Én vagyok a feltámadás és az élet

(Jn 11:20-27) Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”

Amikor az ember először ismeri meg az Úr Jézust, akkor a földi, test szerinti názáreti Jézusba lesz szerelmes. Keresi, kutatja a galileai vidéken járó Jézus szavait, és követi a lába nyomát. Elképzeli valamelyik Jézus élete című film alapján az Ő ábrázatát, haját, szakállát, köntösét és saruját... Fontos az embernek, hogy el tudja képzelni az Úr Jézust, de valójában, senki sem tudja, hogy Ő hogy nézett ki. Érdekes, hogy az apostolok, akik évekig jártak vele, nem tartották fontosnak megjegyezni, hogy az Úr Jézusnak milyen volt a termete, milyen volt a haja színe, a szeme, vagy milyen volt az arca (Iz 53:2). Semmit sem írtak erről, és okkal, mert nem az az örömhír lényege, hogy az Urat test szerint ismerjük...

(Iz 53:2) Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, hiszen láttuk, a külsejére nézve nem volt vonzó.

(Róm 8:9) Ti nem test szerinti, hanem Lélek szerinti emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé.

A evangélium lényege az örömhír, hogy Isten elküldte nekünk egyszülött Fiát, hogy minket megváltson, és a tanúskodás, hogy az Úr Jézus Krisztus valóban feltámadt. Ezért Szent Pál, aki már a megdicsőült Úr Jézussal találkozott a nagy fényességben (ApCsel 9:3-5), kihangsúlyozta, hogy nem a test szerinti Jézust kell nekünk ismernünk...

(ApCsel 9:3-5) Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.

(2Kor 5:16) Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.

Tehát az örömhírt hírdetőnek szüksége van egy második megtérésre, egy második találkozásra: a feltámadt Úr Jézus Krisztussal való találkozásra. Nekünk nemcsak a 2000 évvel ezelőtt a földön járó, tanító, gyógyító, ördögöket űző Jézusról kell beszélnünk, hanem tanúskodnunk kell a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztusról. Ha nem ezt tesszük, akkor nem teljes az evangelizációnk, mert a feltámadás nélkül a hitünk mit sem ér...

(1Kor 15:12-32) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? Miért vállalunk veszedelmet mi is minden percben? Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”.

Izrael népe már az ószövetségben is hitt a feltámadásban (Ez 37:5-6, Jób 19:25-27), de akkor is voltak olyanok, akik nem hittek, mint ahogyan ma is vannak. Ilyenek voltak a szadduceusok, akik tagadták a feltámadást, és ilyenek ma az agnosztikusok is (Mt 22:23)...

(Mt 22:23) Aznap még szadduceusok is mentek hozzá, akik tagadták a feltámadást.

(Ez 37:5-6) Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: Nézzétek, éltető leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bőrt húzok rátok és éltető leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

(Jób 19:25-27) Mert tudom, hogy megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más!

1. Feltámadásunk a keresztségben

Szent Páltól tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztus halálára keresztelkedtünk meg, és Őbenne támadunk fel egy új életre...

(Róm 6:3) Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg?

(Kol 2:12) Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta. 

Sőt, Szent Pál tovább fokozza... Nemcsak az Úr Jézus Krisztus halálára keresztelkedünk meg, hanem mindazok halálára is, akik Krisztusban szenderedtek el...

(1Kor 15:29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?

Olvashatjuk Szent Pál levelében, hogy Ádámban mindnyájan meghaltunk az eredeti bűn által, mert mindnyájan vétkeztünk, és nélkülözzük Isten dicsőségét...

(Róm 3:23) Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét.

Test szerint, szüleinktől egyesüléséből származva, az eredeti bűn halálába születtünk bele, és el voltunk szakítva Istentől. A keresztségben, víz és Szentlélek által (Jn 3:5), meghaltunk e világnak, és eltemetkeztünk test szerint az Úr Jézus Krisztus kereszthalálában, hogy feltámadjunk lélekben Krisztussal (Róm 6:4), a fogadott istengyermeki állapotban (Róm 8:15)...

