Feltámadás

(Jn 11:23-25) Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad - mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

1. Az ember kezdettől fogva tudott a feltámadásról

Már az első emberpárnak is volt egyfajta tudata a feltámadásról. Az eredeti bűn esete után, amikor az Úr kimondta az átkot (Ter 3:14-18), akkor elmondta nekik az örömhírt is. Ekkor hangzott el a protoevangélium, amelyben Isten megígérte, hogy nem hagyja elveszni az embert, hanem utánanyúl a halálba, és visszahozza őt az örök életre. Feltámasztja az embert a bűn és a test halálából...

(Ter 3:14-15) Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mezõ minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az õ ivadéka közé. Õ széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.”

Ábrahám is hitt a feltámadásban, máskülönben, hogyan bízhatott volna Isten ígéretében. Előrehaladott kora ellenére, vándorként, hitt abban, hogy elnyeri örökségül a neki ígért földet és Isten megsokasítja utódait...

(Zsid 11:15-19) Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik. Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Készen volt rá, hogy feláldozza egyszülöttét, õ, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: „Izsák által lesznek utódaid.” Biztosra vette, hogy Isten képes a halottakat is feltámasztani.

Mózes is hitt a feltámadásban, amikor az Úr kinyilvánította magát neki az égő csipkebokorban, mint Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, Aki az élők Istene, nem a holtak Istene...

(Lk 20:37) Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi.

De a próféták és a szentek is írtak a feltámadásról, különösen Ezekiel próféta, aki a feltámadást úgy szemléltette, mint valami visszapörgetett filmet...

(Ez 37:3-14) Így szólt hozzám: „Emberfia, életre kelnek még ezek a csontok?” Így feleltem: „Uram, Istenem, te tudod.” Ekkor így folytatta: „Jövendölj ezekrõl a csontokról! Így beszélj: Ti kiszáradt csontok, halljátok az Úr szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: Nézzétek, éltetõ leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bõrt húzok rátok és éltetõ leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” Jövendöltem, amint a parancs szólt. S lám, amint jövendöltem, zaj keletkezett, majd zörgés támadt, és a csontok egymáshoz közeledtek. Aztán láttam: ín és hús került rájuk, és bõr vonta be õket, de éltetõ lehelet még nem volt bennük. Ekkor így szólt hozzám: „Jövendölj az éltetõ leheletrõl, jövendölj, emberfia, és mondd az éltetõ leheletnek: Ezt mondja az Úr, az Isten: Gyere elõ a négy szél hazájából, és fújj ezekre a halottakra, hogy megelevenedjenek.” Ekkor jövendöltem, amint parancsolta nekem, és éltetõ lehelet szállt beléjük, életre keltek, talpra álltak, mint egy nagy sereg.
Akkor így szólt hozzám: Emberfia, Izrael egész háza ezek a csontok. Lám, azt mondják: „Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van.” Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem - mondja az Úr.

(2Mak 12:43) Aztán gyûjtést rendezett a katonák között, és mintegy 2000 ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe engesztelõ áldozat bemutatására. Ilyen szépen és nemesen viselkedett, mivel gondolt a feltámadásra.

(Zsid 11:35) Asszonyok feltámasztás útján visszakapták halottaikat. Némelyek kínpadra jutottak, de nem fogadták el a szabadságot, csak hogy dicsõségesebb feltámadásban részesüljenek. (v.ö. 2Makk 7:29)

2. A csodás feltámadások

A szentírásban több helyen olvashatunk csodás feltámadásokról: Illés feltámasztotta az cáreftai özvegyasszony fiát; Elizeus feltámasztotta a szunemi asszony fiát; Elizeus csonjait megérintve feltámadt a sírba ejtett halott; az Úr Jézus feltámasztotta Jairus leányát, a naimi ifjút és Lázárt; Péter apostol feltámasztotta Tabitát; Pál apostol feltámasztotta Euthichuszt...

