Én sem vagyok jobb, mint atyáim

(1Kir 19:4-8) ... maga pedig egy napi járásnyira bement a pusztába. Miután beért, s egy borókafenyő alá leült, azt kívánta magának, hogy haljon meg. Így szólt: ,,Elég volt, Uram, vedd el életemet, mert én sem vagyok jobb, mint atyáim.' Majd lefeküdt és elaludt a borókafenyő árnyában. Ekkor íme, az Úr angyala megérintette és azt mondta neki: ,,Kelj fel, s egyél.' Odatekintett, s íme, egy hamuban sült lepény és egy edény víz volt a fejénél; evett tehát és ivott, s ismét elaludt. Ekkor másodszor is eljött az Úr angyala, s megérintette és azt mondta neki: ,,Kelj fel, egyél, mert nagy út vár rád.' Ő felkelt, evett és ivott, s ennek az ételnek az erejével negyven nap és negyven éjjel ment, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.

Több kép található az interneten egy-egy szent vagy boldog emlékû emberrõl. Van olyan is, ahol a szülei között áll. Ha jól megfigyeljük a képet, az arcokat, akkor megfogalmazódhat bennünk a kérdés: Vajon, ha leszámitjuk Isten különleges kegyelmét, akkor az a szent különb volt az apjánál vagy az anyjánál?...

A szülõi örökség

A Szentírásban olvashatjuk, hogy Isten úgy tekint az emberiségre, mint egy fára és annak hajtásaira. Az új hajtás a régibõl nõ ki és annak örökségét, életét viszi tovább. Az Üdvözítõ hasonló egy olyan új és nemes hajtáshoz, amelyet Isten, különös módon oltott bele az emberiség családfájába.

(Iz 11:1) Vesszõ kél majd Izáj törzsökébõl, hajtás sarjad gyökerébõl.

(Iz 53:2) Úgy nõtt fel elõttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földbõl.

Kettõs oltás történik: Isten beoltja magát az emberiség családfájába, Dávid házába, hogy aztán beleoltsa az emberiséget az isteni szõlõtõbe és ezáltal a Szentháromság életébe...

 
(Jn 15:5) Én vagyok a szõlõtõ, ti a szõlõvesszõk. Aki bennem marad, s én benne, az bõ termést hoz.

Az igaz emberek gyerekei, mint ezeknek hajtásai, elõdeik jó örökségét viszik tovább, míg a gonoszok gyerekei, a gonoszság rossz következményeit viszik tovább.

(Zsolt 128:3-4) Feleséged házad bensejében hasonlít a termõ szõlõtõhöz, s mint a hajtások az olajfát, gyermekeid úgy veszik körül asztalodat. Lám, ilyen áldásban részesül az ember, aki féli az Urat.

(Sir 40:15) A gonoszok sarjának nem sok a hajtása, mert az istentelen sziklába ereszti gyökerét.

 

A rossz szülõi örökség átkos hatása kiterjedhet 3 vagy 4 nemzedékre. Ez fõleg akkor nyilvánvaló, amikor az elsõ parancsolat ellen vétenek a családban (Kiv 20:2-6) és tudatosan a sátánhoz pártolnak. Ez komoly büntetést és sok szenvedést von maga után...

(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek elõtt és ne tiszteld õket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyûlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.

(Kiv 34:7) Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bûnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.”

A büntetés és a szenvedés abban áll, hogy a sátánhoz pártolt ember (és utódai, harmad és negyedíziglen), nem részesülnek az Úr Jézus megváltó szent vérének teljes védelmében, mivel átadták magukat a sátánnak és így ki vannak szolgáltatva a gonosz gyötrésének. Az ilyen rossz örökséggel rendelkezõ emberek gyakran esnek kétségbe. Azt gondolják, hogy Isten nem szereti és elveti õket. Az ilyen embereket támogatni és buzdítani kell, hogy bízzanak Istenben. Nehéz sorsuk nem jelenti azt, hogy Isten nem szereti õket, hanem azt, hogy a törvénynek be kell teljesednie (Mt 5:18), mert az Úr Jézus nem azért jött, hogy a törvényt eltörölje, hanem, hogy beteljesítse. Isten szereti a bûnös embert és eljön majd a nap, amikor megszûnnek szenvedéseik, mert Isten letöröl minden könnyet és meggyógyít minden betegséget (Jel 21:4)...

