Szamárcsikó

(Mt 21:1-6) Amikor már Jeruzsálem közelében jártak és odaértek Betfagéhoz az Olajfák hegyén, Jézus előre küldött két tanítványt. Azt mondta nekik: »Menjetek be az előttetek lévő faluba. Mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele egy csikót; oldjátok el, és vezessétek ide hozzám.  Ha pedig valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rájuk szüksége, és azonnal el fogja engedni őket. Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az ige, amit a próféta mondott: Mondjátok Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád; szelíd ő, s szamárháton ül, szamárcsikón, teherhordó állat fián«. ^{(Iz 62,11; Zak 9,9)} A tanítványok elmentek és megtették, amit Jézus parancsolt nekik. Odavezették a szamarat és a csikót, rájuk tették ruháikat , ő pedig felült rájuk. ( a Káldi-Neovulgáta szerint).

Ha figyelmesen olvassuk ezt az evangéliumi szakaszt, akkor láthatjuk, hogy van benne néhány tisztázandó dolog:
1. Az világos, hogy a szamár a hátaslóhoz viszonyitva az alázatosságot szimbolizálja, de miért választott az Úr egy olyan szamarat, amelynek csikója is volt?
2. Az is világos, hogy az Úr Jézus nem ültetett „rájuk” (mármint két szamárra), ahogyan, teljes bizonytalansággal, forditották le a szöveget, hiszen nem szoktak egy fenékkel két lovat ülni, de még két szamarat sem...
3. Akkor hát melyik szamárra ült fel az Úr Jézus? A kanca szamárra vagy a csikójára?...

A jobb megértés végett, olvassuk el a Szent István féle biblia szerinti  forditást is:

(Mt 21:1-6) Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikajával. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és csikaját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá.

Tehát itt már világos, hogy csak az egyikre ült fel, de vajon melyikre? Mert hát minden Jeruzsálembe való bevonulás jelentben csak egy szamár szerepel, nem kettõ... A válasz szerintem egyértelmû: az Úr Jézus a szamárcsikó hátán vonult be Jeruzsálembe...

Ennek magyarázata:

1. Istennek mindenben kijár az elsõbbség;
2. Isten lefoglalja, kisajátítja magának az övéit.

1. Istennek mindenben kijár az elsõbbség

Már az ószövetségben láthatjuk, hogy az Úr minden elsõszülöttet lefoglalt magának. Egyiptomban minden elsõszülöttet elpusztított, amikor kiszabadította Izraelt az egyiptomi rabságból.

(Kiv 34:19) Minden elsőszülött az enyém: minden hímnemű elsőszülött, a szarvasmarháké és a juhoké is.
(Szám 3:13) Az enyém ugyanis minden elsőszülött attól kezdve, hogy megvertem az elsőszülötteket Egyiptom földjén. Magamnak szenteltem mindent, ami elsőnek születik Izraelben, akár ember, akár állat: az enyémek. Én vagyok az Úr!«

Az újszövetségben, az Úr Jézus, Aki Isten egyszülött Fia, Aki megtestesült, megváltott minket kereszthalálával és megdicsõült feltámadásával, az „alfa” vagyis a kezdet, az elsõ és az Egyház Feje:

(Jel 1,8) „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.
(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.
(Kol 1:18) Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.

Tehát azért választotta az Úr Jézus ezt a szamarat, amelynek csikója volt, mert az a csikó még nem volt elválasztva az anyjától és még nem használták sem teherhordásra, sem megülésre. Így, érvényesült, beteljesedett ezen a szamárcsikón is az Úr elsõbbsége... Mi lett tovább a szamárcsikó sorsa?... Ki tudja?... Lehet, hogy a továbbiakban az apostoloknak maradt teherhordó állatként...

2. Isten lefoglalja magának övéit

Ez szorosan összefügg az elõbbiekkel. Isten nemcsak elsõbbséget kíván az övéitõl, hanem le is foglalja magának az övéit, akik a választottak. Ilyen Istennek lefoglalt emberek voltak a próféták és a bírák... Majd végül, maga a Szûzanya, Mária - aki méhébe fogadta Isten egyszülött Fiát - lett a Lefoglalt Szûz, aki által Isten eljött közénk...

