Mindenkit magamhoz vonzok

(Jn 12:28-33) Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg.

Manapság egyre furcsább dolgok történnek a világban és az egyházban. Minden értelmes, tájékozódó ember felteszi magában a kérdést: Mi történik valójában? Miért vannak ezek a dolgok?...  A válasz szerintem nagyon egyszerű: Mindez azért történik, mert kezd eltünni a hit a földről. Maga az Úr Jézus is feltette annak idején a kérdést:

(Lk 18:8) De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?...

De hát annyi keresztény felekezet van, annyi vallásos rendezvény van... Hogyhogy nincs hit? Hát úgy, hogy egy dolog a vallásosság és más dolog a hit.

A hitnek több fokozata van: 

- a természetes hit: nem szakad le alattam a híd, a szék, stb.

- a távolról szemlélődő hit: érdekel amit mondanak Istenről, de csak távolról;

- az igaznak tartó hit: hiszem amit Istenről mondanak, de még nem élek úgy;

- az élő hit: Isten igéi, parancsolatai szerint élek és megtapasztalom Őt az életemben;

- a belülről tanító hit: eltelek Szenlélekkel, Aki feltárja bennem Isten igéinek és igazságainak összefüggéseit. 

A hit csúcsa és forrása az Oltáriszentség, vagyis az Eucharisztia. Addig van hit a földön, amíg hisznek a szentmiseáldozatban és az Oltáriszentségben, amelyben valóságosan jelen van a megdicsőült Úr Jézus Krisztus.

Az Oltáriszentségben való hit nem ma kezdett gyengülni, hanem már a középkorban a reformációval. A protestánsok gyakorlatilag megtagadták mindazt, ami a hit és az Egyház magtartó ereje: a papságot (vagyis az egyházirendet), a szentségeket: különösen a szentgyónást  és az Oltáriszentséget. Náluk nincs pap, csak lelkipásztor, nincs szentmise csak istentisztelet és nincs Oltáriszentség csak megemlékezõ Úrvacsora... Nem hiszik, hogy az Oltáriszentségben valóságosan jelen van a feltámadt, élő Úr Jézus Krisztus és a szentségimádást bálványimádásnak minősítik.

Mi azonban hisszük, hogy az Oltáriszentségben, a kenyér és a bor színe alatt, a feltámadt Úr Jézus Krisztus van jelen. Az Oltáriszentségben ott van a megfeszített, értünk szentvedõ Úr Jézus Krisztus, az Ő szent testével és vérével. De nem csak az Ő megváltó kereszthalála van benne, hanem az egész teremtett világ és az egész üdvtörténet. Ha az Oltáriszentségben benne van az Ő megfeszítése, akkor benne van az Õ halála is. Ha benne van az Õ halála, akkor benne van az Ő feltámadása is. Ha benne van az Ő feltámadása, akkor benne van az Ő megdicsõülése is. Mivel Õ a Fõ, Krisztus misztikus testének, az Egyháznak Feje, Benne foglaltatik össze minden, hogy mindenekkel Benne engesztelõdjön ki a mennyei Atya.

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Tehát az Eucharisztiában, a feltámadt Úr Jézus szent testében és vérében foglaltatik össze az egész világmindenség: a teremtés műve, Ádám és az õsatyák sora, Ábrahám és a pátriárkák sora, a próféták és minden ószövetségi választott... Az Eucharisztia, mint az üdvtörténet misztikus színpadja, az ő középpontjában, valóságosan megjeleníti az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztáldozatát és kínhalálát. Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre... Továbbá, benne van az Eucharisztiában minden megváltott hívő ember, egésszen a világ végezetéig...  Mindezeket, az Úr Jézus Krisztus, a szentmisét bemutató pap szava és keze által hozza létre, a Szentlélek közremüködésével, a konszekrációban, hogy az Atya kebelére vigyen minden szentáldozót, oda ahol Õ maga is van.

(Jn 1:18) Istent soha senki sem látta: az Egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

A szentmisében, az átváltoztatásban, amikor a kenyér és a bor valóságosan Krisztus testévé és vérévé változik, valóságos Ajtó nyílik a mennyre, amelyen Krisztus jön le hozzánk és amelyen mi emelkedünk fel Õbenne a mennyei Atyához. Ő magára vette emberségünket, hogy részesítsen minket az Ő isteni természetében. Ekkor, a szentáldozásban, már elõvételezzük Krisztusban a feltámadást és az örök életet.

Az Eucharisztiában nincs idő, hanem csak az örökkévalóság. Az alatt a kb. 10 perc alatt, amíg a szentség elveszíti a látható színét a szánkban, mert feloldódik (a természetes anyaga), isteni élet tölti be a szívünket és lényünket. Ez idő alatt, Krisztus által, a mennyei Atya kebelén vagyunk az örökkévalóságban, Aki azt mondta Mózesnek az égő csipkeborkornál, hogy: Én vagyok az aki VAN (Kiv 3:14), vagyis az örök jelen...

