2012. június 29., péntek

Elég neked az én kegyelmem

(2Kor 12:7-10) De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: "Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében." Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Életünkben sok kezdetet van. Tipegünk az óvodába, topogunk az iskolába, majd az egyetemre, a munkahelyre, az egyházi szolgálatba, vagy esetleg a politikai életbe... A pályát kezdõ ember, eleinte félszeg. Félénken, gyormorideggel közelít az intézményhez, az osztályhoz, a közösséghez, a hivatalhoz vagy a szolgálathoz. Az elsõ lépések bizonytalanok, az elsõ megszólalások remegõ, halk szavúak. De amint az idõ telik, az ember egyre inkább bennfentes lesz, lassan megbátrodik és kezd otthonosan mozogni és beszélni...

Isten kegyelme

Isten kegyelme, Isten életében való részesedés, az a "szent víz” (Jn 4:14; Ez 47:1), az a "drága kenet" (1Jn 2:27; Zak 4:11), amely a kegyelem kifogyhatatlan forrásából áramlik belénk...

(Jn 1.16) Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

Isten kegyelemének sokféle formája van... Nem is tudatosítjuk, hogy mi mindent kapunk kegyelembõl és gyakran teljesen természetesnek vesszük, hogy azokból az ajándékokból részesülünk. Kegyelem az, ha családba születhettünk, hogy tehetséges szüleink voltak, hogy sokmindenre megtanítottak bennünket, hogy van egészségünk és erõnk, hogy a különbözõ képességeink kibontakozhatnak, hogy részesülünk a Szentlélek ajándékaiban és adományaiban, hogy tanulhattunk és egy szakmában elmélyedhetünk, hogy kimûvelhetjük adottságainkat, hogy érett személyiségünk alakulhatott ki, hogy jó élettársra leltünk, hogy a Szentlélek megvilágosít a természetfeletti világossággal, hogy megérthetjük az összefüggéseket a teremtett világban, hogy erõs hitet kaptunk, hogy szolgálhatunk a közösségben, stb... Isten kegyelme által vagyunk, amik vagyunk és semmink sincs, amit nem Istentõl kaptunk volna...

(Ef 2.8-9) Kegyelembõl részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.

(1Kor 4.7) Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?

Ennek ellenére, az Isten kegyelme átlal formált, feldíszített és felszerelt ember, a Sátán tévedésébe tud esni. Könnyen elkezdhet  önmagának tetszelegni és elbízakodottá tud válni...

A lelki nárcizmus

A
nárcizmus egy lelki és személyiségi eltorzulás. A „lelki nárcizmus”, a nárcizmusnak, a lelki életben és hitéletben megnyilvánuló formájára utal...

A nárcizmus
lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg.





Az Isten kegyelme által szolgáló ember beleszerethet saját lelki állapotába, adományaiba, s azt mindenek fölé helyezheti. Isten széppé formálja, tulajdonságokkal felékesíti és adományokkal felszereli, hogy hatékonyan szolgálhasson a közösség felé. De a nagy adományokkal rendelkezõ ember beleeshet az önteltség, a kevélység bûnébe... Ez az állapot Lucifer önteltségére emlékeztet, aki annyira eltelt saját tündöklésével, hogy Isten fölé helyezte önmagát. A sátáni sors veszélye mindig ott lappang az Isten kegyelme által szolgáló ember életében... Ezért kell Isten szolgájának megpróbáltnak lennie, hogy meg tudjon maradni az alázatban.

(Jób 36:21) Jól vigyázz, nehogy a gonoszsághoz pártolj! Hisz épp erre szolgál megpróbáltatásod.

(1Tim 3:6) Újonnan megtért se legyen, nehogy felfuvalkodjék, és a sátán sorsára jusson.

A lelki tövis

Nyilvánvaló, hogy Szent Pál, a saját testében kellemetlenkedő tövist nem valami tüskebokorban szerezte... Ez a tövis lelki eredetű és egy lelki sebzettségre, gyengeségre, fájdalomra utal. Szent Pál nem nyilvánítja ki konkrétan, hogy mi az a tövis, de annyit elárul, hogy ezáltal a sátán folyamatosan bántalmazza és megalázza õt. Ugyanakkor, Szent Pál azt is tudatosítja, hogy ezt az állapotot Isten, az Õ bölcsessége által, megengedi a gonosznak. Szent Pálnak ez javára vált, mert így nem bízhatta el magát az Isten magasztos adományaiban és kinyilatkoztatásaiban való részesében...

