Emlékezzél meg

(Jób 7:1-4.6-7) Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai: kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos. Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak. Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal. Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek. Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.

Jób élete példaként áll mindannyiunk számára. Tömören, amint az írásban is áll:

 
(Sir 2:1) Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra.

Jób, Isten szolgája volt és Isten megáldotta õt. Nemcsakhogy tiszta, igaz életet élt, hanem még gyerekeiért is naponta áldozatot mutatott be Istennek. Az Úr példaként hozta fel Jób igaz életét a Sátánnnak (Jób 2). Ekkor a Sátán kikérte Jóbot az Úrtól, hogy megpróbálhassa. Az Úr megengedte a Sátánnak, hogy mindent elvehessen Jóbtól, kivéve az életét. Napokon belül, Jób elveszítette egész családját, vagyonát, egészségét és tisztességét... Emberségébõl kiforgatva, fekélyesen ûl a porban és vitázik barátaival. Õ bíztos abban, hogy nem tett semmit, amivel kiérdemelte volna sorsát, míg barátai, ahelyett, hogy vigasztalák volna õt, szemére vetik vakmerõ szavait...

Jób élete tanulság számunkra

1. Ha Jóbnak és a többi szentnek szenvednie kellett az Úrért, akkor nekünk is szenvednünk kell. Az Úr Jézusban azonosulhatunk Jób szenvedéseivel. Jób elõképe volt a szenvedõ Jézusnak, mi pedig kiegészíthetjük testünkben Jézus szenvedéseit (Kol 1:24). De mi valahogyan azt reméljük, hogy, ha jó keresztények vagyunk, akkor jól fog menni sorunk. Életünk minden bajtól és akadálytól mentes fog lenni. De ez nem így van. A Sátán kikérte Jóbot, hogy megrostálja (Job 2:5-6), kikérte az apostolokat is, hogy megrostálja õket (Lk 22:31) és minket is ki fog kérni, hogy megrostáljon. Ezért, ha felismerjük életünkben Jób keserves panaszait, akkor bízzunk, mert jó úton járunk: a megpróbáltatás útján. Boldog az az ember aki kiállja a megpróbáltatásokat és kitart az Úrban...

(Jak 1:12) Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.

2. Szembesít a Sátán hatalmával. A Sátán szellemi hatalmasság és fejedelemség, még akkor is ha bukott hatalmasság és fejedelemség (Ef 6:12). A szellemi hatalmasságok és fejedelemségek, magas rangú angyalok, akiknek rendeltetésük, hogy Istent szolgálják, az Õ világot fenntartó, éltetõ és megvilágosító munkájában (Kol 1:16). A Sátán angyalai ezt megtagadták és Istennel szembefordultak. De ettõl még nem szüntek meg azok lenni, amik voltak. Attól, hogy ki lettek vetve a mennybõl, le a földre (Jel 12:9), a levegõégbe, még nem szûnt meg hatalmuk. Ezért jaj a földnek és lakóinak, mert a Sátánnak már csak itt van tere kitombolni végsõ dühét. Nekünk, embereknek, csak annyi védettségünk van, amennyire az Úr Jézus hatalma alá futunk. A keresztségben, a szentségek által, az Úr Jézus védõkupolája alá futunk, mint a csirkék a kotló alá, ha vércse kering a baromfiudvar fölött...

(Mt 23:37) Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.

3. Ha Jób remélt a feltámadásban és abban, hogy egyszer elnyeri jutalmát, akkor nekünk, keresztényeknek, akik hiszünk Krisztus feltámadásában, méginkább remélnünk kell (1Kor 15:13-16). Ha Jób megérte sorsa megfordulását, akkor nekünk is szemünk elõtt kell legyen eljövendõ boldogságunk. Ma még lehet, hogy könny, nyomorúság és kín az életünk, de mindez egyszer elmúlik és vár ránk a béke meg a nyugalom helye... 

( Zsid 4:9-11) Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.

Valami valóságosat

Manapság a Sátán azzal téveszti meg az embereket, hogy õ nem létezik. Sõt, szerintük a személyes Isten sem létezik, hanemcsak személytelen energiák és erõk vezérelik az emberek sorsát és a világmindenséget. Az emberiség, a tehnológia és az ezoteria közt vergõdik... Életét a touchscreen-tõl az avatarig keresi, nem pedig az éltetõ lélekben, Isten Szent Lelkében. Az emberek sokassága sátáni tanításokra hallgat (1Tim 4:1) és mintegy "mátrix"-ban él...Valóságuk a hazugságok függönye, amely eltakatrja elõlük a Valóságot. A kicsinyek, a szegények és az egyszerûek átlátnak ezen a függönyön (Luk 10:21). Sõt, egyeseknek, nincs is függöny... Ha valami igazat keresünk, akkor jusson eszünkbe, hogy csakis egyedül az Úr Jézus Krisztus adhat nekünk valami valóságosat 

(Péld 8:21, Károli) Hogy az engem szeretőknek valami valóságost adjak örökségül, és erszényeiket megtöltsem

Ima: Megcsonkított és meggyógyított mellû Szent Ágota segíts minket megpróbáltatásainkban. Ámen.