A szentmisében, az Úr Jézus maga az oltár, a pap és az áldozati bárány... Ő az Ajtó a mennybe (Jn 10:9), Ő a feltámadás és az élet (Jn 11:25). Aki eszi az Õ testét és issza az Õ vérét, annak örök élete van:

(Jn 6:35-57)  Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.

Ez nem vita tárgya és ezen nincs amit okoskodni... Azért nem lehet vita tárgya, mert itt az örök életről van szó. Még ha - mint abszurdum - nem is lenne mindez igaz, akkor is hinnék benne, mert oly nagy igéret fűződik hozzá. Ezt az igazságot nem lehet bizonyítani és amikor már lehetne, akkor már túl késõ lenne. Ezért aztán valaki vagy hisz az Oltáriszentségben, mint egy gyermek, a Katolikus Egyház tanítása szerint, vagy nem hisz...

Manapság egyre több katolikus püspök és pap veszíti el a hitét az Eucharisztiában. Érvényesen miséznek, a feltámadt Úr Jézus Krisztus szent teste és vére létre jön kezeik között, és mégsem hiszik e nagy misztériumot. Németországban, ahelyett hogy a protestánsok térnének vissza a Katolikus Egyházhoz, inkább szentáldozásban részesítenek olyan protestánsokat, akik se nem tagjai a Katolikus Egyháznak, se nem járultak szentgyónáshoz, se nem is hisznek az Eucharisztiában a katolikus hit szerint...

Szent Pál erőteljesen figyelmeztet mindenkit, hogy vizsgálja meg önmagát, mielőtt az Úr testét magához venné, mert ha nem hisz benne, ha méltatlanul veszi magához, akkor nem áldást, hanem átkot vesz magához. Ez pedig nem más, mint szentségtörés...

(1Kor 11:23-29) Az Úrtól kaptam ugyanis, amit közöltem veletek: az Úr Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: „(Vegyétek és egyétek), ez az én testem, melyet értetek (adok). Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után (fogta) a kelyhet és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, s e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből, és igyék a kehelyből, mert aki (méltatlanul) eszik és iszik, anélkül hogy megkülönböztetné (az Úr) testét, tulajdon ítéletét eszi és issza.

Itt a méltatlansággal kapcsolatosan Szent Pál nem csak a lélek bűnös állapotára utal, hanem arra is, hogy hisz-e a szentáldozáshoz járuló ember a valóságos jelenlétben, abban hogy nem egyszerű kenyeret és bort fogyaszt, hanem az Úr Jézus feltámadt és megdicsőűlt testét...

Továbbá, ha valaki azt hinné, hogy az Úr Jézus csak a szentáldozás ideje alatt van jelen az Eucharisztiában és utána „visszavonul”, hogy megint csak egyszerű kenyér legyen az ostya, az is téved, mert az Úr nem a visszavonás Istene... Õ amit megcselekszik, az meg van cselekedve és az átváltoztatott szentostya addig marad Krisztus valóságos teste, amíg a szentség színének elemei megmaradnak...

(1 Kor 14:33 Károli) Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében.

Sokan nem értik Isten szerénységét az Eucharisztiában. Isten a legparányibb darabocskában is teljesen jelen van. Egyesek figyelik, hogy megcsillan-e, áraszt-e fénysugarakat az Oltáriszentség... Valóban, sok eucharisztikus csoda történt már az egyház történelme során, de mindegyiknek csakis az volt a szerepe, hogy a hitetlenek hitét erõsítse. Ha megnyílna a lelki szemünk és láthatnánk, hogy milyen is valójában az Úr az Eucharisztia színe alatt, akkor olyan nagy fényességet látnánk, hogy abba rögtön belehalnánk. Amikor Mózes kérte az Urat, hogy bár csak egyszer láthassa az Õ arcát, akkor azt mondta neki, hogy ez nem lehetséges, mert ember nem maradhat életben ebben a világban, ha meglátja az Õ arcát. Ezért az Úr betakarta Mózest és csak hátulról láthatta az Úr elvonulását:

(Kiv 33:18-23) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd ezt mondta az ÚR: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.

Aztán vannak akik azt hiszik, hogy a szentáldozás magánűgy... Azt gondolják, hogy ki és hogyan áldozik, az csakis rá tartozik. Pedig valójában a szentáldozás a legnagyobb közösségi, egyesítő, szent cselekmény, amelyet a Szentlélek egyesítő ereje hoz létre.

(1 Kor 10:15-17) Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

Mennyivel gazdagabb a mi hitünk! Ha valóban ismernék Krisztus szeretetét és jóságát, látván hitünk gazdagságát, nem félnének a protestánsok attól, hogy a bálványimádás bűnébe esnek. Még ha tévednének is, a különítéletnél mentség lenne számukra e magasztos hit magyarázata. Azoknak viszont, akik arra vannak rendelve, hogy átváltoztassák a kenyeret és a bort a szentmisében, az Úr Jézus szent testévé és vérévé, de nem hisznek Benne, illetve folyamatosan szentségtörést követnek el, azoknak nincs mentségük...

