Olajat is vittek

(Mt 25:1-13) A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! - Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. - Nem adunk - felelték az okosak -, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

Az emberek gyakran felületesek, és nem nagyon szeretik a gondos, előrelátó embert, aki minden részletre odafigyel. Annyira fárasztó és kellemetlen ember – mondják róla. Állandóan csak kekeckedik... Sosincs jól neki úgy, ahogy van... Aztán meg elmennek utazni, kirándulni, és kiderül, hogy az elemlámpát bepakolták ugyan, de az elemeket már nem cserélték ki benne...

A lámpás szerepe

Ha egy lámpásra tekintünk, akkor mindenre gondolunk, csak éppen annak szerepére nem. Megcsodáljuk, hogy milyen a formája, miből van készítve, milyen az üvege, milyen a fogantyúja, stb. Mindenre gondolunk, csak éppen arra nem, hogy mi a szerepe... Pedig a lámpást azért készítették, hogy a benne égő és világító lángnak, amely megvilágítja a sötétségben az utat, tálpáló tartálya és védő tartója legyen. Az olajtartó táplálja az égő olajos kanócot, és az üvegbura védi a lángot, hogy ki ne aludjon használat közben. 

Tehát a lámpás használatánál, nem a lámpás a lényeg, hanem a benne égő láng. A lángban pedig nem az a lényeg, hogy elemészti az olajat vagy, hogy melegít, hanem az, hogy világít. A lámpás szerepe az, hogy tartsa a lángot és, hogy az világítson. Tehát végül, az a lámpás szerepe, hogy az embernek látást bíztosítson a sötétségben. Így hát, átvitt értelemben, a lámpás az ember lelki szeme, amellyel belelát a sötétségbe, vagyis a szellemi, lelki dimenzióba... Isten Lélek, és Isten dolgait csakis lelki szemekkel lehet látni. Isten is lámpások által lát, mégpedig a hét lámpás által, amelyek Isten hét szelleme...

(Zak 4:2) Majd megkérdezte: „Mit látsz?” Azt feleltem: „Egy színarany mécstartót látok. A tetején olajtartó van, meg hét mécses, és hét égõ a mécsesek számára, amelyek rajta vannak.

(Zak 4:10b) „Ez a hét szem az Úr szeme: bejárják az egész földet.”

(Jel 4:5) A trónból zengõ, mennydörgõ villámok csapkodtak. A trón elõtt hét lobogó fáklya lángolt: Isten hét szelleme.

(Jel 5:6) Most azt láttam, hogy a trón és a négy élõlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme - ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól.

Régen, a zsidók menyegzői szokása szerint, a vőlegény a menyasszony szüleinek házához ment kíséretével. Ha a menyaszony messzébb lakott, akkor estére értek a leányos házhoz. Ilyenkor szokás volt, hogy a menyasszony kivonult övéivel a vőlegény elé. A lámpásoknak égniük kellett, hogy egymásra találjanak és meglássák egymást. Tahát látásra volt szükség ahhoz, hogy a menyasszony és a vőlegény találkozhassanak és megláthassák egymást...

( Szentírási lábjegyzék: A zsidó menyegzői szokás szerint a vőlegény kíséretével útnak indult a menyasszony szüleinek háza felé. Ha a vőlegény messzebb lakott, akkora menyasszony részéről is elindult a menet, melyben a nyoszolyóleányok vettek részt. A két menet vagy találkozott egymással, vagya menyasszony menete megvárta a vőlegényt egy helyen, s ezután közösen vonultak be a lakodalmas házba. Itt is ilyen menetről van szó. A példabeszédnek allegória jellege van. A tíz leány jelképe a keresztény embernek, aki várja Krisztust a halál órájában. Ha késik Krisztus, az nem jelentheti az éberség feladását: lámpájuknak elegendő olajjal kell rendelkeznie - ez a megszentelő kegyelem -, hogy Krisztust fogadhassák. Az ilyenek vonulnak be az örök életre, míg akik nem rendelkeznek a megszentelő kegyelemmel, nem mennek be.)

A lámpás működése

A lámpás működése egyszerű: a lámpásnak van egy tartálya amelybe olajat töltenek és, ami valamilyen módon, belőle adagolva, elég. Lehet a lámpásnak kanóca, lámpacsöve, burája, kanócmozgató szerkezete, stb., de a lámpás lehet akár egy egyszerű tartály is, amelyben lángol az olaj felülete. Bármilyen is legyen a lámpás, két-három dolog feltétlenül szükséges ahoz, hogy az működjön: olajtartály, olaj és védett láng...

Lelki síkon, az olaj a megszentelő kegyelem, amely által Isten Lelkéből és benső életéből részesülünk. Az olaj az a kenet, amelyet a Szentlélek Úristen által kaptunk az Ősszentségből, Jézus Krisztusból (Jn 1:16), Aki a kegyelem kifogyhatatlan forrása. A megtestesült Ige, Isten egyszülött Fia, testében hordozza a teljes istenséget, az isteni természetet. A megváltás beteljesülése után, a kereszten, a római katona megnyitotta az Úr Jézus szent testét a lánzsával, hogy a szent oldalsebéből kifakadhasson a világba a kegyelem folyama, a kegyelem kiapadhatatlan forrásából, hogy így mi mindenkor kegyelmet kegyelemre halmozzunk...

(Jn 1:16) Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

Az ószövetségben, az olaj, az olajjal való megkenés, a megszentelő kegyelmet vetítette előre, az Istennek számára való elkülönítést, és az Ő szentségéhez való odarendelést jelképezte. Az olaj így az Istentől kapott erőt, hatalmat, áldást és szentséget jelentette...

(Lev 8:12) Olajat öntött Áron fejére, és a kenettel fölszentelte.

A lelki olaj forrásai elsősorban a szentségek, különösképpen a legméltóságosabb Oltáriszentség és a szentáldozásban való részesedés. De ugyanakkor, nagyon fontos forrás a kiengesztelődés szentsége (a szentgyónás) és a betegek kenete is... 

A mindennapok kegyelmi forrása pedig az ima és a szentírás olvasása. És az imák között nagyon fontos az elmélkedés. Az elmélkedésben mind a szív (az ember lelkének középpontja), mind az vese (az ember értelme), működésbe lépik, és ezek megnyílnak a lelket formáló és megszentelő kegyelem előtt.

A lámpás, vagyis a lámpás tartálya, az valójában a mi halhatatlan lelkünk. Megkeresztelkedünk, azaz belekeresztelnek az Egyházba, egy vallásba, és katolikusnak neveznek bennünket. A katolikus keresztény hitünk szerint, a lelkünk, a keresztség és bérmálás szentségei által, egy azok karakterével megpecsételt lámpássá vált. A kérdés az, hogy megtöltjük-e a mi lámpásunkat olajjal, azaz valódi krisztus követőkké válunk-e, vagy csak megkeresztelt, vallását nem gyakorló katolikusok... Ma már divat RRK-nak lenni, azaz "romlott római katolikusnak", és ezzel még viccelődni is. Talán ez jelenti az olaj nélküli lámpást...

Ha meghallgatjuk az Úr Jézus Krisztus igéit és tanítását az Egyházban, ha tettekre váltjuk, ha olvassuk a szentírást, és meg is éljük azt, ha rendszeresen szentségehez járulunk, ha időt szánunk az imára Isten jelenlétében, akkor a lelki korsónk mindig tele lesz olajjal. De akkor nemcsak a korsónk van tele olajjal, hanem a lámpásunk is készen is áll arra, hogy lángra lobbanjon. Tehát, ha így élünk, akkor mindig készen állunk arra, hogy lángra lobbanjunk az Úr jelenlétében.

A lámpások kialvása és feléledése

Ha ezt az evangéliumi részt szemléljük, akkor felvetődik bennünk a kérdés, hogy mi most melyik vagyunk: a szüzek, a kórsók vagy a lámpások? Elsőre a szűzekre tippelnénk, de valójában mindhárom bennünk van. A szűz ábrázolás azt jelenti, hogy az Egyház, Isten népe, Krisztusnak, a Vőlegénynek a Menyasszonya (Jel 21:9). Isten feleségül veszi az Ő népét (Iz 62:5), amely sok szűznek az együttese. Az egy Vőlegénynek rengeteg menyasszonya van, de mivel a Vőlegény Isten, ezért mindegyik szűznek olyan bensőséges hitvese tud lenni, mintha csak egy menyasszonya lenne...

(Iz 62:5) Mert amint a võlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítõd; és amint a võlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.

(Jel 21:9) Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”

A korsó ábrázolás azt jelenti, hogy a testünk, és ezáltal a szellemi lelkünk is, a Szentlélek temploma, vagyis a megszentelő kegyelem tartálya...

(1Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentõl kaptatok?

Az égő lámpás pedig a világosságot, a szellemi látást jelenti, ami által élő lesz bennünk a hit, a remény és a szeretet (1Kor 13:13)...

(1Kor 13:13) Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három; de közülük legnagyobb a szeretet.

Tehát a hívő ember hasonlít egy szűz alakú olajkorsóra, amelynek a teteje egy égő lámpás...

A hívő ember bármennyire is buzgó, időről-időre belefeledkezik a világ dolgaiba és gondjaiba. Ilyenkor lelkileg elszenderedik és a lelki szemei lecsukódnak. A lelki szemek lecsukódása azonban a lámpás kialvását is jelenti... Tehát, amikor a hit dolgaihoz fordulunk, imádkozunk és Istenre tekintünk, akkor a lámpásunk kigyúlad, vagyis kinyílik a lelki szemünk, és amikor elfordulunk Istentől és a világ dolgaiba merülünk, akkor a lámpásunk kialszik, vagyis lecsukódik a lelki szemünk. Milyen nehéz folyamatosan virrasztani és lelki szemeinket nyitva tartani... Az apostolok még egy órát sem tudtak ébren maradni és virrasztani...

