyájan Isten teremtményei vagyunk és mindnyájan meg vagyunk híva az üdvösségre. Senki üdvössége felől nem eshetük kétségbe, legyen az keresztény vagy pogány. A megkereszteltek egyképpen üdvözülnek, a pogányok pedig, akik nem ismerhették meg Krisztust, másféleképpen junak el az életre (Róm 2:14; Jel 11:2), a lelkiismeretük szerint...

(Róm 2:14-16) Amikor ugyanis a pogányok, kiknek nincs törvényük, természettől vezérelve megteszik a törvényben foglaltakat, akkor – noha törvényük nincsen, ők maguk a törvény maguknak, és így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot, és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.

(Jel 11:2) De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják.

Az igazi, Isten akarata szerinti út az, amikor az ember hisz az Úr Jézus Krisztusban, és megmossa ruháját a Bárány vérében (Jel 7:14). Az ilyenek nem esnek ítélet alá (Jn 3:18), hanem már átmentek a halálból az életre...

(Jn 3:18) Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.

(Jn 5:24) Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre.

(Jel 7:14) Azt mondtam neki: „Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: „Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében."

De végső lehetőségként, még ott láthatjuk az élet könyvét (Jel 20:12) és annak megnyítását, amikor megítélik mind a holtakat. De végül, mindenki csakis a Bárány érdemei által nyer örök életet...

(Jel 20:12) Láttam, hogy trónja előtt állnak a halottak, kicsinyek és nagyok. Könyveket nyitottak ki. Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint.

Ma Isten népe az Egyház, és az Egyház három fő részből áll: a világban küzdő, zarándok Egyház; a tisztítótűzben szenvedő Egyház; és a mennyben lévő, megdicsőült Egyház. Az Egyházon kívül, aztán még ott vannak a meg nem keresztelt, élő vagy elhunyt pogányok sokassága (Jel 11:2). Ők is testvéreink test szerint az első Ádámban, mert egy a mi Teremtő Atyánk, aki a mennyekben van, és mi mind egy tőről származunk, Ádámtól és Évától. Ezek közül is sokan el fognak jutni az örök életre. De sokan, akik ma meg vannak keresztelve, és formálisan a küzdő Egyházhoz tartoznak, el fognak kárhozni, mert elutasítják a hitet, Krisztus megváltó művét. Nem elég csak megkeresztelnek lenni, hanem hinni is kell...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Tehát, szűk értelemben véve, Isten népe az Egyház, de tágabb, testi értelemben véve, Isten népe az egész emberiség. És mi senki emberfia üdvössége felől nem eshetünk kétségbe (1Tim 2:3-4)...

Ha egy meg nem keresztelt pogány érdeklődik az üdvösség felől, de nem akar megkeresztelkedni, habár felajánlják neki az Úr Jézus Krisztus megváltását, akkor az már elítélte magát. Ha egy megkeresztelt, tudva és akarva, megtagadja keresztségét, és elhagyja az Egyházat, az már elítélte magát. Tehát a keresztség kell az üdvösséghez, de a keresztség még nem egy életbiztosítás. A meg nem keresztelt is eljuthat az az örök életre, és a megkeresztelt is elkárhozhat. A szív állapota, az igazság utáni őszinte vágy, a hit, a remény, a szeretet és az Isten ajándékának szíves befogadása azok, amik számítanak az üdvösség elnyerésénél...

Talán jönnek majd tibetiek, kínaiak, indiaiak és azt fogják mondani, hogy ők nem ismerték az igazságot, de felkúsztak hason fekve a "szent hegyre", éhezve, több ezerszer arcra borulva, fázva és rongyosan, keresve az Igazságot. A nyugati keresztényeknek pedig fütött templomokban, márványpadlón, arany, ezüst és selyem közepette kínálták fel Jézus Krisztust, de nem kellett nekik. Vajon, nem fog akkor majd igazságot szolgáltatni maga az Igazság?...

A búza és a konkoly együtt él, és együtt növekszik a világ végezetéig. Nekünk nem szabad különválasztani azokat és kitépni a konkolyt. Egyfelől, nincs jogunk ítélkezni (Jn 5:22; Lk 6:37), másfelől pedig, nem látva emberileg át az élet összefüggéseit, a konkoly kiírtásával kollaterális károkat okoznánk a búzában (Mt 13:28-29). Az Úr második eljövetelekor, majd eljönnek Isten angyalai, és összeszedik a búzát is, meg a konkolyt is. Akkor majd mindegyiket oda rakják, ahol annak a helye van (Mt 13:30)...

(Mt 13:28-30) A szolgák erre megkérdezték tőle: »Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?« Ő azonban azt felelte: »Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.«”

(Lk 6:37) Ne ítélkezzetek, és titeket sem ítélnek majd el! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem marasztalnak majd el! Bocsássatok meg, és ti is bocsánatot nyertek majd!

(Jn 5:22-23) Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát.

Isten igazságos

Isten a szeretet (1Ján 4:8). Isten csak egyedül jó (Lk 18:19) és végtelenül irgalmas, de ne gondoljuk Őt egy szenílis nagytatának, akivel bármit be lehet vetetni és, akivel bármit el lehet követni. Ennek tudatosítása a helyes istenfélelem, a Szentlélek hét ajándékának egyike (Iz 11:2)... 

(Iz 11:2-3) Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás, és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében.

(Lk 18:19) Jézus ezt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten.

(1Ján 4:8) Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.

Kempis Tamás is megírta a Krisztus követése című könyvében: Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni (Zsid 10:31). Vagyis rettenetes dolog, amikor az Isten félelméről megfeledkező ember kiprovokálja a jó Isten embert helyreigazító büntetését. Isten minden büntetést igazságosan, jóságosan, méltányosan és arányosan mér ki, hogy az embert megmentse az örök életre. Tehát Isten büntetése az Ő nagy szeretetének jele. Amikor megbüntet, mindig legyünk hálásak, mert akkor láthatjuk, hogy szeret minket és törődik velünk. Az lenne szörnyű, ha nem törődne velünk és nem büntetne meg, hanem engedne minket haladni a pokol felé, a második halál tüzes tavába (Jel 20:15)...

(Jel 20:14-15)  A halált és az alvilágot egy tüzes tóba vetették: ez a második halál, a tüzes tó. Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Isten szeretete nem változik, hanem csakis a mi életállapotunk. Ha Istent szeretjük, parancsait megtartjuk, és áldott jó életünk van, akkor Isten szeret minket. Ha megszegtük Isten parancsait, megfeledkeztünk az Ő félelméről és viseljük tetteink következményét, mert Isten megbüntet minket, Isten akkor is szeret minket. Isten nem változik... Csak mi és a mi életállapotunk változik, attól függően, hogy hogyan viszonyultunk Istenhez és az Ő parancsolataihoz. Ismerjük el magunkban, ha az Úr oktat minket, akár az Ő ismeretével, akár az Ő büntetésével (MTörv 8:5-6)...

(MTörv 8:5-6) Ismerd el tehát szívedben, hogy amint az ember oktatja fiát, úgy oktatott téged az Úr, a te Istened, hogy megtartsd az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, járj az ő útjain és féld őt.

Ezért aztán, amikor megtapasztaljuk, hogy Isten megbüntet minket, akkor szálljunk magunkba és keressük meg az okát. Mi az, amivel elpártoltunk Istentől? Tartsunk bűnbánatot, gyónjunk meg, térjünk meg bűnös életünkből, és örömmel adjunk hálát az Úrnak, hogy megbüntetett bennünket, hogy felébresztett minket a lelki halál állapotából, és így megmentett minket a kárhozattól.

