Ezt
az evangéliumi részt és eseményt is az Úr Jézus egy személyében lévő két természete szerint kell szemlélnünk - vagyis
az Ő valóságos isteni és az Ő valóságos emberi természete szerint - annélkül, hogy különválasztanánk e két természet működését.
Az Úr Jézus, az Ő isteni természete szerint, itt egy prófétikus
cselekedetet visz végbe, amelyben, végső soron, a jeruzsálemi Templom az Ő szent testét és a tagokat, vagyis a megváltottakat jelképezi. Az Úr Jézus egyenlőséget tesz az Ő teste, illetve az Ő misztikus Teste, vagyis az Egyház és a
jeruzsálemi Templom között (Jn 2:19, 1Pét 2:4-5). Mi pedig, egyenként, az Ő misztikus testének tagjai
vagyunk (1Kor 12:12) és a Szentlélek templomai (1Kor 6:19)...
(1Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek
lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem
vagytok a magatokéi? (1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.
(1Pét 2:4-5) Őhozzá járultatok, az élő kőhöz,
amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, és
magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy
Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.
(Jn 4:24) Az Isten lélek, és akik őt imádják, Lélekben
és igazságban kell őt imádniuk.
(Zsolt 69:10) Mert a buzgóság
emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat.
(Zsolt 119:139) Emészt a buzgóság házadért, mert ellenségeid feledik szavadat.
Tehát
mi, az Egyház tagjai, egyenként is, kis templomocskák vagyunk, amelyek mint élő téglák illeszkednek össze és tapadnak az "élő kőhöz", és alkotják Krisztus misztikus testének egységes templomát, Isten "lelki házát", vagyis az Egyházat. Mindegyik
kis templomocskában a Szentlélek lakozik, és ugyanaz a Szentlélek szerkeszti ezeket egybe,
mint a malter az épületet, hogy egy nagy templomot alkossanak...
Ez az
evangéliumi rész azt mondja nekünk, hogy a mi testünk és lelkünk, de az egész Egyház is, mint Krisztus misztikus Teste, az imádság háza kell legyen. Nem lehet az ember élete, teste és lelke, vagy az Egyház
élete, egy világias, kupeckedő piactér vagy rablók tanyája. Isten olyan imádókat keres, akik lélekben és
igazságban imádják õt...
Az Úr Jézus, emberi természetét tekintve, habár az hordozója egy személyben az isteni természetének, nem lehetett mentes a természetes emberi indulatoktól sem, mert Ő mindenben olyan volt mint mi, kivéve a bűnt. Szerintem nem
úgy kell elképzelni az Úr Jézust, mintha nem lett volna képes kilépni az Ő isteni nyugalmából és szelídségéből, és mintha csak megjátszodta volna az emberi indulatosságot. Márpedig
ha valaki ostort fon, ostorral csapkod
és asztalokat borogat, akkor az indulatosnak látszik. Ha pedig az Úr Jézus indulatosnak látszott, akkor Ő az is volt. Tehát az Úr Jézus, emberi
természete szerint, szenvedélyesen megélte az Atya háza iránti buzgóságot és szeretetet. Valóban emésztette Őt a buzgalom és a féltékenység az Atya házáért (Jn 2:17), hogy Isten Templomát
ne tegyék vásárcsarnokká és rablók barlangjává...
(Jn 2:17) Tanítványainak akkor eszükbe jutott az Írás szava: „Buzgóság emészt el házadért.”
Ezért tévednek azok, akik az Úr
Jézust mindig szelídnek, békésnek és nyugodtnak ábrázolják. Mivel az Úr Jézus minden
szentnek modellje és ősszentsége, ezért a szentekről kialakult kép is gyakran hasonló módon hamis. A mai ember úgy képzeli el a szenteket, hogy egész nap összekulcsolt
kezekkel, szelíden és békésen imádkoznak, és nyájason mosolyognak az emberekre. Nem... Az
igazi szent tud indulatos is lenni, amikor kell, mert őt is emészti a buzgalom a mennyei Atya házáért. Emlékezzünk a hős Makkabeusokra, akik nem sajnálták életüket adni az Úr törvényéért...
(1Makk 2:50) Nos tehát, fiaim, buzgólkodjatok a törvényért, adjátok oda életeteket atyáitok szövetségéért!
(Zsolt 119:139) Emészt a buzgóság házadért, mert ellenségeid feledik szavadat.
Ezért egy igazi szent gyakran nem egy nyájas, mézes-mázas, olajozott nyelvű ember, hanem egy indulatos, harcos lélek, aki szóval és tettel küzd az Úr űgyéért...
Drága jó mennyei Atyám, emészt a buzgóság a Te
házadért és a Te űgyedért. Uram Jézus, nem engedlek el, amint Jákób sem engedett el, míg meg nem áldassz
engem. Ámen.

Kedves Igehasogató! Először is örülök,hogy foglalkozol a Bibliával, szolgálod Istent és az írásaid sok igazságot tartalmaznak. Mindazonáltal úgy érzem, hogy a fenti gondolatmeneted hibás. Kérlek gondold át a reményeim szerint építő kritikát. Pál apostol leveleiben 5 helyen ítéli el az indulatosságot (2Kor 12,20 + Kol 3,8 és 19 + Tit 1,7 + Róm 1,29) és Ószövetség is számos helyen nem kívánatosnak tartja. Ez feloldhatatlan ellentmondás Jézus Krisztus bűntelen mivoltával kapcsolatban. Ezenfelül pedig Jézus tettéből egyáltalán nem következik, hogy indulatosan cselekedett. Miért is ne vihette volna ezt végbe Jézus átgondoltan pusztán mert szükségét érezte? Egy rossz jelenséggel vagy ellenséggel fel lehet lépni tervezetten is. Ez egy sokkal logikusabb következtetés ami összhangban áll az evangélium során elénk táruló személyével és tanításával. Az indulat ellen küzdeni kell bármilyen nehéz is nekünk, ez nem egy kikerülhetetlen,szükséges rossz és egyáltalán nem egyenlő az egészséges harciassággal,agilitással ami a megfelelő helyen és időben abszolút helyénvaló. Abszolút lehetséges sőt szükséges,az egészséges agresszivitás és fellépés alkalmanként,bár ez nekünk kétségkívül nem könnyű és mint ember biztos Jézus is megküzdött ezzel. Amikor jelen van az indulat már nem teljesen tiszta az elménk és könnyen a nem megfelelő szavakat mondhatjuk vagy helytelenül cselekedhetünk. Kérlek legközelebb gondold és imádkozd át még egyszer mielőtt ilyen dolgokat legitimálsz!
VálaszTörlésKöszönöm a megjegyzését. Én úgy értelmezem, hogy különbség van a harag és az indulatossag között. Míg a harag főbűn, addig az indulatosság csak egy szenvedély, amely semleges erkölcsi szempontból. Pl. Szent Pál szenvedélyesen védi a galata közösséget amikor olyan komikusan kifskad a Gal 5,12-ben...
Törlés