Jézus magányossága

(Mt 27:45-46) A hatodik órától sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott: »Élí, Élí, lemá szabaktáni?«, azaz: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?«

Ha végigolvassuk az evangéliumokat, akkor leginkább dinamikus jeleneteket láthatunk bennük. Az Úr Jézus körül gyakran olyan intenzitással peregtek az események, hogy még étkezni vagy imádkozni is alig maradt ideje (Mk 6:31). Eszünkbe se jut, hogy Ő miként érezhetett... Gondoltunk-e valaha arra, hogy nem-e volt Ő magányos?... 

(Mk 6:31) Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük.

Erről a témáról olvashatunk a tisztelette méltó Márton Áron püspök írásában: Oltáriszentség, Krisztus király (2008), Márton Áron hagyatéka sorozat 4., a "Jézus idegensége" rész, 219-225 old.

Jézus magányossága az Ő mássága miatt

A Szűzanya tudta, hogy az Ő Szent Fia a Szentlélektől fogant. Szent József titokként őrizte, hogy Jézus nem az ő vér szerinti fia, hanem Mária fia, aki csodálatos módon fogant. A Szent Család titokként őrizte a külvilág előtt, hogy József csak az Úr Jézus nevelőapja. Ez a titok létfontosságú volt Egyiptomban is, amikor odamenekültek, és a Názáretben is, amikor visszatértek Izraelbe. A titok csak utólag, a feltámadás fényében lett felfedve, az apostolok és az evangelisták tanúságtételei által...
 

(Mt 1:19-21) József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: »József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.

(Lk 1:30-35) Az angyal pedig folytatta: »Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége«. Mária erre így szólt az angyalhoz: »Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?« Az angyal ezt felelte neki: »A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni.

(Lk 2:48-50) Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: »Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.« Ő pedig ezt felelte nekik: »Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?« De ők nem értették meg, amit nekik mondott.

Az Úr Jézus, az Ő emberi természete szerint, mindenkitől különbözött, mert neki nem volt evilági, földi apja. Ő egyedül volt másságával családjában, kortársai között, Názáretben és egész Izraelben... Tehát Ő, az emberi természete szerint, más volt, mint a többiek, mert nem volt neki vér szerinti apja. Ezért az Úr Jézus különös módon azonosul minden árvával, elhagyott, édesapját nem ismerő gyermekkel...

Jézus magányossága a meg nem értés miatt

Valójában, földi élete során, soha senki nem értette meg az Úr Jézust. Ennek a meg nem értésnek az Ő isteni természete volt az oka... Olyan nagy dolog az Úr Jézus istensége, az örök Ige megtestesülése (Jn 1:14), hogy azt soha senki sem tudja valójában megérteni itt a földön. Filozófálhatunk, a teológusok elmélkedhetnek, a pásztorok bámulhatták, a Szűzanya is hordozhatta Őt és a tanítványok is követhették, de valójában senki sem értette meg igazán az Úr Jézust. Ez a meg nem értés egy nagy magányosság volt számára...

(Mk 9:32) Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni.

(Lk 2:48-50) Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: »Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.« Ő pedig ezt felelte nekik: »Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?« De ők nem értették meg, amit nekik mondott.

(Lk 2:19) Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

Az Úr Jézus, mivel az Ő emberi természete hordozója volt isteni természetének, az istenség teljességének, ezért mint valóságos ember egyedül volt és magányos ebben a világban. Ő olyan volt, mint Ádám az Éden kertjében Éva megteremtése előtt. Ádám is végigszemlélte az egész teremtett élő világot, de nem talált közöttük magához illő társat. És Ádámnak nem volt jó magához illő társ nélkül (Ter 2:20), mert magányos volt... De ki lehetett volna méltó társa a megtestesült, második isteni személynek? Akkor még senki, de ma, misztikus módon, az Egyház az, vagyis a Bárány Menyasszonya (Ef 5:32, Jel 21:9)...

