Az Úr Jézus Krisztus nemcsak meghalt értünk a kereszten és feltámadt a halálból, hanem Egyházat is megalapított (Mt 16:18), hogy továbbvigye megváltó művét az idők végezetéig (Mt 28:20). Létrehozta maga körül a Tizenkettő közösségének intézményét (Mt 10:2-4, Mk 3:14), majd tágabb körben a tanítványok közösségét. Az utolsó vacsora kenyértörésében (Mt 26:26, Lk 22:19), a római katona lándzsaszúrása által, a Szent Szívéből kiáradó kegyelemsugárban (Jn 19:34), Pünköskor, a Szentlélek eljövetele által (ApCsel 2:2-4), létrehozta az Egyházat...
(Mt 10:2-4) Ez a tizenkét apostol neve: az első a Péternek nevezett Simon és testvére, András; Jakab, Zebedeus fia, és testvére, János; Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, Alfeus fia és Tádé, Simon, a zelóta, és a Karióti Júdás, aki elárulta.
(Mk 3:14) Létrehozta a Tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket igét hirdetni.
(Mt 16:18) Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.
(Mt 26:26) Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!”
(Lk 22:19) És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!
(Mt 28:20) ...és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!”
(Jn 19:34) ...hanem egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki.
(ApCsel 2:2-4) Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.
Ezt egyesek ezt „irgalmasság szövetsége” szabályának is szokták nevezni. Azzal kezdem, hogy vajon nem-e én értettem rosszul a dolgokat. Startból mindig a jót feltételezem testvéremről, és nem a rosszat. Azt feltételezem, hogy csak tévedett, hogy nincs tudatában annak, amit tett, és nem szándékosan cselekedett így. A második dolog az, hogy vigyázok a testvérem jóhírére, tekintélyére és méltóságára. Igyekszem arra, hogy ne ítéljem el őt meggondolatlanul, vagy nehogy megrágalmazzam őt, mert ez az igazság elleni bűn lenne. Mindezeket figyelembe véve, az első dolgom felkeresni testvéremet, és jelezni feléje, hogy szeretnék beszélni vele négyszemközt. Ha a testvérem pozitívan fogadja kérésemet, nyitott és hajlandó négyszemközt tárgyalni, akkor talán már jó úton haladunk...
Akadályok
Nincs bennem elég szeretet, ezért rosszat feltételezek testvéremről, haragszom vagy félek, és nem vagyok képes négyszemközt beszélni vele. Ekkor haragomban bezárkózok és füstölgök, vagy elkezdem szórni mások között a panaszaimat testvérem állítólagos tévedéséről. Nagy hiba, ha a kiengesztelődés első lépését kihagyjuk, főleg ha egyből elszaladunk panaszkodni egy feletteshez vagy egy előljáróhoz...
2. A csoportos figyelmeztetés
Ha sikerült az első lépés, akkor a probléma máris megoldódott. Legalábbis egy időre... De meglehet, hogy a négyszemközti beszélgetés során árnyolódik a helyzet. Lehet, hogy rosszul értettem valamit, lehet, hogy nincs is igazam... Nyitott vagyok-e a párbeszédre? Vagy talán minden áron ragaszkodok a véleményemhez, elképzelt sérelmemhez? Akarom-e tudni, hogy mit gondolt, mit szándékozott valójában a testvérem? Meg tudom-e hallgatni őt?... Ha bebizonyosodott, hogy igazam van, és testvérem nem látja be hibáját, akkor elgondolkodhatok azon, kit kérjek fel, hogy támogasson. Kik azok testvérek, barátok, akik megértik a problémámat, és kellőképpen tudnak segíteni szeretetben, hogy közösen meggyőzzük a tévedő testvért?...
