Az utolsó helyre

(Lk 14:1;7-11) Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: ,,Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Mert ha nálad előkelőbbet is meghívtak, odajön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: ,,Add át a helyedet!'' És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ,,Barátom! Menj följebb!'' Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.

Mit jelent ma, lelki szempontból, az utolsó helyre ûlni?... Jókai Mór, Egy magyar nábob című regényében, megkérdezi az íródeák a nagyurat, hogy hol foglalhat helyet az asztalnál. Az nagyúr kineveti és azt mondja neki: Bárhová is ülsz fiam, az biztosan az utolsó hely lesz... 

A nemesúr kijelentése két dologra világított rá: az elsõ az, hogy az asztalnál van egy megtisztelõ, rang szerinti, elhelyzekedési rend, amely a házigazdától függ; a második az, hogy az akkori nemesség általában nem tartotta valami nagyra a deáktudományt... Ha nem voltál nemes, akkor semmi voltál. Amíg a hortobágyon térdig érõ sárban törtek a hintótengelyek, addig a nemes urak, semmit se törõdve az országgal, mulatókban tivornyáztak vagy külföldön szórták a pénzt. De az ipari forradalomnak és a polgárosodásnak nem volt ideje a nemesurakra várni... A kérdés az, hogy vajon, lélek szerint, annál az asztalnál, tényleg az iródeák volt az utolsó?...

Ha egy hivatalos helyre megyünk, akkor mindig vannak olyanok, akik az elsõ helyekre gyurakodnak. Ha csak a csíksomlyói búcsúra gondolunk, akkor évente halljuk, hogy a búcsúnak nincs más meghívottja, csak az a személy, aki a prédikál. Mégis, azt látjuk, hogy sokan ott tolongnak az oltár körül, az első helyekért... Vannak ott politikusok, vitézek, lovagok vagy ki tudja milyen címet nem igénylõ emberek. Sokan közülük olyanok, akik az istenadta emberi méltóságukon kívül, nem sokat tudnak felmútatni, de õk mindenképpen ott akarnak lenni, cifra köntösökben, az oltár előtt. Olyan is volt, hogy a rendezõket félretaszigálta egy sornyi, igencsak koszos, huszárruhás csoport, mert hát õk olyan messzirõl jöttek és nekik muszály ott állniuk az oltár mellett. Aztán persze, van olyan is, aki szivesen ülne hátrébb, de nem teheti, mert a hivatala kötelezi...

A politikában is tapasztaljuk, hogy egyesek folyton mondanak le, de valahogyan mégiscsak elnökök, pártvezérek és miniszterek maradnak. Valahogyan mindig szükség van rájuk, mert nélkülük kihal a nemzet, megáll az ország és még véletlenül se csúszhatnak le az elsõ helyről, a fõnöki székbõl. A hivatalos verzió mindig az, hogy nélkülük nem lehet meg a párt és ezért egyetemesen visszaválasztották a vezetésre. De a  valóság az, hogy a kuliszák mögött, minden régi bajtársát, mostani ellenfelét "el-sztalinizálta", hogy egyedül maradhasson a ringben...

Ez az egyházban sincs ez másképpen... A keresztség nem cseréli ki automatikusan a bûnös emberi természetet, hanem csak idõvel megnemesíti, azaz, megnemesithetné, ha az emberek élnének a kegyelemmel és nem vennék azt hiába (2Kor 6:1)...  Az ember magával hozza önzõ, törtetõ lelkületét a keresztény életébe is. Átmenti oda is a nagyravágyását. A kérdés az, hogy van-e elegendõ felfogása, megérti-e idõvel az Úr Jézus tanítását. Az Úr Jézus nem azt mondja, hogy a keresztség által egyből kezes bárányok leszünk, hanem azt, hogy a kegyelem által formálhatóak vagyunk. Õ nem azt állítja, hogy ha megkeresztelkedtünk, akkor nem eshet meg, hogy néha letaposunk másokat, hanem azt, hogy a kegyelem által megérthetjük, mitõl lesz nagy és elsõ az ember. Az ember nem attól lesz nagy és elsõ, ha törtet, ha másokon átgázol és önmagát felmagasztalja, hanem attól, ha Isten kegyelme által, méltó módon, alázatosan él és dolgozik. Az ember érdemessé kell tegye magát, azaz érdemessé kell válnia Isten kegyelme által...

Önmagunk felmagasztalásban van egy alapvetõ tisztességtelen magatartás, éspedig az, hogy elveszem azt a szerepet, azt a pozíciót, azt a helyet, ami nem engemet illet meg. Ebben az értelemben az önmagunk felmagasztalása valójában tolvajlás... Tolvajlás, mert ha az a hely nem engem illet meg, akkor az másvalakié. Ha pedig az illetékes helyét elveszem, akkor meglopom õt és meglopom a közösséget is. Ellopom az õ helyét, az õ pozícióját, az õ érdemeit és az õ munkájának gyümölcsét. Ugyanakkor meglopom a közösséget is, mert megfosztom azt egy érdemes ember munkájától, szolgálatától és annak gyümölcseitõl. Egy pozíció elnyerése nem csak verseny kérdése. Nem mondhatjuk azt, hogy törtethetünk és pályázhatunk bármilyen helyre és pozícióra. A fõ kérdés az, hogy ki az illetékes, ki méltó, ki alkalmas arra a pozícióra, helyre, mert ez nem csak egy személyes űgy, hanem közösségi űgy is. A fõhelyekre, az elsõ helyekre felcsimpászkodott, alkalmatlan emberek rombolják a közösséget, az egyházat és az államot...

