Semmi el ne vesszen

(Jn 6:1-15) Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment. Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt. Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől: ,,Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?' Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki: ,,Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.' A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt: ,,Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?' Jézus erre azt mondta: ,,Telepítsétek le az embereket!' Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: ,,Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!' Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: ,,Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!' Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

A jó gazdasszony, vendégség után, leszedi az asztalt, összeszedi a megmaradt kenyérdarabokat és az egyéb ételmaradékokat. Miután leszedte az asztalt, még a morzsákat is összesepri egy törlőkendővel. Arra gondol, hogy jó lesz az majd a majorságnak. 

Ha nincs is ma a kenyérszaporulat ideje, de ott van az istentől származó jó gazda magatartás: Semmi el ne vesszen...  A jó gazda arra gondol, hogy semmi se vesszen kárba, mert amióta Ádám és Éva elkövette az eredeti bűnt, azóta minden kenyérmorzsához egy-egy mikroszkópikus emberi izzadság tapad...

Földi kenyér és égi kenyér

Az eredeti szentség állapotában, az ember kenyere ingyenes és fáradságmentes volt. A föld magától teremte meg a magokat adó növényeket, és az embernek nem volt más dolga, minthogy leszedje azokat, megőrölje és elfogyassza...

(Ter 1:29-30) Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtõ gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mezõ vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.” Úgy is történt.

Az eredeti bűn elkövetése után, Isten átkot bocsájtott a födre, amely által megváltozott a természet rendje. A hasznos növények nem teremtek meg többé maguktól, hanem inkább termett a burján meg a gaz. És az állatok sem ettek többé csak zöld növényeket, hanem egyesek ragadozókká váltak...

(Ter 3:17) Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.

Az eredeti bűnre vezethető vissza a ragadozók megjelenése és a vadászat is. A táplálék megfogyatkozása miatt, a hús fogyasztására kellett vetemedni... Aztán lassan betört a világba az állatok megölésének szükségessége is, a hús fogyasztása és bőrök hasznosítása végett. Az elveszített Éden kertjének emléke és Isten országának előképe, az állatok békés együttélésének leírása által élt az ószövetségi emberek tudatában...

(Ter 3:21) Az Úristen pedig bõrbõl ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette õket.

(Iz 11:6) Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket.

Kutatások bizonyították, hogy a K.e. 3000-2000 körüli időkben, de még később is, a mezopotámiai termékeny félholdban, olyan termőföldek voltak, ahol a búza magától hozta a 200-300-szoros termést. Ez volt az a bizonyos termékeny félhold... De az áldásos termékenység folyamatosan csökkent, és a termőfelületek is folyamatosan csökkentek, amíg a vízözön nyomán meg nem jelentek a puszták és a sivatagok. Az embernek egyre nehezebb lett a mindennapi kenyér előteremtése, és Ábrahám idejében már megjelent a szárazság és az éhinség...

(Ter 26:1) Amikor pedig éhínség támadt azon a földön – az után a szárazság után, amely Ábrahám napjaiban volt –, elment Izsák Abimelekhez, a filiszteusok királyához, Gerárba.

A földi kenyér és az égi kenyér történetében, egy újabb lépés volt a választott nép pusztai vándorlása. Mivel a nép zúgolódott Mózes ellen, hogy kihozta őket Egyiptomból és lehet, hogy étlen kell halniuk a pusztában, Isten égből aláhulló kenyeret adott nekik...

(Szám 11:7-9) A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája. Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megõrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfõzték fazékban, s cipót sütöttek belõle; olyan ízû volt, mint az olajos kalács. Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.

De amint Józsue bevezette Izrael népét az ígéret földjére és a nép újra ehette a föld termését, azonnal megszűnt az égi manna hullása. Izrael népe, minden nemzedéken át, elevenen őrizte emlékezetében Isten nagy csodáit és tetteit, amelyekkel kihozta őket Egyiptomból és táplálta őket a pusztában égi kenyérrel. A farizeusok fel is emlegették ezt az Úr Jézusnak, mire az Úr Jézus kijelentette, hogy Ő az igazi mennyei kenyér...

(Jn 6:31-33) Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égbõl, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennybõl és életet ad a világnak.”

Isten elvezette az embereket a földi kenyértől az égi kenyérhez, az emberi kenyértől az isteni kenyérhez, ami nem más, mint maga az Úr Jézus Krisztus szent teste és vére. Az emberi kenyér a testet élteti, de az isteni kenyér a lelket élteti és örök életet ad az embernek...

(Jn 6:35) „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.

(Jn 6:48-51) Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennybõl alászállott kenyér, aki ebbõl eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennybõl alászállott élõ kenyér. Aki e kenyérbõl eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.”

(Jn 6:53-58) Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élõ Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennybõl alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

Az emberek nem voltak képesek (és sokan ma sem képesek) elhinni az isteni kenyér misztériumát... Az akkori zsidók (és a mai hitetlenek is), megbotránkozva magukban, a kanibalizmus förtelmére gondoltak és megbotránkoztak. Péter és társai, a Tizenkettő, az Úr Jézusba vetett hitre hagyatkozva, mellette maradtak, mert tudták, hogy ha Ő valamit kijelent, akkor az úgy van, még ha nem is értik. De eljött az utolsó vacsora estéje, amikor megértették, hogy milyen az a mennyei kenyér, amelyről az Úr Jézus beszélt...

(Mk 14:22-24) Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belõle. Õ pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik.

Az apostolok lassan megértették, hogy az isteni kenyér, az a Krisztus testévé és vérévé átlényegült emberi kenyér és bor. Az isteni kenyér, vagyis a mennyei kenyér, Krisztus valóságos teste és vére, amely sokfelé osztódik. De Krisztus teste (1Kor 10:17; 12:12) akárhány részre is osztódik, mégis egy test marad...

(1Kor 10:17) Mert egy kenyér, és egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

(1Kor 12:12) Ahogyan a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test. Így van ez Krisztussal is.

                                              

Tehát a szent Eucharisztia az Úr Jézus Krisztus valóságos teste és vére, de ugyanakkor, minden egyes Őbelőle részesülõ hívő teste is, mert mi belőle részesülünk, és mindnyájan Krisztus testének tagjai vagyunk. Ezért minden Őbenne, a szent Eucharisztiában foglaltatik össze, és Őbenne lakik az egész teljesség...

(Kol 1:18-20) Õ a testnek, az Egyháznak a feje. Õ a kezdet, az elsõszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsõség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Õ a kereszten vérével békességet szerzett.

Az isteni kenyér folyamatosan szaporodik

Minél inkább esszük az isteni kenyeret, annál inkább szaporodik... Ez azért lehetséges, mert azok, akik Krisztus testét eszik, maguk is krisztusivá válnak. A krisztusi emberekből pedig örök életre szökkelő vizforrás bugyog fel (Jn 4:14). Így a krisztusi emberek kovászok lesznek az emberek között, és lámpásként világítanak a világban (Mt 5:15). Ezért aztán a krisztusi emberek életet visznek környezetükbe, megkelesztik a közösséget (Lk 13:21) és táplálják környezetüket...

(Mt 5:15) S ha gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.

(Lk 13:21) Hasonlít a kovászhoz, amelyet vett az asszony, és belekeverte három mérõ lisztbe, és az egész megkelt tõle.”

(Jn 4:14) De aki abból a vízbõl iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellõ vízforrás lesz benne.”

Akik krisztusivá válnak, azok mint a kovász, másokat is krisztusivá változtatnak a Szentlélek kegyelme által. Ezért aztán a konkoly lassan búzává változik...  A búza és a konkoly példázatában (Mt 13:37-42) az a dilema, hogy a búza és a konkoly az ígét jelenti-e vagy az embereket. Mindkettőt... Ki mit eszik, azzá válik. Ha valaki, valamilyen erőssen színezett gyümölcsöt, zöldséget fogyaszt, akkor rövidesen észreveszi, hogy a vizelete is elszíneződik. Ugyanígy van a lelkiekkel is... Ha valaki konkollyal táplálkozik, azaz sátáni tanításokkal, maga is konkoly lesz, vagyis az ördög fia. Ha pedig valaki búzával táplálkozik, azaz Isten igéjével, akkor maga is búza lesz, vagyis Isten fia...

(Mt 13:37-42) Ő azt felelte nekik: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az Ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki elvetette, az ördög, az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is: az Emberfia elküldi angyalait, azok összegyűjtenek az ő országából minden botrányos dolgot, azokat, akik gonoszat művelnek, és bedobják őket a tüzes kemencébe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

Az Úr Jézus a világ világossága. Aki Őt követi, az nemcsak hogy világosságban jár, hanem őmaga is lángra lobban, és világosság lesz mások számára ebben a sötét világban...