A lelki tövis sokféle formában jelenhet meg. Lehet egy nagyon erõs és megalázó kísértés, amely édes-keserû és iszonyatos vágyakkal, indulatokkal töltheti el az ember szívét, de ugyanakkor hatalmas rettegést is okozhat, a végleges bukás veszélyének rémséges perspektívája által. Lehet egy lelki tulajdonság, képesség ideiglenes elvesztése, amely miatt szégyenletesen meztelennek érezheti magát az ember. Lehet egy nehéz állapot, amely által az hívõ elmagányosodik, amelyben mindenki elhagyja és teljesen magára marad...

A lelki tövis, valamiféle megpróbáltatás, amely lelki szárazsággal, meztelenséggel, kiábrándulással, önbizalom elvesztésével, magányossággal és keserűséggel jár. A lelki tövis célja az, hogy az ember összetörjön és elfogadja szívében, hogy önmagában semmit sem tehet... Ez a mozsárban való összezúzás arra való, hogy a szolga alkalmassá váljon Isten akaratának feltétel nélküli teljesítésére. Az ember ekkor rájön tehetetlenségére, gyengeségére és ténylegesen, õszintén elfogadja, hogy csakis Isten kegyelme által lehet az, akivé lett. Az ember megérti, hogy minden nap elég neki Isten mindennapi kegyelme...

Ima: Uram Jézus, köszönöm, hogy megóvsz saját magamtól, kevélységemtől és önteltségemtõl. Köszönöm, hogy összetöröd lelkem és minden nap azzal kezdődik, hogy: „Uram segíts!”. Hiszem, hogy kegyelemed megsegít életem minden napján. Ámen.

2012. június 27., szerda

Állítsátok helyre az igazságot

(Ám 5,14-15.21-24) A jót keressétek, ne a rosszat, és akkor éltek; és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, úgy, amint mondtátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, állítsátok helyre az igazságot a kapuban; talán megkönyörül az Úr, a Seregek Istene József maradványain. ,,Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Ha egészen elégő áldozatokat mutattok be nekem: ajándékaitokat el nem fogadom; kövér békeáldozataitokra nem tekintek. Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom. Törjön elő inkább a jog, úgy, mint a víz, és az igazság, mint a sebes patak.

Mi emberek gyakran tévedünk... Habár manapság nem illik kollektív bűnösséget emlegetni, de bizonyos értelemben, a közösségek is, meg a nemzetek is bűnösök. Nem az a legnagyobb baj, hogy történnek tévedések, hanem az, ha nincs belátás és az ember, a közösség, vagy a nemzet tagadja tévedéseit. Az embernek az lenne a feladata, hogy belássa a tévedést és helyreállítsa az igazságot, úgy a saját életében, mint a közösség, vagy a nemzetben életében. Mivel minden igazságtalanság bűn (1Jn 5:17), ezért a múltban elkövetett igazságtalaságok tagadása és helyre nem állítása, kétszeresen bûn...

Az Istentõl elszakadt szeretet

Gyakori, hogy egyes emberek a szeretetrõl beszélnek, egymás iránt egyfajta szeretetet tanúsítanak, annélkül, hogy ezt a szeretetet az igazsághoz szabnák. Aztán, amikor az igazságtalanságaik miatt konfliktusok keletkeznek, keresik társaikat, akikkel összebújhatnak, hogy egymást támogassák... Illik rájuk erre a mondás: Madarat tolláról és embert barátjáról. Az ilyenek összegyûlnek a hasonszõrűekkel, egymást támogatják és létrehoznak egy bizonyos "klikk-szeretetet". Aki megfelel igazságtalanságaik mércéjének, az a klikk tagja és részesül a klikk-szeretetben, aki pedig nem, azt kirekesztik... Ez a klikk-szeretet egy elszigetelõdött, hamis szeretet, egy Istentõl elszakadt szeretet. Mivel az Istentõl elszakadt szeretet nem táplálkozik Isten szeretetébõl (1Jn 7-8), nincs is megvilágítva Isten igazsága által (Jn 8:12) és ezért csakis egy torz, beteges és bűnös szeretet lehet... Az ilyen bűnös szeretet, bűnre kötelez és az ott lappangó, kimondatlan klikk-eskű, klikk-tagság, megkötözöttséget eredményez...

Az igazságtalanság többszintû hatása

Az igazságtalanság mindig az ember szívébõl indul ki (Péld 4:23; Mt 15:19) és aztán eljut az ember, a közösség és társadalom életének különbözõ szintjeire. Ugyanakkor, a közösség és a társadalom különbözõ szintjeire eljutott igazságtalanság megfertõzi lélekben az embereket és megosztja õket. Ennek nyomán, újabb egyéni igazságtalaságok és bűnök jönnek létre. Az igazságtalanságok körforgásának annál nagyobb az íve, illetve annál több embert érint, minél magasabban áll az igazságtalanságot elkövetõ, elindító ember, a társadalom vagy az egyház ranglétráján...