Mindenki csak a saját cselekedeteiért felelõs

Izrael népe nagyon is tudatában volt a családfa áldásos vagy átkos örökségének... Ezt olyannyira komolyan gondolták, hogy már az egyéni felelõsség is kérdésessé vált. Miért küzdjek, kínlódjak – gondolták – ha a szüleim már mindent elrontottak. Sorsom meg van írva. Semmit sem tehetek. De az Úr kijelentette prófétája által, hogy minden embernek személyes felelõssége van és mindenkinek csakis a saját cselekedeteiért kell felelnie.

(Ez 18:2-22) Miért ismételgetitek Izrael földjén ezt a mondást: Az apák ették a savanyú szõlõt és a fiak foga vásik el tõle? Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, nem ismételgetitek többé ezt a mondást Izraelben. Nézd, minden élet az enyém: az apa élete éppúgy az enyém, mint a fiú élete. Aki vétkezik, az hal meg! Aki igaz, megtartja a törvényt, s az igazsághoz szabja tetteit, nem eszik a hegyeken és nem emeli tekintetét Izrael házának bálványaira, nem vétkezik embertársa feleségével, nem közeledik tisztulása idején asszonyhoz, senkit sem nyom el, visszaadja az adósnak a zálogot, semmit sem vesz el erõszakkal, kenyerét megosztja az éhezõvel, felruházza a mezítelent, nem kölcsönöz uzsorakamatra és nem fogad el ráadást, tartózkodik a rossztól, igazságosan ítél az emberek között, a törvényeimhez igazodik és hûségesen megtartja parancsaimat, az ilyen ember igaz, és biztosan életben marad - mondja az Úr, az Isten. De ha erõszakos fiút nemz, aki vért ont és vétkes ezek közül (a bûnök közül) valamelyikben - jóllehet maga semmit sem követett el belõlük -, azaz eszik a hegyeken, meggyalázza embertársa feleségét, elnyomja a szegényt és a szûkölködõt, rablást követ el, nem adja vissza a zálogot, tekintetét a bálványokra emeli és iszonyatos dolgot mûvel, uzsorakamatra kölcsönöz és ráadást fogad el, ez a fiú nem marad életben. Mivel ezeket a szörnyû vétkeket elkövette, meg kell halnia és a vére rajta lesz. Ha ellenben olyan fiút nemz, aki látja apja minden vétkét, látja, de nem követi õket, nem eszik a hegyeken, nem emeli tekintetét Izrael házának bálványaira, nem vétkezik embertársa feleségével, nem nyom el senkit, nem tartja vissza a zálogot, nem követ el rablást, kenyerét megosztja az éhezõvel, felruházza a mezítelent, kezét visszatartja a rossztól, nem kölcsönöz uzsorakamatra, nem fogad el ráadást, az igazsághoz szabja tetteit, és a törvényeimhez igazodik, ez nem hal meg apja vétkei miatt, hanem biztosan életben marad. Apja meg, mivel erõszakos volt, rabolt, és azt tette népem körében, ami nem helyes, azért gonoszsága miatt meghal. Azt mondjátok: Miért nem viseli a fiú az apja vétkét? Azért, mert a fiú jog és igazság szerint járt el, megtartotta minden törvényemet és követte õket, azért életben marad. Aki vétkezett, az hal meg, a fiú nem viseli apja vétkét, és az apa nem viseli fia vétkét, az igaznak az igazsága, a bûnösnek meg a bûne számít. De ha a bûnös szakít minden bûnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg. Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog.

Az életszentség nyomorúsága

Kibõl lesz a szent? A jó ág hajtásából vagy a rossz ág hajtásából? A szentek életébõl láthatjuk, hogy legtöbbször, a nagy szentek szülei is szent életûek voltak. Logikus, hogy a jó ágak hajtásai alkalmasabbak az életszentségre. De Istennek minden lehetséges. Õ azon könyörül, akin akar, és a kövekbõl is tud szenteket támasztani...

(Róm 9:15) Hiszen megmondta Mózesnek: „Azon könyörülök, akin könyörülök, annak irgalmazok, akinek irgalmazok.”

(Mt 3:9) Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekbõl a kövekbõl is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani.

Egy imaszolgálat alkalmával, egy asszony, azt kérte, imádkozzunk, hogy az Úr tartsa meg abban a lelki állapotban, amelyben van, mert azt õ azt nagyon jónak gondolja. Ekkor én elutasítottam õt és nem akartam ezért imádkozni. Azért nem imádkoztam érte, mert az asszony az önelégültség állapotában volt és az imánk ellenkezett volna Isten akaratával. Az önelégültség, a lelki megelégedettség, a bûnbánat hiánya, a lelki nyomorúság tudatának hiánya, nem más, mint a lelki élet és a lelki fejlõdés halála... Az életszentség útján járó ember egyre inkább tadatában van lelke nyomorúságos állapotának. Meglehet, hogy kívülrõl sokan nagy szentnek látják, de õmaga, belülrõl, egyre inkább érzi lelke nyomorúságát. Az életszentség bíztos jele az, amikor az ember egyre inkább bûnösnek és nyomorúnak érzi és tartja magát...

