A próféta tisztessége

(Mt 13:57) “A prófétának csak a saját hazájában és házában nincs becsülete.” (Szent István féle)
(Mt 13:57) “Nincsen próféta tisztesség nélkül hanem csak az õ hazájában.” (Károli féle)
(Mt 13:57) “Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában (Káldi-Neovulgáta féle)

Gondolom, hogy a régmúlt időktől fogva létezett ez a szállóige a nép körében, amit aztán az Úr Jézus is megállapított önmagára vonatkozóan...

(Jn 4:44) “Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete.” (Szent István féle)

(Jn 4:44) “Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége a maga hazájában.”(Károli féle)

Ez a szállóige tanusítja a mindenkori próféta nehézségeit, szenvedéseit és elutasítottságát, amelyeket törvényszerűen el kell szenvednie az övéi részéről. Törvényszerűen, mert a mindenkori próféta, emberként, része a világnak, a társadalomnak, egy nemzetnek, kisközösségnek és családnak. Törvényszerűen szenvedi el, mert az emberi természet nem bírja elviselni a prófétát, amikor az kiemelkedik természetes életéből, a természetfeletti küldetésére. Ezért aztán önkéntelenül, a bűnre hajló természtéből fakadóan, meg irigységből, támadásba lendül ellene...

A kétkedő kérdés

(Mt 13:54-55) Honnan van ennek ilyen bölcsessége és csodái? Nem az ács fia ez?

Ez a kérdés szemlélteti a megtestülés felfoghatatlan csodáját. Az Ige testé lett és miköztünk lakózék (Jn 1:14)... Úgy született bele a világba, a történelembe, a választott népbe, Izraelbe és a Szent Családba, hogy senki sem vette észre. A második isteni személy, a Fiúisten, emberré lett, és közönséges emberként élt 30 éven át. De úgy elrejtette isteni életét, hogy sem a szomszédai, sem a kortársai, sem a gyerekkori, legénykori barátai nem vették észre azt. Őbenne mindig csak az ácsmester, József fiát látták. Milyen csodálatos az Úr Jézus rejtett élete... Harminc év isteni hallgatás…

Nekünk is, a királyi papságunkban és prófétaságunkban (1Pét 2:9), a keresztség után, megvan a mi rejtett életünk, amelyben szüleink gyermeke, testvérünk testvére, rokonunk rokona, barátunk barátja, kisközösségünk tagja vagyunk, ahol jól ismernek bennünket képességeinkkel, tehetségeinkkel, de ugyanakkor hibáinkkal és gyengeségeinkkel is. A bérmálás szentségében megkapjuk a nyilvánosságra lépés kegyelmét, a tanuságtétel karakterét, amely csiraként, mintegy elkészített szerszámként, vagy akár “időzitett bombaként” elhelyezi bennünk a prófétai küldetést.

Az Úr Jézus, amint kiemelkedett a Jordán vizéből, amikor a mennyei Atya dörgő hangja.  megvallotta a Fiút és a Szentlélek megállapodott rajta (Mt 3:16-17), áttörte a határt a rejtett élete és a nyilvános működése között. Eképpen, a krisztuskövető ember is, akit megbérmálnak, amint elkezd működni benne a Szentlélek és a kegyelem elvetett magja növekedni kezd benne (1Ján 3:9), az élő hit által, előbb-útóbb áttöri a határt a rejtett élete és a nyilvános hitélete között. Hitvallásával, tanuságtételével, lelki adományainak müködtetésével, nyilvánosságra lép. Ettől kezdve a keresztény ember megéli prófétai küldetését, ki van téve a prófétai elutasítottságnak és az ebből származó fájdalmaknak. És valójában ez a kereszt lényege...

Az elutasítás

A bűnre hajló emberi természet, az önzés, a gőg és az irigység miatt, nem hajlandó elfogadni a kivételeket. Nem hajlandó elfogadni, hogy egy hozzá hasonló ember, valamiféle képpen kiváltságosabb és különb lehet. Hogyan létezhet, hogy ez vele megtörtént, és velem nem?... Miért pont ő, és miért nem én?... Ő mivel különb, mint én?... Miért ő kiválasztott, és miért nem én?... Hogyan lehet ő élete magasztosabb, mint az enyém?... Ez a nagy probléma a Szűzanya Mária kiváltságos helyzetével is. Ezért van annyi elutasítás a protestánsok részéről Máriával kapcsolatosan... Miért lenne Mária különb mint más? Ő is “csak egy asszony”, mint minden más asszony... Hagyjuk már a szeplőtelen fogantatást, a szűzen szűlést, az istenanyaságot, az üdvözlégymáriát, stb…

A másik vetülete az elutasításnak, a bűnös ember lelkiismeretének reagálása. A bűnnel egyetértő ember, a lelkiismeretének rossz megmozdulásai által, az irigység és a düh szellemében, mindig a prófétára vetíti ki problémáit, mert benne látja azt, amivé őneki is válnia kellene, de valójában nem vált azzá. A bűnnel egyetértő ember az igaz emberben szembesül azzal az képpel, amelyet elmúlasztott kimunkálni, megvalósítani önmagában, és ez arra készteti, hogy az igaz embert támadja, hogy lerombolja és megsemmisítse képét, azt a valóságot, amely őt kényelmetlen helyzetbe hozza...

