Márta és Mária III.

(Lk 10:30-42) Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.

Mária és Márta esetét már többször is átelmélkedtem, és azt hittem, hogy ezt a témát már kimerítettem. Hát tévedtem... Megtapasztaltam egy fiatal pap prédikációja által, hogy még mindig vannak új szempontok, amelyek kiegészíthetnek egy-egy szentírás magyarázatot...

Azt felismertem, hogy lelki szempontból, mi nem csak Mária, vagy nem csak Márta szerepében vagyunk, hanem mindkettő bennünk van, de a példázat, alábbi, 2.-es számú mondanivalója újdonság volt számomra is...

Tehát a példázat mondanivalója három szempontot tartalmaz:

1. Ez a példázat, eltérően a többi példázattól, nem arra hív, hogy egyik vagy másik oldal, egyik vagy másik lelkület között válasszunk, hanem mindkettőnek jelen kell lennie bennünk. Amikor mindkét lelkületet, a Mária és a Márta lelkületet ápoljuk magunkban, akkor meg kell találnunk a helyes sorrendet és arányt a két lelkület között. Mária a szemlélődő, elmélkedõ, imádkozó, Úr Jézust meghallgató lelkületet jelképezi, Márta pedig a Szentlélek kegyelmével eltelt, krisztusi szeretetből fakadó szolgálatot. Tehát “Ora et labora”, vagyis “Imádkozzál és dolgozzál”, ahogyan azt Nursiai Szent Benedek mondta. Tehát a helyes sorrend az, hogy először leülünk Krisztus lábaihoz, töltekezünk Őbelőle, majd elindulunk és szolgálunk mások felé. A helyes arány pedig abban áll, hogy az imaidő nem tehet süketté bennünket a felebarát sürgető kérésére, és a sok szolgálat nem kényszeríthet az imaidő elhanyagolására vagy feladására. Az első tévedés érzéketlenné tesz a felebarátom iránt, míg a második tévedés lelki kiégéshez vezet. Meg kell találnunk a helyes arányt az ima és a szolgálat között, és jól kell gazdálkodnunk a lelki, kegyelmi tartalékainkkal.

2. A második, és egyben újdonságként ható szempont: Hogyan hallgatunk meg másokat, és hogyan végezzük szolgálatainkat és jócselekedeteinket. Mária figyelmesen hallgatta az Úr Jézust. Nekünk van-e fülünk, van-e tűrelmünk, empátiánk figyelmesen meghallgatni az embereket, vagy csak azt halljuk meg mondanivalójukból, amit hallani szeretnénk?... Márta szolgált az Úr Jézusnak, a ház népének, és azt szolgálta fel nekik, amire szükségük volt. Amikor mi szolgálni akarunk, és jót akarunk cselekedni, azt tesszük-e amire valóban szükége van a másiknak, vagy azt, amit mi rá akarunk erőltetni?... Van olyan, aki meghallgat valakit, és a saját problémáit gondolja bele a másik problémájába. Van olyan, aki ha cipőt akar venni valakinek, azt a cipőt veszi meg neki, amelyet ő szeretett volna magának egykor, és nem azt, amelyik a másiknak tetszik...

3. Mária a jobbik részt választotta, amit nem is veszített el... Lehetünk, és kell is, hogy legyünk Márta szerepében, mert így érdemeket és kincset szerzünk az örök életre, de nem feledhetjük el, hogy a szeretetszolgálatunk egyszer csak véget ér. Mi magunk is egyszer megállunk, és megnyugszunk cselekedeteinkben. Eljön számunkra is az örök szombat, a megnyugvás ideje (Zsid 4:1-10). Akkor már csak a jobbik rész marad, vagyis csak a Mária része, az Isten végtelen és örökkön boldogító színelátása...

(Zsid 4:1-10) Óvakodjunk ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, mert még érvényben van az ígéret. Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség örömhíre, mint őhozzájuk; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták. Nyugalma országába ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk. Mert ezt mondta: Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba be nem mennek. A világ teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: „A hetedik napon az Isten megpihent minden munkájától.” Itt mégis így nyilatkozik: „Nyugalmamba nem mennek be.” Azaz még hátra van, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások, akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében nem jutottak el oda. Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket. Ha Józsue megszerezte volna nekik nyugalma országát, nem szólt volna egy másik, későbbi napról. A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól.

Uram Jézus, add nekünk, hogy mi is bemehessünk a nyugalom helyére, amelyet készítettél számunkra, az örök szombatba. Ámen.

Márta és Mária - 2007

Márta és Mária - 2011

Fordítsd oda neki a másikat is

(Mt 5:38-42) Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szemet szemért, és fogat fogért’. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. 

Erről a pofozkodós evangéliumi részrôl kétféle érvelést is hallottam:

1. Az első arról szólt, hogy valahol egy plébánosnak, munkások dolgoztak a plébánia udvarán. Az egyik munkás igen pogány mósra káromkodott a munka közben. A plébános kiment és megszidta a munkást a viselkedése miatt. Erre a munkás lekevert a papnak egy jókora pofont. A plébános nem esett kétségbe, hanem odafordította neki a másik orcáját is. A munkás oda is lekevert neki egy pofont. Ekkor a plébános azt mondta neki: Na, eddig volt Jézus. Most jövök én... És mivel a plébános úr rendkivül jó testi kondiciónak örvendett, így hát jól ellátta a baját az arcátlan munkásnak...