(1Kir 17:-23) Történt pedig ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház úrnőjének fia, ahol a próféta megszállt. Olyan súlyos volt a betegsége, hogy már alig volt benne lélek. Azt mondta azért az asszony Illésnek: „Mi dolgom van veled, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess vétkeimre, és megöld a fiamat?” Illés erre azt mondta neki: „Add ide a fiadat.” Azzal elvette az öléből, felvitte a tetőszobába, ahol ő lakott, ágyára fektette, majd az Úrhoz kiáltott és azt mondta: „Uram, Istenem, bajt hozol erre az özvegyre is, akinél én megszállok, és megölöd a fiát?” Aztán háromszor ráborult a gyermekre, és az Úrhoz kiáltott és azt mondta: „Uram, Istenem, kérlek, térjen vissza e gyermek lelke a testébe.” Az Úr meg is hallgatta Illés szavát, a gyermek lelke visszatért belé, és életre kelt. Erre Illés vette a gyermeket, levitte a felső teremből az alsó házba, átadta anyjának, és azt mondta neki: „Íme, fiad él.”

(2Kir 4:34-35) Aztán fölment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett. Akkor fölállt és le-föl járkált a szobában, majd újra fölment és hétszer ráborult. Végül tüsszentett a fiú és kinyitotta a szemét.

(2Kir 13:21) Egyszer, amikor éppen temettek egy embert, az emberek hirtelenül megpillantották a portyázó csapatot. Az embert bedobták Elizeus sírjába és elmentek. Mihelyt az ember hozzáért Elizeus csontjaihoz, életre kelt és talpra állt.

(Mk 5:41-42) Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: „Talita kum”, ami annyit jelent: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek.

(Lk 7:14-15) Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának.

(Jn 11:43-44) E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendõ födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.”

(ApCsel 9:40-41) Péter kiparancsolt mindenkit, majd térdre borult és imádkozott. Aztán a halotthoz fordult és felszólította: „Tabita, kelj fel!” Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült. (Péter) kezét nyújtotta neki, fölsegítette, aztán behívta a szenteket, meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él.

(ApCsel 20:9-10) Egy Eutichusz nevû ifjú az ablakban ült, s Pál hosszú beszéde alatt úgy elnyomta az álom, hogy álmában lezuhant a harmadik emeletrõl. Holtan szedték össze. Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.”

De még ma is támasztottak fel halottakat bizonyos afrikai lelkipásztorok, amint azt a hírekben láthattuk. Ezeket legtöbbször csalásnak minősíti a média, azonban több olyan eset van, amelyek nagyon hitelesnek mutatkoznak...

Ezek a csodás feltámadások azonban nem a teljes megváltást, nem a testünk megváltását is beteljesítő feltámadások (Róm 8:23), hanem csak olyanok, amelyeknél a lélek visszatér ugyanabba a romlandó testbe. Ezek az emberek feltámadtak ugyan, de újra meg kellett halniuk. A beteljesedett, dicsőséges feltámadásban, egy megváltott, megdicsőült és romolhatatlan testben támadunk fel...

(Róm 8:23) De nemcsak az, hanem mi is, akik első adományként megkaptuk a Lelket: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

(1Kor 15:42-44) Így van a halottak feltámadása is: romlandó testet vetnek el, és romolhatatlan test támad fel; szégyenben vetik el, és dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, s erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, és lelki test támad fel.

(1Ján 3:2) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy amikor megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, úgy, amint van.

3. A "nulladik" feltámadás

A Jelenések könyvében olvashatunk az "első feltámadásról". Ezek azok a lelkek, akiknek fejüket vették az Úr Jézusért, Isten igéjéért és az evangéliumért. Ezek a lelkek majd ítélő szerepet fognak betölteni a többi lélek fölött az Úr Jézussal együtt. Kerülve a millenarizmus tévedését, azonban mégis tudomásul kell vennünk, hogy a szentírásban van egy utalás az "első feltámadásra"...

(Jel 20:4-6) Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása elõtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal. A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendõ. Ez az elsõ feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az elsõ feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele.

(Mt 19:28) Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsõséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött.

Ha van "első feltámadás", akkor az Úr Jézus feltámadása volt az "Ősfeltámadás". Ha az Úr Jézus feltámadása az "Ősfeltámadás", akkor benne volt egy "nulladik feltámadás" is, amelyben része volt egy sor régi szentnek, akik rögtön a Megváltás beteljesedése után támadtak fel (Mt 27:51-53). Ők, habár szentek voltak, nem előzhettek meg minket az üdvösség elérésében (Zsid 11:39-40)...

(Mt 27:51-53) Erre a templom függönye kettéhasadt, felülrõl egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után elõjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek.

