Ki az én felebarátom?

(Lk 10:25-37) Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?' Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?' Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat' [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.' De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?' Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ,,Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.'' ,,Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?' Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.' Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!'

Ki az én felebarátom? Vajon ez manapság csak egy retorikus kérdés? Jelent ez számunkra ma valamit?... 

Érdekes ez a szó a magyar nyelvben: felebarát, fele-barát... Mit is jelent valójában? Félig-meddig barátom? Felemás barátom? Barátom is, meg nem is? Mi az, hogy felebarát?...

Sokszor van, hogy különbözõ népcsoportok között gyűlölet lángol fel. Ember embernek farkasa lesz... Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad, és gyakran még egy nemzeten, országon belül is van, hogy bizonyos népcsoport a többség prédája lesz... 

A '90-es években, a széteső Jugoszlávia esete bizonyítja, hogy ez a veszély ma is aktuális, és mint parázs a hamú alatt, ma is ott lapul. Ebből a szemszögből felvetődik a kérdés, hogy ki a mi felebarátunk? Kit tudunk belefértetni ebbe a fogalomba? Belefér mondjuk a cigány? Vagy a zsidó? Hát az oláh, a tót, vagy az ukrán? Melyik az a "felebarát", amelynek még csak az említése is csavar egyet a gyomrunkon, összeszorítja a torkunkat és az öklünket? Melyik az, amelyiket otthagynánk összeesve a járdán, és átmennénk az út túlsó oldalára?...

Amíg a szívünkben utálat és gyűlölet van bizonyos népcsoportok iránt, amíg ezeket szívesen tudnánk nem létezőknek, amíg ezekkel semmiképpen sem fognánk kezet, addig nem ismerjük a felebaráti szeretetet. Vigyázzunk, hogy senkit meg ne utáljunk, mert annak az embernek is van őrangyala, aki minden nap Isten trónja elé járul. Nehogy bepanaszoljon minket az Úrnál (Mt 18:10). Amíg a szívünkben gyűlölet van, akár egy ember iránt is, addig nincs részünk Isten országából (1Ján 3:15; 1Ján 4:20). Ezért hát tartsunk bűnbánatot, és engesztelődjünk ki szívünkből minden embertársunkkal...

(Mt 18:10) Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van. 

(1Ján 3:15) Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne.

(1Ján 4:20) Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

Jogos a kérdés, hogy akkor a minden felebarát testvér? Itt a testvér a Krisztusban való lelki tedtvérségre utal, mivel Őbenne a mennyei Atya fogadott gyermekei lettünk. Itt már az Úr Jézus nem felebarátról beszél, hanem barátainak nevez minket...

(Lk 12:4) Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek.

(Jn 15:15) Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.

(Jn 15:13) Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.

(Ef 1:4-5) Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk...

A felebaráti szeretetet nem csak az utálat meg a gyűlölet gátolja, hanem az önzés is, a közöny is, meg a gyávaság is... Az a lényeg, hogy én jól legyek, haladjak az életben, aztán aki elesett, ott jó helyen van... Magára vessen ha pipogya, ha elhagyta magát... Miért nem vigyázott jobban magára?... Miért nem gondoskodott jobban?... Miért tartozna ez rám?... Mindenki éljen meg, ahogyan tud... Ilyen az élet... Nagyon sajnálom, de nem tartozik rám... Ott van a Caritas, a hajléktalan szálló, meg az a sok segélyszervezet. Jöjjenek és oldják meg a helyzetet. Azért vannak. Hát nem?...

Egyszer, úgy dél körül, mentem át egy szűk sikátoron. Emberek álltak sorban ott egy kenyérüzlet ablakánál. Egy tagbaszakadt férfi tántorgott felém. Nagyon részegnek tűnt, és félelmet keltett bennem. A sorbanállók hangosan kacagták és gúnyolták: Nna, jól benyalt már az ipse... Amikor odaért hozzám, egyenesen a karjaimba tántorodott, majd visszahőkölve nekiesett a falnak. A hideg is kirázott... De a sikátor végénél felocsúdtam. Akkor jutott el az eszemig, hogy ennek az embernek nem is volt alkoholszaga. Egyből rájöttem, hogy ezzel az emberrel valami baj van. Nem tudtam nyugodni, hanem visszatértem a sikátor túloldalaára, és ott rá is találtam az emberre a vasuti sínektől pár méternyire. Hanyatesve feküdt a földön és kapálózott, mint egy hátára esett cserebogár. Nem volt képes se megfordulni, se felállni, hanemcsak a szemét meresztgette és tátogott. Odaléptem hozzá és megláttam mellette a szatyrát amelyből kiszóródtak a dolgai amint elesett. Köztük láttam valamilyen gyógyszereket és egy zaharinos dobozt is. Rögtön rájöttem, hogy ez az ember cukorbeteg és krízise van. Azonnal telefonáltam a mentőért, és tíz perc múlva el is vitték a korházba. Ekkor nagyon elgondolkodtam... Dél volt, a gyári első műszak vége. Emberek százai jöttek ki a környező gyárak kapuin és haladtak el mellette a síneken át. Mind ránéztek, kikacagták, de oda nem ment volna akár egyvalaki is, hogy felemelje őt...

A bekezdő igerészből láthatjuk, hogy pont azok, akiknek a leginkább kellene ismerni Isten akaratát, a szeretet parancsolatát, az irgalmasságot, azok kerülik ki nagy ívben a szerencsétlenül járt embert. Vajon ma másképpen állnak a dolgok?...

A szamaritánusok abban az időben, Izraelben, olyanok voltak, mint ma nálunk a cigányok. Megvetett emberek voltak és lenézettek a zsidók szemében, olyanok, akikkel nem álltak szóba (Jn 4:9). Ez a szamaritánus talán nem is ismerte a törvényt, mert nem volt a választott nép köréből, de a szíve természetes indulatából, benne volt a szeretet és az irgalmasság. Nem kellett senki se tanítsa, megmondja neki, hogy mit kell tennie. Egyszerűen érezte és megcselekedte... Képzeljük el, hogy minket, nagy templombajárókat, buzgó lelkiségi tagokat, magunkra hagynak bajunkban a közösség tagjai, de aztán jön egy cigány, akit nem látnak szivesen a templomban, a szentmisén, és felkarol, kisegít minket a nyomorúságunkból. Talán ilyen lehetne egy mai irgalmas szamaritánus történet...

Ezért aztán, ha egy ember segítő kezet nyújt felénk, bárkié is legyen az, bármennyire is piszkos, fehér vagy fekete, kérges vagy tetkós, fogjuk meg, mert az a mi felebarátunk keze, és az a segítő lesz majd a mi testvérünk...
 

  

 

Uram Jézus, szégyeljük magunkat, mert bizony nem vagyunk méltók a keresztény névre. Kérünk, adj nekünk bátorságot az irgalmasság cselekedetihez. Ámen.

Nem alkalmas az Isten országára

(Lk 9:57-62) Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: ,,Követlek téged, bárhová mész!' Jézus azt felelte neki: ,,A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.' Egy másiknak ezt mondta: ,,Kövess engem!' Az így felelt: ,,Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!' Jézus ezt válaszolta neki: ,,Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!' Egy másik is szólt neki: ,,Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!' Jézus azt felelte neki: ,,Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.'

Nem alkalmas Isten országára... ő... valaki ott... akinek akkor szólt az Úr Jézus... Mi igen!... Isten ments, hogy rólunk legyen szó... Vajon? Tényleg nem rólunk van szó?

Mit is jelent Isten országa? Isten országa, ebben a világban, egy olyan ország, amelyet nem lehet behatárolni, nem lehet helyileg beazonosítani. Nincs rajta a térképen, nincsenek határai, nincs zászlója, nincs himnusza, nincs elnöke és miniszterelnöke, nincs kormánya és nincs parlamentje. Sőt, Isten országa néha még egyházi tisztségekből és szolgálatokból sem áll...

Isten országa köztetek és bennetek van – mondja az Úr Jézus...

(Lk 17:21) Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van.

(Lk 17:21, Károli) Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.

Szent Pál arra int, hogy ne a testieket keressük, mert Isten országa a lelkiekben való bővelkedésben áll (Róm 8:5; 14:17, 1Kor 3:1). Isten országa egy olyan valami, ami a Szentlélek működése által bontakozik ki a Megváltást elfogadó hívőkben, akik hivatástudattal kapcsolódnak bele Krisztus testébe és a krisztusi közösségbe...