2. A második érvelés arról szól, hogy amikor az Úr Jézust elvitték a tanács elé, és a szolga arcul ütötte, akkor nem a másik orcáját fordította oda, hanem azt kérdezte a szolgától, hogy miért ütötte meg? Ha hibás, akkor mondja meg, de ha nem, akkor miért üti? (Jn 18:22-23)

(Jn 18:22-23) E szavakra az egyik ott álló poroszló arcul ütötte Jézust. „Így felelsz a főpapnak?” – förmedt rá. Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem?”

Miről is van itt szó valójában, ebben a pofozkodásban?... Mindnyájan éltünk már át olyan kellemetlen vagy fájdalmas megtapasztalásokat, amikor valaki annyira arcátlan, szemtelenül durva, sértőn lekezelő, megvetőn nagyképű, tisztességtelenül igazságtalan, hogy úgy érezzük, mintha arcul ütött volna minket. Még a szemünk is megrebben ilyenkor. Na, hát erről a pofozkodásról van itt szó... Ilyenkor az a természetes reakciónk, hogy megfogadjuk magunknak, hogy: soha, de soha nem állunk szóba ezzel a nagy paraszttal... De az Úr Jézus arra tanít minket, hogy holnap is álljunk szóba vele szeretettel, és fogadjuk el a sértő pofont a másik arcunkra is...

S aztán tovább?... A másik arcunk után?... Csináljunk úgy, mint az a plébános: Eddig volt Jézus, s most jövök én?... Nem. A játék kezdődik előlről... Ja, hogy meddig? Hát, van az a vicc a székellyel meg a fiával, amikor rakják a szénásszekeret: "Tűrünk-e édesapám?" (mármint hogy a szénát, a szerkér sarkainál, rakás közben) "Tűrünk fiam, míg él az anyád..." - válaszolta az apja.

Meddig kell tűrni és folyton odaforditani a másik arcunkat is pofonra? Hát, amíg élünk... Hogyan lehetséges ez? Úgy, ahogyan az Úr Jézus is tette... Megbocsájtott nekünk, még mielőtt megtértünk volna, és bűnbocsánatért folyamodtunk volna. Mi egyfolytában sebeket ejtettünk rajta, és ejtünk ma is bűneinkkel, de Ő azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit tesznek... (Lk 23:34)

(Iz 50:6) Hátamat odatartottam az ütlegelõknek, és orcámat a tépdesõknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elõl.

(Lk 23:34) Jézus pedig mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.”

(Kol 3:13) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.

A megbocsátásak három fajtája van:

1. Megbocsájtok, de nem felejtek... Ez valójában nem is megbocsájtás, hanem a sérelmek számlálása;

2. Megbocsátok, ha megkövetnek engem. Ez a feltételes megbocsátás...

(Lk 17:4) Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, bocsáss meg neki.

3. Megbocsátok feltétel nélkül: előre megbocsátok, mindig megbocsátok és mindig előlről kezdem a kapcsolatot, soha bele nem fáradva...

(Mt 18:21-22) Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: »Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?  Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer.

(1Kor 13:4-7) A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

Tulajdonképpen, a harmadik megbocsátás jelenti azt, hogy mindig odafordítjuk a másik arcunkat is... A mindennapi békés újrakezdés azzal a nehéz természetű emberrel, akit az Úr mellénk rendelt utitársul az élet útján, az a megbocsátó szeretet... Jusson eszünkbe: ha az Úr nehéz embert rendelt mellénk, akkor adjunk hálát érte, mert a nehéz emberek által csíszol bennünket tökéletes gyémántokká...

Mennyei Atyánk, hálát adunk most minden nehéz emberért, akit mellénk rendeltél az életben, mert általuk csíszoltál minket. Ámen.

Mint a gyerekek

(Mt 18:1-5) Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Odahívott egy gyereket, közéjük állította, s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.

Amikor gyermeki lelkületről van szó, akkor sokan valamiféle édeske, gyermekes magatartásra, naiv egyszerűségre és kedvességre gondolnak. Azonban, valójában a gyermeki lelkület egy józan, realista, magunk helyét igazán ismerő magatartás...

A krisztuskövetők gyermeki lelkületét három dolog is megköveteli:

1. A Sátán piramidion státusza;

2. A láthatatlan teremtés kolosszális volta;

3. A kisded Jézus.

1. A Sátán piramidion státusza

A piramidion a piramis azonos arányú csúcsköve, amely a piramis legtetején áll. A piramidion magába foglalja a piramis arányainak principiumát, és maga alatt tudja az ő formájára alkotott piramis minden egyes kövét. Ez egy kegyetlen, gonosz, önmagát magasztaló hierarchia. Ezt tette a Sátán, amikor fellázadt Isten ellen, amikor magával csábította a bukott angyalokat (Jel 12:4). Elrabolta a teremtett világot Teremtőjétől, és mindenek fölé magasztalta magát. Olyannyira magához ragadta, és olyannyira magáénak gondolja e világot, hogy még az Úr Jézust is megkísértette a pusztában, és az Úr Jézus maga is e világ fejedelmének nevezte őt...

(Mt 4:8-9) Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.”

(Jn 14:30)  Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma.

(Jel 12:4) Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét.

Innentől fogva Isten akarata, hogy a hierarchia piramisa a fejére álljon: a kicsiből legyen nagy, és a nagyból legyen a kicsi. A kicsinyek és alázatosak azok, akiket Isten felmagasztal, és a nagyok, a hatalmasok azok, akiket letaszít trónjukról...

(Mt 23:12) Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.

(Lk 1:51-52) Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.