Prófétát támaszt neked az Úr

(MTörv 18,15-20) Prófétát támaszt neked az Úr, a te Istened a te saját nemzetségedből s a te testvéreid közül, úgy, mint engem: arra hallgass. Azt kérted ugyanis az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, amikor együtt volt a gyülekezet: ,,Ne halljam tovább az Úrnak, az én Istenemnek szavát, s ne lássam tovább ezt a felette nagy tüzet, hogy meg ne haljak.'' Erre azt mondta az Úr nekem: ,,Jól mondták mindezt. Prófétát támasztok majd nekik a testvéreik közül, hozzád hasonlót, s annak a szájába adom szavaimat, hogy elmondja nekik mindazt, amit parancsolok nekik. Aki az ő szavára, amelyet az én nevemben szól, hallgatni nem akar, azon majd én bosszút állok. Viszont a prófétát, aki elkapatja magát, s olyat mer szólni nevemben, amit én nem parancsoltam neki, hogy mondjon, vagy más istenek nevében szól, azt meg kell ölni.''

Amikor az Úr kijelentette a Tízparancsolatot Izrael népének Mózes idejében, a Sinai hegyre ereszkedett le sûrû felhõben. Ekkor a hegy füstölgött és az Úr jelenlétét mennydörgések, villámlások meg harsonazengések kisérték (Kiv 20:18). A nép nem közelíthetett a hegyhez, nehogy meghaljanak. A nép félt és rettegett, olyannyira, hogy még a fejüket sem merték felemelni. Könyörögve kérték Mózest, hogy járjon közbe értük, nehogy meghaljanak...

Ezekben az idõkben jelentette ki az Úr Mózesnek, hogy egy olyan prófétát fog támasztani majd, aki hasonló lesz ehhez a rettegõ néphez (MTörv 18:18). Tõle majd nem fognak félni, amikor elmondja mindazokat a parancsolatokat, amelyek a füstölgõ Sinai hegyen hangzottak el mennydörgések, villámlások és hasonazegések közepette. Akkor majd nem lesz mentsége ennek a hûtlen népnek, hogy nem értette meg azokat, mivelhogy félt... Akkor majd számon lesz kérve minden parancsolat, amit Õ hirdet és meg lesz boszúlva minden törvénytelenség...

Az Ige testté lett (Ján 1:14) és megszületett Bethlehemben, egy istállóban, mert nem jutott hely neki a szálláson. Jászolban feküdt csendesen, miközben Mária és József mosolygó csodálattal szemlélgették, talán egy szamár, meg egy tehén társaságában. A pásztorok is odaérkeztek, talán egy fázós báránykával a subájuk alatt, de õk sem rettegtek, hanem megindult lélekkel ereszkedtek térdre, hogy megcsodálják azt a nagy ajándékot, amelyrõl az angyalok zengtek nekik a legelőn (Luk 2). Ez a „Próféta” csendben és alázatban jött el küldetése végrehajtására és övéi felismerték (Jn 1:45). Amikor befejezte küldetését, jelentést adott elvégzésérõl, mondván, hogy: Beteljesedett (Mt 19:30)!...

Az emmauszi tanítványok kiábrándulva hagyták ott Jeruzsálemet, a borzalom színhelyét (Lk 24:13). Mindaz, amiben hittek és reméltek semmivé vált... Keserüség, kiábrándultság és csüggedség volt szívükben. Hát erre áldoztuk eddigi éveinket, életünket? Hát hiábavalóan hittünk? Ekkor a feltámadt Krisztus szegõdik melléjük és miután meghallgatja panaszukat, szemükre veti értetlenségüket, hitetlenségüket. Hogy nem értik mindazt, amit a próféták jövendöltek a Messiásról (Lk 24:25)? És elkezdi magyarázni nekik az írásokból, hogy melyik próféta, milyen formában jövendölt Róla... A tanitványok szíve lángolt (Lk 24:32), de mégis, csak az utolsó pillanatban, a kenyértörésben ismerik fel a Mestert. Pedig Õ az a „Próféta”, amely megígértetett kezdetektõl fogva...

