Fordítsd oda neki a másikat is

(Mt 5:38-42) Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szemet szemért, és fogat fogért’. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. 

Erről a pofozkodós evangéliumi részrôl kétféle érvelést is hallottam:

1. Az első arról szólt, hogy valahol egy plébánosnak, munkások dolgoztak a plébánia udvarán. Az egyik munkás igen pogány mósra káromkodott a munka közben. A plébános kiment és megszidta a munkást a viselkedése miatt. Erre a munkás lekevert a papnak egy jókora pofont. A plébános nem esett kétségbe, hanem odafordította neki a másik orcáját is. A munkás oda is lekevert neki egy pofont. Ekkor a plébános azt mondta neki: Na, eddig volt Jézus. Most jövök én... És mivel a plébános úr rendkivül jó testi kondiciónak örvendett, így hát jól ellátta a baját az arcátlan munkásnak...

2. A második érvelés arról szól, hogy amikor az Úr Jézust elvitték a tanács elé, és a szolga arcul ütötte, akkor nem a másik orcáját fordította oda, hanem azt kérdezte a szolgától, hogy miért ütötte meg? Ha hibás, akkor mondja meg, de ha nem, akkor miért üti? (Jn 18:22-23)

(Jn 18:22-23) E szavakra az egyik ott álló poroszló arcul ütötte Jézust. „Így felelsz a főpapnak?” – förmedt rá. Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem?”

Miről is van itt szó valójában, ebben a pofozkodásban?... Mindnyájan éltünk már át olyan kellemetlen vagy fájdalmas megtapasztalásokat, amikor valaki annyira arcátlan, szemtelenül durva, sértőn lekezelő, megvetőn nagyképű, tisztességtelenül igazságtalan, hogy úgy érezzük, mintha arcul ütött volna minket. Még a szemünk is megrebben ilyenkor. Na, hát erről a pofozkodásról van itt szó... Ilyenkor az a természetes reakciónk, hogy megfogadjuk magunknak, hogy: soha, de soha nem állunk szóba ezzel a nagy paraszttal... De az Úr Jézus arra tanít minket, hogy holnap is álljunk szóba vele szeretettel, és fogadjuk el a sértő pofont a másik arcunkra is...

S aztán tovább?... A másik arcunk után?... Csináljunk úgy, mint az a plébános: Eddig volt Jézus, s most jövök én?... Nem. A játék kezdődik előlről... Ja, hogy meddig? Hát, van az a vicc a székellyel meg a fiával, amikor rakják a szénásszekeret: "Tűrünk-e édesapám?" (mármint hogy a szénát, a szerkér sarkainál, rakás közben) "Tűrünk fiam, míg él az anyád..." - válaszolta az apja.

Meddig kell tűrni és folyton odaforditani a másik arcunkat is pofonra? Hát, amíg élünk... Hogyan lehetséges ez? Úgy, ahogyan az Úr Jézus is tette... Megbocsájtott nekünk, még mielőtt megtértünk volna, és bűnbocsánatért folyamodtunk volna. Mi egyfolytában sebeket ejtettünk rajta, és ejtünk ma is bűneinkkel, de Ő azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit tesznek... (Lk 23:34)

(Iz 50:6) Hátamat odatartottam az ütlegelõknek, és orcámat a tépdesõknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elõl.

(Lk 23:34) Jézus pedig mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.”

(Kol 3:13) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.

A megbocsátásak három fajtája van:

1. Megbocsájtok, de nem felejtek... Ez valójában nem is megbocsájtás, hanem a sérelmek számlálása;

2. Megbocsátok, ha megkövetnek engem. Ez a feltételes megbocsátás...

(Lk 17:4) Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, bocsáss meg neki.

3. Megbocsátok feltétel nélkül: előre megbocsátok, mindig megbocsátok és mindig előlről kezdem a kapcsolatot, soha bele nem fáradva...

(Mt 18:21-22) Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: »Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?  Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer.

(1Kor 13:4-7) A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

Tulajdonképpen, a harmadik megbocsátás jelenti azt, hogy mindig odafordítjuk a másik arcunkat is... A mindennapi békés újrakezdés azzal a nehéz természetű emberrel, akit az Úr mellénk rendelt utitársul az élet útján, az a megbocsátó szeretet... Jusson eszünkbe: ha az Úr nehéz embert rendelt mellénk, akkor adjunk hálát érte, mert a nehéz emberek által csíszol bennünket tökéletes gyémántokká...