Az eszes ember ilyenkor örvend, mert felismeri és tudja, hogy Isten szereti őt, és Istennek nem mindegy, hogy mit tesz az ember, és merre tart az élete. Ha a mindenség Ura, volt olyan kegyes, hogy letekintsen a porszemre, és gondja legyen rá, hogy el ne vesszen, akkor gondoljuk meg, milyen nagy megtiszteltetés ez. Ha meglátogat Isten, akár jóval, akár rosszal, milyen nagy dolog az... Hiszen az ég és föld Ura lehajlította az eget (Zsolt 18:10), és leszállt hozzánk, hogy nekünk életünk legyen. Adjunk hálát, örvendezzünk és ujjongjunk. Örvendjünk, hogy olyan szerető jó Atyánk van, Aki megfenyít minket, mert az apa, aki szereti gyermekét, megfenyíti azt (Péld 13:24; Sir 30:2)...

(Zsolt 18:10) Lehajtotta az eget és leszállott, ködhomály volt lába alatt.

(Péld 13:24) Aki kíméli a pálcát, gyűlöli fiát, aki pedig szereti, szüntelen fenyíti.

(Sir 30:2) Aki fenyíti fiát, dicséretet arat miatta, és büszke lehet rá háza népe előtt.

Vigasztaljunk mindenkit

Sok ember nekirohan az életnek, mint a tyúk a kukoricaliszt kevertnek, aztán egyhamar a fenekére huppan. Hogy az ember akar valamit az életben és, hogy meg is akarja azt valósítani, rendben van... Aki nem ezt teszi, az tehetetlen... Akkor van baj, amikor ezt Istenről megfeledkezve és Tőle elrugaszkodva akarja tenni (Jak 4:13-15)... 

(Jak 4:13-15) Rajta hát, akik így szóltok: „Ma vagy holnap elmegyünk ebbe és ebbe a városba, s ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyerészkedünk” – pedig azt sem tudjátok, mi lesz az életetekkel holnap. Pára vagytok, amely kevés ideig látszik, aztán elenyészik. Ahelyett, hogy azt mondanátok: „Ha az Úr akarja, és ha élünk, ezt vagy azt fogjuk tenni.”

Mi Isten akarta? Az az Ő dolga… Isten ezt meg azt parancsolta? Jól tette… Az öntelt ember fittyet hány ezekre... Aztán egyszer csak jön egy baleset, egy betegség, egy csőd, egy szerencsétlenség, és az ember élete derékba törik. Ekkor gyakran azt hiszik, hogy kész, vége az életüknek... Sokan akár öngyilkosok is lesznek. Pedig az ilyeneknek el kellene mondani, hogy nincs vége az életnek. Van tovább... Isten szereti őket, és mindez azért történt velük, mert Isten meg akarja menteni őket az örök kárhozattól...

Sajnos, gyakran nem jól vigasztalnak az emberek. Elhallgatják a nehéz helyzet nyilvánvaló okát. Így szólnak: "Hát, ilyen az élet…", "Ne törődj, talpra állsz újból...", "Megy majd minden tovább…", stb. Mindent össze-vissza fecsegnek, csak éppen az igazságot nem mondják el. Nagyon szomorú, amikor Isten "kilövi" az embert ily módon, hogy észhez térítse, de az mégse fogja fel, hogy mi történik vele, és nem fogadja el a csapás általi figyelmeztetést. Tulajdonképpen, lelkében mégis felfogja, szíve mélyén érzi is, meg tudja is, hogy miért kapta azt a "golyót”, de nem vallja be még önmagának se. Ő annál büszkébb, és ámítja magát. Majd úgyis, "csakazértis"... Majd én még megmutatom…

Ha valakit Isten megbüntet, azt vigasztaljuk és ne bántsuk (Abd 1:12). Az ilyen ember megbántása, kárörvendő lenézése, kigúnyolása, irgalmatlanság és súlyos bűn, amely megtorlást követel. Az irgalmas szívű ember szánakozva, együttérzően és testvéri szeretettel közeledik ahhoz, aki bűnei miatt nyomorúságba került. A hívő ember tudatában van annak, hogy bárki, bármilyen rossz állapotban is van ma, az holnap az ő testvére és társa lesz a mennyben...

(Abd 1:12) Ám ne nézd megvetően testvéred napját, azt a napot, amelyen elhurcolták; ne örvendj Júda fiain vesztük napján, és ne nyisd nagyra szádat a szorongatás napján!

Van egy bizonyos feszültség a szent istenfélelem és Isten irgalmassága között. Egyrészt féljük Istent, az élet Urát, Akinek van hatalma a lelket is, a testet is a Gyehenna tüzére vetni (Lk 12:5), mert ugyan az ördög taszít a kárhozatba, de a végső ítéletkor Isten angyalai vetik az elkárhozottat a tüzes tóba. Másrészt pedig Isten maga a Jó Pásztor, Aki othagyja a kilencvenkilenc juhát, hogy utánamenjen az egy elveszettnek (Mt 18:12)...

(Mt18:12) Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet?

(Lk 12:5) Megmondom én nektek, kitől féljetek: Attól féljetek, akinek, miután megölt, ahhoz is van hatalma, hogy a kárhozatba taszítson benneteket. Igen, mondom nektek, tőle féljetek.

Tehát ne essünk kétségbe, hanem örvendjünk és ujjongjunk. Nem csak mi akarjuk, hogy üdvözüljünk, hanem Isten is akarja. Sőt, Ő még inkább akarja, mint mi magunk. Ha féljük az Urat és megtartjuk parancsolatait, akkor Ő egyenes és sima úton vezet minket az örök életre...

Uram Jézus, kérjük az istenfélelem ajándékát és a vigasztalás adományát, hogy meg tudjuk vigasztalni a nyomorúságba került testvéreinket. Add, hogy tanúságot tudjunk tenni a Te nagy szeretetedről. Ámen.

Így tetszett neked

(Lk 10:21-24) Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: ,,Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.' Majd külön a tanítványaihoz fordulva ezt mondta: ,,Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király kívánta látni, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.'

Az egyik kisgyerek homokvárat épített a tengerparton. Meglátta a szomszéd gyerek, és ő is odament játszani. Egy ideig együtt burrogtak, autóztak a homokvár körül, majd az a gyerek, aki a homokvárat építette, elkezdte széttaposni alkotását. Erre a másik gyerek elkezdett sírni és toporzékolni.

 - Hülyeeee! – bömbölte – Miért rontottad szét?…
 - Azért - rándított egyet a válán a másik – mert úgy volt kedvem... Én építettem…

Így tetszett Neki

Úgy tetszett az Úrnak az idők kezdetén, hogy kezdjen el teremteni. Miért? Hát csak… Mondhatjuk, hogy azért, mert Isten a szeretet, és Ő kiárasztotta végtelen nagy szeretetét a teremtésben. De tulajdonképpen a kérdés mégiscsak megválaszolatlan marad. Miért kezdett el Isten teremteni? Addig miért nem teremtett? E világ elmúlása után még fog-e teremteni? Stb... Az egyetlen kézenfekvő válasz az, hogy: Így tetszett Neki...

Isten örök, hatalmas, mindenható, mindentudó, mindenhol jelenlévő... Ő maga az élet és a lét törvénye. Ő mindenek fölött áll, és senki sincs, aki számonkérhetné. Mindent megtehet, amit csak akar. Ezért bármit is cselekszik, az teljesen tökéletes, és azért teszi, mert „így tetszik Neki”...