(Ter 2:20) Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.

(Ef 5:32) Nagy titok ez. Én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom!

(Jel 21:9) Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”

Ezt az igazságot akarják megrontani azok az istenkáromlók, akik azzal vádolják az Úr Jézust hamis evagéliumaikkal, hogy Mária Magdolna az Ő felesége lett volna. És talán azért volt János apostol a kedvenc és szeretett tanítvány, mert ő megérezte, megértette az Úr Jézus lelki életét és magányosságát. János evangéliuma nemcsak hogy különbözik a szinoptikus evagéliumoktól, nemcsak hogy utólag pótolja, mindazt ami kimaradt az első három evangéliumból, hanem megírja, hogy ki is valójában az Úr Jézus... János evangéliuma az “Én vagyok” evangélium (Jn 4:26, 6:35, 8:12, 10:7, 10:11, 11:25, 14:6, 15:1, stb.) ami több, mint hétszer fordul elő benne, és amelyben János apostol felfedi, hogy ki is valójában az Úr Jézus Krisztus...

(Jn 8:58) Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielõtt Ábrahám lett, én vagyok.”

(Jn 19:26) Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!”

 

Jézus magányossága a kereszten

A kereszten, abban a sötét órában, valami felfoghatatlanul nagy misztérium tárult fel az emberek előtt... Soha senki sem fogja tudni felfogni és felmérni a megváltás művének árát. Mi történt akkor és ott?... Isten Fia, a valóságos Isten, az Úr Jézus Krisztus, felkiáltott a mennyei Atyához: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?! (Mt 27:46)... De hát hogyan szakadhatott szét a Szentháromság egy Isten?... Hogyan rejtőzhetett el a mennyei Atya az Ő vele teljes egységben lévő Szent Fia elől?... Ezt nem lehet felfogni…  Akkor az Atya és Szentlélek mintha visszavonultak volna...

(Mt 27:46) Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Ez felkiáltás minden idők legdrámaibb kiáltása volt, amelyre megrendültek a föld alapjai és az egek-egei. Sziklák repedeztek meg és könnyek csorogtak. A teremtett világ tartó oszlopai is beleremegtek... Aki ennek szemtanúja volt, az soha többé el nem felejtette (Mt 27:54). Ekkor maga az Élet adta át önmagát a halálnak, és a menny dicsősége szállt le az alvilágba. Az élő Isten megismerte a halált... Igen nagy volt a mi megváltásunk ára...

(Mt 27:54) A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: „Ez valóban Isten Fia volt.”

Jézus magányossága az Oltáriszentségben

Az Úr Jézus az igérte, hogy velünk marad a világ végéig (Mt 28:20). És ezt Ő leginkább a legméltóságosabb Oltáriszentségben valósítja meg, amelyben valóságosan jelen van az Ő feltámadt és megdicsőült szent teste és vére.

(Mt 28:20) És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!

Az Úr Jézus, az Oltáriszentségben, vágyik arra, hogy higgyünk Őbenne, az Ő valóságos jelenlétében, különösen az Ő Szent Szívében, hogy gyarkran látogassuk meg Őt a templomban és, hogy gyakran táplálkozzunk Ővele.

Ezért az Úr Jézus, bizonyos értelemben, elhagyott és magányos:

- Az oltáron, amikor egy pap úgy misézik, hogy nem hisz az Úr Jézus valóságos jelenlétében a konszekrációban, hanem számára az csak szimbólikus megemlékezés...

- A tabernákulumban, amikor senki sem végez szentséglátogatást, és a pap is hagyja megrégülni a szentség színét...

- A szentáldozásban, amikor a hívők méltatlanul és hanyagul járulnak szentáldozáshoz...

A krisztuskövetők magányossága

Minden életszentségre törekvő ember azonosul valamilyen módon az Úr Jézus Krisztus magányosságával, mert őket sem érti meg senki. Az Isten országát igazán kereső embert nem érti meg sem a családja, sem a barátai, sem a közösség. Ezért hát mindig magányosság lesz az ő osztályrésze.