(Mt 26:40) Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta õket. Szemére vetette Péternek: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani?

Aki gyakran járul szentségekhez, buzgón imádkozik és megéli hitét, annak folyamatosan teli van olajjal a korsója, és így nem marad olaj nélkül. Amikor Isten jelenlétébe kerül, hamar megigazítja lelkét, azaz lámpásának kanócát, és az azonnal lángra lobban Isten jelenlététől, a Szentlélek tüzétől. Aki viszont nem éli meg a hitet, nem imádkozik, nem járul szentségekhez, annak nincs lelki olaja. Az ilyen a végén elkezd kapkodni és keresni olajat, de mire találna, Isten már visszavonul, és ő kint reked a külső sötétségben. Tehát azért kell szüntelenül virrasztani és imádkozni, hogy folyamatosan kapjunk olajat, hogy íly módon mindig készek legyünk lángra lobbanni Isten jelenlétében. Ha lángra lobbantunk, akkor meglátjuk a Vőlegényt és létrejön a nagy találkozás...

A balga szüzek kérik az olajat az okos szüzektől, de az okosok nem segítenek nekik. Ez azt jelenti, hogy a közösség megtartó ereje csak addig érvényes, amíg el nem jön a nagy találkozás ideje. A Vőlegénnyel való nagy találkozás idején az okos szűznek nincs ideje a balgával foglalkozni, mint ahogy az ifjú asszony sem törődik többé a koszorús leányokkal, amikor belépik férjével a hálószobába a nászéjszakájukra. A Vőlegénnyel való találkozás annyira bensőséges minden szűznek, hogy oda nem férkőzhet közel egy másik, egy harmadik személy. Ezért aztán a kegyelem állapotában lévő szent ember halála hasonlatos egy nászéjszakához. Bizonyos szempontból, mindenki egyedül jön a világra, és egyedül is hal meg, vagyishogy mindig egyedül van az Istennel...

Uram Jézus, segíts, hogy mindig legyen olaj a korsómban, és ezáltal kellőképpen várjak rád és a Veled való nagy találkozásra. Ámen.

Engedelmes lélekkel

(1Tim 2:8-15) Azt kívánom hát, hogy a férfiak mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára kezüket, ne haragos és viszálykodó érzülettel. Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhát viseljenek, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne bodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhával, hanem mint istenfélő asszonyokhoz illik, jótettekkel. Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást. Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben. A teremtésben is Ádám volt az első, Éva utána következett; Ádámot nem vezették félre, de az asszony hagyta, hogy félrevezessék, s bűnbe esett. Azáltal üdvözül, hogy vállalja az anyaságot, kitart a hitben, a szeretetben, a szegénységben és a tisztességben.

Egy alkalommal megkértem imában a Szűzanyát, hogy mutassa meg nekem, hogy milyen ő. Egy pár nap múlva indíttatást éreztem, hogy bemenjek a templomba imádkozni. Nyári délután volt, és nem tudtam, hogy vecsernye következik. Amint gondolataimba mélyedve ott ültem a padban, elkezdtek szállíngózni be a hívek. Amikor felocsúdtam, már megtelt a templom, és engem beszorítottak legbelül, a fal mellé. Ki akartam kászálódni valahogyan, hogy távózzak, de végül ottragadtam. Nézelődni kezdtem előre meg hátra, és meglepődve láttam, hogy én vagyok az egyetlen férfi a templomban. Több, mint kétszáz nő volt ott, és csak én voltam egyedül férfi. Amikor a Lorettói litániát kezdték imádkozni, akkor beugrott, hogy mit kértem korábban az imában... A Szűzanya megmutatkozott nekem ott, abban a kétszáz imádkozó asszonyban, hogy milyen is ő valójában...

(ApCsel 1:14) Ezek valamennyien egy szívvel állhatatosan együtt imádkoztak az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és Jézus testvéreivel.

A teremtés rendje

Hiszem, hogy Isten teremtette meg az embert a föld porából, az Ő hathatós szavával (Ter 3:19). Ha hiszem, hogy Isten teremtette az embert, akkor azt is elhiszem, hogy először Ádámot teremtette meg, és csak azután teremtette meg Évát, Ádám csontjából és húsából (Ter 2:23). Nem azért teremtette Isten Évát Ádám csontjából és húsából, mintha nem tudta volna Évát is a föld porából megteremteni, hanem azért, hogy Éva Ádám csontjából és húsából való legyen, és így valóban találjanak egymáshoz. Ez azért lényeges, mert Ádámnak és Évának egy testnek kellett lennie (Ter 2:24), hogy szaporodjanak és sokasodjanak, és így benépesüljön a föld (Ter 1:28). Tehát a teremtés rendjében Ádám az első, és Éva, az asszony, a második...

(Ter 1:28) Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!

(Ter 2:23-24) Az ember ekkor azt mondta:„Ez végre csont az én csontomból,és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!” Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.

(Ter 3:19) Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél,– mert por vagy, és visszatérsz a porba!

Nem úgy kell elgondolni az "egy testet", amelyet Ádám és Éva, az első család alkotott, mint valamiféle sziámi ikreket, hanem itt egy lelki egységre kell gondolni. Isten testileg, lelkileg egymásnak teremtette őket, Ádám "megismerte" feleségét Évát, és gyerekeket nemzettek. 

Isten teremté Ádámot és Évát az Ő képére és hasonlatosságára (Ter 1:26-27), de Ádám és Éva, az eredeti bűn esete után, már nemzették Szet-et és a többi gyerekeiket a saját képükre és hasonlatosságukra (Ter 5:3). És így továbbadták, az ősi bűn hatását... Az egy test azt jelenti, hogy a testi egyesülést követi a lelki egyesülés is. A testi egyesülés és lelki "egy test" gyümölcsei pedig Isten új teremtményei, akiket a szülők nemzenek, de Isten teremt új személyekké...

(Ter 1:26-27) Majd azt mondta Isten: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön, és minden csúszómászón, amely mozog a földön!” Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.

(Ter 5:3) Amikor aztán Ádám százharminc esztendős lett, gyermeket nemzett a maga képére és hasonlatosságára, s elnevezte azt Szetnek.

A Sátán, az őskígyó, amikor megkísértette az embert, akkor ravasz módon a hátsó ajtóhoz került... Nem Ádámot, a teremtés koronáját kísértette meg, hanem az asszonyt, az ő oldalbordát, aki belőle lett teremtve, aki legközelebb áll az ő szívéhez, aki gyengébb, csábíthatóbb volt és, aki által Ádámot is megkörnyékezhette... Tehát a ősi bűnbeesés is bizonyítja, hogy a teremtés rendje szerint a férfi az első, az erősebb, a nő pedig a második, a gyengébb. A férfi és a nő egyforma méltósággal rendelkeznek, mindegyik a maga helyén, de a férfi befolyásolható az asszony által...

Megváltoztatja az időket és a törvényeket

Az ipari forradalom és a modernizmus kora óta, az emberek megszokták, hogy minden mindig változik, és változnia kell... A XX. század elején volt egy mondernizmus elleni egyházi retorika (sőt, eskű is), de aztán hamar elfogadta mindenki a folyamatosan modernizálódó társadalmat és életmódot. A tudomány, a technika, a tehnológia, a művészetek, stb. fejlődése, nagyban hozzájárultak ehhez a folyamathoz. Mára, a posztmodern világban, a fejlődés, a reformok, a progresszió, már kötelező paradigmák... Aki nem fogadja el a folyamatos modernizációt, a változást, a progresszív gondolkodást, az maradi és rossz értelemben vett konzervatív. Közben az emberek nem veszik észre, hogy a modernizáció pozitív eredményeinek leple alatt, az élet és annak alaptörvényei lettek megtámadva... 

De ki és miért akarná megtámadni az életet és annak törvényeit? Hát ki más, mint a Sátán, aki embergyilkos, és a hazugság atyja kezdettől fogva (Jn 8:44). Ő tervezi és viszi végbe az időknek és az élet alaptörvényeinek megváltoztatását...

(Dán 7:25) Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az idõket és a törvényeket. Mindnyájan a kezébe kerülnek egy idõre, két idõre és egy fél idõre.

(Jn 8:44) Ti az ördög-atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja.

A Katolikus Egyház már több mint 50 éve közelharcot vív azokkal az erőkkel, amelyek folyamatosan támadják a közerkölcsöt, a családot, a nő Istentől való státuszát, a megszületendő és a halálra váró életet... 

Az új "idők és törvények" rendje azt akarja, hogy:

- Mindenki azt tehessen a saját biológiai testével, amit csak akar: a nemek fogalmának kiiktatása (gender ideológia), a nemváltoztatás, a nemtől független szex;

- A család fogalmának megváltoztatása: legalizálni az azonos neműek kapcsolatát és házasságát, úgy államilag, mint egyházilag, hogy családot alapíthassanak és gyerekeket vehessenek örökbe;

- A feminizmus, a nők jogainak és egyenrangúságának hangoztatása, miközben kivetköztetik a nőket női mivoltukból és méltóságukból;

- Az abortusz, miszerint az anyának abszolut joga van saját teste fölött, és bárhogyan dönthet a magzata életről, a magzat személyére és életére való tekintet nélkül;

- Az eutanázia, amely szerint bárki, bármikor kérheti saját kivégzését, vagy netán a másik tehetetlen személy élettől való megfosztását...