A Sátán logikája a könyörtelen leigázás és a kegyetlen uralkodás. Láthajuk az okkult szimbólumokon, mint pl. az amerikai egydollároson, vagy a dél-amerikai okkult, titokzatos eredetű műtárgy leleteken, hogy a piramis csúcsán egy piramidion található, amelyen a mindent látó szem van ábrázolva. Ez a gonosz szeme, amely mindent figyel, mindent uralni és leigázni akar, és hatalma alá akar mindent kényszeríteni. Ennek az uralomnak hajtóereje az önistenítés, az önmagasztalás, a versengés, a gonoszság és a gyűlölet...

 

 

Ezzel szemben az Úr Jézus arra hív minket, hogy rendeljük alá magunkat mindenkinek (Mk 9:35), legyünk a legkisebbek, mindenkinek a szolgái és foglaljuk el az utolsó helyet (Lk 14:10). Ennek az elvnek hajtóereje az alázat, a nagylelkűség és leginkább a szeretet...

(Mk 9:35) Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.”

(Lk 14:10) Ha meghívnak, inkább menj, telepedjél le az utolsó helyre. Akkor odajön majd, aki téged meghívott és azt mondja: Barátom, jöjj följebb! Így becsületed lesz az egész asztaltársaság előtt.

2. A láthatatlan teremtés kolosszális volta

Isten minden láthatónak és láthatatlannak Teremtője (Zsid 11:3). A hitetlen ember csak ezt az anyagi világot látja hatamasnak és végtelennek, de valójában a látható világ semmi a transzcendens, a láthatatlan szellemi dimenzióhoz képest...

(Zsid 11:3) A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett.

Itt, ebben a világban, az emberek csak futkosnak, törtetnek, kevélykednek, egymás fejére hágnak, de ha látnák a szellemi lényeket, az angyali karokat, akkor igencsak megrendülnének, és nevetségesen aprónak látnák magukat. A kevély ember, ki önmagát mások fölé helyezi, egyszerűen nevetséges a mindenség rendjében...

(Zsolt 37:13) Az Úr nevet rajta, mert látja, hogy eljön majd a napja.

Az ember olyan pici az angyalokhoz képest, méreteiben, képességeiben, lehetőségeiben és hatalmában, hogy ha tényleg tudatosítaná, látná helyzetét, akkor igencsak behúzná a fülét-farkát. Láthattunk egy-egy nagy szentet, akiket a világ ugyan nem becsült nagyra, de az életszentségre törekvők nagyra tartanak, és még azokról is azt mondja az Úr Jézus, hogy bizony nagyon kicsik a mennyeiekhez képest (Lk 7:28, Jel 19:10)...

(Lk 7:28) Mondom nektek: asszonyok szülöttei között nincs nagyobb (próféta) mint (Keresztelő) János. De, aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb mint ő.”

(Jel 19:10)  Lába elé borultam, hogy imádjam, de ő így szólt hozzám: „Vigyázz, ne (tedd)! Csak Istent imádd! Én csak szolgatársad vagyok és testvéreidé, akik tanúságot tesznek Jézusról. A Jézusról tett tanúság a prófétálás lelke.

Tudomásul kell vennünk, hogy mi emberek, a teremtés rendjében, a legkisebbek és a legalacsonyabb rendűek vagyunk, és mi állunk legközelebb az angyaghoz, mert nekünk angyagi testtel rendelkező természetünk van. Porból lettünk és porrá válunk (Ter 3:19)... Mi itt vagynuk e földön, az anyagi világban, és csak kegyelemből vétetünk fel a magasba (Ef 2:8-9), az emeletre, vagyis a mennybe (Préd 5:2)...

(Ter 3:19) Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél,– mert por vagy, és visszatérsz a porba!

(Préd 5:2) Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen...

(Ef 2:8-9) Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék.

3. A kisded Jézus

Az örök Ige testté lett Mária méhében (Jn 1:14), és teljesen kiüresítette önmagát (Fil 2:5-8). Kisdedként jött az emberek közé, a betlehemi barlang istállójában. Ha Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Isten létére felvállata a legkisebbek és a legszegényebbek sorsát, akkor a nagyravágyó embernek semmilyen mentsége sincs...

(Fil 2:5-8) Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

(Mt 11:23) Te meg Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, a mai napig állna.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

A kegyes nagyravágyás és a szent hirarchia

Sajnos, gyakran előfordul, hogy egyes krisztuskövetők karriert látnak Isten szolgálatában. Legyen az pap, szerzetes vagy világi evangelizátor, gyakran átmentik világias gondolkodásukat, törtetésüket és önmegvalósító vágyukat az Úr szőlősébe. Ott elkezdik a többi munkás fölé helyezni magukat: pozíciót, rangot, címet, megtiszteltetést és kitüntetést akarnak szerezni maguknak (Mt 23:10). Az ilyenek semmit sem értettek meg a nemes harcból, a krisztusi küzdelemből. Márpedig, aki nem küzd szabályszerűen, az nem nyeri el koszorúját...

(Mt 18:10) Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.       

(Mt 23:10, Károli) Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

(2Tim 2:5) Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.    

                                            

Mi Istennél nyerjük el az igazi jutalmunkat, ami abban áll, hogy kegyelemből nyerjük el örök helyünket, pozíciónkat a szent hierarchiában, amelyet Isten öröktől fogva rendelt választottainak (Lk 16:12). Ezáltal részesülünk az Úr Jézus trónjából (Jel 3:21)...

(Lk 16:12) És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?

(Jel 3:21) Aki győz, annak megadom, hogy velem üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és Atyámmal ülök az ő trónján.

A mi dolgunk közreműködni a kegyelemmel, és Isten akaratát cselekedni. Akkor majd lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők, és mindenki elnyeri jutalmát érdemei szerint...