Jézus magányossága megtartó erő számunkra, nekünk a "szigeteknek", akik a hitetlenség tengerében magányosan fohászkodunk. Néha találkozik sziget a szigettel, vagy halom a halommal, de a magányosság, a meg nem értettség, a kirekesztettség, sorsunk marad ebben a világban...

(Iz 51:5) Hamarosan elérkezik igazságosságom, és szabadításom felragyog, mint a fény, karom ítéletet tart a népeken; a szigetek bennem bizakodnak, és karom erejébe vetik reményüket.

Uram Jézus, méltatlanul és megrendülten állok a Te nagyságod előtt. Fogadj el engem, mint kistestvéredet, és légy az én Nagy Testvérem. Ámen.

Jézus engedelmessége

(Fil 2:5-8) Ugyanaz az érzés legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt. Ő, isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, inkább szolgai alakot öltve kifosztotta önmagát és hasonló lett az emberekhez: külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

Az engedelmesség akarat kérdése, és ha akarat kérdése, akkor azt egy döntés előzi meg... A döntés pedig az ember szívéből jön, ahol a személy legbensőbb központja van (Péld 4:23). A meghozott döntést három tulajdonság határozza meg: az érzelem, az értelem és az akarat.  Felfogjuk a dolgokat értelmileg, majd ha megértjük azokat, akkor megkedveljük érzelmileg, és ha megkedveltük érzelmileg, akkor döntünk is mellettük akaratilag. Gyakran az érzelmek vezetik az embert, és kiiktatják az értelmet. De ha az érzelmek veszik át az irányítást, akkor az ember a szenvedélyek rabjává válik...

(Péld 4:23) Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.

Az Úr Jézus Szent Szívében, egy személyben, két természet és két akarat van: az isteni és az emberi. Emberi természete és akarata hordozza, és egésszen aláveti magát az isteni természetnek és akaratnak. Tehát ha Jézus engedelmességéről elmélkedünk, akkor azt az Ő isteni természete és emberi természete szerint kell tennünk...

Az engedelmesség általában abban áll, hogy alávetjük akaratunkat egy másik személy, egy felettes hatalom akaratának. Nem azt tesszük, amit mi akarunk, hanem azt, amit másvalaki akar. A mi akaratunk belesímúl a másik, felettes személy vagy hatalom akaratába. Tehát az engedelmesség valójában alázat és gyermeki lekület. Könnyű engedelmes lenni, amikor megvan hozzá az értelmi és az érzelmi hozzájárulás. Az engedelmesség akkor nehéz, amikor olyan valaminek kell alávetnünk akaratunkat, amit nem értünk és, ami nem is  vonz érzelmileg, azaz nem szeretünk...

A. Az örök Ige engedelmessége a megtestesülés előtt

Az örök Ige, a második isteni személy, öröktől fogva aláveti magát a mennyei Atyának:

(Zsid 10:5-7) Ezért mondja, amikor a világba lép: „Nem kell neked a véres és az ételáldozat, de embertestet alkottál nekem, engesztelés sem kedves, s égő áldozat. Így szóltam hát: itt jövök, Istenem,  hogy akaratodat megtegyem, amint a könyvtekercsben írva van.”

Tehát a második isteni személy, öröktől fogva, már a megtestesülés előtt is, tökéletesen engedelmes volt a mennyei Atya iránt. A Szentháromság egy Isten örökké boldog harmóniában él. Az Atya szeretetből mindent odaad a Fiúnak, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, mint az Atyát (Jn 5:22-23), és a Fiú, szeretetből és engedelmesen, mindent visszaad az Atyának, hogy csak egyedül az Övé legyen az uralom (1Kor 15:28). A szeretet és dicsőség oda és visszaadása a Szentlélek által történik, Aki a harmadik isteni személy...