Ima: Add Uram Jézus, hogy szívünkkel értsünk Téged és mindig felismerjünk. Ámen.

Hittek Istenben

(Jón 3:1-5.10) Ekkor ismét szólt az Úr Jónáshoz, s ezt nondta: ,,Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a szózatot, amelyet majd mondok neked.' Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: ,,Még negyven nap, és Ninive elpusztul!' Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.

Jónás próféta talán az ószövetség egyik legemberibb és legérdekesebb prófétája. Õ nem akar vitézkedni, nem akar tetszelegni prófétai küldetésében, hanem csak simán megszökik... Jónás elmenekül Isten elõl. Nem akar elmenni Ninivébe, a nagy birodalom fõvárosába, hogy Isten szavát közvetítse. Isten ekkor üldözni kezdi õt a természet erejével, olyannyira, hogy még a hajósok is megértik, hogy valakivel, valami nagyon nincs rendben a hajó fedélzetén. Jónást végül felfedezik a hajó alján, leleplezik és kidobják a hajóról. A tenger vizében elnyeli õt egy nagy cethal, amelyet Isten rendelt oda. Három nap és három éjszaka volt a hal gyomrában. Ekkor Jónás olyan zsoltárokkal fohászkodik, amelyek mind az Eljövendõ szenvedéseire utalnak. Isten parancsol a cethalnak és az kidobja Jónást a partra...

Jónás próféta sorsa, ezekben az eseményekben, az Úr Jézus Krisztus küldetését, halálát és feltámadását vetíti elõre. Jelekben utal a végsõ és legnagyobb „Prófétára” (MTörv 18:18), akinek sokat kell szenvednie, akinek alá kell szállnia a poklokra, de akit harmadnapra kidob magából a halál, meg a sír, mivel feltámad belõle...

Ezért hívatkozik Jónás próféta jelére az Úr Jézus Krisztus, amikor jelt kérnek tõle a zsidók:

(Mt 12:39-40) A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván - válaszolta -, de nem kap mást, csak Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében.

(Lk 11:29) Amikor a nép köréje sereglett, elkezdett beszélni: "Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelt kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét.

Ugyanakkor, Jónás prófétában önmagunkra is ismerhetünk... Mi is vonakodunk megcselekedni Isten akaratát. Kényelmetlen, zavarbaejtõ és fájdalmas ez számunkra. Inkább hátat fordítanánk Istennek és elrejtõznénk az Egyház hajójának legmélyén (1Pét 3:20). Hadd háborogjon a népek tengere (Jel 12:18), hisz az Egyház hajója sokat kibírt már. Ezt is kibírja nélkülem... De Isten akarata nem ez és meglehet, hogy bennünket is kidobnak a hajóról, a tenger habjai közé, vagyis a népek közé, hogy teljesítsük Isten akaratát... Küldetésünk az örömhír átadása, Jónás jelének felmutatása, hogy amint három nap és három éj után kidobta a hal Jónást a partra, úgy a mi Üdvözítõk Jézus Krisztus is feltámadt a halálból. És vele együtt mi is fel fogunk támadni. Ez a mi reménységünk (Zsid 10:23)... Hirdessük ezt a mai házasságtörõ nemzettségnek (Mk 8:38), amely a temetési menet soraiban, a szent kereszt és a pap mögött, a feltámadást tagadják és szállóige lett közöttük, hogy: Ki tudja! Még egy se jött onnan vissza...

Jónás magatartása igen érdekes... Nem elég, hogy megfutamodott küldetése elõl, de amikor látja, hogy a nép, az õ kényszeredett prófétálására megtér, akkor haragszik. Pedig hát Ninivé lakói hittek neki, mert hittek Istenben és félték Õt. De Jónás inkább bánkódik egy ricinusbokor miatt, amely árnyékot vetett rá, minthogy örülne a rengeteg ember megmenekülésén. Mi is inkább ragaszkodunk életünk semmiségeihez, minthogy kilépnénk a napra, vagyis Isten gondolatainak világosságára és megértésére. Inkább örülnénk annak, ha a bûnösök elnyernék méltó büntetésüket, mint annak, ha megtérnének (Lk 15:10) és életük lenne... Vajon, mi hiszünk Istenben?...

Ez a szetirási rész, Isten nagy irgalmasságát, jóságát és szeretetét mutatja meg nekünk. Ezért legyünk hát értelmesek és bármit is szemlélünk a világban, ami elszomorít: politikát, gazdaságot, pénzûgyeket, mûvészetet, zavargásokat, háborúkat vagy ökológiai katasztrófákat, mindig jusson eszünkbe, hogy Isten nagyon szereti az embert. Õ egy emberszeretõ Isten...