Az Eucharisztia az elhalt búzaszem ezerszeres termése (Jn 12:24), amelyben a test szerint meghalt Úr Jézus Krisztus sokszoroson megjelenik megdicsőülten, a kovásztalan kenyér színe alatt. 

Az Eucharisztia az egykori kenyérszaporítás megdicsõült beteljesülése (Lk 9:16-17). Akkor az emberek a folyamatosan újra megtelő kenyeres kosaraknál dúlakodtak, ma pedig a szentséget őrző cibóriumhoz tolakodnak, az örök élet kenyeréért. És a hét, illetve a tizenkét kosár maradék is megvan a szentségimádási imaórákban, hogy semmi el ne vesszen...

Az Egyház szíve a nagycsütörtöki utolsó vacsora. Itt alapította meg az Úr Jézus a szentmisét, a papságot (az egyházirendet) és az Eucharisztiát. Aki hozzányúl és egyfajta emberi szolidaritás eszközévé degradálja ezeket, az az Egyház szívét és a sokasság üdvösségszerzõ szentségeit sérti meg. Ne ejtsen meg bennünket a szemfényvesztő álszeretet és álirgalmasság... Nincsen szeretetet és irgalmasság csakis az igazságban. Az igazság pedig nem egy állítás, hanem egy isteni személy, maga Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Aki az út, az igazság és az élet ( Jn 14:6). Ő az Õsszentség, minden szentség forrása...

Az Õsszentség, a legméltóságosabb Oltáriszentségben, vonzon minket is magához, amint mondotta az Úr Jézus Nikodémusnak a rézkígyóról, vagy mint a példázatban, a sivatagban kidőlt tetem vonza sasokat a pusztában:

(Jn 3:14-16) Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. ( v.ö Jn 12:32);

(Lk 17:37) Erre megkérdezték tőle: Hol lesz ez, Uram? Ő azt felelte nekik: Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.

A test az Eucharisztiát szemlélteti, a sasok pedig a hívõket:

(Iz 40:31) De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Az Úr örök ragyogó fényforrás. Ő felmagasztaltatott mindenek fölé és mágnesként vonz magához minden szikrányi csillagot, minden Őbenne hívő értelmes lelket (Dán 12:3). Adja meg az Úr, hogy szárnyaljunk, mint a sasok, fussunk, mint a bajnokok, hogy eljussunk a célba, ahol elnyerjük jutalmunkat, az örök élet koronáját.

Ima: Uram Jézus, Te tudod, hogy emberi erõvel senkit sem lehet elvezetni az Eucharisztiában való hitre. Add segítő kegyelmedet, hogy mindaz, aki olvassa ezeket a sorokat, eljusson a hit teljességére. Ámen.

A választottak

(Mt 22:11-14) Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.

Kik a választottak? Olyan személyek, akik eleve arra vannak rendelve, hogy üdvözüljenek? Akkor hát csak az üdvözülhet, aki arra van predesztinálva?... Nem, Szent Pál világosan kifejti a Timoteusnak írt elsõ levelében, hogy minden ember meg van híva az üdvösségre...

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.

Tehát az a kérdés, hogy kik a választottak, és hogy mi közéjük tartozunk-e? Ehez meg kell néznünk a szentírásban, hogy milyen kiválasztottságok voltak és  kiket választott ki az Úr az idõk folyamán.

1. Az Úr kiválasztotta Ábrahámot (Ter 12:1), hogy atyja legyen mind a körülmetélteknek, mind a körülmetéletleneknek és benne (vele) kezdje el az üdvtörténetet...

(Róm 4:11)  A körülmetélés jelét mint a körülmetéletlenségben nyert hitbeli megigazulás pecsétjét azért kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hadd legyen nekik is részük a megigazulásban, és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is.

2. Továbbá,  az Úr kiválasztotta Izrael népét, hogy általa és benne készítse elő a Törvény uralma alatt (Róm 6:14) az Üdvözítő eljövetelét...

(Ez 20:5)  Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izraelt, s Jákob nemzetsége felé kinyújtottam a kezem, a tudtukra adtam Egyiptom földjén, kezemet esküre emelve, ezekkel a szavakkal: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

3. Aztán kiválasztotta Izrael törzsei közül Lévi törzsét a szent szolgálatra és Judát meg Jeruzsálemet lakóhelyül...

(MTörv 18:5) Mert az Úr, a te Istened őt választotta ki összes törzsed közül, hogy az Úr, a te Istened színe előtt legyen, ellássa a szent szolgálatot és áldást osszon az Úr nevében ő és fiai örökre.

(Zak 2:16) Júda az Úré lesz,
mint az ő öröksége a szent földön,
és ő újra kiválasztja Jeruzsálemet.