A katolikus keresztény válasz

A mai, nehéz időkre, megvan a katolikus keresztény válasz: az engedelmes lélek. Az engedelmes lélek hallgat Isten szavára és az Egyház tanítására, amely már rég megfogalmazta válaszát a mai élet nagy kérdéseire. És ezeken senki nem tud változtatni, még akkor sem, ha ez látszólag úgy tűnik.

Az ember teste a Szentlélek temploma (1Kor 6:19) és Krisztus testének tagja (1Kor 12:12). Isten minden embert szeret, de ez nem jelenti azt, hogy az ember a saját bűnös vágyai szerint élhet. Tehát a testünk nem lehet sem italos korsó, sem drogok tégelye, sem bujaság fertője, sem paráznának tagja (1Kor 6:15)... Isten az embert férfinek és nõnek teremtette, hogy egy test legyenek, családot alapítsanak és gyerekeket hozzanak a világra. A homoszexuális vágy, a bűnös emberi természet beteges gerjedése (Róm 1:27), amelyet démonok gerjesztenek, és az ilyen testi kapcsolat utálatos Isten előtt (Lev 20:13). Az engedelmes lélek elutasítja az anglikán tévelygést, akik mára már nyilvánosan homoszexuális párkapcsolatban élő püspököt szenteltek...

(Lev 20:13) Ha valaki férfival hál asszonnyal való hálás módjára: förtelmességet követett el mind a kettő, halállal lakoljanak, vérük legyen rajtuk.

(Róm 1:27) Hasonlóképpen a férfiak is, elhagyva a természetes együttélést az asszonnyal, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfiak férfiakkal ocsmányságot műveltek; és így elvették eltévelyedésük illő bérét.

(1Kor 6:15) Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Elszakítsam tehát Krisztus tagját, és egy parázna nő tagjává tegyem?

(1Kor 6:19) Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem vagytok a magatokéi?

(1Kor 12:12) Ahogyan a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test. Így van ez Krisztussal is.

A katolikus keresztény engedelmes lélekkel felfogja, hogy egy nő soha sem lehet egyenlő minden szempontból a férfival és, hogy egy nő soha nem lehet pap. A nő valóban egyenrangú a férfival, de nem pozícióban, vagy szolgálatban, hanem méltóságban. A nő méltósága és szerepe az ő személyében, lényében és teremtettségének alkatában rejlik. A nőnek vállalnia kell saját szerepét, ami az ő lényében és alkatában rejlik: legyen feleség, legyen anya, legyen segítő és szerető társa férjének. Ugyanakkor a nőnek szűzi és természetfölötti hívatása is lehet efy szerzetben... Ez nem jelenti azt, hogy egy nő nem lehet nagy tudású, magas pozicíójú, hogy nem futhat be karriert, hogy nem lehet fontos szerepe a társadalomban. De az engedelmes lélek elutasítja azt a protestáns utat, amely szerint nőket szentelnek lelkésszé, sőt nő püspököket is szentelnek már...

Az helyes út az lenne, amit Szent Pál tanít. A nők hallgassanak a közösségekben és keressék üdvösségüket a család és a közösség csendes szolgálatában. Ugyanakkor, Szent Pál külön kiemeli a szűzi életre való elhívást is (1Kor 7:36-38). Az a tény, hogy mára a férfiak hallgatnak és félrehúzódnak a közösségtől és a lelkiségektől, míg az asszonyok abszolut többségben vannak mindenhol, a mai Egyház rogyadozó, sérült állapotát szemlélteti. De mára már sokan idejét múltnak gondolják Szent Pál szavait...

(1Kor 7:36-38) Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy nem tud tartózkodni szűz jegyesétől, és hogy történjenek meg a dolgok a maguk módján, kövesse akaratát. Nem vétkezik: házasodjanak meg. De ha valaki erősen elhatározta szívében, s minden kényszer nélkül, akaratának teljes birtokában azt tette fel szívében, hogy tartózkodik jegyesétől, jól teszi. Tehát az, aki feleségül veszi jegyesét, az is jól cselekszik. De aki nem veszi feleségül jegyesét, az még jobban teszi.

(1Tim 2:12) Nem engedem, hogy az asszony tanítson, és a férfi fölé kerekedjék: maradjon csak csendben.

Ugyanakkor, a férfiak is gyakran nem hasonulnak Szent Pál kívánságához, és haragos szívvel emelik kezüket imára. Az Egyház, amit a hívek jelenítenek meg, aki az Asszony (az Úrnő, 2Ján 1:1-2), sokszor nem engedelmes lelkületű, és nem hallgat az előljáróra, hanem zúgolódik a Fej ellen, Aki a Vőlegény és, akit a papság képvisel. Nem vagyunk szerények viseletünkben és viselkedésünkben, sem a testiek, sem a lelkiek terén. Nem vagyunk csendesek és engedelmesek. Még sokat kell tanulnunk az engedelmesség és a jámborság terén, úgy férfiak, mint nők...

(2Ján 1:1-2) Én, az öreg elöljáró, a választott Úrnőnek és gyermekeinek, akiket az igazságban szeretek – de nemcsak én, hanem mindazok, akik megismerték az igazságot – az igazság kedvéért, amely bennünk él és velünk lesz mindörökké.

A katolikus keresztény válasz a mai kihívásokra nem más, mint a jámbor élet, engedelmes lélekkel... Nem követhetjük a folyton lázadózó, károgó, protestáns lelkületet, amely a szüntelen viták és szakadások sorozata. A Szűzanya az ő "igen"-jével (Lk 1:38) és imádságos életével, példát mutatott mindnyájunknak, hogyan kell engedelmes lélekkel megélni a hitet...

(Lk 1:38) Mária erre így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.”

Uram Jézus, bocsásd meg engedetlenségemet, lázadó lelkületemet és tisztátalan, önkényes életemet. Kérlek adj nekem jámborságot és engedelmes lelkületű életet. Ámen.

Mindenki téged keres

(Mk 1:29-39) Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.' Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.' És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Nem tudom volt-e gyerekkorodban olyan élményed, hogy este későn mentél haza, és amikor hazaértél, az egész család szörnyülködő örömmel fogadott, ölelgetett, mert mindenki téged keresett. Az ember félti azt, akit szeret, és ha a szeretett személyt nem találja, akkor elkezdi keresni, és nem nyugszik, míg meg nem találja...

Az elveszett ember

Az eredeti szentség állapotában minden a helyén volt, mert Isten, az Ő dicsősége fényében, mindent jónak és helyénvalónak teremtett (Ter 1:31). Az ember otthon volt az atyai házban, az Éden kertjében és a természetben. Ha ebben az állapotban maradtak volna, akkor szaporodtak és sokasodtak volna Isten parancsolata szerint (Ter 1:28), majd egy idő után, az idősebbek, akik már kiteljesedtek, valószínűleg megdicsőülve változtak volna el (1Kor 15:52), és Istenhez emelkedtek volna az égbe, amint Hénoch is (Ter 5:24), meg Illés is el lettek ragadva (2Kir 2:11)...

(Ter 1:28) Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!

(Ter 1:31) Isten látta mindazt, amit alkotott, és íme, nagyon jó volt. Azután este lett és reggel: hatodik nap.

(Ter 5:23-24) Hénok összesen háromszázhatvanöt esztendeig élt. Kedves volt Isten előtt, és nem találták, mert Isten elvitte.

(2Kir 2:11) Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felment a forgószéllel az égbe.

A Sátánnak azonban ez nem tetszett, mert ő örökké irigy, és így megkísértette az embert. Az ember, az asszony által, beleesett az eredeti bűn csapdájába (Ter 3:6-7), és amikor elkövette, akkor valami visszafordíthatatlanul megváltozott benne és az egész teremtett világban. Akkor valami nagyon drága dolog szakadt el... Ekkor megnyílt az ember szeme, meglátta saját mezteleségét, és ugyanakkor, mivel elszakadt Istentől, az élet forrásától (Jn 11:25), elhagyatottá vált. Az ember ekkor már valójában el is veszett, és kizuhant az Éden kertjéből. A továbbiak már csak részletkérdések voltak: az isteni átok kimondása, a kiűzettetés a paradicsomból, a természet rendjének megváltozása, stb. Ezek mind csak következmények voltak... 

(Ter 3:6-7) Az asszony látta, hogy a fa táplálkozásra alkalmas, tekintetre szép és csábít a tudás megszerzésére. Vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, aki vele volt, és az is evett. Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Észrevették, hogy mezítelenek, ezért fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak.

(Jn 11:25) Jézus azt mondta neki: „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog...

Az az egy harapás a tiltott gyümölcsbe, az volt az a pillanat, amikor az isteni napsütés hirtelen fagyos téllé és sötétséggé változott, és az ajándékozó természet burjánzó vadonná silányúlt. A meztelenségét rejtegető ember dicsőség nélküli lelkét akkor már tövisek és bogáncsok szúrták. Az ember ekkor már nem csak rejtőzködött, hanem el is volt veszve... 

Te érezted már a szívedben, hogy elveszett ember vagy, aki nem találja az utat hazafelé? aki nem találja az utat az élet dolgaiban? aki nem találja az utat az emberi szívek felé? és aki nem találja az utat a béke meg a megnyugvás felé?...

(Róm 3:23) ...mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét.

Visszatérés

Mily nehéz volt az a nap
Mikor észrevettem,
Hogy nem süt már a nap
Oly fényesen mind régen.
Hogy szorult a gyomrom
A nyugtalanságtól,
Szívem háborgott és sajgott
A boldogtalanságtól.

