Jézus jósága

(Mk 10:17-19) Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”  „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten.  Ismered a parancsokat...

A bűnre hajló ember három dolgot kíván az életben: testi örömöket, gazdagságot és világi elismerést. Szent János apostol a világias lelkületet a következőképpen fogalmazta meg:

(1Ján 2:16) ...mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.

A gazdagsággal és a világi örömökkel eltelt ember egyszer csak eljut arra a pontra, amikor a társadalom elismerésre vágyik, és jónak akar látszani az emberek szemében. A gazdag ember öntetszelgésére a mindenkori hízelgők és hajlongók ravaszul ráéreznek. Így alakult ki az a szokás, hogy ha valaki egy gazdag, híres és befolyásos ember jóindulatát akarta megnyerni, akkor azt „jó”-nak titulálta: Jó uram!... Jó mester!... Jó asszony!...  Valószínűleg a gazdag ifjú sem sokat gondolkodott, hogy az Úr Jézus mennyire jó, hanem csak a bevett szokás szerint „Jó Mesternek” nevezte Őt.

Az előbbi megfontolásból két dolog következik:

1. Az Úr Jézus megrója a gazdag ifjút ezért a megszólításért, amellyel a befolyásos embereket „jó”-nak titulálja, holott egyedül csak Isten jó. Ezzel arra emlékeztet, hogy minden ember bűnös, gyarló, sőt gonosz is, és nélkülözi Isten dicsőségét (Róm 3:23)...

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét.

2. Azzal a kijelentéssel, hogy csak egyedül Isten jó, nem cáfolva azt, hogy Ő maga jó lenne, az Úr Jézus implicit kinyilatkoztatja saját isteni természetét. És Ő valóban Isten, mert Ő valóban jó... A zsidókkal folyatatott vitában is, meg a jobb lator esetében is kiviláglik, hogy Ő csupa jótettet vitt végbe, és nem tett soha semmi rosszat (Jn 10:32, Lk 23:41). A bűnös ember néha tud jót is tenni, de csupa jót cselekedni csak az tud, aki valóban jó...

(Jn 10:32) Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?”

(Lk 23:41) Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.

Az Úr Jézus jóságát minden evangéliumi részben meg lehet látni, de ezekből csak néhányat szeretnék kiemelni:

1. Az Úr Jézus jósága a bethlehemi jászolban;

2. Az Úr Jézus jósága a táborhegyi színeváltozáskor;

3. Az Úr Jézus jósága a szent Eucharisztiában;

4. Az Úr Jézus jósága a kereszten;

5. Az Úr Jézus jósága az Ő átdöfött Szent Szívében.

Mi a jó? Mi a jóság? Nehéz szavakba önteni... A jóságot gyakran is nem annyira a jótettekben tapasztaljuk meg, hanem inkább érzésekben és az állapotokban. A jó azt jelenti, hogy békés, örömteli, felemelő, éltető, működtető, kiteljesítő, biztonságot adó, méltóságra emelő, megtartó, stb. A jót gyakran csak szavak nélkül érzékeljük, és leginkább csak a jó hiányát szoktuk szavakkal kifejezni. Ez a rossz és a panaszkodás valami rossz dolog miatt...

1. Az Úr Jézus jósága a bethlehemi jászolban

Isten soha sem hagyta magára az embert. Az eredeti bűn esete után, egy kis időre mintha elfordult volna Isten az embertől, de az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetség után, Mózes idejében, már felhőben és tűzoszlopban vezette Izrael népét a pusztában. Isten, a transzcendensből, isteni trónusáról, „átégette” magát az anyagi világba, hogy letelepedjen a Sínai hegyre, és szemtől szembe beszéljen Mózessel...

(Kiv 19:20-21) Az Úr leszállt a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. Az Úr így szólt Mózeshez: „Menj le és figyelmeztesd a népet: ne lépje át a határt, és ne akarja látni az Urat, mert sokan meghalnának közülük.

(Kiv 20:18-21) Az egész nép hallotta a mennydörgést, a villámlást, a harsonazengést és látta a füstölgő hegyet. A nép félt, remegett és távol maradt. Így szóltak Mózeshez: „Te beszélj hozzánk és meghallgatunk. Isten ne szóljon hozzánk, nehogy meghaljunk.” Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.”  A nép távol állott, Mózes azonban bement a sötét felhőbe, ahol Isten volt.

Isten és ember közötti találkozás, ebben a világban, szemtől szembe, nem volt lehetséges. Isten lénye és természete annyira hatalmas és dicsőséges, hogy arcának puszta megpillantása is halálos kimenetelű az emberre nézve. Csak egyedül Mózesnek adatott meg az a különleges kegyelem, hogy szemtől szembe beszélhetett Istennel, és életben maradt...