(Jn 8:12) Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

(Mt 5:14) Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.

(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!

A krisztuskövető hívők által terjed a világosság a világban, sokasodik a búza, kelesztődik a kovász által a tészta és végül megszaporodik az isteni kenyér. Ilyen az Isten országának terjedése...

Adj király katonát

Egy volt közösségi tag rendszeresen panaszkodott, hogy mennyire elfoglalt a dolgaival és, hogy folyamatosan lelki krizisben él. Már évek óta nem tudott zöldágra vergődni a vállakozásával, és a családjában is folyamatosan bajok voltak. Elmondta, hogy volt egy visszatérő álma, amely nagyon megrendítette őt. Azt álmodta, hogy sok emberrel együtt Adj király katonát játszodtak. Hol az egyik tábor szakított magának néhány katonát, hol a a másik. Álmában tudta, hogy melyik oldalon kellene lennie, de tehetetlenül nézte, hogy hol a jó oldalra, hol a rossz oldalra szakították őt...

Ez az álom sokat árúl el, és figyelmeztet minket a lelki életünkre vonatkozöan. A világosság terjedhet, a búza és az isteni kenyér szaporodhat, de ne feledjük: a Sátán sosem alszik. A Sátán mindent elkövet, hogy visszaszerezze amit elveszített. A Sátán azért küzd, hogy a világosságot visszaszorítsa, hogy ismét sötétség legyen; hogy a búzát megrontsa és ismét kokoly legyen belőle; hogy az embereket eltávolítsa az isteni kenyértől, hogy az ne szaporodhasson és az embereknek ne legyen életük.

Az Úr Jézus, amikor a keresztahalálra készült, biztos volt az Ő győzelmében, mert Őbenne nem volt semmi konkoly. Nem volt semmi Őbenne, ami a Sátáné, a világ fejedelméé lett volna. Ezért aztán a Sátánnak nem volt hatalma fölötte...

(Jn 14:30, Károli) Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije.

Mibennünk van-e konkoly? És ha van, mennyi? Ha van - márpedig van - akkor vigyázzunk, mert az ellenség táborból azt kiáltják: Adj király katonát! - és elszakíthatnak az isteni kenyértől meg az örök élettől. Vigyázzunk, hogy mindig egységben maradjunk az Úr Jézus Krisztussal, az Egyházzal és a legszentebb Eucharisztiával....

Semmi el ne vesszen... Az Úr Jézus megőriz minket is, parányi morzsákat is, ha egységben maradunk Ővele. Az el nem vesző morzsák leginkább az idős asszonyok templomi imájában jelenik meg. Ezek a legszentebb áldozat bemutatásának, a kenyérszaporításnak maradékjai és legkisebb morzsái...

(Jn 17:12) Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás

Uram Jézus, add, hogy mindig radaszkodjunk törvényeidhez, és soha el ne szakadjunk Tőled. Ámen.

Pásztor nélküli juhok

(Mk 6:30-34) Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.' Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5], és sok mindenre kezdte őket tanítani.

Nemrég láttam az Our happy time (2006) című koreai filmet, amelyben egy halálraítélt utolsó hónapjairól van szó. Ezt a halálraítéltet egy apáca látogatta rendszeresen a börtönben. Az apáca által odakerül egy fiatal tanárnő is, aki maga is szenved lelki sérüléseitől. A tanárnő és a halálraítélt között egy különös lelki kapcsolat jön létre, amely által egy csodálatos gyógyulási folyamat bontakozik ki. A halálraítélt megtér, elkezd járni a börtönlelkész hittanóráira, és megkeresztelkedik. Az utolsó perceiben, a kivégzőosztag előtt, a megtért bűnös boldogan tesz tanúságot Isten és embertársai szeretetéről...

A koreai halálraítért gyilkosnak volt embere (Jn 5:7), volt pásztora, aki utánamenjen az elveszett báránynak (Mt 18:12; Lk 15:4), de itt, a keresztény Európa kellős közepén élő lelkeknek gyakran nincs. Itt a lelkek legtöbbször pásztor nélküli juhok, akik elhagyatva tévelyegnek...

((Mt 18:12) Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet?

(Lk 15:4) Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja?

(Jn 5:7) A beteg azt felelte: „Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.

Az épület megromlása

Manapság sokat hallani a hivatások megfogyatkozásáról, de arról senki sem akar beszélni, hogy miért is van ez a hivatáskrízis. Van egy adott helyzet, egy adott statisztika... Ha a helyzet meg a statisztikai adatok romlanak, akkor az érintettek mindig a külső hatásokat okolják. Vagy a hívek nem imádkoztak eleget a hivatásokért, vagy a szülők nem nevelik jól a gyerekeket, vagy a fiatalok nem elég bátrak, hogy a hívatást felvállalják, stb. Mindenki hibás, csak éppen az nem, akinek be kellene fogadnia az új hivatásokat. De ha az iskolában, egy osztályban mindenki megbukik, akkor nyilvánvaló, hogy elsősorban a tanárral van a baj. Ha az éretségin csak 30-40%-os az átmenési arány, akkor nyilvánvaló, hogy elsősorban a tanároknál és a tanűgyminisztériumnál kell keresni a hibát...

Az Egyház olyan test, egy olyan épület, amely több lelki ház egysége (Mt 7:24; 1Kor 12:12, 1Pét 2:4-5). A Egyház egy olyan ház, amely sok összeépített, összetapadt lelki házból áll... 

(Mt 7:24) Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette.

(1Kor 12:12) Ahogyan a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test.

(1Pét 2:4-5) Ha hozzá, az eleven kőhöz járultok, melyet emberek ugyan elvetettek, de Isten kiválasztott és megtisztelt, eleven kövek módjára ti is lelki templommá, szent papsággá épültök, hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozatokat mutassatok be.

Hogy ehhez az "egy házhoz" (mint hivatások együtteséhez), egy újabb ház épüljön, odatapadjon, odanőjön, annak vonzónak is kellene lennie... De mi van akkor, ha a ennek a háznak falai omladoznak, ha penészesek, gombások, vagyis leprások (Lev 14:34-36) és bűzösek... 

(Lev 14:34-36) „Ha majd bejuttok Kánaán földjére, amelyet én nektek fogok adni birtokul, és lepraszerű kiütés támad valamelyik házon, menjen el az, akié a ház és jelentse a papnak, s mondja: »Lepraszerű kiütést látok a házamon.« Erre az parancsolja meg, hogy hordjanak ki mindent a házból, mielőtt ő bemegy, hogy megnézze, leprás-e az, hogy tisztátalanná ne váljék mindaz, ami a házban van.

Vajon az újonnan csatlakozni kívánó lelki ház vonzódást fog érezni, hogy csatlakozzon az együtteshez? Hát, nem nagyon... A tisztánlátóbb és óvatosabb fiatal, oda se megy... A másik meg csatlakozik, de idővel nem bírja az egészségtelen légkört, a leprát és a bűzt, és lemond hivatásáról... A harmadik behunyja a szemét, befogja az orrát és a száját, ott marad, de lassan az ő falai is megfertőződnek, megtelnek leprával és bűzzel. Így a régi leprás falak által az újak is megromlanak (Lev 14:39-40)...

(Lev 14:39-40) A hetedik napon aztán menjen el ismét és nézze meg. Ha azt találja, hogy a kiütés terjedt, parancsolja meg, hogy szedjék ki azokat a köveket, amelyeken a kiütés van és dobálják valamilyen tisztátalan, a városon kívül levő helyre...

Az épület megtisztítása

Tudjuk gyakorlatból, hogy ha egy házba beleüt a gomba, akkor annak megtisztítása és kiírtása nagy probléma. Ez a probléma Izrael népe körében szigorú törvény alá esett...

(Lev 14:36-48) Ezután a pap vizsgálja meg a házat, és ha a vizsgálat után a ház falán zöldes vagy rózsaszínes likacsokat vesz észre, amelyek üregessé teszik a falat, a pap menjen ki a házból az ajtón, és zárassa be hét napra. A hetedik napon menjen vissza, és ha a vizsgálat során megállapítja, hogy a baj elterjedt a ház falán, távolíttassa el a megfertőzött köveket, s dobják őket a városon kívül egy tisztátalan helyre. A ház egész belső falát vakartassa le, s a levakart vakolatot szórják egy tisztátalan helyre, a városon kívül. Vigyenek más köveket a régi helyre, s más vakolatot a fal bevakolására. Ha a kő eltávolítása után a baj újra elterjedt a ház kijavított helyén és vakolatán, a pap újra tekintse meg. Ha megállapítja, hogy a baj elterjedt, a házon fertőző lepra van, s így tisztátalanná vált. Le kell bontani, s köveit, gerendáit, vakolatát a városon kívül egy tisztátalan helyre kell vinni. Aki belép a házba, amíg az le van zárva, estig tisztátalanná válik. Aki aludt benne, mossa ki a ruháját. Aki evett benne, mossa ki a ruháját. De ha a pap a vizsgálat során megállapítja, hogy a baj a vakolás után nem újult ki a házon, nyilvánítsa a házat tisztának, mivel a baj elmúlt.

