Jézus indulatossága

(Jn 2:13-19) A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.

Ezt az evangéliumi részt és eseményt is az Úr Jézus egy személyében lévő két természete szerint kell szemlélnünk - vagyis az Ő valóságos isteni és az Ő valóságos emberi természete szerint - annélkül, hogy különválasztanánk e két természet működését.

Az Úr Jézus, az Ő isteni természete szerint, itt egy prófétikus cselekedetet visz végbe, amelyben, végső soron, a jeruzsálemi Templom az Ő szent testét és a tagokat, vagyis a megváltottakat jelképezi. Az Úr Jézus egyenlőséget tesz az Ő teste, illetve az Ő misztikus Teste, vagyis az Egyház és a jeruzsálemi Templom között (Jn 2:19, 1Pét 2:4-5). Mi pedig, egyenként, az Ő misztikus testének tagjai vagyunk (1Kor 12:12) és a Szentlélek templomai (1Kor 6:19)...

(1Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?

 (1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

(1Pét 2:4-5) Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.

Tehát mi, az Egyház tagjai, egyenként is, kis templomocskák vagyunk, amelyek mint élő téglák illeszkednek össze és tapadnak az "élő kőhöz", és alkotják Krisztus misztikus testének egységes templomát, Isten "lelki házát", vagyis az Egyházat. Mindegyik kis templomocskában a Szentlélek lakozik, és ugyanaz a Szentlélek szerkeszti ezeket egybe, mint a malter az épületet, hogy egy nagy templomot alkossanak...

Ez az evangéliumi rész azt mondja nekünk, hogy a mi testünk és lelkünk, de az egész Egyház is, mint Krisztus misztikus Teste, az imádság háza kell legyen. Nem lehet az ember élete, teste és lelke, vagy az Egyház élete, egy világias, kupeckedő piactér vagy rablók tanyája. Isten olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják õt...

(Jn 4:24) Az Isten lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk.

Az Úr Jézus, emberi természetét tekintve, habár az hordozója egy személyben az isteni természetének, nem lehetett mentes a természetes emberi indulatoktól sem, mert Ő mindenben olyan volt mint mi, kivéve a bűnt. Szerintem nem úgy kell elképzelni az Úr Jézust, mintha nem lett volna képes kilépni az Ő isteni nyugalmából és szelídségéből, és mintha csak megjátszodta volna az emberi indulatosságot. Márpedig ha valaki ostort fon, ostorral csapkod és asztalokat borogat, akkor az indulatosnak látszik. Ha pedig az Úr Jézus indulatosnak látszott, akkor Ő az is volt. Tehát az Úr Jézus, emberi természete szerint, szenvedélyesen megélte az Atya háza iránti buzgóságot és szeretetet. Valóban emésztette Őt a buzgalom és a féltékenység az Atya házáért (Jn 2:17), hogy Isten Templomát ne tegyék vásárcsarnokká és rablók barlangjává...

(Jn 2:17) Tanítványainak akkor eszükbe jutott az Írás szava: „Buzgóság emészt el házadért.”

Ezért tévednek azok, akik az Úr Jézust mindig szelídnek, békésnek és nyugodtnak ábrázolják. Mivel az Úr Jézus minden szentnek modellje és ősszentsége, ezért a szentekről kialakult kép is gyakran hasonló módon hamis. A mai ember úgy képzeli el a szenteket, hogy egész nap összekulcsolt kezekkel, szelíden és békésen imádkoznak, és nyájason mosolyognak az emberekre. Nem... Az igazi szent tud indulatos is lenni, amikor kell, mert őt is emészti a buzgalom a mennyei Atya házáért. Emlékezzünk a hős Makkabeusokra, akik nem sajnálták életüket adni az Úr törvényéért...

(1Makk 2:50) Nos tehát, fiaim, buzgólkodjatok a törvényért, adjátok oda életeteket atyáitok szövetségéért!

(Zsolt 69:10) Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat.

(Zsolt 119:139) Emészt a buzgóság házadért, mert ellenségeid feledik szavadat.

Ezért egy igazi szent gyakran nem egy nyájas, mézes-mázas, olajozott nyelvű ember, hanem egy indulatos, harcos lélek, aki szóval és tettel küzd az Úr űgyéért...

Drága jó mennyei Atyám, emészt a buzgóság a Te házadért és a Te űgyedért. Uram Jézus, nem engedlek el, amint Jákób sem engedett el, míg meg nem áldassz engem. Ámen.