(Kiv 33:20-23) „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” Az Úr így szólt: „Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára. Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom a kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.”

(Kiv 34:29) Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről – a tanúság két kőtáblája Mózes kezében volt, amikor lejött –, Mózes nem tudta, hogy arcának bőre ragyogott, mivel vele beszélt.

(Mtörv 34:10) Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott.

De mivel Isten jó, ezért neki volt egy jó terve. Ha a nép csak egy prófétával (pl. Mózessel) tud beszélni (Kiv 20:19), akkor majd eljön Isten az Ő népéhez a Próféta alakjában...

(Mtörv 18:16-18) Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.”

A próféták folyamatosan jövendölték annak a Prófétának, vagyis a Messiásnak eljövetelét. Ezekből a próféciákból talán a legszebb az Izajás jövendölése...

(Iz 7:14) Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.

Ez a jövendölés teljesedett be Bethlehemben, több mint 2000 éve, amikor Augustusz római császár népszámlálást rendelt el...

(Mt 1:21-23) Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott:  Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.

(Lk 2:1) Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze.

Jézus jósága a bethlehemi jászolnál érezhető a maga teljességében. Ezt a jóságot a bethlehemi pásztorok élőben láthatták...

(Lk 2:15-18) Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket.  Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak,  és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.

Figyeljük meg az óriási kontrasztot, amely a Sínai hegyi események és a bethlehemi jászol körüli események közt van. Az elsőnél az emberek rettegnek, nem mernek közeledni, nehogy meghalljanak. A másodiknál pedig az egyszerű pásztorok odatérdelnek az isteni jóságtól ragyogó jászol köré, és repeső szívekkel, ragyogó szemekkel örvendeznek. Jézus jósága a bethlehemi jászolban Isten jósága, amellyel az emberekre bízta önmagát, teljesen kiüresedve, lecsupaszítva, szegényen és tehetetlenül (Fil 2:6-7)...

(Fil 2:6-7) Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.

2. Az Úr Jézus jósága a táborhegyi színeváltozásban

Az Úr Jézust kísérő apostoloknak jó volt a Tábor hegyen lenni az Úrral...

(Mt 17:1-5) Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!”

Az Úr Jézus jósága itt nem egy cselekvő jóság, hanem egy jelenlévő és sugárzó jóság. Képzeljük el, hogy Jézus ott ül egy padon. Megpillantjuk Őt, és odamegyünk hozzá. Mit tennénk ilyenkor? Leborulnánk a lábai elé? Leülnénk melléje? Mit mondanánk Neki? Az Úr Jézus jelenléte maga a megrendítő jóság...

(Mt 28:9)  Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: „Üdv nektek!” Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát.

(Lk 7:35) Megállt hátul a lábainál, sírva fakadt, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta a lábait, és megkente a kenettel.

A táborhegyi színeváltozásban, Péter és társai, valami olyat tapasztalnak, amit szavakba nem lehet önteni. Jézus jósága elárasztotta szívüket, amikor az Ő isteni természete átragyogott emberi természetén. Erre nincsenek szavak, és mi is csak annyit tudunk mondani, mint Péter apostol: Uram, jó itt nekünk!

3. Az Úr Jézus jósága az Eucharisztiában

Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorában, az Úr Jézus megalapította a legszentebb Eucharisztiát és az egyházirendet. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (Lk 22:19; 1Kor 11:24). Nagy jóságában, valóságos testét és vérét adta és hagyta nekünk eledelül, hogy részesüljünk az Ő isteni életéből és természetéből...

(Lk 22:19) Aztán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!”

(1Kor 11:24) ...hálát adott, megtörte, és így szólt: „Ez az én testem, amely értetek van. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”

Nagycsütörtök este az Úr Jézus elővételezte az Ő kínszenvedését, halálát és feltámadását, hogy nekünk átadhassa a feltámadt és megdicsőült szent testét eledelül a világ végezetéig (Mt 28:20)...

(Mt 28:20) ...és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!

A legszentebb Eucharisztia számunkra élet, megtartó erő és a megszentelő kegyelem csúcsa és forrása. A szentáldozáshoz nem kell okosság, írástudás vagy műveltség, és nem kell még csak fizikai hallás vagy látás sem. Csak igaz hittel és megigazult életálapottal kell magunkhoz vennünk, és Ő örök életet ad nekünk. Mily nagy jóság ez az Úr Jézustól, hogy mindeféle embernek, és az egész Egyháznak, minden időkben lelki tápláléka lett. És lám, Ő megígérte, hogy jósága velünk marad a világ végezetéig (Mt 28:20)...