Az Úr Ábel áldozatára tekintett, de a Káinéra nem (Ter 4:4). Miért? Mert így tetszett Neki. Aztán az Úr kiválasztott egy embert, akit Ábrámnak hívtak (Ter 12:1). Miért? Mert így tetszett Neki. Ábrámot megáldotta, és Ábrahám lett a neve, mert nagy nemzettség atyja lett. Miért? Mert így tetszett Neki. Ézsau és Jákob közül, Jákobot választotta (Ter 25:26). Miért? Mert így tetszett Neki. Jákob nemzetségét kihozta az egyiptomi fogságból az ígéret földjére (Kiv 3:17), a kananeusokat pedig kiírtotta. Miért? Mert így tetszett Neki. Sault elvetette és Dávidot választotta ki (1Sám 18:12). Miért? Mert így tetszett Neki. Évát, minden élő anyját (Ter 3:20), hagyta megkísírtetni, de Máriát kiválasztotta és megóvta, hogy Isten Anyja legyen. Miért? Mert így tetszett Neki. A káldeai és egyiptomi papok, a görög bölcsek, minden erejükkel törekedtek az igszságra és az isteni halhatatlanságra, de mind meghaltak. Viszont Isten Izraelnek, majd Szent Fia által az apostoloknak nyilatkoztatta ki magát... Miért? Mert így tetszett Neki...

Van akit bosszant Isten önkényessége. Perbe akar szállni vele, hogy miért így határozott, vagy miért úgy... De perbe szállhat-e az alkotás alkotójával?...

(Iz 45:9) Perbe szállhat-e alkotójával a cserép a föld cserepei közül? Mondhatja-e az anyag megmunkálójának: „Mit csinálsz?” És a mû: „Milyen ügyetlen vagy!”?.

(Iz 10:15) Vajon hõsködik-e a fejsze az elõtt, aki vág vele? Vajon szembeszáll-e a fûrész azzal, aki húzza? Mintha a vesszõ meglendíthetné azt, aki megragadta, vagy a bot fölemelhetné azt, aki nem fából való.

Isten tetszését keresni

Nem azé a győzlem, aki gyorsabban fut, aki többet dolgozik, aki jobban erőlködik vagy, aki nagyobb áldozatot hoz, hanem azé, aki elnyeri Isten tetszését. Csak egy szabály van: elnyerni Isten tetszését...

(Róm 9:15-23) Hiszen megmondta Mózesnek: „Azon könyörülök, akin könyörülök, annak irgalmazok, akinek irgalmazok.” Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erõlködik vagy törekszik, hanem a könyörülõ Istenen. Az Írás is ezt mondja a fáraónak: „Azért támasztottalak, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és nevem híre elterjedjen szerte a világon.” Tehát azon könyörül, akin akar, és azt teszi megátalkodottá, akit akar. „Azt kérdezheted erre: Miért von mégis felelõsségre? Hiszen ki állhat ellen akaratának?” Ember, ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel? Vajon megkérdi-e az anyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek? Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra?

Tehát nincs más dolgunk, minthogy Isten tetszését keressük. De hogy keressük Isten tetszését? Hogy nyerhetjük el az Ő tetszését? Úgy, ha hiszünk az Ő Szent Fiában, Jézus Krisztusban, és megcselekedjük az Ő parancsolatait...

Isten tetszését a következőkben nyerhetjük el:

- A hitben: hit nélkül nem nyerhetjük el Isten tetszését (Zsid 11:6)...

(Zsid 11:6) Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket.

- Az igazságban: ha életünket igazságban éljük Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal szemben is (MTörv 32:4, Jn 4:23)...

(MTörv 32:4) Amit csak tesz, tökéletes, mert igazság minden útja, igaz és egyenes.

(Jn 4:23) De eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának.

- Az irgalmasságban: ha az igazságot elsősorban magunktól követeljük meg, másokkal szemben viszont engedékenyek vagyunk, és irgalmasan megbocsátjuk nekik az igazságtalanságokat (Zak 7:9)...

(Zak 7:9) Ezt mondja a Seregek Ura: Szolgáltassatok igazságot mindannyian, gyakoroljátok az irgalmasságot és tanúsítsatok részvétet testvéreitek iránt.

- A szeretetben: ha szeretjük tesvéreinket, az embereket, bűnösségük dacára (Jn 13:34, Gal 5:14)...

(Jn 13:34) Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!

(Gal 5:14) Mert az egész törvény egyetlen mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

- Az alázatosságban: ha nem helyezzük magunkat embertársaink fölé (Szám 12:3, Mt 23:11-12)...

(Szám 12:3) Mózes azonban nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön.

(Mt 23:11-12) Aki közületek a legnagyobb, legyen a szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

- A gyermeki lelkületben: ha dolgainkat kicsinységben, engedelmességben, egyszerűségben és lelki szegénységben végezzük (Mt 18:2-3)...

(Mt 18:2-3) Erre ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.

- A tisztaságban: ha tisztán tartjuk testünket, szívünket, lelkünket és életünket (Mt 5:8, Jn 13:10)...

(Mt 5:8) Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják Istent.

(Jn 13:10) Jézus azt felelte: „Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan."

És lehetne folytatni még: a szelídségben, a béketürésben, stb...

Demokrácia vagy teokrácia?

A demokráciában felnőtt nemzedék azt gondolja, hogy neki mindenhez joga van. Valahogy bement az ember fejébe, hogy ha nincs meg valami, az azért kijár neki, mert hát joga van hozzá… Azt hiszik, hogy joguk van igényelni a vadházasságban élőnek gyermek megkeresztelését, joguk van az azonos neműeknek kérni a házasságot az oltár előtt, joguk van a nőknek kérni az egyházirend szentségét, joguk van az elváltaknak igényelni a szentáldozáshoz való járulást, stb... Ha nem telejesíted követeléseiket, akkor bepanaszolnak az diszkriminációellenes tanácsnál, az NGO-knál, a sajtónál, stb… Ez így demokratikus... Punktum!...

Hát igen… Csakhogy az élet valósága egyebet mutat. Nincs jogunk, hogy magunktól megszülessünk és éljünk. Az élet ajándék... Nincs jogunk, hogy minden nap felkeljünk az ágyból és dolgozzunk. Az erő ajándék... Nincs jogunk tanulni és tudást birtokolni. A tudás ajándék... Nincs jogunk a keresztséghez. Az istengyermekség ajándék... Nincs jogunk az Egyházban és a közösségben dirigálni, hogy milyen legyen. Az keresztény közösség ajándék...

Fel kellene fogni, hogy jogunk csak embertársainkkal szemben van, de csakis annyi, amennyit a jó Isten adott nekünk, és csakis a szeretet határain belül. Az embernek nincs joga Istennel és az Egyházzal szemben ágálni... Az Egyházi Törvénykönyv meghatározza a krisztuskövetők jogait, de nem azért, hogy követelőzzenek. Isten teremtett bennünket és az Egyház szült minket önmagába befelé az istengyermekségre. Hogyan jöhetnénk mi ahoz, hogy követelőzzünk Istennel szemben és az Egyházzal szemben... Mi teremtettük? Mi alkottuk? Mi hoztuk létre? Mi szültük a világra? Mi formáltuk?...

A Sátán bűne abban állt, hogy megfeledkezve Teremtőjéről, az iranta való köteles hódolatról, helyébe akarta emelni önmagát a kevélysége által. A Sátán azt gondolta, hogy joga van isten lenni Isten helyett: mondjuk, pl. 4 évente, demokratikus választások által... Hát ezért hullott alá a Sátán a magas helyéről (Lk 10:18)...