(Róm 8:5) Akik ugyanis test szerint élnek, azok a testiekre törekszenek, akik azonban a Lélek szerint, a lelkiekre törekszenek.

(Róm 14:17) Hiszen az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.

(1Kor 3:1) Hozzátok azonban, testvérek, nem szólhattam úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak mint testiekhez, mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban.

Nem az egyenként hitre eljutott emberek hivatástudata hozza létre a hitközösséget, hanem a hitközösség, az Egyház szüli önmagába a hivőket. A hitközösség pedig az Egyház része, amely mint forrás, az Ősszentségbõl csordult ki, amikor a római katona megnyította lándzsával az Úr Jézus Krisztus megfeszített testét. Az Ő szent oldalsebből vér és víz csordult ki (Jn 19:34) és akkor megnyílt a kegyelem kiapadhatatlan forrása (Jn 1:16). Ekkor buggyant ki a kegyelem által az Egyház a világba, ami aztán megszületett Pünkösdkor, a Szentlélek eljövetele által...

(Jn 1:16) Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Jn 19:34) ...az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle.

Vajon a földön zarándokló Egyház és Isten országa azonosak? Nem teljesen... Isten országa azok által valósul meg, akik befogadják az örömhírt, elfogadják az Úr Jézus uralmát életükben és megcselekszik a mennyei Atya akaratát. Hogy megvalósulhasson Isten országa, ennek lett eszköze az Egyház, amelynek a feje Jézus Krisztus. De az Egyház misztérium, és nincs egy egésszen kimerítő meghatározása. Ezért Isten országát talán leginkább Szent Pál Krisztus teste hasonlatával lehet szemléltetni...

(1Kor 12:12-27) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. Ha a láb azt mondaná is: "Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez", azért a testhez tartozik. Ha pedig a fül azt mondaná: "Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez", azért a testhez tartozik. Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok a tag, de a test csak egy. A szem nem mondhatja a kéznek: "Nincs rád szükségem" vagy a fej a lábnak: "Nincs rád szükségem." Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.

De az egy kenyér hasonlata is segít megérteni, hogy akik összetartoznak Krisztusban, azokat a Szentlélek egybeszerkeszti...

(1Kor 10:17) Mert egy kenyér, és egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

Meglátjuk, hogy miben áll Isten országa, és talán vágyakoztunk is utána, de vajon alkalmasok vagyunk rá, hogy részesei legyünk? Az Úr Jézus több esetben is erőteljesen kijelenti, hogy van, aki nem méltó Őhozzá, vagyis nem alkalmas Isten országára...

(Mt 10:37) Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.

(Mt 10:38)  Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.

Összegezzük a dolgokat... Mekyek lehetnek azok az akadályok, amelyek elzárnak bennünket az Úr Jézustól, Isten országától, Krisztus követésétől és szolgálatától, és végül talán még az üdvösségtől is...

- Ha valaki nem hisz Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, nem tart bűnbánatot és nem akar megtérni;

- Ha valaki, miután megtért, elkezdi visszasajnálni korábbi bűnös életét, és visszatér a hitetlen, testi életformához: az önmegvalósításhoz, az anyagiassághoz, a parázna és bűnös életmódhoz;

- Ha valaki jobban szereti saját életét, családját, mint az Úr Jézust, és döntéseiben, prioritásaiban mindig önmagát, családját, saját életét helyezi előbbre és Isten dolgait elhanyagolja;

- Ha valaki nem vállalja fel, hogy a korábbi barátai, a munkatársai, üzlettársai, ismerősei és még a családja is, megvetik és elfordulnak tőle az Úr Jézusba vetett hite miatt;

- Ha valaki, a társadalmi nyomás hatására, megbotránkozik és megtagadja az Úr Jézust, azért, hogy jobban haladhasson az életben, hogy inkább elfogadott, gazdagabb és sikeresebb legyen. 

Az Úr Jézus, Isten létére, megalázta önmagát, és szegényebb lett, mint egy róka, amelynek legalább egy odúja van, vagy mint egy madár, amelynek fészke van... 

(Mt 8:20) Jézus így válaszolt: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.”

Ő vállalta mindezt, hogy nekünk életünk legyen és bőségben legyen. Mi pedig egy falat kenyérért, egy élettelen kőépíményért, vagy egy csillogó bádog-autóért szégyeljük és megtagadjuk Őt?...

Jöjj Szentlélek Úristen, jöjj bátorság lelke és töltsd be szívünket. Adj nekünk erőt Uram hitünk megvallására. Ámen.

Követeket küldött maga előtt

(Lk 9:51-56) Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: ,,Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?' De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

Izrael népe tudta, hogy a Messiás eljövetelét egy követ fogja megelőzni, aki előbb mindent helyreállít. Illésnek kellett eljönnie, aki egykor tüzes szekéren ragadtatott el az égbe (2Kir 2:11-13; Mt 9:11-12).

 
(Mal 3:23-24) Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.

Illés eljövetele Keresztelő János személye által történt meg, amint ezt maga az Úr Jézus is tanusította (Mt 17:10-13). Keresztelő Jánoson Illés lelke nyugodott (Lk 1:17), és az volt a küldetése, hogy "pusztában kiáltó szó" legyen (Jn 1:22-23), amely mindenkit bûnbánatra szólít fel. Ezáltal az emberek eltávolíthatták az akadályokat a szívükből a bűnbánat által, hogy felkészülhessenek az Eljövendő befogadására...

(Iz 40:4) Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy.

(Mt 3:1-3) Ezekben a napokban Júdea pusztájában fellépett Keresztelő János, és így prédikált: "Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!" Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja: "A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!"

(Mt 17:11-13) Így felelt: „Illés ugyan eljön, és helyreállít mindent. Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is.” Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

(Lk 1:17) Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.”

(Jn 1:22-23) Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.

Miért tartja fontosnak az Üdvözítő, hogy követeket küldjön maga előtt? Csak azért, mert Ő a királyok Királya és, hogy mindenki meghajolva fogadja Őt? Miért nem toppan be csak úgy, és kész?... Aki készen áll, annak OK és, aki nincs készen annak annyi...  Azért, mert Isten szeretet, és Ő végtelenül irgalmas. Isten ismeri az embert és türelmes hozzá. Ő nem akarja, hogy akár egy is elvesszen közülük (Mt 18:14). Ő mindenkinek meg akar adni minden esélyt az üdvözüléshez (1 Tim 2:4). Tudja, hogy az ember lelke nem egykönnyen gyúrható és formálható. Az embernek időre van szüksége a tépelődésre, a töprengésre, a habozásra, az ingadozásra, mielőtt végleg döntene... Isten ezért mindig figyelmeztető követeket küld maga előtt, akik előkészítik az Ő útját a szívekben, akik megszántják a szívek szántóföldjét (Mt 13:23) és akik körülkapálják a fák tövét (Lk 13:8)...

(Mt 13:23) A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti azt. Aztán gyümölcsöt hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”

(Mt 18:14) Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.

(Lk 13:8-9) De az így felelt neki: »Uram, hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre. Ha pedig nem, akkor kivághatod.«”

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

Az Úr Jézus, amerre csak járt, előreküldte tanítványait, de volt ahol nem fogadták őket be. Vajon, vannak-e ma is Keresztelő Jánosok, "pusztában kiáltó szavak”, taníványok, akiket az Úr maga előtt küld?... Igen, vannak... Ezek azok az emberek, akik érthetetlen módon, akár saját akaratukon kívül is, mindig csak kellemetlen dolgokról beszélnek. Ezek olykor igen keményen rombolnak le minden nyárspolgári tabut: az emberi képmutatást, az egyházi előljárók romlottságát, az emberek anyagiasságát, a szegények elnyomását, a házasságtörések elfogadását, paráznasággal való dicsekvést, stb. 

Ezek az emberek, ezek a kiáltó szók roppant kényelmetlenek... Ők azok, akiket azonnal kiközösítenek, akik magányosan eszik mindennapi kenyerüket, akiket soha, sehol sem fogadnak be... Szavaik csak úgy puffognak, mint a petárda a sivatagban, anélkül, hogy bár egy visszhang is visszatérne belőlük... Nincs visszajelzés, nincs eredmény, nincs siker és nincs elismerés...