4. Az Úr Jézus jósága a kereszten

Azt mondják, hogy a Megtestesülés célja a Megváltás volt. Isten emberré lett, hogy megváltsa az embert a bűn halálából. De van, aki azt is mondja, hogy a Megtestesülés célja az volt, hogy Isten teljesen magához ölelhesse az embert, a bűnesettől függetlenül. Isten, Aki lélek, emberré lett, hogy megölelje az embert és, hogy az ember is megölelhesse Őt. Mivel az ember csak test (Ter 6:3), és test volt az eredeti szentség állapotában is, ezért azt mondják, hogy a Megtestesülésnek akkor is meg kellett volna történnie, ha nem esik meg az eredeti bűn, hogy az Isten és az ember átölelhessék egymást. Van, aki ide vezeti vissza a bukott angyalok lázadásának okát, mert ezek azt gondolták, hogy a magasságos Isten nem alacsonyodhat le annyira, hogy a testtel, vagyis a „porral” (Ter 3:19) egyesüljön és, hogy ők egy alacsonyabb rendű test előtt hódoljanak...

(Ter 3:19) Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.

A Fiú, a második isteni személy, örök időktől fogva felvállalta, hogy Ő testet ölt és emberré lesz...

(Zsid 10:5-7) Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.

Az ember annyira el volt veszve, hogy már bocsántért sem tudott esedezni Istenhez, nemhogy elégtételt tudjon adni bűneiért. Ezért maga Isten Fia jött el, hogy bűnbocsánatért kiáltson minden ember helyett, és elégtételt adjon az Atyának, kiengesztelve Őt az emberiség bűneiért. Az Úr Jézus átokká lett érettünk, és kifizette adóslevelünket. Az Ő végtelen jóságában kínhalált halt értünk, bűnösökért, holott még az igazért is alig vállalja valaki a halált...

(Róm 5:7) Pedig az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb a jótevőért adja életét az ember.

(2Kor 5:19) Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelte magával a világot s nem számítja be bűneinket, sőt ránk bízta a kiengesztelés igéjét.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk, mert írva van: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.”

(Kol 2:14) Eltörölte az adóslevelet, amely követeléseivel ellenünk szólt és vádolt minket, eltávolította az útból, és a keresztre szegezte.

5. Az Úr Jézus jósága az átdöfött Szent Szívében

A Megtestesülés által, az Úr Jézus emberi természete hordozója lett isteni természetének, vagyis egy személyben két természete van. Az Úr Jézus valóságos Isten és valóságos ember. E két külön természet az Úr Jézus Szent Szívében egyesül, amely a kegyelem kiapadhatatlan forrása (Jn 1:16). Amikor a katona átdöfte lándzsával az Úr Jézus Szent Szívét, akkor nyílt meg a kegyelem és az isteni szentség kiapadhatatlan forrása az emberiség számára. Az Úr Jézus Szent Szívéből előtörő vér és víz, a világra kiáradó kegyelmet testesíti meg...

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Jn 19:33-34) Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem  az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle.

A víz a bűnbánat és a megtisztulás kegyelme, a vér pedig a megváltás és a megszentelődés kegyelme. Az Úr Jézus Szentséges Szívében történik meg a természetek kölcsönös kicserélődése: Isten részesedett a mi emberi természetünkből, hogy mi, megváltott emberek, részesüljünk az Ő isteni természetből. Az Úr Jézus szent teste az Ősszentség, a kegyelem és a többi szentség forrása. Mi mindnyájan, az egész Egyház, Őbelőle halmozunk kegyelemre kegyelmet a mi megszentelődésünk folyamán (Jn 1:16)...

Tehát az Úr Jézus jósága az Ő Szentséges Szívében tapasztalható a maga teljességében, mert onnan származik nekünk minden jó...

(Jak 1:17) Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.

(1Tim 2:5) Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus...

Az Úr Jézus Szent Szívének sebe nemcsak hogy kegyelmeket áraszt ránk, hanem be is fogad minket a szenvedés és a szükség idején. E szent seben keresztül juthatunk el az Ő jóságos Szívébe...

Mennyei Atyánk, kérünk Téged, hogy töltsön el minket jóságod bizonyossága, amelyet Szent Fiadban, Jézus Krisztusban ajándékoztál nekünk. Ámen.

Jézus irgalmassága

(Jn 8:1-11) Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Meghirdették az irgalmasság rendkívüli szentévét, és így sok szó esik mostanában az irgalmasságáról. A magyar nyelvben nehéz különbséget tenni a jóság és az irgalmasság között. Mindkettő a Szentlélek műve és gyümölcse, és közös gyökerük a szeretet. 