A fõhelyre űlõ méltatlan ember büntétése önmagától adódik: a végső, utolsó hely. Ez magától értetõdő dolog. Mivel természetes módon, mindenki csak felfele törekszik, ezért csak egyetlen hely marad mindig üresen, éspedig az utolsó hely. Aki kiesik az elsõ helyrõl, csakis az üres helyre kerülhet. Ennek lehet azonban egy másik jeletése is: ha valaki méltatlanul hág felfele, egyszer majd bukni fog. Amikor pedig bukik, a legutolsó helyre bukik, mert elveszíti mindenki megbecsülését. És valóban, a becsletelnség nem más, mint az utolsó hely. Ezért törekedjünk dolgozni, de kevéssel beérni; alkotni, de névtelenek maradni; szolgálni, de dicséretlenül maradni. Ne fogadjunk el emberi dicsérteket és kitüntetéseket. Szaladjunk el a megtiszteltetések elől. Ne legyünk olyanok, mint az a kanonok úr az Jókai Mór, Aranyember című regényébõl, aki egy érdemrenddel, oly megvetendõ módon volt megvásárolható. Várjuk türelemmel jutalmunkat és helyünket a Hatalmastól, Aki majd igazságosan megfizet mindenkinek érdemei szerint...

Ima: Kérjük Uram Jézus az alázatosság erényét, hogy egykor majd felmagasztaltassunk a Te dicséreted által. Ámen.

A szűk kapun bemenni

(Lk 13:22-3) Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?' Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ,,Uram! Nyisd ki nekünk!'' Ő ezt feleli majd nektek: ,,Nem tudom, honnan valók vagytok.'' Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ,,Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.'' Ő erre azt feleli nektek: ,,Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!'' [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.

1996-ban kezdtem el járni a csíksomlyói búcsúra. Vágy ébredt bennem, hogy péntek este kimenjek és reggelig virrasszak a kegytemplomban. Este kimentem, de éjjel a fáradtság csak hazaűzött. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy kimegyek a hajnali misére. Hajnalban elindultam és kiértem a reggeli 6 órás misére. 

A templom zsúfolásig volt tele. Olyan pára és testszag volt, hogy a lélegzetem is elállt. A mise végén értesítettek a mikrofonban, hogy a gyónás meg a szentáldozás a belsõ udvarban van megszervezve. Mivel én a sekrestye ajtaja mellett álltam, a sekrestyeajtón keresztül viszonylag könnyû lett volna a folyosóra kijutni és onnan a belsõ udvarra, de tömeg csak egy tömbként, centinkként lépegethetett elõre...

Nagyon lassan haladtunk és csak egy negyedóra alatt értünk ki a folyosóra. Ott már látszott, hogy mi a probléma. A szervezõk nem tudtak már odajutni és a belsõ udvarra nyíló boltives francia ablaknak csak az egyik szárnya volt megnyitva. Ezért aztán egyszerre csak egy ember tudott bejutni a belsõ udvarra. Olyan gyúródás lett, mint a Ceuşescu korszakban az élelmiszer üzletekben. Csak épp, hogy itt most az örök életet adó eledelért volt a gyúródás. A szûk ajtón való bejutást - bosszankodva vagy nevetve - mindnyájan a mennyek országába való bejutás szimbólumaként élték meg...

Hol van a szûk kapu?... Mondhatjuk, hogy itt van, vagy ott van?... Nem. Ez is olyan, mint Isten országa (Lk 17:21): nincs egy bizonyos utcában, vagy templomban és GPS-el sem mérhetõ be. A szûk kapu a mennynek országának kapuja. Sok szûk kapu van az életben (Jn 10:7), amíg eljutunk a végsõ kapuig (Mt 25:10). Aki Krisztust követi, ki és bejár a kapun és legelõt talál. Az okos szûz, akinek van tartalék olaja, bejut a végsõ kapun, amikor a Võlegény eljön...

(Mt 7:13-14) A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

A mesében, a királyfinak, egyszer csak kiemelkedik a tóból a tavak tündére, hogy egy ajánlatot tegyen. A királyfinak néhány másodperce van, hogy döntsön és igennel vagy nemmel válaszoljon. Ez a válasz meghatározza további életét, sorsát... A válasz után a tündér eltûnik a vízben és többé nem tér vissza. Ilyen a szûk kapu is...

Az Úr Jézus megjelenik az ember mindennapjaiban és felajánlja önmagát az élethelyzetek által. Az ember feladata felismerni az Úr Jézust, az Õ tanítását, az evangéliumot, abban az élethelyzetben és igent mondani rá. Ha igent mondunk, akkor az a helyzet átölel és hordoz bennünket a kegyelem hullámain. Hordoz bennünket Krisztus keresztje, ha belekapaszkodunk... Ha nemmel válaszoltunk, akkor a helyzet elsülyed az idõk tengerében.. A nem válaszra, a helyzet végleg elmúlik és a kapu bezárul. Az elmúlt helyzetet nem hozhatjuk vissza. Ez hasonló egy óriáslesikláshoz is. Ha a sízõ elkapja a kaput, jó, de ha nem, akkor végleg elszalasztotta azt a kaput...

Amint egyre inkább igent mondunk ezekre a kapukra, annál inkább szorosabb lesz a mi helyzetünk. A világ és annak fejedelme (Jn 14:30) figyel bennünket és nagyon nem tetszik neki amit teszünk. Ekezdõdnek a szorongattatások... Ha elkezdûnk imádkozni, templomba járni, megtérni, megváltozni, adakozni, másokon segíteni, jót cselekedni, stb., akkor azt gondolhatnánk, hogy dicséretet kapunk. Gyerek dolog ilyent gondolni... A valóság az, hogy ha elkezdûnk a szûk kapukon belépni, akkor megtapasztajuk a sátán körmeit és fogait. Furcsa módon, senkinek sem fog tetszeni az, amit teszünk. A házastársunk féltékeny lesz, hogy már nem õ az elsõ a szívünkben, hogy már nem gyûjtünk vagyont, mint korábban, hanem még adakozunk is. Másokon segítünk ahelyett, hogy lebecsülnénk õket, hogy már nem vagyunk annyira menõk, ügyesek, mint korábban. A gyerekeink is furcsán néznek ránk, hogy hová járunk, milyen közösségbe, hogy miért olvassuk a Bibliát és miért imádkozunk annyit. Minek kell annyit templomba járni? Miért kell annyit ájtatoskodni? Jobb esetben majd gyagyásnak írnak le, de rosszabb esetben számíthatunk komoly csatározásokra is. Van akinek házastártsa kidobálja vagy összetépi a vallásos könyveit, szentírását... Cirkuszol és számonkéri minden jócselekedetét. A családpasztorációval foglalkozó lelkipásztorok gyakran azt akarják elhitetni, hogy a keresztény család attól hiteles, hogy harmonikus. Ez nem így van… Ezek megfeledkeznek az Úr Jézus szavairól:

 
(Luk 12:52-53) Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.

