2008. január 2., szerda

Mester, hol lakol?

(Jn 1:35-42) Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya!" E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegõdött. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: "Mit akartok?" Így feleltek: "Rabbi - ami annyit jelent, mint Mester -, hol lakol?" "Gyertek, nézzétek meg!" - mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. A kettõ közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: "Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", s elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved."

Hol lakott Jézus?

Bethlehemben született, ahol kb. két éves koráig lakott. Ezt onnan tudjuk, hogy a Heródes megtudakolta Jézus születésének idejét és minden két évesnél fiatalabb fiúgyermeket megöletett...

(Mt 2:16) Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben meg a környékén, minden fiúgyermeket megöletett, kétéves korig, a bölcsektõl megtudott idõnek megfelelõen.

Majd Egyiptomban lakott, ahová elmenekültek Heródes haragja elõl:

(Mt 2:14) Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba.

Majd, amikor Heródes meghalt, visszatértek Izrael földjére és Názáretben laktak:

(Mt 2:23) Odaérve Názáret városában telepedett le.

Nyilvános fellépésekor Jézus elhagyta Galileát és lement a Jordán környékére, ahol Keresztelõ János keresztelt. Itt lehetett neki egy ideiglenes szállása:

(Jn 1:38-39) Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: "Mit akartok?" Így feleltek: "Rabbi - ami annyit jelent, mint Mester -, hol lakol?" "Gyertek, nézzétek meg!" - mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott.

Ettõl kezdve Jézusnak nem volt szállása. Vagy tanítványainál ( pl. Péter háza), vagy barátainál (pl. Lázár, Márta és Mária), követõinél, vagy pedig a szabad ég alatt szállt meg...

(Mt 8:14) Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas.

(Lk 10:38) Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevû asszony a házába fogadta.

(Mt 8:20) Jézus így válaszolt: "A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania."

(Lk 8.1-3) Ezután bejárta a városokat s a falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettõ és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektõl és a különféle betegségektõl megszabadított: Mária, melléknevén magdalai, akibõl hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézõjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.





Most hol lakik Jézus?

Jézus felemelkedett az égbe a tanítványok szeme láttára, hogy visszatérjen a mennybe:

(ApCsel 1:9) Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhõ takarta el õt a szemük elõl.

István vértanunak megnyílt az ég és látta, hogy Jézus ott van az Atyaisten jobbján:

(ApCsel 7:55) Õ azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsõségét és Jézust, amint az Isten jobbja felõl áll.

De Jézus megígérte, hogy nem hagy el bennünket és velünk maradt az Eucharisztiában a világ végezetéig:

(Mt 28:19-20) Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve õket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva õket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

De Jézus velünk lakik ma a krisztusi közösségben is:

(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.

Végül pedig, Jézus ott lakik a szívünkben, minden testvérünkben, felebarátunkban, minden szegényben és rászorulóban:

(Mt 25:40) A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

Meglátogatjuk-e Jézust?

Jézust felkereshetjük imában, lélekben és igazságban, a mennyei Atyánál és a szívünkben, a Szentlélek által:

(Jn 4:21-24) Jézus így válaszolt: "Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják õt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."

Jézust felkereshetjük a templomban, a szentmisében, a szentségimádásban, a szentséglátogatásban.

Jézust felkereshetjük a krisztusi közösségben, ahol a közös ima által és a testvéri szeretet által megnyilvánul Krisztus misztikus teste. 

Jézust felkereshetjük testvérünkben, felebarátunkban, a betegekben, a rászorulókban, jócselekedetek és alamizsnálkodás által. 

Végül, de nem utolsó sorban, Jézus felkereshetjük a tisztítótûz börtönében sínylõdõ testvéreink meglátogatásában, amikor elmondjuk értük a búcsúimákat vagy egyébb imákat...

Testvérem, te hol laksz? Meglátogathtalak-e?

Készségesek vagyunk-e az egymás iránti érdeklõdésre és törõdésre? Elfogadjuk-e mások érdeklõdését és látogatását? Meglátogatjuk-e egymást? Szivesen vendégül látjuk-e egymást? Az õskeresztényekre jellemzõ volt, hogy együtt éltek és törõdtek egymással:

(ApCsel 2:44-46) A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyûltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerû szívvel vették magukhoz az ételt.

Látogatták és segítették egymást. Megosztották gondjaikat és örömeiket...

(Rom 12:13-15) Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok üldözõiteket, áldjátok, s ne átkozzátok. Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok.

(ApCsel 9:39) Péter rögtön útnak indult velük. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Itt körülvették az özvegyek, és siránkozva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket, amíg élt, Dorkász készített nekik.

(ApCsel 12:12-17) Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak. Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevû szolgáló, aki meghallotta a zörgetést. Megismerte Péter hangját, de örömében elfelejtette kinyitni a kaput, beszaladt és újságolta, hogy Péter áll a kapu elõtt. "Elment az eszed" - torkollták le. De õ bizonygatta, hogy úgy van. Erre így vélekedtek: "Az angyala lesz az."Péter közben rendületlenül zörgetett. Amikor végre kaput nyitottak és meglátták, nem tudták, hová legyenek. Kezével intett, hogy maradjanak csendben, és elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönbõl az Úr, és meghagyta: "Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek!" Ezzel útra kelt, és más helyre ment.

Testvérem, érdekel-e téged, hogy ma Jézus hol lakik?... Érdekel-e, hogy a testvéred hol lakik? Érdekel-e egyáltalán testvéred gondja, baja, sorsa, élete? Örvendsz-e, amikor testvéred örvendezik és sírsz-e vele amikor ő sír? Segítesz-e rajta szükség esetén erõdhöz mérten? Sajnos, gyakran látni a kereszténytek között, hogy jobb esetben eljárnak templomba, közösségbe, de testvérük, embertársuk élete egyáltalán nem érdekli õket. Gyakran teljes közönnyel és nemtörõdéssel vagyunk egymás iránt. Nem érdekel bennünket sem testvérünk öröme, sem testvérünk bánata. A közösségekben is legtöbbször szivesen látjuk az örvendezõket, aztán majd, ha úgy hozza a sors, mindenki sírja ki otthon magát egyedül. Ha baja van és leforgácsolódik a közösségrõl, hát akkor a vállunkat vonogatjuk és megállapítjuk, hogy sajnos semmit sem tehetünk érte...

Mit tegyünk? Talán jobban meg kellene élnünk az Úr Jézus tanítását. Talán nem kéne vallásos életünk kimerüljön kicsinyes bezárkózásban és a világ szellemével való megalkuvásban. Ki-ki maga tudja...

Ima: Uram Jézus, te vagy a Szent! Tégy minket szent népeddé, hogy rátaláljunk arra a helyre, ahol Te lakózol. Ámen.