Mennyi, mennyi borus nap,
Hány áldatlan esztendő,
Míg felbukkan az út,
Mit úgy keres a tévelygő,
Míg belátja vakságát,
Feje betegségét,
S míg elkezdi a szíve hívni,
Az Úr segítségét.

Szép a langyos napsugár,

Mely gyöngéden melegít,
S a visszatérés álmával
Vigasztalva boldogít.
Mily szép a patak partja,
Hol a gyermek csatangol,
Szíve ragyogóan tiszta,
Fényjátékban barangol.

Isten keresi az embert

Az ember rejtőzködik, mintha elrejtőzhetne, pedig hát teljesen el van veszve... Isten keresi az embert: Hol vagy? (Ter 3:9), pedig hát Isten tudja, hogy hol van az elveszett ember... Az elveszett ember, bűntudata nyugtalanságában, nyugtatgatja magát, hogy ő el van veszve. Úgy elvesztem, hogy Isten se tudja hol vagyok... Nem talál meg, nem kell szembesülnöm Vele, és így nem kell válaszolnom a kellemetlen kérdéseire. Mit tettél? (Ter 4:10)... 

Mit és miért tetted? A kérdést nem lehet megkerülni, és ki kell mondani az igazságot. Az igazság, az az átkozott igazság, mindig csak az igazság marad... Hát ássuk el az igazságot jó mélyre, és rakjunk rá egy nagy-nagy kőrakást, hogy senki ne tudja előásni... Az igazsággal ölni lehet – mondta egyszer egy sebzett lelkű ember. Pedig az Úr Jézus azt mondja, hogy az igazság életre vezet (Jn 14:6)...

(Ter 3:9) Az Úr Isten azonban szólította az embert: „Hol vagy?”

(Ter 4:10) Erre ő ezt mondta: „Mit tettél? Testvéred vére felkiált hozzám a földről.

(Jn 14:6) Én vagyok az út, az igazság és az élet. 

A bűnös ember nem akarja, hogy megtalálják az ő lelkét, de Isten nem hagyja elveszni azt, ami az övé. Isten, Aki mindent lát, mindent tud és mindenhol jelen van, keresi az embert. Ott van az ember mellett, és keresi őt. Miért? Mert azt akarja, hogy az ember is keresse Őt, és a megtalálás valójában egymásra találás legyen...

(Luk 15:8) Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja?

(Mt 18:12) Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet?

Sokmindent rejtegetsz az életedben? Mi mindent sepertél a szőnyeg alá? Elég nagy már a te kőrakásod? Vigyázz, hogy az alatta való meg ne rohadjon... Szereted az igazságot, vagy már az igazság szó említése is iritál téged?... Te is úgy érzed, hogy ölni lehet az igazsággal, vagy szereted az igazságot, és naponta megvizsgálod magad az igazság tükrében?...

Az ember keresi Istent

Az eredeti bűn utáni időkben az emberek nem mindig keresték Istent. Megfeledkeztek Istenről, és mindenestől belemerültek a bűn mocsarába. Olyannyira belemerültek, és annyira megsokasodott a földön a bűn, hogy Isten elhatározta, eltörli az embert a föld színéről vízözön által (Ter 6:13-14)... 

(Ter 6:13-14) Isten így szólt Noéhoz: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Ezért eltörlöm őket a föld színéről.

Ugyanakkor, még mindig voltak emberek, akik nem feledkeztek meg Istenről. Ilyenek voltak az ősatyák, a pátriárkák, akik közül Énos volt az első, aki segitségül hívta Isten nevét (Ter 4:26). De ott voltak azok a királyok is, akiknél Ábrahám járt, és akik félték Ábrahám Istenét (Ter 20:1-18). Aztán ott volt az a titokzatos pap is, Melkizedek, akiről nem tudni honnan származik (Ter 14:18), és akinek Ábrahám tizedet fizetett... 

(Ter 4:26) Szetnek is fia született, akit Enosnak nevezett. Ő volt az első, aki Isten nevét segítségül hívta.

(Ter 14:18-20) Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott eléje, mert ő a magasságbeli Isten papja volt. Megáldotta őt, és így szólt: „Áldja meg Ábrámot a magasságbeli Isten, aki az eget és a földet teremtette, és áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet!” Erre ő tizedet adott neki mindenből.

Valójában az ember soha nem felejtette el teljesen Istent, mert Isten képét semmi sem törölheti ki az ember lelkéből. De mivel az ember inkább hajlik a rosszra, Isten elhatározta, hogy új rendet hoz a világba azáltal, hogy egy Őutána való szomjúságot olt az ember szívébe. Ezentúl a szűzek járnak a Vőlegény után...

(Ám 8:11) Igen, jönnek napok - mondja az Úr, az Isten -, amikor éhséget bocsátok a földre: éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr szavának hallgatására.

(Jer 31:22) Meddig tétovázol még, te szófogadatlan leány? Mert valami újat teremt az ÚR a földön: a nő jár a férfi után!

Elmerültél a bűnben? Megkeseredett az életed, amely kezdetben olyan édes volt? Vágyódsz a szívedben valami szebb és jobb után? Érzed, hogy el kellene hagynod az eddigi életed és, hogy valami mást kellene tenned? Felismerted-e, hogy csakis Isten hozhat felüdülést a fáradt, elgyötört lelkednek?...

(Mt 11:28) Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.

Az alagút vége

Amikor a vonat beleszalad az alagútba, a fülkéket sötétség borítja el. Az utasok feszülten várják, hogy mikor ér ki már a vonat az alagútból, s mikor kezd feltűnni a világosság az alagút végén. Az  eredeti bűn által, az emberiség is egy ilyen alagútba futott bele, és ezzel együtt a te életed is. A jó hír az, hogy az alagút végén már látszik a világosság. Ez a világosság nem más, mint maga a mi Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, és a remélt üdvösség. A halálközeli állapotot megtapasztaló emberek arról tesznek tanúságot, hogy egy alagútat láttak, és az alagút végén egy hatalmas, szerető és átölelő világosságot...

(Jn 8:12) Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: "Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága."

(Jn 9:5) Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak."

Mindenki keresi Istent, de nem mindenki találja meg. Pedig ennek nem így kellene lennie...

(Mt 7:8) Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.

Az a baj, hogy az emberek nem jól kérnek, nem jó helyt keresnek és nem jó ajtót zörgetnek. Sok ember tévelyeg hamis istenkeresésben, természetimádásban, pogány vallásokban, vagy gnosztikus okoskodásokban. Ez azért van, mert nem találkoztak még az élő, feltámadt Jézus Krisztussal. Van, akinek Jézus Krisztus tanítása egy a sok vallás közül és van, aki Jézus Krisztus szavait a saját kénye-kedve szerint értelmezi, ferdíti. Az igaz út, az értünk kereszthalált szenvedő és feltámadt Jézus Krisztus, Akit az Egyház mutat fel nekünk. Sok hamis próféta támad napjainkban (Mt 24:11)... Ne hagyjuk, hogy az igazi világosság helyett, hamis tündöklésekkel ámítsanak. Vigyázzunk, hogy ne tegyünk magunkévá megtévesztő műanyag istenországokat, hanem keressük az igazi Isten országát...

(Mt 24:11) Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek.

Ki neked Jézus Krisztus? A Megváltó? Az Üdvözítő? Vagy egy tanító? Egy gyógyító? A testvéred? A barátod? Csak egy próféta? Isten egyszülött Fia? Talán pártus herceg? Vagy tálán egy csaló? ...

Vágyódsz-e az igazi világosságra? Hiszel-e az apostoli Anyaszentegyház tanításanak? Tálán egy egyház nélküli Krisztust akarsz, vagy talán Krisztus nélküli Egyházat?... Vagy se Krisztus, se az Egyház nem kell már neked? Valójában mi a te problémád? Hiszed-e, hogy a problémádat csakis a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztus tudja megoldani?...

Uram Jézus, add, hogy életünk minden napján szomjazzunk Téged, és keressünk naponta minden erőkkel. Ámen.

Szellemeteket, lelketeket és testeteket

(1Tessz 5:23) A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig.

Az ember, élete során, lassan rájön, hogy nemcsak az agyából, csontokból, inakból, izmokból, erekből, vérből, belső szervekből, stb. áll, hanem hozzátartozik lényéhez valami más is, ami őbenne van, és ezáltal a természetfölöttire vágyakozik. A XIX. század spiritisztái megpróbálták ezt tudományosan is kimutatni... Mérlegre tették a haldokló embert és kiegyensúlyozták a mérleget. A halál beálltakor ellenőrizték, hogy a mérleg elmozdul-e. Hát bizony nem mozdult el. Mi az, ami az ember testében van, de nem mutatható ki tudományos módszerekkel?...

Az embernek teremtett szellemi lelke van

Az Egyház tanítása szerint (KEK 366), Isten minden egyes ember szellemi lelkét közvetlenül teremti, és nem csak a szülők „hozzák elő” azt, a reprodukció aktusa által. A szülők csak „munkatársai” a teremtő Istennek, hozzáadva magukból testi-lelki hozzájárulásukat. A szülők testi-lelki közremüködése által, Isten egy új lelket teremt, amely a szülőkből szakíttatik ugyan, de egy új szellemi-lelki és testi teremtménnyé, egy új személlyé válik az anyaméhben. Az így megteremtett, létrejött magzat, fogantatása pillanatától, valóságos emberi személy, aki képes érzni, képes befogadni Isten és a szülők szeretetét, vagy elszenvedni a szülők elutasítását és az ellene irányuló abortáló szándékot.