Vajon mindig fog követeket küldeni az az Úr Jézus maga előtt? Nem... Az első eljövetele irgalmas és alázatos volt. A második eljövetele viszont hirtelen következik be, és dicsőséges meg igazságos lesz. Az mondta, hogy úgy fog megérkezni, mint a tolvaj az éjszakában (Mt 24:43; Lk 12:39). Ha az ember tudná mikor érkezik a tolvaj, akkor vigyázna vagyonára. Ha a szüzek tudnák mikor jön a Vőlegény, akkor nem aludnának (Mt 25:5)...

(Mt 24:43) Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön.

(Mt 25:5) A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak, és elaludtak.

(Lk 12:39) Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába.

Mi sem fogjuk tudni azt a napot... Ezért, ha felhívást hallunk a megtérésre, jusson eszünkbe, hogy az ilyen felhívásokból nem lesz sok. Nem lesz mindig újabb és újabb felhívás. Ha elutasítjuk a pusztában kiáltó szavát, a végén magunkra vessünk (Mk 6:11). Telnek az évek és egyszer csak eljön a nagy nap, amikor az Úr Jézus eljön, hogy szemtől szembe találkozzon velünk. A találkozás napja és órája váratlan lesz, és az lehet a testvéri ölelés napja, vagy lehet a számonkérés és az ítélet napja. Rajtunk áll, hogy milyen lesz az a nap...

Uram Jézus, add kérünk kegyelmedet és az állhatatosság ajándékát, hogy hűen tudjunk virrasztani. Ámen.

Ki a nagyobb?

(Lk 9:46-50) Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: ,,Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.' Ekkor János így szólt: ,,Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.' Jézus azt felelte neki: ,,Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.'

Amikor a gyerekek összegyűlnek játszani, hamar elkezdődik a vita, hogy ki legyen a vezér. Az apostolok is, habár még csak laza közösségben követték az Úr Jézust, és alig volt fogalmuk az egyházról, amely a sziklára fog épülni (Mt 16:18), máris azon kapták magukat, hogy versengenek. Ki nagyobb közülük?... A Zebedeus fiai máris külön protekcióért folyamodtak az Úr Jézushoz. Jóelőre főhelyet akartak foglalni maguknak Isten országában (Mk 10:35-37)...  Manapság is vannak templomok, főleg falun, ahol ha idegenként beülsz egy padba, nem restellnek felállítani, vagy odébbtaszigálni, mert hogy az az ő helyük... Valósággal  kilöknek a padból, mert állítólag, valamilyen helyi szokás szerint, az a hely Mari nénié... Ilyenkor persze, hogy az ember felháborodik…

(Mk 10:35-37) Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és azt mondták neki: „Mester! Azt szeretnénk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok, hogy megtegyek nektek?” Azt felelték: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.”

Az élet hamar megtanítja az embert, amikor kikerül a világba... Klisészerűen, hamar felbukkan egy nagyratörő kandidátus, aki főnök akar lenni, aki dirigálni, irányítani és manipulálni akar mindenkit az ő tervei, szándékai, nagyravágyása vagy kapzsisága szerint. Sokan csakis azért akarnak felfelé törtetni, hogy uralkodjanak, kihasználják embertársaikat és jól megszedjék magukat...

Régen is így volt ez, de akkor még volt remény, hogy majd előbukkan egy szent ember, aki megérti és megéli, hogy a nagyság nem az uralkodásban, a gazdagodásban és a másokon való élősködésből áll, hanem mások szolgálatában. Volt egy-egy áldott hely, vagy pozíció, ahol a vezető, Isten kegyelméből, megértette, hogy az ő nagysága Istentől van, és az ő vezetői, előljárói munkássága szolgálatra való elhívás. Ma egy olyan rendszer kialakulását láthatjuk, amelyben minden pozíció mások kirablására és kihasználására irányul. Ez a rendszer mindent magához ragad, és még ami megmarad, a maradékot is, meg a morzsákat is eltiporja...

(Dán 7:7) Ezután íme, egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: rettenetes, csodálatos és igen erős volt; nagy vasfogai voltak, falt és rágott, és a maradékot összetaposta a lábával; más volt, mint azok az állatok, amelyeket előtte láttam, és tíz szarva volt.

A világ érrendszere a gazdaság és vére a pénz. Isten országának érrenszere a személyes kapcsolatok és vére a szeretet. Amióta a Sátán megbukott, azóta az Úr a nagyság elvét megfordította, mint egy fejére állított piramist, és kifordította, mint egy lehúzott kesztyűt. A Sátán Isten helyére tört, és ezért sorsa a mélybe való bukás lett. Ha pedig valaki kicsinyé alázza meg magát, azt Isten felmagasztalja és maga mellé emeli...

(Mt 23:12) Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.

Az Úr Jézus teljesen kiüresítette önmagát és meghalt értünk a kereszten. Ezért az Ő neve a leghatalmasabb (Fil 2:9) és felmagasztaltatott minden név fölé...

(Fil 2:6-11) Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Mindazok, akik Őt követik, Őhozzá lesznek hasonlók. De ezt nagyon kevesen értik meg igazán... Szomorú látni, hogy pont azok, akik az Úr Jézus tanítványai, akik az Ő kiválasztott szolgái, akik jól ismerik az Úr Jézus tanítását, pont azok versengenek a legádázabban. Nagyon működik a „kegyes karrierizmus”... Kinek van nagyobb tisztsége, fontosabb beosztása, hangzatosabb címe az Egyházban, vagy a közösségben... Nagyon vágynak arra, hogy mindig ők beszéljenek, hogy ők „szolgáljanak”, hogy „sztár lelkészek” lehessenek, akinek a neve mindig ott van a hirdetőtáblán, az újságokban, meg a TV-ben... Nagyon vágynak arra, hogy az emberek dicsérjék és tiszteljék őket, hogy hajlongjanak előttük és, hogy érdemrendeket meg kitüntetéseket kapjanak. Ha igazán vágynának Isten dicséretére (1Pét 1:7), akkor mindezeket eldobnák maguktól, és elszaladnának az emberi dicséretek elől  (Jn 5:44)...

(Jn 5:44) Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek?

(1Pét 1:6-7) Abban örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre.

Nagy akarsz lenni? Csak egy dolgot tehetsz... Alázd meg magad, és légy mindenkinek a szolgája (Mk 10:43-44; 1Kor 9:19). Nincsen olyan Isten országában, hogy a másik fölé helyezed magad. Az Úr Jézus minden nagyságot megszüntetett és összetört (Ef 2:8-9). Mi csakis kicsik lehetünk, mint a gyermekek. Másképpen nem jutahatunk be a mennybe...

(Mk 10:43-44) Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az legyen a szolgája mindenkinek.

(1Kor 9:19) Mert bár mindenkitől független voltam, mindenkinek a szolgája lettem, hogy minél többeket megnyerjek.

(Ef 2:8-9) Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék.

 

Uram Jézus, szabadíts meg minket a világ kevélységétől. Ámen.



Kövess engem!

(Mt 9:9-13) Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: ,,Kövess engem!" Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?' Ő meghallotta ezt és így szólt: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: ,,Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot'' [Óz 6,6]. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.'

Az apostolok meghívása látszólag egy banális evangéliumi rész... A leendő apostol épp dolgozik a hálójával, vagy ül a vámhivatali asztalánál, amikor odalép hozzá az Úr Jézus és azt mondja neki: "Kövess engem!". Erre az apostol azonnal feláll, otthagyja a munkáját és követi Őt. Mintha csak meghipnotizálta volna őket az Úr Jézus... Se szó, se beszéd, se kérdés, se magyarázkodás... Az apostolok egy szóra otthagyták az addigi életüket és egy teljesen új életbe vágtak bele... 

Minden igaz hívő, krisztuskövető dillemája: ha én lettem volna akkor ott, meg tudtam volna ezt tenni?... Vajon én képes lennék-e azonnal mindent otthagyni és követni az Úr Jézust?... Azonban, ahogy az ember jobban belegondol, lassan rájön, hogy ez a rövid tudósítás, ez csak az eisberg csúcsa... Az apostol, aki a krisztusi meghívásra azonnal válaszolt, már korábban megért erre, és már csak egy meghozott döntést vitt végbe. Isten már régóta munkálta benne ezt a döntést ott mélyen a szívében. Máté már sokat hallott a názáreti Jézusról, már követte az Urat távolról a vámasztal mellől.az ő lelkében, szívében, hallgatta beszédeit, figyelte csodatetteit, forgatta magában igéit. Senki sem mehet az Úr Jézushoz, ha a mennyei Atya nem vonza őt...

(Jn 6:44) Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza...

