Saját erősségetekből ki ne essetek

(2 Pét 3:17-18 Károli Gáspár ) Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.

(2 Pét 3:17-18 Káldi Neovulgáta ) Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.

(2 Pét 3:17-18 Szent István ) Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.

Úgy gondoltam, hogy ezt a szentírási részt megvizsgálom több magyar nyelvû biblia fordításban is, hogy jobban átlássam értelmét. Megfigyelhetõ, hogy Szent Péter apostol, itt a mi lelki erõsségünket, szilárdságunkat és biztonságunkat akarja óvni.

Egy alkalommal felhívott a plébániánk titkárnõje. Kért hogy menjek be, mert van egy eset, amivel nem tudja, hogy mit kezdjen. Be is mentem. Ott várt rám egy idõs asszony egy távolabbi falúból. Nem tartozott a mi egyházközségünkhöz, nem is lett volna az én dolgom az egész ûgy, de azért meghallgattam a panaszát. Az volt a gondja, hogy az utóbbi években a családjában nagyon sok szerencsétlenség, betegség és egyébb átkos dolog történt. Tudatában volt annak, hogy ez egy gonosz szellemi probléma. Mivel ördögi dolgokhoz folyamodtak, ezért most szenvedett az egész család. Helyesen látta a dolgokat és helyesen is kereste a szabadulását. Igyekeztem tüzetesen kikérdezni õt, hogy minél jobban feltérképezhessem a család átkos kötelékeinek hálóját és ha lehetséges, adjak is neki egy-két hasznos tanácsot, hogy hol és miként kezdje el azokat kibogozni. A végén megígértem neki, hogy beszélek olyan imádságos testvérekkel, akik szabadító imát szoktak mondani és ha elfogadják, akkor kapcsolatba hozom velük. El is mentem az egyik ilyen szolgáló testvérhez és amikor elmondtam neki a dolgot, õ kedvetlenül húzta el a száját. Egyáltalán nem  mutatott együttérzést, sem készséget, hogy az asszonyért, meg a családjáért imádkozzon. Amikor megkérdeztem, hogy mi a gond, akkor kb. ilyensmit mondott: Egyesek mindenbe belemásznak, aztán ha segítesz rajtuk, ismét belemásznak és mi hiábavalóan ki vagyunk téve mindenféle szellemi támadásnak. Nem akarta vállalni a terhet és nehézséget, ami ezzel a szabadító imaszolgálattal járt volna. Akkor megütköztem az õ elutasító magatartásán és szeretetlenségnek gondoltam, de ma, amikor mélyebben látom a dolgokat, hajlok arra, hogy igazat adjak neki.

Egyes emberek, bármit is teszel velük, újból és újból visszamásznak, sõt fejest ugranak a ganéjlébe. Újra belehemperedik a kimosdatott disznó a sárba és visszatér a kutya okádásához. A kisöpört és feldíszített szobát ismét ördögök serege lepi el, hétszeres erõvel...

(2 Pét 2:22) Beteljesedik ugyanis rajtuk az igaz közmondás: »Visszatér a kutya a hányadékához« , és: »A megfürösztött disznó újra a sárban hempereg«. (v.ö. Péld 26:11);

(Mt 12:43-45) Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és megnyugvást keres, de nem talál. Akkor azt mondja: ‘Visszatérek a házamba, ahonnan kijöttem.’ Amikor odaér, üresen találja, kisöpörve és felékesítve. Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig ez az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is.«

A bûn rabságában sínylõdõ ember hasonlatos ahoz a szerencsétlenhez, aki a mély szakadék szélén csüng, kiálló kövekben meg gyökerekben kapaszkodva, és várja, hogy valaki kihúzza õt onnan. Odamegy valaki, aki már kiszabadult, és lehajolva hozzá, kezét nyújtja. Ilyenkor három eset állhat fenn:

1. A szakadékban csüngõ ember teljes szívébõl és erejébõl meg akar menekülni és egyesítve erejét az õt segítõ ember erejével, együtt sikerrel járnak, és így kiszabadul a szakadékból;

2. A szakadékban csüngõ ember bomlott elméjû, aki el akarja pusztítani önmagát is meg a másikat is, és szíve romlottsága miatt, a jószándékú, segíteni akaró embert is belerántja a szakadékba;

3. A szakadékban csüngõ ember gyenge és nagyon nehéz, és az õt segítõ ember sem elég erõs a feladathoz, így hát mindketten megcsúsznak és lezuhannak.