Sámson példája:

(Bir 13:4-5) Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek Isten nazírja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.”

Keresztelõ Szent János példája:

(Lk 1:14-17) Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.

A Szûzanya példája, aki szüzenszûlõ és Isten anyja:

(Mt 1:20-23)Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. ( Lk 1:26-38, Iz 7:14).

Ilyen Istennek lefoglalt emberek voltak a nagy szentek is, mint pl. az apostolok, az egyházatyák, Nursiai Szent Benedek, Szent Domonkos, Assziszi Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Néri Szent Fülöp, Páli Szent Vincze, Viannei Szent János, Szent Pio atya és sokan mások. Õk Isten szamárcsikói voltak, vagyis Isten emberei...

Az eszkatonban, az Úr Jézus ilyen Õneki lefoglalt szentekkel kisérteti magát:

(Jel 14:1-5) S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki viselte az ő és Atyjának homlokára írt nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: szeplőtelenek.

Isten szamárcsikói kell legyünk

Nem vagyunk sem szûzek, sem a világból kivonultak, sem teljesen lelkiek. Mégis, arra kell törekedjünk, hogy az Úr Jézus szamárcsikói legyünk. Törekednünk kell arra, hogy Õ legyen az elsõ helyen a szívünkben és az életünkben. Engednünk kell, hogy egyre inkább lefoglaljon minket magának. Ha ezt tesszük, akkor Neki van hatalma, hogy megtisztitson minket, hogy olyanok legyünk, mintha szüzek lennénk, mintha egy lennénk a nagy szentek közül. Jusson eszünkbe, hogy Szent Ágoston is milyen világi ember volt és mekkora nagy szent lett belõle. Ha engedjük, hogy a Szentlélek alkalmassá tegyen minket (1 Kor 6:11), akkor Jézus szamárcsikója lehetünk, amelyen bevonul az emberek Jeruzsálemébe, azaz szívébe, lényének legmélyére...

Ennek ellenkezõje az, amikor az embert az ördög lovagolja meg és használja eszközként, hogy romboljon és pusztitson a szívekben meg a világban. Rajtunk áll, hogy kinek leszünk az eszköze: az Úr Jézus szamárcsikója leszünk vagy az ördög dacos, fekete paripája?...

Ima: Tudom Jézusom, hogy még mindig inkább vagyok dacos ló, mintsem alázatos szamárcsikó. Add nekem Szentlelkedet, hogy átformáljon engem és így egyre inkább alkalmas legyek arra, hogy eszközöddé váljak. Ámen.

Nem adunk

(Mt 25:1-13) A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! – Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. – Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

Elsõ látásar furcsának tûnik ez a parabola... A szeretet parancsolata arról szól, hogy szeressük egymást (1Ján 3:11), éljünk közösségben, adjuk életünket barátainkért (Jn 15:13) és lám, mégis, az okos szüzek egyszerűen azt mondják a balgáknak, hogy: Nem adunk.. Nem adnak és kész... S mégis ők az okosak és ők jutnak be a mennyegzõre. Hogy van ez?

Az Anyaszentegyház és az egyházi közösség szűlt minket önmagába a keresztség által, az istengyermeki életre. Az Egyház és a közösség tart meg minket és vezet az üdvösségre, az igehirdetés meg a szentségek kiszolgáltatása által. A szentek szeretetközösségébe készülünk, hogy ott Krisztus misztikus testének örökké boldog tagjai legyünk. És mégis, van néhány fontos pillanat az életünkben, amikor a közösség már nem segít... 

Ez azért van, mert Isten, elsősorban, nem közösségként szeret minket, hanem egyénenként. Ő személyesen, egyénenként ismer és szeret minket. Ő a nevünkön szólít minket (Jn 10:3)... Krisztus a Vőlegény, mi pedig egyenként menyasszonyok vagyunk (Jn 3:29). Sok-sok menyasszony van, de a Vőlegény mindegyiket úgy tudja szeretni, mintha csak egy volna. Úgy tudja szeretni őket, hogy egyik menyasszony sem féltékeny a másikra. Ez azért lehetséges, mert Ő Isten. Isten bárhány felé is osztja magát, teljesen Isten marad és egésszen adja önmagát. És ebben a bizalmas kapcsolatban nincs helye egy harmadik személynek. Amint a vőlegény és a menyasszony nászéjszakáján nincs helye egy harmadik személynek, úgy Krisztus és a krisztuskövető lelki kapcsolata is egy intim, bensőséges kapcsolat.