Ismerjük az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit:

Irgalmasság testi cselekedetei

- az éhezőknek ételt adni,
- a szomjazóknak italt adni,
- a szegényeket ruházni,
- az utasoknak szállást adni,
- a fogságban lévõket kiváltani,
- a betegeket látogatni,
- a holtakat eltemetni.

Irgalmasság lelki cselekedetei

- a bűnösöket meginteni,
- a tudatlanokat tanítani,
- a kételkedőknek jó tanácsot adni,
- a szomorúakat vigasztalni,
- a bántalmakat békével tűrni,
- az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
- az élőkért és holtakért imádkozni.

Az Úr Jézus, a földi élete során, számtalanszor gyakorolta az irgalmasságot: tanította a népet, meggyógyított minden betegséget, ördögöket űzött ki, intette az írástudókat és a farizeusokat, feltámasztotta Lázárt, Jairus leányát, a naimi ifjút és végül, imádkozott a kereszten ellenségeiért. És mégis, talán a házasságtörő asszony esetében lehet a legjobban szemlélni az Úr Jézus irgalmasságát...

Az írások a Messiást nem az irgalmasság által jellemzik, hanem inkább az igazság által. Nézzük meg néhány ilyen igerészt, amelyek az Úr Jézusról szólnak...

(Jer 33:15) Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban.

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

(Jel 19:11) Ekkor láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak Hűséges és Igaz volt a neve, és igazságosan ítél és harcol.

Az Úr Jézus, nemcsak hogy "igazságnak" nevezi önmagát, hanem nyomatékosan ki is fejezi, hogy Ő nem törli el a törvényt, hanem  beteljesíti azt, vagyis beteljesít minden igazságot. Tehát az igazságban való élet az üdvösség előfeltétele...

(Mt 3:15) Jézus azonban ezt válaszolta neki: „Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.” Akkor engedett neki.

(Mt 5:17-20) Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem.  Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik.  Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Mert mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.

Tehát az első és legfontosabb erény az igazság és az igazságosság, ami a parancsolatok és a törvény megtartásában áll. Ebben áll fenn az igaz szeretet is, és az igazságon kívül nincs szeretet (Jn 14:15; 15:10). Az a szeretet, amely az igazságon kívül helyezkedik, az csak hazugság és képmutatás...

(Jn 14:15) Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat...

(Jn 15:10) Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait és megmaradok az ő szeretetében.

Az igazság olyan, mint a térben lévő levegő...  Rajta kívül nem lehet élni és létezni. Még a legelvetemültebb hazudozó gazember is tudni akarja az igazságot, hogy abból kindulva, haszonlesésből, furfangosan hazudozzon másoknak. Az igazság ismerésének hiánya olyan, mint egy hajó a tengeren, amelynek kapitánya nem rendelkezik térképpel, iránytűvel és navigációs eszközökekel. Feltételezve az abszurdumot: ha nem lenne igazság, akkor maga Isten, a Szentháromság is meghasonlana. Ez viszont lehetetlen, mert az Úr önmagát meg nem tagadhatja...

(2Tim 2:13) Ám ha hűtlenné válunk, ő azért hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.

Az irgalmasság abban áll, hogy valaki fizet más helyett, amint az irgalmas szamaritánus is tette (Lk 10:35), amikor kifizette a számlát a fogadósnál. Az irgalmasságot mindig meg kell fizetnie valakinek. Az Úr Jézus irgalmassága abban áll,  hogy felvitte adóslevelünköt a keresztfára, és kiegyenlítette adóságainkat (Kol 2:14)...

(Lk 10:35) Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked.

(Kol 2:14) A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte.

A mi irgalmasságunk abban kell álljon, hogy magunkkal szemben szigorúan megköveteljük az igazságot és a törvényt, de másoknak elnézzük és elengedjük bűneiket, kártevéseiket és tartozásaikat. Ez a megbocsájtás, a tűrés és az elviselés.

Az ószövetségben, Izrael népe nagyon jól tudta, hogy mi az igazság és a törvény. Szemet szemért, fogat fogért (Lev 24:19-20, Mt 5:38)... Akkor ott nem volt pardon...

(Lev 24:19-20) És ha valaki sérelmet ejt a felebarátján, a mint ő cselekedett, vele is úgy cselekedjenek: Törést törésért, szemet szemért, fogat fogért; a milyen sérelmet ő ejtett máson, olyan ejtessék rajta is.

(Mt 5:38) Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: »Szemet szemért, és fogat fogért«.

