Mózes holtteste

(Júd 1.8-9) Ennek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertõzik a testet, megvetik az (isteni) fölséget, káromolják az (égi) hatalmasságokat, jóllehet még Mihály fõangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor Mózes holtteste miatt heves vitába szállt a sátánnal, csak ennyit mondott: „Büntessen meg az Úr!” Ezek pedig káromolják azt, amit nem ismernek; azok meg, amiket mint az oktalan állatok, ösztönösen ismernek, romlásukra válnak.

Olvasva ezt a szentírási részt, láthatjuk, hogy mennyire mély az írások értelme, és mennyire csodálatosak Isten országának titkai. Sehol sem olvashatunk Mózes holttestéről vagy az ő sírjáról (MTörv 34:5-8), de Júdás apostol, szent felindulásában, amikor elítélően ír az istentelenekről, akik nem félik Istent és az égi hatalmasságokat, felfed nekünk egy titkot. A titok az, hogy Mózes halálával nem zárultak le a nagy próféta földi dolgai. Lám, ebben az igerészben olvashatjuk, hogy a Sátán hevesen vitatkozott Szent Mihály arkangyallal Mózes holtteste fölött...

(MTörv 34:5-8) Akkor ott, Moáb földjén meghalt Mózes, az Úr szolgája, az Úr ígérete szerint.  (Az Úr) Moáb földjén, a völgyben temette el Bet-Peorral szemben. De sírját nem ismeri senki, mind a mai napig. Mózes 120 esztendõs volt, amikor meghalt. Szeme sem tört meg, frissessége megmaradt. Izrael fiai 30 napig siratták Mózest Moáb pusztáján, akkor véget ért Mózes siratásának ideje.

Ugyan miért vitázott volna a Sátán Isten főangyalával egy holttest miatt, amely amúgy is oszladozásra van ítélve? Mit számított az neki?... Vajon nem-e azért, mert Mihály főangyalnak az volt a küldetése, hogy felvigye Mózes holttestét a menny küszöbére (Zsolt 84:11)? Úgy néz ki, az lehetett vita tárgya, hogy Mihály főangyal, Isten parancsára, fel akarta vinni Mózes holttestét az égbe, de a Sátán nem akarta ezt engedni...

De miért csak a menny küszöbére, és miért nem a mennyei dicsőségbe?... Azért, mert a megváltás beteljesedéséig (Jn 19:30) és a szentély kárpítjának kettéhasadásáig (Mt 27:51), amikor megnyílt az út a mennybe, és amikor a régmúlt idők szentjei feltámadtak (Mt 27:52), ember nem léphetett be a mennybe (Zsid 11:39-40)...

(Mt 27:51-53) Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek.

(Jn 19:30) Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét.

(Zsid 11:39-40) És mindezeken, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem teljesült be az ígéret, mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.

Mózes halálával kapcsolatosan a következőket lehet megállapítani:

1. Mózes volt Izrael legnagyobb prófétája, akivel az Úr szemtől szembe találkozott (MTörv 34:10)...

(MTörv 34:10) Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott.

2. Mózesnek igen közeli és személyes kapcsolata volt az Úrral, olyannyira, hogy Isten dicsősége beragyogta az ő arcát (Kiv 34:35). Ezért ugyanez a közeli találkozás történhetett halálának órájában is...

(Kiv 34:35) Izrael fiai pedig látták, hogy Mózes arca sugárzik. De Mózes újra befödte arcát, amíg csak ismét be nem ment, hogy az Úrral beszéljen.

3. Izrael népe nagyon tisztelte vezetőit, és holtestüket nagy becsben tartotta. Több mint 400 év után, Mózes magával vitte az egyiptomi kivonuláskor József csontjait (Kiv 13:19), melyeket később Józsué helyezett örök nyugalomra Szichemben (Józs 24:32). Hogyan lett volna lehetséges, hogy Mózes sirjának nyoma vesszen, ha Mózes Izrael körében halt volna meg? Hiszen Mózes volt a legnagyobb prófétájuk és vezetőjük?...

(Kiv 13:19) Mózes József csontjait is magával vitte. Ő ugyanis megeskette Izrael fiait: „Ha Isten egyszer kegyesen hazavezet, akkor az én csontjaimat is vigyétek el innét magatokkal.”

(Józs 24:32) Eltemették József csontjait is, amelyeket Izrael fiai felhoztak Egyiptomból, éspedig Szichemben, azon a meződarabon, amelyet Jákob vett meg Szichem atyjának, Hémornak fiaitól száz fiatal juhon, s amely József fiainak birtoka lett.

Tehát Mózes, amikor az Úr tudtára adta, hogy el kell távóznia e világból, felment Nebo hegyére, a Piszga-(hegység) csúcsára, Jerikóval szemben, ahonnan az Úr megmutatta neki az ígéret földjét. Miután meglátták szemei azt a földet, ahová vezette a népet, lelke felemeltetett az égbe, a menny küszöbére. Előbb csak a lelke emelkedett fel, de később, úgy gondolom, hogy Mihály főangyal által, az ő teste is fel lett emelve...

Mózes meghalt ugyan, de nem tűnt el az idők folyamán, hanem ismét találkozunk vele a Tábor hegyén...