(Jer 20:18) Miért is jöttem ki méhébõl? Hogy csak nyomorúságot és bánatot lássak, és gyalázatban töltsem napjaimat?

(Sir 23:2) Ki forgatja a korbácsot az elmém felett, a bölcsesség fenyítõ botját a szívem felett, hogy ne részesüljenek hibáim kíméletben, és ne maradjanak bûneim büntetlen?

A szent embernek nincs oka a büszkeségre vagy a megelégedésre, mert minden percben átéli bûnösségét és lelkének nyomorúságát. Az ilyen ember várva-várja szabadulását ebbõl a nyomorúságos életbõl: „Elég volt, Uram, vedd el életemet, mert én sem vagyok jobb, mint atyáim.” Az ilyenek mind megszabadulnak e világ nyomorúságából és eljutnak fehér köntösbe Isten színe látására...

(Jel 7:9) Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetbõl, törzsbõl, népbõl és nyelvbõl álltak a trón és a Bárány elõtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág.

(Jel. 7:14, Károli) És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az õ ruháikat, és * megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.

Ima: Adj Uram õszinte bûnbánatot, hogy nyomorúságos állapotomat belátva, a Te érdemeid által megszabaduljak. Ámen.

A húsos fazekak mellett

(Kiv 16:2-4.12-15) Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: ,,Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ettünk kenyeret! Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot?' Azt mondta erre az Úr Mózesnek: ,,Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót, hogy próbára tegyem, vajon törvényem szerint jár-e el, vagy sem. ,,Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Mondd nekik: Estére húst fogtok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!' És történt este, hogy fürjek szálltak fel, és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt a tábor köré. Miután elborította a föld színét, apró, mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan, mint a földre hullott dér. Amikor Izrael fiai meglátták, azt mondták egymásnak: ,,Man-hu?', ami azt jelenti, hogy: ,,Mi ez?' Nem tudták ugyanis, hogy micsoda. Mózes pedig azt mondta nekik: ,,Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek.

Ha valakinek jól megy a vállalkozása, akkor irigykedve mondják a háta mögött: Igen, mert közel ül a húsos fazékhoz... Ezt azt jelenti, hogy jó kapcsolatai vannak a minisztériumban, vagy a megyei tanácsnál, vagy a polgármesteri hivatalnál, vagy valamelyik jól fizető állami cégnél... A többiek meg panaszkodnak, hogy õket még a tányér széléhez sem engedik oda... Ha pedig a parlamenti vagy a helyi választások jönnek, akkor azt mondják az emberek: Lám, hogy marakodnak a csontért!...

Az egyiptomból való szabadulás és a keresztény ember lelki élete

1. Az Úr kihozta Izrael népét Egyiptomból, kiszabadította őket a fogságból, a szolgaságból, nagy jelek és csodák által. Megnyitotta a Vörös tengert (Kiv 14:22), átvitte népét a vízen száraz lábbal, miközben az úgy állt, mint a fal, és elpusztította az egyitomi hadsereget a visszazúduló vizekkel. Ugyanígy van a keresztény emberrel is. Amikor megérinti a segítő kegyelem, kihozza őt az Úr a bűn rabságából (Jn 8:32-36). A megtérés lelki folyamata által átvezeti a szabadulás szűk ösvényén, hogy eljusson a lelki élet pusztai vándorlásába (Oz 2:16)...

(Kiv 14:22) Erre Izrael fiai bementek a kiszáradt tenger közepébe, miközben a víz olyan volt jobbjuk és baljuk felől, mint a fal.

(Oz 2:16) Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek...

(Jn 8:32-36) ...megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” Azok azt felelték neki: „Ábrahám utódai vagyunk, és soha senkinek nem szolgáltunk. Hogyan mondod hát te, hogy »szabadok lesztek«?” Jézus így szólt: „Bizony, bizony mondom nektek: Mindaz, aki bűnt cselekszik, szolga. De a szolga nem marad örökre a házban, csak a fiú marad ott mindörökké. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.

