Mária és Márta esetét már többször is átelmélkedtem, és azt hittem, hogy ezt a témát már kimerítettem. Hát tévedtem... Megtapasztaltam egy fiatal pap prédikációja által, hogy még mindig vannak új szempontok, amelyek kiegészíthetnek egy-egy szentírás magyarázatot...
Azt felismertem, hogy lelki szempontból, mi nem csak Mária, vagy nem csak Márta szerepében vagyunk, hanem mindkettő bennünk van, de a példázat, alábbi, 2.-es számú mondanivalója újdonság volt számomra is...
Tehát a példázat mondanivalója három szempontot tartalmaz:
1. Ez a példázat, eltérően a többi példázattól, nem arra hív, hogy egyik vagy másik oldal, egyik vagy másik lelkület között válasszunk, hanem mindkettőnek jelen kell lennie bennünk. Amikor mindkét lelkületet, a Mária és a Márta lelkületet ápoljuk magunkban, akkor meg kell találnunk a helyes sorrendet és arányt a két lelkület között. Mária a szemlélődő, elmélkedõ, imádkozó, Úr Jézust meghallgató lelkületet jelképezi, Márta pedig a Szentlélek kegyelmével eltelt, krisztusi szeretetből fakadó szolgálatot. Tehát “Ora et labora”, vagyis “Imádkozzál és dolgozzál”, ahogyan azt Nursiai Szent Benedek mondta. Tehát a helyes sorrend az, hogy először leülünk Krisztus lábaihoz, töltekezünk Őbelőle, majd elindulunk és szolgálunk mások felé. A helyes arány pedig abban áll, hogy az imaidő nem tehet süketté bennünket a felebarát sürgető kérésére, és a sok szolgálat nem kényszeríthet az imaidő elhanyagolására vagy feladására. Az első tévedés érzéketlenné tesz a felebarátom iránt, míg a második tévedés lelki kiégéshez vezet. Meg kell találnunk a helyes arányt az ima és a szolgálat között, és jól kell gazdálkodnunk a lelki, kegyelmi tartalékainkkal.
2. A második, és egyben újdonságként ható szempont: Hogyan hallgatunk meg másokat, és hogyan végezzük szolgálatainkat és jócselekedeteinket. Mária figyelmesen hallgatta az Úr Jézust. Nekünk van-e fülünk, van-e tűrelmünk, empátiánk figyelmesen meghallgatni az embereket, vagy csak azt halljuk meg mondanivalójukból, amit hallani szeretnénk?... Márta szolgált az Úr Jézusnak, a ház népének, és azt szolgálta fel nekik, amire szükségük volt. Amikor mi szolgálni akarunk, és jót akarunk cselekedni, azt tesszük-e amire valóban szükége van a másiknak, vagy azt, amit mi rá akarunk erőltetni?... Van olyan, aki meghallgat valakit, és a saját problémáit gondolja bele a másik problémájába. Van olyan, aki ha cipőt akar venni valakinek, azt a cipőt veszi meg neki, amelyet ő szeretett volna magának egykor, és nem azt, amelyik a másiknak tetszik...
3. Mária a jobbik részt választotta, amit nem is veszített el... Lehetünk, és kell is, hogy legyünk Márta szerepében, mert így érdemeket és kincset szerzünk az örök életre, de nem feledhetjük el, hogy a szeretetszolgálatunk egyszer csak véget ér. Mi magunk is egyszer megállunk, és megnyugszunk cselekedeteinkben. Eljön számunkra is az örök szombat, a megnyugvás ideje (Zsid 4:1-10). Akkor már csak a jobbik rész marad, vagyis csak a Mária része, az Isten végtelen és örökkön boldogító színelátása...
(Zsid 4:1-10) Óvakodjunk ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, mert még érvényben van az ígéret. Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség örömhíre, mint őhozzájuk; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták. Nyugalma országába ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk. Mert ezt mondta: Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba be nem mennek. A világ teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: „A hetedik napon az Isten megpihent minden munkájától.” Itt mégis így nyilatkozik: „Nyugalmamba nem mennek be.” Azaz még hátra van, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások, akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében nem jutottak el oda. Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket. Ha Józsue megszerezte volna nekik nyugalma országát, nem szólt volna egy másik, későbbi napról. A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól.
Uram Jézus, add nekünk, hogy mi is bemehessünk a nyugalom helyére, amelyet készítettél számunkra, az örök szombatba. Ámen.
Márta és Mária - 2007
Márta és Mária - 2011
Uram Jézus, add nekünk, hogy mi is bemehessünk a nyugalom helyére, amelyet készítettél számunkra, az örök szombatba. Ámen.
Márta és Mária - 2011