4. Majd az Úr kiválasztotta Dávidot, királlyá tette Izrael fölött és trónját örökre megszilárdította (1Krón 17:12), hogy az ő házából származzon az Üdvözítő...

(1Sám 16:8-12) Ekkor Abínádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Azután Sammát vezette oda Isai, de Sámuel ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Hét fiát vezette így oda Isai Sámuel elé, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az ÚR. Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az!

(1Kir 8:16) Attól a naptól, hogy népemet, Izraelt kivezettem Egyiptomból, Izrael törzsei közül nem választottam ki egyik várost sem arra, hogy házat építsen nekem nevem hajlékául; Dávidot választottam ki, hogy uralkodjék népem fölött.

(Mt 22:41-45) Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé. Ő azt kérdezte: Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által urának, amikor ezt mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid URának nevezi őt, miképpen lehet a fia?

5. Az idők teljességében, az Úr kiválasztotta Józsefet és Máriát, hogy mint Szent Család, befogadják Isten Fiát. Ők nevelték Jézust, az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29)...

(Mt 1:18-21) Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.

A kiválasztottságban az abszolut elsőbbség Máriáé, a Szûzanyáé. Ő áll legközelebb Istenhez. Ő Isten Anyja, istenszűlő, aki Isten Fiát hordozta a szíve alatt és aki génjeit adta a Megváltó testének. Utána jön Szent József, az Egyház patrónusa, aki befogadta házába az Üdvözítőt, és aki az Úr Jézus gondviselő, nevelõ atyja volt.

6. Aztán az Úr Jézus kiválasztotta a Tizenkettőt, az apostolokat, hogy ők legyenek az Egyház fundamentuma...

(Mk 3:16-19) Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai; továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust  és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.

(Ef 2:20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus...

(Jel 21:14) A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

                                                            

7. Majd amikor az apostolok - eltelve a Szentlélek erejével - elkezdték küldetésük véghezvitelét, vagyis az evangélium hirdetését és az Egyház építését, akkor további választottak csatlakoztak hozzájuk. Ekkor püspököket és presbitereket állítottak a közösségek éllére. Ez így van ma is, és így lesz mindvégig, az idők végezetéig…

(1Tessz 1:2-4) Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban, mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát; mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.

Tehát akkor kik a választottak?...

A választottak elsősorban azok a személyek, akiket az Úr arra rendelt, hogy általuk vigye véghez az egész emberiségre vonatkozó üdvözítő tervét és akiknek az a szerep jutott, hogy sokak üdvösségéért szolgáljanak Istennek és embertársaiknak. Továbbá, választottak mindazok, akik üdvözülnek...

Ha valaki belefog egy munkába, akkor valahol meg kell ragadnia a munkát, valahol el kell kezdenie a tevékenységet. Hogy hol fogja meg a mester az anyagot, ő dönti el, és az anyag nem kommentálhatja a mester döntését. De a fejsze sem dicsekedhet azzal szemben, aki vág vele (Iz 10:15). Ezért szükségesek a választottak és ezért nem lehet háborogni, kommentálni a választottságot a mai demokratikus felfogás szerint... 

Ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy a választottak kiváltságosak is. Amikor a Zebedeus testvérek anyja kiváltságot kért fiai számára, akkor az Úr Jézus visszautasította õket...

(Mt 20 22-23) Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette.

Az Úr mindentudó és végtelen hatalmú. Ezért, az Ő hatalma és akarata szerint, létezik egy szent és örök hierarchia, amelyben mindenki a maga helyére kerül, ahol mindenki örökre boldog lesz...

(Mt 19:30) Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.

(Mt 23:11) Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!

(Lk 14:10) Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ‘Barátom! Menj följebb!’ Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt.

Mit tehetünk, hogy mi is választottak legyünk? A predesztináltság és a szabad akarat felfoghatatlan kombinációja között, három dolgot tarthatunk szem elõtt: 

1. higgyünk az evangéliumban ( Mk 1:15);  2. válasszuk a szûk kaput  meg a szûk utat (Mt 7:14; amely végül is Krisztus keresztútja); 

3. szentelõdjünk meg Isten kegyelmébõl.

1. Aki hisz az evangéliumban üdvözül, aki nem hisz az elkárhozik...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik.
 

2. Válasszuk a szűk kaput, szűk utat, amely Krisztus keresztútja...

(Mt 7:13-14) A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.

(Mt 16:24) Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!
 

3. Isten kegyelme által újuljunk meg gondolkodásunkban, lelkünkben és életünkben. Öltsük magunkra Krisztust...

(Ef 4:20:23) Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok  felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

(1 Kor 6:11) Pedig néhányan ilyenek voltatok: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.

Akik nem engedelmesek és nem követik e három lépést, még ha meg vannak is keresztelve, meglehet, hogy nem kapnak helyet a választottak között, a szentek közösségében. Sokan vannak elhívottak a keresztség által, de kevesen vannak választottak, akik meg is cselekszik a mennyei Atya akaratát...