(Jn 5:22-23) Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.

(1Kor 15:28) Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.

B. Jézus engedelmessége az Ő emberi természete szerint

1. Jézus engedelmeskedett szüleinek

Olvashatjuk a Lukács evangéliumában, hogy az Úr Jézus, 12 éves korában, engedelmesen hazament a szüleivel Názáretbe. Ott növekedett testben és bölcsességben, korban és kedvességben az emberek előtt, élve az Ő rejtett életét, mindaddig, amíg színre nem lépett a Jordán folyónál...

(Lk 2:51-52) Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.

2. Jézus engedelmeskedett  a törvénynek, az írástudóknak és a papoknak

Az Úr Jézus a Szent Családba született bele, József házába, akik Mózes törvénye szerint éltek. Egész rejtett élete alatt, tökéletes engedelmességgel tartotta meg a törvényt. Sőt, színrelépése után is azt tanította, hogy nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem azért, hogy beteljesítse azt. Gyógyításai után pedig azt kérte a meggyógyítottól, hogy menjen el a papokhoz, mutassa meg magát, és vigyen áldozatot a megtisztulásáért...

(Mt 5:17-20) Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Mert mondom nektek: ha a ti igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.

(Mt 23:1-3) Akkor szóla Jézus a sokaságnak és az ő tanítványainak, Mondván: Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek.

(Lk 5:14)  És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, a mint Mózes parancsolta, bizonyságul ő nékik.

3. Jézus engedelmeskedett a mennyei Atyának

Az Úr Jézus elfogadta és véghezvitte küldetését a mennyei Atya akarata szerint, szolgálta a hitetlen és romlott nemzedéket, míg végül kereszthalálra nem ment értünk, mindnyájunkért...

(Mt 17:17) Jézus így szólt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide!”

(Jn 6:37-39) Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon.

 

C. A feltámad és megdicsőült Jézus engedelmessége

 

A megdicsőült Úr Jézus mindenkor engedelmeskedik a mennyei Atyának, Akinek a jobbján áll (ApCsel 7:56). Ez az engedelmesség akkor teljesedik be, amikor már mindent lába alá vetett, és akkor majd önmagát is aláveti a mennyei Atyának...

(ApCsel 7:56) Így szólt: „Íme, látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, amint az Isten jobbján áll!”

(1Kor 15: 25-28) Mert addig kell neki uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti. Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg, mert mindent lába alá vetett. Amikor azonban ezt mondja: »Minden alá van vetve«, kétségtelenül kivétel az, aki mindent alávetett neki. Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú maga is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.

D. Az engedelmesség gyümölcsei

Az engedelmesség csak akkor igazi, ha azt önként vállaljuk, és ha értelemes és szeretetből fakadó. Ha az nem ilyen, akkor csak egy kényszer... Az engedelmesség elsősorban is gyógyír a kevélység ellen, ami a főbűnök leggonoszabbja, másodsorban pedig isteni eledel (Jn 4:34)...

(Jn 4:34) Jézus megmagyarázta nekik: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.

Az igazi engedelmesség eltölti a lelket mennyei örömmel és szent lelkesedéssel. Az igazán értelmes és szerelmes engedelmesség kulcsa a kegyelem kiapadhatatlan forrásának (Jn 1:16). Ez olyan, mint amikor egy bőséges lakomán eltelünk mindenféle jó étellel, kövér falatokkal és édességekkel. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy az Ő igája édes és az Ő terhe könnyű (Mt 11:30)...

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Mt 11:30) Az én igám édes,  az én terhem könnyű.”

Uram Jézus! Bocsásd meg kevélységem és engedetlenségem, mert azok az én megromlott természetemből fakadnak. Add mindig kegyelmedet, hogy megnyíljon a szívem az értelmes, szerelmes és tökéletes engedelmességre. Ámen.