Ha egy magas rangú pap, vezető, politikus úgy védi közösségét, nemzetét, hogy egy kisebbséget kirekesztõ törvényt szorgalmaz, azzal még nem felelõs közvetlenül egy népirtásért, de igazságtalan eszméi eljutnak a közösség és a társadalom különbözõ szintjeire és onnan visszaívelnek más emberek által a társadalomba. Azok nem csak az õ eszméit fogják megvalósítani, hanem hozzáteszik a saját igazságtalaságaikat, amelyek aztán végül a pályaudvarokra, a vagonokba és a kivégzõ osztagok elé vezetnek másokat. Az ilyen magas rangú embereknek mindig lesznek klikk-szeretettel lelkesedő hûséges hívei, ezért aztán személye mindig meg fogja osztani a társadalmat...

Ha egy tehetséges, nagyhatású író, egyeseknek szeretetet, másoknak gyûlöletet ír, azzal még nem felelõs közvetlenül a társadalomban elszabadult gyûlölethullámért, de igazságtalan írásai eljutnak a társadalom különbözõ szintjeire és onnan hatásukkal visszaívelnek az emberek által a társadalomba. Az olvasók is hozzáteszik maguk igazságtalanságaikat és ezek szerint, a maga fajtájúakat szeretni fogják és a másfajtákat gyûlölni fogják... Késõbb, amikor az indulatoktól elragadtatott tömeg megrohanja a szomszéd települést, telve bosszúvággyal, akkor már senki sem gondol arra, hogy ki ültette el az emberek szívébe a gyûlöletet. Ennek az írónak is, mindig lesznek klikk-szeretettel lelkesedő hûséges hívei és az õ személye is, mindig meg fogja osztani a társadalmat...

És ugyanígy van a szélsőséges politikusokkal is, akik tömegeket szítanak és manipulálnak...

Ha egy vitatott személyiség megosztja az embereket, a társadalmat, akkor azon nem érdemes vitatkozni. A megosztó hatásuk maga a bizonyíték arra, hogy nem voltak jó emberek, szentek és nem éltek Isten akarata szerint. Az Isten akarata szerint élõ szent emberre az jellemzõ, hogy nem osztja meg az embereket, hanem mindenkinek befogja a száját, mert az élete feddhetetlen (2Pét 3:14)...

Állítsuk helyre az igazságot

Az egyházi elõljáró vétkezik egy híve ellen. Lerombolja annak tisztességét, becsületét és hitelét igazságtalan rágalmakkal az egész közösség elõtt. Késõbb belátja, hogy tévedett, de nem tesz semmit, hogy helyreállítsa a helyzetet. Azt gondolja, hogy az elegendõ, ha másnaptól mosolyogva köszön neki. Nem... Állítsa helyre az igazságot. Kövesse meg nyilvánosan, a közösség elõtt azt az embert és rehabilitálja õt. Állítsa vissza annak az embernek tisztességét...

A közösségvezetõ vétkezik egy közösségi tag ellen. Összetöri a másik ember közösségi tevékenységét és érzelmeit. Késõbb érzi, hogy tévedett, de nem tesz semmit. Azt gondolja, hogy a másik embernek kötelessége megbocsájtani neki és a közösségbe eljárni. Az viszont lesérült, többé nem bír a közösségbe járni és a lelkivilága évekig darabokban hever. Nem... A közösségvezetõ állítsa helyre az igazságot. Kérjen bocsánatot, sõt kedveskedjen a sértettnek megtisztelõ közösségi feladatokkal, megbízatásokkal, hogy kimutassa megváltozott hozzáállását...

A patron túlóráztatja munkásait, nem fizeti ki a túlórákat, nem engedi el õket szabadságra, alacsony bért fizet és annak is egy részét feketén. Aztán karácsonykor kiszúrja az emberek szemét egy kis ajándékkal, bónusszal. Nem... Állítsa helyre az igazságot és tartsa be a törvényeket. Fizessen tisztességes bért, fizesse ki a járulékokat, fizesse ki a túlórát és adja meg az embernek a törvényes pihenési idõt és pihenési szabadságot...

Hasonlóképpen a politikusok is... , de jöhet valami jó galileából (azaz a parlamentből)?...