(Lk 10:18) Ő azt felelte nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből.

Ezzel szemben, az Úr Jézus, Isten létére, megalázta önmagát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig...

(Fil 2:6-8) Õ Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlõséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

Ez a lelkület nyeri el Isten tetszését, és ez az amire törekednünk kell. Felejtsük el a lelki dolgokban a demokráciát, azt, hogy jogaink vannak az Egyházban, és kövessük a teokráciát, vagyis Isten tetszését és az Ő abszolut uralmát...

Drága jó mennyei Atyám! Bocsásd meg, hogy oly sokszor megfeledkeztem keresni tetszésedet, és csak a saját fejem után mentem. Add, hogy mindig azt keressem, ami Neked tetszik, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Zörgetek

(Jel 3:1-6; 14-22) A szárdeszi egyház angyalának írd meg: Így szól, akié az Isten hét lelke és a hét csillag: Ismerem cselekedeteidet, hogy van neved, hogy élsz, de halott vagy! Légy éber, és erősítsd meg a többieket, akik közel vannak a halálhoz, mert műveidet nem találom teljesnek Istenem előtt. Emlékezz tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad, tartsd meg azt, és tarts bűnbánatot. Ha pedig nem leszel éber, úgy érkezem hozzád, mint a tolvaj, és nem fogod tudni, melyik órában jövök hozzád. De van néhány neved Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből [Zsolt 69,29], és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! A laodíceai egyház angyalának írd meg: Így szól az Ámen, a hűséges és igaz tanú, aki Isten teremtésének kútfeje [Zsolt 89,38; Péld 14,5; 8,22G]: Ismerem cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem meleg; bár hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból. Mert azt mondod: ,,Gazdag vagyok, és igen sok kincsem van [Óz 12,9], nem szorulok rá semmire'', és nem tudod, hogy nyomorult és szánalmas vagy, szegény, vak és meztelen. Tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált színaranyat, hogy meggazdagodj; öltözz fehér ruhába, hogy ne legyen látható meztelenséged szégyene; s kend be szemed szemkenőccsel, hogy láss. Mert akiket szeretek [Péld 3,12], azokat korholom és megfenyítem; buzdulj tehát föl, és tarts bűnbánatot. Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és kinyitja nekem az ajtót, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem. Aki győz, annak megadom, hogy velem üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és Atyámmal ülök az ő trónján. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!'

Előfordul néha, hogy a lépcsőházban, vagy az intézmény folyosóján, valaki zajong, hosszasan kopogtat és hangoskodik. Az ember ilyenkor felkapja a fejét, hogy már megint melyik neveletlen szomszéd, kollega, vagy látogató zavaja meg a csendet és a nyugalmat. Pedig ha kimennénk és megnéznénk, hogy miről is van szó, biztosan megértenénk a zajongó ember problémáját. A zörgető ember nem is annyira a zajával zavar minket, hanem inkább a potenciális kérésével, követelésével. Mi ez a zörgetés? Ki ez már megint? Vajon mit akar?...

Isten zörget az ember ajtaján

Rohan az ember egy életen át, mint a vadnyúl a réten, annélkül, hogy eszébe jutna, hogy az Isten ott van fölötte az égen. Aztán egyszer csak történik valami... Amikor Isten váratlanul beleszól az ember életébe, akkor riadtan húzza be nyakát, mint a nyuszi, amikor villám cikázik át az égen. Ilyenkor megtorpan a nyuszi is, és az ember is megáll egy-két napra, de csak addig, amíg a világias emlékezete el nem halványodik. Ekkor egy pillana erejéig egyfajta szent tisztelettel gondol erre az élményre... 

Ez a "táborhegyi" megélés lehet: egy különös álom; egy furcsa, megrázó véletlen; egy ember, aki valami különös dolgokat mondott; egy látomás, ami felkavart; stb... Isten különféle módon zörgethet az ember szívének ajtaján... Egyszer csak eljön és zörget. Nem nyít be, mert az emberi szív ajtaján csak belülről van kilincs. Nem ront be az ember szívébe, mert tiszteleben tartja az ember szabad akaratát. Ő csak zörget... Ő azt akarja, hogy az ember nyissa ki ezt az ajtót belülről, és örömmel, jó szívvel meg vendégszeretettel nyissa ki. Ő azt akarja, hogy szívünk vendégszeretete olyan legyen, mint Zakeus vendégszeretete. Térj be hozzám Uram... Akár vagyonom felét is szétosztom, vagy akár négyszeresen fizetek vissza mindent (Lk 19:8)...

(Lk 19:8) Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”

Az Úr Jézus arra tanít minket, hogy mindig legyünk készen ajtót nyítani Neki...

(Lk 12:36) Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.

Ha ajtót nyítunk Neki, akkor Ő lesz a terített asztal, a világító szövétnek, a mennyei eledel, a felszolgáló és a fővendég a mi benső hajlékunkban, szívünk legbelső sobájában. Isten megtestesült Igéje betölti ekkor a szívünket, és lelkünket kövér falatokkal tölti el...

(Iz 55:2) Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és a keresetet arra, ami jól nem lakat? Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jót esztek, és kövér falatokban lesz részetek.

(Jer 31:14) Papjaimat kövér falatokkal üdítem fel, és népem eltelik javaimmal - mondja az Úr.

(Ez 34:14) Jó legelőre terelem majd őket, és Izrael magaslatain lesz a legelőjük. Jó legelőn pihennek majd, kövér legelőn, Izrael hegyein.

A kövér falatok és a jó legelő nem más, mint az Isten ismerete az Úr Jézus Krisztusban, és az éltető, megszentelő kegyelem...

Az ember zörget Isten ajtaján

Az Úr Jézus arra bíztat minket, hogy mindig kérjünk, keressünk, és főképp, hogy mindig zörgessünk Isten ajtaján...

(Mt 7:7) Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!

Ő annyira bátorít minket, hogy Istent egy este lepihenő családfőhöz hasonlítja, aki már nem akar felkelni, hogy kenyeret adjon barátjának. De a barátja kitartó és folytonos zörgetése miatt végül felkel és ad neki...

(Lk 11:8) Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert a barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van.

Van itt egy bizonyos feszültség Isten jelenléte és az ember istenkeresése között. Egyfelől, Isten nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnik, Aki után sokat kell fáradozni, másfelől pedig maga Isten az, Aki eljön, hogy megkeresse az elveszett bárányt (Ez 34:16, Mt 18:12, Lk 15:4)... 

(Ez 34:16) Megkeresem az elveszettet, visszavezetem az eltévedtet, bekötözöm a sebesültet, megerősítem a gyengét, a hízottat és az erőst megoltalmazom. Az igazság szerint legeltetem őket.

(Mt 18:12) Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet?

(Lk 15:4) Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja?

Ő megkeresi az elveszettet, megmenti, vállára veszi és visszahozza azt az egyet. Ekkor Isten örvendezik, angyalaival együtt, a megtalált bárány és az életre kelt fiú miatt (Lk 15:23-24). Isten vágyakozik a te szíved után is, de azt akarja, hogy te keresd Őt, te kérjed Őt és te udvarolj Neki (Jer 31:22)...

(Jer 31:22, Károli) Meddig bújdosol, oh szófogadatlan leány? Mert az Úr új rendet teremt e földön. Asszony környékezi a férfit.

(Lk 15:23-24) Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.