(Zsid 11:39-40) Bár ezek a hitükről mind bizonyságot kaptak, mégsem nyerték el az ígéretet, mert az Isten nekünk valami jobbat tervezett, nélkülünk nem juthatnak hát el az üdvösségre.

Kik lehettek ezek a régi szentek? Hát szerintem elsősorban Ádám és Éva, majd Noé és többi ősatya, Ábrahám, Izsák és Jákób, Mózes, Jób, Izajás, Jeremiás és Sámuel próféták, stb... Ha ezek feltámadtak, akkor már nem felküdhettek vissza a sírba, viszont itt sem maradtak ebben a világban. Tehát ők megdicsőülten támadtak fel és felvétettek a mennybe...

Tudjuk, hogy Hénoch és Illés nem haltak meg, hanem elragadtattak Istenhez. Mózes és Illés egy színben jelentek meg a Tábor hegyén az Úr Jézus színeváltozásakor (Mt 17:3). Ezek a régi szentek a "menny küszöbén" várakozhattak egyfajta boldog állapotban, hogy a Megváltás beteljesedjen és a kárpit kettéhasadjon, hogy megnyíljon előttük a szentek szentje és beléphessenek Isten szent színe elé. Ezekből a dolgokból láthatjuk, hogy nem csak a Szűzanya az egyetlen, aki testestől, megdicsőült állapotban vétetett fel a mennybe, hanem őt megelőzték ezek a régi szentek. Feltételezhető, hogy a "nulladik feltámadásban" azok a vének is részesültek, akiket János apostol megemlített a Jelenések könyvében (Jel 4:4)...

(Jel 4:4) A trón körül huszonnégy szék, a székeken huszonnégy vén ült, fehér ruhába öltözve, a fejükön aranykoszorú.

4. A dicsőséges feltámadás

A Úr Jézus harmadnapi feltámadásával beteljesedett a dicsőséges Feltámadás ígérete. Az Ő dicsőséges feltámadása igazolja, hogy Ő a magasságbeli Isten Fia, de egyben Ő az "Ősfeltámadás", mert Ő lett az elsőszülött a halottak közül (Kol 1:18), vagyis első a sok testvére között (Róm 3:29-30)...

(Kol 1:18) Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben.

(Róm 3:29-30) Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette.

Ővele kezdődött el a világ megújulása, amikor megdicsőülten feltámadt, és a miénkkel fog folytatódni, amikor majd megszólal az angyal harsonája (Mt 24:31; 1Kor 15:52, Jel 21:5). 

(Mt 24:31) Elküldi angyalait nagy harsonaszóval, s azok összegyűjtik választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másik végéig.

(1Kor 15:51-52) Íme, titkot mondok nektek: Nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni: hirtelen, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra, mert megszólal a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlan állapotban, mi pedig elváltozunk.

(Jel 21:5) És mondá, ki a királyiszéken ül vala: Ime mindeneket megújitok! És mondá nekem: Irjad, mert ez igék hitelesek és igazak.

A mi hitünk nem egy elmélet, nem egy tudomány, hanem egy élő személybe vetett hit. A mi hitünk az Úr Jézus Krisztus személye, Aki valóságos Isten és valóságos ember és, Aki a feltámadás és az élet. Ezt bizonyította Isten az Ő harmadnapi feltámadása által. Ha nem lett volna feltámadás, akkor az egész keresztény hitünk csak hiábavaló mese lenne...

(1Kor 15:12-14) Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.

Az Úr Jézus megtestesülésének, megváltó művének és feltámadásának egyetlen oka, hogy megmentsen és feltámasszon minket egy megdicsőült, örökké boldog életre. Ha ez nem így lenne, akkor az egésznek nem lenne semmi értelme...

(1Pét 3:21) Az elõképnek megfelelõen most titeket is ugyanígy megment a keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által…

A beteljesedett feltámadásban, a dicsőségesen feltámadt testünk már nem olyan lesz, mint a mostani, hanem egy romolhatatlan test lesz, amely nincs többé alávetve sem az anyagi világ törvényeinek, sem a térnek és az időnek, sem pedig a bűnnek vagy a halálnak, hanem hasonlók leszünk az Úr Jézus Krisztushoz...

(Lk 24:39) Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.”

(Lk 24:42-43) Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belõle.