Láthatjuk, hogy a leprás ház megtisztítása csak egy módon volt lehetséges: a megromlott részek lebontásával és eltávolításával. Teljesen le kell verni, le kell bontani a leprás falakat és épületrészeket...

Ez lelki síkon is így működik. Az Egyház romlott lelki falait is le kell bontani és el kell távolítani. Sajnos, ez mindig fájdalommal jár... A külsők csak annyit látnak, hogy ez, az vagy amaz elveszítette hivatását, kilépett, felfüggesztették, vagy hirtelen nyugdijba vonult. Ilyenkor azt mondogatják, hogy nem imádkoztunk értük eleget, nem figyelmeztették, nem óvták eleget, stb. De a valóság az, hogy van egyéni felelősség, van hierarchikus felelősség, és a közösséget csakis a leprás egyén eltávolításával lehet megóvni (Lev 13:45-46)...

(Lev 13:45-46) Mindaz pedig, akit a lepra tisztátalanná tett, megszaggatott ruhában s hajadon fővel járjon, száját fedje be kendővel, s kiáltsa ezt magáról: »Tisztátalan, tisztátalan!« Mindaddig, amíg leprás és tisztátalan, egyedül lakjon, a táboron kívül.

Az épület megújulása

Az épület megújulása mindig Isten ajándéka, csak az Ő kegyelme által lehetséges, és mindig egy-egy nagy szent által valósúl meg. Időnként támaszt az Úr egy nagy szentet, aki helyreállítja az igazságot, és felépíti a lerombolt falakat. Az ilyen szent ember példát mutat a feddhetetlen, Istennek szentelt életével, és igaz tanúságot tesz Isten szeretetéről és igazságáról...

(Iz 58: 6-12) Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok! Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik. Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha. Újra felépíted az ősi romokat, és helyreállítod a régi nemzedékek építette alapfalakat. A rések betöltőjének neveznek majd, és a romba dőlt házak felépítőjének.

Pásztor nélkül

Sokan mondják, hogy az Egyház több mint 2000 éve áll, és állni is fog... De a szentírás szerint, és a katekizmus szerint is (KEK 675), az utolsó időkben, a földön zarándokló, küzdő Egyház egy nagy megpróbáltatáson megy keresztül, és nehéz idők jönnek rá...

(Lk 17:22) Ezután a tanítványokhoz fordult: "Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, de nem fogjátok látni.

(Lk 18:8) Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?

(1Tim 4:1)  A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak.

(2Tim 3:1) Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek.

KEK 675 Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett.

Habár az Egyház helyzete a világban nagyon összetett - van, ahol virágzik és van, ahol a hit elhagyását tapasztaljuk - de összességében, aposztáziáról és a hivatások megfogyatkozásáról beszélhetünk. Vannak már helyek, ahol valamikor virágzó egyházmegyék voltak, de mára már nehéz egy templomot találni, ahol miséznek. Vannak már helyek, ahol alig van akár havonta is egy szentmise...

Ezek a dolgok arra késztetenek bennünket, hogy elgondolkozzunk, miként őrizhetjük meg a hitünket közösség nélül, pap és szentmise nélkül. Nyilvánvaló, hogy az ilyen esetben nagy hansúly kerül az egyéni felelősségre: az egyéni istenkapcsolatra és imára, az egyéni szentírás olvasásra és az egyéni állhatatosságra. Gondoljunk Remete Szent Pálra, aki egyedül, szentségek nélkül élt és halt meg a pusztában... Boldog ember, aki ezekben az időkben megáll a hitében...

(Dán 12:11-12) Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.

Az Egyház fő pásztora, Krisztus misztikus testének Feje, maga a Jó Pásztor, az Úr Jézus Krisztus. Ő megígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig (Mt 28:20). Ha nem az Oltáriszentségben, akkor biztosan két vagy három ember által, az összejövetelekben és az imában...

 
(Mt 18:20) Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.

(Mt 28:20) ...és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!

(Jn 4:23) De eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának.

Ha az emberi pásztorok hiányozni is fognak - mert a béresek mind elfutnak (Jn 10:12) - az isteni pásztor, a Jó Pásztor (Jn 10:11), mindig velünk marad. A nehézség abban áll, hogy bíznunk-e és odafigyeljünk-e az Ő hangjára (Jn 10:4)... Aki meghallja és ismeri a Jó Pásztor hangját, az követi Őt és biztonságban marad...

(Jn 10:4) Miután valamennyi sajátját kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját.

(Jn 10:11-12) Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, amikor látja, hogy jön a farkas, otthagyja a juhokat és elfut, a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat.

Te hallod-e az Ő hangját? Nyugodtak lehetünk, mert semmi nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely az Úr Jézus Krisztusban van...

 
(Róm 8:38-39) Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

Uram Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtunk! Légy irgalmas hozzánk, szabadíts meg bűneinktől, és adj nekünk állhatatosságot, hogy mindvégig kitartsunk. Ámen.

Ki érintette meg a ruhámat?

(Mk 5:21-43) Amikor Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy tömeg gyülekezett oda köré, ahol ő a tó partján volt. Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, és így esedezett hozzá: ,,A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!' El is ment vele. Nagy tömeg követte és szorongatta. Egy asszony, aki tizenkét esztendő óta vérfolyásos volt, és sokat szenvedett a számtalan orvostól, elköltötte mindenét, de semmi hasznát nem látta, hanem még rosszabbul lett, amint Jézusról hallott, hátulról odament a tömegben és megérintette a ruháját. Azt gondolta: ,,Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.' Valóban mindjárt megszűnt a vérfolyása, és érezte testében, hogy meggyógyult betegségétől. De Jézus, aki azonnal észrevette, hogy erő ment ki belőle, a tömeghez fordult és megkérdezte: ,,Ki érintette meg a ruhámat?' Tanítványai azt felelték neki: ,,Látod, hogy mennyire szorongat téged a tömeg, és mégis kérdezed, ki érintett engem?' Erre körültekintett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, aki tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leborult előtte, és őszintén elmondott neki mindent. Ő pedig ezt mondta neki: ,,Leányom! A hited meggyógyított téged. Menj békével, és légy mentes a bajodtól.'

A korabeli, hitetlen ember, aki csak távolról szemlélte az eseményeket, annyit láthatott vagy hallhatott, hogy egy Jézus nevű názáreti, akit rabbiként tisztel a nép, nagy kavarodást kelt a Genezáreti-tó vidékén (Lk 5:1). Érdekes dolgokat mondott, gyakran érthetetlen példázatokat, és sokan azt állították róla, hogy nagy próféta, aki mindenkit meggyógyít és csodákat művel. Állítólag még egy halottat is feltámasztott (Mt 5:41:42)... Egyszer aztán, amikor úgy kellett áttörnie a tömegen, és majdhogy letépték ruháját, azt kérdezte, hogy ki érintette meg Őt. Ez teljesen érthetetlen...

(Mk 5:41-42) Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: „Talíta, kúmi!” – ami azt jelenti: „Kislány, mondom neked, kelj fel!” A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett.

(Lk 5:1) Történt pedig, amikor Jézus a Genezáreti-tó mellett állt, hogy a tömeg özönlött hozzá Isten igéjét hallgatni.

A természetes és a természetfölötti

Miközben az Úr Jézust mindenfelől szorongatták, tehát nyilván sokan érintették, egy asszony mégis egésszen másképpen érintette meg Őt... 

A tömeg érintése evilági, testi volt, amelyet az Úr Jézus az Ő emberi természete szerint érzékelt. De a vérfolyásos asszony érintése nemcsak testi volt, hanem lelki is, azaz hittel telített. Ezért aztán az asszony érintését, az Úr Jézus, az Ő isteni természete szerint is érzékelte... Más szavakkal: az első típusú érintések természetes érintések voltak, amelyeket az Úr Jézus az Ő emberi természete szerint érzékelt, míg az utóbbi típusú, egy természetes érintés által megcselekedett, hit szerinti, természetfölötti érintés volt, amelyet az Úr Jézus az Ő isteni természete szerint érzékelt.