Három ilyen intim és bensőséges találkozásunk van a Vőlegénnyel:

1. Amikor szól hozzánk a Szentlélek lélekben vagy álomban és cselekszik bennünk

Amikor a Szentlélek, Aki az Atya és a Fiú Lelke, szól hozzánk lélekben vagy álomban, és hathatós kegyelme által cselekszik bennünk, akkor olyan dolog történik, amit senki sem ismer, csak az Isten meg az egyén. Ez csak rá tartozik meg a szentháromságos egy Istenre...

2. Amikor szentáldozáshoz járulunk

Amikor magunkhoz vesszük a szent Eucharisztiát, Krisztus valóságos testét, a szentáldozásban, akkor olyan dolog történik legbelül, ami csak az egyénre és Istenre tartozik. Ezt a találkozást csak a Vőlegény és a menyasszony ismeri bensõségesen. Ez megint csak rám tartozik meg a szentháromságos egy Istenre... 

3. Amikor eljön a halálunk órája

Azt mondják, hogy egyedül jöttünk a világra és egyedül is halunk meg... Hát nem egyedül, hanem Istennel. De mégis egyedül, olyan szempontból, hogy mindkét kapu átlépését csak magunk tudjuk megélni és ebben más ember nem tud közvetlenül segíteni. Ez is egy olyan pillanat, amely csak rám meg a szentháromságos egy Istenre tartozik...

Ezekhez hasonlóak a többi szentségekkel való találkozások is, vagy halálunk után a különítéletünk, amikor meg kell jelennünk Krisztus itélőszéke előtt (Róm 14:10). Itt is egyénként fogunk majd ott állni...

Amint a sok menyasszony egy egységes és misztikus Menyasszonyt alkotnak (Jel 21:9), amely felékesíttetve ereszkedik alá a Vőlegény jobbjára, úgy ezek az egyéni, intim, Isten-ember kapcsolatok is felépítik a közösséget. Ugyanakkor, habár ott van mellettünk a Szűzanya, ott vannak az őrangyalaink meg a védõszentjeink, azt kell megértenünk, hogy ezeket a dolgokat a közösség nem élheti meg, hanem csak mi egyedül...

Ezért van az, hogy a lámpás olaja oly drága, hogy azt senkivel sem lehet megosztani. Drága, mert mindenkinek a saját üdvössége, a saját örök élete a legdrágább. Mivel a lámpás olaja magával az Élettel való találkozás előfeltétele, ezért gyakorlatilag az élettel válik egyenlővé. Ekkor közösség ide, vagy közösség oda, de a saját örök életem a legfontosabb... 

Amint egy zsidó bölcseletben hallottam: Tegyük fel, hogy egy bárkában, a tengeren, két hajótörött van és az egyiknek van egy kenyere. Csak az maradhat életben, amíg jön a megmentő hajó, aki megeszi az egész kenyeret. Ha megosztják a kenyeret, akkor egyik sem maradhat életben. Azt mondják, hogy akkor annak van joga megenni a kenyeret, annak jár az a kenyér és vele együtt az élet is, akinek tulajdona az a kenyér...

Az olaj az isteni kegyelem, amely a hit lámpásának lángját, melegét és fényét táplálja. A kegyelem olaja a hitet és a szeretetet táplálja... A közösség segít, hogy olajat szerezzünk a közösségi ima által, a szentségek által, a közösség megtartó, buzdító ereje által, de az olaj gyűjtése, a korsó megtöltése, egyéni feladat és egyéni felelősség. Ha imádságos életet élünk, akkor az Úr megtölti lelkünk korsóját a kegyelem olajával. A hit által végbevitt jócselekedetek szaporítják az olajat. De vannak olyanok, akik csak szipolyozzák a közösséget, benzinkútnak tekintik a közösséget és nem töltik meg korsójukat a kegyelem forrásánál (Jn 1:16). Vagy nem imádkoznak hittel, vagy nem járulnak szentségekhez, vagy nem visznek végbe hitből fakadó jótetteket, de meg se becsülik a kapott kegyelmeket... Az ilyenek mindig csak kérnek, de sose adnak... Aztán, amikor már nincs mellettük egy társ, egy közösség, mert az embernek óhatatlanul egyedül kell szembenéznie az élet nagy kérdéseivel, akkor üres a korsójuk. Ekkor futnak ide, futnak oda, kérik a segítséget innen is, meg onnan is, de senki nincs aki segítsen rajtuk, mert a felkészülés ideje lejárt és elérkezett a vizsgának órája...

