Segítették őt vagyonukból

(Lk 8:1-3) Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.

Az Úr Jézusnak, az evilági szolgálata ideje alatt, nemcsak az isteni természete volt, hanem a megtestesülés által, valóságos emberi természete is, amelynek fizikai szükségletei voltak. Működésének ideje alatt teljesen a gondviselésre hagyatkozott, és a mennyei Atya mindig rendelt melléje segítőket. Őneki azonban akkor semmije se volt...

(Mt 8:20) A rókáknak van odújuk, de az Ember Fiának nincs ahová fejét lehajtania.

Ugyanezt a szolgálati létformát hagyta meg az apostoloknak is, amikor kiküldte őket. Azt kérte tőlük, hogy ne vigyenek magukkal se két ruhát, se két pár sarut, se erszényt, se tarisznyát, hanem éljenek abból, amivel ellátják őket...

(Mt 10:10) Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot!

(Lk 10:4) Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut.

Vajon ez ma is működik? Néhány fiatal magyarországi ferences szerzetes egyszer kipróbálta ezt, és sikeresen zarándokoltak Erdélybe csak egy szál csuhában. Helyenként meg-megálltak, segítettek a mezőn dolgozóknak, az emberek pedig meghívták őket otthonaikba, és abból éltek, amivel megkínálták őket. Azt tapasztalták, hogy minden nap kaptak szállást és nem éheztek. 

De az Úr Jézus nemcsak az apostolokat küldte ki erre a szolgálatra, erre a kalandra, hanem a hetvenkét tanítványt is (Lk 10:1). A hetvenkét tanítvány által, akik a minden nemzetből (Ter 10) meghívott tanítványokat képviselik, pedig minket is így küld az Úr...

Az Úr Jézus azonosul minden egyes követőjével. Azt mondta, hogy amit eggyel is teszünk a legkisebbek közül, azt vele tesszük, és ha csak egy pohár vizet is adunk egynek az Ő tanítványai közül, az nem marad jutalom nélkül...

(Mt 10:42) S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom: bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.

(Mt 25:40) A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

De mi hogyan is állunk ezzel? Ha megnézzük az egyházi hozzájárulások nyilvántartását, akkor azt láthatjuk, hogy a nyilvántartottak kb. 30%-a egyáltalán nem fizet egyházi hozzájárulást. A többi 70%-nak kb. fele csak mímeli ezt egy kis összeggel. Aztán végül, lehet úgy kb. 5-10% -a a híveknek, akik rendesen kifizetik az előírt 1% -ot a személyes évi jövedelmükből...

Manapság egyre inkább hallani, hogy törvényt hoznak a koldulás ellen... Valóban sok csaló él jól a koldulásból. De miért? Mert nem ismerjük a szegényeinket... És miért nem ismerjük őket? Mert nincs igazi közösség... Ha lenne igazi közösség, akkor tudnánk, hogy kik az igazi rászorulók, és gondot viselnénk rájuk. Segítenénk ha lehetséges, mielőtt még az utcára kerülnének. Ha ismernénk szegényeinket, akkor tudnánk, hogy ki a csaló, és ki az igazi rászoruló... 

(Gal 2:10) Csak legyen gondunk a szegényekre, amit én törekedtem is megtenni.

Manapság, ahelyett, hogy egy pohár vizet adnánk a rászorulónak, rendőrrel vegzáltatjuk és megbírságoltatjuk. A hatóság pedig képes leszakítani neki a koldulásért a büntető cédulát, pedig nagyon jól tudja, hogy az sose lesz képes kifizetni a büntetést...

Régen mindenki szegényebb volt, és ha házat kellett építeni, összegyűltek a szomszédok meg a komák kalákára. Ha lakodalom volt, a közeliek levágtak egy-egy tyúkot, sütöttek néhány tál süteményt és házi kenyeret. Ma pedig irigyen kukucsálunk át a kerítésen, hogy egy építő cég dolgozik a szomszéd udvarán, mi meg nem haladunk. Az emberek ma már nem akarnak segíteni fizetség nélkül...

Mit tegyünk? Zárkózzunk be, okoljuk a világot és szidjuk a rendszert? Azt nem lehet... Nekünk tennünk kell a dolgukat... Fizessük ki tisztességesen az egyházi hozzájárulást és ne akarjuk Istent becsapni. Adjunk ételt az éhezőnek, adjunk vizet a szomjazónak és adjunk ruhát a mezítelennek. De adjunk akár egy szál szivarat a dohányosnak is, ne intelmet a dohányzás ártalmairól, vagy akár egy pohár italt a remegő kezű alkoholistának, és ne akarjuk egyből leszoktatni őt az italról... Segítsünk a munkától és a terhektől roskadozóknak, támogassuk a betegeket és a gyengéket. Ha lehet, akkor pénzzel segítsünk, ne haszontalan, kimustrált kacatokkal. Az pénzadomány hármas örömet okoz: a pillanatnyi biztonságérzet örömét, az elérhető dolgok közüli választás örömét és a vásárlás méltóságának örömét...

Ne akarjunk eget rengető dolgokat tenni, mert már sokan vesztek már el a karitatív vállalkozások és bizniszek hínárjában... Csak kis dolgokat tegyünk, mert aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű (Lk 16:10). Jusson eszünkbe, hogy nagy lesz jutalmunk, mert amikor embertársunkat segítettük, akkor az Úr Jézust segítettük...

(Lk 16:10) Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.

Uram Jézus, bocsáss meg, hogy oly gyakran megfeledkezem az irgalmasság testi cselekedeteiről. Ámen.