Tehát az apostol döntését talán már hetekkel azelőtt elkezdte érlelni az ő szívében a mennyei Atya. Sok álmatlan éjszaka, sok imádkozás, sok töprengés előzhette meg az apostoli hivatás elfogadásának pillanatát. Sokszor suttoghatta az Úr az szívébe: Az enyém vagy... Kiválasztottalak ... Tervem van veled... Küldetésed van... Az azonnali felállás, és az Úr Jézus követése, nem egy spontán felbátorodásból fakadó lépés, hanem egy bizonyos idő alatt titkon megharcolt és megfontolt döntés eredménye...

Az apostol, amikor otthagyta a munkáját és az Úr Jézus után szegődött, még nem tudta pontosan, hogy mivel jár az Ő követése. De az Úr Jézus fokozatosan kibontotta előtte az Ő követésének emelkedőjét. Azt mondta nekik, hogy aki követni akarja Őt, az vegye fel keresztjét és úgy kövesse. Aki nem veszi fel keresztjét, az nem méltó Őhozzá (Mt 10:38; Mk 8:34; Lk 14:27). Péter apostol, amikor János sorsáról érdeklődött, a saját sorsára kapott választ: Mi közöd hozzá... Te kövess engem (Jn 21:22)... Ebből Péter apostol megértette, hogy egyszer majd életét kell adnia az Úr Jézusért...

(Mt 10:38) Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

(Mk 8:34) Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.

(Lk 14:27) És aki nem hordozza keresztjét és nem követ engem, nem lehet az én tanítványom.

(Jn 21:22) Jézus azt felelte neki: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!”

Az első lelki szerelem ideje alatt (Jel 2:4) sokszor gondolunk arra, hogy az Úr Jézus követése valami rendkívülit, valami más életállapotot jelent. Valami nagy hivatásról ábrándozunk, amelyre nem vagyunk rendelve, vagy elmennénk misszióba akár a a világ végére is. De az Úr lassan megtanítja az embert, hogy az utazás és a misszió nem a messzeségben van, nem is az életállapot megváltoztatásában, hanem odabent, az ember szívében. Ez egy benső utazás, egy mélyre ható, de felfele tartó, hosszú, lelki erőlködés...  

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

(Jel 2:4) De van egy kifogásom ellened: nincs meg benned már az első szeretet.

Ezen a benső utazáson, ha akarjuk, ha nem, vinnünk kell keresztünket. A keresztünk hordozása pedig a mindennapi döntéseinkből és lemondásainkból áll, amelyek majd nem fognak tetszeni sem a családunknak, sem a rokonságunknak, sem a munkatársainknak, sem a régi barátainknak, s végül, lehet, hogy még a testvéreknek sem. Ez a kereszt gyakran magányossághoz vezet, mert ez az emelkedő mindig magányos... A Golgotára vezető út nem csoportkirándulás... Meglehet, hogy akad néha egy-egy cirenei Simon számunkra is, de ne feledjük el: csak Istennel születtünk erre a világra, és csak Istennel halunk meg...

Eleinte az út könnyű és virgoncan haladunk rajta, mert visz magával a kezdeti szeretet és buzgóság. Aztán jönnek nehéz szakaszok, amikor majd nyavalygunk és háborgunk, vagy amikor a lelki szárazságtól nyűszíteni tudnánk. A vége felé megerősödünk, s már örömmel haladunk felfelé, mert meglátjuk azt, ami Krisztus keresztjén túl van: a hegyen ragyogó Szent Várost. Ez a vízió erőt ad, mert a Szent Város csodálatos, mert Isten olyan szépet készített azoknak, akik szeretik Őt, amilyent szem nem látott, fül nem hallott és emberi ész föl nem foghat...

(1Kor 2:9) Hanem, ahogyan megírták: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt.”

Kövess engem! - mondja az Úr Jézus. Ha test szerint magunkra is maradunk, lelkileg azonban az Úr mindig velünk van. Minél nehezebb az út, annál inkább érezzük az Úr segítségét, mert Ő nem engedi, hogy erőnkön felül próbáltassunk meg (1Kor 10:13). És az ígéretek igen nagyok...

Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot. Add nekünk, hogy mindvégig kitartsunk Veled. Ámen.

Hallgatják és megcselekszik

(Lk 8:19-21) Odajöttek hozzá az anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Szóltak neki: ,,Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.' Ő azonban ezt felelte nekik: ,,Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik.'

Kezdetben, a Húsvéti események utáni évtizedekben, még nem volt írott evangélium. Az örömhír csak beszéd által terjedt. Aztán az evangelisták leírták az evangéliumokat, az apostolok a leveleiket, majd a későbbi tanítványok könyvekbe, kánonba rendezték azokat. Mára már sokféle formája van az evangelizációnak, de kezdetben csak az élő szó volt. Keresztelő Szent János előkészítette az utat, majd az Úr Jézus meghírdette Isten országának eljövetelét (Mt 3:2; Mt 4:17) és elkezdte működését. Halála és feltámadása után, felment a mennybe és elküldte a Szentlelket. A Szentlélek felvértezte az apostolokat, hogy továbbadják Isten igéjét és hirdessék Isten országának örömhírét a népek között...

(Mt 3:2) „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.”

(Mt 4:17) Ettől fogva Jézus hirdetni kezdte: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.”

Már kezdettől fogva - tudjuk az apostolok leveleiből - egyesek csak hallgatták az igét, de azt nem cselekedték, nem élték meg (Jak 1:22-24). Ezt az Úr Jézus előre megmondta a magvető példázatával (Mt 13:3-6). Lesznek olyanok akiknek elmegy az ige a fülük mellett és lesznek olyanok, akik befogadják ugyan az igét, de egyhamar megbotránkoznak. Ezek hiába hallgatják az igét, mert nem cselekszik meg, nem élnek asszerint és nem is teremnek jó gyümölcsöket. Azóta is elhangzik Isten igéje minden nemzedéknek, és mindig vannak akik megcselekszik az igét és vannak olyanok, akik nem cselekszik meg. Sőt, vannak olyanok is, akik hivatásszerűen nemcsak hallgatják, hanem hirdetik is Isten igéjét, és mégsem váltják tettekre...

(Jak 1:22-24) Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva. Mert ha valaki hallgatja az igét és nem cselekszi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a saját arcát a tükörben szemléli; ha megnézte magát és elment, rögtön elfelejti, hogy milyen volt.

Ebben az igerészben úgy tűnik, mintha az Úr Jézus goromba lenne édesanyjához és rokonságához. Mintha azt mondaná nekik: Most munkaidőben vagyok, ne zavarjatok... vagy mintha a családi és a rokoni kapcsolatokat le akarná értékelni. De ez nem így van. Itt arról van szó, hogy habár testből születünk, és vér szerinti, rokonsági gyökereink vannak, egy újfajta és magasabb rendű rokonság felé tartunk. A vér szerinti kapcsolatok lassan elmúlnak, és helyükbe a lelki, magasabb rendű testvéri kapcsolatok lépnek. A nemzetségek, nemzetek ideje is lejár, és közeledik Isten országának és az Ő népének ideje (Jer 24:7; Jer 32:38). Akkor ott nem az fog számítani, hogy ki milyen családfához tartozik, hanem mindnyájan Isten gyermekei leszünk Krisztusban, mint a szentek közösségének és testvériségének tagjai. Szent Pál apostol is fájlalja, hogy a nemzetsége elutasítja az örömhírt (Róm 9:2; Gal 1:14), de vigasztalódik a származásilag görög testvéreivel, akiket az Úrban nyert (Róm 1:11-12). A régi, a test szerinti, "ádámi" testvériség elmúlik, és helyébe az új Ádám (Róm 5:14), a Krisztus általi testvériség lépik...

(Jer 24:7) Olyan szívet adok nekik, hogy megismerjenek engem, hogy én vagyok az Úr; az én népem lesznek, én pedig az ő Istenük leszek, mert megtérnek hozzám egész szívükkel.

(Jer 32:38) Az én népem lesznek, én pedig az ő Istenük leszek.

(Róm 1:11-12) Hiszen vágyódom az után, hogy lássalak titeket, és juttassak nektek némi lelki kegyelmet, hogy megerősítselek benneteket, és hogy közöttetek tartózkodva közösen megvigasztalódjunk egymás hite, a tiétek és az enyém által.

(Gal 1:14-16) A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert fölöttébb buzgó követője voltam atyáim hagyományainak. De amikor úgy tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak; nem hallgattam a testre és a vérre...