- Ki érintette meg a ruhámat? - kérdezte az Úr Jézus... De melyik ruháját?... És hogyan érintette azt meg?... Ez a kérdés maga a bizonyíték, hogy az Úr Jézus valóban Isten Fia, és nem e világból való (Jn 8:23), hanem a természetfölötti világból...

(Jn 8:23) Ő így folytatta: Ti lentről valók vagytok, én pedig fentről való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem e világból való vagyok.

Az asszony érintése, természetes módon, ugyanabban a térben és időben történt, mint a többi érintés, de az asszony érintése átnyúlt a természetfölötti függönyén, amely elválasztja a természetes világot a természetfölötti világtól, vagyis szellemi világtól. 

Ez a lelki átnyúlás, az asszony erős hite által volt lehetséges. Az Úr Jézus Krisztusba vetett élő hit volt az, ami lehetővé tette az asszonynak, hogy átnyúljon a természetfölötti világba, oda, ahová majd mindnyájan eltávózunk, amikor meghalunk, és eltávózunk ebből a világból.

A hegy megmozdul

Ha egy természetbúvár valami élőlényt figyel meg, akkor gyakran azzal próbálja ki viselkedését, hogy megérinti. Lám mozog-e?... Hogyan reagál?... Ha pedig a lény mozdulatlan, akkor így tudja meg, hogy él-e vagy sem...

Több olyan sci-fi filmet is láthattunk, amelyben az űrhajós csapat leszáll egy különös sziklára vagy barlangba. Amikor megérintik, megdöfik, vagy meglövik a sziklát, akkor az hirtelen elkezd mozogni. Ekkor ismerik fel, hogy az, amit addig sziklának gondoltak, valójában egy óriási lény, amelyről menekülni kell, míg el nem nyeli őket mindenestől. Hát valami ilyen az élő hit ereje is: az élő Isten hit általi megérintése. Az élő hittel hegyeket lehet mozgatni és fákat lehet kitépni...

(Mk 11:23) Bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magad a tengerbe, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, akkor az csakugyan megtörténik.

(Lk 17:6) Az Úr ezt felelte: "Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek.

Az asszony hittel érintette meg Istent, az Ő Szent Fia által, Aki képletesen hasonlít a hegyhez, vagy egy óriási fához. Ha a teremtett világ élőlényei megmozdulnak az érintésre, akkor mennyivel inkább megmozdul az élet Ura, ha megérintik Őt hittel. Ilyenkor Isten felemelkedik, és a tengerbe árasztja erejét, vagyis az ember természetes világába.

Az Úr Jézus érezte, hogy erő áradt ki belőle... Érezte, hogy kiárad, de ugyanakkor tudta, hogy az erő nem az Ő emberi akarata szerint, hanem Isten akarata szerint áradt ki. Érezte, de nem Ő kérte; érezte, de nem Ő parancsolt. Ez a bizonyíték arra, hogy az Úr Jézus valóban az Isten Fia, a második isteni személy, Aki elválasztatatlan közösségben él az Atyával és a Szentlélekkel. A Szentlélek kiáradt az Atya akarata szerint, a Fiú emberi természetén keresztül... Az Úr Jézus, az Ő emberi természete szerint, csak tudomásul vette a történteket, és a Fiú mindig alárendeli emberi akaratát az Ő isteni akaratának, amely egy a mennyei Atya akaratával...

Ki érintheti meg ruháját?

Az élő hit kegyelem, amely képessé teszi az embert, hogy átnyúljon a természetes világból a természetfölötti világba azon a bizonyos elválasztó függönyön, hogy megérintsük a megdicsőült Úr Jézus ruháját.

Imádkozzunk ezért a kegyelemért, és kérjük hitünk növekedését (Lk 17:5). Ez a hit fog majd vezetni minket, a függönyön át, halálunk óráján is. A függöny pedig nyitva áll, mert az Úr Jézus megnyította azt, az Ő megváltó kereszthalálával, amikor a szentély függönye kettéhasadt (Mt 27:51)...

(Mt 27:51) És íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek...

(Lk 17:5) Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!”

                             

Sokféle hit van, de nem akármilyen hit által juthatunk át a függönyön, hanem csakis az Úr Jézus Krisztusba vetett élő hit által. Van, aki hiábavalóságokban hisz, mindenféle más vallásokban, vagy sátáni tanításokban (1Tim 4:1): reinkarnációban, karmában, a természeti erőkben, különféle energiákban, a csillagok állásában, stb. Ezek nem segítenek át a függönyön, mert a függönyön túli hely Isten szentélye, és Istenhez csakis az Ő Szent Fia által, a Megváltó és Üdvözítő Úr Jézus Krisztus által lehet eljutni...

(Jn 14:6) "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

(1Tim 4:1) A Lélek azonban kifejezetten mondja, hogy az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak...

Nyúltál-e már át ezen a függönyön?... Hiszed-e, hogy az Úr Jézus által valami történhet az életedben? Néztél-e már behúnyt vagy nyitott szemmel az Úr Jézusra, és láttad-e már Őt lélekben? Ültél-e már némán az Oltáriszentség előtt, és választ kaptál a szívedben? Tetted-e már a kezedet hittel valakire az Úr Jézus nevében, és gyógyulás fakadt hited által? 

Ha igen, akkor már átnyúltál a függönyön, és megérintetted az Úr Jézus köntösét. Akkor már megérintetted az Istent. Sőt, lehet, hogy jól meg is ragadtad a köntösét.és meg is rángattad... Az Úr Jézus mindig elégedetten tekint a hittel tolakodóra, és azt mondja neki: Jól van, jól van derék szolgám..., mert az erőszakosoké a mennyeknek országa ...

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

(Lk 11:8)  Mondom nektek: Ha azért, mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki, amiatt, hogy nem tágít, mégis fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van.

Imádkozzunk az élő hitért és az Isten iránti mély bizalomért. Nekünk adatott a mennyek országa, de azt is el kell ám ragadni, mert kettőn áll a vásár. Az élő hitnek pedig konkrét jelei vannak...

(Mk 16:17-18) Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.

Uram Jézus! Add, hogy nagy bizalommal és élő hittel ragadjuk meg köntösödet a Lélek által, mint az örök élet zálogát. Ámen.

Elég neked az én kegyelmem

(2Kor 12:7-10) De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: "Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében." Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Életünkben sok kezdetet van... Tipegünk az óvodába, topogunk az iskolába, majd az egyetemre, vagy a munkahelyre, az egyházi szolgálatba, vagy esetleg a politikai életbe... A pályát kezdő gyerek, vagy fiatalember, eleinte félszeg. Félénken, gyormorideggel közelít az intézményhez, az osztályhoz, a közösséghez, a hivatalhoz, vagy a szolgálatához. Az első lépések bizonytalanok, az első megszólalások remegő, halk szavúak. De ahogy az idő telik, az ember egyre inkább bennfentes lesz, lassan megbátrodik, és kezd otthonosan mozogni, beszélni és megnyilvánulni...

Isten kegyelme

Isten kegyelme az Isten életében való részesedés, az a "szent vízforrás” (Jn 4:14; Ez 47:1), az a "drága kenet" (1Ján 2:27; Zak 4:12), amely a kegyelem kifogyhatatlan forrásából (Jn 1:16) áramlik belénk: a szívünkbe, lelkünkbe és testünkbe...

(Ez 47:1) Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon...

(Zak 4:12) És másodszor is mondtam neki: »Mi az olajfáknak az a két hajtása, amelyből két aranytölcséren keresztül ömlik az aranyszínű olaj?«

(Jn 1:16) Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Jn 4:14) ...de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.

(1Ján 2:27) A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne.

Isten kegyelemének több formája van. Nem is tudatosítjuk, hogy mi mindent kaptunk kegyelemből, és gyakran teljesen természetesnek vesszük, hogy azokból az ajándékokból részesültünk: 

- Kegyelem az, hogy családba születhettünk, hogy tehetséges szüleink voltak, hogy sokmindenre megtanítottak bennünket. 

- Kegyelem az, hogy van egészségünk és erőnk, hogy a különböző képességeink kibontakozhatnak. 

- Kegyelem az, hogy részesülünk a Szentlélekben, az Ő ajándékaiban és adományaiban. 

- Kegyelem az, hogy tanulhattunk, és egy szakmában elmélyedhetünk. 

- Kegyelem az, hogy kiművelhetjük adottságainkat, hogy érett személyiségünk alakulhat ki. 

- Kegyelem az, hogy jó élettársra leltünk és családunk lehet. 

- Kegyelem az, hogy a Szentlélek megvilágosít természetfeletti világossággal, hogy megérthetjük az összefüggéseket a teremtett világban. 

