2017. december 13., szerda

Feddhetetlenek legyünk

(Ef 1:3-6) Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.

A testvéri beszélgetésekben legtöbbször a krisztusi közösség dolgai és problémái kerülnek szóba. Egy idő után, egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy a legfontosabb dolgokra kellene koncentrálnunk, és nem elvesznünk jelentéktelen részletekben, vagy a másodrangú kérdésekben. Ekkor szilárdult meg bennem a következő irányelv: Nem az a mi elsődleges feladatunk, hogy evangelizáljunk, hanem az, hogy szentekké váljunk. Ha szentekké válunk, akkor az életünk is evangelizál. Ha nem, akkor a szavaink hiteltelenek. A hegyi beszédben, az Úr Jézus ezt hagyta ránk (Lk 5:48)...

(Lk 5:48) Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!

Ez a parancsolat pedig az ószövetségben gyökerezik...

(Lev 11:44) Legyetek szentek, mert én szent vagyok!

(1Pét 1:14-16) Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – ti is szentek legyetek egész magatartásotokban, mert meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”
 
Az evangelizáció a mi megszentelődésünknek következménye kell hogy legyen és annak hatása. Ezért is olvassuk az evangélium legvégén az evangelizáció küldetésének parancsát (Mt 28:19-20)...

(Mt 28:19-20) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”

Az evangelizáció, legyen az aktív: szóval, tettel vagy írással, vagy passzív: tanuságtevő életvitel, személyes kisugárzás, stb., csakis akkor hiteles, ha ott áll mögötte az életszentség...

Ma igen sok szó esik az Egyházban lévő feszültségekről, tévedésekről, tévtanításokról, eretnekségekről, botrányokról, stb. Egyesek célúl tűzték ki magunknak a harcias kereszténységet és az Egyház védelmét. Az ilyenek külöböző neveket vesznek fel maguknak, mint pl. „az Egyház harcosai” vagy „Krisztus miliciája”, stb. Vajon ez lenne a megoldás? Vajon az lenne a mi elsődleges feladatunk, hogy küzdjünk egyházi előljáróink ellen, akiket tévedés ejtett meg?...

Szerintem ma is változatlanul az a feladatunk, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk az Egyházban. Igen, de hogyan?.. 

Néhány szempont, amire gondolhatunk:

1. Először is bensőségesen kell ismernünk a Szentírást, az Egyház tanítását, a Hitletéteményt, amely a Katolikus Egyház Katekizmusában van összefoglalva, és hitünk összefüggéseit, amelyek mindenben eligazítást adnak;

2. Az Úr Jézus, az utolsó vacsorán, amit nagycsütörtökön ünneplük meg, megalapította a papságot, vagyis az egyházi rendet és az Oltáriszentséget. Ez az Egyház legbensőségesebb szobája... Ide az Úr Jézus nem hívott meg minden népet, vallást, sem a nőket, sem a muzulmánokat, sem a buddhistákat, mégcsak a Szűzanyát sem, hanem csakis a kiválasztott apostolokat, akik egytől-egyig férfiak voltak... Mi Krisztusra és az apostolokra épültünk rá, az apostoli folytonosság szerint. Aki felrugja az apostoli alapot, annak folytonosságát, az felrugja a Hiszekegyet, az apostoli folytonosságot és implicit a szentségeket is. Az ilyen ember homokra építi házát (Mt 7:26)...

(Mt 7:26) Mindaz pedig, aki hallgatja e szavaimat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette.

(Ef 2:20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus...

3. A házasság és a család kérdésében nem az a lényeg, hogy elválhatunk-e, érvényleteníthetjük-e a házasságunkat, vagy hogy újraházasodhatunk-e, és aztán szentségekhez járulhatunk-e. Az a lényeg, hogy a Szent Család eszményének megvalósítására van elhívásunk, amely Krisztus és az Egyház viszonyához hasonúl (Ef 5:32). Ha pedig valamilyen tragikus körülmény miatt ez nem sikerült, akkor elváltként, a szüziesség eszményét kell megvalósítanunk (1Kor 7:1-11)...

(1Kor 7:1-11) A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje. A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége. Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni. Ezt engedményként mondom, nem parancsként. Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat. A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni. A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét.

(Ef 5:32) Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.

Ja, hogy ez egy nagyon nehéz dolog? Hát az, de a régi szenteknek sem volt könnyű... Gondoljunk mindig arra, hogy ők fognak megítélni minket. Vagy talán berzenkedünk, mint ahogyan a zsidók is tették egykor? (Mt 19:10)...