Szó szerint, ellensége lesz az embernek a saját családja (Mt 10:36; Mik 7:6). Ez azért van, mert Krisztus világossága be kell hatoljon valaki által a szellemi sötétségben élõ családba. A család többi tagja nem fogadja ezt szivesen, hanem ellenáll. Sokszor, egy családban, Krisztus igazi elfogadása évtizedekig is eltarthat. Ez egy nagyon kemény és mindenapos harc... Az a család, amelyben nagy békesség van, gyakran a hitetlenség és a bûnös, világias élet hamis békéjében él...

De a szûk út, a szûk kapu, nemcsak a családban hoz megpróbáltatásokat. Kirekeszthetnek a munkaközösségbõl, elfordulhatnak a barátok, sõt bizonyos esetekben még a keresztény közösségben is magára maradhat az ember (Luk 6:22; Jn 16:2). Ez a legkeményebb kereszt... Mindenképpen, a szûk út, a szûk kapu, ijesztõ lehet és félelmet kelthet. Csakis a hit által vagyunk képesek nekiindulni. Vajon, hogy fogunk ezen túljutni? Bízzunk... Az Úr megsegít... Ez olyan, mint amikor egy szpeológus nekindul egy szûk barlangnak, de nem tudja biztosan, hogy átfér-e majd rajta. Ha elindult, akkor csakis elõre mehet...

Nagyon sok jónak tûnõ ember jár a széles és tágas úton. Ezek jól megvannak az élettel, mindig érvényesülnek, mindig sikeresek és az emberek dicsérik õket. Ezek azok az aranyemberek (v.ö.Jókai Mór, Az aranyember), akiket mindenki szeret. De ha nem szöknek meg az aranyember életükbõl a hit szigetére, akkor jaj nekik... Semmibe veszik Isten szavát, az evangélium számukra üres szöveg és a hegyi beszéd gúny tárgya... Mindenféle ügyeskedésesel érvényesülnek, mert a maguk módján eszesek (Luk 16:8). A törvény korlátait szélesre tárják önmaguk számára és mindig a legkönnyebb megoldást választják. Életük útját gyakran lelki hullák és összetört szívek jelzik. A végén pedig, amikor meghalnak, nagy temetést rendeznek nekik, ahol a pap, a politikus vagy a munkatárs hosszan méltatja életmûvüket. De vajon bejutott-e a lelkük a szûk kapun?...

Igyekezzünk hát minden nap a szûk úton járni és a szûk kapun bejutni, amíg még van rá idõnk...

Ima: Kérjük Uram Jézus minden nap a Szentlelket, Aki képes megadni nekünk a bátorságot a szûk kapu választására. Ámen.

Útközben

(Lk 12:54-59) Ezután a tömeghez is szólt: ,,Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: ,,Jön az eső'', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: ,,Forróság lesz'', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.'

Az emberi élet valóban hasonlít egy úthoz. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Mivel az Úr Jézus valóságos Isten, ezért az Õ lénye azonosul a tulajdonságával. Õ nem csak egy utat mutatott nekünk, hanem Õ maga az út. Õ nem csak igazat mondott, hanem Õ maga az igazság. Õ nem csak élt közöttünk, hanem Õ maga az élet. Õ nem csak szeret minket, hanem Õ maga a szeretet. Ő az út, melyen az igazságban, tartunk az örök élet felé, ahol a szeretet...

Az emberi élet szó szerint is egy út... Képzeljük el milyen lenne az, hogyha láthatnánk az összes lábnyomunkat, attól a perctõl, ahogy döcögve elindultunk, egésszen a mai napig, addig a székig, amelyen pont most űlünk... Legyen minden lábnyomunk pl. piros színű. Így rátalálnánk lábunk nyomára az irodában, a folyosókon, az utcákon, a templomban, a kocsmában, vagy olyan helyeken is, amelyekrõl rég meg szerettünk volna feledkezni, mert azokon a helyeken olyan dolgokat mûveltünk, amelyekre nem vagyunk túl büszkék. Ezeket a lábnyomokat általában cipõnkkel (sarunkkal) hagytuk ott. A talpunk nem érte a földet, hanem a cipõnk talpán járt-kelt... Ezért a cipõnk, a mi életünket, munkánkat jelképezi és ez az életút gyakran igencsak gyarló és bûnös. Ezért kellett lehúznia saruját Mózesnek is az égõ csipkebokornál (Kiv 3:5)... Nem léphetett saruival a szent helyre. Nem vihette be a bűnös életét Isten szentségébe, hanem csakis a lecsupaszított emberi lényét. Ezért van az, hogy nem vagyunk méltók megoldani az Úr Jézus saruszíját (Mk 1:7), mert Õ mindenben olyan lett mint mi, kivéve a bűnt (Zsid 4:15)...

Milyen a mi életútunk? Mondjuk, hogy a kék az eget, a lelkit és a szentet jelzi, és a piros a vért, a testet, meg a bûnös életet. Milyen a mi lábunk nyoma? Kék, vörös vagy lila?... Vigyáztunk-e lábunk nyomaira, hogy helyesek legyenek?...