Akadályok
Talán nincs bizalmam másokhoz fordulni az űgyemmel... Hogyan kérjek meg két vagy három testvért? Hogyan értessem meg velük a bajomat? Megéri ez az egész cirkusz?... De lehet, hogy nincs is két vagy három testvér, akit magam mellé állítsak. Ugyanakkor, tudatosítanunk kell, hogy itt elsősorban nem a magunk igazáról van szó, hanem a testvérünk megtéréséről. Nem a mi sérelmünk kiengesztelése a cél, hanem testvérünk lelkének megmentése. A figyelmeztetésnek nem szabad önző célt szolgálnia, hanem mindig a másikért, a tévedő testvérért kell megtenni. Ha nincs emberünk, akit elhívjunk a csoportos figyelmeztetésre, akkor lehet, hogy megrekedünk az első lépésnél. Fogadjuk el ezt békében. De az is lehet, hogy gyengeségből átugorjuk a második lépést, és egyből a közösségi, nyilvános figyelmeztetéshez folyamodunk...
3. A közösségi figyelmzetetés
Ez az utolsó lépés a konfliktuskezelés eljárásában. Ha a probléma súlyos és tényleg indokolt, akkor azt a közösség elé lehet vagy kell vinni. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha az ember elmegy a felelős vezetőhöz, előljáróhoz és megosztja vele a problémát. A vezető tudomásul veszi a dolgot, majd tanácskozik a közösség oszlopos tagjaival és vezetőivel. Miután megítélték a dolgot, ha szükségesnek látják, az egész közösség elé viszik az űgyet. A közösségben meghozott döntés vagy ítélet kötelezi a feleket. A határozatot nem lehet semmibe venni vagy felrugni. Egy hivatalosan, nyilvanosan meghozott egyházi vagy közösségi döntés érvényes marad a mennyben is (a kulcsok hatalma, Mt 16:19; 18:18). Ezeket a döntéseket és ítéleteket gyakran az egyházi törvények szabályozzák...
Akadályok
Mára a krisztusi közösség is individualizálódott és gyakran szétesve, romokban hever. A közösségi kapcsolatokból mára mintha csak a misztikus kötelékek maradtak volna meg... Hiányoznak a tényleges, együtt élő, együttérző emberi kapcsolatok. Annyira megsokasodtak a keresztény közösségekben a szőnyeg alá sepert, megoldatlan problémák, hogy gyakran ellehetetlenednek az testvéri kapcsolatok. Ebből kifolyólag, ma már alig nyilvánul meg a reális előljárói tekintély. A közösségekben az engedelmesség is fellazult. Az előljáróknak és a közösségvezetőknek nehéz a dolguk... Ezért aztán, ezt a harmadik lépést, enyhén szólva, nehéz alkalmazni. Az emberek nagy többsége soha nem él ezzel a lehetőséggel, lépéssel. Csak ritkán láthatjuk ezt megnyilvanulni, leginkább akkor, amikor egy papot vagy egy szerzetest fegyelmi okokból elhelyeznek vagy felfüggesztnek. Mivelhogy a közösségi, előljárói elbírálás nem működik, ezért a belső konfliktusok is elhúzodnak, és nincs valós előrelépés és kiengesztelődés...
Kérdések:
1. Alkalmazom-e mások felé az „irgalmasság szövetségét”?
2. Hajlandó vagyok-e az ellenem tévedőről startból jót feltételezni?
3. Hajlandó vagyok-e személyesen beszélni az ellenem vétővel, és tisztázni vele a dolgokat?
4. Fel tudom-e adni véleményemet, igazamat?
5. Meg tudok-e bocsátani, ha testvérem nem látja be tévedését, és nem kér bocsánatot?
6. El tudom-e viselni békében, ha a testvérem nem változtat véleményén, magatartásán?
7. A vitás űgyben, az én igazam fontos, vagy a tévedő testvér lelki üdvössége?
8. Akarom-e oltalmazni tévedő testvérem jóhírét, becsületét, emberi méltóságát?
9. Az ellenem vétő testvér barátait, vagy inkább ellenségeit kérném fel a csoportos figyelmeztetésre?
10. Megfontolom-e a figyelmeztető lépéseim szükségességét?
11. Megfontolnám-e komolyan a harmadik figyelmeztető lépés súlyosságát és következményeit?
12. Tekinthetem-e tévedő testvéremet úgy, mint egy „pogányt vagy vámszedőt”?
Mond meg az Egyháznak
Ha jól belegondolunk, az irgalmas lélek felfogja, hogy ezek a lépések nagyon komoly dolgok. Ezeket csakis szeretetben, testvérünk lelki üdvéért tehetjük meg. Az eljárást nem alkalmazhatjuk önző módon, hogy bebizonyítsuk a magunk igazát, hogy elégtételt vegyünk, hogy elítéljünk egy bűnös embert, vagy hogy kizárjuk őt a közösségből. A mi Istenünk egy irgalmas Isten. Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és üdvözüljön (Ez 18:23). Ezért az egyházi törvények is olyan szellemben vannak megalkotva, hogy lehetőleg felmentsék a bűnöst, vagy enyhítő körülményt nyújtsanak számára és megtérjen...
Szent Péter első prédikációjának hatására mintegy háromezeren keresztelkedtek meg (ApCsel 2:41), és létrejött az első őskeresztény közösség (ApCsel 2:42). A szétszóródás után pedig létrejöttek a keresztény közösségek, az úgynevezett "egyházak" (Jel 1:20). Ezek létrejöttével máris jelentkeztek az első problémák. Szent Péter és Pál apostolok, az ő leveleikben, bőven írnak ezekről a közösségi problémákról. Gyakran intették és feddték a testvéreket, hogy éljenek szeretetben, békességben és egyetértésben...
(ApCsel 2:41) Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért.
(ApCsel 2:42) Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.
(Jel 1:20) A hét csillagnak, amit a jobbomban láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó meg a hét egyház.
De hogyan van ez ma? Mi van akkor, ha megbánt engem valaki, vagy én bántok meg valakit? Mi van akkor, ha valakivel nem tudok egyetérteni és vita alakul ki? Hogyan kezeljük a személyes vagy a közösségi konfliktusokat?...
A konfliktuskezelés eljárása
Az Úr Jézus, a fenti tanításával, egy testvéri szeretetre alapozott gyakorlati útmutatást ad számunkra a konfliktusok kezelésre. Ez az eljárás három lépésből áll:
1. A négyszemközti figyelmeztetés
A konfliktuskezelés eljárása
Az Úr Jézus, a fenti tanításával, egy testvéri szeretetre alapozott gyakorlati útmutatást ad számunkra a konfliktusok kezelésre. Ez az eljárás három lépésből áll:
1. A négyszemközti figyelmeztetés
Ezt egyesek ezt „irgalmasság szövetsége” szabályának is szokták nevezni. Azzal kezdem, hogy vajon nem-e én értettem rosszul a dolgokat. Startból mindig a jót feltételezem testvéremről, és nem a rosszat. Azt feltételezem, hogy csak tévedett, hogy nincs tudatában annak, amit tett, és nem szándékosan cselekedett így. A második dolog az, hogy vigyázok a testvérem jóhírére, tekintélyére és méltóságára. Igyekszem arra, hogy ne ítéljem el őt meggondolatlanul, vagy nehogy megrágalmazzam őt, mert ez az igazság elleni bűn lenne. Mindezeket figyelembe véve, az első dolgom felkeresni testvéremet, és jelezni feléje, hogy szeretnék beszélni vele négyszemközt. Ha a testvérem pozitívan fogadja kérésemet, nyitott és hajlandó négyszemközt tárgyalni, akkor talán már jó úton haladunk...
Akadályok
Nincs bennem elég szeretet, ezért rosszat feltételezek testvéremről, haragszom vagy félek, és nem vagyok képes négyszemközt beszélni vele. Ekkor haragomban bezárkózok és füstölgök, vagy elkezdem szórni mások között a panaszaimat testvérem állítólagos tévedéséről. Nagy hiba, ha a kiengesztelődés első lépését kihagyjuk, főleg ha egyből elszaladunk panaszkodni egy feletteshez vagy egy előljáróhoz...