Kérnünk kell, keresnünk kell és zörgetnünk kell... De mit kell kérnünk? Mit kell keresnünk? Miért kell zörgesünk? Hát azért, hogy elnyerjük a Szentlélek ajándékát...

(Luk 11:13) Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.

A Szentlelket kell kérjük, a Szentlélek ajándékait kell keresnünk és a Szentlélek adományaiért kell zörgessünk a mennyei Atyánál, Krisztusban. Nem az evilági, múlandó javakat kell kérnünk, keresnünk, hanem az isteni életben való részesedést...

Ember zörget az ember ajtaján

Egy ember többféle módon zörgethet ajtónkon:

- Épp imádkozok és csengetnek. Most nem érek rá kinyítani az ajtót, mert imádkoznom kell. Odakint pedig kétségbeesetten áll egy ember, és sóvárogva várja ajtóm nyílását, hátha segítenék rajta...

- El vagyok foglalva, és odajön hozzám egy ember. Most nem érek rá odafigyelni, mert fontos dolgom van. A másik pedig kétségbeesetten ígényli, hogy ráfigyeljek és szeressem őt...

Ember zörget az ember ajtaján, de sajnos ritkán talál nyított ajtóra. Az ajtók zárva vannak az elfoglaltságok miatt, a leterhelések miatt, vagy az előítéletek miatt. Most nincs időm rád... Most dolgom van... Egyébbként is, te nem vagy az én zsánerem... Elválasztanak minket az előítéletek, a sérelmek, a társadalmi poziciók, stb...

Minden ember Ádám és Éva gyermeke test szerint, ezért aztán mindnyájan emberek vagyunk, távoli rokonok és egyképpen testvérek is... A krisztuskövetők azonban, Krisztusban, lelki testvérek is a keresztség által. Tehát kötelességünk szeretni minden embert, kiváltképpen a lelki testvéreinket...

(Jn 15:12) Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.

A szeretet elsősorban abban áll, hogy mindenkinek reméljük és akarjuk az üdvösségét. Másodsorban pedig abban áll, hogy mindenkinek akarunk segíteni az élet bajaiban...

(1Tim 2:4) ...aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

(Mt 5:42) Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg!

A teremtett világ zörget az ember ajtaján

Különös, de Isten azt akarja, hogy megszenteljük az egész teremtett világot...

(Róm 8:19) Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.

Isten már kezdetben is az embernek adta a világot, hogy hajtsa azt uralma alá...

(Ter 1:28) Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.

A lelkiek mindig fölötte állnak a testieknek, és uralkodnak rajtuk. A lelki dolgok isteni megnyilvánulása, a Szentlélek által, annyira jó, hogy maga az eredeti bűn által megrontott (Ter 3:17) és kifosztott természet is vágyódik utána... 

(Ter 3:17) Ádámnak pedig azt mondta:„Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad!

Ezért aztán a szentek imájára viharok csendesednek el és vadálatok szelídülnek meg. A madarak és a halak odasereglenek a szent emberhez, és természetükkel dicsőítik a szent ember által jelen lévő szentháromságos egy Istent. Az egész teremtett világ zörget az ember szívének ajtaján, hogy visszataláljon a benne lakózó Teremtőjéhez és a kezdeti rendhez. Zörget a természet, hogy tanúságot tegyen Teremtőjéről szépségeivel és csodáival.

Az embernek rendeznie kell kapcsolatát mindenkivel és mindennel: Istennel, az emberekkel, önmagával és a teremtett világgal is...

Uram Jézus, segíts nekem mindig készséges lelkülettel lenni, hogy rögtön ajtót nyissak, amikor zörgetnek. Ámen.

Az ajtóban

(Mk 13:24-32) Azokban a napokban, a szorongattatás után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét, a csillagok lehullanak az égről [Iz 13,10], és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek. Akkor meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel [Dán 7,13]. Elküldi angyalait, és egybegyűjti választottait az ég négy tája felől [Zak 2,10], a föld végétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor azt látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.

Az 1950-es években nagy port kevert az Egy apáca története (The nun's story) című regény, és később, a nyomában készült művészfilm. A regényt 1956-ban írta Katryn Hulme, egy igaz történet alapján. A regényt Fred Zinnermann rendezésében filmesítették meg 1959-ben. A főszerepet, Sister Luke szerepét, Audrey Hepburn játszotta. Sem a regény, sem a film nem kívánt kritika lenni a Katolikus Egyházzal szemben. Sőt, a főszereplő kiválasztásában kritérium volt, hogy a színész ne legyen se katolikus, se különösen vallásos, se vallásellenes, hogy előítéletek nélkül tudja eljátszani a szerepet. Az akkor nagyon népszerű, protestáns vallású, de vallását nem gyakorló Audrey Hepburn, alkalmasnak bizonyult a szerepre. Meglett a film, az emberek megnézték, megszülettek a kritikák, és végül, maradt a film plakátja. A film plakátján pedig Audrey Hepburn áll apácaruhában, amint belép a zárda ajtaján: Az ajtó nyitva áll, és egy ember, egy "szűz" készül belépni rajta, hogy hátrahagyva régi életét, elkezdjen egy újat...

A régi élet

Az ember megszületik, és folyamatosan növekszik, fejlődik, rak magára testben, súlyban, és gyarapodik szellemileg meg anyagilag egyaránt. Természetes és egészséges ösztönünk a növekedési vágy, a birtoklás vágy és az önmegvalósítási vágy. De a világban megromlottak a dolgok, mint ahogyan elromlik a hegedű. Egy rossz nótát húznak, valami halottas zenét... 

Az eredeti bűnnel betört a világba a bűn és a halál. Paradox módon, hasznos lett a halál, mert a halál az egyetlen dolog, ami gátat tud vetni az ember megromlott életének és a gonoszság áradatának (Ter 6:3)... 

(Ter 6:3) Isten ekkor így szólt: „Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivel test: százhúsz esztendő maradjon meg napjaiból!”

A halál valóságát realizáló ember reménytelen, és azt mondogatja magában: Minden hiábavalóság! (Préd 1:2)... De ekkor szól Isten az emberhez, és elmondta neki örömhírt, Isten országának evangéliumát (Mt 4:23)... 

(Préd 1:2) „Hiábavalóság, mondja a Prédikátor, csupa hiábavalóság, minden csak hiábavalóság!

(Mt 4:23) Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az Ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget a nép között.

Ekkor ezt mondja az Úr: Én kiszabadítlak a halál leple alól (Iz 25:7), új eget és új földet adok neked (Iz 65:17; Jel 21:1), egy új életet adok neked... 

(Iz 25:7) Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet.

(Iz 65:17) Mert íme, én új eget és új földet teremtek; az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek.

(Jel 21:1) Ekkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé.

De ahhoz, hogy el tudjuk fogadni ezt az új életet, le kell mondanunk a régiről (Lk 14:33)... A régi életünk az, amelyikbe beleszülettünk, amelyet eddig éltünk, és amelyben megvalósítottuk önmagunkat. Erről kell lemondanunk... 

(Lk 14:33) Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.

Ezt mondja a mennyei Atya az ige által: Nézd, Én elküldtem egyszülött Fiamat, a ti Megváltótokat, Aki megváltott téged is a halálból. Ő az, Aki egyszer csak megjelenik a te életedben... Neked pedig fel kell ismerned Őt, el kell fogadnod Őt, és követned kell Őt az új életbe (Jn 14:6)...