- Kegyelem az, hogy erős hitet kapunk, hogy szolgálhatunk a közösségben. Stb, stb... 

Isten kegyelme által vagyunk, amik vagyunk, és semmink sincs, amit nem Istentől kaptunk volna...

(Ef 2:8-9) Kegyelembõl részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.

(1Kor 4:7) Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?

Mindezek ellenére, az Isten kegyelme átlal formált, alakított, felszerelt és feldíszített ember, a Sátán tévedésébe tud esni. Hamar elkezdhet önmagában tetszelegni, és elbízakodottá tud válni...

A lelki nárcizmus

A nárcizmus egy olyan lelki, személyiségi eltorzulás, amelyben az ember csak önmagára van tekintettel... A lelki nárcizmus-al, a nárcizmusnak, a lelki életben és a hitéletben megnyilvánuló formájára utalok...

A nárcizmus lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg.

Az Isten kegyelme által szolgáló ember beleszerethet saját lelki képességeibe, állapotába, adományaiba, s azt mindenek fölé helyezheti. Isten széppé formálja őt, tulajdonságokkal ékesíti, és adományokkal szereli fel, hogy hatékonyan szolgálhasson a közösség felé...  De a nagy adományokkal rendelkező ember könnyen beleeshet az önteltség és a kevélység bűnébe. Ez az állapot Lucifer önteltségére emlékeztet, aki annyira eltelt saját tündöklésével, hogy Isten fölé helyezte magát. A sátáni sors veszélye mindig ott lappang az Isten kegyelme által szolgáló ember életében. Ezért kell Isten szolgájának megpróbáltnak lennie, hogy meg tudjon maradni az alázatban...

(Jób 36:21) Jól vigyázz, nehogy a gonoszsághoz pártolj! Hisz épp erre szolgál megpróbáltatásod.

(1Tim 3:6) Újonnan megtért se legyen, nehogy felfuvalkodjék, és a sátán sorsára jusson.

A lelki tövis

Nyilvánvaló, hogy Szent Pál az ő testében kellemetlenkedő tövist nem valami tüskebokorban szerezte. Ez a tövis lelki eredetű volt, és egy lelki sebzettségre, gyengeségre és fájdalomra utalt. Szent Pál nem nyilvánította ki konkrétan, hogy mi volt az a tövis, de annyit elárult, hogy ezáltal a sátán folyamatosan bántalmazta őt és megalázta... Ugyanakkor, Szent Pál azt is tudatosította, hogy ezt az állapotot Isten, az Ő végtelen bölcsességében, megengedte a gonosznak. Ez javára vált neki, mert így nem bízhatta el magát az Úr nagy adományaival és a kinyilatkoztatásban való részesedésben...

(2Kor 12:7) De hogy a kinyilatkoztatások nagyszerűsége önhitté ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy szüntelen zaklasson s el ne bízzam magamat. 

A lelki tövis sokféle formában jelenhet meg: Lehet egy nagyon erős és megalázó kísértés, amely édes-keserű, és iszonyatos vágyakkal, indulatokkal tölti el az ember szívét. Ugyanakkor, okozhat nagy rettegést is, a végleges elbukás veszélyének rémséges perspektívája által. De lehet egy lelki tulajdonság, képesség ideiglenes elvesztése, amely miatt szégyenteljesen meztelennek érezi magát az ember, vagy lehet egy nehéz lelki állapot, amelyben az hívő elmagányosodik, amelyben mindenki elhagyja és teljesen magára marad...

A lelki tövis mindig valamiféle megpróbáltatás, amely lelki szárazsággal, meztelenséggel, kiábrándulással, önbizalom elvesztésével, magányossággal és keserűséggel jár. Célja, hogy az ember összetörjön, és elfogadja szívében, hogy magától semmit sem tehet, hogy mindent csakis az Úrban cselekedhet meg...

(Jn 15:5) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.

Ez a fajta "mozsárban való összezúzás", lelki összetörés, arra való, hogy a szolga alkalmassá váljon Isten akaratának feltétel nélküli teljesítésére. Az ember lassan rájön a maga tehetetlenségére, gyengeségére, és ténylegesen, őszintén elfogadja azt az igazságot, hogy csak Isten kegyelme által lehet az, aki lett... Az ember így megérti, hogy elég neki az Úr mindennapi kegyelme...

Uram Jézus, köszönöm, hogy megóvsz engem önmagamtól, a kevélységemtől és az önteltségemtől. Köszönöm, hogy összetöröd a lelkem, és minden napom azzal kezdődik, hogy: „Uram segíts!”. Hiszem, hogy a Te kegyelemed megsegít engem életem minden napján. Ámen.

Állítsátok helyre az igazságot

(Ám 5:14-15.21-24) A jót keressétek, ne a rosszat, és akkor éltek; és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, úgy, amint mondtátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, állítsátok helyre az igazságot a kapuban; talán megkönyörül az Úr, a Seregek Istene József maradványain. ,,Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Ha egészen elégő áldozatokat mutattok be nekem: ajándékaitokat el nem fogadom; kövér békeáldozataitokra nem tekintek. Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom. Törjön elő inkább a jog, úgy, mint a víz, és az igazság, mint a sebes patak.

Mi emberek gyakran tévedünk, és sokszor követünk el bűnöket... Habár manapság nem illik kollektív bűnösséget emlegetni, de bizonyos értelemben, a közösségek is lehetnek bűnösök... Nem az a baj, hogy megesnek a bűnök, hanem az, ha nincs belátás, és az ember meg a közösség tagadja tévedését. Az embernek az lenne a dolga, hogy belássa tévedését, és helyreállítsa az igazságot, úgy a saját életében, mint a közösség, vagy a nemzet életében. Mivel minden igazságtalanság bűn (1Ján 5:17), ezért a múltban elkövetett igazságtalaságok tagadása és helyre nem állítása, kétszeresen bűn...

(1Ján 5:17) Minden igazságtalanság bűn, de van olyan bűn is, amely nem egyenlő a halállal.

Az Istentől elszakadt szeretet

Gyakori, hogy egyes emberek szeretetről beszélnek, és egymás iránt egyfajta szeretetet is tanúsítanak anélkül, hogy ezt a szeretetet az igazsághoz szabnák. Aztán, amikor az igazságtalanságaik miatt konfliktusok alakulnak ki, társakat keresnek, akikkel összebújhatnak, hogy egymást támogassák. Illik rájuk a mondás: Madarat tolláról és embert barátjáról... 

Az ilyenek mindig összegyűlnek a hasonszőrűekkel, egymást támogatják, és létrehoznak egyfajta "banda-szeretetet". Aki megfelel igazságtalanságuk elvének és mércéjének, az a banda tagja és részesül a banda-szeretetben, aki pedig nem, azt kirekesztik. Ez a banda-szeretet egy kirekesztő, hamis szeretet, egy Istentől elszakadt szeretet... Mivel az Istentől elszakadt szeretet nem táplálkozik Isten szeretetéből (1Ján 4:7-8), nincs megvilágítva Isten igazsága által (Jn 8:12, 14:6), ezért csakis egy hamis, torz és beteges szeretet lehet. Az ilyen bűnös szeretet mindig bűnre kötelez, és az ott lappangó, kimondott vagy kimondatlan banda-eskű, vagy banda-tagság, lelki megkötözöttséget eredményez...

(Jn 8:12) Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.”

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

(1Ján 4:7-8) Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten szeretet.

Az igazságtalanság többszintű hatása

Az igazságtalanság mindig az ember szívéből indul útjára (Péld 4:23; Mt 15:19), s aztán eljut a közösség és társadalom különböző szintjeire. Ugyanakkor, a közösség és a társadalom különböző szintjeire eljutott igazságtalanság, megfertőzi az emberek lelkét, és megosztja őket. Ennek nyomán, újabb egyéni, személyes igazságtalaságok és bűnök keletkeznek. Az igazságtalanságok körforgásának íve annál tágabb lesz, és annál több embert érint, minél magasabban áll az igazságtalanságot elkövető ember a társadalom, vagy az egyház ranglétráján (Iz 28:7-8, Lk 11:44)...

(Iz 28:7-8) Még ezek is tántorognak a bortól, és szédelegnek a mámorító italtól. A papok és a próféták támolyognak az italtól, a bor áldozataként; az erős ital elkábítja őket. Inognak, amikor látomást látnak, és bizonytalanok, ha ítéletet kell hozni. Igen, minden asztal tele van okádékkal, egy csöpp hely sem marad tőlük tisztán.

(Péld 4:23) Nagy gonddal óvd a szívedet, mert ebből fakad az élet!