Az emberi léleknek, vagyis szellemi lelkének, formája van, amely úgy tűnik hogy, azonos az ember Istentől kapott testi formájával, oly módon, hogy a szellemi lélekben felismerhető az ember személye. Az Úr Jézus többször is bizonyította az apostoloknak jelenései alkalmával, hogy nem csak szellem, hanem hús-vér test is. Ez arra utal, hogy az ember szellemi lelke hasonlít az ember testéhez...

(Lk 24:37) Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.

(Lk 24:39) Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.

Az emberi lelket, szellemi léleknek is nevezik, míg mások külön szellemről és külön lélekről beszélnek. Az ember teste és lelke szétválaszthatatlan egységet alkotnak, mint a vizes szivacsban a szivacs meg a víz. Az emberi természet egy teljes egységben lévő testi és szellemi-lelki alkotás. Ez az egység annyira szoros, hogy az ember szellemi lelkét nem lehet különállónak gondolni, csakis a halál után, amikor a lélek elhagyta a testet. Ez hasonlatos a vizes szivacshoz. A szivacs és a víz két különálló dolog, de távolról szemlélve a vizes szivacs is olyan, mint a száraz szivacs. Amikor a víz elpárolog, akkor a víz különválik a szivacstól. Ugyanígy, a halálkor, a lélek is elhagyja a testet. Az üdvözült ember lelke ismét egyesül testével a feltámadáskor, de ekkor már a megdicsőült romolhatatlan testével (1Kor 15:42-44). Tehát az emberi természet, az új életben is csak akkor lesz kiteljesedett és megállapodott, amikor a feltámadásban újból egyesül a megdicsőült testével, és egy egységes test és szellemi lélek teremtmény lesz. Ezért aztán az is misztérium, hogy az elhúnyt ember üdvözült lelke miként tud boldog lenni a halál által bekövetkezett testétől különvált állapotában...

(1Kor 15:42-44) Így van a halottak feltámadása is: romlandó testet vetnek el, és romolhatatlan test támad fel; szégyenben vetik el, és dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, s erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, és lelki test támad fel. Ha van érzéki test, van lelki test is.

A szellem és a lélek nem két különálló része az emberi szellemi lelkének, hanem az emberi lélek két különböző jellege. A szellem azt jelenti, hogy minden emberi lélek egyedi, megismételhetetlen és a természetfölöttire van rendelve. A lélek azt jelenti, hogy az ember lelke képes egyesülni Istennel, hogy ingyenes ajándékként részesüljön Isten életében. 

Vannak, akik megint külön beszélnek a pszihéről, mint az emberi lélek egy bizonyos részéről. A pszihé nem egy külön része az emberi léleknek, hanem az ember szellemi lelkének, személyiségének, szellemi müködésének egyik sajátossága...

Az ember szellemi lelkének autonomiája

Az ember lelkét, azaz szellemi lelkét, amely teljesen egységes az emberi testtel, és amely aztán különválik a halál által az emberi testtől, tekinthetjük úgy is, mint egy „testet”. Ebben a kontextusban, értsük a „testet” úgy, mint egy tehetetlen szubsztanciát, amelynek nincs önálló mozgása, és autonomiája is korlátozott. Istennek élete van önmagában, és az Ő egyszülött Fiának, az Úr Jézusnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

 
(Jn 5:26) Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

Habár az emberi lélek halhatatlan, mégsem rendelkezik önálló élettel, autonómiával, hanem csakis Istenben van élete. Ezért, az Istentől való elszakadás tulajdonképpen az élettől való elszakadást jelenti. Az embernek, mint testi és szellemi lelki teremtménynek, csak annyi élete van, amennyit a Teremtője ad neki, és szellemi lelke is csak addig él, amíg Isten Lelke élteti életerejével és kegyelmével...

(1Sám 1:26) És mondá Anna: Kérlek, uram, él a te lelked, uram! én vagyok amaz asszony, ki előtted állottam, itt imádkozván az Úrhoz...

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Az ember szellemi lelkének felépítése és működése

A szellemi léleknek, mint „szellemi testnek”, szervei is vannak. Van szeme, füle, szíve, veséje...

(Mk 8:18) Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallottok? Nem emlékeztek rá...

(Péld 4:23) Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.

(Péld 7:25) Szíved ne hajoljon az útjaik felé, és ne tévelyedj az ösvényeikre!

(Jób 19:27) Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen, vágyódás tölti el veséimet.

(Zsolt 139:13) Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem.

(Zsolt 26:2) Tégy próbára, Uram, és vizsgálj meg engem, próbáld meg tűzzel vesémet és szívemet!

(Zsolt 73:21) Mert keserűség fogta el szívemet, fájdalom hasogatta vesémet;

(Jer 17:10) Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és próbának vetem alá a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint.

(Jel 2:23) Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint.

A "szellemi test" szervei különböző lelki funkciókat látnak el:

A lelki szemek

Ez a szellemi lélek azon képessége, amely által az ember meglátja Isten dolgait, Isten akaratát és belelát Isten országának titkaiba...

A lelki fülek

Ez a szellemi lélek azon képessége, amely által az ember meghallja Isten szavát, suggallatát, üzenetét...

A lelki szív

Ez a szellemi lélek központi része, világító tűzhelye, amely az emberi "én" és személy legbensőbb kamrája. Ez minden gondolatának, érzésének, akaratának kiindulópontja...

A lelki vese

Ez a szellemi lélek azon tulajdonsága, amely által a lélek megszűri a szívéből származó gondolatokat, érzéseket és szándékokat, hogy értékelje, szabályozza és megszürje azokat...

Az ember szellemi lelkének betegségei

Az ember szellemi lelke megbetegedhet. Mivel az ember lelke és teste teljes egységet alkotnak, ezért a lelki betegségek testi betegségeket is okozhatnak, és fordítva, a testi betegségek is megbetegíthetik a szellemi lelket.

Az ember lelkét megsebezhetik és megbetegíthetik:

 
- A kivülről jövő bántalmak: az el nem fogadás, a szülők abortáló szándéka, a sértések, a kicsúfolások és a bullying, a kirekesztések, a fizikai bántalmazások, a szexuális bántalamzások, stb...

- A személyesen elkövetett bűnök, mint pl: az okkultizmzs, a paráznaság, a házasságtörés, a lopás, más javainak elkívánása, stb...

- Az örökölt, generációs bűnök a családban: Isten első parancsolatának megszegése, az ördöghöz való elpártolás, sátánizmus, varázslások, boszorkányság, természetimádás, szabadkőművesség, stb...

- A hosszantartó haragtartás és meg nem bocsátás...

Ezek a lelki betegségek depresszióhoz, tudathasadáshoz, elmezevarodottsaghoz vezethetnek, amelyek aztán kihathatnak a testre is. Pl. a természetimádás komoly testi elváltozásokat okoz a pogányok körében. Mivel fákat és patkányokat imádnak, vannak faemberek és patkányemberek. Az elmebetegek, a tudathasadásosok arca és teste is idővel eltorzul...

A pszihés betegségeknek meg a testi betegségeknek, mint pl: agy, szem, szív, tüdő, vese, hasnyálmirigy, gyomor, vastagbél, de a szexualitás, a hallás, a látás, a beszédkészség, stb. problémáinak oka gyakran a bűnök és lelki betegségek követjezményei. 

A test betegségei viszont kihatnak a szellemi lélekre és eltunyítják, eltorzítják azt. Egy sánta, fogyatékos ember gondolkodása, érzelmi világa, pszihés állapota, lehet igencsak sérült, pontosan a teste fizikai állapota miatt. Ugyanakkor, ha bizonyos anyagok bejutnak a testbe, hatnak az idegrendszerre, és azon keresztül a lélekre. A nyugtatók, a zsibbasztók, az altatók, az alkohol, a drogok és más hasonlók, az idegrendszerén keresztül hatnak az emberi lélekre is. Így, olyan függőségek alakulhatnak ki, amelyek szétrombolják az ember lelkét, amit aztán a testi leépülés követhet...

A test gyógyulását, a szellemi lélek gyógyulásának kell megelőznie. Ha a szellemi lélek bűnbocsánatot nyer, akkor az Úr Jézus szabadítása által meggyógyul, és ez a test gyógyulásához vezet...

(Mk 2:9-11) Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek - vagy azt mondani: Kelj föl, fogd az ágyadat és menj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!" Ezzel odafordult a bénához: "Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!" Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment.

Teremtő Uram, Istenem, köszönöm, hogy csodálatosan megteremtettél, megalkottál és megformáltál engem. Köszönöm, hogy mielőtt még megszülettem, Neked már terved volt velem. Ámen.

Függelék:

Részlet a Katolikus Egyház Katekizmusából

II. "Test és lélek tekintetében egy"

362 Is Az Isten képmására teremtett emberi személy egyszerre testi és szellemi lény. A bibliai elbeszélés szimbolikus nyelve ezt fejezi ki, amikor azt mondja: "Isten a föld porából alkotta meg az embert; és orrába lehelte az élet leheletét; így lett az ember élőlénnyé" (Ter 2,7). Isten tehát az egész embert akarta.

363 A lélek szó a Szentírásban gyakran az emberi életet [226] vagy az egész emberi személyt [227] jelenti. De jelenti az ember bensőjét is, [228] azt, ami benne a legdrágább, [229] azt, ami által a leginkább Isten képmása: a "lélek" az emberben a szellemi principiumot jelenti.