De vajon helyébe lépik-e az új testviriség? Mert ugyan sokan vannak meghívottak, de kevessen a választottak (Mt 22:14). Az embereket megkeresztelik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és ezáltal hivatalosan keresztények lesznek. Aztán talán hallgatják is az igét, de teljesen másként élnek, mint ahogy az igében hallják. Sokan jönnek a Csíksomlyói búcsúra is különbözõ újpogány jelmezekben, vagy szélsőjobboldali mozgalmak uniformisaiban és azok zászlói alatt. Ezek gyakran szörnyű eretnekségeket vallanak, vagy nyíltan fajgyülöletet és idegengyülöletet szítanak. „A Szûzanya hazavárja gyermekeit” – hírdeti a plakát. De vajon ők is a Szűzanya gyermekei, és ők is a mi testvéreink? Ha hinnének, ha megtérnek eretnekségeikből és gyűlölködéseikből, ha bűnbánatot tartanának, akkor talán...

(Mt 22:14) Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.

Másfelől, habár tudjuk, hogy a román ortodoxok hagymakupolás terjeszkedést visznek végbe már közel egy évszázada - ami persze egyáltalán nem testvéri magatartás - de mégis, amikor kerül egy lelkes kis román ortodox csoport, amely egy fakeresztet akar állíttani közterületre, akkor elkezdjük őket szidni, csakis azért, mert románok, anélkül, hogy megvizsgálnánk, hogy mit is akarnak és milyen szándékkal... Ők valójában meg akarják vallani nyilvánosan hitüket az Úr Jézus Krisztusban, és mi ahelyett, hogy örvendenénk, hogy valaki keresztet akar állíttatni közterületen, ellenük vagyunk, csakis azért, mert románok. Vajon kik a testvéreink Krisztusban? Az előbbiek, vagy az utóbbiak?...

Senkit sem lehet rákényszeríteni a jóra: a hitre, a reményre és a szeretetre. Mindenki maga dönti el hogyan él, hogy csak hallgatója lesz-e az igének, vagy meg is cselekszi azt. Ugyanakkor, mindenki maga építi vagy rombolja a saját lelki házát. Rajtad áll, hogy szép lelki házad lesz-e vagy csak egy romhalmazod (Mt 7:26-27)...

(Mt 7:26-27) Mindaz pedig, aki hallgatja e szavaimat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy rommá lett.

 

 



Uram Jézus, add kérlek, hogy meglássam a testvért keresztény felebarátaimban. Ámen.

Aki világot gyújt

(Lk 8:16-18) Senki, aki világot gyújt, nem borítja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.

Miről szól ez a példázat? Ki az, aki világosságot gyújt, és hol?...

Az ember lelke egy házhoz hasonlatos, és annak belseje egy szobához. Az emberi lélekben lévő világosság nem más, mint a Szentlélek tüze és annak hét lángja (Jel 4:5), vagyis hét ajándéka (Iz 11:2-3). 

(Iz 11:2-3) Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme.

Isten megajándékozza az embert kegyelmével, a kegyelem kiapadhatatlan forrásából (Jn 1:16). Ez a kiapadhatatlan forrás pedig az Ősszentség, az Úr Jézus Krisztus, Aki a világ világossága (Jn 8:12). Ő elküldi nekünk a Szentlelket (Jn 15:26; 16:7), az Igazság lelkét, Aki a Vigasztaló...

(Jn 1:16) Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Jn 8:12) Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

(Jn 15:26) Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam.

(Jn 16:7) De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm.

A Szentlélekkel eltelt emberi lélek hasonlít az égő húsvéti gyertyára. A hitehagyott, megbotránkozott ember lelke pedig hasonlít a kialudt gyertyára. Valamikor égett, világított, de mára már kihűlt a kanóca, megdermedt és kormos lett. A hívő ember szövétneke magassan lobogó lánggal ég, és megvilágítja nemcsak lelke benső szobáját, hanem külső környezetét is. Világít, mert beszél a hitéről, mert a szív bőségéből szól a száj (Mt 12:34)... 

A Szentlélekkel eltelt embernek meg kell nyilvánulnia. Azért kapta a Lelket, hogy élete legyen és működjön általa, mert ha nem, haszontalan az ékessége és adottsága. Isten nem vesztegeti a Szentlélek ajándékait és adományait. Aki használja, annak még többet is ad, de, aki nem használja és véka alá rejti, attól elveszi és annak adja, aki használja, mert aki Ővele nem gyűjt, az tékozol (Mt 12:30)... 

(Mt 12:30, Károli) A ki velem  nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.

Az életben, ha a gyertyát véka alá rejtjük, akkor nem kap oxigént, és kialszik. Ha a Lelket elfojtjuk, akkor a lelkünk szövétnekének lángja kialszik. Szent Pál apostol figyelmeztet bennünket, hogy a Lelket ki ne oltsuk (1Tessz 5:19)...

(1Tessz 5:19) A Lelket ki ne oltsátok!

A dolgok belülről kifelé, az ember szívéből kifelé áradnak a környezetébe és a világba... Az Úr meggyújtja bennünk a belső világosságát, és táplálja azt abból a kiapadhatatlan forrásból, amely Ő maga, az Ősszentség. Ez az az örök életre buzogó forrás (Jn 4:14), amely egyszerre élő víz is, meg lobogó láng is... A buzgó hívő szívéből feltörő bizonyságtétel, jócselekedet és életszentség pedig világosságot áraszt a tégla házakban, a közösségekben és az Egyházban... Amint egykor Zebulun és Naftali földjének nagy világosság támadt (Iz 9:1; Mt 4:15-16), úgy támad ma is világosság a hívő lelkek között, mert Isten országa bennünk és köztünk van (Lk 17:21)...

(Mt 4:15-16) „Zebulun és Naftali földje,a tenger menti út a Jordánon túl,a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott.

(Lk 17:21) Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van.”

(Lk 17:21, Károli) Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.

(Jn 4:14) De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

De a világosság nyilvánosságot is jelent... Aki megigazult Jézusban Krisztusban, az a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá váljanak cselekedetei (Jn 3:20-21). Ha megmaradunk a gonoszságban, ha bűnt rejtegetünk, ha szégyelnivaló titkunk van, ha hátsó szándékunk van, akkor még sötétségben járunk, és nincs bennünk Jézus Krisztus világossága. Ha ilyen dolgok vannak az életünkben, akkor hozzuk ezejet nyilvánosságra a szentgyónásban, a gyóntató pap előtt, aki a tanunk az Úr Jézus előtt, hogy elővételeztük ítéletünket. Ha ilyenmód világosságra hozzuk sötétségünket, akkor fátyol borul rá. Boldog ember az, akinek bűnei elfedeztetnek (Zsolt 32:1). Ha nem tesszük meg ezt, akkor amit titokban suttogunk, azt háztetőről fogják kiáltani (Mt 10:26-27), mert nyilvánosak lesznek a szív titkos gondolatai, és a szentek közössége széllesvásznú moziban fogja majd nézni a legtitkosabb szégyenünket. Nincs olyan titok melyre fény ne derülne...

(Zsolt 32:1) Boldog, akinek a bűne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága.

(Mt 10:26-27) Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről.

(Jn 3:20-21) Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.

Törekedjünk a világosságra, és akkor az Úr Jézus a világosság ragyogó köntösbe fog öltöztetni minket...

Uram Jézus, kérünk Téged fogadd el a mi bűnbánatunkat, és tégy minket a világosság fiaivá és örök életre búzogó vízforrásokká. Ámen.

Segítették őt vagyonukból

(Lk 8:1-3) Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.

Az Úr Jézusnak, az evilági szolgálata ideje alatt, nemcsak az isteni természete volt, hanem a megtestesülés által, valóságos emberi természete is, amelynek fizikai szükségletei voltak. Működésének ideje alatt teljesen a gondviselésre hagyatkozott, és a mennyei Atya mindig rendelt melléje segítőket. Őneki azonban akkor semmije se volt...

(Mt 8:20) A rókáknak van odújuk, de az Ember Fiának nincs ahová fejét lehajtania.

Ugyanezt a szolgálati létformát hagyta meg az apostoloknak is, amikor kiküldte őket. Azt kérte tőlük, hogy ne vigyenek magukkal se két ruhát, se két pár sarut, se erszényt, se tarisznyát, hanem éljenek abból, amivel ellátják őket...

(Mt 10:10) Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot!

(Lk 10:4) Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut.