(Jn 20:26-27) Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte õket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívõ!”

(1Kor 15:51-53) Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végsõ harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot.

(1Ján 3:2) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy amikor megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, úgy, amint van.
 

5. A feltámadás és az ítélet különválaszthatatlanok

Habár a lelkek már a különítéletben megtudják örök sorsukat, a feltámadás és az ítélet valamilyen módon egyszerre fog megtörténni. A feltámadáskor mindenki meglátja örök helyét és állapotát. A megdicsőültek felemeltetnek Krisztushoz, Isten szent színe elé, míg a kárhozottak lent maradnak, és nem látják meg Isten dicsőségét...

(Dán 12:2) Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.

(Mt 19:28) Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsõséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött.

(Mt 24:41) És ha két asszony malommal őröl, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.

(Mt 25:33) A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.

6. A feltámadás nem hely vagy időpont kérdése

A feltámadás nem hely vagy időpont kérdése, hanem egy személy jelenlétének kérdése. Mivel az Úr Jézus Krisztus maga a feltámadás és az élet, ezért a feltámadás ott és akkor van, ahol az Úr Jézus jelen van...

(Jn 11:23-25) Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad - mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

De hol van jelen az Úr Jézus? Hát elsősorban a szentségekben, pl: a keresztségben, a bűnbocsánat szentségében, de különösen a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Az Úr Jézus azt ígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig (Mt 28:20). Mivel az Oltáriszentségben valóságosan jelen van a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztus, ezért a szentáldozásban már részesülünk is részlegesen az Ő feltámadásából...

(Mt 28:20) ...tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.

(Jn 6:48-50) Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennybõl alászállott kenyér, aki ebbõl eszik, nem hal meg.

(1Pét 3:21) Az elõképnek megfelelõen most titeket is ugyanígy megment a keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által…

(Kol 3:1) Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.

A Feltámadás a Szentháromság egy Isten műve, amely által Isten felemeli az emberi természetet és a megújult világot az Ő dicsőségébe...

 

7. Sokan tagadják a feltámadást

Érthetetlen, de a történelem során sokan tagadták a feltámadást. Ez egy teljesen értelmetlen dolog, mint ahogyan a bűnnek sincs értelme. Szellemileg perverz, mert önmagában oktalan. Egy józan, eszes és egészséges lelkű ember, bármilyen vallású is legyen az, azt választaná, ami a nagyobb és magasztosabb dolgot ígér. És mi lehetne nagyobb annál, mint hogy az Úr Jézus Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, feltámadt a halálból, és minket is feltámaszt megdicsőült testben az örök életre és boldogságra...

(Mt 22:23) Aznap még szadduceusok is mentek hozzá, akik tagadták a feltámadást.

(1Kor 15:12-14) Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.

A feltámadásban való hit nélkül a mai ember is csak egy szánalmas, nyomorú, végképp kifosztott és elhagyatott lény. Nincs gyászosabb dolog annál, mint amikor egy temetési kíséretben, a keresztény emberek arról beszélnek, hogy ki tudja van-e feltámadás a halálból és, hogy onnan még senki sem jött vissza…

8. A feltámadás hitünk legfontosabb tétele

Az Úr Jézus Krisztus feltámadása bizonyítja, hogy Ő Isten Fia, és a feltámadás ténye öleli fel az eredeti bűn mindent beborító átkos következményét. Feltámadás nélkül nincs hit, nincs remény és a szeretet is értelmét veszti. Feltámadás nélkül még ma is csak a szombat lenne, és sosem lenne vasárnap; egy elbukás után nem lenne többé talpraállás; és egy gödörbe esés után, nem lenne többé menekülés... Minden lelki megújulásnak, új erőre való kapásnak, minden virradásnak és felemelkedésnek, a feltámadásban való hit az oka. Nincs olyan mélység, amelyből a feltámadás ki ne emelhetne minket...

Uram Jézus Krisztus, hiszek Neked és bízok Benned! Dicsőítlek, áldalak és magasztallak hatalmas művedért, kereszthalálodért és feltámadásodért. Ha a Seol legmélyén lennék is, dicsőítlek Téged, mert ki olyan csodálatos, mint Te vagy, életnek Ura. Ámen.