364 Az ember teste részesedik "Isten képmásának" méltóságában; pontosan azért emberi test, mert szellemi lélek élteti, és az emberi személy mint egész van arra rendelve, hogy Krisztus testében a Szentlélek temploma legyen. [230]

"Az ember, aki a test és lélek tekintetében egy, testi mivoltánál fogva magába gyűjti az anyagvilág elemeit úgy, hogy általa elérjék céljukat és fölemeljék hangjukat a Teremtő szabad dicséretére. Az embernek tehát nem szabad lenéznie a testi életet, épp ellenkezőleg, testét mint Istentől teremtett és az utolsó napon föltámadó valóságot jónak és tiszteletreméltónak kell tartania." [231]

365 A lélek és a test egysége olyan mély, hogy a lelket a test "formájának" kell tekinteni; [232] azaz az anyagból alkotott test a szellemi lélek miatt emberi és élő test; a szellem és az anyag az emberben nem két egyesült természet, hanem egységük egyetlen természetet alkot.

366 Az Egyház tanítja, hogy minden egyes szellemi lelket Isten közvetlenül teremt [233] -- nem a szülők "hozzák elő" --; azt is tanítja, hogy a lélek halhatatlan; [234] nem vész el, amikor a halálban elválik a testtől, és a végső föltámadásban újra egyesülni fog a testtel.

367 Olykor megkülönböztetik a lelket a szellemtől. Így Szent Pál azért imádkozik, hogy "a békesség Istene szenteljen meg titeket, hogy tökéletesek legyetek, őrizze meg szellemeteket, lelketeket és a testeteket feddhetetlenül Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig" (1Tesz 5,23). Az Egyház tanítja, hogy e különbségtétel nem vezet be kettőséget a lélekbe. [235] A "szellem" azt jelenti, hogy az ember teremtésétől fogva természetfölötti céljára van rendelve, [236] és lelke képes arra, hogy ingyenes ajándékként fölemeltessék az Istennel való közösségre. [237]

368 Az Egyház spirituális hagyománya a szívet is hangsúlyozza, biblikus értelemben a "benső mélységét" (Jer 31,33-ban "in visceribus"), ahol a személy elkötelezi magát Isten mellett, vagy ellene dönt. [238]

Egyiptomból hívtam az én fiamat

(Mt 2:13-18) Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.' Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat' [Óz 11,1]. Akkor Heródes, látva, hogy kijátszották a bölcsek, nagy haragra lobbant, és megölette az összes fiúgyermeket Betlehemben és annak egész környékén kétévestől lefelé, annak az időnek megfelelően, amelyet megtudakolt a bölcsektől. Így beteljesedett az ige, amit Jeremiás próféta mondott: ,,Hang hallatszik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé,, [Jer 31,15].

Mezopotámia a történészek szerint is az emberiség bölcsője volt, és a vízözön előtti úgynevezett "világ". Akkoriban, az Éden kertjéből fakadó folyónak négy ága volt. Ezekből kettőt ma is megtalálunk a térképen: az Eufráteszt és a Tigrist, amelyet még úgy neveznek, hogy Hidekkel, vagy Dekkel...

(Ter 2:14) A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz.

Ez a két folyó a mai Irak területén található...

Az eredeti bűn esete után, Isten kiutasította az embert az Éden kertjéből, és Édentől keletre űzte őket. Megtiltotta nekik, hogy visszatérjenek az élet fájához...

(Ter 3:24) Amikor az embert elűzte, az Éden kertjéből keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Káin is keletre bujdosott el, miután Ábelt megölte, és addig menekült kelet felé, ameddig csak föld volt a lába alatt...

(Ter 4:16) Kain azonban elbujdosott az Úr színe elől, és Nod földjén, Édentől keletre telepedett le.

Tehát mondható, hogy a bűn átka alá eső emberiség fő terjeszkedési iránya mindig kelet volt, vagyis Mezopotámia, Perzsia és így tovább, egésszen a távolkeletig. Ezért aztán mondható, hogy a kelet, és általában a történelmi Ázsia, a mai népek őshona.

A Bábeli zűrzavar után, amikor a nyelvek összezavarodtak (Ter 11:9), az emberek minden irányba szétszélednek nyelvek és törzsek szerint... 

(Ter 11:9) Ezért nevezik azt a helyet Bábelnek, mert az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette el őket az Úr a föld egész színére.

Ezekből a népekből aztán két hatalom emelkedett ki: Asszíria és Egyiptom. Asszíria az ígéret földjétől keletre, és Egyiptom az ígéret földjétől nyugatra helyezkedett el. Asszíria a kardot és a hatalmat testesítette meg, míg Egyiptom a bálványok isteneit és a gazdagságot. Asszíria a szentírásban a birodalmak aranyfeje volt (Dán 2:37-38) és Egyiptom a hamis istenek otthona (Kiv 12:12)...

(Dán 2:37-38) Te vagy a királyok királya; s az ég Istene országot, erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. Mindent, ahol emberek fiai és mezei vadak és égi madarak laknak, a te kezedbe adott, és mindent a te hatalmad alá vetett; te vagy tehát az arany fő.

(Kiv 1:12) Átvonulok ugyanis azon az éjszakán Egyiptom földjén, megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embert és állatot egyaránt. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött: én, az Úr.

Asszíria után következtek a későbbi történelmi birodalmak: a perzsa, a méd, a görög, meg a római birodalom, az álombeli szobor további testrészei (Dán 2)... 

Egyiptom viszont különös volt és egyedülálló... Egyiptom nagyságának egyetlen rendeltetése volt: hogy istenei és gazdagsága által hatalmas legyen a népek előtt, és így, az Úr, az élő Isten, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, megmutathassa rajta csodálatos erejét és hatalmát. Mert hát a fizikából tudjuk, hogy bármekkora is legyen egy erő, nem vesszük észre, amíg nem látjuk meg annak hatását. A hatás megnyilvánulásához viszont ellenálló erőre van szükség...

(Róm 9:17) Az Írás is ezt mondja a fáraónak: "Azért támasztottalak, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és nevem híre elterjedjen szerte a világon."

Ha ma ellátogatunk Egyiptomba, és látjuk azokat a nagy piramisokat, a fáráók templomait és sírjait, akkor jusson eszünkbe, hogy azok azért lettek megalkotva, hogy Isten megmutathassa rajtuk erejét és hatalmát, csodái és nagy csapásai által...

(Kiv 3:20) Ki fogom tehát nyújtani a kezem, és megverem Egyiptomot azokkal a csodáimmal, amelyet közöttük véghez vinni szándékozom, azok miatt aztán majd elbocsát titeket.

Üdvösségtörténetünk azzal kezdődött, hogy Isten kiválasztott egy embert, Ábrámot, akit majd Ábrahámnak nevezett (Ter 17:5). Ábrahám minden hívő atyja, az ígéretek és az áldások birtokosa. Ábrahám is megjárta Egyiptomot, és őt is Egyiptomból hozta ki az Úr (Ter 12:20)...

(Ter 12:20) Aztán a fáraó embereket rendelt Ábrám mellé, s azok elkísérték őt, a feleségét és mindenét, amije volt.

(Ter 27:5) Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek!

Később Jákób és fiai is Egyiptomba költöztek, hogy József csodálatos sorsa által megmeneküljenek az éhinségtől. Jákób, azaz Izrael, és házanépe, letelepedtek Egyiptomban, Gósen földjére, és ott nagy néppé lettek. A későbbi fáráó félni kezdett az izraelitáktól, mert igencsak megszaporodtak. Ezért hát rabságba hajtotta őket, és fiúmagzatjaikat írtotta, hogy ne szaporodhassanak, nehogy elhatalmasodjanak...

(Kiv 1:8-11) Közben Egyiptomnak új királya támadt, aki nem ismerte Józsefet. Ez azt mondta népének: „Íme, Izrael fiainak népe túl számos és túl hatalmas számunkra. Gyertek, nyomjuk el okosan, hogy ne sokasodjék tovább. Nehogy ellenségeinkhez szegődjön, ha háború támad ellenünk, ne harcoljon ellenünk, és ki se vonuljon erről a földről!” Munkafelügyelőket rendelt tehát föléjük, hogy nehéz munkával sanyargassák őket.

Végül az Úr Mózest választotta ki és küldte el Midián pusztájából, hogy kivezesse Izrael népét Egyiptomból...

(Kiv 3:10) Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból.

Izrael csodálatos szabadulása Egyiptomból, a Vörös tengeren való átkelés és a pusztai vándorlás, lelki síkon mind rólunk szólnak:

- Az egyiptomi rabság, számunkra a bűn rabsága;

- Az Egyiptomból való szabadulás, az ember egyéni megtérése Isten segítő kegyelme által;

- A pusztai vándorlás, a hívő ember zarándok élete az igéret földje felé, ami a mennyország;

- A Jordán folyón való átkelés és az ígéret földjére való belépés pedig az ember halála és az üdvösség elérése...

Az Úr Jézus is Egyiptomból jött ki, de nem mintha fizikai fogságban vagy a bűn rabságában lett volna, hanem azért, hogy így átölelje az egész emberi létet, az eredeti bűntől, a bűn következményéig, vagyis a halálig. Ő mindenben olyan lett mint mi, kivéve a bűnt (Zsid 4:15)... 

(Zsid 4:15) Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el.

A megtestesült Ige előbb Egyiptomba ment, hogy ott felkarolja az ember ősi bűnben való rabságát, Istentől való távoliságát, majd a Jordán folyóhoz ment felvenni János keresztségét, hogy magára vállalja az ember bűnös állapotát. Csak ezután kezdte el működését a Szentlélek kenetével és erejével (Jn 1:4), hirdetve Isten országának örömhírét (Mk 1:15). Az egyiptomi távolság és a bethlehemi közelség, azok az alvilági mélység és a golgotai magaslat… 

(Mk 1:15) Azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.