Az olaj titka az imában és a virrasztásban rejlik (Mk 13:33; Lk 21:36). Imádkozzunk és virrasszunk. Vigyünk végbe jócselekedeteket. Felövezett derékkel, tartalék olajjal és égő lámpással a várjuk az Urat, Aki eljön mindnyájunkat megitélni (Lk 12:35).

Ima: Uram Jézus, add nekünk az istenfélelem ajándékát, az éberséget és a szent okosságot, hogy el ne hanyagoljuk a szentséges érkezésedre való várakozást. Ámen.

 

Mindenkit magamhoz vonzok

(Jn 12:28-33) Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg.

Manapság egyre furcsább dolgok történnek a világban és az egyházban. Minden értelmes, tájékozódó ember felteszi magában a kérdést: Mi történik valójában? Miért vannak ezek a dolgok?...  A válasz szerintem nagyon egyszerű: Mindez azért történik, mert kezd eltünni a hit a földről. Maga az Úr Jézus is feltette annak idején a kérdést:

(Lk 18:8) De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?...

De hát annyi keresztény felekezet van, annyi vallásos rendezvény van... Hogyhogy nincs hit? Hát úgy, hogy egy dolog a vallásosság és más dolog a hit.

A hitnek több fokozata van: 

- a természetes hit: nem szakad le alattam a híd, a szék, stb.

- a távolról szemlélődő hit: érdekel amit mondanak Istenről, de csak távolról;

- az igaznak tartó hit: hiszem amit Istenről mondanak, de még nem élek úgy;

- az élő hit: Isten igéi, parancsolatai szerint élek és megtapasztalom Őt az életemben;

- a belülről tanító hit: eltelek Szenlélekkel, Aki feltárja bennem Isten igéinek és igazságainak összefüggéseit. 

A hit csúcsa és forrása az Oltáriszentség, vagyis az Eucharisztia. Addig van hit a földön, amíg hisznek a szentmiseáldozatban és az Oltáriszentségben, amelyben valóságosan jelen van a megdicsőült Úr Jézus Krisztus.

Az Oltáriszentségben való hit nem ma kezdett gyengülni, hanem már a középkorban a reformációval. A protestánsok gyakorlatilag megtagadták mindazt, ami a hit és az Egyház magtartó ereje: a papságot (vagyis az egyházirendet), a szentségeket: különösen a szentgyónást  és az Oltáriszentséget. Náluk nincs pap, csak lelkipásztor, nincs szentmise csak istentisztelet és nincs Oltáriszentség csak megemlékezõ Úrvacsora... Nem hiszik, hogy az Oltáriszentségben valóságosan jelen van a feltámadt, élő Úr Jézus Krisztus és a szentségimádást bálványimádásnak minősítik.

Mi azonban hisszük, hogy az Oltáriszentségben, a kenyér és a bor színe alatt, a feltámadt Úr Jézus Krisztus van jelen. Az Oltáriszentségben ott van a megfeszített, értünk szentvedõ Úr Jézus Krisztus, az Ő szent testével és vérével. De nem csak az Ő megváltó kereszthalála van benne, hanem az egész teremtett világ és az egész üdvtörténet. Ha az Oltáriszentségben benne van az Ő megfeszítése, akkor benne van az Õ halála is. Ha benne van az Õ halála, akkor benne van az Ő feltámadása is. Ha benne van az Ő feltámadása, akkor benne van az Ő megdicsõülése is. Mivel Õ a Fõ, Krisztus misztikus testének, az Egyháznak Feje, Benne foglaltatik össze minden, hogy mindenekkel Benne engesztelõdjön ki a mennyei Atya.