Az életben sokan, nem a saját útjukat járják, hanem követnek valakit... Pl. mentorokat, lelki vezetõket, különböző mestereket, gurukat, stb. Ez sajnálatos dolog, mert az Úr Jézus világosan megmondta, hogy csakis Õt kövessük, hiszen csakis Õ az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Õ a Mester akit követnünk kell. Rajta kivül nincs más mester és nincs más szabadító. A legnagyobb szent is, még a legszentebb pápa is csak testvér az Úrban és az Úr tanítványa (Mt 23:8)... Ez nem jelenti azt, hogy nem szorulunk az Egyház anyai vezetésére, hanem azt, hogy van amikor nem hallgathatunk a testre és vérre, amint Szent Pál sem tette (Gal 1:16)... Nem az a férfi aki keménykedik és macsó, hanem az, aki szilárdan megáll az élet viharaiban. Ezért aztán sok női szentrõl el lehet mondani, hogy: Micsoda férfi ez a nő…

Életútunk sokszor göröngyös és tele van ütközésekkel. Ennek egyik legnagyobb problémája a megbántódás és a harag. Mivel gyarlók vagyunk, ezért gyarkan vétünk embertársaink ellen, vagy mások vétenek ellenünk. Így aztán, az egyik legnagyobb ajándék az, ha nem sértõdünk meg, ha nem haragszunk, ha nem ítélkezünk, hanem minden gyarlóságot irgalommal és azonnal megbocsájtunk.

Gyakran egy véleménykülönbség miatt is egy életre szóló harag születik. Sajnos… Gyakran az is baj, hogy az előljárók nem döntik el a vitás kérdéseket és nem közvetítenek alárendeltjeik között. Ekkor megszakad a párbeszéd és a párbeszéddel együtt a szeretet is. Ezután nem marad más, mint a harag és annak konzerválása... Nem haragszom rád, csak jól elraktam panaszaimat a mélyhűtõbe. Aztán majd, amikor eljön az ideje, kiolvasztom onnan azokat. Ha hamarabb nem, hát majd akkor, amikor különítéletre megyünk az Úr Jézus trónja elé. Mert a legnagyobb elõljáró, Aki előtt mindenkinek meg kell jelennie, az a nagy Király és ítélõbíró, az Úr Jézus Krisztus (2Kor 5:10)...

Ha bölcsek vagyunk, akkor minden vitás kérdésünket megoldjuk ebben az életben és mindenkivel megbékélünk. Ismerek olyan embert, aki egy komoly vita után azzal vált el embertársától, hogy: Majd odaát elválik!… Micsoda vakmerõség! A buta ember, vitás kérdését, vakmerõen az isteni itélőszék elé meri vinni… Honnan veszi, hogy abban a perben nyerni fog és hogy az ő javára fog ítélni az Úr? Hátha veszíteni fog? Akkor mi lesz?... Hát az lesz, hogy akkor majd meg fog fizetni az utolsó fillérig. És az nem más, mint a tisztítótûz...

Mivel Isten szentségébe nem lehet bevinni semmiféle bûnt, sem vitát, sem haragot, ezért Isten, az Õ irgalmasságában és szeretetében, a tisztítótüzet adta nekünk. Ott már a célba vagyunk, csak még az ideigtartó szenvedés és tisztulás van hátra. Az emberek sokassága nem veszi komolyan a tisztítótüzet és a tisztulást. Nem engesztelődnek ki, nem gyónnak és nem részesülnek búcsúban sem... Az emberek nagy sokassága a tisztítótûz felé tart. Képzeljük el a mai embereket, hosszú-hosszú sorokban, mint amikor az szovjetek az emberek tízezreit terelték nyolcas-tízes oszlopokban Szibéria felé, a fogságba. Sokan hét év múlva tértek onnan vissza, lefogyva, legyengülve és betegen. Ehhez hasonlatos a tisztítótûz is... Vagy ott van a parajdi sóbánya legalsó fejtése. Olyan sötétség van ott, hogy még a vak is többet lát, mint egy lámpás nélkül maradt bányász. Ha a bennünk lévõ világosság sötétség, akkor mekkora a sötétség (Mt 6:23)? Mekkora sötétség lehet Isten boldogító világosságának a hiánya?...

Mit tegyünk? Ha valakinek vétettünk, kérjünk bocsánatot és ha valaki duzmál ránk, kérdezzük meg, hogy mivel bántottuk meg. Béküljünk ki, amennyire csak rajtunk múlik. Legyünk jóakarattal ellenfeleinkkel szemben és sose keményítsünk be. Mindig tartsuk fenn magunknak azt a lehetõséget, hogy hátha mi tévedtünk és legyen mindenkihez egy jó szavunk. Egyszer hallottam egy kollegámtól egy jó román mondást: Sã lasi întotdeauna loc de bunã ziua... ami kb. annyit jelent, hogy: Mindig adj esélyt a holnapi köszönésnek… Vagyis sose vesszél össze valakivel úgy, hogy másnap ne tudj köszönni neki. Végül pedig, a békesség Ura őrizzen meg minket mindenféle haragtól...

Ima: Uram Jézus, őrizd meg utunkat, hogy tisztán és feddhetetlenül járuljunk szent színed elé. Ámen.

Esztelen!

(Lk 12:13-21) Valaki megszólította a tömegből: ,,Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!' Ő azt felelte neki: ,,Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?' Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.' Példabeszédet is mondott nekik: ,,Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: ,,Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.'' Majd azt mondta: ,,Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!'' Isten azonban így szólt hozzá: ,,Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?'' Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.'