(Mt 22:13-14) Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.

(Mt 7:21) Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

A választottak sok kisértésnek, veszélynek és megpróbáltatásnak vannak kitéve földi életük során, amint Krisztus is sokat szenvedett...

(Zsid 5:7-9) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.

(Mt 24:24) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék.

Senki üdvössége felõl nem eshetünk kétségbe, mert Isten minden embert meghívott országába. A kérdés az, hogy mi eleget teszünk-e a meghívásnak és kellőképpen jelenünk-e meg a királyi mennyegzőn?...

Ima: Uram Jézus, add nekem Szentlelkedet, a Bölcsesség Lelkét, hogy felismerjem azokat az akadályokat, amelyek alkalmatlanná tennének a mennyei lakomára. Ámen.
 

 

Megismerte

(Ter 4:1) Az ember megismerte feleségét, Évát, ez fogant, megszülte Kaint, és így szólt: „Isten segítségével embert hoztam a világra.”

(Ter 4:25) Ádám megismerte feleségét, és az fiút szült neki, akit Szetnek nevezett, „mert – úgymond – Isten más utódot adott nekem Ábel helyett, akit Kain megölt.”

Ez a kifejezés, hogy “megismerte”, nagyon mély értelmet rejt magában... Mi, amikor azt mondjuk valakiről, hogy megismertük, akkor leginkább arra gondolunk, hogy kiismertük annak az embernek jó és rossz tulajdonságait. Itt azonban arról van szó, hogy egy férfi és egy nő, akik korábban nem ismerték egymást, házaséletükben, szerelemeskedésükben, teljes közelségből megtapasztalják, megismerik egymás lelkét és testét, de kiváltképpen a testét. A két test öszetapad, egyesül és megtapasztalják mindazt az jót, örömet, amit Isten ajándékozott az embernek a gyermekáldással együtt. Annyira megismerik egymást, hogy lelkükbe beleég egymás testének illata, hajlatai, idomai, stb... A költők, a zenészek gyakran megéneklik szerelmük testének megismert szépségeit…

Amint a lelkiek magasabbrendűek a testieknél, úgy a lelki megismerés is magasabbrendû a testi megismerésnél. Az analógiából egyhamar eljutunk arra a felismerésre, hogy a lélek megismerése, igazán csak belülről lehetséges, a lélekbe való behatolással és átjárással. Erre egyedül csak Isten képes, az Ő Szentlelke által, mert a Szentlélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is…

(1 Kor 2:10) Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.

(Zsid 4:12) Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait.

Valamikor, egy konferencián, azt kérdezte az előadó pap, hogy mi a házasság szentségének az alapja. Én erre sietve rávágtam, hogy a (Mt 19:6), amikor az Úr Jézus kijelentette a házasság felbonthatatlanságát...

(Mt 19:6) Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.

A pap azonban nem adott nekem igazat, és azt állította, hogy a házasság szentsége valójában az Oltáriszentségben és annak alapításában áll (Mt 26:26-28). Ekkor én ezt nem értettem. Kifejtette, hogy valójában, a szentáldozás hasonlatos egy szerelmes egyesüléshez, amely a Vőlegény, vagyis Krisztus és a hívő között jön létre lélekben, misztikus módon, a szentáldozásban. A Vőlegény szerelmes a Menyasszonyába, az Egyházába és nászéjszakára hívja, hogy aztán az Ő felesége legyen mindörökre...

(Ef 5:31-32) Ezért hagyja el az ember atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek.” Nagy ez a titok, én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom.

(Iz 62:5) Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szűzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd; és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.

(Én 7:11-13) A kedvesemé vagyok én, ő meg utánam eped. Jöjj, kedvesem! Menjünk a mezőre, szálljunk meg a tanyákon: reggel menjünk a szőlőkbe, lássuk, kihajtott-e már a szőlő, kinyílt-e a virágja, virágban áll-e a gránátalma? Ott adom neked szerelmemet!  

És az egész Éneke éneke ezt a szerelmet énekeli meg...

Ennek ellentéte, amikor az Úr Jézus azokról szól, akik nem cselekszik meg a mennyei Atya akaratát...

(Mt 7:21-23) Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? – Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!

Fontos megjegyeznük, hogy itt az „ismertelek” kifejezés nem egy köszönőviszonyi ismeretségre utal, hanem a legközelebbi megismerésre, vagyis belülről való lelki megismerésre.

Tulajdonképpen, itt azt kell értenünk, hogy azok, akiket soha sem ismert meg az Úr, azok soha sem birtokolták a Szentlelket, az Atya és a Fiú Lelkét, Akit a Fiú küldött a világba (Jn 16:7). Az ilyen prófétáknál jelen van ugyan a Szentlélek, mert hiszen használják adományait, de csak mellettük van és nem bennük. Adja nekik a Szentlélek az adományokat: a prófétálást, a gyógyítás adományát, az erő adományát, stb., mert az Úr ott is arat, ahol nem vetett (Mt 25:26). Azonban Isten Lelke soha sem ismeri meg őket, szerelmes módon, betöltve szívüket. Mivel ezek nem cselekszik meg a mennyei Atya akaratát, ezért a Szentlélek megszomorodik és nem vesz szálást bennük...