(Mt 19:10)Tanítványai így szóltak hozzá: – Ha így áll a férfi dolga az asszonnyal, akkor jobb nem megházasodni.

4. A homoszexualitás kérdésében, a hitetlenség és a tudatlanság miatt, sokan agymosottak lettek. Bevett társadalmi norma lett, sőt világi jog és törvény, az aktív homoszexualitás, ami valójában égbekiáltó bűn. Hiszem, sőt, tapasztalatból tudom, hogy a homoszexuális hajlam egy démoni befolyás, az ember démon általi leuralásának következménye. Ez jelentkezhet már egészen kicsi korban, egy rossz szellemi családi örökség miatt, vagy lehet személyes bűn következménye, ami által az ember ennek a kiszolgáltatottságnak rabja lesz. Ha valaki elszakad Istentől, akkor Ő megengedi, hogy az ember ki legyen szolgáltatva gyalázatos szenvedélyeinek...

(Róm 1:23-27) A halhatatlan Isten fölségét fölcserélték a halandó ember, a madarak, a négylábúak és a csúszómászók képmásával. Ezért Isten szívük vágya szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket. Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Ámen. Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot.

Homoszexuális hajlama van valakinek? Nem az a kérdés, hogy mit érez, vagy milyen jogai vannak az állam vagy az egyház törvényei szerint, hanem az, hogy törekedik-e a tiszta, szent és feddhetetlen életre...

5. Ma sokan törekednek az egységre a keresztények közötti kapcsolatokkal, az ökumeniával, vagy egy tágabb értelemben vett ökumeniával: a szinkretizmussal, a világvallások közötti egységgel (az assziszi békeima egység). Keresik az egységet a protestánsokkal, összeboronálva búzát, konkolyt, vagy keresik az egységet a többi világvallásokkal, odacsempészve a kisjézuskát a Buddha szobor, a menora és a muszlim imafűzér közé, egy világbéke nevében. De a mi életünkben nem a világbéke a lényeg, hanem az, hogy megvalljuk-e, hogy az Úr Jézus Krisztus az élő Isten Fia, Aki valóságos Isten és valóságos ember, az egyetlen Megváltó és Üdvözítő, Aki egyedül közvetítő Isten és ember között (Tim 2:5). Ha nem, akkor nincs békesség, mert Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy lerombolja az ördög munkáit (1Ján 3:8), ami a hitetlenség, az istentelenség és a pogányság. Nincs békességük az istenteleneknek! - mondja a próféta (Iz 48:22)...

(Iz 48:22) Nincs békességük az istenteleneknek – mondja az Úr ( v.ö. Iz 57:21).

(Tim 2:5) Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus...

(1Ján 3:8) Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög művét romba döntse.

6. Ma sokan hisznek egyképpen az Úr Jézusban, sokan evangelizálnak, de rosszul hisznek és rosszul evengelizálnak. Gonosz dolgokat művelnek, eretnekségek felé hajlanak, egyoldalúan, önfejű módon hisznek, megtagadják a hitigazságokat, elhagyják Krisztus igaz Egyházat, az élő vizek kifogyhatatlan vízesését holmi mérgezett pocsolyákért (Iz 47:10-11) és megélhetést, pénzkeresetet fabrikálnak a vallásosságból (1Tim 6:5). Szent Pál arra int minket, hogy az ilyenektől óvakodjunk (Tit 3:10). Nem mindenki, aki mondja: Uram, Uram! megy be a mennyek országába (Mt 7:21)...

(Ez 47:10-11) Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek. Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak.

(Mt 7:21) Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

(1Tim 6:5) ...és olyan bomlott agyú, igazságot elferdítő embereknek torzsalkodása származik, akik a vallásosságot jövedelmi forrásnak tekintik.

(Tit 3:10) Az eretnek embert egy-két intés után kerüld...

7. Az életszentség receptje egyszerű: igazság, irgalmasság és alázat (Mik 6:8). Utána jön a szeretet (Jn 13:34, 1Ján 3:11), az egyszerűség, a gyermeki lelkület (Mt 18:3) és a szegények meg az özvegyek gyámolítása (Jak 13:34)...

(Mik 6:8) Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.

(Mt 18:3) Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába.

(Jn 13:34) Új parancsolatot adok nektek: szeressétek egymást! Azzal a szeretettel szeressétek ti is egymást, amellyel szerettelek benneteket!