(Mt 15:19) Mert a szívből származnak a rossz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, erkölcstelenségek, lopások, hamis tanúskodás, káromkodások.

(Lk 11:44) Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.

Ha egy magas rangú egyházi vagy világi vezető úgy védi közösségét, nemzetét, hogy egy kisebbséget kirekesztő törvényt szorgalmaz, azzal még nem felelős közvetlenül a népirtásért, de igazságtalan eszméi eljutnak a közösség és a társadalom különböző szintjeire, és onnan visszaívelnek más emberek által a társadalomba. Azok viszont már nemcsak az ő téves eszméit fogják megvalósítani, hanem hozzáteszik a saját igazságtalaságaikat, amelyek aztán végül pályaudvarokra, vagonokba, vagy kivégző osztagok elé juttatnak sokakat. Az ilyen magas rangú embereknek mindig lesznek banda-szeretettel lelkesedő hűséges hívei, és ezért aztán az ő személye mindig meg fogja osztani a társadalmat...

Ha egy tehetséges, nagyhatású író, egyeseknek szeretetet, másoknak meg gyűlöletet ír, azzal még nem felelős közvetlenül a társadalomban elszabadult gyűlölet hullámért, de igazságtalan írásai eljutnak a társadalom különböző szintjeire, és onnan, hatásukkal, visszaívelnek az emberek által a társadalomba. Az olvasók is hozzáteszik a maguk igazságtalanságait, és ezek által, a maga fajtájúakat szeretni fogják, és a más fajtájúakat gyűlölni. Később, amikor az indulatoktól elragadott tömegek megrohanják a szomszéd települést, telve bosszúvággyal, akkor már senki se gondol arra, hogy ki ültette el az emberek szívébe a gyűlöletet. Ennek az írónak is mindig lesznek banda-szeretettel lelkesedő hűséges hívei, és az ő személye is mindig meg fogja osztani a társadalmat...

Ha egy vitatott személyiség megosztja az embereket és a társadalmat, azért nem érdemes vitatkozni... Megosztó hatásuk a bizonyíték, hogy nem voltak jó emberek, nem voltak szentek, és nem éltek Isten akarata szerint. Az Isten akarata szerint élő szent emberre jellemző, hogy nem osztja meg az embereket, hanem mindenkinek befogja a száját, mert az élete feddhetetlen (Jak 1:4, 2Pét 3:14)...

(Jak 1:4) Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.

(2Pt 3:14) Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket.

Állítsuk helyre az igazságot

Az előljáró vétkezik alattvalója, szolgatársa, vagy híve ellen... Lerombolja annak a tisztességét, becsületét és hitelét az egész közösség előtt, igazságtalanságokkal és rágalmakkal. Később belátja tévedését, de nem tesz semmit azért, hogy helyreállítsa a másik ember becsületét és tisztességét. Azt gondolja, hogy elegendő, ha másnaptól mosolyogva köszön neki. Hát ez nem elegendő... Állítsa helyre az igazságot. Kövesse meg négyszemközt, és méginkább nyilvánosan, a közösség előtt, és rehabilitálja őt... Állítsa vissza annak az embernek tisztességét...

A közösségvezető vétkezik egy közösségi tag ellen... Összetöri a másik ember közösségi tevékenységét, érzelmeit és lelkét. Később érzi, hogy tévedett, de nem tesz semmit... Azt gondolja, hogy a másik embernek kötelessége megbocsátani neki, és közösségbe járni. A másik ember viszont lesérült, és többé már nem bír közösségbe járni. A lelke évekig darabokban hever, és ki tudja meggyógyuk-e valaha... Hát nem elegendő... A közösségvezető állítsa helyre az igazságot. Kérjen bocsánatot, sőt kedveskedjen a sértettnek megtisztelő közösségi feladatokkal, megbízatásokkal, hogy kimutassa iránta a megváltozott hozzáállását...

(Lk 17:3-4) Vigyázzatok magatokra. Ha vét ellened testvéred, fedd meg. De ha megbánja, bocsáss meg neki. Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, bocsáss meg neki.”

A cégvezető túlóráztatja munkásait, de nem fizeti ki a túlórákat, nem engedi őket szabadságra, alacsony bért fizet, és annak is egy részét csak kézbe, nem hivatalosan. Aztán karácsonykor kiszúrja az ember szemét egy kis ajándékkal, vagy bónusszal. Panaszkodik a nagy adók miatt, de minden évben új ingatlant vásarol, és kétszer is eljár üdülni egzótikus helyekre... Hát nem elegendő... Állítsa helyre az igazságot. Tartsa be a törvényeket. Fizessen tisztességes bért az alkalmazottjainak, fizesse ki a járulékokat, fizesse ki a túlórákat, és adja meg az embernek a törvényes pihenési szabadságot...

(Iz 58:3) „Miért böjtölünk, ha nem látod meg,és miért sanyargatjuk magunkat,ha nem veszed észre?” De lám, még a böjtöléstek napján is csak a hasznot keresitek, és sanyargatjátok munkásaitokat.

Hasonlóképpen a politikusok is... De erről már nem is érdemes szólni... Ugyan már... "Jöhet valami jó Názáretből?", azaz, kifordítva a mondást: Jöhet valami jó a politikusoktól?...

(Jn 1:46) „Jöhet valami jó Názáretből?” – kérdezte Natánael.

A múlt század fergeteges eseményei közt sok tehetséges ember tévelyedett el, és jutott az élete zsákutcába. Ezek olyan vitatott személyiségek, akiket egyesek bűnösöknek kiáltanak ki, mások meg apostolokká magasztalnak..És ennek sosincs vége... Állítsák helyre az igazságot. Nem lehet a bűnt magasztalni, és nem lehet az érdemeket elvitatni... 

A társadalom és az egyház legnagyobb problémája a fel nem dolgozott múlt. Az embereknek nem volt lehetőségük megtalálni a válaszokat a múlt század nehéz kérdéseire. És arra aztán végképp nem volt lehetőségük, hogy feldolgozzák és elfogadják a kudarcokat. Szükség van a történészek, az egyházak és a civil társadalom képviselőinek tisztességes és őszinte munkájára, hogy helyreállítsák az igazságot. Amíg ez nem történik meg, addig az egyik ember szobrot emel, a másik meg ledönti. Az egyik ember ünnepel, a másik meg tüntet. Gyűlöli az egyik ember a másik ünnepét, amint az igében is áll...

(Ám 5:21) Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem.

És vajon miért gyűlöli? Mert helyre kellene állítani az igazságot. És a legnagyobb baj az, hogy az igazságtalanságok többrétegű hatása által, a be nem látott, múltbeli bűnök, ismét visszagyűrűznek a társadalomba, és nagy valószínűséggel a történelem megismétli önmagát. És már ismétlődik is...

Uram Jézus, szabadíts meg minket az elfogultságtól, a rögeszméktől és a szélsőséges gondolkodástól. Add bölcsességedet, hogy mindig felismerjük az igazságot és az igaz szeretetet. Ámen.

Egyenlőség legyen

(2Kor 8:7.9.13-15) Ezért, mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek. Nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek pedig nyomorúságtok, hanem az egyenlőség szerint: most a ti bőségetek pótolja azoknak szűkölködését, hogy az ő bőségük is pótolja majd a ti szűkölködéseteket; hogy egyenlőség legyen, ahogy írva van: ,,Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szűkölködött' [Kiv 16:18].

A mi generációnk, akik a kommunizmusban voltunk diákok, sokat hallottunk az iskolában az egyenlőségről. Habár mindig éreztük, hogy nem vagyunk egyenlők, mégis jó volt azt hallani, hogy gyengeségünk ellenére, elméletileg jogunk van egyenlők lenni a többiekkel. Ez akkor egy kényelmes illuzió volt, amelyben jó volt ringatni magunkat... 

Később aztán eljött a demokrácia, a kapitalizmus és szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy egyáltalán nincs egyenlőség, és megláttuk illuzióink összeomlását. Hamar megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk egyenlők sem a képességekben, sem az anyagiakban, sem pedig az oktatási, vagy az egészségűgyi renszerben való részesedésben. Aztán a legszomorúbb az volt, amikor azt is megláttuk, hogy a törvény előtt sem vagyunk egyenlők.

Tagadhatatlan, hogy a kommunizmus legvonzóbb ideálja az egyelőség eszméje volt. Csak az a probléma, hogy ezt Isten nélkül akarták megvalósítani, és persze igazságtalan eszközökkel. Ennek aztán államosítások és kollektivizálások lettek a következményei. Így aztán rengeteg ember életét, munkáját rombolták le és tették tönkre. 