(Jn 3:5) Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába.

(Róm 6:4) A keresztség által ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy amint Krisztus feltámadt a halottak közül az Atya dicsősége által, éppúgy mi is az új életben járjunk.

(Róm 8:15) Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!

Tehát a keresztségben meghalunk a testnek és a világnak, hogy feltámadjunk lélekben Istennek. E lelki karaktert adó szentség nemcsak egy esemény, hanem egy folyamat elindítója is, amelyben egyre inkább meghalunk a testnek és a világnak, öldökölve tagjainkban a testieket, hogy növekedjünk a kegyelem által lélekben...

(Róm 8:1-14) Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!

2. Feltámadásunk a szentmisében

A vasárnapi szentmise, a hét első napjának, a feltámadás napjának ünneplése. A szentmisében, az áldozati liturgiában, amikor megtörténik az átváltoztatás, akkor a kenyér és a bor színe alatt, az élő, feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztus szent teste jelenik meg valóságosan. A legméltóságosabb Oltáriszentségben, az Úr Jézus Krisztus szent testében és vérében, benne van az egész mindenség és az egész üdvtörténet, mert Őbenne foglaltatik össze az egész teremtett világ, kezdetétől a végezetéig és így, mi is benne vagyunk az egész életünkkel és sorsunkkal...

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Ezért, amikor szentáldozáshoz járulunk, akkor részesülünk az Úr Jézus Krisztus feltámadásban, és ekkor az Úr Jézus a mennyei Atya kebelére visz minket. Kb. 10 percig, amíg az Oltáriszentség anyagi színe fel nem oldódik keblünkben, a legszorosabb kapcsolatban vagyunk a feltámadt Krisztussal, és Őáltala, Ővele és Őbenne a mennyei Atyával, Akinek keblére szállunk...

Még a protestánsok is, akik nem hisznek az Oltáriszentségben, és csak úrvacsorát tartanak, ők is részesülnek valamilyen tökéletlen és töredékes módon e szentség javaiból, és az Úr oltáráról lefolyó kegyelem áradatából, amely Katolikus Egyházából árad szét a világba (Dominus Iesus IV. - Hittani Kongregáció).

3. Feltámadásunk a szentgyónásban

Ha lélek szerint élünk, akkor a kegyelem ereje megvéd minket a nagyobb bűnöktől. De sajnos, az ember néha elfordul Istentől, és tudatosan követ el súlyos bűnöket. Ezek aztán lehetnek halálos bűnök is (1Ján 5:16), amelyek elszakítanak Istentől, és a lélek halálát okozzák. Ez a tékozló fiú állapota (Lk 15:13)…

(Lk 15:13) Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát.

(1Ján 5:16) Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.

A tékozló fiút mindig hazavárja az irgalmas Atya, és hazavárják mindazok is, akik szeretik őt, imádkoznak érte és hisznek újjászületésében (Lk 15:32). A hazatérés nem más, mint a bűnbánat, a lélek töredelme, amely által a bűnös ember belátja, hogy vétkezett, hogy tehetetlen, és Isten irgalmára szorul (Lk 15:17-18)... 

(Lk 15:17-18) Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz, és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened.

(Lk 15:32) S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.

Az igazi bűnbánó ember sürgető szükségét érzi, hogy egy tappintható, hús-vér embernek mondhassa el bűneit, aki Krisztust és az egész Egyházat képviseli. Szükségét érzi, hogy legyen már valaki ezen a világon, aki az ő bűnbakja legyen, akire rádobhatja bűneit, hogy aztán kikergetve azt a pusztába, megszabaduljon tőlük (Lev 16:21). Ez a tappintható hús-vér valaki nem más, mint a felszentelt, gyóntató pap, aki a gyóntató fükében vár a bűnbánóra...

(Lev 16:20-21) Amikor befejezi a szentélynek, a megnyilatkozás sátorának és az oltárnak a kiengesztelését, hozassa oda a még élő bakot. Áron tegye mindkét kezét a fejére, és olvassa rá Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét. Miután így a bak fejére olvasta őket, vezettesse a pusztába egy emberrel, aki késznek mutatkozik rá...