2. A csoportos figyelmeztetés
Ha sikerült az első lépés, akkor a probléma máris megoldódott. Legalábbis egy időre... De meglehet, hogy a négyszemközti beszélgetés során árnyolódik a helyzet. Lehet, hogy rosszul értettem valamit, lehet, hogy nincs is igazam... Nyitott vagyok-e a párbeszédre? Vagy talán minden áron ragaszkodok a véleményemhez, elképzelt sérelmemhez? Akarom-e tudni, hogy mit gondolt, mit szándékozott valójában a testvérem? Meg tudom-e hallgatni őt?... Ha bebizonyosodott, hogy igazam van, és testvérem nem látja be hibáját, akkor elgondolkodhatok azon, kit kérjek fel, hogy támogasson. Kik azok testvérek, barátok, akik megértik a problémámat, és kellőképpen tudnak segíteni szeretetben, hogy közösen meggyőzzük a tévedő testvért?...
Akadályok
Talán nincs bizalmam másokhoz fordulni az űgyemmel... Hogyan kérjek meg két vagy három testvért? Hogyan értessem meg velük a bajomat? Megéri ez az egész cirkusz?... De lehet, hogy nincs is két vagy három testvér, akit magam mellé állítsak. Ugyanakkor, tudatosítanunk kell, hogy itt elsősorban nem a magunk igazáról van szó, hanem a testvérünk megtéréséről. Nem a mi sérelmünk kiengesztelése a cél, hanem testvérünk lelkének megmentése. A figyelmeztetésnek nem szabad önző célt szolgálnia, hanem mindig a másikért, a tévedő testvérért kell megtenni. Ha nincs emberünk, akit elhívjunk a csoportos figyelmeztetésre, akkor lehet, hogy megrekedünk az első lépésnél. Fogadjuk el ezt békében. De az is lehet, hogy gyengeségből átugorjuk a második lépést, és egyből a közösségi, nyilvános figyelmeztetéshez folyamodunk...
3. A közösségi figyelmzetetés
Ez az utolsó lépés a konfliktuskezelés eljárásában. Ha a probléma súlyos és tényleg indokolt, akkor azt a közösség elé lehet vagy kell vinni. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha az ember elmegy a felelős vezetőhöz, előljáróhoz és megosztja vele a problémát. A vezető tudomásul veszi a dolgot, majd tanácskozik a közösség oszlopos tagjaival és vezetőivel. Miután megítélték a dolgot, ha szükségesnek látják, az egész közösség elé viszik az űgyet. A közösségben meghozott döntés vagy ítélet kötelezi a feleket. A határozatot nem lehet semmibe venni vagy felrugni. Egy hivatalosan, nyilvanosan meghozott egyházi vagy közösségi döntés érvényes marad a mennyben is (a kulcsok hatalma, Mt 16:19; 18:18). Ezeket a döntéseket és ítéleteket gyakran az egyházi törvények szabályozzák...
Akadályok
Mára a krisztusi közösség is individualizálódott és gyakran szétesve, romokban hever. A közösségi kapcsolatokból mára mintha csak a misztikus kötelékek maradtak volna meg... Hiányoznak a tényleges, együtt élő, együttérző emberi kapcsolatok. Annyira megsokasodtak a keresztény közösségekben a szőnyeg alá sepert, megoldatlan problémák, hogy gyakran ellehetetlenednek az testvéri kapcsolatok. Ebből kifolyólag, ma már alig nyilvánul meg a reális előljárói tekintély. A közösségekben az engedelmesség is fellazult. Az előljáróknak és a közösségvezetőknek nehéz a dolguk... Ezért aztán, ezt a harmadik lépést, enyhén szólva, nehéz alkalmazni. Az emberek nagy többsége soha nem él ezzel a lehetőséggel, lépéssel. Csak ritkán láthatjuk ezt megnyilvanulni, leginkább akkor, amikor egy papot vagy egy szerzetest fegyelmi okokból elhelyeznek vagy felfüggesztnek. Mivelhogy a közösségi, előljárói elbírálás nem működik, ezért a belső konfliktusok is elhúzodnak, és nincs valós előrelépés és kiengesztelődés...