(Ef 4:30) És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára.

Egy alkalommal, eljött hozzánk egy híres evangelizátor és imádkozott az imacsoportunk tagjaiért. A Szentlélek nagyon kiáradt és több testvérnél manifesztálódások történtek, amelyek a Szentlélek kiáradását jelezték. Én nem éreztem abszolut semmit... Az egyik testvér körbe-körbe forgot, behúnyt szemmel. Később elmondta, hogy érezte, amint a Szentlélek nagyon közel van hozzá és égeti őt, mint egy kürtöskalácsot. Ezért ő forogni kezdett, hogy szimbólikusan, minden oldalról "süsse" meg őt a Szentlélek. Ekkor irigykedve hallgattam őt..Bezzeg neki... Ma azonban figyelmeztetném, hogy bizony ez nem valami jó jel. A Szentlélek nem kivülről kell égessen minket, hanem belülről, mert ahogyan a szerelmespár megismeri egymást, úgy a Szentlélek is belülrõl ismer meg minket, belülről süti át szívünket, lelkünket. Ha csak kivülről sütötte őt a Szentlélek, akkor nincs-e valami gond az ő életében, ami miatt a Szentlélek nem tölti be a szívét meg a lelkét?... Meglehet, hogy a Szentlélek adja ugyan neki kivülről az adományait, de nem tölti be szívét, vagyis ő maga nem birtokolja a Szentlelket. Persze, ez csak egy feltételezés, ami arra az esetre vonatkozik. Azóta ki tudja hogyan állnak a dolgok...

Életünk célja egyesülni Istennel, ami úgy történik, hogy betöltekezünk a Szentlélekkel. Ha Istené nem leszünk, akkor hiába éltünk. Kérjük a bölcsességet, hogy a mennyei Atya akaratát felismerjük és megcselekedjük. Törekedjünk arra, hogy elnyerjük a Szentlelket, üdvösségünk zálogát...

(Ef 1:13-14) Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.

 (Ef 1:13-14 Károli) A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével, A ki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.

Ima: Uram Jézus, hála és dicsőség Neked, hogy kiengeszteltél minket a mennyei Atyával és benned élünk a Szentlélek által. Uram, áraszd ki szívünkben bőségesen Szentlekedet. Ámen.

 

Szent Pál intelmei a filippiekhez írt levelében

(Fil 1:27) Éljetek hát Krisztus evangéliumához méltóan.

(Fil 2:3-4) Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.

(Fil 2:12) Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket.

(Fil 2:14-16) Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz.

(Fil 3:1) Egyébként, testvéreim, örüljetek az Úrban.

(Fil 3:2-4)  Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól. A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk, s nem a testben bízunk, bár magam a testben is bizakodhatnék.

(Fil 3:14-15) Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így!

(Fil 3:16)  ...amit már elértünk, abban tartsunk ki.

(Fil 3:17 ) Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan!

(Fil 4:4) Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.

(Fil 4:6) Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.

(Fil 4:8-9) Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.

A bölcsesség kezdete az Úr félelme

(Péld 1:7) A bölcsesség kezdete az Úr félelme. A balgák a bölcsességet és az intést megvetik.

(Péld 9:10-11) A bölcsesség kezdete az Úr félelme, s a Szentnek ismerete okosság, mert általam sokasodnak napjaid, és lesz még több életéved.

(Zsolt 111:10) A bölcsesség kezdete az Úr félelme, helyesen gondolkodik mindenki, aki aszerint cselekszik; dicsérete megmarad örökkön örökké.

(Sir 1:16) A bölcsesség kezdete az Úr félelme. Ezt az Úr a hívőkkel együtt, anyjuk méhében teremti, a kiválasztott nőkkel együtt jár, s az igazakban és a hívőkben megnyilvánul.

Mi a bölcsesség? A bölcsesség, a Szentlélek egyik ajándéka. Az Úr Jézusról így jövendölt Izajás próféta...

(Iz 11:1-3) Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből. Rajta nyugszik az Úr lelke: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében.

 

Ebben az igerészben hét ajándékot találunk meg: bölcsesség, értelem, jótanács, erõsség, tudomány, istenfélelem és jámborság (kedve telik).
 