De hogyan történhettek meg a bolsevizmus és a kommunizus szörnyűségei? Igaz, hogy a kommunizmus tévedéseinek forrását az okkult, sátáni erőknél kell keresni, amelyek Isten és az Egyház ellen támadnak, de ugyanakkor, az is igaz, hogy az egyházak is adtak okot e sátáni tévedések kibontakozására és elterjedésére:

- A Francia forradalom előtt, a rendi gyűlés tárgyalásainak kudarcba fuladása és a lázadások kitörése a nemesi és az egyházi rendek hajthatatlanságának volt köszönhető, amellyel mindenáron ragaszkodtak előjogaikhoz és birtokaikhoz. Nem volt egyenlőség… 

- Az 1917-es Nagy októberi szocialista forradalom is azért jöhetett létre, mert a cári hatalom, meg az orosz ortodox egyház, képtelenek voltak a nép életszükségleteire megfelelő választ adni, és az emberek nyomorogtak. Nem volt egyenlőség… 

Hát ha nem volt egyenlőség, akkor jött a gonosz és adott az embereknek egyenlőséget. Vegyétek el azt, ami a királyé és az egyházé! Ekkor a királyt, máshol meg a cárt megölték, és az egyház vagyonát elkobozták... Az emberekre pedig jöttek más zsarnokok, nyomorgatók, sokkal kegyetlenebbek, mint amilyenek a cárok, a királyok, vagy az egyház fő előljárói voltak.

Visszatekintve a múltra, érthető, hogy a történelmi egyházak miért ellenzik a kommunista, szocialista eszméket és az eféle politikai erőket. De valahogyan mégsem érthető, hogy az egyházak ma is mindig a jobboldali kapitalista eszméket és ilyen politikai erőket támogatják. A jobboldali kapitalista rendszert tartják a lehető legideálisabb szociális és gazdasági rendszernek, holott ez a rendszer csakis a gazdasági és szociális egyenlőtlenségek növekedéséhez, a gazdagok és a szegények közötti olló szétnyílásához vezethet. Tehát semmiképpen sem vezet az egyenlőség felé… Ez egy olyannyira hivatalosan vállalt nézet, hogy a vatikáni bank (IOR) csúfosan leváltott elnöke, aki egy enciklika megírásában is közreműködött, a gazdag üzletemberek életét majdnemhogy életszentségnek minősítette.

A paradox helyzet az, hogy míg leginkább a baloldali politikai erők, a szociáldemokraták ígérnek egyfajta egyenlőséget, egyfajta igazságosabb vagyonelosztást, a diferenciált adózások által és a szociális segélyezések által, addig az egyházak a jobboldalt támogatják, akik az egykulcsos adóval és a szociális rendszerek leépítésével kettészakítják a társadalmat dúsgadagokra és szegényekre.

Az egyház szociális tanításának fényében is abszurdum azt gondolnunk, hogy valami nagyot tehetünk a társadalom megváltoztatása érdekében, hogy egy egyenlőbb és igazságosabb társadalom legyen. Az Úr Jézus világosan megmutatja korlátanikat...

 
(Jn 15:5) Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.

Semmit sem tehetünk magunktól. Tehát ha valami maradandót teszünk életünkben, azt mindig az Úr Jézus cselekszi általunk... De tudunk tenni kis dolgokat, és tudunk tenni azért, hogy ne áruljuk el a szegényeket. A Don Bosco (1988) filmben, Don Bosco édesanyja azt mondta a fiának, amikor a szemináriumba készült: Fiam, ha gazdag leszel, nem lépem át a küszöbödet.

Egyenlőség a tisztelet megadásban

Mennyire sajnálatos, amikor egy krisztuskövető, a társadalmat kifosztó és szegényeket nyúzó gazdagoknak kedvez, és mindig csak kivételez velük. Ezzel nemcsak a szegény embert árulja el, hanem magát a szegény emberben rejtőzködő Jézus Krisztust is...

(Jak 2.2-7) Ha közösségetekbe belép egy férfi pompás öltözékben, aranygyûrûvel az ujján, és belép egy szegény is elnyûtt ruhában, figyelmetek a pompás öltözékû felé fordul, és így szóltok hozzá: „Foglalj itt kényelmesen helyet.” A szegénynek meg azt mondjátok: „Állj oda oldalra!” Vagy: „Ülj ide zsámolyomhoz!” Nem volt részrehajló ítéletetek? Nem gonosz gondolatok alapján ítéltetek?Hallgassatok ide, szeretett testvéreim! Hát az Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot, amelyet azoknak ígért, akik õt szeretik? Ti mégis lenézitek a szegényt. Hát nem a gazdagok zsarnokoskodnak fölöttetek és hurcolnak benneteket a bíróság elé? Hát nem õk gyalázzák meg azt a fönséges nevet, amely le van híva rátok?

Egyenlőség a kenyértörés közösségében

Nagy baj az, ha a kenyértörés közösségében, vagyis a szentmisén, az emberek megszégyenülve érzik magukat egyesek fényűzésének láttán. Főleg ma, amikor legtöbb helyen a monarchia már a múlté, egyesek "valakik" akarnak lenni a templomban. És teszik ezt az egyházi asszisztenciával. Ez bizoy egy igencsak sajnálatos dolog... A szegények ilyenkor lesérülnek lelkileg és visszahúzódnak. A templom is csak a gazdagokké - gondolják magukban - és ezzel igazolják Tamási Áron Rendes feltámadás című novelláját...

(1Kor 11:22) Nincs otthonotok evésre-ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek a szegényeket? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek? Ezért nem dicsérlek benneteket.

Egyenlőség a megbecsülésben

A gazdag szegényebbé legyen, hogy a szegényt is felemelje. Ezáltal a szegény is, meg a gazdag is, egyenlő módon részesül a megbecsülésben a krisztusi közösségben... 

A szegények elhanyagolása, meg nem becsülése és kiszorítása hitelteleníti el leginkább az egyházat. A YouTube-on sok olyan interjú látható, amelyben a nyomorult, szegény, ortodox embereket kérdezik a templomba járásról:

- Ó, templomba járni? Az nagyon drága... – mondják őszintén, és felsorolják a plébániai szolgáltatások tarifáit. Ők bizony nem rendelkeznek ennyi pénzzel. Örvendenek ha jut a mindennapi kenyérre, na meg a temetésre, mert hát meghalni ugyebár muszáj...

(2Kor 8:9) Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.

(Gal 2:10) Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni.

Ha az Úr Jézus, Isten létére, azonosult a legkisebbekkel, akkor mi is mérjük magunkat a szegényekhez, a kicsinyekhez és az egyszerűekhez, ne pedig a gazdagokhoz és a nagyokhoz... Keressük a szegények és a kicsinyek társaságát, annélkül, hogy megvetnénk, vagy megutálnánk a gazdagokat és a nagyokat. Szeressünk mindenkit, akár szegény, akár gazdag, de legyünk mindig az alázatosok és a szegények pártján (Zsolt 82:1-4, Mk 14:7, Róm 12:16)...

(Zsolt 82:1-4) Áll az Isten az istenek gyülekezetében, és ítélkezik az isteneken: „Meddig ítéltek még hamisan, és meddig vagytok tekintettel a gonoszok személyére? Szolgáltassatok igazságot a szűkölködőnek és az árvának, juttassátok jogához a nyomorultat és a szegényt! Szabadítsátok meg a szegényt, és a szűkölködőt mentsétek ki a gonoszok kezéből!”

(Mk 14:7) Szegények mindig lesznek veletek, és amikor akartok, jót tehettek velük; de én nem leszek mindig veletek.

(Róm 12:16) Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve.

Uram Jézus, tudom, hogy nem mindenki, aki azt mondja "Uram, Uram" jut be a mennyek országába. Kérlek tégy méltóvá Szent Nevedhez. Ámen.

A második

(Mt 22:34-40) Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: ,,Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?' Ő azt felelte neki: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből'' [MTörv 6,5]. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat'' [Lev 19,18]. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.'

A tudós emberek hajlamosak az élet dolgait tételekbe osztályozni és rangsorolni. Azonban a tételekbe foglalt dolgok működnek maguktól is, a tudós emberek véleményétől függetlenül, és ez a nagybetüs ÉLET. A tudósok farizeusok tételes kérdésére az Úr Jézus tételekben válaszolt, de a tanítványoknak azt mondta, hogy Ő életet ad nekik és bőségben adja...