(Mt 16:27) Az Emberfia ugyanis el fog jönni angyalaival Atyja dicsőségében és akkor megfizet mindenkinek tetteihez mérten.

(Mt 19:30) Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.

(Jn 14:3) Ha aztán elmentem, helyet készítettem, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

Jusson eszünkbe, hogy amikor gyerekek voltunk, még semmink sem volt, nem voltunk valakik, és minden bajunkkal a szüleinkhez szaladtunk...

Urunk Jézus! Belátjuk kicsinységünket és nyomorúságunkat. Köszönjük, hogy kegyelmed által megirmerhettük valós mivoltunkat, és érdemeid által emeltetünk fel a magasba. Ámen.

Én vagyok a feltámadás és az élet

(Jn 11:20-27) Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”

Amikor az ember először ismeri meg az Úr Jézust, akkor a földi, test szerinti názáreti Jézusba lesz szerelmes. Keresi, kutatja a galileai vidéken járó Jézus szavait, és követi a lába nyomát. Elképzeli valamelyik Jézus élete című film alapján az Ő ábrázatát, haját, szakállát, köntösét és saruját... Fontos az embernek, hogy el tudja képzelni az Úr Jézust, de valójában, senki sem tudja, hogy Ő hogy nézett ki. Érdekes, hogy az apostolok, akik évekig jártak vele, nem tartották fontosnak megjegyezni, hogy az Úr Jézusnak milyen volt a termete, milyen volt a haja színe, a szeme, vagy milyen volt az arca (Iz 53:2). Semmit sem írtak erről, és okkal, mert nem az az örömhír lényege, hogy az Urat test szerint ismerjük...

(Iz 53:2) Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, hiszen láttuk, a külsejére nézve nem volt vonzó.

(Róm 8:9) Ti nem test szerinti, hanem Lélek szerinti emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé.

A evangélium lényege az örömhír, hogy Isten elküldte nekünk egyszülött Fiát, hogy minket megváltson, és a tanúskodás, hogy az Úr Jézus Krisztus valóban feltámadt. Ezért Szent Pál, aki már a megdicsőült Úr Jézussal találkozott a nagy fényességben (ApCsel 9:3-5), kihangsúlyozta, hogy nem a test szerinti Jézust kell nekünk ismernünk...

(ApCsel 9:3-5) Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.

(2Kor 5:16) Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.

Tehát az örömhírt hírdetőnek szüksége van egy második megtérésre, egy második találkozásra: a feltámadt Úr Jézus Krisztussal való találkozásra. Nekünk nemcsak a 2000 évvel ezelőtt a földön járó, tanító, gyógyító, ördögöket űző Jézusról kell beszélnünk, hanem tanúskodnunk kell a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztusról. Ha nem ezt tesszük, akkor nem teljes az evangelizációnk, mert a feltámadás nélkül a hitünk mit sem ér...

(1Kor 15:12-32) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? Miért vállalunk veszedelmet mi is minden percben? Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”.

Izrael népe már az ószövetségben is hitt a feltámadásban (Ez 37:5-6, Jób 19:25-27), de akkor is voltak olyanok, akik nem hittek, mint ahogyan ma is vannak. Ilyenek voltak a szadduceusok, akik tagadták a feltámadást, és ilyenek ma az agnosztikusok is (Mt 22:23)...

(Mt 22:23) Aznap még szadduceusok is mentek hozzá, akik tagadták a feltámadást.

(Ez 37:5-6) Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: Nézzétek, éltető leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bőrt húzok rátok és éltető leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

(Jób 19:25-27) Mert tudom, hogy megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más!

1. Feltámadásunk a keresztségben

Szent Páltól tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztus halálára keresztelkedtünk meg, és Őbenne támadunk fel egy új életre...

(Róm 6:3) Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg?

(Kol 2:12) Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta. 

Sőt, Szent Pál tovább fokozza... Nemcsak az Úr Jézus Krisztus halálára keresztelkedünk meg, hanem mindazok halálára is, akik Krisztusban szenderedtek el...

(1Kor 15:29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?

Olvashatjuk Szent Pál levelében, hogy Ádámban mindnyájan meghaltunk az eredeti bűn által, mert mindnyájan vétkeztünk, és nélkülözzük Isten dicsőségét...

(Róm 3:23) Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét.

Test szerint, szüleinktől egyesüléséből származva, az eredeti bűn halálába születtünk bele, és el voltunk szakítva Istentől. A keresztségben, víz és Szentlélek által (Jn 3:5), meghaltunk e világnak, és eltemetkeztünk test szerint az Úr Jézus Krisztus kereszthalálában, hogy feltámadjunk lélekben Krisztussal (Róm 6:4), a fogadott istengyermeki állapotban (Róm 8:15)...

(Jn 3:5) Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába.

(Róm 6:4) A keresztség által ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy amint Krisztus feltámadt a halottak közül az Atya dicsősége által, éppúgy mi is az új életben járjunk.

(Róm 8:15) Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!

Tehát a keresztségben meghalunk a testnek és a világnak, hogy feltámadjunk lélekben Istennek. E lelki karaktert adó szentség nemcsak egy esemény, hanem egy folyamat elindítója is, amelyben egyre inkább meghalunk a testnek és a világnak, öldökölve tagjainkban a testieket, hogy növekedjünk a kegyelem által lélekben...

(Róm 8:1-14) Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!