2. Az egyiptomi rabságból való szabadulás után, elkezdődött Izrael népének pusztai vándorlása, Mózes és Áron vezetésével. A pusztában, Izrael népe sokszor hitetlenkedett és zúgolódott az Úr ellen, és ellenkezett Mózessel meg Áronnal. Nem becsülték szabadságukat, és kételkedtek az Úr ígéreteiben. Visszakívánkoztak az egyiptomi rabságba, a húsos fazakak mellé... Inkább választották volna a rabszolgaságot teli hassal, mint a szabadságot a pusztában. Ugyanígy van ma a keresztény ember is... Megtérése után, elkezdi élni a lelki, kegyelmi életét. Állhatatosan ki kellene tartania a hitben és az Úr Jézushoz való hűségben, de egy idő után elhomályosodik benne az első szeretet (Jel 2:4-5), és az élet gondjai között az ember visszakivánkozik a korábbi bűnös életmódjához (Lk 9:62). Akkor, megtérese előtt, a világias lelkülettel érvényesülhetett és biztosíthatta magának a biztonságot jelentő anyagiakat...

(Lk 9:62) Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

(Jel 2:4-5) De kifogásom van ellened: az, hogy elhagytad első szeretetedet. Emlékezz tehát arra, honnan estél ki, térj meg, és tedd azt, amit korábban tettél; mert különben föllépek ellened, és elmozdítom gyertyatartódat helyéről, ha nem térsz meg.

3. A negyven éves pusztai vándorlás után, Jozsué vezetésével, Izrael népe belépett az ígéret földjére, ahol ki-ki letelepedett a maga örökrészére. A hívő keresztény ember is, a gyarló és tévelygésekkel teli élete után, meg a tisztítótűz lecsupaszító fogsága után, beléphet majd a nyugalom helyére (MTörv 12:9, Zsid 4:8-10), arra a helyre amelyet az Úr Jézus igért és készített nekünk (Jn 14:1-2)...

(MTörv 12:9) Ez ideig ugyanis még nem jutottatok a nyugodalomhoz, s ahhoz a birtokhoz, amelyet nektek az Úr, a ti Istenetek adni fog.

(Jn 14:1-2) Ne nyugtalankodjék szívetek. Hisztek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hajlék van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?

(Zsid 8:10) Mert ha Józsue megszerezte volna nekik a nyugalmat, sohasem beszélt volna ezután más napról. Eszerint a szombati nyugalom Isten népe számára van fenntartva. Mert aki bement az ő nyugalmába, maga is elnyugodott tetteitől, mint Isten az övéitől.

Megszökés a pusztai vándorlásból

A pusztai vándorlás se volt könnyű dolog... Eleinte nagy volt az öröm, mert Izrael népe nagy dicsőséggel vonult ki Egyiptomból. Magukkal vihették az egyiptomiak aranyát, saját állataikat és egyéb javaikat. A nagy szabadulás öröme még napokig ott élt az emberek szívébe... De amikor eltelt néhány nap, és a puszta kezdte éreztetni a hatását, akkor elkezdtek aggódni és zúgolódni. Mi lesz velünk itt a pusztában? Merre menjünk? Mit fogunk enni és inni? Hová vezet bennünket Mózes? Hol van ennek a sivatagnak vége? Jó irányba megyünk? Mi vár bennünket odaát? Meg tudunk-e küzdeni az ottani a népekkel? Egyáltalán van-e ott valami jó?...

Ezek után jöttek a kishitüségek... Áááhhh!!!... Bolondság az egész!... Kijöttünk ide a pusztába, hogy itt pusztuljunk el... Igaz, hogy szolgaságban voltunk Egyiptomban, de azért nem volt ott annyira rossz dolgunk... A munka után volt pihenés, volt házunk és jókat ehettünk a húsos fazekak mellett... Mi kell még ennél több?... Nem értették meg az Úr tervét, és nem hittek Benne. Mózesben és Áronban sem bíztak, és gyakran majdnem megkövezték őket. Ezért aztán az Úrnak mindig valami nagy jellel vagy csapással kellett figyelmeztetnie és kordába tartania a hitetlen tömegeket. Minden csapás után mea culpa-zott a nép, és Mózes ismételten közbenjárt értük az Úrnál. De a nép kollektív emlékezete mindig csak rövid ideig tartott... Szívükben folyton a húsos fazekak mellé kívánkoztak vissza. Ha tehették volna, hát visszaszöktek volna Egyiptomba...

(Szám 14:4) Majd azt mondták egymásnak: „Állítsunk magunk fölé vezért és térjünk vissza Egyiptomba.”