A múlt század fergeteges eseményeiben sok tehetséges ember tévelyedett el és jutott az élete zsákutcába. Ezek a vitatott személyiségek, akiket egyesek bûnösöknek kiáltanak ki, mások viszont apostollá magasztalnak... Állítsuk helyre az igazságot... 

Nem lehet a bűnt magasztalni és nem lehet az érdemet elvitatni. Társadalmunk legnagyobb problémája a fel nem dolgozott múlt. Az embereknek még nem volt idejük megtalálni a válaszokat a múlt század nehéz kérdéseire és arra aztán végképp nem volt idejük, hogy feldolgozzák és elfogadják a kudarcokat. Szükség van a történészek, az egyházak és a civil társadalom képviselõinek tisztességes és õszinte munkájára, hogy helyreállítsák az igazságot. Amíg ez meg nem történik, addig az egyik ember szobrot emel, a másik meg ledönti, az egyik ember ünnepel, a másik meg tüntet. Gyûlöli az egyik ember a másik ember ünnepét, amint az igében is áll...

(Ám 5:21) Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem.

Miért? Mert helyre kell állítani az igazságot... A legszomorúbb az egészben, hogy az igazságtalanság többszintű hatása által, a be nem látott múltbeli bűnök ismét visszagyűrűznek a társadalomba és nagy valószínűséggel a történelem megismétli magát. És már ismétli is...

Ima: Uram Jézus, szabadíts meg minket az elfogultságtól, a rögeszméktõl és a szélsõséges gondolkodástól. Add bölcsességedet, hogy mindig felismerjük az igazságot és az igazi szeretetet. Ámen.

2012. június 25., hétfő

Egyenlőség legyen

(2Kor 8:7.9.13-15) Ezért, mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek. Nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek pedig nyomorúságtok, hanem az egyenlőség szerint: most a ti bőségetek pótolja azoknak szűkölködését, hogy az ő bőségük is pótolja majd a ti szűkölködéseteket; hogy egyenlőség legyen, ahogy írva van: ,,Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szűkölködött' [Kiv 16:18].

A mi generációnk, akik a kommunizmusban voltunk diákok, sokat hallottunk az iskolában az egyenlõségrõl. Habár éreztük, hogy nem vagyunk egyenlõek, mégis jó volt azt tudni, hogy gyengeségünk ellenére, elméletileg jogunk van egyenlõek lenni a többiekkel. Ez egy kényelmes illuzió volt, amelyben jó volt tetszelegni. De eljött a demokrácia, a kapitalizmus és szomorúan kellett megtapasztalnunk illuzióink összeomlását. Hamarosan rájöttünk, hogy nem vagyunk egyenlõek sem a képességekben, sem az anyagiakban, sem pedig az oktatási vagy az egészségűgyi renszerben való részesedésben. A legszomorúbb az volt, amikor azt láttuk, hogy a törvény elõtt sem vagyunk egyenlõek...

Tagadhatatlan, hogy a kommunizmus legvonzóbb ideálja az egyelõség volt. Csak annyi volt a probléma, hogy ezt Isten nélkül akarták megvalósítani, igazságtalan eszközökkel. Ennek aztán államosítások és kollektivizálások lettek a következményei... Rengeteg ember életét és munkáját rombolták le, tették tönkre. De hogyan történhettek meg a bolsevizmus és a kommunizus szörnyüségei?...

Igaz, hogy a kommunizmus tévedésének forrását az okkult, sátáni erõknél kell keresni, amelyek Isten és az Egyház ellen támadnak, de ugyanakkor, az is igaz, hogy az egyház is adott okot e sátáni tévedések kibontakozására és elterjedésére. Pl. a Francia Forradalom elõtt, a rendi gyûlés tárgyalásainak kudarcba fuladása és a lázadások kitörése, a nemesi és az egyházi rendek hajthatatlanságának volt köszönhetõ, amellyel mindenáron ragaszkodtak elõjogaikhoz és birtokaikhoz. Nem volt egyenlõség… Az 1917-es Nagy Októberi Forradalom is azért jöhetett létre, mert a cári hatalom meg az orosz ortodox egyház képtelenek voltak a nép életszükségleteire elfogadható választ adni és az emberek nyomorogtak. Nem volt egyenlõség… Hát ha nem volt, akkor jött a gonosz és adott az embereknek megoldást. Vegyétek el azt, ami a királyé és az egyházé! A királyt meg a cárt megölték és az egyház vagyonát elkobozták... Az emberekre pedig jöttek más nyomorgatók, sokkal kegyetlenebbek, mint amilyenek a cárok meg a királyok voltak...