Vajon ez ma is működik? Néhány fiatal magyarországi ferences szerzetes egyszer kipróbálta ezt, és sikeresen zarándokoltak Erdélybe csak egy szál csuhában. Helyenként meg-megálltak, segítettek a mezőn dolgozóknak, az emberek pedig meghívták őket otthonaikba, és abból éltek, amivel megkínálták őket. Azt tapasztalták, hogy minden nap kaptak szállást és nem éheztek. 

De az Úr Jézus nemcsak az apostolokat küldte ki erre a szolgálatra, erre a kalandra, hanem a hetvenkét tanítványt is (Lk 10:1). A hetvenkét tanítvány által, akik a minden nemzetből (Ter 10) meghívott tanítványokat képviselik, pedig minket is így küld az Úr...

Az Úr Jézus azonosul minden egyes követőjével. Azt mondta, hogy amit eggyel is teszünk a legkisebbek közül, azt vele tesszük, és ha csak egy pohár vizet is adunk egynek az Ő tanítványai közül, az nem marad jutalom nélkül...

(Mt 10:42) S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom: bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.

(Mt 25:40) A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

De mi hogyan is állunk ezzel? Ha megnézzük az egyházi hozzájárulások nyilvántartását, akkor azt láthatjuk, hogy a nyilvántartottak kb. 30%-a egyáltalán nem fizet egyházi hozzájárulást. A többi 70%-nak kb. fele csak mímeli ezt egy kis összeggel. Aztán végül, lehet úgy kb. 5-10% -a a híveknek, akik rendesen kifizetik az előírt 1% -ot a személyes évi jövedelmükből...

Manapság egyre inkább hallani, hogy törvényt hoznak a koldulás ellen... Valóban sok csaló él jól a koldulásból. De miért? Mert nem ismerjük a szegényeinket... És miért nem ismerjük őket? Mert nincs igazi közösség... Ha lenne igazi közösség, akkor tudnánk, hogy kik az igazi rászorulók, és gondot viselnénk rájuk. Segítenénk ha lehetséges, mielőtt még az utcára kerülnének. Ha ismernénk szegényeinket, akkor tudnánk, hogy ki a csaló, és ki az igazi rászoruló... 

(Gal 2:10) Csak legyen gondunk a szegényekre, amit én törekedtem is megtenni.

Manapság, ahelyett, hogy egy pohár vizet adnánk a rászorulónak, rendőrrel vegzáltatjuk és megbírságoltatjuk. A hatóság pedig képes leszakítani neki a koldulásért a büntető cédulát, pedig nagyon jól tudja, hogy az sose lesz képes kifizetni a büntetést...

Régen mindenki szegényebb volt, és ha házat kellett építeni, összegyűltek a szomszédok meg a komák kalákára. Ha lakodalom volt, a közeliek levágtak egy-egy tyúkot, sütöttek néhány tál süteményt és házi kenyeret. Ma pedig irigyen kukucsálunk át a kerítésen, hogy egy építő cég dolgozik a szomszéd udvarán, mi meg nem haladunk. Az emberek ma már nem akarnak segíteni fizetség nélkül...

Mit tegyünk? Zárkózzunk be, okoljuk a világot és szidjuk a rendszert? Azt nem lehet... Nekünk tennünk kell a dolgukat... Fizessük ki tisztességesen az egyházi hozzájárulást és ne akarjuk Istent becsapni. Adjunk ételt az éhezőnek, adjunk vizet a szomjazónak és adjunk ruhát a mezítelennek. De adjunk akár egy szál szivarat a dohányosnak is, ne intelmet a dohányzás ártalmairól, vagy akár egy pohár italt a remegő kezű alkoholistának, és ne akarjuk egyből leszoktatni őt az italról... Segítsünk a munkától és a terhektől roskadozóknak, támogassuk a betegeket és a gyengéket. Ha lehet, akkor pénzzel segítsünk, ne haszontalan, kimustrált kacatokkal. Az pénzadomány hármas örömet okoz: a pillanatnyi biztonságérzet örömét, az elérhető dolgok közüli választás örömét és a vásárlás méltóságának örömét...

Ne akarjunk eget rengető dolgokat tenni, mert már sokan vesztek már el a karitatív vállalkozások és bizniszek hínárjában... Csak kis dolgokat tegyünk, mert aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű (Lk 16:10). Jusson eszünkbe, hogy nagy lesz jutalmunk, mert amikor embertársunkat segítettük, akkor az Úr Jézust segítettük...

(Lk 16:10) Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.

Uram Jézus, bocsáss meg, hogy oly gyakran megfeledkezem az irgalmasság testi cselekedeteiről. Ámen.

Átadta őt anyjának

(Lk 7:11-17) Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: ,,Ne sírj!' Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: ,,Ifjú! Mondom neked: kelj föl!' A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának [1 Kir 17,23]. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: ,,Nagy próféta támadt közöttünk!' És: ,,Isten meglátogatta az ő népét!'. Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.

Egyszer édesapám azt mondta nekem:  - Fiam, ahogy telnek az évek, bizonyos könyveket el kell olvasni… A szüleim nem éltek vallásos életet, ezért aztán fiatal koromban úgy éltem, mint a vadnyúl a mezőn, amely azt se tudja, hogy ég van a feje fölött. Amikor aztán harminc éves lettem, egyszer csak eszembe jutott édesapám mondása, és elhatároztam, hogy kiolvasom a Szentírást. Az első betűtől az utolsóig …

Egy nyári szabadság ideje alatt kezdtem neki. Amint olvastam a Teremtés könyvét, rácsodálkoztam, hogy mennyire ésszerű, milyen érdekes, és arra is, hogy elhiszem azt, amit olvasok... Hű-ha!... - gondoltam magamban. Hiszen akkor nekem van hitem! – és felujjongtam...

Ekkor eldöntöttem, hogy rajtacsípem Istent a szentírásban, milyen is Ő valójában… Kiolvastam és kijegyzeteltem Mózesnek mind az öt könyvét. Aztán rájöttem, hogy ez nem jó így, mert nyugdijas leszek, mire kiolvasom az egész Szentírást. Ekkor, egy ideig a Jelenések könyvével bíbelődtem, majd egy bizonyos sugallatra nekifogtam a Máté evangéliumának. Ebben a könyvben találtam rá Jézusra, a Tanítóra... Ekkor ledöbbentem és elgyönyörödtem... Ez az!... Rájöttem, hogy Ő kell nekem Jézus... Ez az amit kerestem… Ekkor teljesedett be az életemben az az ige, hogy az Atya vezet el a Fiúhoz...

(Jn 6:44;65) Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki .

Az mennyei Atya megadta nekem akkor, hogy rátaláljak az Úr Jézusra... Ő adta a segítő kegyelmet és a Szentlélek vezetését, amikor még azt se tudtam, hogy létezik.

Ezekben az időkben mindig az Úr Jézushoz imádkoztam. De amint lélekben előre haladtam és növekedtem, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy minden gondolatom a mennyei Atya felé irányul. Egy idő után azt vettem észre, hogy imáim egyre inkább a mennyei Atya felé fordulnak. Ekkor megéltem a Lélek által, hogy teljes szívemből, örömmel tudtam kiáltani, hogy: Abba! Atyám (Gal 4:6). Ekkor rájöttem arra is, hogy ez nem cdak úgy, magától történik, hanem az Úr Jézus nyilatkoztatta ki nekem, a mennyei Atyát... 

(Mt 11:27) Senki sem ismeri az Atyát, csak az, akinek a Fiú kijelenti …

(Gal 4:6) Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: „Abba, Atya!”

Egy idő után elkezdtem írni... Amikor egy-két év múlva beleolvastam írásaimba és gondolataimba, elcsodálkoztam. Botorkálva kezdtem el, de egyre inkább fejlődtem. Honnan van mindez? Hiszen tudom, hogy én ki vagyok és mit tudok... Ezt semmiképpen sem tehettem a magam erejéből... Ekkor ráeszméltem, hogy mindez csakis a Szentlélek műve lehet. Aztán, nemsokára eljutottam egy közösségbe, ahol sok olyan emberrel találkoztam, akik az enyémhez hasonló utat jártak be. A közösségben pedig mélyebben megismertem a Szentlelket és az Ő müködését. Így eljutottam a harmadik isteni személyhez, a Szentlélekhez...