Kiüresítette magát

(Fil 2:5-11) Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Az Úr Jézus Krisztus kiüresítette magát. Kiüresítette magát, de hogyan? Mit jelentett ez az Ő számára, és mit jelent ez nekünk? Hogyan lett Ő? Milyen állapotban volt Ő? Mit birtokolt Ő és miről mondott le értünk? Ahoz, hogy mindezt megérthessük, végig kell mennünk az ismert hitigazságokon...

Katolikus Kompedium:

193-195 A legfontosabb hitvallások az Apostoli hitvallás, mely a római egyház ősi, keresztelési hitvallása és a Nicea-konstantinápolyi hitvallás, mely a két első egyetemes, a Niceai (325) és a Konstantinápolyi (381) Zsinat gyümölcse: ez a hitvallás ma is közös az összes nagy keleti és nyugati egyházban.

232-237 A keresztény hit és élet központi misztériuma a Szentháromság misztériuma. A keresztényeket az Atyának és a Fiúnak és Szentléleknek nevében keresztelik meg.

 467 A Kalkedoni Zsinat azt tanítja, hogy „egy és ugyanannak valljuk a Fiút, mi Urunk Jézus Krisztust; őt, aki tökéletes istenségében és tökéletes emberségében; valóban Istent és valóban embert, őt, akinek értelmes lelke és teste van, és aki istensége szerint egylényegű az Atyával, és embersége szerint egylényegű mivelünk, »aki hozzánk hasonló mindenben, a bűnt kivéve« (Zsid 4,15); az idők kezdete előtt az Atyától született istensége szerint, és az utolsó napokban értünk és a mi üdvösségünkért az Istenszülő Szűz Máriától embersége szerint.”

Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK)

242 Utánuk az Egyház, követvén az apostoli Hagyományt, 325-ben a niceai, I. egyetemes zsinaton megvallotta, hogy a Fiú "egylényegű az Atyával", [44] azaz egy Isten Ővele. A 381-ben összegyűlt konstantinápolyi, II. egyetemes zsinat a niceai hitvallásból a maga megfogalmazásában megtartotta e kifejezést, és megvallotta "Isten egyszülött Fiát, aki az Atyától született az idők kezdete előtt: Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű". [45]

Nicea-konstantinápolyi hitvallás

Hiszek az egy Istenben,

mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden
láthatónak és láthatatlannak
Teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban,

Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született
az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől,
Világosság a Világosságtól,
valóságos Isten
a valóságos Istentől,
született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű,
és minden általa lett.

Értünk, emberekért,

a mi üdvösségünkért
leszállott a mennyből.
Megtestesült
a Szentlélek erejéből
Szűz Máriától,
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk
keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett
és eltemették.

Harmadnapra föltámadott

az Írások szerint,
fölment a mennybe,
ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben
ítélni élőket és holtakat,
és országának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben

Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától
és a Fiútól származik;
akit éppúgy imádunk
és dicsőítünk,
mint az Atyát és a Fiút,
Ő szólt a próféták szavával.

Hiszek az egy, szent,

katolikus és apostoli
Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget
a bűnök bocsánatára,
várom a holtak feltámadását
és az eljövendő
örök életet.
Amen.

Megfontolások

A fentiek alapján, a mi egyszerű, laikus megfontolásaink szerint mondhatjuk, hogy az Istenről való ismereteink, idő szerint, három szakaszra oszlanak:

1. Az idők kezdete előtti szakasz;

2. Az idők kezdetétõl, az idők végezetéig tartó szakasz;

3. A végső dolgok, az örök idők szakasza, vagyis az eszkaton.

Az 1. szakasz

Hitünk központi misztériuma, a Szentháromság egy Isten és az Isten benső élete. Tudjuk a kompendiumból, hogy a Fiúisten az idők kezdete előtt született. Született, de nem teremtmény. Tudjuk, hogy Isten teremtő műve abban áll, hogy hathatós szavával, a semmiből teremtett mindent. Ha nem a semmiből teremtett volna, hanem saját lényegéből árasztotta volna ki és formázta volna a dolgokat, akkor nem lenne Teremtő, hanem csak alkotó. 

