Igehasogató: Az élet kenyere

(Jn 6:35-58) „Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

Itt a legszentebb dolgokról van szó: Isten szentségérõl és az élet szentségérõl. Éppen ezért, csakis megrendülve, imádattal, gyermeki lelkülettel és alázattal lehet ezeken a dolgokon elmélkedni.

Uram, add Szent Lelkedet, hogy illõ módon, helyesen és hasznosan elmélkedjünk az alábbi igékrõl. Ámen.

Az ember nem autonóm lény

Az ember, habár halhatatlan lelke van, nem autonom lény és élhet örökké önmagától, önmagában. Az embernek, mint Isten teremtményének, szûntelen gondviselésre: megtartásra és táplálásra van szüksége. Ezt a mi gondviselõ Istenünk adja nekünk közvetlenül és az Õt szolgáló angyalai által. Az embernek naponta szüksége van testi, de ugyanakkor lelki táplálékre is, mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, ami Isten ajkáról származik (MTörv 8:3; Mt 4:4). A hitetlen ember azt gondolja, hogy õ jól megvan az anyagi javaival, a testi életével, de valójában nagyon szegény, mert szûkölködik a lelkiekben. Egyedül Isten és az Õ Szent Fia Jézus Krisztus autonóm, azaz egyedül csak Neki van élete önmagában (Jn 5:26). Isten örökké él és nem szorul arra, hogy valaki táplálja Õt. Isten az Úr, mindeneknek elsõ megvilágosítója, táplálója, éltetõje és mozgatója...

Az ember táplálkozik

1. Az embernek teste és szellemi-lelke van. A földi élet ideje alatt ez a kettõ egy, amint a vizes szivacsban egy a szivacs és a víz. Mindkettõt táplálni kell… Az õsszentség állapotában, az elsõ emberpár testi tápláléka a növények magjai és gyümölcsei voltak ( Ter 1:29), míg a lelki tápláléka az élet fájának gyümölcse ( Ter 2:9). Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Ádám és Éva, a két édeni misztikus fa közül, csak a jó és a rossz tudásának fájáról szakított, pedig hát megmondta az Úr, hogy a kert minden fájáról ehetnek, kivéve a tiltott fáról (Ter 2:16-17). Tehát, szabad volt enniük az élet fájáról... Sõt, úgy gondolom, hogy naponta ettek az élet fájáról és táplálták lelküket az Istentõl származó táplálékkal. Ezt a jogot veszítették el az õsbûn esete után (Jel 22:19), amikor az Úr elzárta útjukat az Éden kertjében az étet fája felé, a kerubok fenyegetõ tüzes kardja által (Ter 3:24).

2. Az õsbûn esete után, az ember csak a testi táplálékkal maradt. Elszakadt Istentõl, a Lélektõl és meghalt. Az emberiség az õsbûn okozta halálban vesztegelt az idõk teljességéig, amikor az Ige testté lett. Jézus Krisztus, az élõ Isten Fia, megváltotta az embert és önmagát adta neki a szentségekben, kiváltképpen az Oltáriszentségben. (Mt 26:28; Mk 14:22-24; Lk 22:19-20). Isten addig sem hagyta magára az embert, hanem sokféleképpen szólt hozzá a pátriárkák és a próféták által, táplálva az embert az Õ igéiével. Ma is, a megváltott keresztény ember, táplálja a testét testi eledellel és táplálja a lelkét Isten igéjével meg az Eucharisztiával. Jézus Krisztus a mennybõl alászálott kenyér, az Élet kenyere. Így a Keresztfa lett az embernek visszaadott "élet fája” ( Jn 6:35-51).

3. Az eszkatonban, az új világban, a megváltott és megdicsõült ember is táplálkozni fog az élet fájáról (Jel 2:7; 22:1-2; 22:19). A megdicsõült embernek is teste lesz, nemcsak lelke, de mivel a feltámadt test, megdicsõült test lesz és az ember hasonlatos lesz Isten angyalaihoz (Mt 22:30), ezért a megváltott ember csak lelki táplálékkal fog táplálkozni. A testi táplálkozás megszûnik majd az új életben (1 Kor 6:13). Láthatjuk az írásokban, hogy az népek nem közvetlenül Isten trónjából kapják az életet, ahonnan a víz folyik ki, nem az élet folyójából, hanem a folyóból táplálkozó fákból, azoknak is csak az ágai végérõl, a gyümölcsökbõl (Ez 47:1-12; Jel 22:1-2). Ez az ábrázolás egy nagyszerû és szent hierarchiát sejtet, amelyben az ember a legkisebb a teremtmények között (Mt 11:11) és a legvégén van... De a legvégsõ szent hierarchiát majd a Mennyei Atya határozza el ( Mt 20:23)...

Az ember aktívan kapja az életet

Azt gondolhatnánk, hogy Isten csak úgy adja, automatikusan árasztja az emberbe a lelki életet és az ember passzív haszonélvezõje lehet az isteni életnek. A Szentírásból láthatjuk, hogy az embernek aktívan kell hozzájárulnia az élet elvételéhez. Tehát nem magától árad az élet az emberbe, hanem neki kell odajárulnia Istenhez, hogy elvegye az életét (Lk 16:12). Az embernek oda kellett járulnia az élet fájához (Ter 2:9), le kellett szakítania gyümölcsét és meg kellett ennie. Ma is aktívan oda kell járulnunk az Úr oltárához, hittel, és magunkhoz kell vennünk az Oltáriszentséget, a kenyér és bor színe alatt rejtõzõ Úr Jézus Krisztus valóságos testét és vérét (1 Kor 11:27-29). Azt gondolom, hogy az eszkatonban is majd aktívan oda kell majd járulnia az embernek az élet fájához, hogy Isten életében részesüljön (Jel 22:2; 22:19)...