                


A megtért keresztény ember élete is egy pusztai vándorlás, ahol megszűnik az ember önmagának és a hasának élni (Róm 16:18). Már nem önmagát és a hasát isteníti (Fil 3:19), hanem átformálódik felfogásában, gondolkodásában és életstílusában Krisztus képére és hasonlatosságára (Gal 3:27). De sok krisztuskövető egy idő után megszökik az evilági pusztai vándorlásból, és visszatér a húsos fazekak mellé...

(Róm 16:18) Az ilyenek ugyanis nem Krisztus Urunknak szolgálnak, hanem a hasuknak. Szenteskedő beszéddel és hízelgő szavakkal megtévesztik az ártatlanok szívét.

(Fil 3:19) Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, és a figyelmük földi dolgokra irányul.

(Gal 3:27) Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra.

Ez azért történhet meg, mert amikor a krisztuskövető megtért, valójában nem tért meg igazán... Az Úr Jézus egy szövetséget, egy szerződést kínál fel az embernek, de az nem olvassa el figyelmesen a szerződés feltételeit... Az ember nem veszi tudomásul az Úr Jézus szerződésének követelményeit, hanem szelektíven csak a jó igéreteket teszi magáévá, amelyek tetszenek neki. Így aztán, amikor eljön a szerződés alkalmazásának ideje, vagyis találkozik a próbatétellel, akkor az ember meghátrál, elbukik és megszegi a szerződést... Megszegi a parancsolatokat, és elfelejti a Hegyi beszédet...

Ezért van az, hogy egy korábban, látszólag tiszta életet élő krisztuskövető, elkezd vagyont gyűjeteni, kezdi a pénzt eltulajdonítani, kezd magának tisztességtelen módon emeletes házat építeni meg luxus autókat vásárolni, kezd parázna életet élni vadházassági kapcsolatban, stb. Mindezt persze úgy teszi, mintha semmi kivetnivaló se lenne az ő életében... És egy hamis sáfár mindig talál magának befogadó barátokat, akik azt mondják: Jó nekünk ez az ember! Ő a barátunk, mert miközülünk való...

Eljön és mindenkinek megfizet

A tolvaj sikeresen rabol, és utána éli az életét, mintha mi sem történt volna... A gyilkos is azt gondolja, hogy titka sosem derül ki... A parázna is megigazítja ruháját, megtörli száját és azt mondja, hogy semmi sem történt (Péld 30:20)... A bűnbe visszaeső ember lopva körültekint, és móhón marcangolja a bűnös húsokat az egyiptomi fazekak mellett... Mind azt gondolják, hogy Isten alszik és nem látja őket (Zsolt 94:7). A lelkiismeretük eltompul és a habituális bûn megszokott velejárója lesz életüknek. Nem tudni hol van a lejtõ alja és nem tudni ki hol kapaszkodik meg, hogy lejjebb ne csússzon...

(Péld 30:20) Ilyen még a házasságtörő asszony útja is; eszik, megtörli a száját, és azt mondja:„Semmi rosszat sem tettem.”

(Zsolt 94:7) Azt mondják: „Nem látja ezt az Úr, nem veszi észre Jákob Istene.”

(Jel 2:5) Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Térj meg, és térj vissza korábbi cselekedeteidhez! Mert elmegyek és elmozdítom helyérõl gyertyatartódat, ha nem tartasz bûnbánatot.

De van második megtérés is... Van még bűnbánat... Azt hirdetik mind a magánkinyilatkoztatások:  Bűnbánat!  Bűnbánat! Bűnbánat!...  

Gondold meg! Visszalopakodtál a húsos fazekak mellé? Ma még van irgalom... Nehogy ott találjon az Úr visszajövetele. Ő azt mondja: Eljövök hamarosan, és mindenkinek megfizetek tettei szerint. Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni...

(Zsid 30-31) Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Enyém a bosszú, én majd megfizetek!” És ismét: „Az Úr ítéletet tart népe felett." Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni!

(Jel 2:21-23) Adtam neki idõt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából. Ágynak döntöm, akik meg házasságot törnek vele, azokat nagy nyomorúságokba, hacsak meg nem térnek cselekedeteikbõl. Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint.

Jó-e a lelkiismeretünk?... Bizalommal vagyunk-e az ítélet napja felől?... Ha nem, akkor gondoljuk meg, hogy a húsos fazekakot választjuk vagy az Élet Urát...

Uram Jézus, add nekem kérlek az istenfélelem lelkét, hogy soha ne fordítsak hátat Neked az evilági javakért és élvezetekért. Ámen.