A múltat látva, érthetõ, hogy a történelmi egyházak miért ellenzik a kommunista, szocialista eszméket és az efféle politikai erõket. De valahogyan mégsem érthetõ az, hogy az egyházak ma is a jobboldali kapitalista eszméket és ilyen politikai erõket támogatják. A jobboldali kapitalista rendszert tartják a lehetõ legideálisabb szociális és gazdasági rendszernek, holott ez a rendszer csakis a szociális egyenlõtlenségek növekedéséhez, a gazdagok és a szegények közötti olló szétnyílásához vezet. Tehát semmiképpen sem vezet az egyenlõség felé… Ez olyannyira hivatalosan vállalt nézet, hogy a vatikáni bank (IOR) csúfosan leváltott elnöke, aki egy enciklika megírásában is közremüködött, a gazdag üzletemberek életét majdnemhogy életszentségnek minõsítette.

A paradox helyzet az, hogy míg leginkább a baloldali politikai erõk, a szociáldemokraták ígérnek egyfajta egyenlõséget, egyfajta igazságosabb vagyonelosztást, a diferenciált adózások által és a szociális segélyezések által, addig az egyházak a jobboldalt támogatják, akik az egykulcsos adóval és a szociális rendszerek leépítésével kettészakítják a társadalmat dúsgadagokra és szegényekre.




Az egyház szociális tanításának fényében is abszurdum azt gondolnunk, hogy valami nagyot tehetünk a társadalom megváltoztatása, egy egyenlõbb, igazságosabb társadalom érdekében. Az Úr Jézus világosan megmutatta korlátanikat...
 
(Jn 15:5) Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.

Semmit sem tehetünk magunktól. Tehát ha valami nyoma marad életünknek, azt mind az Úr Jézus cselekszi meg... De tudunk tenni kis dolgokat és tudunk tenni azért, hogy ne áruljuk el a szegényeket. A Don Bosco (1988) filmben, Don Bosco Szent János édesanyja azt mondta fiának, amikor a szemináriumba készült: Fiam, ha gazdag leszel, nem lépem át küszöbödet.

Egyenlõség legyen a tiszteletmegadásban

(Jak 2.2-7) Ha közösségetekbe belép egy férfi pompás öltözékben, aranygyûrûvel az ujján, és belép egy szegény is elnyûtt ruhában, figyelmetek a pompás öltözékû felé fordul, és így szóltok hozzá: „Foglalj itt kényelmesen helyet.” A szegénynek meg azt mondjátok: „Állj oda oldalra!” Vagy: „Ülj ide zsámolyomhoz!” Nem volt részrehajló ítéletetek? Nem gonosz gondolatok alapján ítéltetek?Hallgassatok ide, szeretett testvéreim! Hát az Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot, amelyet azoknak ígért, akik õt szeretik? Ti mégis lenézitek a szegényt. Hát nem a gazdagok zsarnokoskodnak fölöttetek és hurcolnak benneteket a bíróság elé? Hát nem õk gyalázzák meg azt a fönséges nevet, amely le van híva rátok?

Milyen sajnálatos, amikor egy krisztushívõ, a társadalmat kifosztó, szegényeket nyúzó gazdagnak kedvez és kivételez. Ezzel nemcsak a szegényt árulja el, hanem magát, a szegényben megjelenõ Krisztust is...

Egyenlõség legyen a kenyértörés közösségében

(1Kor 11:22) Nincs otthonotok evésre-ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek a szegényeket? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek? Ezért nem dicsérlek benneteket.

Nagy baj az, ha a kenyértörés közösségében, vagyis a szentmisén, az emberek megszégyenülve érzik magukat egyesek fényûzése láttán. Fõleg manapság, amikor legtöbb helyen a monarchia már a múlté, ha egyesek "valakik" akarnak lenni a templomban, egyházi asszisztenciával, az rendkívül sajnálatos. A szegényebbek lesérülnek és visszahúzódnak. A templom is csak a gazdagokké - gondolják - és ezzel igazolják Tamási Áron Rendes feltámadás novelláját...

Egyenlõség legyen a megbecsülésben

(2Kor 8:9) Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.

(Gal 2:10) Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni.

A gazdagabb szegényebbé lesz, hogy a szegényt is felemelje... Ezáltal a szegény is, meg a gazdag is, egyenlõen részesülnek a megbecsülésben a krisztusi közösségben. A szegények elhanyagolása, meg nem becsülése és kiszorítása hitelteleníti el legjobban az egyházat. A YouTube-on sok olyan interjú van, amelyben egyes szegény ortodox embereket a templombajárásról kérdezik... 
- Templomba járni nagyon drága – mondják és felsorolják a plébániai szolgáltatások összegeit, amelyekkel õk biza nem rendelkeznek. Örvendnek ha jut a mindennapi kenyérre és a temetésre, mert hát meghalni ugyebár muszáj...