A mindenkori próféta ne legyen már olyan próféta, és ne emelje ki fejét a tömegből... És ha mégis megteszi - mert meg fogja tenni - mert a Szentlélek tüze nem engedi, hogy hallgasson, akkor azt levágjuk... Az Úr Jézust saját kisközössége, talán az Ő korábbi játszótársai, legénykori barátai akarták megölni...

(Lk 4:28-29) “Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. Felpattantak, kiûzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák.”

Keresztelő Szent Jánost is lefejezték, és sok más prófétát megöltek, mint az elutasítás végső és legdrasztikusabb formáját. Viszont ezeknek az elutasítottságoknak nagy lesz a jutalma...

(Jel 20:4) “Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása elõtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal.”

A bolondá nyilvánítás

Miután a prófétát elutasították, mivelhogy az így sem hallgat el, az irigység és a düh szelleme ellenlépésre sarkalja a bűnös és gőgös embert. Addig is, amíg az elutasításnak és leállításnak legdrasztikusabb módszerhez nyúlna, valamit ki kell találnia. Így aztán kézenfekvő magyarázat a próféta rendkivüli viselkedésére, hogy eszét vesztette, megháborodott, pszihés beteg, vagyis egyszerűen bolond. Az Úr Jézust is megháborodottnak nyilvánították, mielőtt a végső elutasításhoz, a keresztre feszítéshez folyamodtak volna...

(Mk 3.21) “Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott.”

A prófétáló felebarátunk megzavarodott, bezsongott... Nem akar többé olyan lenni, amilyen azelőtt volt... Nem akar többé az emberek véleményéhez, a hagyományokhoz alkalmazkodni, és olyan dolgokról beszél, amelyekről nem szeretnénk hallani. 

A próféták sorsa a mindenkori, élő hitű, tanuságtevő keresztény emberek sorsa is. Bennünk is kételkedni fognak, bennünket is el fognak utasítani és bennünket is bolondnak fognak nyilvánítani...

Az Úr Jézus názáreti elutasítottsága a mindenkori tanítványok okulására íródott. Ezért teszi Márk mindjárt a tizenkettő kiválasztása és kiküldése elé evangéliumában. Ez arra tanít minket, hogy a világban elutasítottság a sorsunk, de a fenti igerész (Jel 20:4) azt is jelzi, hogy ugyanakkor, természetfeletti sikerre is vagyunk rendelve...

Hármas keresztünk

A mi hármas keresztünk: 

- müködésünk kétségbevonása;

- az elutasítottság;

- a bolondá nyilvánítás.

Ez a folyamat sokrétű lehet életünk során:

- Gyermekkorban a szülőktől, nevelőktől, barátoktól, akik elutasítják hitünket, magatartásunkat és megnyilvánulásainkat;

- Az iskolában, ahol megvetnek képességeinkért, alkotásainkért és viselkedésünkért;

- A kisközösségben, a faluban, a szomszédságban, ahol üldöznek magatartásunkért, életformánkért és megnyilvánulásainkért;

- A munkahelyen ahol megvetnek tehetségeink, adottságaink, véleményeink és meglátásaink miatt.

A társadalmi nyomás

Kialakul az emberben a társadalmi nyomás hatása, az attól való rettegés. Mit mondanak rólam az emberek? Mi szól majd a környezetem? Ez a társadalmi nyomás jelen van az iskolától a munkahelyig, a falutól a városig, a plébániától a püspöki karig. Mindehol jelen van... De az Úr Jézus mindig rendel embereket, akik a Szentlélek erejével legyőzik a társadalmi nyomást, és ki merik mondani Isten akaratát az emberek előtt. Mindig lesznek olyanok, akik hirdetik Isten igéjét, hirdetik azt, amit az eltévelyedett közösség nem akar meghallani. Ekkor aztán megkérdőjelezik a próféta személyét, működését és elutasítják őt. Hiteltelennek vagy megzavarodottnak nyilvánítják...

A társadalmi nyomást csakis a Szentlélek erejével lehet legyőzni. Nézzük meg Szent Péter apostol pünkösdi beszédét. A bátortalan tanítvány bátor apostollá valtozott. Ugyancsak az első keresztények életéből láthatjuk, hogy kérni kell a Szentlélek erejét a prófétai küldetéshez. Kérni kell a bátorság lelkét...

(ApCsel 4:29-31) És most, Uram, tekints fenyegetõzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében.” Amíg így imádkoztak, megremegett a hely, ahol összegyûltek. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát.

Uram Jézus, elkérjük a bátorság Lelkét, hogy prófétáid lehessünk, hogy hirdetni tudjuk igéidet, alkalmas és alkalmatlan időben. Ámen.