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

Az ajtó

Az Úr Jézus nemcsak igazságot mond, hanem Ő maga az igazság. Az Úr Jézus nemcsak az élet útjára vezet minket, hanem Ő maga az út. Az Úr Jézus nemcsak adja nekünk az életet, hanem Ő maga az élet (Jn 14:6). Az Úr Jézus nemcsak szeret minket, hanem Ő maga a szeretet (1Ján 4:8). Az Úr Jézus nemcsak feltámaszt minket a halálból, hanem Ő maga a feltámadás és az élet (Jn 11:25). Az Úr Jézus nemcsak táplál minket, hanem Ő maga az élet kegyere (Jn 6:35). Az Úr Jézus nemcsak átvezet minket az örök élet kapuján, a végső ajtón, hanem Ő maga az ajtó és a kapu (Jn 10:7)... 

(Jn 6:35) Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.

(Jn 10:7) Jézus ekkor ismét szólt: „Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára.

(Jn 10:9) Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelõt talál.

(Jn 11:25) Jézus azt mondta neki: „Én vagyok a föltámadás és az élet.

(1Ján 4:8) Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.

Az Úr Jézus nemcsak a Vőlegény, Akire a tíz szűz vár, hanem Ő maga az ajtó is, amely kinyílik, és aztán bezárúl. És az Övé az ajtó kulcsa is, mert az Ő vállára tették azt (Iz 22:22; Jel 3:7). Ha ki akarja nyítani, kinyítja, és ha be akarja zárni, bezárja. Senki sem befolyásolhatja Őt, senki sem győzheti meg Őt, senki sem kényszerítheti Őt. Amit kinyít, senki be nem zárhatja, és amit bezár, senki ki nem nyithatja...

(Iz 22:22) Az ő vállára helyezem Dávid házának kulcsát. Amit ő kinyit, nincs, aki bezárja,és amit ő bezár, nincs, aki kinyissa.

(Mt 25:10) Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a võlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzõre. Ezzel az ajtó bezárult.

(Jel 3:7) Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa van, aki ha valamit kinyit, senki be nem zárja, s ha valamit bezár, senki ki nem nyitja...

Az ajtó pedig a régi életből az új életbe vezet... Megnyílik, egy ideig nyítva áll, mint a Szentkapu a szentév ideje alatt, aztán szépen bezárúl. Addig kell belépni rajta, amíg az ajtó nyitva áll, mert ha becsukódott, akkor utána már késő... 

Sok ajtó, sok-sok köztes ajtó nyílik meg földi életünkben. Ezek mind hasonlók a végsőhöz, és mind a végső ajtóhoz, a halál előtti ajtóhoz vezetnek. Minden egyes alkalom, amikor az Úr Jézus belép a mi életünkbe, és felkínálja nekünk önmagát, olyan, mint egy megnyílt ajtó. Lehet ez egy megtérésre való felhívás, lehet egy istenélmény, egy betegség, egy megrázkodtatás, egy szegénnyel való találkozás, egy gyógyulás, egy hívatás megérzése, egy szolgálatra való meghívás, stb. Ilyenkor mindig megnyílik egy ajtó... Ha belépünk rajta, akkor lélekben feljebb kerülünk, és egy minőségileg megújult életbe lépünk át...

Ne legyünk megátalkodottak, és ne álljunk ellen a Léleknek. Ha ezeken az ajtókon mindig belépünk, akkor gyakoroljuk Mária igenjét (Lk 1:38) és az ajtók átlépését... Ez a gyakorlat segít majd minket, hogy képesek legyünk igent mondani a végső ajtó megnyílásakor is. Ez hasonlatos  a sízők óriás műlesíkláshoz, ahol sok kapu következik egymás után, és mindegyiket be kell venni, mindaddig, amíg a végső kapun be nem érkeznek a célba. A cél pedig ahová mi igyekszünk, az a lélek üdvössége (1Pét 1:8-9)...

(Lk 1:38) Mária erre így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.

(1Pét 1:8-9) Őt, bár nem láttátok, szeretitek, s mivel most látatlanul hisztek benne, kimondhatatlan és megdicsőült örömmel örvendeztek majd, amikor eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Az új élet

Ha az új életről hallunk, akkor hajlamosak vagyunk egyből az eszkatonra gondolni, pedig az új élet már akkor elkezdődik, amikor élő hittel igent mondunk Isten hívására, és átadjuk Neki életünket...

 
Az új élet pdig azt jelenti, hogy:

- Felébredünk reggel és örömmel realizáljuk: Jézusom! Én már a Tiéd vagyok, mert átadtam neked az életemet.

- Ma segítek egy szegényen, meglátogatok egy beteget és benne Veled találkozok Jézusom.

- Ma már nem rettegek a megélhetésemért, mert a jó Isten gondviselésére hagyatkozok Jézusom.

- Ma nem követek el semmilyen bűnt, nehogy megszomorítsalak Téged Jézusom;

- Mától Istennek szolgálok, hogy terjedjen Isten országának örömhíre, és másoknak is részük legyen az új életben Tebenned, Uram Jézus.

- Minden nap készülök a végső kapuval és ajtóval való találkozásra, amely Te vagy Uram Jézus, és Te majd átviszel engem az új és örök életbe.

Az ég és a föld elmúlnak, de az Úr Jézus igéi örökké megmaradnak (Mt 24:34-35). Ne a világ dolgaival, ne a földi ország dolgaival törődjünk, mert azok elmúlnak. Törődjünk Isten igéjével, amely örök, és amely eljuttat minket az új és örök életre...

(Mt 24:34-35) Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.

Kérdések

- Miből áll a régi életed? 

- Mi az, amihez még mindenáron ragaszkodsz? 

- Mi az, amit nem tudsz elengedni? 

- Nagyon ragaszkodsz a munkádhoz? 

- Nagyon ragaszkodsz a családodhoz? A házadhoz? A nemzetedhez? A cégedhez? A karrieredhez? 

- Nagyon ragaszkodsz a világnézeti meggyőződéseidhez? Az ismeteteidhez és a világi tudományhoz?... 

Egyszer minden el fog múlni... El tudod-e engedni ezeket? Rá tudod bízni magad az Úr Jézusra?... Teli kézkbe nem lehet ajándékot rakni. Ha bőröndöket, táskákat cipelsz a kezedben, hogyan tegyenek ajándékot a tenyeredbe? Tedd le ezeket...

 
(Lk 14:33) Így hát aki közületek nem mond le mindenérõl, amije csak van, nem lehet a tanítványom.

- El tudod fogadni feltétel nélkül az új életet? 

- El tudod fogadni a lelki ajándékokat? 

- Ki tudod engedni a kezedből az életed kormányát? 

- Bízol abban, hogy az Úr majd jól fogja vezetni életed autóját? 

- Bízol-e Istenben akkor is, ha nem látod a részleteket? 

- Mersz-e kilépni a víz színére, vagy a látszólag semmibe?...

A Szentháromság egy Isten tökéletesen boldog szeretetközösség, és mégis, még a Fiú sem ismeri az Atya minden gondolatát. Csak a mennyei Atya tudja a parúzia eljövendő napját és óráját (Mt 24:36). Akkor mi miért akarnánk mindent tudni, vezetni és irányítani. Fogadjuk el gyermeki ráhagyatkozással az új életet, amit a mennyei Atya ad nekünk...

(Mt 24:36) Azt a napot azonban és azt az órát senki sem ismeri: sem az ég angyalai, sem a Fiú, csak egyedül az Atya.

Uram Jézus, adj nekem gyermeki ráhagyatkozást és éberséget, hogy amikor rányílsz az életemre, rögtön bemehessek Rajtad. Ámen.