Ha az Úr Jézus Isten létére azonosult a legkisebbekkel, akkor mi is mérjük magunkat a szegényekhez és a kicsinyekhez, ne a gazdagokhoz és a nagyokhoz. Keressük a szegények és a kicsinyek társaságát, de annélkül, hogy megvetnénk vagy utálnánk a gazdagokat és a nagyokat. Szeressünk mindenkit, akár szegény, akár gazdag, de legyünk mindenkor a szegények pártján (Zsolt 82)...

Ima: Uram Jézus, nem mindenki aki azt mondja "Uram, Uram" jut be a mennyek országába. Kérlek tégy méltóvá Szent Nevedhez. Ámen.

2012. június 22., péntek

A második...parancs...

(Mt 22:34-40) Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: ,,Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?' Ő azt felelte neki: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből'' [MTörv 6,5]. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat'' [Lev 19,18]. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.'

A tudós emberek hajlamosak az élet dolgait tételekbe osztályozni és rangsorolni. Azonban a tételekbe foglalt dolgok működnek maguktól is, a tudós emberektõl függetlenül, és ez a nagybetüs ÉLET. A tudósok farizeusok tételes kérdésére az Úr Jézus tételekben válaszol, de a tanítványoknak azt mondja:

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Az ember istenképe

Isten úgy alkotta a világot, hogy az egyik ember a másiktól szülessen. A Teremtõnk, kezdetben, csak egyedül teremtette az embert. A továbbiakban, bevonta és bevonja teremtését is a teremtés folyamatába... Ezáltal, minden ember születésekor megoszlik a szeretet is, meg az öröm is. Isten azt akarja, hogy az ember társa legyen a teremtés művében, és ez a bevonás áldás meg öröm legyen számára. Ezért a család és a munka áldás meg öröm forrása kellene legyen az ember számára. De sajnos, ez gyarkran nem így van... Gyakran az embernek a család és a munka a szenvedés és a gyötrelem helye. De minden bûn ellenére, Isten azt akarja, hogy Isten és ember, ember és ember, szeretetközösséget alkosson...

A gyermek már fogantatásától kedve érzi és felfogja környezetét, szüleit, meg a feléje áradó szeretetet. A gyermek tudatalatti felfogásában már nagyon korán kialakul az õsbizalom és az istenkép, amit a szüleitõl kap. A gyermeknek nem kell magyarázni, hogy kihez tartozik, ki az anyja és ki az apja. Tudja, érzi azt, és hozzájuk ragaszkodik... Feltekint rájuk, és tudtán kívül úgy néz fel, mintha Istenre tekintene. Ezért nagyon fontos, hogy a szülõ helyesen szeresse gyermekét és ne törje össze gyermekében az õsbizalmat meg az istenképet...

A szülõk, a tanító, a hitoktató, a pap, mind hozzájárulnak a gyermek istenképének kialakulásához. Ezek közül azok a legfontosabbak, akik leginkább képviselik a felső tekintélyt, az Istent, a gyerek szemében. Ez lehet a szülõ, lehet egy pap, vagy lehet egy nagyobb befolyású világi hívõ. Ezek viselkedése nagy szerepet fog játszani a felnõtt ember istenképének kialakulásában...

A pap, ha akarja, ha nem, valóságosan képviseli Istent az emberek elõtt. Ez annyira konkrét, hogy ha botrányos viselkedésével meggyűlölteti magát, akkor azzal Istent és az egyházat gyűlölteti meg. Ha egy ember végleg kiábrándul a papból, akkor bármennyire is kontrolálja magát, ellenérzéssel tekint a plébánia felé, a templom felé és az oltár felé. A mûveltebb ember tudatosítja, hogy külön kell választani a pap személyét Istentõl, de ez csak értelmi szinten sikerül... Érzelmi szinten, a pap iránti ellenérzései behatolnak tudatalatt a szívében, egészen az oltárig...