2. Feltámadásunk a szentmisében

A vasárnapi szentmise, a hét első napjának, a feltámadás napjának ünneplése. A szentmisében, az áldozati liturgiában, amikor megtörténik az átváltoztatás, akkor a kenyér és a bor színe alatt, az élő, feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztus szent teste jelenik meg valóságosan. A legméltóságosabb Oltáriszentségben, az Úr Jézus Krisztus szent testében és vérében, benne van az egész mindenség és az egész üdvtörténet, mert Őbenne foglaltatik össze az egész teremtett világ, kezdetétől a végezetéig és így, mi is benne vagyunk az egész életünkkel és sorsunkkal...

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Ezért, amikor szentáldozáshoz járulunk, akkor részesülünk az Úr Jézus Krisztus feltámadásban, és ekkor az Úr Jézus a mennyei Atya kebelére visz minket. Kb. 10 percig, amíg az Oltáriszentség anyagi színe fel nem oldódik keblünkben, a legszorosabb kapcsolatban vagyunk a feltámadt Krisztussal, és Őáltala, Ővele és Őbenne a mennyei Atyával, Akinek keblére szállunk...

Még a protestánsok is, akik nem hisznek az Oltáriszentségben, és csak úrvacsorát tartanak, ők is részesülnek valamilyen tökéletlen és töredékes módon e szentség javaiból, és az Úr oltáráról lefolyó kegyelem áradatából, amely Katolikus Egyházából árad szét a világba (Dominus Iesus IV. - Hittani Kongregáció).

3. Feltámadásunk a szentgyónásban

Ha lélek szerint élünk, akkor a kegyelem ereje megvéd minket a nagyobb bűnöktől. De sajnos, az ember néha elfordul Istentől, és tudatosan követ el súlyos bűnöket. Ezek aztán lehetnek halálos bűnök is (1Ján 5:16), amelyek elszakítanak Istentől, és a lélek halálát okozzák. Ez a tékozló fiú állapota (Lk 15:13)…

(Lk 15:13) Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát.

(1Ján 5:16) Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.

A tékozló fiút mindig hazavárja az irgalmas Atya, és hazavárják mindazok is, akik szeretik őt, imádkoznak érte és hisznek újjászületésében (Lk 15:32). A hazatérés nem más, mint a bűnbánat, a lélek töredelme, amely által a bűnös ember belátja, hogy vétkezett, hogy tehetetlen, és Isten irgalmára szorul (Lk 15:17-18)... 

(Lk 15:17-18) Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz, és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened.

(Lk 15:32) S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.

Az igazi bűnbánó ember sürgető szükségét érzi, hogy egy tappintható, hús-vér embernek mondhassa el bűneit, aki Krisztust és az egész Egyházat képviseli. Szükségét érzi, hogy legyen már valaki ezen a világon, aki az ő bűnbakja legyen, akire rádobhatja bűneit, hogy aztán kikergetve azt a pusztába, megszabaduljon tőlük (Lev 16:21). Ez a tappintható hús-vér valaki nem más, mint a felszentelt, gyóntató pap, aki a gyóntató fükében vár a bűnbánóra...

(Lev 16:20-21) Amikor befejezi a szentélynek, a megnyilatkozás sátorának és az oltárnak a kiengesztelését, hozassa oda a még élő bakot. Áron tegye mindkét kezét a fejére, és olvassa rá Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét. Miután így a bak fejére olvasta őket, vezettesse a pusztába egy emberrel, aki késznek mutatkozik rá...

(2Kor 5:18) Mindez Istentől ered, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, s aki ránk bízta a kiengesztelés szolgálatát.

A protestánsok, akik nem végeznek szentgyónást, jól teszik ha legalább lelkigondozáson vesznek részt, amelyben megvallják egymásnak bűneiket, imádkoznak egymásért, még ha nem is részesülnek feloldozásban. Bízzunk abban, hogy a mennyei Atyának nagy az irgalma, és minden igazi bűnbánónak megbocsátja bűneit az ő élethelyzete szerint...

(Jn 20:23) Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Sokat tehet az igaznak odaadó könyörgése.

Aki jó szentgyónást végez és megvallja bűneit, az feltámad a lelki halálából, ahogyan feltámadt a hazatérő tékozló fiú is, és a sötétségből újból a világosságra megy...

 

4. Feltámadásunk testben

A feltámadásban való kételkedés, és annak szóval való tagadása súlyos bűn... Milyen szomorú dolog, amikor egy temetésen, a szent kereszt mögött haladva és a koporsót kísérve, azt mondják egyesek: Ki tudja?... Még senki se tért onnan vissza...  Az ilyen botránkoztató kijelentések hiábavalóvá teszik az Úr Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását. Az ilyenek, ha meg nem térnek, bizonyára meghalnak bűneikben, és nem részesülnek a feltámadáskor Krisztus dicsőségében...

Alapvető különbség van az hitet megerősítő, jelszerű feltámadások között és az Úr Jézus Krisztus dicsőséges feltámadása között. Az Úr Jézus feltámasztotta Lázárt (Jn 12:9:11), Jairus leányát és a naimi ifjút, de ezek ismét meghaltak, mert csak a romlandó testükbe tért vissza a lelkük. Péter apostol is feltámasztotta Tabitát (ApCsel 9:40) és Pál apostol is Eutikhoszt (ApCsel 20:9), de ők is újból meghaltak. Az Úr Jézus Krisztus feltámadása azonban megdicsőült feltámadás, amelyen nincs többé hatalma a halálnak (1Kor 15:51-55). Ehhez hasonló testben támaszt fel minket is az Úr az utolsó napon (1Ján 3:2)...

(Jn 12:9-11) A zsidók közül sokan megtudták, hogy ott van, és odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott a halálból. A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban.