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Tehát az Eucharisztiában, a feltámadt Úr Jézus szent testében és vérében foglaltatik össze az egész világmindenség: a teremtés műve, Ádám és az õsatyák sora, Ábrahám és a pátriárkák sora, a próféták és minden ószövetségi választott... Az Eucharisztia, mint az üdvtörténet misztikus színpadja, az ő középpontjában, valóságosan megjeleníti az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztáldozatát és kínhalálát. Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre... Továbbá, benne van az Eucharisztiában minden megváltott hívő ember, egésszen a világ végezetéig...  Mindezeket, az Úr Jézus Krisztus, a szentmisét bemutató pap szava és keze által hozza létre, a Szentlélek közremüködésével, a konszekrációban, hogy az Atya kebelére vigyen minden szentáldozót, oda ahol Õ maga is van.

(Jn 1:18) Istent soha senki sem látta: az Egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

A szentmisében, az átváltoztatásban, amikor a kenyér és a bor valóságosan Krisztus testévé és vérévé változik, valóságos Ajtó nyílik a mennyre, amelyen Krisztus jön le hozzánk és amelyen mi emelkedünk fel Õbenne a mennyei Atyához. Ő magára vette emberségünket, hogy részesítsen minket az Ő isteni természetében. Ekkor, a szentáldozásban, már elõvételezzük Krisztusban a feltámadást és az örök életet.

Az Eucharisztiában nincs idő, hanem csak az örökkévalóság. Az alatt a kb. 10 perc alatt, amíg a szentség elveszíti a látható színét a szánkban, mert feloldódik (a természetes anyaga), isteni élet tölti be a szívünket és lényünket. Ez idő alatt, Krisztus által, a mennyei Atya kebelén vagyunk az örökkévalóságban, Aki azt mondta Mózesnek az égő csipkeborkornál, hogy: Én vagyok az aki VAN (Kiv 3:14), vagyis az örök jelen...

A szentmisében, az Úr Jézus maga az oltár, a pap és az áldozati bárány... Ő az Ajtó a mennybe (Jn 10:9), Ő a feltámadás és az élet (Jn 11:25). Aki eszi az Õ testét és issza az Õ vérét, annak örök élete van:

(Jn 6:35-57)  Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.

Ez nem vita tárgya és ezen nincs amit okoskodni... Azért nem lehet vita tárgya, mert itt az örök életről van szó. Még ha - mint abszurdum - nem is lenne mindez igaz, akkor is hinnék benne, mert oly nagy igéret fűződik hozzá. Ezt az igazságot nem lehet bizonyítani és amikor már lehetne, akkor már túl késõ lenne. Ezért aztán valaki vagy hisz az Oltáriszentségben, mint egy gyermek, a Katolikus Egyház tanítása szerint, vagy nem hisz...

Manapság egyre több katolikus püspök és pap veszíti el a hitét az Eucharisztiában. Érvényesen miséznek, a feltámadt Úr Jézus Krisztus szent teste és vére létre jön kezeik között, és mégsem hiszik e nagy misztériumot. Németországban, ahelyett hogy a protestánsok térnének vissza a Katolikus Egyházhoz, inkább szentáldozásban részesítenek olyan protestánsokat, akik se nem tagjai a Katolikus Egyháznak, se nem járultak szentgyónáshoz, se nem is hisznek az Eucharisztiában a katolikus hit szerint...

Szent Pál erőteljesen figyelmeztet mindenkit, hogy vizsgálja meg önmagát, mielőtt az Úr testét magához venné, mert ha nem hisz benne, ha méltatlanul veszi magához, akkor nem áldást, hanem átkot vesz magához. Ez pedig nem más, mint szentségtörés...

(1Kor 11:23-29) Az Úrtól kaptam ugyanis, amit közöltem veletek: az Úr Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: „(Vegyétek és egyétek), ez az én testem, melyet értetek (adok). Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után (fogta) a kelyhet és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, s e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből, és igyék a kehelyből, mert aki (méltatlanul) eszik és iszik, anélkül hogy megkülönböztetné (az Úr) testét, tulajdon ítéletét eszi és issza.