Azt gondoltam, hogy nem lesz több ismerkedésem, de tévedtem. Egy idő után, egyre nagyobb feszültséget okozott bennem a Szűzanyához való imádkozás. Az Úr Jézus az egyetlen közvetítő Isten és ember között (1Tim 2:5-6), Ő az egyetlen út az Atyához (Jn 14:6), de ugyanakkor Mária, az Úr Jézus édesanyja. Nem bánthatom meg sem a Szűzanyát, sem pedig az Úr Jézust, azáltal, hogy édesanyját nem tisztelem kellőképpen. Ugyanakkor, az igazságot is feltétlenül meg kellett találnom, és helyére kellett tennem a dolgokat magamban. Ez a kettősség szaggatta lelkemet...

(Jn14:6) Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

(1Tim 2:5-6) Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő Isten és az emberek között: az ember Krisztus Jézus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, hogy tanúságot tegyen a meghatározott időben.

Amint világosságért könyörögtem, hogy ez a kétely eloszoljon, egy jelt kaptam. Volt a szekrényünk tetején, fellítva, egy fekete-fehér berámázatlan csíksomlyói Szűzanya kép. Amint ott könyörögtem a sötétben, a kép egyet koppant a szekrény tetetjén, majd leesett mellém a földre. A képet visszahelyeztem a szekrény tetejére és kipróbáltam mindent, de semmilyen húzat nem dönthette le onnan. Ez nagyon meglepett... Ezután felbuzdulva, keresni kezdtem, és az egyik testvér tanácsára elolvastam a dogmatika könyvbõl a mariológia fejezetet. Amint elolvastam, egy csapásra megszűnt bennem mindenféle kétely és feszültség...

Így jutottam el Máriához, Isten Anyjához, az Egyház Anyjához és János apostol személye által az én személyes égi Édesanyámhoz (Jn 19:26-27). Az Úr Jézus engem is feltámasztott a lelki halálból, majd átadott Édesanyámnak, mintha csak én lettem volna az ő egyetlen fia. Édesanyám pedig nem maradt valahol a messzeségben, hanem közeljött és kijelentette magát nekem. Volt amikor figyelmeztetett, nehogy bajba keveredjek, volt amikor nehéz helyzetben azzal vigasztalt, hogy a gyermek Jézust nyújtotta felém, volt amikor emlőjéből tejjel táplált, hogy növekedjek, és főleg, ott volt mellettem, amikor visszazuhantam, elestem és megütöttem a magam...

(Jn 19:26-27) Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután azt mondta a tanítványnak: „Íme, a te anyád!” És attól az órától magához vette őt a tanítvány.

Az Úr Jézus életre keltett engem és átadott a Szent Kereszt előtt felvonuló Egyház láttára Édesanyámnak, hogy megossza velem is az ő keblének édes melegségét...

 
(Zsolt 131:2) Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem.

Veled is megteszi, ha nem ellenkezel, és elfogadod Őt, mint Megváltódat, Uradat és Királyodat...

Drága mennyei Atyám, köszönöm a sok kegyelmet, amit Szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által adtál nekem, és köszönöm, hogy égi Édesanyát adtál, aki betakar palástjával és oltalmaz engem. Ámen.

Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj

(Lk 7:1-10) Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: ,,Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.' Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: ,,Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: ,,Menj'', elmegy; vagy a másiknak: ,,Gyere'', odajön; és a szolgámnak: ,,Tedd ezt'', megteszi.' Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: ,,Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!' A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.

A szentmise liturgiájában térdre ereszkedünk, öklünket a mellkasunkra helyezzük, és így mondjuk: Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj… Egy alkalommal, a prédikációban, megkérdezte a püspökünk: Gondoltunk-e valaha arra, hogy tényleg nem vagyunk méltók, hogy az Úr Jézus a szívünk hajlékába jőjjön?...

A gyakorló hívő szép lassan eljuthat abba az elfásult állapotba, amikor már nem érzi lelkének valósagos állapotát, bűnösségét. Ilyenkor azt gondolhatja az ember: minden vasárnap, sőt, hétköznap is szentmisére járok, rendszeresen fizetem a kepét, részt veszek az egyházközség életében, a körmeneteken az elsők között vagyok, hordozom a baldakint, a feltámadási szobrot, a keresztet, stb... Hát ez nem elég?...

Ki tudja? Lehet, hogy az ítéletkor, amikor mindezeket felsoroljuk az Úr Jézusnak, mint az a bizonyos zsidó, aki azzal érvelt, hogy: Nem tanítottál-e a mi utcánkban? - akkor az Úr Jézus azt válaszolja nekünk is: Távozz tőlem gonosztevő, nem tudom honnan való vagy (Luk 13:26-27). 

Gondoljuk meg… Van-e a mi vallásosságunknak valamilyen őszinte, igaz, evangéliumi tartalma?... Vagy talán az egész csak egy megszokott vallásos cselekedetsorozat, lelketlen rituális külsőség. Keressük-e még a szűk utat, azt a jézusit, azt a lehetelennek látszót?... Érezzük-e mellkasunkban, szívünkben, a Szentlélek tüzét? Ott a lelkünk mélyén... Halljuk-e még a Lélek szavát? Vagy mindez mára csak egy emlékfoszlány, egy néhai kezdeti tűz, egy rég elhamvadt és kialudt buzgalom...

Egy alkalommal Szent Fausztina nővérnek meghagyta az Úr Jézus, hogy figyelmeztesse a kolostor előljáróját, mert a kolostorban bűnös életet élnek. Ha nem tartanak bűnbánatot és nem térnek meg, akkor Ő kivonul a kolostorból. Hasonlóképpen a mi életünkben is, ha megfeledkezük az Úrról, és bűnös életet élve csak külsőségekben kimerülő vallásos életet élünk, akkor az Úr Jézus kivonulhat az életünkből, és akkor a Szentlélek megszomorodva elhallgathat bennünk (Ef 4:30). Akkor minden külső vallásosságunk már hiábavaló lesz. Hiába dicsérnek bennünket az emberek, hogy milyen jó katolikusok vagyunk, ha az Úr ítélete nem az...

(Ef 4:30) Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára.

Ha ez van az életünkben, akkor bűnbánatot kell tartanunk, vissza kell térnünk az Úr Jézus tanításához, és le kell mondanunk az emberek jó véleményéről, megbecsüléséről, dicséreteiről... Az emberek azt dicsérik, amit ők jónak tartanak, nem törődve Isten dolgaival. Erre nekünk is, mint az Úr Jézus, azt kell válaszunk: Távózz tőlem Sátán! (Mt 8:38). Nekünk is fel kell vennünk keresztünket, és az Úr Jézust kell követnünk...

Uram Jézus, ma is új erővel indulok neki az előttem álló útnak. Segíts visszatalálnom a kezdeti szeretethez. Ámen.

A szálka

(Lk 6:39-42) Hasonlatot is mondott nekik: ,,Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: ,,Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát '', a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből!

Mivelhogy mi emberek mindig csak kifelé nézünk a fejünkből, és a saját személyünket ösztönösen kivonjuk mindenféle megítélés alól, ezért csakis mások szemében látjuk meg a szálkát. A szálkának pedig lennie kell, mert hát az eredeti bűn óta lehetetlen, hogy tökéletlenség ne legyen az emberben. Ezt el kell fogadnunk, mint az emberi élet természetes velejáróját... Bármennyit is küszködünk, bárhány évet is élünk a földön, egy perc sem lesz az életünkben szálka nélkül...

Lassan rájövünk, vagy ráébresztenek embertársaink, hogy mi sem vagyunk kivételek, hogy nekünk is vannak hibáink, nekünk is önmagunkba kell szállnunk és meg kell vizsgálnunk magunkat. Lassan rájövünk, hogy önmagunk vizsgálata, csíszolása, korrigálása, nem más, mint a tanítványság egy-egy lépcsőfoka, vagyis Krisztus követése. Hiszen nincs más mester, akihez mérhetnénk magunkat, csakis a Mester... Kinek a mintájára csiszolódhatnánk? Csakis a Krisztus mintájára... Lassan rájövünk arra is, hogy nem jó, ha csak elméleti szinten sajátítjuk el Krisztus tanítását, és ha csak fejünkből kitekintve mindig másokon észleljük a krisztusi tanítás és az életmód közötti ellentmondásokat. Az igazság egyre inkább a szívünkre hat, és a Szentlélek egyre inkább meggyőz minket, hogy ne másoknál keressük a hibát, hanem a saját életünkben... 

Így aztán rájövünk, hogy a tökéletesedésünk három fokozatból áll:

1. a tanítás hallgatása  és befogadása;

 
2. a tanult dolgok megcselekvése és megélése;

3. a tanítás továbbadása.