Hitetlen és ellenszegülő nép

(Róm 10:11-21) Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: "Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz." De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: "Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?" A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából. De kérdezem, vajon nem hallották? Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk. Tovább kérdem: Vajon Izrael nem értette meg? Már Mózes megfelelt rá: Féltékenységre ingerellek azok ellen, akik nem népem, haragra gerjesztelek az értelmetlen nép ellen. Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt. Izraelhez azonban így szólt: "Naphosszat a hitetlen és ellenszegülő nép felé tárom karomat."

Mi a hit?...

(Zsid 11:1) A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka.

Mivel a hit a nem látható dolgok bizonyítéka, ezért maga a hit is láthatatlan, egésszen addig, míg tettekben meg nem nyilvánul. Ezért aztán a tettek nélküli hit bizonyítatlan marad, mondhatni, csak puszta illúzió...  

(Jak 2:26) Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.

A hitetlen ember követelheti a hívőtől, hogy mutassa meg a hitét, mondván, hogy akkor ő is megmutatja majd neki az ő tetteit... 

(Jak 2:18) Azt is mondhatja valaki: "Neked hited van, nekem meg tetteim." Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.

A hívő ember abban különbözik a hitetlentől, hogy a hitetlen számára érthetetelen dolgokat művel: egymagában beszélget és azt imának nevezi; megtartóztatja magát az élvezetektől és azt böjtnek nevezi; titokban adakozik, ahelyett, hogy gyűjtene és azt alamizsnának nevezi; nem törtet, hogy megvalósítsa anyagilag önmagát és azt gondviselésnek nevezi; a rosszért jóval fizet vissza és azt irgalmasságnak nevezi; Krisztust hirdeti úton-útfélen és azt evangelizásának nevezi, stb...

A hit nélküli vallásosság

Manapság sokan panaszkodnak a szekularizációra, de meglehet, hogy az igazi probléma nem a templomba nem járókkal van, hanem a hit nélküli templomba járókkal...

Az Úr Jézus nem azt mondta, hogy jaj a vámszedőknek meg a paráznáknak, hanem azt, hogy jaj az írástudóknak és a farizeusoknak (Mt 23:23)...

(Mt 23:23) Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! 

A Máté evangéliumának 23. fejezetében végigolvashatjuk, hogy milyen keményen elmarasztalja az Úr Jézus az írástudókat és a farizeusokat hitetlenségük miatt. Azt mondta nekik, hogy a vámszedők és a paráznák megelőzik őket a mennyek országában (Mt 21:31). Tehát meglehet, hogy a hitetlen templomba járóknak rosszabb a helyzetük, mint azoknak, akik bűnös életet élnek és nem járnak templomba, mert azoknak inkább van esélyük megtérni Istenhez...

(Mt 21:31) „A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: a vámosok és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti."

Akkor hogyan is van ez? Éljünk inkább bűnös életet és ne járjunk templomba? Távolról sem... Itt inkább arról van szó, hogy a bűnös életű, templomkerülő emberben inkább van egyfajta betyárbecsület és egy rejtett Isten utáni vágy, mint abban, aki hitetlenségében és képmutató vallásosságában megcsalja Istent, az embereket, és még önmagát is. Az ilyen ember azt gondolja magáról, hogy ő jó vallásos, és legfőképpen, hogy ő „jó katolikus”... 

A "jó katolikus" kifejezés mára egy külön fogalom lett, és mögötte sokminden húzódik meg, ami egyáltalán nem krisztusi. A "jó katolikus" meg van elégedve önmagával, és úgy gondolja, hogy ő helyesen él, ő eleget tett kötelezettseigeknek, és kifizette Istent, az Egyházat meg az embereket. De mivel azt mondják maguknak, hogy ők látnak és, hogy ők "jó katolikusok", ezért megmaradnak bűneikben...

(Jn 9:41) "Ha vakok volnátok - felelte Jézus -, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök."

A hit nélküli vallásosság különböző formái:

1. Az örökölt vallásosság

A csecsemőkeresztség előnyei vitathatatlanok, de mégis, a csecsemőkeresztelésnek vannak hátrányai is. A legfőbb hátránya pedig az, hogy hiányzik a megkeresztelt gyermek személyes döntése... Lehet beszélni a család szerepéről a vallásos nevelésben, a hittanórákról, a szentségek felvételéről, de végül mégiscsak az van, hogy az Úr Jézus Krisztushoz való megtérés egy tudatos, személyes döntés eredménye. Mindenkinek szüksége van egy személyes, privát megtérésre (Mt 4:17). Ezért van az, hogy az elsőáldozásra még meg tudják fogni a kisiskolásokat, de a bérmálkozásara már sok fiatal nem jelentkezik...

(Mt 4:17) Ettől fogva Jézus hirdetni kezdte: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!”

Az örökölt, családban és iskolában kikényszerített hit nélküli vallásosság gyakran visszájára fordul, és megútáltatja a fiatalokkal mindazt, amit vallásnak neveznek. Mások viszont engedelmesen és nyilván helyesen követik az örökölt vallásosságot, a szülők, nagyszülők iránti engedelmességből és tiszteletből, de annélkül, hogy eljutnának az élő hitre. Talán egy életen át eljárnak templomba, de ha egy riporter kérdezi őket idős korukban a hit dolgait, akkor el vannak akadva. Csak annyit tudnak kinyögni, hogy: Háát... a szüleink is, a nagyszüleink is, az őseink is ezt tették...

2. A hagyományos vallásosság

Az emberek eljönnek a Csíksomlyói búcsúra, de sokan még csak a Szűzanyára se gondolnak, nemhogy az Ő Szent Fiára, az Úr Jézus Krisztusra, akihez a Szűzanya el akar minket vezetni. Csakis azért jönnek, mert ez a hagyomány, mert itt majd megmutatjuk, hogy mennyien vagyunk, és mert azt hiszik, hogy a nemzeti összetartozás varázsa majd megtartja őket...

Ha templombúcsú van a faluban, az sokak számára csak egyfajta falunap, amikor az árusok kirakodnak a templom elé, majd odahaza az ünnepi asztal köré ülnek a rokonsággal. A templomudvarban végigálldigálják a szentmisét, és ha megkérdezik tőlük, hogy mi a búcsú, hogy elmondták-e a búcsús imákat, részesültek-e búcsúban, akkor csak vonogatják a vállukat...

Mindenszentek napján, a nagymisén, a félig telt templomban, az emberek fekete ruhában ünnepelik a halottak napját, ami persze csak másnap van, miközben a kántor gépiesen kornyikálja, hogy: Örvendezzetek az angyalokkal és minden szenttel együtt... Kint a temetőben pedig meggyújtják a síroknál a gyertyákat, szívélyesen köszöntgetik egymást, hiábavalóságokat fecsegnek, de képtelenek maguktól elmondani egy imát az elhúnytakért...

Temetés alkalmával, a halottas menetben, szállóige lett, hogy: Ki tudja? Még senki sem jött onnan vissza... A tórra pedig egy lakodalomnyi embert hívnak meg, tekintélyükhöz mérten, de persze nem a szegényeket meg a szükölködőket (Lk 14:13), hanem a gazdag barátaikat, akiknek nincs is szükségük erre. Únják az egésszet, de elmennek tiszteletből, mert hát ez a szokás. Aztán van olyan falu is, ahol csak a nők mennek el a hathetes gyászmisére, utána meg kinálkodnak, és ha megkérdezed tőlük, hogy a férfiak miért nem jöttek el, az a válasz, hogy: Hát, ez a szokás...

(Lk 14:13) Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat.