(Jak 1:27) Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.

(1Ján 3:11) Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást...

Rendezzük dolgainkat Isten igazságában, a mennyei Atya akarata szerint, legyünk irgalmasok és elnézők egymás iránt, rendeljük magunkat alá feletteseinknek, mérjük magunkat az egyszerű emberekhez, törekedjünk szeretni minden embert, hagyatkozzunk gyermeki lelkülettel Isten gondviselésére és törekedjünk segíteni a szegényeknek, a szükölködőknek meg a magányosoknak. Ha ezeket tesszük, akkor már evangelizáltunk is. És ha mindezek mellett még szóban, tettben vagy írásban is evangelizálunk, akkor tényleg leteszünk valamit az asztalra Isten országáért... De ottmarad a nyugtalanító kérdés: Vajon mi feddhetetlenek vagyunk?...

Uram Jézus, tudom, hogy egykor majd kiértékelsz engem, és megszámolod talentumaimat meg mináimat. Kérlek légy irgalmas hozzám, hogy feddésed elviselhető legyen. Ámen. 
 

 

2017. december 2., szombat

Meztelenséged szégyene

(Jel 3:17-18) Mert azt mondod: „Gazdag vagyok, és igen sok kincsem van, nem szorulok rá semmire”, és nem tudod, hogy nyomorult és szánalmas vagy, szegény, vak és meztelen, tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált színaranyat, hogy meggazdagodj; ölts fehér ruhát, hogy ne legyen látható meztelenséged szégyene; s végy gyógyírt, hogy bekend a szemed, és láss.

A meztelenség ősi szimbólum a szentírásban, amely megjelenik az első könyvtől az utolsóig... Már a biblia első lapjain találkozunk vele (Ter 3:10), hogy aztán még markánsabban láthatssuk azt Noé esetében, aki megrészegedve, meztelenül aludt a sátrában (Ter 9:20-21). Később, a meztelenség fogalma egyre inkább lelki értelmet kap, ahogyan azt a Jelenések könyvében is láthatjuk (Jel 16:15)...

(Ter 3:10) Az így válaszolt: „Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.”

(Ter 9:20-21) Noé aztán, mint földművelő ember, elkezdett szőlőt ültetni. Ivott a borból, lerészegedett, és meztelenül feküdt a sátrában.

(Jel 16:15) Íme, úgy jövök, mint a tolvaj! Boldog az, aki virraszt, és őrzi ruháját, hogy meztelenül ne járjon, és ne lássák a szégyenét!

Mivel Ádám minden ember test szerinti atyja, Noé pedig az új világ, a Vízözön utáni világ atyja, ezért ezek a képek prófétikus jellegűek, amelyek kihatnak az egész emberiségre. Úgy gondolom, hogy a meztelenség fogalmának megértéséhez, ki kell előbb ellemezni Noé esetének szimbólumait...

1. Noé sátra

Noé sátra az ember evilági, testi életét szimbolizálja. Minden ember teste és földi élete hasonlatos egy sátorhoz (2Kor 5:1-3, 2Pét 1-14), amelyben az ember eltölti élete evilági, „hiábavaló napjait” (Préd 9:9)...

(2Kor 5:1-3) Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben. Azért is sóhajtozunk ebben a testben, mert vágyakozunk felölteni rá égi hajlékunkat, hogy ha le is kell vetkőznünk, mezítelennek ne bizonyuljunk.

(2Pét 1:14) ...mert biztos vagyok abban, hogy közel van sátram lebontása, mint ahogy ezt a mi Urunk Jézus Krisztus is értésemre adta.

2. Az alvás

Lelki szemponból, az alvás, az evilági dolgokba való belefeledkezést, az elvilágiasodást, és az Úr Jézustól és az isteni dolgoktól való elidegenedést szimbolizálja...

(Mt 26:40) Ezután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Azt mondta Péternek: „Így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem?”

(1Tessz 5:6-8) Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Az alvók éjjel alszanak, a mulatozók éjjel részegeskednek. Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok s öltsük fel a hitnek és a szeretetnek páncélját, sisak gyanánt meg az üdvösség reményét.