Ha Isten a teremtést a semmiből hozta elő hathatós szavával, akkor a második isteni személy nem a semmiből lett, hanem Isten lényéből és lényegéből született. Ha pedig Isten Fia, az örök Ige, az Atya lényéből és lényegéből született, akkor valamilyen módon azt gondolhatjuk, hogy a Fiú, az Atyából „folyt ki”, illetve az Atya önmagából „szakította ki”. De ha a Fiú az Atyából lett "kiszakítva", és Őneki élete van önmagában, ahogyan az Atyának élete van önmagában (Jn 5:26), akkor két istennek kellene lennie...

(Zsid 1:5) Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”

(Jn 5:26)  Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

Tudjuk, hogy egy Isten van, és az egy Istenben három személy. Ha Fiúisten született, akkor miért nincs két Isten?... Ezt egy képzeletbeli párbeszéddel lehetne szemléltetni:

Amikor a Fiú megszületik az Atyától, azt mondja neki az Atya:

 - Fiam! Nagyon szeretlek Téged! Kilehelem Rád Lelkemet, egésszen kilehelem Rád. Vedd az erőt, a hatalmat és a dicsőséget, és uralkodj, mert mindent Neked adok...

A Fiú erre így válaszol:

- Atyám! Nagyon szeretlek Téged! Visszalehelem most Neked Lelkemet, egésszen visszalehelem Neked... Te vagy az Atya, és Én alárendelem magam Neked, mert úgy illik, hogy Tiéd legyen az erő, a hatalom, a dicsőség és az uralom örökkön-örökké...

És ez így van mindig, most és mindörökké... Öröktől fogva és örökkön-örökké, egymásra lehelik a Lelket: az életet, az erőt, a hatalmat és a dicsőséget, Aki maga a Szentlélek, a szeretet Lelke. Mivel Isten Lelkéről van szó, Ő a Szentlélek, Aki maga is egy személy, a harmadik isteni személy...  

(1Kor 25:25-28) Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”. Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.

Szentlélek nélkül nem lehetne egy Isten, hanem két Isten lenne. A Szentlélek nélkül nem lehetne egység. A teljes és kölcsönös önajándékozás nélkül nem lenne Szentháromság, és nem lehetne tökéletes egység, hanem két Isten lenne és ezek közötti versengés. Akkor ez már nem Isten lenne, hanem ördög, mert az ördög akar folyton sok isten lenni és versengeni...

Ez a boldog szentháromságos élet, a gazdagság, az erő, a hatalom és a dicsőség, amelyben örömmel mondta a Fiúisten, az örök Ige: Elmegyek Atyám, hogy megtegyem akaratodat. Elmegyek, hogy megváltsam az elveszett emberiséget...

(Zsid 10:5-7) Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem.  Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.

(Jn 1:1-2) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.

 

A 2. szakasz

Ez a teremtés, az eredeti bűnbe való esés, az ígéretek, a Megváltás műve és az Egyház élete, egésszen a végső időkig... Ez az „idők” ideje, vagyis ennek a teremtett világnak az ideje. Ahol pefig test van, vagyis agyag, ott van tér és idő. A testieknek, vagyis az anyagnak a szórodása teret hoz létre, és annak mozgása, evoluálása az időt határozza meg...

Az idők kezdete előtt nem volt idő, és az idők végezete után sem lesz többé idő, hanem csakis a beteljesedett örökkévalóság. De az örökkévalóságban is van egyfajta időmérték, ami abból áll, hogy mindig lesz „valami előtt” és „valami után”.  Isten örökkévalósága, tér és idő fölöttisége, átöleli mind e három szakaszt, örökkévalóságból az örökkévalóságba, mert Ő az Aki VAN, Aki az örökkévaló...

 

Ezt a mindenséget átölelő transzcendens Isten, a Fiú személyében eljött a világba, leszögezve Önmagát egy immanens pontba, térbe és időbe. Isten belépett a történelembe (Mt 1:1-16). Lerögzítette magát egy testbe, Dávid házába, Mária méhébe és végül a keresztfára. Kiüresítette isteni személyét minden erőtől, hatalomtól és dicsőségtől, hogy magára öltse az emberi természetet, amely hordozója lett az isteni személyének és természetének. Az Úr Jézus, az örök Ige, mint isteni személy, Akinek valóságos isteni természete van, vállalta, hogy emberi magzat legyen, aztán hogy a betlehemi kisded legyen, aztán hogy növekedjen tudásban és bölcsességben Isten és az emberek előtt...

(Mt 1:1) Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia...