Ima: Uram Jézus, rest és hûtlen szolgák vagyunk. Légy irgalmas hozzánk. Ámen.

Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!

1Sám 3,3b-10

Isten mécsesét pedig még nem oltották ki, és Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt, hogy szólította az Úr Sámuelt. Az felelt és így szólt: ,,Itt vagyok!’ Azután odafutott Hélihez és azt mondta: ,,Itt vagyok, hívtál!’ Héli azt felelte: ,,Nem hívtalak, menj vissza és aludj!’ Elment tehát és aludt. Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Hélihez ment, s azt mondta: ,,Itt vagyok, hívtál!’ Az ezt felelte: ,,Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!’ Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem nyilatkozott meg neki az Úr szózata. Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, és azt mondta neki: ,,Itt vagyok, hívtál!’ Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: ,,Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!’’’ Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: ,,Sámuel, Sámuel!’ Sámuel erre azt felelte: ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!’

Az ószövetségi Izraelben idõrõl idõre próféták támadtak (Luk 7:16). Ezek olyan emberek voltak, akiket Isten már anyjuk méhében kiválasztott és elkülönített magának (Bir 13:7, Luk 1:15). Elhívta őket a világ dolgaitól, hogy csakis Neki szolgáljanak (1Kir 19:19). Ezek a próféták fel lettek kenve a Szentlélek erejével és hatalmat kaptak arra, hogy hallják Isten szavát (Szám 24:4), hogy közvetítsék azt a népnek, hogy bepillanthassanak a szellemi világba és megláthassák Isten trónját meg az angyalok seregeit (Iz, 6; Ez.1). Ezek az emberek szóltak a jövõrõl, a háborúk végkimenetelérõl, a nép bûneirõl és nemegyszer csodásan gyógyítottak (2 Kir 5:14) vagy halottakat támasztottak fel (2 Kir 4:34). Volt amelyik nem halt meg, hanem tüzes szekéren távózott az égbe ( Illés próféta, 2Kir 2:11) és volt amelyik még halála után is szólt a királyhoz (Sámuel próféta, 1Sám 28:15). Ezekben az emberekben egy volt a közös: mind hallották Isten szavát. Õk voltak azok, akik látó emberek voltak, mert Isten dolgait láthatták, de méginkább halló emberek voltak, mert Isten szavait hallották. Õk egyfajta adó-vevõ készülékek voltak Isten és Izrael népe között. Õnekik bárki, bármit mondhatott, bármit hazudhatott vagy akár cselt szõhetett, csak félrevonultak Istennel és Isten kinyilvánította nekik az igazságot. Még a király sem vezethette félre a prófétát (2Sám 12:7).

Joel próféta által jelentette ki az Úr, hogy az utolsó idõkben nem úgy lesz, mint az ószövetségi idõkben, hogy csak ritkán és csak néhány ember lesz próféta, hanem akkor majd Isten kiárasztja Szentelkét minden népre és sokan fognak prófétálni és álmokat látni (Jo 3:1). Régen kevés embert kentek fel Isten emberévé, de ma, a bérmálás szentsége által, rengeteg prófétát ken fel az Egyház. Sajnos az emberek nem hiszik el, hogy aki a bérmálás szentségében részesül, az semmivel sem kevesebb mint Sámuel, Illés vagy Ezekiel próféta. Keresztelõ Szent János a legnagyobb volt az emberek között, de a mennyek országában a legkisebb is nagyobb nála (Luk 7:28).

A bérmálás szentsége által megkaptuk lelkünkbe a kegyelmet a prófétai szolgálathoz és a nyilvános hitvalláshoz. Megkaptuk a királyi papság és prófétaság (1Pét 2:9) szerszámos ládáját és fegyverzetét (Ef 6:13-17). Hogy ezt a szerszámos ládát kinyissuk-e, illetve a lelki fegyverzetet felöltsük-e (Ef 6:13), az csakis a mi személyes döntésünktõl függ. A bérmálás szentségének kegyelmi karaktere nem múlik el belõlünk soha és az Istentõl kapott leki felszereltségünk nem enyészik el, mert Isten nem vonja vissza kegyelmi ajándékait. Ami elveszik és elenyészik, az az idõ, amit arra fordíthatnánk, hogy lelki csatornánkat kitisztítsuk, hogy azon keresztül a Szentlélek keresztségét elnyerjük (Apcsel 19:2) és a kegyelmi áramlás tûzét szívünkbe fogadjuk. Elveszik és elenyészik az az esély, hogy nyilvánosan színre lépjünk a hit átadására, védelmére és az evangélium terjesztésére. A készlet mindig ott van mag formájában, csak ki kell bontani és használni kell. Akkor majd idõvel, az ásóból, nyolc soros szántóekével felszerelt traktor lesz, és az igazság kardjából, légi flóttára szerelt lézervezérelt fegyverzet.