(1Kor 15:51-55) Nézzétek, titokba avatlak titeket: nem halunk meg ugyan mindnyájan, de mindnyájan eltávozunk, hirtelen egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Megszólal a harsona, mire a holtak romlatlanságra támadnak föl, mi pedig elváltozunk.Ennek a romlandó testnek föl kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Mikor pedig a romlandó test romlatlanságba öltözik, s a halandó halhatatlanságba, akkor válik valóra az Írás szava:„A győzelem elnyelte a halált: halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?”

(1Ján 3:2) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy amikor megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, úgy, amint van.
 

Mi, akik hiszünk az Úrban, nem halunk meg soha, és életünk végén, ha meg is hal a testünk, élni fogunk Krisztussal a mennyben. Átmegyünk az örök életbe, hogy majd feltámadjunk dicsőségben, az elredelt időben, romolhatatlan testben, mert a Krisztusba vetett reményünk meg nem csalhat minket (Róm 5:5)...

             
(Mt 16:28) Bizony mondom néktek: Azok között, a kik itt állanak, vannak némelyek, a kik nem kóstolják meg a halált, a míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában.

(Róm 5:5) A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.

(1Kor 15:35-49) De – kérdezhetné valaki – hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.

Akkor majd beteljesedik a mi teljes megváltásunk, amikor a feltámadásban megvalósúl testünk megváltása is, vagyis lelkünk egyesülése a megdicsőült testünkkel...

(Róm 8:23) De nem csak az, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi is sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

Urunk Jézus Krisztus! Marana tha! Várjuk már, hogy színről színre láthassuk szent arcodat. Ámen.

Én vagyok az igazi szőlőtő

(Jn 15:1-9) Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.

Tamási Áron írta az Ábel Amerikában (1934) című regénye végén: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Ez a mondat azt akarja kifejezni, hogy az ember természetéhez tartozik, hogy valahová tartozzon, valahol otthon legyen, valahol egy határon, egy ajtón belül lehessen...

Először édesanyánk méhébe oltódtunk bele, aztán egy családba születtünk, majd fozkozatosan kivezettek minket a világba. Ekkor kezdődik el bennünk az elidegenedés, ekkor kezdtünk elszakadni a testi beleoltottságunktól, és egyre inkább feszültéggé válik bennünk a hovatartozásunk és az életünk célja. Ha nem fedezzük fel, hogy e világban csak vándorok vagyunk, hogy beleoltottságunk nem lehet csupán testi, nem lehet csak e világból való, akkor egyre inkább megrekedünk életünkben, emberségünkben és lelki fejlődésünkben...

A keresztség szentsége

A lelki beleoltottságunk a keresztség szentsége által történik. Ez a legfontosabb beavató szentség, amelyet nem is tudatosítunk kellőképpen. A keresztség szentsége által, legyen az akár csecsemő keresztség, akár felnőtt keresztség, a megkeresztelt személy lelke beleoltatik a Szentháromság egy Isten isteni életébe, a Fiú pontján, az Úr Jézus Krisztusban.

Mivel a Szentháromság egy Isten misztérium, ezért képzeljük el a Szentháromságot, mint egy egyenlő szárú háromszöget. A háromszög egy-egy oldala, illetve annak sarkai, a Szentháromság egy Isten három személyét jelképezi. Mi, megkereszteltek, a keresztség szentségének kiszolgáltatása által, beleoltatunk az isteni háromszög Fiú sarkába, és ezáltal megnyílik számunkra a Fiú ponján, az Úr Jézus Krisztusban, a kegyelem forrása, és belénk árad az isteni kegyelem szent olaja (Zak 4:12)...

(Zak 4:12) És másodszor is mondtam neki: »Mi az olajfáknak az a két hajtása, amelyből két aranytölcséren keresztül ömlik az aranyszínű olaj?«

A keresztség szentsége egy karaktert adó és pecsételő szentség, amely által eltöröltetik lelkünkben az eredeti bűn következménye, részesei leszünk a Szentháromság egy Isten isteni életnek, és a Fiú érdemei által, Jézus Krisztusban, Isten fogadott gyermekei leszünk (Róm 8:15). A keresztségben Isten lefoglal magának bennünket jogilag is, az Ő Szent Fiában, az Úr Jézus Krisztus keresztáldozatának győzelme által, és eltörli az ördögöt hatalmát az életünk fölött...

(Róm 8:15) Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!

Ami nem szűnik meg a keresztség szentsége által (Mt 28:19), az a bűnre hajló lelki gyengeségünk. Ezért egy életen át kisérthetők vagyunk, és ebben az életben soha nincs teljes biztonságunk a bűnnel szemben. Az életünk egy folyamatos küzdelem az Úr Jézus Krisztusban való megmaradásért (1Pét 5:8)...

(Mt 28:19) Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében...

(1Pét 5:8) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.

A bűnbánat szentsége

Mivel egy életen át kisérthetők vagyunk, nincs teljes biztonságunk a bűnnel szemben, és életünk egy folyamatos küzdelem az Úr Jézus Krisztusban való megmaradásért, ezért Isten, az Ő végtelen szeretete és irgalmassága által, megadta nekünk a "második ugródeszkát", az isteni életbe való visszaoltódás lehetőségét, a bűnbánat szentsége által, vagy másnéven, a kiengesztelődés szentsége által...

(Jn 20:23) Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.

(2Kor 5:18) De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.

Szent Pál írta, hogy aki azt gondolja, hogy áll, kapaszkodjék (1Kor 10:12)...

(1Kor 10:12) Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.

Senki sincs biztonságban, és senki sem mentes az elbukástól. De akinek hite van, ha hétszer bukik is el, ismét feláll (Péld 24:16)... 