Az Úr Jézus ellenségei, látva az Ő jóságát (Jn 10:32), rettenetesen irigyek és féltékenyek voltak rá. Ezért próbálták meg tőrbe csalni Őt, hátha valami olyat tanít, ami ellenkezik a törvénnyel. Ekkor a helyzet igencsak feszült lett. Egyik felől ott voltak a házasságtörő asszony meg a tanúk, és a másik felől ott volt a törvény. Ezek elől nem lehetett kitérni…

(Jn 10:32) Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?” 

 

Az Úr Jézus egy szimbólumot kreál

 

Amikor az írástudók és a farizeusok megkísértik az Úr Jézust, akkor Ő nem válaszol, hanem lehajol és írni kezd a porba. Ezzel a gesztussal Ő akkor ott egy szimbólumot kreált, amelynek kettős jelentése is van:

1. Isten nem elítélni akarja az embert (Jn 12:47), aki porból van és porba tér vissza (Ter 3:19; Préd 3:20), hanem lehajol hozzá, az ő életéhez és problémájához. Isten úgy szereti az embert, hogy egésszen közel hajol hozzá és az ő gyarlóságához (Jn 3:16). Isten nem ráncigálja az embert dühösen az ítélőszéke elé, hanem irgalmasan terelgeti az üdvösség útjára...

(Ter 3:19) Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.

(Préd 3:20) Mindkettő ugyanarra a helyre jut. Mindkettő porból lett, és minden visszatér a porba.

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

2. Isten feljegyzi az ember nevét és életét (Lk 10:20; Zsid 12:22-23), de a bűneit csak a porba írja. Bűneink ma még csak porba vannak írva, hogy az a Szentlélek szele elfújhassa (Jn 3:8), illetve az Ő vize elmoshassa (1Kor 6:11). Ma még megtérhetünk, ma még megmoshatjuk ruhánkat a Bárány vérében (Jel 7:14). Boldog ember, akinek bűnei be vannak fedve (Zsolt 32:1; Róm 4:7)...

(Zsolt 32:1) Boldog, akinek a bűne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága.

(Lk 10:20) De mégse annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.

(Jn 3:8) A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.

(Róm 4:7) Boldogok, akiknek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűnei be vannak födve.

(1Kor 6:11) Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.  

(Zsid 12:22-23) Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, Istenhez...

(Jel 7:14) Azt mondtam neki: „Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: „Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében.
 

Az Úr Jézus számonkéri a bírót

Minden bíró valamiképpen az igazságos Isten földi helytartója, ezért magasabb szinten kell állnia a vádlottnál. Hogyan ítélkezhetnének egymás között a vádlottak, vagy egymás fölött a cellatársak? Ezért jogos az Úr Jézusnak a fellebbezése... Hogyan hozhat ítéletet.és hogyan hajthat végre egy ítéletet az, aki nem áll fennebb a törvény szerint a házasságtörő asszonynál? És az írástudók meg a farizeusok jól tudták, hogy olyan prófétával van dolguk, aki előtt nem titok az ő életük (Mt 9:4). Az is lehet, hogy a saját vétkeiket olvasták ki a porból, ahová az Úr Jézus írt. Ezért aztán mind elsomfordáltak…

(Mt 9:4) Jézus belelátott gondolataikba, ezért megkérdezte: „Miért gondoltok magatokban rosszat?"

Az Úr Jézus irgalmasan megbocsát és elnapolja ítéletet

Amikor ketten maradnak: az Úr Jézus meg az asszony, akkor mintha megjelenítődne az ember különítélete. Ekkor az Úr Jézus irgalmassága öt dologban nyilvánul meg:

1. Megbocsátja a házasságtörő asszony bűnét;

2. Keresztáldozatával, elővételezetten, kifizeti a házasságtörő asszony adósságát;

3. Visszaküldi a házasságtörő asszonyt az életbe, hogy egy új és tiszta életet kezdjen el az igazság és a törvény szerint;

4. Elhalasztja az asszony különítéletét;

5. És végül, figyelmezteti az asszonyt, hogy többé ne vétkezzen, hanem készüljön fel méltó módon az elkövetkezendő különítéletére (Róm 14:10)...

(Róm 14:10) Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé.

Uram Jézus! Segíts minket jól felhasználni irgalmasságod idejét és felkészülni különítéletünk napjára. Ámen.

Jézus indulatossága

(Jn 2:13-19) A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.

Ezt az evangéliumi részt és eseményt is az Úr Jézus egy személyében lévő két természete szerint kell szemlélnünk - vagyis az Ő valóságos isteni és az Ő valóságos emberi természete szerint - annélkül, hogy különválasztanánk e két természet működését.