Hallottad már a szíveddel Isten szavát? Hallottál már valaha égi szózatot? Vagy azt gondolod, hogy ez csak egy ősi szentírási történet? Ha nem, akkor még nem tapasztaltad meg Isten hangját. De ha igazán keresni fogod, akkor Õ elõbb-utóbb kinyilatkoztatja magát neked és szólni fog hozzád ( Jn 14:21). Hogy mit fog mondani? Lehet, hogy valamit, ami csak rád tartozik... Lehet, hogy valamit, ami a közösségre tartozik... Lehet, hogy megoszt veled valamit, amit a jövõre vonatkozik, amit vagy el kell mondanod másoknak vagy nem... Majd meglátod... akkor majd megtudod... akkor majd megérted... De addig is ki kell pucolnod lelked csatornáját a világ szennyétõl. Istennek kell szánd az idõdet, életedet és még valami...ne tekintgess vissza a korábbi életedre, mert azt mondja az Úr: Aki megfogja az eke szarvát és visszafelé tekintget, nem alkalmas Isten országára ( 1Kir 19:20, Sir 38:25, Luk.9:62)...

Ima: Uram, az aratni való sok, de a munkás kevés. Adj kérünk munkásokat aratásodba. Ámen.

Kelj föl

(Iz 60:1-6) Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik.

Kelj föl... De kinek kell fölkelnie? Annak, aki már a földön van, aki összerogyott, akinek már elfogyott minden ereje. Igen... Az üdvösség felé vezetõ út, a kereszthordozás (Mt 16:24), a megpróbáltatások, gyakran a végsõkig kimerítenek. Ilyenkor az ember azt kérdezi magában: Hogyan lehetséges Uram, hogy a Te igád édes és a Te terhed könnyü (Mt 11:30)?... Hiszen teljesen ki vagyok merülve! El vagyok teljesen  senyvedve és száradva... Hol vagy? Mikor jõsz már el, hogy segíts rajtam? Mikor öntesz már belém új erõt, hogy szárnyalhassak mint az ifjú sas (Iz 40:31)?... Hiszen látod, hogy csak Benned bízok! Ha csak megérintesz, megújulok és felegyenesedve újból harcra kelek (Dán 10:18). Hiszem, hogy egyszer eljõsz. Hiszem, hogy ha késel is, egyszer eljõsz, és nekem ki kell tartanom a végsõkig (Zsid 10:37). Meg kell erõsítenem rogyadozó térdeimet (Zsid 12:12) és le kell csillapítanom a háborgó, lázadozó lelkemet. Ma még sötétség van az életemben és a világosságom csak pislákoló mécses (Mt 12:20), de hiszem, hogy amint Te egykor a világ világossága voltál a világban (Jn 8:12), úgy én is világosság leszek (Mt 5:14) a Te kegyelmed által. Ragyogni fogok, amikor eljön az én idõm a Te terved szerint (Dán 12:3; Mt 13:43). Hiszem, hogy Neked terved van velem, csak el kell jõjjön az ideje. Akkor majd emberek hallgatnak tanításomra, amint a Tiédre is hallgattak (Jn 15:20) és megtérve, újjászületnek lélekben. Õk majd olyanok lesznek, mintha fiaim és leányaim lennének. Pedig nem az enyémek, hanem a Tieidek és az Anyaszentegyházé...
Az Egyház fenn, magasan ragyog az utolsó idõkben és hegyként emelkedik ki a népek közül. Minden nép odajárul és odaviszik hódolatukat a bethlehemi kisded helytartójához, földi nagykövetéhez. Hétrõl-hétre megtelik a Szent Péter tér és minden nemzet fiai hallgatják az Angelust. Ünnepi alkalomkor ajándékaikat rakják trónusának lábához. Minden nép Sion hegyéhez járul, hogy hódoljon Izrael Istenének (Iz 56:6-8). Odaviszik az aranyat és a tömjént a bethlehemi kisded lábaihoz (Iz 18:7) és azt mondják: Gyertek! Kövessük Õt, tanuljuk meg az Úr útját (Iz 2:3)...

  

 

Ima: Add Uram, hogy mindig hûségesek maradjunk és kitartsunk az Egyház hitében és a szentekkel való közösségben. Ámen.