(Péld 24:16) Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de a gonosztevők esése végzetes.

A bűnbánat szentsége annyiban különbözik a keresztség szentségétől, hogy az nem egy karaktert adó szentség, hanem egy visszaoltó szentség. A keresztség által, az istengyermekség pecsétje eltörölhetetlenül a lelkünkbe van nyomva, olyannyira, hogy még az elkárhozottakon is látható. A bűnbánat szentsége az elbukott istengyermeket újból felemeli, és újból visszaoltja Isten életébe, a kegyelem forrásába, az Úr Jézus Krisztusba. A bűnbánat szentségét kiengesztelődés szentségének is nevezik, ezért annak kiszolgáltatása az Istennel való kiengesztelődés szolgálata. Ezt a szolgálatot Úr Jézus az apostolokra és azok utódaira  bízta, a kulcsok hatalma által (Mt 16:19)...

(Mt 16:19) Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.

A Szentlélek keresztség

Habár meg vagyunk keresztelve, meg vagyunk bérmálva és rendszeresen szentgyónáshoz járulunk, tehát bele vagyunk oltódva az Úr Jézus Krisztusba, mégsem vagyunk eléggé nyitottak a kegyelem befogadására. Ez azért van, mert habár megkaptuk az istegyermekség karakterét, rajta csüngünk a kegyelem forrásának csapján, mégis, a belénk oltott lelki csatorna el van dugulva. Ezt az eldugulást a világias lelkület, a világhoz való hasonulás és a világ szerinti gondolkodás okozza (Róm 12:2). Ez hasonlít ahhoz, amikor egy ház esőcsatornáját eldugják a száraz falevelek. Ilyenkor ezt ki kell tisztítani...

(Róm 12:2) És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

Hasonlóképpen, ha megnyitjuk szívünket az Úr Jézus Krisztus előtt, megtérünk bűneinkből és teljes szívünkből kérjük a Szentlelket, akkor a testvérek imája által (Jak 5:16), a Szentlélek, mint szent tűz (Lk 12:49), vagy mint élő víz (Jn 4:13-14), kidugja és kitisztítja lelkünk csatornáját. Ezáltal egyre jobban beleoltódunk az isteni életbe, egyre inkább részesei leszünk az isteni kegyelem kincstárának, a lelki adományoknak és karizmáknak...

(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!

(Jn 4:13-14) Jézus azt felelte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

(1Kor 12:4) A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember könyörgése.

A Krisztus szenvedéseivel való egyesülés

Az igazi szőlőtőbe való beleoltódás nemcsak a kegyelem vigasztaló jelenlétét jelenti, hanem a szenvedést is. Manapság a krisztuskövetők botránykövévé váltak az Úr Jézus követelményei és az Ő keresztje. A mai krisztuskövetők csak az Úr Jézus ígéreteit, vigasztalásait és örömeit hallgatják szivesen, de szenvedéseinek kelyhétől és keresztjétől írtóznak, óckodnak és megfutamodnak. Pedig nincs más eszköz a Krisztusba való igazi beleoltódásra és az Ővele való teljes egyesülésre, mint részesülni az Ő szenvedéseiben...

(Mt 10:38) Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

(Mt 20:22) Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték.

(Lk 7:23) Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.

(Lk 20:18) Mindaz, aki erre a kőre ráesik, összezúzódik, akire pedig ez ráesik, szétmorzsolja azt.

(1Pét 2:7-8) Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.

A zsidók elsőbbrendűsége

A Krisztusba való beleoltottság és a szent hierarhia (Mt 20:23) szempontjából, van aki a zsidókat másodrendűeknek gondolja és van, aki elsőbbrendűeknek. Sokan azért tekintik a zsidókat másodrendűeknek, mert a zsidók nem fogadták el az Üdvözítőt, és ezért szerintük Isten elvetette őket. Mások viszont a zsidókat továbbra is elsőbbrendűeknek tekintik, mert Isten nem bánja meg, nem vonja vissza igéreteit és adományait. És szerintem is ez a helyes álláspont...

(Mt 20:23) Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

(Róm 11:28-29) Ők az evangéliumot tekintve ellenségek ugyan a ti javatokra; a kiválasztottságot tekintve azonban igen kedvesek az ősök kedvéért. Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását.

Szent Pál részletesen kifejti a rómaiakhoz írt levelében (Róm 9-11), miszerint a zsidók keménynyakúsága arra szolgált, hogy az evangélium eljusson hozzánk is, a pogányokhoz és a pogányok ivadékaihoz. Az utolsó időkben viszont, Isten csodálatos módon megkönyörül a zsidókon is, mintegy hétezer férfiún (Róm 11:1-6) Ez a hétezer férfiú a megigazult zsidók teljességét jelképezi... A zsidók elsődlegesek a dicsőségben (Róm 2:9-10, 11:16-24), mert övék az igéretek, mert közülük származik az Üdvözítő (Lk 2:29-32) és, mert az Új Jeruzsálem kapuin is zsidó nevek fognak állni (Jel 21:12-14)...

 

(Lk 2:29-32) Most bocsátod el, Uram, ok szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a nemzetek megvilágosítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.

(Róm 2:9-10) Gyötrelem és kín lesz minden embernek, aki gonoszat tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek; viszont dicsőség, tisztesség és béke lesz mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek.