Az Úr Jézus, az Ő isteni természete szerint, itt egy prófétikus cselekedetet visz végbe, amelyben, végső soron, a jeruzsálemi Templom az Ő szent testét és a tagokat, vagyis a megváltottakat jelképezi. Az Úr Jézus egyenlőséget tesz az Ő teste, illetve az Ő misztikus Teste, vagyis az Egyház és a jeruzsálemi Templom között (Jn 2:19, 1Pét 2:4-5). Mi pedig, egyenként, az Ő misztikus testének tagjai vagyunk (1Kor 12:12) és a Szentlélek templomai (1Kor 6:19)...

(1Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?

 (1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

(1Pét 2:4-5) Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.

Tehát mi, az Egyház tagjai, egyenként is, kis templomocskák vagyunk, amelyek mint élő téglák illeszkednek össze és tapadnak az "élő kőhöz", és alkotják Krisztus misztikus testének egységes templomát, Isten "lelki házát", vagyis az Egyházat. Mindegyik kis templomocskában a Szentlélek lakozik, és ugyanaz a Szentlélek szerkeszti ezeket egybe, mint a malter az épületet, hogy egy nagy templomot alkossanak...

Ez az evangéliumi rész azt mondja nekünk, hogy a mi testünk és lelkünk, de az egész Egyház is, mint Krisztus misztikus Teste, az imádság háza kell legyen. Nem lehet az ember élete, teste és lelke, vagy az Egyház élete, egy világias, kupeckedő piactér vagy rablók tanyája. Isten olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják õt...

(Jn 4:24) Az Isten lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk.

Az Úr Jézus, emberi természetét tekintve, habár az hordozója egy személyben az isteni természetének, nem lehetett mentes a természetes emberi indulatoktól sem, mert Ő mindenben olyan volt mint mi, kivéve a bűnt. Szerintem nem úgy kell elképzelni az Úr Jézust, mintha nem lett volna képes kilépni az Ő isteni nyugalmából és szelídségéből, és mintha csak megjátszodta volna az emberi indulatosságot. Márpedig ha valaki ostort fon, ostorral csapkod és asztalokat borogat, akkor az indulatosnak látszik. Ha pedig az Úr Jézus indulatosnak látszott, akkor Ő az is volt. Tehát az Úr Jézus, emberi természete szerint, szenvedélyesen megélte az Atya háza iránti buzgóságot és szeretetet. Valóban emésztette Őt a buzgalom és a féltékenység az Atya házáért (Jn 2:17), hogy Isten Templomát ne tegyék vásárcsarnokká és rablók barlangjává...

(Jn 2:17) Tanítványainak akkor eszükbe jutott az Írás szava: „Buzgóság emészt el házadért.”

Ezért tévednek azok, akik az Úr Jézust mindig szelídnek, békésnek és nyugodtnak ábrázolják. Mivel az Úr Jézus minden szentnek modellje és ősszentsége, ezért a szentekről kialakult kép is gyakran hasonló módon hamis. A mai ember úgy képzeli el a szenteket, hogy egész nap összekulcsolt kezekkel, szelíden és békésen imádkoznak, és nyájason mosolyognak az emberekre. Nem... Az igazi szent tud indulatos is lenni, amikor kell, mert őt is emészti a buzgalom a mennyei Atya házáért. Emlékezzünk a hős Makkabeusokra, akik nem sajnálták életüket adni az Úr törvényéért...

(1Makk 2:50) Nos tehát, fiaim, buzgólkodjatok a törvényért, adjátok oda életeteket atyáitok szövetségéért!

(Zsolt 69:10) Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat.

(Zsolt 119:139) Emészt a buzgóság házadért, mert ellenségeid feledik szavadat.

Ezért egy igazi szent gyakran nem egy nyájas, mézes-mázas, olajozott nyelvű ember, hanem egy indulatos, harcos lélek, aki szóval és tettel küzd az Úr űgyéért...

Drága jó mennyei Atyám, emészt a buzgóság a Te házadért és a Te űgyedért. Uram Jézus, nem engedlek el, amint Jákób sem engedett el, míg meg nem áldassz engem. Ámen.

Jézus türelmetlensége

(Mt 17:17)  Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!”

Az Úr Jézus Krisztus, Aki valóságos Isten és valóságos ember, az Ő emberi természete szerint, rendelkezett minden emberi tulajdonsággal és így, akár türelmetlen is tudott lenni. Mindenben hasonló lett hozzánk, kivéve a bűnt...

(Zsid 2:17) Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hűséges főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, és kiengesztelje a nép bűneit. ( v.ö. Fil 2:7)

(Zsid 4:15) Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el.