Ezekbõl a példákból láthatjuk, hogy a segíteni akaró ember is veszélynek van kitéve. Nemhogy megmentené a másik embert, hanem még õ is belezuhan a szakadékba. Miért? Mert nem vigyáz a saját erõsségére, szilárdságára és biztonságára. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindig és feltétlenül segítünk felebarátunkon. A balga szûzek is kérték az olajat a lámpásukba, de az okos szûzek nem adtak...

(Mt 25:8-9) A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. –Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek.

Intõ példák a lelki erõsségbõl való kiesés ellen:

1. Volt egyszer egy nagyon igéretes, nagyjövõjû, fiatal püspök, aki azonban túl közel hajolt egy bizonyos egyházi lelkiséghez. Elkötelezõdött mellette, segítette a lelkiséget szolgálataiban és folyamatosan támogatta az evagelizációs alkalmakat. Egyszer csak, mint derült égbõl villámcsapás, eltûnt, majd rövid idõ után kérte a felmentését a Szentatyától, amit azonnal meg is kapott. Mindenki le volt döbbenve. Az emberek suttogtak, hogy talán ez, talán az... Mindegy. Ez az ember kiesett a lelki erõsségébõl és véglegesen elveszítette hivatását és az egyházi karrierje is romba dõlt. Szerintem ez azért történhetett meg, mert nem az imára, nem a saját papi és püspöki feladataira fektette a hansúlyt, hanem a lelkiségben történõ dolgokra. Mivel túl közel hajolt a világi emberekhez, mindenféle nyüzsgéshez, tevékenységekhez, azok lerántották õt a mélybe...

2. Volt két nagyon igéretes szerzetes. Remekül végezték a rendház dolgait és a kolostor zarándoklataival kapcsolatos feladatokat. Ez abban az idõben volt, amikor egy bizonyos neopogány, õsmagyarkodó szekta ütötte fel a fejét a kolostor környékén. Idejében figyelmeztettük õket, hogy vigyázzanak, mert rossz szellemi dolgok ólálkodnak a környéken, de õk csak a szervezésre és a tehnikai problémákra figyeltek. Nemsokára mindkettõt elcsábították és ki kellett lépniük a szerzetesi rendbõl. Nem imádkoztak, nem vigyáztak a lelki erõsségükre, és úgy kerültek bele a szellemi küzdelembe, hogy nem volt sem lelki erejük, sem lelki fegyverzetük. Lerántattak a mélybe és véglegesen tönkrement a hivatásuk, megsérült az életszentségük...

3. Volt egy világi, lelkiségi közöségvezetõ. Nagyon lelkes volt és jól végezte a dolgát. A közösség is virágzott. De volt az életében egyfajta kettõsség. Miközben dicsõítette az Urat, ugyanakkor hajszolta a vállalkozását meg a pénzt. Egy alkalommal, amikor egy érdeklõdõ fiatalnak ajánlottam az õ közösségét, akkor az a fiatal nagyon elcsodálkozott. Hogy?... Az az ember lelkiségi vezetõ?... Hát az egy nagyon huncut üzletember... S lám, beteljesedett rajta, hogy nem szolgálhatunk két úrnak: nem szolgálhatunk Istennek és a mammonnak...

(Mt 6:24) Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

Mivel valószinüleg nem tudott lemondani a mammonról, hogy csak Istennek szolgáljon, ezért végül otthagyta a közösséget és átcsapódott olyan neoprotestáns közösségekbe, ahol a prosperitás teológiája a sláger, ahol összeegyeztethetõ Isten és a mammon. Habár lehetett volna egy jó krisztuskövetõ, a világ és a gazdagság kisértése miatt kiesett erõsségébõl...

4. Volt egy asszony, aki fiatal korában valami ördögi dolgokba keveredett. Miután megtért és közösségbe kezdett járni, minden alkalommal, amikor a dicsõítés ideje alatt a Szentlélek kiáradt, mindeféle manifesztációkat vitt végbe: rángatózott, vonaglott, elnyúgodott lélekben, stb. Egy alkalommal, amikor velem együtt imádkozott, akkor én Jézus nevében megparancsoltam neki, hogy maradjon nyugon és ne akarjon buzgolkodni. Megparancsoltam neki Jézus nevében, hogy ne járjon közösségrõl-közösségre, ne imádkozzon senkiért, ne tegye a kezét senkire ima céljából, hanem csak járjon el szentmisére, közösségbe és imádkozza odahaza a rózsafûzért. Õ a parancsomat rossz néven vette és késõbb elment imádkozni másokkal az egyik testvér édesanyjáért. Az öregasszonynak valószínüleg ördöge lehetett és miközben imádkoztak érte, az megtámadta ezt az asszonyt, mivel sérült volt lelkileg és rés lehetett a szellemi védelmi falán. Tudjuk ugyanis, hogy ha kiûzik az ördögöt, akkor az átmehet egy másik testbe, ha az védtelen szellemileg.