Mennyire rosszul esik, ha azt mondják nekünk, hogy: Bolond!... vagyis: Esztelen!... Ez magyarán azt is jelenti, hogy: Te ostoba, te hülye!… 

Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette (Ter 1:26). Ennek a hasonlatosságnak az egyik legfontosabb jellemzõje, hogy az ember értelmes, okos lény. Az okosság egyike a sarkalatos erényeknek. Ha azt mondjuk embertársunknak, hogy esztelen, ezzel a benne rejlõ Istenhez való hasonlóságot sértjük... Ez nemcsak az embert, mint teremtményt sérti, hanem magát a Teremtõt is. Ezért az Úr Jézus szigorúan szól az ellen, hogy valaki, akár felindulásból is, ostobának vagy bolondnak nevezze embertársát. Az ilyennek azt mondja, hogy méltó a pokol tüzére...

(Mt 5:22) Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.

Tehát, itt nem csak arról van szó, hogy ne haragudjunk embertársunkra, hanem arról is, hogy minden embertársunkban tisztelnünk kell Isten képmását. Tudatosítanunk kell, hogy az embernek erősen nagy az értéke. Értékesebb egy hegynyi aranynál, mert az arany csak élettelen fém, de az ember élõ, gondolkodni tudó és alkotásra képes lény. Még ha meg is sérült az emberben az értelem a bûn miatt, vagy valami betegség miatt, tisztelnünk kell azt, amint tisztelünk egy rombadõlt templomot (1Kor 6:19). Tisztelnünk kell azért, ami volt és Akiért, kinek házaként egykor felépült...

Az eszesség kétféle: van az Isten akarata szerinti, lelki eszesség és van az evilági, sátáni, ravasz eszesség (sátáni bölcsesség, Jak 3:15). A világ fiai a maguk nemében eszesebbek a világosság fiainál (Lk 16:8). E világ fiainak eszessége ravaszság, amely által, minden cselvetést és furfangot bevetve, felülkerekednek embertársaikon, kirabolják a szegényeket és vagyont halmozva, basáskodnak mások fölött. Azt tartják, hogy õk jogosan gazdagok, mert õk okosabbak és mert õk többet dolgoznak. Azt tartják, az a helyes rend, hogy egyesek gazdagok legyenek, mások meg szegények. Sõt, van olyan is, aki azt állítja, hogy a kapitalista rendszer gazdagjai az életszentség egyik formáját élik meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kommunizmus jó, hanem azt, hogy a vagyon halmozása és az életszentség kizárják egymást...

Az Úr Jézus, az életszentségre vágyó gazdag ifjútól azt kérte, hogy ossza szét vagyonát és kövesse Õt (Mt 10:21). A gazdagokról pedig azt mondta, hogy nehezebben jutnak be a mennyek országába, mint ahogy a teve átjut a tû fokán (Mt 10:25). Az Úr Jézus, tanításának igéiben arra hív minket, hogy ne gyûjtsünk vagyont itt a földön (Mt 6:19), adjunk a rászorulónak (Mt 4:42) és hogy nem szolgálhatunk ugyanakkor a vagyonnak is (a mammonnak), meg Istennek is (Mt 6:24). A gyakorlat bizonyítja, hogy ha komolyan törekszünk az Úr Jézust követni, akkor kizárt dolog hogy meggazdagodjunk, mert mindig az Urat szolgáljuk, mindig van akin segíteni (Mt 26:11), és forditva, aki gazdagodni akar, az törvényszerûen elzárkozik Istentől és embertársától. Tehát az Úr Jézus nem kerül ellentétbe önmagával: a példabeszédben elhangzott esztelenség, lelki esztelenség. A lelki esztelenség, pedig a lelki gazdagságra való törekvés hiánya...

Az ember teste-lelke, élete és ideje egységes. Az ember nem tudja megosztani magát a dolgok között. Vagy a lekieket választja, vagy a testieket, vagyis az anyagiakat. Sokan azt gondolják, hogy biza meg kell valahogyan élni és a lelkiek mellett szükséges az anyagi vállakozás is. Elvégre a társadalmat is kell építeni... De a valóság az, hogy ha az ember egyszer beleáll egy vágásba, belép a mókuskerékbe, akkor onnan már nehezen tud kilépni. Ezért aztán az ember döntései nagyon fontosak az életben: vagy az emberekre hallgatunk, vagy az Úr Jézusra. Talán biztatni fognak, hogy legyünk sikeres vállalkozók, teremtsünk javakat, jólétet, munkahelyeket, stb., de ne feledjük, hogy az Úr Jézus egyébre hív minket. Arra hív, hogy hagyjuk ezt a világot a maga útján és csakis Õt kövessük, mert Õ az út, az igazság és az élet (Jn 14:6).

Ima: Add Uram, hogy Benned bízzunk és elhiggyük, hogy úgy is élhetünk, mint az ég madarai és a mezõ virágai. Ámen.

Elvettétek a tudás kulcsát

(Lk 11,47-54) Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.' Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.

A kulcs a tulajdon és a hatalom jelképe. Akinél a kulcs, az a házigazda és az az úr. Akinél a kulcs, az rendelkezik a zár alatt lévõ értékekkel. Nem rossz és nem méltatlan dolog az értékeket elzárni. Ahol sok kéz jár, ott jó ha az értékek zár alatt vannak (Sir 42:6). Van olyan, hogy a gazda, az úr, kiadja kezébõl a kulcsot és rábízza egy bizalmasára, egy kincstárnokra. Ezért a kincstárnok hatalmas ember, második az urakodó után ( Ter 39:6; Ter 41:44; ApCsel 8:27).

A legnagyobb érték a mennyek országa, annak titkai és a legnagyobb hatalommal maga Isten rendelkezik. A mennyei Atya is átadta Valakinek országának kulcsait...

(Iz 22:22) Az õ vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja.

