2023. január 3., kedd

Szent Pál intelmei a tesszalonikaiaknak írt második levelében

 

(2Tessz 2:15) Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok. 

(2Tessz 3:1-2) Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen, és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől.

(2Tessz 3:6) Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott hagyományhoz.

(2Tessz 3:7-12) Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek; senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék.

(2Tessz 3:13) Ti pedig, testvérek, ne unjatok bele a jótettekbe. 

(2Tessz 3:14) Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azt jegyezzétek meg, és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen. 




Szent Pál intelmei a tesszalonikaiaknak írt elsõ levelében

 

(1Tessz 4:3-5) Isten akarata ugyanis ez: a ti megszentelődésetek, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól; hogy mindegyiktek meg tudja őrizni a testét szentségben és tisztességben, nem a vágyódás szenvedélyében, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent.

(1Tessz 4:6) Senki se károsítsa meg és ne csalja meg üzleti ügyben testvérét, mert az Úr megtorol minden ilyesmit, ahogy előbb már megmondtuk és kifejtettük.

(1Tessz 4:11) Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük.

(1Tessz 5:11) Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.

(1Tessz 5:12-13) Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel, egymással meg éljetek békében.

(1Tessz 5:14) Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet. 

(1Tessz 5:15) Ügyeljetek, hogy senki ne fizessen rosszal a rosszért, hanem törekedjetek mindig jót tenni egymással és mindenkivel.

(1Tessz 5:16) Legyetek derűsek.

(1Tessz 5:17) Imádkozzatok szüntelenül.

(1Tessz 5:18) Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.

(1Tessz 5:19-20) Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. 

(1Tessz 5:21) Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. 

(1Tessz 5:22) Mindenféle rossztól óvakodjatok.