3. A meztelenség

Lelki szemponból, a meztelenség, az eredeti bűn által eltorzúlt, szeplősitett lelki testünkre utal. Az eredeti bűn előtt, az eredeti szentség állapotában, az ember nem szégyelte testi és lelki meztelenségét (Ter 2:25). A bűnös ember azonban elrejtőzik Isten és embertársai elől (Ter 3:8), egyfajta lelki elfordulással és a titkos, gonosz gondolataival (Ter 3:10-11). Az új ember pedig (2Kor 5:17), betekarja meztelenségét Krisztusban, a kegyelem ruházatával...

(Ter 2:25) Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.

(Ter 3:8) S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.

(Ter 3:10-11)) Az így válaszolt: „Hallottam hangodat a kertben, és féltem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.” Erre megkérdezte tőle: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?”

(Kol 3:12) Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.

4. A részegség

Lelki szemponból, a részegség az isteni bölcsesség, a józanság és a lelki erő elvesztését jelenti, vagyis az ember bűnös lelki állapotát...

(Zsolt 107:27) Imbolyogtak, tántorogtak, mint a részegek, bölcsességük egészen odalett.

(Iz 24:20) Tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, akár egy kunyhó. Ránehezedik a vétke, elesik, nem is kel föl többé.

(Iz 29:9) Álmélkodjatok és bámuljatok! Támolyogjatok és ingadozzatok! Legyetek részegek, de ne a bortól, tántorogjatok, de ne a mámorító italtól!

A szimbólumok megértése után gondolom, hogy nyilvánvaló, mit jelent virrasztani és vigyázni a lelki ruháinkra. A bűn megrészegíti az ember lelkét, és sötétségbe vezeti. A részegség és a sötétség pedig lelki álmot hoz az ember szemére. Ezen álom öntudatlansága az, ami a lelki ruházat elvesztéséhez vezet. Mindezek pedig szégyenbe és megcsúfoltatásba viszik az embert Isten és a szentek közössége előtt…

*

A fenti figyelmeztetések leginkább a mai napokra szólnak... Ugyanis manapság, pont azok, akiknek a hitet kellene őrizniük és továbbadniuk, azok lettek részegek és alszanak lelkileg részegségükben. Arra használják teológiai tudományukat, vallási képzettségüket, egyházi hatalmukat, hogy megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant, amire egy kisgyerek is egyből rávágja, hogy “meztelen a király”. Ezek elámítják és elhitetik a bizonytalanokat, a lélekben gyengéket, az ingatagokat, beadva nekik, hogy a súlyos, sőt az égbekiáltó bűnök is elfogadhatóak Isten színe előtt, merthogy az idők megváltoztak…

Ezek Péter apostol szavai szerint álmodozók, viharvert fellegek (2Pét 2:17), akik nagy veszedelemre mennek:

5. A tévtanítók sorsa

A tévtanítók sorsa, az ószövetségi hamis próféták és a bukott angyalok sorsa, vagyis a kárhozat...
(2Pét 2:1-19) Akadtak azonban a nép között hamis próféták is, amint közöttetek is lesznek tévtanítók, akik kárhozatos eretnekségeket terjesztenek, megváltó Urunkat megtagadják és gyors pusztulást zúdítanak magukra. Számosan szegődnek társukul a kicsapongásban, és miattuk becsmérlik majd az igaz utat. Kapzsiságukban hízelgő szavakkal ki is fosztanak majd titeket. De régóta készen áll már számukra az ítélet: kárhoztatásuk nem alszik el. Hiszen a vétkes angyaloknak sem kegyelmezett Isten, hanem sötét alvilági mélységekbe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig. Nem kegyelmezett a régmúlt világnak sem, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg hetedmagával, amikor az istentelenek világára zúdította a vízözönt. A szodomaiak és gomorraiak városát is elhamvasztotta és végpusztulással büntette, intő például azok számára, akik a jövőben gonoszat tesznek. De az igaz Lótot, akit a zabolátlan kicsapongók életmódja meggyötört, kimentette. Az igaz ugyanis közöttük lakott, látta és hallotta őket, és jámbor lelkét napról napra gyötörték gaztetteik. Bizony ki tudja ragadni az Úr az istenfélőket a kísértésből, a gonoszakat viszont kínok közt tartja meg az ítélet napjára, elsősorban azokat, akik tisztátalan testi vágyba merülve élnek és a felsőbbséget megvetik. Vakmerők és önhittek ők, akik nem átallják a magasztos lényeket káromolni, noha az erőben és hatalomban kiválóbb angyalok nem hoznak ellenük az Úr előtt kárhoztató ítéletet. Ezek azonban, akárcsak a természettől elfogásra és levágásra szánt állatok, azt káromolják, amit nem ismernek. El is pusztulnak majd, éppúgy mint azok, és ezzel megkapják gonoszságuk jutalmát. Élvezetnek tartják a mindennapos mulatozást: gyönyörökben szétfolyó piszok- és szennyfoltok, akik azzal szórakoznak, hogy tévútra vezessenek titeket akkor is, amikor veletek lakmároznak. Szemük házasságtörő vággyal teli, és éhes a bűnre. Az ingatag lelkeket megtévesztik. Szívük kapzsiságra szokott. Az átok fiai ők! Elhagyták az egyenes utat és eltévedtek. Bószor fiának, Bálámnak útját járják, aki igazságtalan bérre áhítozott, de meglakolt vétkéért. A néma igavonó állat ugyanis emberi hangot hallatott és rosszallta a próféta istentelen viselkedését. Elapadt források ők, vihartól hajszolt fellegek, akikre a sötét alvilág vár. Hívsággal teli szavakat hangoztatva buja testi kívánságokra ingerlik azokat, akik csak a minap szabadultak ki a tévelygők közül. Szabadságot ígérnek nekik, maguk meg a romlottság rabjai.