Ez az hatalmas nem más, mint az élő Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus. De az Úr Jézus nem tarotta meg csak magának ezt a hatalmat, hanem továbbadta a kulcsok hatalmát. A búzaszem elhalása és szaporodása (Jn 12:24) abból is állt, hogy a kulcsok hatalmát tovább kellett adni... Ezért az Úr Jézus továbbadta a kulcsok hatalmát az Egyháznak, az Õ misztikus Testének. Elsősorban Simonnak adta át, akit Péternek nevezett (Mt 16:19). Aztán átadta a többi apostolnak is az oldó-kötõ hatalommal (Mt 18:18). Majd az apostolok által átadta nekünk is, minden megkeresztelt és bérmált krisztuskövetőnek, a királyi papság és prófétaság által (1Pét 2:9). Mi mindnyájan, valamilyen szinten, az Úr sáfárai vagyunk és kincseinek intézõi (Lk 12:42)...

De mire jó a mennyek országának kulcsa? Hogy megnyissa a mennyek országának titkait, kifejtse a krisztusi tanítást, hogy feloldozza a bûnöket, hogy kijelentsen igazságokat, hogy kirekesszen vagy befogadjon bûnösöket Isten népe körében... Ezek közül, talán, a kulcsnak, a tudásra vonatkozó jelentése az egyik legdíszesebb... Sokan törekednek a tudásra, az ismeretre. Van aki csak amúgy ontja magából a teológiai ismereteket, nem törõdve azzal, hogy az egyszerû népnek nem erre van szüksége, hanem éhezi az örömhírt, a gyógyulást és a vigasztalást. Könyvei pedig ott sorakoznak haszontalanul a polcokon... Van aki szüntelenül tömi magát a tudománnyal, majd aztán ágálva szónokol, sziporkáztatva magas röptü teológiai eszmefuttatásokat, történelmi ismereteket vagy irodalmi műveket. Ahelyett, hogy a kereszt bolondságát hirdetné, világi emberek mûveivel páváskodik (1Kor 1:17-18). Az ilyen szolga csak önmagát hízlalja...

A tudás elsajátítása szükséges, a teológia szükséges, de ezeknek elsajátítása kötelez. Minél többet tud valaki, annál felelõsebb tudásának megéléséért és továbbadásáért (2Pét 1:6-8). Úgy vegyük számba a nekünk juttatott kulcsokat és azok használatát, hogy azok fognak bennünket érdemessé tenni a Kapu előtt (Jn 10:9), amelyet ha az Úr kinyít, senki be nem zárja és amelyet ha Õ bezár, senki ki nem nyítja (Jel 3:7)...

Ima: Uram Jézus, szüntelenül könyörgünk kegyelmedért, hogy mindig hûséges sáfárok marafhasdunk. Ámen.

Ő bement hozzá

(Lk 11:37-41) Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: ,,Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.

Több helyen is olvassuk az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus elment a egy-egy farizeushoz ebédelni. Pedig az Úr Jézus mindig a farizeusokkal és az írástudokkal állt szembe. Ahány elmarasztaló példabeszédet mondott, azt majdnem mind nekik mondta. Csak egyetlen egy alkalommal, több mint húsz "jaj"-t sorolt fel ellenük (Mt 25-26). Haragudtak is ezért rá nagyon... Dühöngtek, halálát kívánták és azon tanakodtak, hogy miként ölhetnék meg. Végül aztán, a megváltás beteljesedése is a farizeusok meg az írástudók gyülölete által valósult meg. Annyira gyûlölték az Úr Jézust, hogy pénzzel, fondorlattal, árulással, maniplációval és zsarolással elérték, hogy Judás elárulja az Úr Jézust, hogy a csõcselék halált ordíson rá, hogy Barabás szabadulását követelje, meg hogy Pilátus halálra ítélje. Az Úr Jézus elõre tudta mindezt és mégis elment a farizeusokhoz... Miközben velük evett, finoman tanította őket, vagy szemrehányást tett nekik egy-egy képmutató viselkedésért vagy téves felfogásáért. Ha valaki meghívta házába, akkor az Úr Jézus mindig elfogadta a meghívást, lehetett az farizeus, írástudó vagy vámos.

Az evangéliumi példázatokból már tudjuk, hogy lelkünk, szívünk egy házhoz hasonlatos. Mint minden háznak, ennek is van ajtaja. De ennek az ajtónak csak belülrõl van kilincse. Ez a szabad akaratunkat szimbolizálja. Azt jelenti, hogy a szívükbe, szívünk szeretetébe, csak azt fogadunk be, akit akarunk. Ezért van az, hogy a szeretetet nem lehet kierõszakolni, nem lehet megvásárolni. Szabad akaratunkat Isten is tiszteletben tartja. Az Úr Jézus ma is bemegy ahhoz, aki szivesen látja Őt és behívja (Jel 3:20). Ott áll szívünk ajtaja elõtt és kopogtat. Aki beengedi, azzal  Ő együtt eszik...

(Jel 3:20) Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.

Te beengedted már az Úr Jézust a szívedbe? Emlékszel olyanra, hogy meghívtad volna Õt akár egy fohásszal is, imára kulcsolt kézzel, vagy térdre esve, széttárt karokkal?... Ha nem, akkor hát miért nem? Milyen fenntartásod van? Bizalmatlan vagy iránta? Nagyok az Õ követelményei? Még mindig édesnek érzed a bûnt? Érdekesebb, csábítóbb a világ, mint Jézus? Úgy gondolod, hogy még ráérsz?...

Bármi legyen is az oka, ha még nem engedted be Jézust a szívedbe, életedbe, akkor keresd Õt hamar és hívd meg Őt magadhoz. Ma még van idõd, ma még van lehetõséged... Holnap, ki tudja... De ne a félelem legyen az oka. Az is valami... Gondoljunk az elkárhozottakra és rettenjünk meg... De nem ez a tökéletes. Gondoljunk inkább arra a csodálatos élményre, hogy magát Istent láthatjuk vendégül. Nehogy azt gondoljuk, hogy mi vendégeljük meg Õt, hiszen Õ vendégel meg minket, mert Õ a vendég is, az asztal is, meg az eledel is. S milyen édes ez az eledel. Aki egyszer megkóstólja, az mindig vágyódik utána. Aki vele eszik, soha többé nem éhezik (Jn 6:35) és aki Õt eszi annak örök élete van (Jn 6:57)...

