Az Ő halálára keresztelkedtünk meg

(Rom 6:3-11) Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottak közül, éppúgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, úgy majd a feltámadásában is egy leszünk vele. Hisz tudjuk: a régi embert bennünk azért feszítették meg vele együtt, hogy a bűn teste elpusztuljon, s ne szolgáljunk többé a bűnnek. Mert aki meghalt, az felszabadult a bűn alól. Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy Krisztussal együtt élni is fogunk, mert tudjuk, hogy Krisztus, miután feltámadt a halottak közül, már nem hal meg, s a halál többé nem uralkodik rajta. Mert halála egyszer s mindenkorra való halál volt a bűnnek; az élete azonban élet az Istennek. Ti is úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban.

Az őskeresztények idejében, de akár ma is a missziós területeken, mint pl. Kínában, a felnőttek megkeresztelésekor ez az ige nyilvánvalóan megvalósúl... A már felnőtt ember, akit húsvétkor keresztelnek meg, meghozta már azt a felelős döntést, hogy Krisztus halálában elmerülve, meghal a korábbi hitetlen, testi életének, hogy feltámadjon az új életre Jézus Krisztusban. Nekünk azonban, akiket csecsmőként kereszteltek meg, ez nem ennyire nyilvánvaló. A mi esetünkben nem egy egyszeri döntésről van szó, hanem egy fokozatos tanulási, megtérési, lelki folyamatról, amelyben Isten kegyelme által felnövünk ehhez a döntéshez és életállapothoz...

Kereszténységünk a felnőtt korig

A csecsemők megkeresztelése a szülők döntésén és hitén alapszik. Úgy kereszteli meg az Egyház a csecsemőket, hogy a szülők kérik a keresztséget meg a hitet gyermekeik számára, megígérvén, hogy a szülői nevelés által megismertetik gyermekeikkel a Katolikus Egyház tanítását, és az Egyház hite szerint nevelik őket. Az ilyen keresztség kiszolgáltatást sokan vitatják, és mindig lesznek érvek a csecsemőkeresztelés mellett vagy ellen. Tény az, hogy ez a gyakorlat... 

Aztán később, a mindennapokban, a keresztségi fogadalom sokszor elfelejtődik, és néha a gyermek úgy nő fel, hogy a vallást csak a templomtoronyról ismeri. Jobb esetben, a gyerek részesül a szentgyónás, az elsőáldozás és a bérmálás szentségeiben. Ekkor viszont már muszáj eljárni a hittanórákra, mert megkövetelik azt. Tehát a gyermek valahogyan csak hall valamit a hit dolgairól...

Mindez csak a dolgok emberi oldala, ami nem valami bíztató, de ott van a dolgok isteni oldala is, éspedig az, hogy a keresztségben és a bérmálásban, a gyermek lelke egy új karaktert kap, egyfajta lelki vízjelt, isteni filigránt. A szentgyónásban és a szentáldozásban, az elsőáldozó egy új lelki életben és kegyelemben részesül. Ez hasonlatos ahoz a földbe elvetett, szunnyadó maghoz, amely arra vár, hogy megöntözzék és kikeljen (1Ján 2:27, 1Ján 3:9). A megkeresztelt gyermek, a fiatal keresztény, még testi életet él, és az önmegvalósítását keresi. Csak később fogja megteremni a hit és a megtérés gyümölcseit, amely már nem pusztán az emberi munka eredménye, hanem a kegyelem műve (Jn 1:16)...

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

(1Ján 2:27) A tõle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne.

(1Ján 3:9) Azok, akik az Istentõl születtek, nem követnek el bûnt, mert az õ magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert az Istentõl születtek.

Az első megtérés

A fiatal keresztény, természetes módon, a "tékozló fiú" állapotába nő bele (Lk 15:13)... Természetes dolog, hogy egy egészséges gyermeknek, fiatalnak vágyai vannak, és meg is akarja valósítani önmagát. Először tanulni akar, aztán karriert akar csinálni, aztán családot akar alapítani, aztán házat akar venni, meg autót, stb. Ezek a dolgok, mind-mind elvonják a fiatalt a lelki élettől. Van néhány kivétel, akiknek hivatásuk van, és fiatal koruktól papi vagy szerzetesi pályára irányúlnak, de ezek kivételek. Ezért aztán mondhatni, hogy minden megkeresztelt ember életében el kell jönnie az első megtérésnek...

(Lk 15:13) Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát.

