Nyújtsd ki a kezedet!

(Mk 3:1-6) Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: ,,Állj középre.’’ Aztán megkérdezte tőlük: ,,Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?’’ Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!’’ Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.

Vagy, amint a Lukács evangéliumában áll...

(Lk 6:6-11) Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: ,,Kelj föl és állj a középre!' Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: ,,Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?' Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!' Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

Életemben két elszáradt kezű embert ismertem. Mindkettő fiatalon halt meg. Az egyik az unokatestvérem férje volt, aki kb. harminchárom évesen hunyt el, és a másik egy szomszéd fiú volt, aki talán a huszadik évét sem érte meg. Amint felnőttek, a zsugorodott kar mindkettőnél olyan vérkeringési problémákat okozott, amelybe aztán korán belehaltak.

Hajlamosak vagyunk ne gondolni az ilyen sorsú emberekre. Nem szeretjük magunkat a helyükbe képzelni.... Hálistennek nem mi vagyunk azok... Szegények... Azzal rohanunk is tovább, hogy bűnt bűnre halmozzunk. Pedig ha leállnánk egy percre, és odahajolnánk az ilyen életekhez, az talán a javunkra válna.

Őket is nagy reményekkel várták a világra. Először úgy látszott, hogy minden rendben van. Aztán, amikor kiderült a baj, beköltözött a nyomorúság a családba. Ideig-óráig reménykedtek, ilyen-olyanban hittek, de aztán szép lassan belefáradtak, elcsüggedtek és elfogadták az elfogadhatatlant. A szomszédok először sajnálkoztak, aztán meg arra gondoltak, hogy vajon mit véthetett a család, hogy ilyen nagy büntetést mért rájuk a jó Isten. Vajon ki vétkezett? A gyerek biztos nem... Talán az apja? Az anyja? Vagy talán a nagyszülők?... Aztán szép lassan megfeledkeztek róluk a szomszédok, elkerülték portájukat, és a szenvedő család meg a beteg gyermek maradtak a nyomorúságos életükkel. Minden nap figyelni a növekvő gyermeket, és fájlalni a zsugorodó karját... Minden nap aggódni érte, szégyenkezni miatta... Próbálni takargatni, rejtegetni a probémát, és próbálni normálisan viselkedni, beilleszkedni az iskolai vagy munkahelyi közösségbe...

Ne kerüljük irtózattal a szenvedést és a szenvedőket. Ne kérdezzük, hogy miért van a szenvedés. Ha az Úr Jézusnak szenvednie kellett, hogy bejusson dicsőségébe, akkor nekünk is szenvednünk kell. Hiszen Szent Pál is megírta a szenvedés hasznát (Róm 5:3-5, Zsid 5:8)...

(Róm 5:3-5)  De nemcsak ezzel, hanem szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem sarjad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből meg remény. A remény pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által.

(Zsid 5:8) Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett...

Azt gondolhatnánk, hogy távol áll tőlünk ez a fajta nyomorúság... Nagyon fittek vagyunk, kemény fiúk, és jól elrejtjük problémáinkat, érzéseinket és fájdalmainkat. Pedig odabent, a szívükben, a lelkünkben, sokan nagyon csonkák vagyunk (Mt 15:30, Luk 14:21, Fil 3:2)...

(Mt 15:30, Károli) És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket...

(Lk 14:21, Károli) Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utczáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide.

(Fil 3:2, KNB) Ügyeljetek a kutyákra, ügyeljetek a rossz munkásokra, ügyeljetek a megcsonkítottakra!

Hogy melyek a mi csonkaságaink?... Hát olyan sokan vagyunk, akiket nem akartak elfogadni, befogadni, akiket nem szerettek, nem dicsértek meg, nem ünnepeltek meg középre állítva:

- Már anyánk méhében összehúzódtunk, összezsugorodtunk, amikor megéreztük, hogy el akarnak tetetni, és kaparókanalat szánnak nekünk...

