2012. szeptember 10., hétfő

Az Atyának akarata

(Jn 6:38-40, Károli) Mert azért szállottam le * a mennybõl, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak + akaratát, a ki elküldött engem. Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el * ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz * õ benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.

Az üdvözülés feltételei

Az üdvözülés első feltétele a hit (Mk 16:16)... Amikor hallunk Jézus Krisztusról, Isten egyszülött Fiáról, akkor hinnünk kell Benne. A hit csak akkor élő, ha tettek is követik azt. Az a hit, amelyet nem követ hitből fakadó cselekedet, az halott (Jak 2:26)...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

(Jak 2:26) Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.

Az üdvözülés második feltétele, a mennyei Atya akaratának megcselekvése. Ezeknek a cselekedeteknek hitből kell fakadniuk, a Szentlélek kegyelme által, az isteni bölcsesség vezetésével. A két feltétel szorossan összefügg egymással és egymást fokozzák...

A mennyei Atya akarata

A mennyei Atya akaratának megcselekvéséről szóló néhány igerész...

(Mt 6:9-10) Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

(Mt 7:21) Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.

(Mt 12:50) Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nõvérem és anyám.”

(Lk 12:47) Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap.

(Lk 22:42) „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!”

(Jn 4:34) Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.

(Jn 6:38) Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött.

Megfontolások:

- Isten országa abban valósul meg, hogy minél több ember hisz Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, eltelik Szentlélekkel és megcselekszi a mennyei Atya akaratát itt a földön;
 
- Csak azok jutnak be a mennyek országába, akik megcselekszik életükben a mennyei Atya akaratát;

- Aki megcselekszi Isten akaratát, az Isten egyszülött Fiának testvére, tehát akkor társörökös is (Róm 8:17);

- Aki nem cselekszi Isten akaratát életében, az bütetést kap: aki ismerte a mennyei Atya akaratát és úgy vétett, az nagyobb büntétést kap, és aki nem ismerte a mennyei Atya akaratát és úgy vétett, az kisebb büntetést kap (Lk 12:46-47);

- Az Atya akarata az, hogy Krisztussal együtt, szeretetből vegyük fel keresztünket és ürítsük ki a szenvedés kelyhét (Mt 8:34; Mt 20:22);

- A mennyei Atya akaratának teljesítése betölt a Szentlélek vigasztaló örömével, és kenyérként táplálja lelkünket, új lendületet adva hitéletünkben;

- Nem azért élünk itt a földön, hogy életünket megvalósítsuk, hanem azért, hogy teljesítsük az istentől rendelt hívatásunkat (Mt 10:39; Mt 16:25)...

Eggyé lenni

(Jn 17:21-23) Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek õk is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsõséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így õk is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted õket, amint engem szerettél.

Emberek jönnek-mennek az utcán... Mindenki gondol valamire, akar valamit. Az emberek régóta fantáziálnak arról, hogy miként lehetne olvasni mások gondolataiban, miként lehetne irányítani mások gondolatait és akaratát. Ez a világuralomra vágyó diktátorok álma. De Isten folyamatosan ezt teszi, tappintatosan, annélkül, hogy észrevennénk. Ő olyan játszótárs, aki nem taszít félre a billentyüzettől, vagy a joystick-től... Amikor mi játszunk valakivel a számítógépen, nem tudjuk megállni, hogy félre ne taszítsuk a másikat és át ne vegyük a játék irányítását. Ha mi belebújhatnánk embertársunk bőrébe, hogy belülrõl lássuk őt, akkor nem tudnánk megállni, hogy bele ne szóljunk gondolataiba és döntéseibe. Ez akkor egy valóságos megszállottság lenne. A démonok is ezt teszik. Beférkőznek az ember belsejébe, de nem azért, hogy szeretettel tiszteletben tartsák, hanem azért, hogy megalázva az embert, emberségétől megfotszva uralják őt és a kárhozatba taszítsák...