Ima: Add Uram, hogy szívem minden kamrájának ajtaját megnyissam elõtted. Ámen.

Aki nincs velem, ellenem van

(Lk 11:15-26) De közülük néhányan így szóltak: ,,Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.' Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: ,,Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: ,,Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem''. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.'

Ez a kijelentés kettéosztja a teremtett világot... Van a világosság és van a sötétség (Ter 1:4). Van jó oldal és van rossz oldal. Vannak angyalok és vannak ördögök. Van Krisztus oldala és van a Sátán oldala. A két oldal között háború van (Jel 12:7). Nincs szürke zóna, nincs olyan, hogy sem itt, sem ott nem vagyunk... Ha akarjuk, ha nem, valamelyik oldalra oda kell állni, vagy valamelyik oldalra odakerülünk. Ha nem vagyunk az Úr Jézus oldalán, akkor elkerülhetetlenül szembekerülünk vele...

Hajlamosak vagyunk Istent a világos oldallal azonosítani és a szellemi világot duálisnak tekínteni, amelyben Isten és a Sátán szembenállnak egymással. A valóság az, hogy Isten e fölött a dualitás szellemi valóság fölött trónol. Õ teremtette a világosságot és Õ választotta el a világosságot a sötétségtõl (Ter 1:4). A Sátán, habár ellenkezik Istennel, nem ellenfele Istennek, hiszen csak Isten teremtménye. A Sátánnak valójában lehetetlen Isten ellen harcolni vagy Istent legyõzni. A harc már elõre el van dõlve vagy el se kell dõlnie... Mivel az ördögnek nem volt soha semmi esélye a gyõzelemre, az Istennel való ellenkezése az emberi ész szerint érthetetlen. Nincs logikája. Ez egy perverz magatartás... Ha az ördögnek sincs semmi esélye, akkor miért nem alázta meg magát Isten előtt, vagy alázkodik meg és borul le most Isten elõtt?...

Mi az ősbűn állapotába, ebbe a háborúba születtünk bele és ezért aztán nehéz nekünk és jaj a föld lakóinak (Jel 12:12). Napról-napra tapasztaljuk, hogy az ördög rombol a világban, az egyházban, az emberek között és az emberek lelkében. Képes elhitetni az embereket, képes elhitetni, hogy õ a hatalmasabb és gyõzni fog... Pedig pofonegyszerű, hogy nem igaz. Ez a hazugság csak arra való, hogy minél több teremtményt rántson magával a mélybe, a pusztulásba...

A fenti igerész nemcsak a lelkek helyzetét mutatja be, hanem azok jogi állapotát is. A keresztségben ördögûzés is történik... Nem csak beleoltatunk Krisztus által a Szentháromság istenes életébe, hanem jogilag le is foglaltak minket Jézus Krisztus számára. Ezért aztán az ördög nem nyúlhat hozzánk megkeresztelt emberekhez, hacsak késõbb az ember nem adja át magát önszántából az ördögnek, nem mondja vissza Jézus Krisztus fennhatóságát, jogát, a saját lelke fölött. Ha az ember, valamilyen módon eladja lelkét az ördögnek, akkor az birtokába veszi, fokozatosan a démoni befolyástól, egésszen a megszállottságig. Ez a legnagyobb nyomorúság, amelybe egy ember kerülhet, amelyet az elsõ parancsolat megszegésével von magára. Még súlyosabb következmény az, hogy ez a bûn kihat nemcsak az elkövetõre, hanem annak leszármazottjaira is, harmad és negyediziglen (Kiv 20:5;Szám 14:18)...

A szabadulás mindig lehetséges, ha a bajban lévõ ember irgalomért esedezik, szabadulásért folyamodik és visszakéri az Úr Jézus Krisztus fennhatóságát saját lelke és élete fölött. De ha a szabadulás megtörténik is, a korábbi rossz helyzet összes következménye nem szûnik meg, hanem azoktól tovább szenvednek bizonyos formában... A megszabadult embernek nagyon kell vigyáznia, hogy lelke megtisztított szobájában mindig legyen ott mindig a szentháromságos egy Isten, a Lélek által. Õ az az erõss, aki megkötözte és kidobta az ördögöt onnan (Mk 3:27). De ha a bûnös, világias élet miatt, az Úr Jézus kivonul abból a lélekbõl, akkor az automatikusan a sötétség birtokába kerül vissza... Ez hasonlít valamiféleképpen a közlekedõ edények elméletéhez. A lélek soha sem mentes a szellemi befolyásoktól. Ha nincs benne a Szentlélek, akkor jönnek a démonok. És sokan jönnek... Hétszer többen, mint korábban voltak (Mt 12:45). Ezért aztán a megtérés, nagyjából, csakis egy egyszeri és emelkedõ lelki folyamat lehet. Nem nagyon szabad visszabukni, mert nem biztos, hogy újból vissza tudunk emelkedni. Ha valaki, megtérése után, megtagadja, lábbal tiporja az Úr Jézus megváltó Szent Vérét, akkor annak nincs több megtérés (Zsid 10:26-29). Vigyázzunk, nehogy egy életnyi lelki küzdelem után, lelkünk állapota még rosszabb legyen, mint amilyen elõször volt. Virrasszunk és imádkozzunk, hogy kisértésbe ne essünk (Mt 26:41)...

 

 



 

Ima: Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a Sátán gonosz kisértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérünk, parancsoljon neki az Isten, te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz lelket, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.

Amikor imádkoztok

(Lk 11:1-4) Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: ,,Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.' Erre azt válaszolta nekik: ,,Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.'