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Az ember istenképe

Isten olyannak alkotta a világot, hogy az ember embertől szülessen, vagyis a szüleitől. A Teremtő, kezdetben, csak egyedül teremtette meg az első emberpárt. Aztán megáldotta őket, hogy szaporodjanak és sokasodjanak. Így, a továbbiakban, már bevonta, és ma is bevonja teremtését a tobábbteremtés munkájába. Ezáltal az ember Isten munkatársa lesz, és minden ember születésekor megoszlik úgy a szeretet, mint az öröm...

(Ter 1:28) Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!”

Isten azt akarja, hogy az ember az Ő társa legyen a teremtő és üdvözítő művében és, hogy ez a közös munka áldás és öröm legyen az ember számára. Ezért a család és a munka áldás és öröm kellene legyen az ember számára, de sajnos ez gyakran nem így van... Gyakran az embernek a család és a munka csak a szenvedés, a kínlódás és a gyötrelem helye. De minden bűn ellenére, Isten mindig azt akarja, hogy egy folytonos szeretetközösség legyen Isten és az ember, ember és az ember között...

A gyermek már a fogantatásától fogva érzi és felfogja környezetét. Érzi a szüleit és a feléje áradó szeretetet. A gyermek lelkében, tudatalatti érzéseiben, már nagyon korán kialakul az ősbizalom és az istenkép, amit a szüleitől kap. A gyermeknek nem kell magyarázni, hogy kihez tartozik, hogy ki az ő anyja és ki az ő apja. Tudja, érzi azt, és hozzájuk ragaszkodik... Feltekint rájuk, és tudatán kívül, úgy néz fel rájuk, mintha Istenre tekintene. Ezért nagyon fontos, hogy a szülő helyesen szeresse gyermekét, és ne törje össze gyermekében az ősbizalmat, meg az istenképet.

A szülő, a tanító, a hitoktató, a pap, mind hozzájárulnak a gyermek istenképének kialakulásához. Ezek közül azok a legfontosabbak, akik leginkább képviselik a legfelső tekintélyt, vagyis az Istent, a gyerek szemében. Ez lehet a szülő, lehet a pap, vagy lehet egy nagyobb befolyású világi hívő is. Ezeknek a viselkedése nagy szerepet fog játszani később a felnőtt emberben kialakult istenkép milyenségében...

A pap, ha akarja, ha nem, ha tudatosítja, ha nem, valóságosan képviseli Istent az emberek előtt, mint Alter Christus. Ez olyannyira konkrét, hogy ha botrányos viselkedésével meggyűlölteti magát, akkor azzal Istent és az Egyházat gyűlölteti meg. Ha egy ember kiábrándul a papból, akkor bármennyire is kontrolálja magát, ellenérzéssel tekint a plébánia felé, a templom felé és az oltár felé. A művelt ember tudatosítja, hogy külön kellene választania a pap személyét Istentől, de ez csak értelmi szinten sikerül neki. Érzelmi szinten, a pap iránti ellenszenve behatol a tudatalattijába, a szívébe, és onnan visszakiárad egészen az oltárig...

A sérült istenképet csakis kiengesztelődéssel lehet meggyógyítani. Az embernek ki kell engesztelődnie Istennel, embertársával és önmagával. Ezt a hármas kiengesztelődést el kell végezni, és helyes sorrendben kell megtenni. Először is bocsássunk meg másoknak, akik megsértették lelkünket, és összetörték bennünk az ősbizalmat meg az istenképet. Másodszor, bocsássunk meg önmagunknak, hogy lelki sérültségünkből fakadóan mi is vétkeztünk, és megsebeztünk másokat. Harmadszor pedig bocsássunk meg Istennek, hogy megengedte megtörténni mindazt, amit mi értelmetlen szenvedésnek, elvesztett időnek gondolunk életünkben. Így az Istennel való kiengesztelődést szinte magától fogja követni az Egyházzal való kiengesztelődés is...

(2Kor 5:20) Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!

Istennek hagylak

A sérült ember, akiben összetört az ősbízalom meg az istenkép, egy csomó dolgot nem képes helyesen megélni: nem képes szeretni embertársait, vagy helytelenül szereti őket; érzéketlen mások iránt, vagy elfogultan érzékeny; nincs benne empátia, vagy betegesen ragaszkodó; közönyös, vagy túlbuzgó; logikátlan, vagy mesterkélt; ferde gondolkodású, vagy torz elméjű; igazságtalan, vagy kegyetlen; agresszív, vagy bosszúálló; durvalelkű, vagy tuskó; kemény szívű, vagy pipogya, stb...

Minden viselkedési probléma gyökere, hogy a sérült ember képtelen szeretni embertársát. Az ilyen, amikor megtapasztalja Isten szeretetét, jó esetben elnyeri a hit kegyelmét és megtér. Válaszol Isten szeretetére... Megküzdi a maga harcát, próbál megváltozni, és próbálja megélni Isten parancsolatait. De valójában, amíg meg nem gyógyul a lelke, addig mindig jelen lesz az életében valamilyen torz megnyilvánulás.

A sérült krisztuskövető szeretetlen magatartását leginkább így lehetne összefoglalni: Menj békében, Istennek hagylak... A szeretetnek ez a fajta átpasszolása Istenhez azért rossz, mert Isten szeretete nem helyetesíti az emberi szeretetet. Az emberszeretet fontos annak is, aki szeret, és annak is, aki szeretve van. Annak, aki szeret, azért fontos, mert a szeretet gyakorlása boldogítja őt, és ezzel bizonyítja az Isten iránti szeretetét. Annak pedig, aki szeretve van, azért fontos, mert így megtapasztalja Isten szeretetét embertársán keresztül...

(1Ján 4:20)  Ha valaki azt állítja, hogy: "Szeretem az Istent", de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.

Rusnya dolog, amikor valaki ezt gondolja: Nem gyűlöllek, nem utállak, nem haragszom rád, nincs semmi bajom veled, de Istennek hagylak... Szeressen téged az Isten. Nem kellesz az életemben... Nem kellesz, mert nem bírlak elviselni, mert púp vagy a hátamon, és kérlek ne zavarj személyeddel, viselkedéseddel, felfogásoddal, véleményeddel, jelenléteddel, stb. Ez a viszony nagyon jól be van mutatva a Jégkorszak rajzfilm I. részében, a Mani és a lajhár kezdeti kapcsolatában...

Nem kisebb a második

A Nagy parancsolatról több evagéliumi részben is olvashatunk (Mt 22:38; Mk 12:28; Luk 10:25). Ezekből láthatjuk, hogy a felebarát, vagyis az ember iránti szeretet a második parancs. Azt gondolhatnánk, hogy ez a második parancs kisebb mint az első, vagyis mint az Isten iránti szeretet parancsa. Egyesek azt gondolják, hogy ha szeretik Istent, akkor mellőzhetik az embert és az ember iránti szeretetet. Sőt, meg is vethetik az embert... Sok olyan buzgó, imádságos ember van, akár pap vagy szerzetes is, akik egyfajta önző jámborságból, ostromolják az oltárt és az eget, de utálattal menekülnek az emberektől. Pedig a második parancs nem kisebb az elsőnél. Azért nem kisebb, mert az Úr Jézus, a második isteni személy, azonosul a legkisebbekkel is...

 
(Mát 25:40) És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.

Máshol pedig a szeretet nagy parancsolatának lényege az emberszeretetben van szintetizálva...

(Gal 5:14) Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

Végül pedig, mint a parancsolatok végső lényegét, az Úr Jézus egy új parancsolatatot hagyott ránk...

(Ján 13:34) Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

Bármit tehetünk Istenért, bármilyen szolgálatot végezhetünk az Úr szőlősében, de egyet ne feledjünk: mindenkinek ki kell engesztelődnie embertársaival, és meg kell gyógyulnia lélekben... Aki nincs meggyógyulva lélekben, annak jobb ha nem vállal közösségi szolgálatot. Előbb törődjön a saját kertjével, a saját lelkének gyógyulásával, és csak azután szolgàljon mások felé. Nagy veszély az, ha a krisztusi közösségben sérült ember kerül vezető beosztásba, és sérült emberre bízzák a lelkek gondozását. Az ilyen szolga hasonló a porcelánboltban forgolódó elefánthoz... 

Egyszer azt mondta volt valaki az emberekről: 

Van olyan ember, aki másoknak való. Van olyan ember, aki magának való. És van olyan ember is, aki még magának se való... 

Az utóbbi ember ugyan mire való? Amíg nem vagyunk másoknak valók, addig csak nagyon keveset értettünk meg az Úr Jézus tanításából, és még távol állunk Isten országától...

Uram Jézus, belátom, hogy keveset tettem parancsolataid megélése terén. Add kérlek, hogy ezután jobban megéljem a felebaráti szeretet. Ámen.