- Összeszorult a szívünk, amikor szüleink nem fogadtak el, nem szerettek és nem dicsértek meg, mert tán fiút vártak; mert csak a testvérünket szerették; mert önmagukat, az ő szüleiktől kapott sérüléseiket látták bennünk; mert nem voltunk olyan ügyesek és okosok, ahogyan azt elvárták volna...

- Félelem és szorogás költözött a szívünkbe, amikor a durva osztályközösség vagy rideg munkaközösség nem fogadott el, kiközösített, mert mi valahogyan mások voltunk...

- Súlyosan sérültünk, amikor házastársunk nem szeretett eléggé, megcsalt, elhagyott, eldobott, vagy amikor a hívatásunk síklott félre életünkben...

- Hasonlóképpen sérültünk, amikor árvák maradtunk, özvegyek vagy magányosok...

- Vagy talán akkor sérültünk, amikor keményen megbántottak, erőszakosok voltak velünk, vagy szexuálisan bántalmaztak...

Aztán, szép lassan, a sok félelem, sérülés, szorongás és összeszorulás, lelki zsugorodássá vált bennünk, és elzsugorodtak lelki tagjaink, amelyek bízalomra, hitre, tettvágyra, jócselekedetekre kellett volna segítsenek minket. Testvérem! Miben áll a te lelki csonkaságod? Mi történt a te életedben?...

Talán könnyes szemmel nézünk egy szép amerikai filmet, amelyben meglepetésszerűen ünnepelnek meg valakit egy szép születésnapi tortával meg pezsgővel, ahol a család és a sok barát örömmel, tiszta szívből énekeli a „Happy birth day to you”-t. Nekünk, talán soha nem volt születésnapi tortánk, talán soha nem ünnepeltek meg minket és soha nem álltunk középen. Talán ez a mi lelki csonkaságunk, az, hogy mi soha nem állhattunk közepén... Talán soha nem volt olyan, hogy legalább néhány percig minden csak rólunk szóljon és, hogy mindenki minket szeressen...

Amikor az Úr Jézus azt mondta az elszáradt kezű embernek, hogy: Állj középre!, akkor a zsinagógában minden szem a csonka emberre szegeződött, és minden csak róla szólt. Róla, akit soha, senki nem vett számba és, akit mindig félretaszígáltak a fal mellé. És most egyszerre csak a Mester szólította őt a zsinagóga közepére. Ez a pillanat volt ennek az elszáradt kezű ember születésnapja, a „Happy birth day to you”-ja... 

Az Úr Jézus bement a zsinagógába, és jócselekedetével megdicsőítette a mennyei Atyát. Ma is, ezen a képzeletbeli helyen, egy zsinagóga van... Az Úr Jézus itt van közöttünk, mert többen összejöttünk az Ő nevében (Mt 18:20). Ha felismertük a szívünkben, lelkünkben lévő csonkaságunkat, bizzunk az Úrban, és ma, itt és most, nyújtsuk ki imában az elszáradt tagunkat: Íme Uram, itt van az én elszáradt kezem! Gyógyítsd meg kérlek... 

(Mt 18:20) Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.

Higgyük el, hogy itt van a mi „Happy birth day to you”-nk is, amikor mi vagyunk közepén, amikor egyedül miránk figyel az Úr Jézus és az egész szentek közössége, és mindnyájan minket ünnepelnek...  Az Úr Jézus meggyógyít majd minden csonkaságot (Jer 34:6), és letöröl minden könnyet (Jel 7:17; 21:4), mert mi, akik Őbenne bízunk, örök boldogságra vagyunk híva...

(Jel 7:17) ...mert a Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti, és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.

(Jel 21:4) Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak.

Uram Jézus, kérlek mutasd meg dicsőségedet és kegyelmedet. Kérlek gyógyítsd meg csonkaságomat, hogy a jót cselekedhessem, és töltsd be szeretetéhségemet, hogy én is szerethessek másokat. Ámen.