Mennyei Atyánk, hálát adunk most minden nehéz emberért, akit mellénk rendeltél az életben, mert általuk csíszoltál minket. Ámen.

Mint a gyerekek

(Mt 18:1-5) Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Odahívott egy gyereket, közéjük állította, s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.

Amikor gyermeki lelkületről van szó, akkor sokan valamiféle édeske, gyermekes magatartásra, naiv egyszerűségre és kedvességre gondolnak. Azonban, valójában a gyermeki lelkület egy józan, realista, magunk helyét igazán ismerő magatartás...

A krisztuskövetők gyermeki lelkületét három dolog is megköveteli:

1. A Sátán piramidion státusza;

2. A láthatatlan teremtés kolosszális volta;

3. A kisded Jézus.

1. A Sátán piramidion státusza

A piramidion a piramis azonos arányú csúcsköve, amely a piramis legtetején áll. A piramidion magába foglalja a piramis arányainak principiumát, és maga alatt tudja az ő formájára alkotott piramis minden egyes kövét. Ez egy kegyetlen, gonosz, önmagát magasztaló hierarchia. Ezt tette a Sátán, amikor fellázadt Isten ellen, amikor magával csábította a bukott angyalokat (Jel 12:4). Elrabolta a teremtett világot Teremtőjétől, és mindenek fölé magasztalta magát. Olyannyira magához ragadta, és olyannyira magáénak gondolja e világot, hogy még az Úr Jézust is megkísértette a pusztában, és az Úr Jézus maga is e világ fejedelmének nevezte őt...

(Mt 4:8-9) Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.”

(Jn 14:30)  Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma.

(Jel 12:4) Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét.

Innentől fogva Isten akarata, hogy a hierarchia piramisa a fejére álljon: a kicsiből legyen nagy, és a nagyból legyen a kicsi. A kicsinyek és alázatosak azok, akiket Isten felmagasztal, és a nagyok, a hatalmasok azok, akiket letaszít trónjukról...

(Mt 23:12) Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.

(Lk 1:51-52) Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.

A Sátán logikája a könyörtelen leigázás és a kegyetlen uralkodás. Láthajuk az okkult szimbólumokon, mint pl. az amerikai egydollároson, vagy a dél-amerikai okkult, titokzatos eredetű műtárgy leleteken, hogy a piramis csúcsán egy piramidion található, amelyen a mindent látó szem van ábrázolva. Ez a gonosz szeme, amely mindent figyel, mindent uralni és leigázni akar, és hatalma alá akar mindent kényszeríteni. Ennek az uralomnak hajtóereje az önistenítés, az önmagasztalás, a versengés, a gonoszság és a gyűlölet...

 

 

Ezzel szemben az Úr Jézus arra hív minket, hogy rendeljük alá magunkat mindenkinek (Mk 9:35), legyünk a legkisebbek, mindenkinek a szolgái és foglaljuk el az utolsó helyet (Lk 14:10). Ennek az elvnek hajtóereje az alázat, a nagylelkűség és leginkább a szeretet...

(Mk 9:35) Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.”

(Lk 14:10) Ha meghívnak, inkább menj, telepedjél le az utolsó helyre. Akkor odajön majd, aki téged meghívott és azt mondja: Barátom, jöjj följebb! Így becsületed lesz az egész asztaltársaság előtt.

2. A láthatatlan teremtés kolosszális volta

Isten minden láthatónak és láthatatlannak Teremtője (Zsid 11:3). A hitetlen ember csak ezt az anyagi világot látja hatamasnak és végtelennek, de valójában a látható világ semmi a transzcendens, a láthatatlan szellemi dimenzióhoz képest...

(Zsid 11:3) A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett.

Itt, ebben a világban, az emberek csak futkosnak, törtetnek, kevélykednek, egymás fejére hágnak, de ha látnák a szellemi lényeket, az angyali karokat, akkor igencsak megrendülnének, és nevetségesen aprónak látnák magukat. A kevély ember, ki önmagát mások fölé helyezi, egyszerűen nevetséges a mindenség rendjében...

(Zsolt 37:13) Az Úr nevet rajta, mert látja, hogy eljön majd a napja.