Jézus türelmetlen volt, hogy:

-  már megszabadulhasson a gonoszok és a hitetlenek társaságából;

- már visszamenhessen a mennybe az Atyához;

-  már egyesülhessen a hívőkkel, akik az Ő megváltó és közvetítő műve által és a Szentlélek egyesítő ereje által megigazulnak, és visszakapcsolódnak a Szentháromság egy Isten életébe.

1. Az Úr Jézus türelmetlensége világosan kifejezi, hogy Ő nem szivesen tartózkodik a hitetlenek és a gonoszok társaságában...

(Mt 17:17)  Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!”

Ezt nem mindenkire mondta, hanem csak a hitetleneknek és a gonoszoknak... A hívőknek pedig, akik befogadják Őt, akiknek megadja, hogy Isten fiai legyenek (Jn 1:12-13), ezt mondja:

(Mt 28:20) ... és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

(Jn 1:12-13) Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.

Mi milyen keresztények vagyunk: hívők vagy hitetlenek, igazak vagy gonoszak? Olyanok, akiknek az Úr Jézus szívesen van a társaságában, vagy olyanok, akik közül inkább kivolnulna?... 

Fontoljuk meg: ha a hitetlenséget és a gonoszságot választjuk, akkor az Úr Jézus egyszer majd végleg kivonul az életünkből, és a végső ítéleten ezt fogja mondani:

(Mt 25:41) Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült.

2. Az Úr Jézus türelmetlenül várta már a megváltó művének beteljesedését és, hogy visszatérhessen a mennyei Atyához. Akkor, felemelkedve a mennybe, megmutathatta az Ő dicsőséges szent sebeit, amelyek által véghezvitte az Atya akaratát. A mennyei kórusok örvendezve tapsolták és dicsőítették a Fiút, Aki íly nagy művet vitt végbe...

(Jn 13:1) Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta, hogy eljött az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához.

(Jn 14:28) Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam.

(Jn 16:28) Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához.

3. Az Úr Jézus türelmetlenül várta a hívők egységét az Ő szent testében, amelyet az utolsó vacsorán adott nekünk (Mt 26:26; Mk 14:22; Lk 24:30). "Őáltala, Ővele és Őbenne" egyesülnek mind az övéi, az egy kenyérben (1Kor 10:17), akik testének tagjai, vagyis az Egyház (1Kor 12:12)...

(1Kor 10:17) Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

Vágyva vágyott arra, hogy megválthasson minket, feltámadjon, felmehessen az Atyához, hogy elküldje nekünk a Szentlelket (Lk 24:49; Jn 16:7), Aki majd összeszerkeszti Krisztus misztikus testét, az Egyházat... 

(Lk 24:49) Én majd elküldöm nektek Atyám ígéretét. Ti csak maradjatok a városban, amíg erő nem tölt el benneteket a magasságból.

(Jn 16:7) De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

Ezáltal valósul meg az egység, hogy amint az Atya Őbenne van és Ő az Atyában, úgy Ő legyen a hívekben, és a hívek is egyek legyenek Őbenne, a Szentlélek egyesítő ereje által. Erre vágyott Ő türelmetlenül...

 (Lk 12:25) ... és ezt mondta nekik: „Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát.

(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!

(Jn 17:21) Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.

És a Vőlegény türelmetlenül várja, hogy karjára emelhesse a számára felékesített menyasszonyt, az új Jeruzsálemet, a megváltottak összességét...

(Jn 3:29) A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett.

(Jel 21:2) Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony.

Uram Jézus, add, hogy hívők legyünk, ne hitetlenek. Add, hogy mindig jó gyümölcsöt teremjünk, hogy ne kelljen megtapasztaljuk türelmetlenségedet. Ámen.

Jézus hallgatása

(Lk 2: 42-47)  Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre.  Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.  De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” Mire ő így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

Az Úr Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Egy személyben két természete van: az isteni természet és az emberi természet. Isten Fia emberi természete hordozója lett isteni természetének. De az emberi természete szerinti kiteljesedését nem kapta készen, hanem emberi módon kellett kiművelnie. Tehát az Úr Jézus, az Ő emberi természete szerint, okos volt, értelmes, és kiművelte magát tanulással és a bölcsességben való gyarapodással.

Olvashatjuk Lukács evangéliumában, hogy az Úr Jézus már 12 éves korában mennyire értelmes és okos volt. Ugyanakkor, isteni természete szerint, mivel Ő maga volt a megtestesült örök Ige (Jn 1:1-2; 14), számára olyanok lehettek az írások, mint a saját szavai. Ő mindig a mennyei Atya dolgait kereste és csíszolta emberi képességeit, így készülve küldetésére...