Eggyé lenni csakis a Szentlélekben lehetséges. A Szentlélek által egy a Fiú az Atyával. Az Szentlélek által van az Atya a Fiúban és a Fiú az Atyában. A Szentlélek által van a Fiú és az Atya minden megkereszteltben, és a Szentlélek által lesznek az emberek eggyé, úgy, hogy mind ugyanazt akarják, mert mindenkit ugyanaz a Lélek jár át, tölt be és szerkeszt eggyé. Az egyik ember lelke nem tud belebújni a másik ember lelkébe, de a Szentlélek által eggyé tudnak lenni a krisztusi életben, a szent érzésben, értelemben és akaratban. A legfontosabb az egy akarat, vagyis az egyetértés, mert ez eredményezi az egységes cselekvést. Ezt a közös cselekvést áldja meg a mennyei Atya...

(Mt 18:1) Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.

A mennyei Atya akarata, hogy egység legyen, hogy a krisztuskövetők ne legyenek megosztottak, hogy ne legyenek viszályok és ne legyenek pártoskodások. Amint Jézus megcselekedte az Atya akaratát, egységben lévén az Atyával, úgy mi is megcselekedhetjük az Atya akaratát, egységben testvéreinkkel lélekben, a Szentlélek által, és a Szentháromsággal Krisztusban, Krisztus egész misztikus testével (1Kor 6:19; 1Kor 12)...




Mit tegyünk, hogy az Atya akaratát teljesítsük?

Vizsgáljuk meg életünket. Megcselekedtük-e ezidáig a mennyei Atya akaratát, vagy inkább csak a saját fejünk után mentünk?...

Kritériumok:

1. Veszekedtünk-e testvéreinkkel? Volt-e tartós viszályban részünk?
2. Viteleztük-e ki saját akaratunkat "tűzön-vízen keresztül"? Vezette-e életünket a "Mindenáron!" vagy a „Nem, nem soha!“ jelszó?
3. Szakadtunk-e el testvéreinktől a saját akaratunk és önfejüségünk miatt?
4. Ragaszkodtunk-e mindenáron elképzelésünkhöz, tervünkhöz, beképzelt hivatásunkhoz?
5. Gázoltunk-e át másokon, mások véleményén vagy akaratán, hogy érvényesüljünk?
6. Léptünk-e át Jézus szavain, az Egyház hitigazságain, amikor döntéseinket meghoztuk, jól ismerve tanítását?
7. Megcselekedtük-e hűen Jézus szavait vagy inkább abban bíztunk, hogy sokat imádkozunk, misére járunk, szolgálunk a hivatalban, vagy különféle módon az Úr szőlősében?...

Tartsunk bűnbánatot, lássuk be önfejüségünket és kevélységünket... Próbáljunk meg egységbe kerülni testvéreinkkel. Ismerjük fel életünk azon területeit, ahol nem az Atya akarata szerint rendeztük dolgainkat:

1. Minden viszályt számoljunk fel az életünkben és éljünk békében, még akkor is, ha le kell mondanunk igazunkról;
2. Ne ragaszkodjunk tovább mindenáron véleményünkhöz és vegyük figyelembe, hogy lehetnek más szempontok is, amelyeket mi nem látunk, vagy nem értünk;
3. Hallgassunk meg másokat is, és tartsuk tiszteleben mások véleményét;
4. Olvassuk az evengéliumot és szabjuk életünköt Jézus tanításához: ne törjünk házasságot, ne tartsunk haragot, ne pereljünk, ne gyűjtsünk vagyont, ne forduljunk el attól aki kér, a kölcsönkérőnek adjuk kölcsön, az ellenséget segítsük és ne álljunk bosszút rajta, ne átkozódjunk, stb.
5. Imádkozzunk, virrasszunk és tegyük a jót: segítsünk a szegényen, az özvegyen és az árván...

Ima: Uram Jézus! Azt gondoltam, hogy elértem valamit a hitéletben és a Te követésedben, de most már látom bűneim sokasságát. Légy irgalmas nyomorult lekemhez és add, hogy valóban megcselekedjem a mennyei Atyám akaratát. Ámen.

2 megjegyzés:

  1. "Elnézést a helyesírási hibákért, elírásokért, rossz megfogalmazásokért, vagy más tévedésekért..."
    József Attila: "...csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki olyan cipővel jár és olyan hangszerrel muzsikál, amilyen van neki. Jobb lesz, ha otthon maradunk és nem csinálunk semmit?

      Törlés