Az ember olyan pici az angyalokhoz képest, méreteiben, képességeiben, lehetőségeiben és hatalmában, hogy ha tényleg tudatosítaná, látná helyzetét, akkor igencsak behúzná a fülét-farkát. Láthattunk egy-egy nagy szentet, akiket a világ ugyan nem becsült nagyra, de az életszentségre törekvők nagyra tartanak, és még azokról is azt mondja az Úr Jézus, hogy bizony nagyon kicsik a mennyeiekhez képest (Lk 7:28, Jel 19:10)...

(Lk 7:28) Mondom nektek: asszonyok szülöttei között nincs nagyobb (próféta) mint (Keresztelő) János. De, aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb mint ő.”

(Jel 19:10)  Lába elé borultam, hogy imádjam, de ő így szólt hozzám: „Vigyázz, ne (tedd)! Csak Istent imádd! Én csak szolgatársad vagyok és testvéreidé, akik tanúságot tesznek Jézusról. A Jézusról tett tanúság a prófétálás lelke.

Tudomásul kell vennünk, hogy mi emberek, a teremtés rendjében, a legkisebbek és a legalacsonyabb rendűek vagyunk, és mi állunk legközelebb az angyaghoz, mert nekünk angyagi testtel rendelkező természetünk van. Porból lettünk és porrá válunk (Ter 3:19)... Mi itt vagynuk e földön, az anyagi világban, és csak kegyelemből vétetünk fel a magasba (Ef 2:8-9), az emeletre, vagyis a mennybe (Préd 5:2)...

(Ter 3:19) Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél,– mert por vagy, és visszatérsz a porba!

(Préd 5:2) Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen...

(Ef 2:8-9) Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék.

3. A kisded Jézus

Az örök Ige testté lett Mária méhében (Jn 1:14), és teljesen kiüresítette önmagát (Fil 2:5-8). Kisdedként jött az emberek közé, a betlehemi barlang istállójában. Ha Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Isten létére felvállata a legkisebbek és a legszegényebbek sorsát, akkor a nagyravágyó embernek semmilyen mentsége sincs...

(Fil 2:5-8) Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

(Mt 11:23) Te meg Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, a mai napig állna.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

A kegyes nagyravágyás és a szent hirarchia

Sajnos, gyakran előfordul, hogy egyes krisztuskövetők karriert látnak Isten szolgálatában. Legyen az pap, szerzetes vagy világi evangelizátor, gyakran átmentik világias gondolkodásukat, törtetésüket és önmegvalósító vágyukat az Úr szőlősébe. Ott elkezdik a többi munkás fölé helyezni magukat: pozíciót, rangot, címet, megtiszteltetést és kitüntetést akarnak szerezni maguknak (Mt 23:10). Az ilyenek semmit sem értettek meg a nemes harcból, a krisztusi küzdelemből. Márpedig, aki nem küzd szabályszerűen, az nem nyeri el koszorúját...

(Mt 18:10) Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.       

(Mt 23:10, Károli) Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

(2Tim 2:5) Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.    

                                            

Mi Istennél nyerjük el az igazi jutalmunkat, ami abban áll, hogy kegyelemből nyerjük el örök helyünket, pozíciónkat a szent hierarchiában, amelyet Isten öröktől fogva rendelt választottainak (Lk 16:12). Ezáltal részesülünk az Úr Jézus trónjából (Jel 3:21)...

(Lk 16:12) És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?

(Jel 3:21) Aki győz, annak megadom, hogy velem üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és Atyámmal ülök az ő trónján.

A mi dolgunk közreműködni a kegyelemmel, és Isten akaratát cselekedni. Akkor majd lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők, és mindenki elnyeri jutalmát érdemei szerint...

(Mt 16:27) Az Emberfia ugyanis el fog jönni angyalaival Atyja dicsőségében és akkor megfizet mindenkinek tetteihez mérten.

(Mt 19:30) Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.

(Jn 14:3) Ha aztán elmentem, helyet készítettem, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

Jusson eszünkbe, hogy amikor gyerekek voltunk, még semmink sem volt, nem voltunk valakik, és minden bajunkkal a szüleinkhez szaladtunk...

Urunk Jézus! Belátjuk kicsinységünket és nyomorúságunkat. Köszönjük, hogy kegyelmed által megirmerhettük valós mivoltunkat, és érdemeid által emeltetünk fel a magasba. Ámen.