Egyszülött Fiát adta

(Jn 3:13-21)  Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van).  Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Azt mondják, hogy ez a Szentírás legidézettebb igéje. Azt is mondják, hogy ha valamiképpen elvesznének az evangéliumok és csak ez az egy mondat maradna meg a szentírásból, akkor ez is elég lenne örömhírnek.

Amikor ezt az igét halljuk, olvassuk, mindig a Megváltásra gondolunk. Arra gondolunk, hogy a mennyei Atya nekünk adta Szent Fiát, hogy keresztre feszítsék, meghalljon értünk és megváltson minket a bűntől meg az örök haláltól. És ez így is van. Hiszen az adott szöveg kontextusban ez az ige szorosan összefügg a Mózes által felemelt rézkígyóval (Szám 21:8). Amint Izrael népe, a pusztában, a felemelt rézkígyóra tekintett és megszabadult a mérges kígyók marásának következményétõl, úgy mi is, ha feltekintünk a felemelt, keresztre feszített Úr Jézus Krisztusra, megmenekülünk a bűn halálos mérgétől és örökké élni fogunk. De Isten nagy szeretete nem csak ennyibõl áll. Isten egyszülött Fiának odaadottságát mélyebben kell szemlélnünk...

Nekünk adta Fiát az örökkévalóságban

Az idők kezdete előtt volt az Isten, akinek a régi, (talán) találóbb neve: Él (Éli). Ő az abszolut, kezdet nélküli kezdet az örökkévalóságban. Aztán született az Ige (Logosz), aki született, de nem teremtmény, hanem Isten. Született, de nincs születésnapja, mert az örökkévalóságban született ( Zsid 5:5). Ő az első, az Ige, Isten örökre kimondott Szava. Minden más ige csak ezután lett. Az Ige által lett minden, ami csak lett, és nélküle semmi sem lett. Őbenne foglaltatik össze a mindenség, minden Őbenne áll fenn, és Ő a feje a Testnek, vagyis az Egyháznak.

(Jn 1:1-3) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
(Jn 8:58) Jézus így felelt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.

(Kol 1:16-18) Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje.

Isten lélek. Az Atya a saját lényéből és szubsztanciájából szülte a Fiút, az örök Igét, akinek megadta, hogy vele egylényegű legyen és önmagában élete legyen, amint az Atyának is élete van önmagában (Jn 5:26).  

Az Atya úgy szerette a Fiút, hogy teljesen belelehelte magát a Fiúba, minden dicsőségével, hatalmával és kincseivel. A Fiú pedig úgy szerette viszont az Atyát - alávetve szereteből magát az Atyának, kinek Ő az egyszülöttje - hogy teljesen visszalehelte magát az Atyába, minden dicsőségével, hatalmával és kincseivel, amit az Atyától kapott. Az Atya a Fiúban van, és a Fiú az Atyában (Jn 10:38). Ez a lehelet - mivel Isten leheletérõl van szó, Aki lélek – a harmadik isteni személy, vagyis a Szentlélek. Ennek a szeretet-körforgásnak nincs kezdete, mert az örökkévalóságban van, ahol nincs idő. A Szentháromság egy Isten minden tér és idö fölött létezik, és ezért az ember számára felfoghatatlan. Olyan ez, mintha egy lapra rajzolt, megelevenedett pálcika emberke, elmélkedne a harmadik meg negyedik dimenzióról...

Már az idők kezdete előtt, a Szentháromság örökké boldog, benső életében nekünk adta az Atya az Ő szeretett Fiát. A mindentudó Atya előre tudta, hogy mi kell terve véghezviteléhez, teremtményeinek üdvözítéséhez. Azt kérdezte: Ki menjen el?...  És erre a Fiú azt válaszolta: Íme, itt vagyok...

(Zsid 10:5-7) Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.”

Nekünk adta Fiát a Megtestesülésben

Az idők teljességében (Gal 4:4), amint a próféták megjövendölték, Isten belépett a történelembe (Mt 1:1-17), egy bizonyos térbe és időbe, egy bizonyos vérvonalba, Dávid házába, hogy beleszülessen testben Mária által ebbe a világba.  Isten, az Ő Szent Fiában, leszállott a mennyből, emberré lett, magára vette emberi természetünket, amely hordozója lett istenségének. Ez egy olyan nagy esemény volt, hogy tiszteletére angyali  kórusok dicsőítettek a pásztorok szeme láttára a földön. "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek", mert az Ige nem csak egy rövid időre lett testté, amig megvált minket, hanem a magára vett emberi természetet soha többé le nem veti. Ebben érzékelhető leginkább az isteni odaadottság, mert igaz, hogy a Megváltás műve a legnagyobb, de a Megtestesülés, azzal, hogy nem múlik el soha, megejtő... A mennyei Atya úgy szerette a világot, hogy örökre nekünk adta Szent Fiát, hogy örökre valóságos ember legyen...

(Lk 2:13-14) És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

Nekünk adta Fiát a Jordánban

Keresztelő János ott keresztelt a Jordán vizében. Egyszer csak maga az Úr Jézus jelenik meg a sorban és kéri Jánostól a keresztséget. János tudja, hogy az Úr Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29), a szeplőtelen Bárány (1 Pét 1:19), akinek nincs szüksége a bűnbánat vízkeresztségére, és vonakodik Őt megkeresztelni. De az Úr Jézus, szeplőtelen létére, egy akart lenni a bűnös testvérei közül (Zsid 4:15), hogy magára véve bűneinket, kiengesztelje az Atyát és bocsánatot kérjen minden bűnös ember nevében...

(Mt 3:13-17) Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: »Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?« Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«.