Ez a sorrend nem cserélhető fel. A probléma akkor adódik, amikor nem cselekedjük meg, nem éljük meg Krisztus tanítását, de nagy buzgalommal és szigorral akarjuk továbbadni másoknak, illetve megkövetelni azt másoktól. Ez igencsak szembeütközik az igazsággal...

(Mt 5:20) Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában. Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.

És ez bizony komoly figyelmeztetés az üdvösségünkre vonatkozóan.

Ha megtanultuk Krisztus tanítását, és cselekedeteinkben valóban megéljük azt, akkor eljutunk a szelídségre és az alázatosságra. Azt mondja az Úr Jézus, hogy tanuljunk tőle... 

(Mt 11:29) Tanuljatok tõlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívü.

Ha eljutottunk a szelídségre és az alázatosságra, akkor tanításunk, intésünk is szelíd és alázatos lesz (2Tim 2:25-26; 1Pét 3:16). Ekkor már a mi is a Mesterhez hasonlítunk ...

(2Tim 2:25-26) Ellenfeleit szelíden intse, hátha megadja nekik az Isten a megtérést, felismerik az igazságot, és kikerülnek az ördög kelepcéjéből, aki foglyul tartja őket, hogy alávessék magukat akaratának.

(1Pét 3:16) De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak.

Van, aki azt gondolja: Mivel soha nem jutok el a Mester szintjére, ezért soha nem lesz szálkamentes a szemem... Ezért hát soha nem foglalkozok mások szálkáival. Elég nekem a magam baja – gondolja magában - mit törődjek én mások szálkáival. De ez valójában nem más, mint önző begubózás. Az ilyen ember magánakvaló. Az ilyen felfogás a szeretetlenséget és az irgalmasság hiányát tükrözi. A bűnösöket meginteni az irgalmasság lelki cselekedetei közé tartozik. Mindig kaphat az ember ürügyet arra, hogy sorsára hagyja testvérét, de az ilyen ember nem számol azzal, hogy kamat nélkül hagyja az egyetlen talentumát, amelyet egyszer majd az Úr számon fog kérni (Mt 25:26)...

(Mt 25:26) Te mihaszna, lusta szolga! – kiáltott rá ura. – Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam.

Ezért aztán a tökéletesedés és a szálka dolga nem más, mint a szeretetben, szelídségben, alázatosságban és jóságban való növekedés... Amit ma befogadtam, megtanultam és megéltem, azt holnap testvéreimnek is átadom szeretetben, szelídséggel, alázattal és jó példával. Ez egy mindennapos feladat, amely által kéz a kézben haladunk az üdvösség útján...

Jézusom bízom Benned! Ámen.

Erő áradt ki belőle

(Lk 6:12-19) Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.

Erő áradt ki belőle... Ez igen!… Mennyire csiklandozza ez az ezoterikusok fülét... Minden reikis, ezoterikus, dianetikás, táltos meg sámán szeme felcsillan. Lám, hogy amit a ősmagyarok valahol a dicső, pogány, ázsiai múltban tudtak és már akkor ismertek, benne van a bibliában is... Ezt nem a Katolikus Egyház találta ki, se nem a katolikus papok, hanem ez nyilván egy ősi, szkíta vagy pártus örökség... Mi Csíksomlyóra nem a kegytemplomért járunk - mondják ők - se nem a miséért, sem Máriáért, hanem azért, mert Csíksomlyó hegye egy szent hely, ahol az erő árad ki. Ott sugárzik az energia, ott árad ki az erő a hegyen. Mi tudjuk ezt, mert meg is ingáztuk a helyet...

Eféle tévedésekkel találkozunk nap mint nap egyes magyar keresztények között, történelmi felekezettől függetlenül. Vannak akik katolikusoknak voltak keresztelve, vannak akik reformátusoknak, stb. Egy a közös bennük: nem ismerik sem a hitüket, sem a keresztény tanítást. Ezt a fajta tudatlanságot, meg az eltúlzott nemzeti ragaszkodást, sőt nemzetimádást, lelki szomjúságot, vagy akár a kevélységet kihasználva, elragadta őket egy okkult, szektás mozgalom. De ez valójában eretnekség és káromlás. Pedig hát manapság annyira nem divatos valakit leeretnekezni... Állítólag sérti az emberi méltóságot…

De honnan jön ez a tévedés? Hát onnan, hogy az emberek nem ismerik Istent és a teremtés nagy művét. Nem tudják, nem fogják fel, hogy többféle ég van, konkrétan három...

(Ter 1:6-8) Azután újra szólt Isten: "Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!" Meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett. Isten elnevezte a boltozatot égnek.

(ApCsel 1:9)  Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.

(2Kor 12:2)  Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt - hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig.

Az első ég az, amit az emberek mindig is kéknek látnak a fejük fölött: az atmoszféra. A második ég az, amit a modern ember kutat és próbál meghódítani: a kozmosz. A harmadik ég pedig az, ahová az ember nem tud feljutni saját erejéből, hanem csakis az Úr Jézus által: és ez a menny...

Az égben, vagyis mennyben van a mennyei Atya trónusa (ApCsel 7:49), és a föld az Ő a lábainak zsámolya (Mt 5:34-35)...

(Mt 5:34-35) Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek sem az égre, mert az Isten trónja, sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa.

(ApCsel 7:49) Az ég az én trónom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen házat építhetnétek nekem – mondja az Úr – ,vagy hol lehetne pihenőhelyem?

Míg az első két eget a fizikai erők mozgatják, és ezek törvényei uralják, addig az utóbbit csakis a lelki erők. De mivel a lelki erők magasabb rendűek, mint a fizikai erők és törvények, ezért a lelkiek hatást gyakorolnak a fizikaiakra (testiekre) is, de a fizikaiak nem bírnak hatást gyakorolni vissza a lelkiekre. Ezért van az, hogy Isten a napot is meg tudja állítani, vagy fordítani. Ezért van az, hogy az Úr Jézus szólt erővel és hatalommal, és a tenger lecsillapodott (Mk 4:39). Az Úr Jézus, az Ő isteni hatalmával erőt gyakorolt a fizikai törvényekre. És vajon a gravitáció törvényének van-e hatása az angyalokra? Hát méginkább az Úr Jézusra? Nincs... Az Úr Jézus, amikor akart a tengeren járt, vagy felemelkedett a földről, és eltűnt a felhők fölött. Az angyalok is, ha akarnak repülnek, vagy akár lebegnek, és a szentek imájára még a föld is megremeg...

(Józs 10:13) S a Nap megállt, a Hold is megállt, amíg a nép bosszút nem állt ellenségein. De nincs-e megírva az Igazak könyvében? A Nap megállt az ég közepén, s csaknem egy egész napig halogatta lenyugtát.

(2Kir 20:11) Erre Izajás próféta segítségül hívta az Urat s az visszatérítette az árnyékot Ácház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már lement, hátrafelé, tíz fokkal.

(Mk 4:39) Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: „Csendesedj! Némulj el!” A szél elült, s nagy nyugalom lett.

(ApCsel 4:31) Miután így imádkoztak, megremegett a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan beteltek Szentlélekkel, s bátran hirdették Isten igéjét.

(ApCsel 16:26) Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt, és mindnyájuk bilincsei leoldódtak.

Ne tévesszük össze a fizikai energiát és erőt a Szentlélekkel. Még a lelki erőt sem... A Szentlélek, a harmadik isteni személy, az erő pedig az a hatás, amit Ő gyakorol. A lelki erő kihat az alacsonyabb rendű szellemi vagy testi szférákra, és megnyilvánul ott akár a fizikai erő is. De mivel Isten nem csak közvetlenül hat erővel és világosít meg, hanem angyalai által is, ezért az alacsonyabb rendű erőket gyakran az alacsonyabb rendű szellemi teremtmények fejtik ki (Jn 5:4)...

(Jn 5:4) Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.

Ne legyünk alacsony rendű gondolkodásúak és hitűek, hanem emeljük fel szívünket és értelmünket a magasabb rendű szellemi szférákba, oda, ahonnan a magasabb rendű erő árad...

Uram Jézus, Te minden teremtett dolog fölött állsz. Óvj meg minket minden káromlástól és tévedéstől. Add nekünk, hogy birtokoljuk Szentlelkedet és az Ő ajándékait, hogy szolgálhassunk Neked. Ámen.