Kérdések:
1. Alkalmazom-e mások felé az „irgalmasság szövetségét”?
2. Hajlandó vagyok-e az ellenem tévedőről startból jót feltételezni?
3. Hajlandó vagyok-e személyesen beszélni az ellenem vétővel, és tisztázni vele a dolgokat?
4. Fel tudom-e adni véleményemet, igazamat?
5. Meg tudok-e bocsátani, ha testvérem nem látja be tévedését, és nem kér bocsánatot?
6. El tudom-e viselni békében, ha a testvérem nem változtat véleményén, magatartásán?
7. A vitás űgyben, az én igazam fontos, vagy a tévedő testvér lelki üdvössége?
8. Akarom-e oltalmazni tévedő testvérem jóhírét, becsületét, emberi méltóságát?
9. Az ellenem vétő testvér barátait, vagy inkább ellenségeit kérném fel a csoportos figyelmeztetésre?
10. Megfontolom-e a figyelmeztető lépéseim szükségességét?
11. Megfontolnám-e komolyan a harmadik figyelmeztető lépés súlyosságát és következményeit?
12. Tekinthetem-e tévedő testvéremet úgy, mint egy „pogányt vagy vámszedőt”?
Mond meg az Egyháznak
Ha jól belegondolunk, az irgalmas lélek felfogja, hogy ezek a lépések nagyon komoly dolgok. Ezeket csakis szeretetben, testvérünk lelki üdvéért tehetjük meg. Az eljárást nem alkalmazhatjuk önző módon, hogy bebizonyítsuk a magunk igazát, hogy elégtételt vegyünk, hogy elítéljünk egy bűnös embert, vagy hogy kizárjuk őt a közösségből. A mi Istenünk egy irgalmas Isten. Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és üdvözüljön (Ez 18:23). Ezért az egyházi törvények is olyan szellemben vannak megalkotva, hogy lehetőleg felmentsék a bűnöst, vagy enyhítő körülményt nyújtsanak számára és megtérjen...
(Ez 18:23) Vajon a gonosznak halálát akarom-e – mondja az Úr Isten –, és nem inkább azt, hogy megtérjen útjairól és éljen?
Mond meg az Egyháznak, de hogyan? Hát, leginkább a benső imában... Imádkozzunk az Egyházzal, a szentek közösségével együtt, a tévedőkért, és akkor Krisztus kegyelme átvezet minket ezeken a figyelmeztető lépéseken annélkül, hogy elítélnénk testvérünket, mert a szeretet mindent remél (1Kor 13:7-8)...
Mond meg az Egyháznak, de hogyan? Hát, leginkább a benső imában... Imádkozzunk az Egyházzal, a szentek közösségével együtt, a tévedőkért, és akkor Krisztus kegyelme átvezet minket ezeken a figyelmeztető lépéseken annélkül, hogy elítélnénk testvérünket, mert a szeretet mindent remél (1Kor 13:7-8)...
(1Kor 13:7-8) Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.
Uram Jézus, bocsásd meg ha nem voltam irgalmas, ha haragudtam testvéremre, ha kibeszéltem hibáit, ha megrontottam jóhírét és ha nehéz helyzetbe hoztam őt előljárói előtt. Ámen.
Uram Jézus, bocsásd meg ha nem voltam irgalmas, ha haragudtam testvéremre, ha kibeszéltem hibáit, ha megrontottam jóhírét és ha nehéz helyzetbe hoztam őt előljárói előtt. Ámen.