A sérült istenképet csakis kiengesztelõdéssel lehet gyógyítani. Az embernek ki kell engesztelõdnie embertársával, önmagával és Istennel. A hármas kiengesztelõdést el kell végeznie, és helyes sorrendben kell elvégeznie. Ezért elõször bocsássunk meg másoknak, akik megsértették lelkünket és összetörték bennünk az õsbizalmat meg az istenképet. Másodszor, bocsássunk meg önmagunknak, hogy összetörtségünkbõl, sérültségükből fakadóan mi is vétkeztünk és megsebeztünk másokat. Harmadszor pedig bocsássunk meg Istennek, hogy Õ megengedte megtörténni mindazt, amit mi értelmetlen szenvedésnek, elveszett időnek gondolunk az életünkben. Az Istennel való kiengesztelődést szinte magától követi az Egyházzal való kiengesztelődés...

Istennek hagylak

A sérült ember, akiben összetört az õsbízalom meg az istenkép, egy rakás dolgot nem képes helyesen megélni. Nem képes szeretni embertársait vagy helytelenül szereti, érzéketlen mások iránt vagy elfogultan érzékeny, nincs benne empátia vagy betegesen ragaszkodó, közönyös vagy túlbuzgó, logikátlan vagy mesterkélt, ferde gondolkodású vagy beteges, igazságtalan vagy kegyetlen, agresszív vagy bosszúálló, durvalelkû vagy tuskó, kemény vagy pipogya, stb...

Minden eltorzulás gyökere, hogy a sérült ember képtelen helyesen szeretni... Az ilyen ember, amikor megtapasztalja Isten szeretetét, jó esetben elnyeri a hit kegyelmét és megtér. Válaszol Isten szeretetére. Megküzdi a maga harcát, próbál megváltozni és próbálja megélni Isten parancsolatait. De valójában, amíg teljesen meg nem gyógyul, mindig jelen lesz az életében egy torz magatartás...

A sérült ember szeretetlen magatartását leginkább így lehetne összefoglalni: Menj a dolgodra... Istennek hagylak... Ez a fajta szeretet átpasszolás Istenre azért gonosz, mert Isten szeretete nem helyetesítheti az emberi szeretetet. Az emberszeretet fontos annak is aki szeret és annak is, aki szeretve van... Annak aki szeret, azért fontos, mert az boldogítja őt, és azzal bizonyítja Isten iránti szeretetét. Annak aki szeretve van, azért fontos, mert így tapasztalja meg Isten szeretetét az embertársán keresztül...

(1Jn 4:20)  Ha valaki azt állítja, hogy: "Szeretem az Istent", de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.

Rusnya magatartás az, amikor valaki azt mondja: nem gyûlöllek, nem utállak, nem haragszom rád, nincs semmi bajom veled, de Istennek hagylak... Szeressen téged az Isten. Nem kellesz az életemben... Nem kellesz nekem... mert nem bírlak elviselni, mert púp vagy a hátamon és kérlek többé ne zavarj személyeddel, viselkedéseddel, felfogásoddal, véleményeddel, stb. (lásd a Jégkorszak rajzfilm I., Mani és a lajhár)...




Nem kisebb a második

A Nagy parancsolatról (Mt 22:38; Mk 12:28; Luk 10:25) az evagéliumi igerészekben olvashatunk... Ezekbõl látjuk, hogy az ember iránti szeretet a második parancs. Azt gondolhatjuk, hogy ez talán kisebb, mint az Isten iránti szeretet parancsa. Egyesek azt gondolják, hogyha szeretik Istent, akkor elhanyagolhatják, mellőzhetik az embert. Sõt, meg is vethetik az embert... Sok olyan buzgó, imádságos ember van, akár pap vagy szerzetes is, aki egyfajta beteges jámborságból, ostromolja az oltárt és az eget, de utálattal menekül az emberek elõl. A második parancs nem kisebb az elsõnél... Az Úr Jézus, a második isteni személy, azonosul a legkisebbekkel...
 
(Mát 25:40) És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.

Máshol, a szeretet nagy parancsolatának lényege az emberszeretetben szűrődik le...

(Gal 5:14) Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

Végül, a parancsolatok végső parancsaként, az Úr Jézus egy új parancsolatatot hagyott ránk...

(Ján 13:34) Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

Bármit tehetünk Istenért, bárkik lehetünk, bármilyen szolgálatot végezhetünk az Úr szõlõsében, de egyet ne feledjünk: mindenkinek ki kell engesztelõdnie és meg kell gyógyulnia... Aki nincs meggyógyulva, annak jobb ha nem vállal közösségi szolgálatot. Elõbb törõdjön a saját gyógyulásával. Nagy veszély az, ha a közösségben sérült ember kerül vezetõ beosztásba és sérült emberre bízzák a lelkek gondozását. Az ilyen hasonló a porcelánboltban forgolódó elefánthoz...