A bölcsesség ajándéka

A bölcsesség ajándékának néhány meghatározása:

1. „A Szentlélek első és legnagyobb ajándéka a bölcsesség, amely a magasságból kapott fény: különleges részvétel Isten misztikus és fennséges ismeretében. Ebből a magasabb szintű bölcsességből egy újfajta, szeretettel átitatott megismerés fakad, amelynek segítségével a lélek közelebb kerül az isteni dolgokhoz. A bölcs tudás emellett megadja nekünk azt a különleges képességet, hogy az emberi dolgokat Isten fényességében, az ő mércéjével mérjük. Ez az ajándék megvilágosítja a keresztény embert, aki így beleláthat a világ dolgaiba. A teremtés valódi értékeit senki más nem képes úgy felismerni, mint az, aki Isten szemével néz a világra.” ( Forrás: Szentlélek ajndékai - Magyar Kurir)

2. A bölcsesség lelke: A bölcsesség a dolgok helyes értékelését jelenti, amelyet nem zavar meg a földi dolgok vonzása, és így az ember a bölcsesség lelke által a múló dolgokat nem helyezi Isten és a lelki dolgok elé. A bölcsesség ismeri a jézusi mondást: „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja”. Nem veti meg a teremtett világot, földi feladatait, hiszen a bölcs ember tudja, hogy ezek által jut el Istenhez, de az Egyház egyik könyörgése szerint úgy használja a földi dolgokat, hogy közbe ne veszítse el az örökkévalókat. A bölcsesség lelke nyíltságra képesít Istennel és az emberekkel szemben. Készséget ad az igazság elfogadására, életünk megalapozására.” ( Forrás: Ft.Darvas-Kozma József esperes-plébános prédikciója, 2005 Pünkösdjén, a Csíkszeredai Szent Kereszt Fõplébánián)

Tehát a bölcsesség ajándékát, a szentírás  szerint, az istenfélelem ajándéka előzi meg. Az istenfélelem nem egy valamiféle rettegő félése Istennek, mert az az ördögökre jellemző, hanem egy felelõs tudat,  józan felismerés és kellõ, alázatos tisztelet, amellyel felemeljük szívünket a mi örökkön élõ, szerető és gondviselő Istenünkhöz, hatalmas égi Királyunkhoz.

 

A kerügmatikus evangelizáció

Ma sokan a kerügmatikus evangelizáció mellett kardoskodnak, - szembeállítva azt a hitoktatásal, a katekézissel - amely által, szerintük,  erõteljesen és hatékonyan mutatják be a kerügma pontjai által az örömhírt.

Ezek a pontok a következők:

1. Isten szeretete;

2. A bűn;

3. A megváltás;

4. Hit és megtérés;

5. A Szentlélek;

6. A közösség.

A kerügma hirdetése, az egyik kerügmatikus evangelizációs közösségben így van meghatározva:

„A kérügma tartalma nem lehet más, mint Jézus és az apostolok kérügmája a saját üdvösségtörténeti értelmezési helyzetükben. Nem tehetünk hozzá, és nem vehetünk el belőle semmit: Jézus áll a kérügma középpontjában!

1. Isten személyesen szereti az embert, akit jónak alkotott. Engem szeret.
2. Csakhogy ezt nem tapasztalom, mert elszakadtam Istentől. Ez a bűn, mely rám telepedve fogva tart.
3. Isten elküldte a Fiút, Jézust, hogy megmentse a bűnöst. Halála és feltámadása győzelmet szerzett a bűn felett, megdicsőülése megnyitotta az Istenhez visszavezető utat.
4. A felkínált üdvösséget, mint ígéretet a hitemmel fogadom be, és életem gyökeres megváltoztatásával, a megtéréssel indul el, melyben Jézust ismerem el Úrnak felettem.
5. A Szentlélek a hívők számára tartogatott ajándék, aki a bensőmbe kiáradva alakít át. Ez az újjászületés Isten Országára.
6. A közösség nem csupán következménye a kérügmának, hanem része: helyreáll a bűn által széttört egység és szeretet körülöttem.

A kérügma természete megköveteli, hogy elköteleződést kiváltó örömhírként jelentsük be! Ha csupán tanítunk a „hitigazságokról”, nem hirdetünk örömhírt. Világos számunkra, hogy a magyar egyházban a kérügma nagy hiánycikk. A nálunk tanult evangelizátorok egyértelmű jellemzője, hogy kérügmatikus mentalitásúak.” ( Forrás: Szent András Evangelizációs Iskola).

 

Rossz tapasztalataim

Ezzel az a rossz tapasztalatom, hogy gyakorlatilag, egy teljesen világias mentalitású ember, nagyon rövid idő alatt, örömmel ismeri meg és fogadja be Isten szeretetét, elméletileg átfutja a bűn, a megváltás, a hit és megtérés témáját, részesül a Szentlélek kiáradásában és a végén, jó esteben, még közösségbe is kezd járni. Aztán, amint már több esetben is láttam, néhány év közösségi élet után, kezdenek előjönni a problémák: a testvérke kibérmálkozik az egyházból és elmegy egy szektába, a testvérke egy baráttal, barátnővel jelenik meg a közösségben, akivel persze paráznaságban, vadházasságban él, a testvérke téves eszméket, hitelemeket kezd magáévá tenni, amelyek nem egyeznek az egyház tanításával, a testvérke nem tanusít legcsekélyebb együttérzést sem a betegek, szegények és az elesettek iránt, vagy a testvérke a pénz és az önmegvalósítás után kezd rohangálni...