(Jn 1:4) Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást – ami azt jelenti: Felkent.

Ezeket követte az Úr Jézus három éves szolgálata, kereszthalála és dicsőséges, harmadnapi feltámadása. Egyiptomból hozta ki Isten az Ő Szent Fiát, hogy megválthassa az embert, az Ő megváltó művének és létének teljes szélességében, hosszúságában, magasságában és mélységében. Eme nagy dolgok felfogása, az maga a szentek hite (Júd 1:3)...

(Ef 3:18) Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység…

(Júd 1:3) Szeretteim, mivel őszinte törekvésem, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek tartottam ebben az írásban kérni titeket, hogy harcoljatok a hitért, amelyet egyszer s mindenkorra átadtak a szenteknek.

És miben áll a te Egyiptomod?... Hozott-e már ki téged is Isten csodálatos módon Egyiptomból? Hálás vagy-e az Úrnak, hogy kiszabadított téged a bűn rabságából, és a megtérés útjára vezetett? Esetleg kivánkozol-e vissza a te Egyiptomodba, a húsos fazekak mellé (Kiv 16:3)?... Feledkeztél-e meg Isten kegyelméről és jótetteiről?...

(Kiv 16:3) Azt mondták nekik Izrael fiai: „Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ettünk kenyeret! Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot?”

(MTörv 8:14) ...fel ne fuvalkodjék a szíved, és ne feledkezz meg az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

Isten gyermeke vagy (1Ján 3:1). Egyiptomból hívott ki téged is Isten, hogy kövesd az Ő Szent Fiát, az Úr Jézus Krisztust. Még hosszú pusztai vándorlás vár rád ebben az életben, amely alatt mennyei kenyérrel kell táplálkoznod (Jn 6:33). Tarts ki mindvégig, mert közel van életed célja, az örök üdvösség (1Pét 1:9)...

(Jn 6:33) Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.

(1Ján 3:1) Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten fiainak hívnak és azok is vagyunk.

(1Pét 1:8-9) Őt, bár nem láttátok, szeretitek, s mivel most látatlanul hisztek benne, kimondhatatlan és megdicsőült örömmel örvendeztek majd, amikor eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Uram Jézus! Te vagy az én Szabadítóm. Add, hogy soha ne kivánkozzak vissza Egyiptomba a húsosfazekak mellé, nehogy méltatlan legyek Hozzád. Ámen.

"Kellemes" karácsonyi ünnepeket!

Mit jelent neked a karácsony? Azt szeretnéd, hogy az ünnepek kellemesen teljenek? Hát adja a kis Jézus, hogy legyen kellemes. De sok embernek nem az. Egyáltalán nem kellemes...

Van akinek dolgoznia kell, van aki nem kapta meg a fizetését, van aki beteg, van aki kisemmizett... Nekik nem kellemes a Karácsony, de annál inkább kegyelemteljes, mert a megtestesült Jézus mindig ott van a szenvedõk mellett...

Te kinek az oldalán állsz? Azon az oldalon-e, akik kizsákmányolnak, az ember vérét szívják, akik kizsigerelnek, akik kifosztanak, akik nemtörõdöm módon mennek el az emberi nélkülözések és fájdalmak mellett?... Meg tudtál-e maradni embernek?...

Ne kellemes legyen a karácsonyod, hanem legyen Istentõl megáldott és kegyelemteljes, hogy lelkileg eltelj és gazdagodj. Ne az ételben-italban, szórakozásban, hanem a megtestesült örök Ige keresésében. A kis Jézust nem a bábukból kirakott bethlehemesben találod meg, hanem a nélkülözõ emberben.

Áldott Karácsonyt kívánok mindenkinek...

Vigasztaljátok népemet!

(Iz 40:1-11) Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! -- mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért! Egy hang kiált: ,,Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé, és a hegyláncok síksággá! Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége, és látni fogja minden ember egyaránt. Bizony, az Úr szája szólt.' Egy hang szól: ,,Kiálts!' És mondtam: ,,Mit kiáltsak?' Minden test csak fű, és minden szépsége olyan, mint a mező virága. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete ráfúj. Valóban csak fű a nép. Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk szava megmarad örökre. Magas hegyre menj föl, te, aki jó hírt viszel Sionnak! Emeld fel erősen hangodat, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek! Emeld fel, ne félj! Mondd Júda városainak: ,,Íme, a ti Istenetek! Íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.'

Vannak emberek, akiknek megvan a vigasztalás adománya. Az ilyen emberek alázatosok, szelídek, szerények, egyszerűek és együttérzők. Gyermeki lelkülettel, kedvesen és finoman tudnak közelíteni a megtört, elkeseredett lelkekhez. Habár a tudományokban és egyébb látványos szolgálatokban hasznavehetetlenek, mégis, a vigasztalásban kiválóak. De amennyire ezek alkalmatlanok a tudományokra, annyira alkalmatlanok a nagytudásúak a vigasztalásra...

Isten népe vagyunk

Istennek kétféle juhai vannak: fehérek és feketék. Nemcsak fehérek vannak, hanem fehérek is, meg feketék is... Nem csak a jók, a hívők, a vallásosok és az erényesek Isten nyája, hanem a bűnösök is, a latrok is, a csalók is, az ateisták is. Sőt, a zsidók, a muszlimok, a buddhisták, a hinduk, stb. mind az Úr teremtményei, és Ők is üdvösségre vágynak...

(Iz 60:10-11)) Idegenek fiai építik fel falaidat, és királyaik neked szolgálnak; mert haragomban megvertelek ugyan, de jóindulatomban megkönyörültem rajtad. Kapuid állandóan nyitva lesznek, sem nappal, sem éjjel nem zárják be őket, hogy behordják hozzád a nemzetek gazdagságát, és királyaikat bevezessék.

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

Mindnyájan Isten teremtményei vagyunk és mindnyájan meg vagyunk híva az üdvösségre. Senki üdvössége felől nem eshetük kétségbe, legyen az keresztény vagy pogány. A megkereszteltek egyképpen üdvözülnek, a pogányok pedig, akik nem ismerhették meg Krisztust, másféleképpen junak el az életre (Róm 2:14; Jel 11:2), a lelkiismeretük szerint...

(Róm 2:14-16) Amikor ugyanis a pogányok, kiknek nincs törvényük, természettől vezérelve megteszik a törvényben foglaltakat, akkor – noha törvényük nincsen, ők maguk a törvény maguknak, és így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot, és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.

(Jel 11:2) De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják.

Az igazi, Isten akarata szerinti út az, amikor az ember hisz az Úr Jézus Krisztusban, és megmossa ruháját a Bárány vérében (Jel 7:14). Az ilyenek nem esnek ítélet alá (Jn 3:18), hanem már átmentek a halálból az életre...

(Jn 3:18) Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.

(Jn 5:24) Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre.

(Jel 7:14) Azt mondtam neki: „Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: „Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében."

De végső lehetőségként, még ott láthatjuk az élet könyvét (Jel 20:12) és annak megnyítását, amikor megítélik mind a holtakat. De végül, mindenki csakis a Bárány érdemei által nyer örök életet...

(Jel 20:12) Láttam, hogy trónja előtt állnak a halottak, kicsinyek és nagyok. Könyveket nyitottak ki. Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint.

Ma Isten népe az Egyház, és az Egyház három fő részből áll: a világban küzdő, zarándok Egyház; a tisztítótűzben szenvedő Egyház; és a mennyben lévő, megdicsőült Egyház. Az Egyházon kívül, aztán még ott vannak a meg nem keresztelt, élő vagy elhunyt pogányok sokassága (Jel 11:2). Ők is testvéreink test szerint az első Ádámban, mert egy a mi Teremtő Atyánk, aki a mennyekben van, és mi mind egy tőről származunk, Ádámtól és Évától. Ezek közül is sokan el fognak jutni az örök életre. De sokan, akik ma meg vannak keresztelve, és formálisan a küzdő Egyházhoz tartoznak, el fognak kárhozni, mert elutasítják a hitet, Krisztus megváltó művét. Nem elég csak megkeresztelnek lenni, hanem hinni is kell...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Tehát, szűk értelemben véve, Isten népe az Egyház, de tágabb, testi értelemben véve, Isten népe az egész emberiség. És mi senki emberfia üdvössége felől nem eshetünk kétségbe (1Tim 2:3-4)...

Ha egy meg nem keresztelt pogány érdeklődik az üdvösség felől, de nem akar megkeresztelkedni, habár felajánlják neki az Úr Jézus Krisztus megváltását, akkor az már elítélte magát. Ha egy megkeresztelt, tudva és akarva, megtagadja keresztségét, és elhagyja az Egyházat, az már elítélte magát. Tehát a keresztség kell az üdvösséghez, de a keresztség még nem egy életbiztosítás. A meg nem keresztelt is eljuthat az az örök életre, és a megkeresztelt is elkárhozhat. A szív állapota, az igazság utáni őszinte vágy, a hit, a remény, a szeretet és az Isten ajándékának szíves befogadása azok, amik számítanak az üdvösség elnyerésénél...

Talán jönnek majd tibetiek, kínaiak, indiaiak és azt fogják mondani, hogy ők nem ismerték az igazságot, de felkúsztak hason fekve a "szent hegyre", éhezve, több ezerszer arcra borulva, fázva és rongyosan, keresve az Igazságot. A nyugati keresztényeknek pedig fütött templomokban, márványpadlón, arany, ezüst és selyem közepette kínálták fel Jézus Krisztust, de nem kellett nekik. Vajon, nem fog akkor majd igazságot szolgáltatni maga az Igazság?...