Az első megtérés Isten segítő kegyelme által érkezik el, amely minden embernél más és egyénre szabott. Jön a Szentlélek kegyelme és megérinti a lelket, megöntözi a fiatal, vagy talán idősebb keresztény ember szívét, hogy kibontsa benne az egykor elvetett, mintegy magban szunnyadó ajándékait. Az első megtérés lehet egy nagy lelki megrázkodtatás által, amely istenfélelemre vezet, lehet Isten szeretetének és irgalmának erőteljes megtapasztalása, amely bűnbánatot fakaszt (Róm 2:4), vagy lehet egy csendes, templomba kívánkozó vágy, amely jámborságra vezet (Iz 11:2-3). De mindenképpen, senki sem mehet az Úr Jézushoz, csakis akkor, ha az Atya vonza őt (Jn 6:44)...

(Iz 11:2-3) Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás, és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében.

(Jn 6:44) Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon.

(Róm 2:4) Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnézõ, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bûnbánatra akar vezetni?

Az első megtérés után, ha a megtért ember válaszol Isten hívására és állhatatos marad, akkor elkezdődik az ő lelkében egy tisztulási folyamat. Ez a folyamat a bűnök fokozatos felismerésében, elhagyásában és meggyónásában valósul meg. Ez általában egy többéves lelki fejlődés és küzdelem (Fil 3:16), amely által az ember szívében a lelki, a jó és a világosság, felülkerekedik a testieken, a rosszon meg a sötétségen. Minél több győzelmet arat az ember a megtérésében, annál inkább megtisztul, és egy magasabb szintű lelki életre jut el...

(Fil 3:13-16) Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így! Ha valamiben még másképpen gondolkodtok, Isten majd megvilágosít benneteket, de amit már elértünk, abban tartsunk ki.

A második megtérés

A második megtérés semmiképpen sem az első megtérés megismétlődése. A keresztény élet nem abból áll, hogy egy életen át sorozatosan bemocskolódunk a bűnben, majd megmosakodunk a szentgyónásban. Nem abból áll, hogy a világi életünk és bűneink körül forgunk, mint ahogy egy levágott farkú kutya forog önmaga körül... A második megtérés abban áll, hogy felismerjük azt a döntő igazságot, hogy teljesen meg kell halnunk a világ számára Krisztusban (Róm 6:10). A második megtérés megérteti velünk, hogy közel az ítélet órája, amikor meg kell jelenjünk a nagy Bíró ítélőszéke előtt (2Kor 5:10), ahol majd el kell számolnunk életünkkel, és végérvényesen beteljesedik a mi sorsunk...

(Róm 6:10) Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él.

(2Kor 5:10) Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk leplezetlenül Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki megkapja, amit érdemel, aszerint, hogy jót vagy hitványat cselekedett testi életében.

A második megtérés megérteti velünk, hogy rövid az időnk itt a földön, és meg kell feszítsük végleg magunkban az evilági vágyakat, hogy a Szentlélek kegyelmével  együttműködve felnőhessünk a Mesterhez (Lk 6:40). Ebben a második megtérésben is elbukhatunk néha, de tudjuk, hogy van szószólónk a mennyben (1Ján 2:1). Ekkor a szentgyónásunk már nem egy eredménytelen ismétlődő vallásos cselekmény, hanem egy ugródeszka a magasabbrendű isteni élet felé. Mindehez erős elhatározásra van szükség, és józanságra, amely emlékeztet földi útunk vészesen közeledő végére...

(Lk 6:40) Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.

(1Ján 2:1) Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz.

Olvassuk el ismételten és figyelmesen az alábbi igéket:

(Ef 5:16) Használjátok fel az idõt, mert rossz napok járnak.

(1Kor 10:23) „Minden szabad”, de nem minden használ. „Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra.

(Róm 6:10) Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bûnnek, aki azonban él, az Istennek él.

(2Kor 5:10) Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélõszéke elõtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.

(1Jn 2:1) Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bûnt. De ha valaki bûnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz.

(Lk 6:40) Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.

Fontoljuk meg, hogy bizony már nem sok időnk van hátra itt a földön.

A keresztség és a bérmálás szentségei után, ott van az úgynevezett Szentlélek keresztség, a Szentlélek kegyelme, vagyis a mi személyes pünkösdünk. Ez Isten ingyenes ajándéka (Mt 10:8), amely által az ember eltelik a Szentlélekkel, vagyis betelik Isten Lelkével (ApCsel 6:5). Ezt azok tapasztalják meg, akik egésszen átadták magukat Istennek, szent életet élnek és különös elhivatottságuk van Isten országának építésére...

(Mt 10:8) A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, ördögöket űzzetek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.

(ApCsel 6:5) Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották tehát Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit...

Uram Jézus! Te tudod, hogy míg egyik kezem megfeszítem, addig a másikkal a világ örömei után nyúlok. Add Szentlelkedet, hogy szentjeid példáját követve felnőhessek Tehozzád. Ámen.