Az Élet kenyerének elõképei és ábrázolásai a Szentírásban

Az Istentõl kapott tápláló élet sokféleképpen van szemléltetve az írásokban, de mindegyik az Élet kenyerére, a mennybõl alászállott Isten Fiára, Jézus Krisztusra mutat, amely valóságosan jelen van az Eucharisztiában:

1. Ádám és Éva, az Édenben, élet fájáról táplálkoztak és életük volt mindaddig, míg az õsbûn miatt el nem zárták útjukat az élet fája felé, a kerubok fenyegetõ kardja által (Ter 3:24);
2. Izrael népe, a pusztában, mannával táplálkozott és az nem fogyott el, míg be nem értek az ígéret földjére (Józs 5:12);
3. Illés és Elizeus megszaporították a kenyeret meg az olajat és az el nem fogyott, amíg a szükség tartott (1 Kir 17:7-16; 2 Kir 4:42-44; 2 Kir 4:1-7);
4. Az Úr Jézus kétszer is megszaporította a kenyeret meg a halat és emberek ezreit táplálta úgy, hogy utána sok maradékot szedtek össze;
5. Az eszkatonban az élet fája, amely gyümölcseivel táplálja és leveleivel gyógyítja a nemzeteket (Jel 22:2).

Boldogok akiket meghív az Úr az Õ lakomájára ( Jel 19:9). Ezekben az elõképekben felismerhetjük az Élet kenyerét azáltal, hogy az eledel nem fogy el soha, folyamatosan szaporodik és kitart mindaddig, amíg az Úr akarja...

A továbbiakban olvassuk el azokat az igerészeket, amelyek az Élet kenyerére mutatnak.

Kérünk Szentlélek Úristen, száll le ránk, hogy méltó tisztelettel, alázattal és hódolattal elméledjünk ezekrõl az igerészekrõl. Ámen

Ádám és Éva esete:

(Ter 2: 9) És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját.

(Ter 3:22-24) Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

A manna Mózes idejében:

(Szám 11:7-9) A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája. Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megőrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfőzték fazékban, s cipót sütöttek belőle; olyan ízű volt, mint az olajos kalács. Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.

Illés esete:

(1 Kir 17:7-16) Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

Elizeus esete a próféta tanitványokkal:

(2 Kir 4:42-44) Baál-Salisából jött egy ember és új kenyeret hozott az Isten emberének, húsz árpakenyeret meg darát a zsákjában. Erre megparancsolta: „Adjatok enni az embereknek!” Szolgája ellene vetette: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” De ő azt felelte: „Adj csak az embereknek enni!” Mert ezt mondja az Úr: „Esztek és még marad is.” Erre eléjük tette, ettek, s még maradt is, ahogy az Úr mondta.

Elizeus esete a próféta özvegyével:

(2 Kir 4:1-7) A prófétatanítványok asszonyai közül az egyik hangosan megszólította Elizeust, ezekkel a szavakkal: „Férjem, a te szolgád, meghalt. Tudod jól, hogy szolgád az Úr tisztelője volt, s most jön a hitelező, hogy elvigye a két fiamat rabszolgának.” Elizeus azt válaszolta: „Mit tegyek veled? Add ide, amid van házadban!” Az így felelt: „Nincs semmi egyebe szolgálódnak házában, csak egy korsója, s benne olaj.” Erre azt mondta neki: „Menj, kérj kölcsön minden szomszédodtól edényeket, mégpedig üres edényeket, de ne keveset! Aztán menj, zárd magadra és fiaidra az ajtót, és tölts (az olajból) mindegyik edénybe. Amelyik megtelik, azt állítsd félre.” Elment hát, magára és fiaira zárta az ajtót, aztán ezek adogatták neki (az edényeket), ő pedig töltögette őket. Amikor az edények megteltek, azt mondta az egyik fiának: „Nyújts ide még egy korsót!” De az azt felelte: „Nincs több edény.” Ezzel az olaj megszűnt folyni. Elment hát és jelentette Isten emberének. Az meghagyta: „Menj, add el az olajat és fizesd ki adósságodat! Abból, ami megmarad, fiaiddal együtt megélhetsz.”

Ezekiel látomása:

(Ez 47:1-12) Visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér. Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek. Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak. A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.”

Az Úr Jézus elsõ kenyérszaporítása:

(Mt 14:15-21) Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” „Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. ¹⁸„Hozzátok ide!” – mondta, s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek. Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett.

(Mk 6:35-44) Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. Mindenki evett és jól is lakott. A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. A kenyérből csak férfiak ötezren ettek.
(Luk 9:10-17) A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd, hadd menjen el a nép – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.” Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak: „Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek, letelepedtek mindnyájan. Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.
(Jn 6:4-13) Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.

Az Úr Jézus második kenyérszaporítása:

(Mt 15:32-39) Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.” Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek. Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva. Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment.

(Mk 8:1-10) Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. „Sajnálom a tömeget – mondta –, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai ezt válaszolták: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét” – válaszolták. Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett. Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket, maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.

Az Eucharisztia alapítása:

(Mt 26:28) Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.
(Mk 14:22-24) Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.

(Lk 22:19-20) Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.

Az Eucharisztia és az emmauszi tanítványok:

(Lk 24:30) Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.

Jézus az Élet kenyere:

Pál apostol az Eucharisztia ünneplésérõl és a szentáldozásról:

(1 Kor 10: 16-17) Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.
(1 Kor 11:23-29) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza.

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Az Élet fája az eszkatonban:

(Jel 2:7) Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.”

(Jel 22:1-2) És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak.
(Jel 22:19) S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.