(Jn 1:1-2) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.

(Jn 1:14) S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.

De a jeruzsálemi Templomban való maradása után, engedelmesen követte haza szüleit, és hosszú éveken át dolgozott csendesen József műhelyében. Ez volt az „ácsmester fia” (Mt 13:55) rejtett élete, amelyről nem sokat tudunk... 

(Mt 13:55-56, Károli) Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-é Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-é? Honnét vannak tehát ennél mindezek?

Egy dolog bíztos: csendben és feltűnés nélkül élt Názáretben, nem csillogtatva képességeit, amelyek már gyermekkorában oly csodálatra méltóak voltak, és színrelépése után ámulatba ejtették az embereket (Jn 7:46). Csak a Jordán folyónál történt színrelépése és a Szentlélekkel való felkenése után (Mt 3:16) kezdett el tanítani, gyógyítani és ördögöket űzni. De még ekkor is csak fokozatosan bontakoztatta ki fellépését, mert el kellett jönnie mindennek az ideje (Lk 13:32, Jn 7:8), hogy beteljesedhessen Húsvétkor a megváltó keresztáldozata...

(Mt 3:16) Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt, és föléje ereszkedett.

(Lk 13:32) Ezt válaszolta nekik: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöket űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be."

(Jn 7:8) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el.

(Jn 7:46) A szolgák mentegetőztek: „Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél.”

Az Úr Jézus hallgatása végül Pilátus előtt vált nyilvánvalóvá, amikor semmit sem válaszolt az ellene felhozott vádakra, hanem hallgatott (Mt 27:14), mint a nyírásra elkülönített bárány (Iz 53:7)...

(Iz 53:7) Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.

(Mt 27:13-14) Akkor Pilátus azt mondta neki: Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened? Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen.

További igerészek, amelyek az Úr Jézus hallgatásáról tanúskodnak:

(Mt 13:55-56) Nem az ácsnak a fia? Nem Mária az anyja, nem Jakab, József, Simon és Júdás a testvérei? S nővérei nem mind itt élnek köztünk? Honnét vette hát mindezeket?”

(Jn 7:3-6),Testvérei ekkor ezt mondták neki: „Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák a tanítványaid is a te dolgaidat, amelyeket cselekszel. Mert senki sem cselekszik semmit titokban, aki azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magadat a világ előtt.” Mert a testvérei sem hittek benne. Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.

Megfontolások:

- Tudunk-e csendben várni, amíg el nem jön a mi időnk, a feladatunk napja, vagy türelmetlenül nekiszökünk a dolgoknak időnap előtt? Legyünk türelmesek és fegyelmezettek...

- Műveljük-e magunkat, törekszünk-e a kiteljesedésünkre, készülünk-e hivatásunk betöltésére? Legyünk képzettek, műveltek és felkészültek...

- Tudunk-e hallgatni, elrejtve tudásunkat, képességeinket mások előtt, kiváltképpen a kisebbek és a gyengébbek előtt? Legyünk alázatosak és alkalmazkodók...

- Tudunk-e háttérben maradni és csöndben dolgozni, nem várva elismerést és érdemeket? Legyünk szerények és visszahúzódottak...

- Tudunk-e meghallni önmagunknak, amikor beteljesítettük küldetésünket, vagy képtelenek vagyunk leállni, lemondani, kilépni a szerepkörből (Jn 3:30)? Legyünk nagylelkűek és lemondásra képesek...

- Fogunk-e tudni hallgatni, ha majd eljön a szenvedésünk ideje? Törekedjünk a türelemre és a szenvedések elviselésére...

(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem...

Várni, visszavonulni, hallgatni... Milyen nehéz dolog ez a mai digitalizált, fórumozó, chattelő, instant és türelmetlen ember számára. Türelmetlenség, hiúság, becsvágy, nagyravágyás... Nagy urak ezek a mai világban. Az értelemnek és a tudásnak csillogtatása, a szerepekben való tetszelgés, a közösség előtt való beszédek, sürgés-forgások, mind-mind csak úgy hízlalják a hiú keresztény máját. Nagy dolog az alázat, az utolsó helyre való ülés és a hallgatás. Tanuljunk az Úr Jézus hallgatásából...

(Jak 3:2-5) Mert sokban vétünk mindnyájan. Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni. Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk. Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja. Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak. Nézd, milyen kicsi a tűz, és milyen nagy erdőt felgyújt!

Mennyei Atyám, tisztíts meg engem a hiúságtól és add meg nekem a hallgatás erényét. Ámen.