A búza és a konkoly együtt él, és együtt növekszik a világ végezetéig. Nekünk nem szabad különválasztani azokat és kitépni a konkolyt. Egyfelől, nincs jogunk ítélkezni (Jn 5:22; Lk 6:37), másfelől pedig, nem látva emberileg át az élet összefüggéseit, a konkoly kiírtásával kollaterális károkat okoznánk a búzában (Mt 13:28-29). Az Úr második eljövetelekor, majd eljönnek Isten angyalai, és összeszedik a búzát is, meg a konkolyt is. Akkor majd mindegyiket oda rakják, ahol annak a helye van (Mt 13:30)...

(Mt 13:28-30) A szolgák erre megkérdezték tőle: »Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?« Ő azonban azt felelte: »Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.«”

(Lk 6:37) Ne ítélkezzetek, és titeket sem ítélnek majd el! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem marasztalnak majd el! Bocsássatok meg, és ti is bocsánatot nyertek majd!

(Jn 5:22-23) Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát.

Isten igazságos

Isten a szeretet (1Ján 4:8). Isten csak egyedül jó (Lk 18:19) és végtelenül irgalmas, de ne gondoljuk Őt egy szenílis nagytatának, akivel bármit be lehet vetetni és, akivel bármit el lehet követni. Ennek tudatosítása a helyes istenfélelem, a Szentlélek hét ajándékának egyike (Iz 11:2)... 

(Iz 11:2-3) Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás, és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében.

(Lk 18:19) Jézus ezt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten.

(1Ján 4:8) Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.

Kempis Tamás is megírta a Krisztus követése című könyvében: Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni (Zsid 10:31). Vagyis rettenetes dolog, amikor az Isten félelméről megfeledkező ember kiprovokálja a jó Isten embert helyreigazító büntetését. Isten minden büntetést igazságosan, jóságosan, méltányosan és arányosan mér ki, hogy az embert megmentse az örök életre. Tehát Isten büntetése az Ő nagy szeretetének jele. Amikor megbüntet, mindig legyünk hálásak, mert akkor láthatjuk, hogy szeret minket és törődik velünk. Az lenne szörnyű, ha nem törődne velünk és nem büntetne meg, hanem engedne minket haladni a pokol felé, a második halál tüzes tavába (Jel 20:15)...

(Jel 20:14-15)  A halált és az alvilágot egy tüzes tóba vetették: ez a második halál, a tüzes tó. Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Isten szeretete nem változik, hanem csakis a mi életállapotunk. Ha Istent szeretjük, parancsait megtartjuk, és áldott jó életünk van, akkor Isten szeret minket. Ha megszegtük Isten parancsait, megfeledkeztünk az Ő félelméről és viseljük tetteink következményét, mert Isten megbüntet minket, Isten akkor is szeret minket. Isten nem változik... Csak mi és a mi életállapotunk változik, attól függően, hogy hogyan viszonyultunk Istenhez és az Ő parancsolataihoz. Ismerjük el magunkban, ha az Úr oktat minket, akár az Ő ismeretével, akár az Ő büntetésével (MTörv 8:5-6)...

(MTörv 8:5-6) Ismerd el tehát szívedben, hogy amint az ember oktatja fiát, úgy oktatott téged az Úr, a te Istened, hogy megtartsd az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, járj az ő útjain és féld őt.

Ezért aztán, amikor megtapasztaljuk, hogy Isten megbüntet minket, akkor szálljunk magunkba és keressük meg az okát. Mi az, amivel elpártoltunk Istentől? Tartsunk bűnbánatot, gyónjunk meg, térjünk meg bűnös életünkből, és örömmel adjunk hálát az Úrnak, hogy megbüntetett bennünket, hogy felébresztett minket a lelki halál állapotából, és így megmentett minket a kárhozattól.

Az eszes ember ilyenkor örvend, mert felismeri és tudja, hogy Isten szereti őt, és Istennek nem mindegy, hogy mit tesz az ember, és merre tart az élete. Ha a mindenség Ura, volt olyan kegyes, hogy letekintsen a porszemre, és gondja legyen rá, hogy el ne vesszen, akkor gondoljuk meg, milyen nagy megtiszteltetés ez. Ha meglátogat Isten, akár jóval, akár rosszal, milyen nagy dolog az... Hiszen az ég és föld Ura lehajlította az eget (Zsolt 18:10), és leszállt hozzánk, hogy nekünk életünk legyen. Adjunk hálát, örvendezzünk és ujjongjunk. Örvendjünk, hogy olyan szerető jó Atyánk van, Aki megfenyít minket, mert az apa, aki szereti gyermekét, megfenyíti azt (Péld 13:24; Sir 30:2)...

(Zsolt 18:10) Lehajtotta az eget és leszállott, ködhomály volt lába alatt.

(Péld 13:24) Aki kíméli a pálcát, gyűlöli fiát, aki pedig szereti, szüntelen fenyíti.

(Sir 30:2) Aki fenyíti fiát, dicséretet arat miatta, és büszke lehet rá háza népe előtt.

Vigasztaljunk mindenkit

Sok ember nekirohan az életnek, mint a tyúk a kukoricaliszt kevertnek, aztán egyhamar a fenekére huppan. Hogy az ember akar valamit az életben és, hogy meg is akarja azt valósítani, rendben van... Aki nem ezt teszi, az tehetetlen... Akkor van baj, amikor ezt Istenről megfeledkezve és Tőle elrugaszkodva akarja tenni (Jak 4:13-15)... 

(Jak 4:13-15) Rajta hát, akik így szóltok: „Ma vagy holnap elmegyünk ebbe és ebbe a városba, s ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyerészkedünk” – pedig azt sem tudjátok, mi lesz az életetekkel holnap. Pára vagytok, amely kevés ideig látszik, aztán elenyészik. Ahelyett, hogy azt mondanátok: „Ha az Úr akarja, és ha élünk, ezt vagy azt fogjuk tenni.”

Mi Isten akarta? Az az Ő dolga… Isten ezt meg azt parancsolta? Jól tette… Az öntelt ember fittyet hány ezekre... Aztán egyszer csak jön egy baleset, egy betegség, egy csőd, egy szerencsétlenség, és az ember élete derékba törik. Ekkor gyakran azt hiszik, hogy kész, vége az életüknek... Sokan akár öngyilkosok is lesznek. Pedig az ilyeneknek el kellene mondani, hogy nincs vége az életnek. Van tovább... Isten szereti őket, és mindez azért történt velük, mert Isten meg akarja menteni őket az örök kárhozattól...

Sajnos, gyakran nem jól vigasztalnak az emberek. Elhallgatják a nehéz helyzet nyilvánvaló okát. Így szólnak: "Hát, ilyen az élet…", "Ne törődj, talpra állsz újból...", "Megy majd minden tovább…", stb. Mindent össze-vissza fecsegnek, csak éppen az igazságot nem mondják el. Nagyon szomorú, amikor Isten "kilövi" az embert ily módon, hogy észhez térítse, de az mégse fogja fel, hogy mi történik vele, és nem fogadja el a csapás általi figyelmeztetést. Tulajdonképpen, lelkében mégis felfogja, szíve mélyén érzi is, meg tudja is, hogy miért kapta azt a "golyót”, de nem vallja be még önmagának se. Ő annál büszkébb, és ámítja magát. Majd úgyis, "csakazértis"... Majd én még megmutatom…

Ha valakit Isten megbüntet, azt vigasztaljuk és ne bántsuk (Abd 1:12). Az ilyen ember megbántása, kárörvendő lenézése, kigúnyolása, irgalmatlanság és súlyos bűn, amely megtorlást követel. Az irgalmas szívű ember szánakozva, együttérzően és testvéri szeretettel közeledik ahhoz, aki bűnei miatt nyomorúságba került. A hívő ember tudatában van annak, hogy bárki, bármilyen rossz állapotban is van ma, az holnap az ő testvére és társa lesz a mennyben...

(Abd 1:12) Ám ne nézd megvetően testvéred napját, azt a napot, amelyen elhurcolták; ne örvendj Júda fiain vesztük napján, és ne nyisd nagyra szádat a szorongatás napján!

Van egy bizonyos feszültség a szent istenfélelem és Isten irgalmassága között. Egyrészt féljük Istent, az élet Urát, Akinek van hatalma a lelket is, a testet is a Gyehenna tüzére vetni (Lk 12:5), mert ugyan az ördög taszít a kárhozatba, de a végső ítéletkor Isten angyalai vetik az elkárhozottat a tüzes tóba. Másrészt pedig Isten maga a Jó Pásztor, Aki othagyja a kilencvenkilenc juhát, hogy utánamenjen az egy elveszettnek (Mt 18:12)...

(Mt18:12) Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet?

(Lk 12:5) Megmondom én nektek, kitől féljetek: Attól féljetek, akinek, miután megölt, ahhoz is van hatalma, hogy a kárhozatba taszítson benneteket. Igen, mondom nektek, tőle féljetek.

Tehát ne essünk kétségbe, hanem örvendjünk és ujjongjunk. Nem csak mi akarjuk, hogy üdvözüljünk, hanem Isten is akarja. Sőt, Ő még inkább akarja, mint mi magunk. Ha féljük az Urat és megtartjuk parancsolatait, akkor Ő egyenes és sima úton vezet minket az örök életre...

Uram Jézus, kérjük az istenfélelem ajándékát és a vigasztalás adományát, hogy meg tudjuk vigasztalni a nyomorúságba került testvéreinket. Add, hogy tanúságot tudjunk tenni a Te nagy szeretetedről. Ámen.