Akkor, hogyan is állunk a kerügmatikus evangelizációval?.. Tényleg nem jó, nem kell az evangelizációban a hitigazságokat tanítani, leszögezni?... A hitigazságok, a katekizmus, a dogmák tanítása tényleg nem szükséges az evangelizációhoz?... Ha nem szögezzük le jóelõre az Istennel kötött örök szövetség követelményeit, akkor a megtérõ ember hogyan tudatosítja, hogy mire is kötelezõdik el?...

 

Egy teljesebb evangelizáció?

Énnekem megadatott az a nagy ajándék, hogy a megtérésem, Isten közvetlen fenyítése által történt meg. A saját életemben történõ, félelmetes események által, felismertem, hogy Isten ott van fölöttem az égben és vele nem lehet packázni. Vagy megtérek vagy elveszek… Rettegésben, félelmekben, kételyekben éltem hónapokig, amíg annyira megtértem, hogy elkezdtem keresni Istent az írásokban. Csak hosszú idő után ismertem fel Isten szeretetét… Aztán Isten szeretete és irgalma vezetett el a bűnbánatra (Róm 2:4), majd a bűnbánat vezetett el a megtérés fokozatainak lépcsőjéhez. Valójában, ekkor kezdődött el az igazi, istenes életem és megszentelődésem. Ha nincs jó alapozás, akkor nincs ahonnan legyen tiszta és szilárd hit...

 

Ha nem ismerjük meg Isten félelmét, akkor fennáll a veszélye annak, hogy kialakul bennünk egyfajta vallásos, bennfentes, szenteskedõ orcátlanság, amelyben arra vetemedhetünk, hogy Istent egyfajta “havernak” gondoljuk, akit esetleg vállon is veregethetünk. Az istenfélelem ajándéka elvezet minket  arra a bölcsességre, amely az értelem és a tudomány ajándékaival karöltve, segít felfognunk, hogy ki is valójában Isten, Ő, Aki megteremtett minket, megváltott minket, Aki gondunkat viseli, szeret és meghív minket országába, az örök boldogságba.

 

A kerügmatikus evangelizáció jó és élettel teli módszer, amely gyors és hatékony lehet, de szerintem ott kellene legyen előtte az istenfélelem és ott kellene legyen utána a katekézis és a hitoktatás. Aki csak az érzelmeivel hisz, de értelmével nem, az könnyen áteshet egyfajta “vidám vasárnapos”, testi álvallásosságba, amelyben a vallásosság látszata ugyan megvan, de annak ereje nincs.

(2Tim 3:5) A vallásosság látszatát viselni fogják ugyan magukon, de megtagadják annak erejét. Az ilyeneket kerüld!
 

Manapság sokan "cuki egyházat" akarnak, aki mindenkinek mosolyog és mindenkivel kedves. Manapság sokan "tánci-tánci egyházat" akarnak, amelyben folyton egyfajta vallásos bulizás, dinamika és fesztivál van. Manapság sokan "humánus egyházat" akarnak, ahol megértik és elfogadják az ember bűneit, a paráznaságát, házasságtörését meg a fajtalanságát, a bűnös emberrel együtt. Manapság sokan egyfajta pankeresztény, "ökumenikus egyházat" akarnak, ahol nem számít mi az isteni hitigazság, hanem az, hogy miben egyeznek meg maguk között... Ezek mind-mind az igaz hitnek fokozatos elhagyásai, a vallsosság kiüresedése, elvilágiasodása és testiessé válása...

 

Vajon lesz-e még hit a földdön, amikor az Emberfia visszatér? - kérdezi az Úr. Hát tegyünk róla, hogy legyen. A vallásosságban válasszuk mindig azt, ami szent, komoly, hiteles, józan, hagyományra alapuló, mértékletes, önmegtartóztató, fegyelmezett, engedelmes, alázatos, irgalmas, nagylelkû és szeretetteljes. Óvakodjunk azoktól, akik a II. Vatikáni Zsinat nevében hájdászkonak, nagyokat mondanak, mindent megújítanak, mindent összevegyítenek és kiforgatnak. Nem a módszerek, nem a dinamikák, nem a nagyot mondások, nem a templomban táncolások újítják meg az egyházat, hanem az istenfélelemmel megélt életszentségek. 

 

Nézzünk Szent Bernadette szemébe és értsük meg tekintetének szomorúságát, mondanivalóját: Óh, ti szegény bűnösök!... Óh, ti, akik a világhoz igazodtok!... Szűanyánk, Mária, Istennek Szent Anyja, könyörögj érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.
 

Ima: Urunk, Istenünk, mennyei Királyunk! Szent vagy, szent vagy, szent vagy! Dicsőséged betölti a mennyet és a földet! Hozsánna a magasságban! Ámen.