(Júd 1:4-8) Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják. Emlékezetetekbe szeretném idézni, bár egyszer s mindenkorra tudtok mindent, hogy az Úr Egyiptomból kiszabadította a népet, de később azokat, akik nem hittek, elpusztította. Az angyalokat is, akik nem becsülték meg méltóságukat, elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartja. Ugyanígy Szodoma és Gomorra, valamint a szomszédos városok, amelyek hozzájuk hasonlóan kicsapongó életet éltek, és természetellenes gyönyöröket hajhásztak, intő példák a számunkra: az örök tűz lett a büntetésük. Ennek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertőzik a testet, megvetik az (isteni) fölséget, káromolják az (égi) hatalmasságokat...

A mai nehéz időkben helyes út:

- A hallgatás a megpróbáltatásokban;

- A napi szentmisén való részvétel;

- A szentségek gyakori vétele;

- A napi szentírás olvasás;

- A napi rózsafűzér imádság.

Van, aki felvette a harcot a mai heterodox tévtanokkal szemben. Ez szerintem kontraproduktív, mert akkor az Egyház ellen kell harcolnia, amely nékünk anyánk. Az ilyen harc csak tovább mélyíti a szakadékot. Ezzel szemben a „nepomuki hallgatás”, amely által óvjuk az Úrnőt (2Ján 1:1), talán hatékonyabb. A napi szentáldozás táplál lelkileg, megrősít, megvilágosít és éberen tart, hogy bele ne aludjunk a mindennapok dolgaiba. A napi rózsafűzér imádság elvezet a pusztába a Szűzanyához. És ha vele vagyunk a pusztában, akkor nem érhet utol minket a gonosz áradata...

(Jel 12:6; 15-18) ... az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.
... A kígyó pedig a szájából folyónyi vizet árasztott az asszony után, hogy elsodortassa az árral. De segített a föld az asszonynak: megnyitotta a föld a száját, és elnyelte a folyót, amelyet a sárkány árasztott a szájából. Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele, és odaállt a tenger fövenyére.

A protestánsoknak is ajánlatos, hogy tanulják meg a rózsafűzér imádságot. Hiszik, hogy a Sola Scriptura megtartja őket? Hát jól van, de akkor olvassák el a Lk 1:26-28; 42-44-et...

(Lk 1:26-28) A hatodik hónapban Isten elküldte Gábor angyalt Galilea egyik városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve pedig Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.”

(Lk 1:42-44) Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek.

Az evangélium szerint ez azt jelenti, hogy Mária kegyelemmel teljes, vagyis teljesen el van telve a Szentlélek kegyelmével. Ő az Úr anyja lett, vagyis Istennek anyja. Vajon nem segíthet nekünk hathatósan az Istennek Anyja?...  

Hiszem, hogy a Szűzanya Mária segít nekünk megmaradni a hitben, a józanságban, az éberségben és a krisztusi fehér ruházat megőrzésében, hogy nehogy kilátszodjék meztelenségünk szégyene. És szükséges a mindennapi jócselekedetek, a Hegyi beszéd receptje szerint (Mt 5), és minden nap kell törekedni a szeretetre...

Uram Jézus! Áldunk és magasztalunk Téged. Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus... Ámen.