(Mt 8:31-32) Az ördögök kérlelték őt: »Ha kiűzöl minket, küldj a disznócsordába.« Azt mondta nekik: »Menjetek.« Azok kimentek és belebújtak a disznókba. És íme, lezúdult az egész konda, le a meredekről a tengerbe, és megfulladtak a vízben.

Ettõl kezdve ennek az asszonynak olyan szörnyû ördögi támadásokban lett része, hogy a végén majdnem bevitték a pszihiátriára, hogy elekrosokknak vessék alá. Csak egy hajszálon múlott és néhány jóindiulatú tesvér folyamatos imáján, hogy megmenekülhetett. A támadások során ilyen dolgok történtek vele: nagy kigyót látott, amely megtámadja, az égõ szentelt gyertyától mászott a plafonba, minden ok nélkül, hisztérikus pánikrohamai támadtak, stb. A végén aztán a gondviselés segített rajta, mert eljött hozzánk messzi földrõl egy lélekben nagyon erõs, evangelizáló öreg pap. Amikor az lelkigyakorlatot tartott, ott volt ez az asszony is, és amikor a Szûzanya tiszteletére közmenetet tartott és imádkozott az az öreg pap, akkor hallottam, hogy ez a asszony nagy kiáltozások közepette megszabadult az ördögtõl. Ha ez az asszony megfogadta volna a szavamat, akkor nem került volna bele ebbe a nagy bajba és nem kellett volna ennyit szenvednie. S hátha a gondviselés nem hozta volna el hozzánk azt az öreg papot? Akkor élete végéig szenvedhetett volna...

5. Egy alakalommal azt a feladatot kaptam, hogy egy nagyon szép lánynak végezzek lelkigondozást, aki rettenetes ördögi elnyomásban szenvedett. Nem volt abszolute semmilyen tapasztalatom, sem a lelkigondozásban, sem a szabadító imában. Mivel volt hitem és érzékem, és mivel nem a magam fejétõl, hanem megbízásból cselekedtem, ezért - emlékezve a módszerekre - hittel elvégeztem a szolgálatot. A lány szépsége és azok a dolgok, amelyeket megosztott velem, azok az ördögi elnyomások, amelyekben õ meg a felmenõi, generációkon át szenvedtek, roppant veszélyesek voltak. Két nagy veszély volt: a láy szépsége és az ördög területe. Azonnal felfogtam a veszélyt és gondolkodás nélkül, módszeresen, lépésrõl-lépésre hittel elvégeztem feladatomat, a názáreti Jézus Krisztus szent nevében. A kisértést sikeresen elhárítottam és úgy tûnik, hogy a lánynak is jó szolgálatot tettem. Ezután, nem egyszer figyelmeztettem testvéreimet, akik fiatal férfi létükre a közösségbe érkezõ megtért lányokért imádkoznak vagy lelkigondozzák õket. Mindig mondom nekik, hogy vigyázzanak, mert ez a szakadék széle. Nehogy kiessenek erõsségükbõl és belerántassanak a szakadékba...

Szent Pál figyelmeztet, hogy senki se bízza el magát:

(1 Kor 10:12) Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

Tehát vigyázzunk, hogy nehogy kiessünk az erõsségünkbõl, szilárdságunkból és biztonságunkból. Hogyan vigyázzunk? Hát a folyamatos és szüntelen imával. Szent Pál arra int minket, hogy szüntelenül imádkozzunk.

(1 Tessz 5:17) Szüntelenül imádkozzatok!

Ima: Uram Jézus Kriztus, nem a szolgálatok meg a karizmák fontosak, hanem Te magad, a feltámadott Jézus Krisztus. Mit ér a siker a szolgálatokban, ha Téged elveszítünk. Ezért esedezem kegyelmedért, hogy az én nevem is fel legyen írva a mennyben. Drága jó Szûzanyánk, Szent József, Szent Péter és Pál apostolok, Szent Illés, Szent László király, nursziai Szent Benedek és minden szentek, könyörögjetek érettünk. Ámen.