Itt a méltatlansággal kapcsolatosan Szent Pál nem csak a lélek bűnös állapotára utal, hanem arra is, hogy hisz-e a szentáldozáshoz járuló ember a valóságos jelenlétben, abban hogy nem egyszerű kenyeret és bort fogyaszt, hanem az Úr Jézus feltámadt és megdicsőűlt testét...

Továbbá, ha valaki azt hinné, hogy az Úr Jézus csak a szentáldozás ideje alatt van jelen az Eucharisztiában és utána „visszavonul”, hogy megint csak egyszerű kenyér legyen az ostya, az is téved, mert az Úr nem a visszavonás Istene... Õ amit megcselekszik, az meg van cselekedve és az átváltoztatott szentostya addig marad Krisztus valóságos teste, amíg a szentség színének elemei megmaradnak...

(1 Kor 14:33 Károli) Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében.

Sokan nem értik Isten szerénységét az Eucharisztiában. Isten a legparányibb darabocskában is teljesen jelen van. Egyesek figyelik, hogy megcsillan-e, áraszt-e fénysugarakat az Oltáriszentség... Valóban, sok eucharisztikus csoda történt már az egyház történelme során, de mindegyiknek csakis az volt a szerepe, hogy a hitetlenek hitét erõsítse. Ha megnyílna a lelki szemünk és láthatnánk, hogy milyen is valójában az Úr az Eucharisztia színe alatt, akkor olyan nagy fényességet látnánk, hogy abba rögtön belehalnánk. Amikor Mózes kérte az Urat, hogy bár csak egyszer láthassa az Õ arcát, akkor azt mondta neki, hogy ez nem lehetséges, mert ember nem maradhat életben ebben a világban, ha meglátja az Õ arcát. Ezért az Úr betakarta Mózest és csak hátulról láthatta az Úr elvonulását:

(Kiv 33:18-23) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd ezt mondta az ÚR: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.

Aztán vannak akik azt hiszik, hogy a szentáldozás magánűgy... Azt gondolják, hogy ki és hogyan áldozik, az csakis rá tartozik. Pedig valójában a szentáldozás a legnagyobb közösségi, egyesítő, szent cselekmény, amelyet a Szentlélek egyesítő ereje hoz létre.

(1 Kor 10:15-17) Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

Mennyivel gazdagabb a mi hitünk! Ha valóban ismernék Krisztus szeretetét és jóságát, látván hitünk gazdagságát, nem félnének a protestánsok attól, hogy a bálványimádás bűnébe esnek. Még ha tévednének is, a különítéletnél mentség lenne számukra e magasztos hit magyarázata. Azoknak viszont, akik arra vannak rendelve, hogy átváltoztassák a kenyeret és a bort a szentmisében, az Úr Jézus szent testévé és vérévé, de nem hisznek Benne, illetve folyamatosan szentségtörést követnek el, azoknak nincs mentségük...

Az Eucharisztia az elhalt búzaszem ezerszeres termése (Jn 12:24), amelyben a test szerint meghalt Úr Jézus Krisztus sokszoroson megjelenik megdicsőülten, a kovásztalan kenyér színe alatt. 

Az Eucharisztia az egykori kenyérszaporítás megdicsõült beteljesülése (Lk 9:16-17). Akkor az emberek a folyamatosan újra megtelő kenyeres kosaraknál dúlakodtak, ma pedig a szentséget őrző cibóriumhoz tolakodnak, az örök élet kenyeréért. És a hét, illetve a tizenkét kosár maradék is megvan a szentségimádási imaórákban, hogy semmi el ne vesszen...

Az Egyház szíve a nagycsütörtöki utolsó vacsora. Itt alapította meg az Úr Jézus a szentmisét, a papságot (az egyházirendet) és az Eucharisztiát. Aki hozzányúl és egyfajta emberi szolidaritás eszközévé degradálja ezeket, az az Egyház szívét és a sokasság üdvösségszerzõ szentségeit sérti meg. Ne ejtsen meg bennünket a szemfényvesztő álszeretet és álirgalmasság... Nincsen szeretetet és irgalmasság csakis az igazságban. Az igazság pedig nem egy állítás, hanem egy isteni személy, maga Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Aki az út, az igazság és az élet ( Jn 14:6). Ő az Õsszentség, minden szentség forrása...

