Kövess engem!

(Mt 9:9-13) Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: ,,Kövess engem!" Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?' Ő meghallotta ezt és így szólt: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: ,,Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot'' [Óz 6,6]. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.'

Az apostolok elhívása látszólag egy banális evangéliumi rész. A leendő apostol épp dolgozik a hálójával, vagy ül a vámhivatali asztalánál, amikor odalép hozzá az Úr Jézus és azt mondja neki: "Kövess engem!". Erre az apostol azonnal feláll, otthagyja a munkáját és követi Őt. Mintha csak meghipnotizálta volna az Úr Jézus... Se szó, se beszéd, se kérdés, se magyarázkodás... Semmi... Az apostolok egy szóra elhagyták addigi életüket és egy teljesen más életbe vágtak bele. Ez minden hívő, krisztuskövető dillemája: ha én lettem volna akkor ott, meg tudtam volna ezt tenni?... Vajon én képes lennék-e azonnal mindent otthagyni és követni az Úr Jézust?... Azonban, ahogy az ember jobban belegondol, lassan rájön, hogy ez a rövid tudósítás csak az eisberg csúcsa. Az apostol, aki a krisztusi meghívásra azonnal válaszolt, már korábban beért erre, és már egy meghozott döntést vitt végbe. Isten már régóta munkálta benne ezt a döntést, ott mélyen a szívében. Máté már hallott a názáreti Jézusról. Már követte az Urat távolról a vámasztal mellől, lelkében, szívében, hallgatta beszédeit, figyelte csodatetteit, forgatta magában igéit... 

(Jn 6:44) Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza...

Tehát az apostol döntését már napokkal, hetekkel azelőtt elkezdte érlelni az ő szívében a mennyei Atya. Sok álmatlan éjszaka, sok imádkozás, sok töprengés előzhette meg a hivatás elfogadásának pillanatát. Sokszor suttoghatta az Úr az szívébe: Az enyém vagy... Kiválasztottalak ... Tervem van veled... Küldetésed van... Az azonnali felállás, és az Úr Jézus követése, nem egy spontán felbátorodásból fakadó lépés, hanem egy bizonyos idő alatt titkon megharcolt és megfontolt döntés eredménye.

Az apostol, amikor otthagyta a munkáját és az Úr Jézus után szegődött, még nem tudta pontosan, hogy mivel jár az Ő követése. De az Úr fokozatosan kibontotta előtte az Ő követésének emelkedőjét. Azt mondta, hogy aki követni akarja, az vegye fel keresztjét és úgy kövesse Őt. Aki nem veszi fel keresztjét, az nem méltó Őhozzá (Mt 8:34; Lk 14:27). Péter apostol, amikor János sorsáról érdeklődött, a saját sorsára kapott választ: Mi közöd hozzá... Te kövess engem (Jn 21:22)... Ebből Péter megértette, hogy egyszer majd életét kell adnia a hitért...

Az első lelki szerelem ideje alatt (Jel 2:4-5) sokszor gondolunk arra, hogy az Úr Jézus követése valami rendkívülit, valami más életállapotot jelent. Valami nagy hivatásról ábrándozunk, amelyre nem vagyunk rendelve, vagy elmennénk misszióba akár a a világ végére is. De az Úr lassan megtanítja az embert, hogy az utazás és a misszió nem a messzeségben van, nem is az életállapot megváltoztatásában, hanem odabent, az ember szívében. Ez egy benső utazás, egy mélyre ható, de felfele tartó, hosszú, lelki utazás...  

Ezen a benső utazáson, ha akarjuk, ha nem, vinnünk kell a keresztünket. A keresztünk hordozása pedig a mindennapi döntéseinkből és lemondásainkból áll, amelyek majd nem fognak tetszeni sem a családunknak, sem a rokonságunknak, sem a munkatársainknak, sem a régi barátainknak, s végül, lehet, hogy még a testvéreknek sem. Ez a kereszt gyakran magányossághoz vezet, mert ez az emelkedő magányos. A Golgotára vezető út nem csoportkirándulás... Meglehet, akad néha egy-egy cirenei Simon számunkra is, de ne feledjük: csak Istennel születtünk e világra, és csak Istennel halunk meg...

Eleinte az út könnyű és virgoncan haladunk rajta, mert visz magával a kezdeti buzgóság. Aztán jönnek nehéz szakaszok, amikor majd nyavalygunk és háborgunk, vagy amikor a lelki szárazságtól nyűszíteni tudnánk. A vége felé megerősödünk, s már örömmel haladunk felfelé, mert meglátjuk azt, ami Krisztus keresztjén túl van: a hegyen ragyogó Szent Várost. Ez a vízió erőt ad, mert a Szent Város csodálatos, mert Isten olyan szépet készített azoknak, akik szeretik Őt, amilyent szem nem látott, fül nem hallott és emberi ész föl nem foghat (1Kor 2:9)...

Kövess engem! - mondja az Úr Jézus. Ha test szerint magunkra is maradunk, lelkileg mindig velünk az Úr. Minél nehezebb az út, annál inkább érezzük az Úr segítségét, mert Ő nem engedi, hogy erőnkön felül próbáltassunk meg (1Kor 10:13). És az igéretek igen nagyok...

Ima: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Add, hogy mi is mindvégig kitartsunk az úton. Ámen.