(Zsid 5:7) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.

A mennyei Atya odaadta bűntelen Szent Fiát a bűnös embereknek, mert a bűn rabságában sínylődő emberiség képtelen volt már bocsánatot kérni vétkeiért. A mennyei Atya odaadta a világnak Szent Fiát, hogy szószólója legyen a bűnben megnémult és elrejtőzött (Ter 3:8) emberiségnek. Amint felemelkedett a Jordánból, rászállott a Szentlélek és megtelepedett rajta. Itt is nekünk adta az mennyei Atya Szent Fiát, mert Őbenne, mindnyájunkra, a hívőkre, leszáll majd a Szentlélek, és mi is Isten szeretett fiai leszünk, akikben kedve telik neki. Ezután az Úr Jézus böjtölt a pusztában, imádkozott és esedezett az emberiség bűneiért, hiszen az emberek még imádkozni sem tudtak. A tanítványok megkérték az Úr Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni ( Lk 11:1)...

Nekünk adta Fiát a Megváltásban

A Megváltásra nincsenek méltó szavak... Az Úr Jézus megváltott minket a kereszten, kifizette adósságainkat, felszegezte adóslevelünket a keresztfára, átok lett értünk, sebei által gyógyulást szerzett nekünk és kiengesztelte bűneinkért a mennyei Atyát. Nem tudjuk teljesen átfogni elménkkel a megváltás nagy művét... Csak annyit tudunk elképzelni, hogy a Kálvárián rettenetesek lehettek az Úr Jézus testi, lelki kínjai. De azt, hogy milyen volt az Úr Jézusnak magára venni a világ bűneit, milyen volt átoknak lenni, milyen volt az „Eli, Eli, lama szabaktani?”, milyen volt kimondani az utolsó szavakat a kereszten, azt esetleg, majd csak a saját haláltusánkban sejtjük meg... Itt már csak a nagy csend van... Isten odaadta az Ő Szent Fiát a világnak az lándzsával átdöfött Szent Szívén keresztül. Odaadta nemcsak testileg, hanem istenileg is, hogy amint az Isten emberré lett, úgy az emberi is megistenesedjen. Kicsordult az Ősszentségbõl a kegyelem kifogyhatalan, kiapadhatatlan forrása, a víz és a vér által...

(Jn 19:33-34) Mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg lábszárát, hanem egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki.

(1 Ján 5:6) Hiszen Jézus Krisztus az, aki víz, vér és Lélek által jött. Nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által. Erről a Lélek tanúskodik, hiszen a Lélek az igazság.

Nekünk adta Fiát az alvilágban

Tudjuk, hogy az Úr Jézusnak, az Õ kereszthalála után, még dolga volt. Meghalt és alászállt a poklokra. Igen... Leszállott az alvilágba, mert Ő nem csak az akkoriaknak adatott oda, nem csak a kereszthalála után született hívőknek adatott oda, hanem a kereszthalála elõtt élt embereknek is.

(Zsid 11:39-40) Bár ezek a hitükről mind bizonyságot kaptak, mégsem nyerték el az ígéretet, mert az Isten nekünk valami jobbat tervezett, nélkülünk nem juthatnak hát el az üdvösségre.

Emberek milliárdjai szálltak le az alvilágba, a börtönökbe, minden remény nélkül. És ezek között a leginkább megszenvedettek a mi testi ősszüleink voltak: Ádám és Éva. Ó, hányszor, de hányszor járta át fájdalom szívüket, látván, hogy bűnük miatt minden leszármazottjuk aláhull az alvilágba. Minden egyes lélek érkezése újabb és újabb gyötrelmet okozhatott lelkükben. oMilyen hosszú és gyötrelmes lehetett az ő fogságuk. Ezért hát, az Úr Jézus első útja a pokolban, minden bizonnyal, Ádámhoz és Évához vezethetett, hogy megvigasztalja és kiszabadítsa õket, az oly sokat raboskodottakat és szenvedetteket. Nem is hagyta őket többé az alvilágban, hanem felvitte őket a mennybe. Így valóban foglyokat vitt fel a magasba...

(Mt 27:52) A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.

(Ef 4:8) Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.

Nekünk adta Fiát a Szentírásban

Minden idők embere, akár az Ószövetségben, akár az Újszövetségben, a szent írásokban a nekünk odaadott örök Igét olvasta/olvassa. Az örök Ige nekünk adatott a Szentírásban. Táplálkozzunk belőle és megtaláljuk az örök életet...

(Mt 13:51-52) Megértettétek mindezeket?” „Igen” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”

(Tim 3:16-17) Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.

Nekünk adta Fiát a közösségben és a kenyértörésben

A mennyei Atya nem csak az eljövendő Igét adta nekünk, hanem a feltámadott Urat is, az idők végezetéig, amikor majd mi adatunk Neki, mint Menyasszony a Vőlegénynek (Jel 21:2). Ezért az Úr Jézus mindig jelen van a közösségben, amely az Ő nevében gyűlik össze, illetve a kenyértörésben, ami az áldozati szentmise és az Oltáriszentség...

(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

(Mt 28:19-20) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.

(ApCsel 2:42) Ezek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.

( 1Kor 11:23-26) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Úgy szerette Isten az embert, hogy mindenét odaadta érte. Ennél többet már nem tud tenni értünk. Csak hinni kell Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában. Ha nem hiszünk, ekkora nagy ajándék láttán, akkor Istennek nincs mit velünk kezdenie és kárba veszünk...

 

Ima: Uram, add nekem is Szent Fiadat, hogy ne csak az értelmemmel, hanem teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes lényemmel és egész életemmel higgyek Tebenned. Ámen.