(Róm 11:1-6) Azt kérdem tehát: Vajon elvetette Isten az ő népét? Semmi esetre sem! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utóda Benjamin törzséből. Isten nem taszította el népét, (Zsolt 94,14) amelyet eleve magáénak ismert. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, hogyan tesz panaszt Istennél Izrael ellen? „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat felforgatták, egyedül én maradtam meg, s nekem is az életemre törnek.”(1Kir 19,10) És mit mond neki az isteni válasz?„Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet Baál előtt.”(1Kir 19,18) Éppígy a jelenben is van maradék a kegyelemből való kiválasztás alapján. De ha kegyelemből, akkor már nem tettek fejében; különben a kegyelem már nem volna kegyelem.

(Róm 11:16-24) Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is. Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására. Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Mondhatnád ugyan: Letörtek az ágak, hogy én oltódjam a helyükbe. Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! Ha Isten nem kegyelmezett a természetes ágaknak, neked sem kegyelmez. Értsd meg tehát Isten jóságát és szigorát: szigorát a vétkesekkel szemben, irántad meg Isten jóságát, feltéve, hogy megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek. S ők is beoltatnak, ha nem maradnak meg hitetlenségükben, mert Istennek van hatalma, hogy újra beoltsa őket. Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók.

(Jel 21:12-14) Széles, magas fala volt, tizenkét kapuval. A kapuk fölött tizenkét angyal és a kapukon nevek, Izrael tizenkét törzsének neve. Kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu, nyugat felől három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Krisztus teste és az igazi szőlőtő

Az igazi szőlőtő és a szentpáli Krisztus misztikus teste (1Kor 12:12-27) hasonlatai között annyi a különbség, hogy a szőlőtő hasonlatnál ott vannak a gyümölcsök is, meg jelen van a kertész is, Aki a mennyei Atya. Krisztus misztikus testének tagjai a szőlővesszők, és a szőlőtő a test feje, maga sz Úr Jézus Krisztus.

Krisztus misztikus testében a szerepek, az adományok és a szolgálatok vannak kiemelve (1Kor 12:4-6), míg a szőlőtő példázatánál a vesszők táplálása és azoknak gyümölcsei (Gal 5:22-23). A szőlővesszők elhelyezkedése pedig a trónusok és a székek (Mt 20:23), amelyek a szenteknek vannak fenntartva kezdettől fogva. Minden székbe csak az ülhet bele, akinek azt szánták...

(Mt 20:23) Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

(1Kor 12:4-6) A kegyelmi adományok ugyan különfélék, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben végbeviszi, ugyanaz.

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

 

 

Az szőlővesszők sorsa

Tekintsük az ember lelkét szőlővesszőnek, ágnak, bokornak vagy akár fának, de tudnunk kell, hogy ha Krisztusban gyökerezik, akkor jó gyümölcsöt fog teremni és élni fog. Ha nem marad Krisztusban, akkor elfajzik és rossz gyümölcsöt fog teremni (Mt 7:17), vagy nem fog egyáltalán gyümölcsöt teremni (Mt 21:19). Az ilyeneket előbb-utóbb lemetszetik vagy kivágják (Lk 13:7), elszáradnak, és nem lesznek egyébbre jók, minthogy a Gyehenna tüzére vessék. Azokat, akik jó gyümölcsöt teremnek, időnként visszanyesik, hogy egészségesek legyenek, és még több gyümölcsöt teremjenek (Jn 15:2). A kertész maga a mennyei Atya. Vigyázzunk, mert Keresztelő Szent János szerint a fejsze már a fák gyökerére vettetett (Mt 3:10). Vigyázzunk, nehogy nekünk is kivágják életünk fáját. Az Úr Jézus megátkozta a gyümölcstelen fügefát, és az azonnal kiszáradt (Mt 21:19) ...
 

(Mt 3:10) A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát ugyanis, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.

(Mt 7:17) Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.

(Mt 21:19) Meglátott egy fügefát az út mellett, odament hozzá, de semmit nem talált rajta, csak leveleket. Azt mondta neki: »Ne legyen rajtad gyümölcs soha többé!« Erre a fügefa azonnal kiszáradt.

(Lk 13:7) Erre így szólt vincellérjéhez: három esztendeje már, hogy idejárok és gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Minek foglalja el a földet?

(Jn 15:2) Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen.

Beleoltódások és eltávolodások

Néhány példa a szőlővesszők beleoltódására vagy eltávolodására...

Beleoltódások:

- Az isteni életbe való beleoltódás a szentségek által, különösen a karaktert adó szentségek által: keresztség, bérmálás és egyházirend;

- A krisztusi közösségbe való beleoltódás a személyes megtérés, a Szentlélek keresztség és az elköteleződés által;

- A szolgálatokba való beleoltódás a Szentlélek keresztség és a lelki adományok által;

- A Krisztus misztériumába való beleoltódás az Úr Jézus iránti szeretetből vállalt szenvedések által...

Eltávolodások:

- Krisztus egészséges tanításától való eltávolodás, az eretnek tanítások befogadása által;

- Krisztustól való eltávolodás a világias lelkület és a bálványimádás által;

- A krisztusi közösségtől való eltávolodás, a harag és a sértõdöttség által;

- Az Istentől és az Egyháztól való eltávolodás a halálos bűnök által, mint pl.: házasságtörés, abortusz, paráznaság, hitehagyás, vagyon eltulajdonítás, stb...

Ha eltávolodtunk az igazi szőlőtőtől, akkor még mindig van időnk visszatérni Őhozzá és visszaoltódni, hogy kiengesztelődjünk Istennel, és életünk legyen. Ne maradjunk ektávolodott és elszáradt szőlővesszők, mert azok tűzre kerünek...

Uram Jézus! Imádunk Téged és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Segíts minket szent kegyelmed által, hogy egyre inkább Beléd oltódjunk, mígcsak teljesen eggyek nem leszünk Veled. Ámen.