Kérdés az, hogy imádkozunk-e?... Mert ha nem, akkor nehéz beszélni arról, hogy: Amikor imádkoztok... Sokan vannak, akik látszólag nagyon jó emberek, de valójában az egyik legynagyobb bûnben élnek: az önmegelégedés, az önteltség és a gõg bûnében. Ezek az emberek azt állítják, hogy õk becsületesek, jók és õk nem vétettek senkinek, ezért nem szorúlnak bûnbocsánatra, kegyelemre, nincs szükségük Istenre és jól megvannak a saját életükkel... 

Ez valójában az ember bûnösös természetének és a bûnnek tagadása. Annak tagadása, hogy az ember megváltásra szorúl és nem elég önmagának... Az ilyeneknek hiába halt meg az Úr Jézus a kereszten, mert nem fogadják el az Ő keresztáldozatának gyümölcsét. Ez sajnos egy nagyon komoly probléma, és ha nem térnek meg, nem tartanak bûnbánatot, akkor bûneikben fognak meghalni (Jn 8:24).

A másik véglet, az imamalom típusú ember. Az ilyen betáblázza napjait imával. Reggel-este misére jár, naponta elmond egy teljes rózsafûzér koroszút és vagy két-három litániát. Minden lelkiségi találkozón jelen van és állandóan töltekezik. De amikor belépsz a személyes életébe, olyan lelki és viselkedési eltorzulásokkal találod magad szembe, hogy jól meg kell állj a hitedben, hogy ne kérdezd, mire is jó a vallásosság... Az ilyenek imaélete és vallásossága olyan, mint amikor addig tömik beléd a habostortát meg a mézet, amíg el nem betegedsz tõle... Az ilyeneknél, gyakran, a családi kapcsolatokban és az állapotbeli kötelességek elvézésében is súlyos hiányosságok vannak. Az is elõfordul, hogy a beteges vallásosság komoly pszihés problémákat okoz.

A helyes imaéletért, meg kell értenünk, hogy mi az ima és miért/hogyan kell imádkoznunk. Az ima az az eszköz, amely által kapcsolatba lépünk Istennel. Olyan mind egy adó-vevõ készülék. A háború ideje alatt a földalatti partizánok adó-vevõ rádiókkal tartották a kapcsolatot a központtal. A kapcsolatok rövidek voltak, hogy az ellenség ne tudja bemérni az adó-vevõ készülék helyét. Az Úr Jézus is arra, tanít, hogy az imánk legyen bensõséges, rejtett és rövid (Mt 6:7). Nem azért kell imádkozunk, hogy felsoroljuk Istennek minden szükségletünket... Õ jobban tudja mint mi, hogy mire van szükségünk. Õ már akkor tudja, hogy mi kell nekünk, amikor mi még nem is sejtjük. Volt olyan, hogy alig kezdtem bele a Miatyánkba és már a második sornál szólt az Úr. Még meg se szólíthattam Õt, de már válaszolt... Még nem is kértem, de Õ már megadta...

Az imaélet attól is függ, hogy kinek milyen hivatása és életállapota van. Van akinek hivatása, hogy szüntelenül, dicsőítse Istent, imádkozzon az emberekért és van aki csak erõért imádkozik, hogy tettekkel segíthessen embertársain. A helyes imaélethez tudatosítani kell, hogy ki vagyok, milyen az én életállapotom, mi a hivatásom, mit kell tegyek és melyek az én prioritásaim, kötelességeim...

Az idõk gonoszak (Ef 5:16). Ezért ki kell használni az idõt úgy az imára, mint a cselekvésre. Ima nélkül nekirohanni a mindennapoknak, startból vereség, viszont imába mélyedve bezárkózni, amikor odakint cselekedni kell, mulasztás... Az ima olyan kapcsolat az Úrral, mint a mobiltelefoné a térerővel, vagy a villamos eszközé a konektorral... Ha fontos dologban sokat kell telefonálni, arra is kell vigyázni, hogy a telefon nehogy lemerüljön.

Isten a szeretet. Õ végtelenül jó és irgalmas. Ha nem imádkoztunk egy ideig, forduljunk minél hamarabb vissza Õhozzá. Nem fog szemrahányást tenni, mint az öreg szülõ a gyermekének, ha az nem hívta fel telefonon néhány hétig. Az Úr soha sincs távol. Õ minden küzdelmünkben velünk van, bennünk van és fogja a kezünket. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy feléje fordítsuk gondolatainkat és szívünket. Ezért munka közben is, útközben is, mondjunk gyakran röpimákat: Jézus, Mária, József! Uram irgalmazz nekem!  Jézusom, bízom benned!...Amikor imádkozunk, bízzunk teljes szívvel az Úrban.

Bármilyen bûnben is buktunk el, gyorsan forduljunk az Úrhoz és kérjünk bocsánatot. És legfõképpen vigyázzunk, hogy az imánk soha ne legyen egyfajta üzlet-ima, uzsorás-ima. Ne azért imádkozzunk, hogy valamit megkapjunk az Úrtól cserébe. Ne képzeljük a jó Istent valamiféle kávé vagy bankautomatának, ahová be kell dobni az imát és azért viszonzásúl majd minden kivánságunk teljesül...

Amikor imádkozunk, akár szárnyalunk a kegyelemtõl, akár lelki szárazságot érzünk, szítsuk fel a szívünkben szeretetünket az Úr iránt. Gondoljunk arra, hogy milyen édes az Úr és mennyi jót tett velünk. Ne feledjük el soha, hogy a felhõk felett mindig süt a nap. Az Úr karonfog minket és a felhõk fölé vezet, hogy ott, mint két barát (Jn 15:15), együtt sétálva, megosztja velünk az Õ gondolatait és titkait...

Ima: Köszönjük Uram, hogy barátaiddá fogadtál minket. Ámen.