(Lk 9:28-31) E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsõülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.  ( v.ö. Mt 17:3, Mk 9:4)

Tehát Mózest Illés társaságában látjuk, és ugyanolyan színben jelenik meg, mint Illés. Mindketten az Úr Jézus, a Megváltó előtt jelennek meg. Találkozásuk ideje alatt tanácskoznak a Megváltás nagy művéről, mindarról, aminek be kell következnie. A táborhegyi eseményből meglátszik, hogy Mózes és Illés nagyon közel állnak az Úr Jézushoz az üdvrendben. Úgy tűnik, mintha ők ketten lennének azok, akiknek a mennyei Atya szánta az Úr Jézus melletti helyeket, az Ő jobbján és balján...

(Mt 20:21-23) Megkérdezte tõle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy - felelte -, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felõl üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” - felelték. Erre õ így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felõl üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

Olvashatjuk, hogy Illés nem halt meg, hanem testestől lelkestől  elragadtatott, és felemeltetett az égbe tüzes szekeren...

(2Kir 2:11) S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta õket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe.

Ha Illésnek a teste is felemeltetett az égbe, és Mózes meg Illés egyforma színben jelentek meg a Tábor hegyén, akkor arra gondolhatunk, hogy Mózes testének is fel kellett emeltetnie az égbe. Tehát ez lehetett a vita tárgya és oka Mihály főangyal és a Sátán között...

A táborhegyi jelenet Zakariás próféta látomására is rátereli a figyelmet, amely a két felkentről szól...

(Zak 4:1-14) Azután visszatért az angyal, aki hozzám beszélt, és fölébresztett úgy, mint amikor álmából keltenek föl valakit. Majd megkérdezte: „Mit látsz?” Azt feleltem: „Egy színarany mécstartót látok. A tetején olajtartó van, meg hét mécses, és hét égõ a mécsesek számára, amelyek rajta vannak. Mellette két olajfa van, az egyik jobbról, a másik meg balról.” Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: „Mit jelentenek ezek a dolgok, Uram?” Az angyal, aki hozzám beszélt, ezt válaszolta: „Nem tudod, hogy mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.” Erre így felelt:  „Ez a hét szem az Úr szeme: bejárják az egész földet.” Ismét megszólaltam és megkérdeztem: „És mit jelentenek az olajfák a mécstartó mellett jobbról és balról?”  [Ismét megszólaltam, és megkérdeztem tõle: „Mit jelent az olajfa két ága, amelybõl a két aranycsövön át olaj folyik?”] Azt felelte: „Nem tudod, mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.” Erre õ: „Ez a két Fölkent, akik az Úr elõtt állnak az egész földön.”

A két fölkent, akik a Messiásnak, a Fölkentnek jobb és bal oldalán állnak, azok Mózes és Illés próféták. Ők lehetnek a végidők két tanúja is, akiknek hatalmuk van súlytani e bűnös világot (Jel 11:3:12). Megjegyzendő, hogy sokan itt Hénoch-ra és Illésre gondolnak, mert ők ketten azok, akik nem haltak meg...

(Jel 11:3-12) „Két tanúmnak meghagyom, hogy szõrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessenek bûnbánatot.” Õk a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe elõtt áll. Ha valaki ártani akar nekik, tûz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak így kell elpusztulnia. Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az esõ. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják. Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységbõl, harcra kel ellenük, legyõzi és megöli õket. Holttestük ott hever majd a nagyváros utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették. Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen a föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. De három és fél nap elteltével az Istentõl az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták õket, azokat nagy félelem fogta el. Az égbõl hangos szózat hallatszott: „Gyertek fel ide!” S ellenségeik szeme láttára egy felhõn fölszálltak az égbe.

Ez a szentírási rész világosan kapcsolódik Zakariás próféta látomásához (Zak 4:11), és utal Mózes "karizmájára", amelyel vérré változtatta a vizeket Egyiptomban (Kiv 7:20) meg Illés próféta "karizmájára" (1Kir 17:1), amellyel bezárta az eget. De amint már említettem, sokan e két próféta eljövetelét Hénoch-ra és Illésre vonatkoztatják, azon az alapon, hogy ők ketten nem ismerték meg a halált. Azonban, szerintem nem az az irányadó, hogy nem ismerték meg a halált, hanem az a "karizma" és az a hatalom, amelyet gyakoroltak...

(Kiv 7:20)  és Áron úgy tettek, ahogy az Úr parancsolta. Felemelte botját, s a fáraónak és szolgáinak szeme láttára rácsapott a folyó vizére, s a folyó egész vize vérré változott.

(1Kir 17:1) A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: „Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra.”

Lelki tanulságok

Tudomásul kell vennünk, hogy létezik egy szent, mennyei hierarchia, amelyben a mennyei Atya öröktől fogva elrendelte minden szentje helyét (Jn 14:3). Nem tudjuk, hogy mi mire vagyunk rendelve, ezért törekedjünk mindig lélekben az utolsó helyre ülni, hogy meg ne szégyenüljünk, amikor eljön a jutalom ideje (Lk 14:10)...

(Lk 14:10) Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt.

(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

 

Uram Jézus! Jó nekünk Veled, Illéssel és Mózessel együtt. Elkérjük Mózes alázatosságát, aki alázatosabb volt minden embernél és Illés tüzességét, hogy lángoljon a szívünk. Ámen.