Azt mondta egyszer valaki: 
Van olyan ember, aki másoknak is való. Van olyan ember, aki csak magánakvaló. De van olyan ember, aki még magának se való... 

Az ilyen ember ugyan mire való?... Amíg nem vagyunk másoknak is valók, addig csak keveset értettünk meg az Úr Jézus tanításából és nagyon távol állunk Isten országától...

Ima: Uram Jézus, belátom, hogy keveset tettem parancsolatod megéléséért. Add, hogy ezután jobban megéljem a felebaráti szeretet parancsolatát. Ámen.

2012. június 20., szerda

Mi lesz ebből a gyermekből?

(Lk 1:57-66.80) Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: ,,Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.' Erre azt mondták: ,,De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.' Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: ,,János a neve.' Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: ,,Mi lesz ebből a gyermekből?' Mert az Úr keze volt vele. A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.

Sokan tapasztaltak már furcsa, jelszerû eseményeket bizonyos személyek születésekor vagy halálakor. Ilyenkor az ember megáll egy percre, rácsodálkozik az eseményre és azon tûnõdik, hogy vajon mit jelenthetett ez. Mi lesz ebbõl a gyermekbõl?... Mi lesz ebbõl az emberbõl?...Ki volt ez az ember, aki épp eltávozott az Úrhoz?... Ki lesz ebbõl az isten gyermekébõl a szentek hierarchiájában?...

Máskor hallunk elszomorító történeteket elhagyott gyerekekrõl, akiket utcákon, mezõkön, kukákban találnak meg és az Úr ad nekik elég életerõt, hogy életben maradjanak és elinduljanak az élet rögös útján. Korházba viszik õket, táplálják, gondozzák irgalmas emberek, majd a korházból árvaházba vagy egy örökbe fogadó családhoz kerülnek...

Ilyen volt Edith Piáf is (Edith Giovanna Gassion), a francia sanzonénekesnõ és kulturális ikon. A kis „piaf” (veréb), Párizs egyik utcáján jött világra, pontosabban a Belleville ucta, 72. szám elõtti járdán. Születési bizonyítványát a belleville-i Tenon nevû korházban állították ki. Anyja egy francia-olasz-berber származású énekesnõ volt, míg az apja egy normand származású akrobata. Nagyanyja bordélyházat vezetett. Edith születésileg vak volt és rendkívül kis termetû. A nagyanyja adott neki pénzt egy Lisieux-i Kis Szent Teréz zarándoklatra, ahol csodásan meggyógyult a látása. A kis „veréb” énekesi karrierje mai napig megrendíti az emberi szíveket és nincs olyan érzõ szívű ember, aki könnyekre ne fakadna, amikor hallgatja dalait. Edith élete nagyon zûrzavaros és szenvedélyes volt. A szeretet, a szenvedés, a lázadás, a bohémság és a bünhõdés láncolata jellemezte életét. Haláltusája nehéz volt. Utolsó szavai ezek voltak: „Minden átkozott bolondságért, amit elkövetsz az életben, meg kell fizetned.” Életvitele miatt, Párizs érseke megtagadta az egyházi temetését. Ettõl függetlenül Edith eltávozott az Úrhoz... Vajon mi lett belõle? Mi lett ebbõl a gyermekbõl?...

Az Úr Jézus azt parancsolta, hogy nehogy egyet is megvessünk a kicsinyek közül:

(Mt 18:10) Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.

Kik ezek a kicsinyek?... Õk a gyerekek, akik az emberek kicsinyei. Õk az egyes emberek, akik kisebbek a nagyobbrendű emberek között. Õk az emberek, általában, akik kicsinyek az angyalok elõtt, az égi hatalmasságok elõtt...

Lát az ember egy gyereket az utcán, amint játszik és rászól: "Te kölyök!"... Az a gyerek, alig húsz év múlva, talán nagy ember lesz, aki sokak sorsát intézi. Akkor az embernek eszébe jut, hogy miként is bánt vele, alig egy szempillantásnyi idõvel korábban... Mikszáth Kálmán "Lajoskája" egy pillanat alatt fején találta kõvel a jércét, amit a "különös házasságra" rendeltetett nemes ifjurak nem birtak elcsípni... Nem gondolták volna, hogy késõbb Lajoska arca sok bankjegyre és utcanév táblára fog kerülni...

Ha egy gyereket látunk, gondoljunk arra: Mi lesz ebbõl a gyerekbõl? Tekintsünk rá tisztelettel. Hátha egy nagy szentre tekintünk...

Ima: Add Uram, hogy soha meg ne vessünk vagy utáljunk egyet se a kicsinyek közül. Ámen.