3. A nemzeti vallásosság

A polgárosodás és a modernizmus korától kezdve, sokan próbálkoztak a nemzeti kereszténység eszméjével, de mindig csalódniuk kellett. Attól, hogy valaki jó hazafi, tiszteli és támogatja az Egyházat, eljár szentmisére és ott diszeleg minden ünnepi koszorúzás alkalmával, attól még nem egy megtért és megigazult krisztuskövető...

Mivelhogy az Úr Jézus tanítását egy nemzeti keresztény, nemzet-egyház, keresztény állam ideológiával és haszonelvvel helyetesítették, ezért létrejött ez a bizonyos „jó katolikus” fogalom... A „jó katolikus” az a katolikus világi, laikus keresztény, aki anyagilag, társadalmilag és politikailag is támogatja az Egyházat, az eszközök válogatása nélkül. Ezeknél a cél mindig szentesíti az eszközöket, egésszen addig, míg szép lassan ki nem tör a botrány... Az ilyen "jó katolikusok" kitüntetése és első helyekre való ültetése (Lk 14:10) ábrándítja ki az igazakat az Egyházból...

(Lk 14:10) Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre.

Sokan elzarándokolnak Csíksomlyóra vagy más "nemzeti zarándokhelyekre", imádkozni és szentmisén résztvenni, a haza és a nemzet újjászületéséért. Dicséretes a hazaszeretet és a nemzetért való ima, ha igaz hit és helyes hitélet áll mögötte. Valami majd csak lesz a földi hazával is, de vajon mi bejutunk-e az örök hazába, a mennyországba? A nemzetet bálványozó, nacionalista kereszténység, a mindenféle táltos, ezoterikus, neo-panteista, sámánista és áltudományosan összezagyvált, katolikus mázú tévhit, vajon elegendő lesz-e az üdvösségre?...

4. A kulturális vallásosság

A hit nélküli kulturális vallásosság átszövi az egész Egyház életét: a plébániától a minisztériumig, a prédikációktól az egyházi programokig, vagy a vallásos folyóíratoktól az internetes oldalakig, mindenütt megjelenik. Mára a hit és a vallás gyakran kulturává silányul, és a vallásűgy a kultuszminisztérium egyik mellékes részlege. Van, aki homílía helyett történelemórát vagy irodalmi órát tart, mintha a szentmise valamiféle népiskola lenne, pedig hát az emberek ma már nem analfabéták, és azért járnak szentmisére, hogy az Úr Jézus tanítást hallgassák...

A keresztény közösségi élet mímeléseként, halvány keresztény töltetű kulturális eseményeket szerveznek, ahol bármiről lehet szó, kivéve a hit radikális hirdetéséről és megéléséről. Az őszinte beszéd ma már száműzve lett a templomból (Iz 59:14), és főbenjáró bűnnek számít. Van ott koncert, kamarazene, kiállítások, kórustalálkozók, keresztény-demokrata szövetségek, vagy irodalmi körök, bármi, csak épp valahogy töltse ki az időt és töltse meg a templomot. De nehogy megzavarja valamiképpen az emberek lelkiismeretét, mert még a végén esetleg szembe is kell nézniük önmagukkal, életükkel, és tán még meg is kell térniük...

(Iz 59:14) Kiszorult nálunk a jog, s az igazságosságnak is meg kell hátrálnia. Összerogy az őszinteség az utcán, s az egyenesség nem leli a helyét.

5. A teológus vallásosság

Sokan azt gondolják, hogy a vallásosság a vallásos könyvekben, vagy a teológia tanulmányozásában áll. Ha eleget tanulom a dogmatikát, a biblikumot, a patrisztikát, a mariológiát, stb., akkor már eleget is tettem a vallásosság követelményének, meg a szolgálatomnak. De az Úr Jézus azt mondja, hogy az életünknek igazságban kell lennie...

 
(Mt 5:20) Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.

Kell a teológia... Szüksége van rá az Egyháznak útban Isten hegye felé... Kell a teológia, egyeseknek, akiket az Úr arra rendelt, hogy az Egyház tanítását átlássák, kibontsák, rendezzék és átörökítsék, de nem kell a hívők sokasságának. A hívők sokasságának teológiája az Úr Jézus Krisztus tanításának hallgatása és megcselekvése, és az imádságban meg a lelki virrasztásban való kitartás. Nem a holt betű vezet a cél felé, hanem az élő és cselekvő hit. Mire jó az, ha valaki megértette a dogmatikát és ledoktorált teológiából, de a Hegyi beszédet csak a doktori disszertációjából ismeri, és soha életében nem adott titokban alamizsnát egy kitaszított, éhező és rongyos nyomorúltnak...

A hitetlenség ellenszere

A hitetlenség ellenszere a hit radikális hirdetése és megélése. Szent Pál apostol írta, hogy a hit hallásból van (Róm 10:17)... Egyszer egy testvér azt mondta nekem, hogy a hit hallásból van, nem írásból... Hmm... Van benne valami igazság, mert a Szentlélektől indíttatott beszéd lélek és élet (Jn 6:63). Ezért is, de persze egyébb miatt is, nincs levél általi, vagy internetes gyóntatás. De Szent Pál nem csak azt írta, hogy a hit hallásból van, hanem azt is, hogy a hit hallása Krisztus tanításából ered. Krisztus tanítását pedig írásban is tovább lehet adni, amint Szent Pál is továbbadta az ő levelei által...

(Jn 6:63) A Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, Lélek és élet.

(Róm 10:17) Eszerint a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által.

Tehát a hitetlenség ellenszere az Úr Jézus Krisztus tanításának tiszta, radikális hirdetése és megélése. Ha nem vegyítenék Krisztus tiszta tanítását mindenféle emberi tanításokkal, hagyományokkal, nemzeti meg kulturális katyvalékokkal, vagy cifra teológiai kifejezésekkel, akkor a hallásból, vagy akár a szent írások által, a hit ismét talpra állna az emberek szívében. Miért gyengítik mindig Isten parancsait emberi hagyományokkal?...

(Mk 7:8) Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.

(Ef 4:14) Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor.

Isten szüntelenül hív az élő hitre

Isten minden embert meghív az üdvösségre (1Tim 2:4). Az üdvösség előfeltétele pedig az, hogy higgyünk az Ő Szent Fiában, Jézus Krisztusban (Mk 16:16). Mivel Isten mindenkit meghív a hitre, ezért az Úr Jézus megígérte, hogy mindenkinek hirdetni fogják az evangéliumot (Mk 13:10)...

(Mk 13:10) Előbb azonban minden nemzet számára hirdetni kell az evangéliumot.

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt,  aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

Amikor halljuk az evangéliumot, de elutasítjuk azt, mert ellenkezünk, mert nincs rá időnk, mert kételkedünk benne, vagy mert esteleg szégyelljük azt, akkor nagyon vigyázzunk, nehogy lekéssük az üdvösség utolsó vonatját (Zsid 4:1)... 

(Zsid 4:1) Mivel tehát még érvényben van az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak!

Az Úr Jézus, az Ő nagy szeretetében, naphosszat kitárja karjait a hitetlen és ellenszegülő nép felé, hogy magához vonja és keblére ölelje. Naphosszat, de nem örökké. Egy szép nap az Ő karjai bezárulnak és, aki kintrekedt, annak nincs többé hivogatás, kitárt karok és ölelés...

Uram Jézus Krisztus, szabadíts meg minket a hitetlen vallásosságtól és a képmutatástól. Segíts, hogy hitünk és életünk tetszésed szerint való legyen. Ámen.