(2Kor 5:18) Mindez Istentől ered, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, s aki ránk bízta a kiengesztelés szolgálatát.

A protestánsok, akik nem végeznek szentgyónást, jól teszik ha legalább lelkigondozáson vesznek részt, amelyben megvallják egymásnak bűneiket, imádkoznak egymásért, még ha nem is részesülnek feloldozásban. Bízzunk abban, hogy a mennyei Atyának nagy az irgalma, és minden igazi bűnbánónak megbocsátja bűneit az ő élethelyzete szerint...

(Jn 20:23) Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Sokat tehet az igaznak odaadó könyörgése.

Aki jó szentgyónást végez és megvallja bűneit, az feltámad a lelki halálából, ahogyan feltámadt a hazatérő tékozló fiú is, és a sötétségből újból a világosságra megy...

 

4. Feltámadásunk testben

A feltámadásban való kételkedés, és annak szóval való tagadása súlyos bűn... Milyen szomorú dolog, amikor egy temetésen, a szent kereszt mögött haladva és a koporsót kísérve, azt mondják egyesek: Ki tudja?... Még senki se tért onnan vissza...  Az ilyen botránkoztató kijelentések hiábavalóvá teszik az Úr Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását. Az ilyenek, ha meg nem térnek, bizonyára meghalnak bűneikben, és nem részesülnek a feltámadáskor Krisztus dicsőségében...

Alapvető különbség van az hitet megerősítő, jelszerű feltámadások között és az Úr Jézus Krisztus dicsőséges feltámadása között. Az Úr Jézus feltámasztotta Lázárt (Jn 12:9:11), Jairus leányát és a naimi ifjút, de ezek ismét meghaltak, mert csak a romlandó testükbe tért vissza a lelkük. Péter apostol is feltámasztotta Tabitát (ApCsel 9:40) és Pál apostol is Eutikhoszt (ApCsel 20:9), de ők is újból meghaltak. Az Úr Jézus Krisztus feltámadása azonban megdicsőült feltámadás, amelyen nincs többé hatalma a halálnak (1Kor 15:51-55). Ehhez hasonló testben támaszt fel minket is az Úr az utolsó napon (1Ján 3:2)...

(Jn 12:9-11) A zsidók közül sokan megtudták, hogy ott van, és odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott a halálból. A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban.

(1Kor 15:51-55) Nézzétek, titokba avatlak titeket: nem halunk meg ugyan mindnyájan, de mindnyájan eltávozunk, hirtelen egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Megszólal a harsona, mire a holtak romlatlanságra támadnak föl, mi pedig elváltozunk.Ennek a romlandó testnek föl kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Mikor pedig a romlandó test romlatlanságba öltözik, s a halandó halhatatlanságba, akkor válik valóra az Írás szava:„A győzelem elnyelte a halált: halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?”

(1Ján 3:2) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy amikor megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, úgy, amint van.
 

Mi, akik hiszünk az Úrban, nem halunk meg soha, és életünk végén, ha meg is hal a testünk, élni fogunk Krisztussal a mennyben. Átmegyünk az örök életbe, hogy majd feltámadjunk dicsőségben, az elredelt időben, romolhatatlan testben, mert a Krisztusba vetett reményünk meg nem csalhat minket (Róm 5:5)...

             
(Mt 16:28) Bizony mondom néktek: Azok között, a kik itt állanak, vannak némelyek, a kik nem kóstolják meg a halált, a míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában.

(Róm 5:5) A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.

(1Kor 15:35-49) De – kérdezhetné valaki – hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.

Akkor majd beteljesedik a mi teljes megváltásunk, amikor a feltámadásban megvalósúl testünk megváltása is, vagyis lelkünk egyesülése a megdicsőült testünkkel...

(Róm 8:23) De nem csak az, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi is sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

Urunk Jézus Krisztus! Marana tha! Várjuk már, hogy színről színre láthassuk szent arcodat. Ámen.