(Lk 2:52) Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

Amikor leszállt a Szentlélek az Úr Jézusra a Jordán folyónál, akkor Ő elkezdte küldetését, és végül megváltotta a világot a kereszten. Vállalta értünk, hogy meghaljon és alászálljon a poklokra, hogy elvigye isteni személyében a világosságot az alvilágban sínylődő holtaknak is, hogy kiszabadítsa onnan a rabokat, és felvigye őket a magasba...

(Ef 4:8-10) Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat. Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. ( v.ö. Zsolt 68:19)

 

Katolikus Kompendium:

 

632-637 A „poklok” nem a pokolt, a kárhozat helyét jelenti, hanem a Krisztus előtt meghalt – mind a jó, mind a rossz – embereknek az állapota. Jézus isteni személyével egyesült emberi lelke elment ezekhez az igazakhoz, akik várták a Megváltót, hogy végre megláthassák Istent. Krisztus, miután halálával legyőzte a halált és az ördögöt, „akinél a halál hatalma volt” (Zsid 2,14), kiszabadította a Megváltóra váró igazakat és megnyitotta számukra a menny kapuját.

Az Úr Jézus Krisztus, az Ő emberi természetével vállalta, hogy egy magzat legyen Mária méhében, de azt is vállalta, hogy halott legyen a halottak között... Ez a kiüresedés legnagyobb mértéke: Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig...

A  3. szakasz

Az eszkaton az, ahol Isten népe örök boldogságban él az Istenével. Tudjuk, hogy Isten örök és változatlan. Benne nincs semmi változás, még árnyéka sincs a változásnak (Jak 1:17). Mégis mi úgy látjuk, mintha Isten tovább fejlődött volna ez alatt a három szakasz alatt. A "magányos Istenből" ( IS-TEN = ŐS-TEREMTŐ) előbb Szentháromság egy Isten lesz, majd egy önmagának népet teremtő és megváltó szentháromságos egy Isten. Isten népet szerez magának, amelyet magához ölel, mint feleséget, az Emberfia Fiúisten által. Ő a Vőlegény, Aki feltámadása után felment a mennybe, visszavette dicsőségét, amelyet egykor letett, és karjára emeli Menyasszonyát. Isten, a Megváltó feltámadása által, teljesen megváltja, felöleli és felemeli az embert testestől, lelkestől, és felemeli az egész teremtett világot a mulandóságból az örökkévalóságba...

(Róm 8:22-23) Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi is, akik első adományként megkaptuk a Lelket: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

(Jak 1:17) Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.
 

Kérdések

Milyen lelkülettel vagyunk mi? Képesek vagyunk-e lemondani magunkról, javainkról, életállapotunkról? A testi ember feltétlenül ragaszkodik életéhez, helyzetéhez és dolgaihoz:

- Vannak politikusok, pártvezérek, akik inkább tesznek tönkre egy pártot vagy egy egész országot, mintsem hogy lemondjanak tisztségükről, tekintélyükről és hatalmukról;

- Vannak lelkészek, akik inkább megosztják a közösséget, mintsem hogy engedelmesen elhagyják régi plébániájukat, nyugdijba vonuljanak vagy elfoglalják azt a helyet ahová áthelyezik;

- Vannak laikus közösségvezetők, akik csak mondják, hogy ők másokat szolgálnak, de valójában görcsösen ragaszkodnak a vezetői pozíciójukhoz, akár alkalmasak rá, akár nem;

- Vannak vállalati vezetők, akik pozíciójuk megtartása érdekében bárkin és bármin átgázolnak;

- Vannak gazdák, akik földjeikért, birtokaikért a világ végéig perelnének, sőt fegyvert is ragadnának;

- Van sok apró ragaszkodásunk, amelyek nagyságuktól függetlenül megkötöznek minket.

Képesek vagyunk-e kiüresíteni önmagunkat? Képesek vagyunk-e lemondani dolgainkról, állapotunkról, pozíciónkról, életünkről?... Képesek vagyunk-e visszatérni a gyermekkori szegénységhez, szerénységhez és alázatossághoz?...

(Mt 18:3) „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.

Uram Jézus, megrendülök látva hatalmas áldozatodat. Segíts kérlek, hogy ugyanolyan lelkülettel legyek, mint amilyennel Te kiüresítetted Önmagad. Ámen.