Az Õsszentség, a legméltóságosabb Oltáriszentségben, vonzon minket is magához, amint mondotta az Úr Jézus Nikodémusnak a rézkígyóról, vagy mint a példázatban, a sivatagban kidőlt tetem vonza sasokat a pusztában:

(Jn 3:14-16) Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. ( v.ö Jn 12:32);

(Lk 17:37) Erre megkérdezték tőle: Hol lesz ez, Uram? Ő azt felelte nekik: Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.

A test az Eucharisztiát szemlélteti, a sasok pedig a hívõket:

(Iz 40:31) De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Az Úr örök ragyogó fényforrás. Ő felmagasztaltatott mindenek fölé és mágnesként vonz magához minden szikrányi csillagot, minden Őbenne hívő értelmes lelket (Dán 12:3). Adja meg az Úr, hogy szárnyaljunk, mint a sasok, fussunk, mint a bajnokok, hogy eljussunk a célba, ahol elnyerjük jutalmunkat, az örök élet koronáját.

Ima: Uram Jézus, Te tudod, hogy emberi erõvel senkit sem lehet elvezetni az Eucharisztiában való hitre. Add segítő kegyelmedet, hogy mindaz, aki olvassa ezeket a sorokat, eljusson a hit teljességére. Ámen.

A választottak

(Mt 22:11-14) Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.

Kik a választottak? Olyan személyek, akik eleve arra vannak rendelve, hogy üdvözüljenek?... Akkor hát csak az üdvözülhet, aki arra van predesztinálva?... Nem, Szent Pál világosan kifejti a Timoteusnak írt elsõ levelében, hogy minden ember meg van híva az üdvösségre:
(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.

Tehát az a kérdés, hogy kik a választottak és, hogy mi közéjük tartozunk-e? Ehez meg kell néznünk a Szentírásban, hogy milyen kiválasztottságok voltak és  kiket választott ki az Úr az idõk folyamán:

1. Az Úr kiválasztotta Ábrahámot (Ter 12:1), hogy atyja legyen mind a körülmetélteknek, mind a körülmetéletleneknek és benne (vele) kezdje el az üdvtörténetet:  

(Róm 4:11)  A körülmetélés jelét mint a körülmetéletlenségben nyert hitbeli megigazulás pecsétjét azért kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hadd legyen nekik is részük a megigazulásban, és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is.

2. Továbbá,  az Úr kiválasztotta Izrael népét, hogy általa és benne készítse elõ, a Törvény uralma alatt ( Róm 6:14), az Üdvözítõ eljövetelét:

(Ez 20:5)  Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izraelt, s Jákob nemzetsége felé kinyújtottam a kezem, a tudtukra adtam Egyiptom földjén, kezemet esküre emelve, ezekkel a szavakkal: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

3. Aztán kiválasztotta Izrael törzsei közül Lévi törzsét a szent szolgálatra:

(MTörv 18:5) Mert az Úr, a te Istened őt választotta ki összes törzsed közül, hogy az Úr, a te Istened színe előtt legyen, ellássa a szent szolgálatot és áldást osszon az Úr nevében ő és fiai örökre.

4. Majd az Úr kiválasztotta Dávidot, királlyá tette Izrael fölött és trónját örökre megszilárdította ( 1 Krón 17:12), hogy az õ házából származzon az Üdvözítõ:

(1 Sám 16:8-12) Ekkor Abínádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Azután Sammát vezette oda Isai, de Sámuel ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Hét fiát vezette így oda Isai Sámuel elé, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az ÚR. Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az!
(1 Kir 8:16) Attól a naptól, hogy népemet, Izraelt kivezettem Egyiptomból, Izrael törzsei közül nem választottam ki egyik várost sem arra, hogy házat építsen nekem nevem hajlékául; Dávidot választottam ki, hogy uralkodjék népem fölött.
(Mt 22:41-45) Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé. Ő azt kérdezte: Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által urának, amikor ezt mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid URának nevezi őt, miképpen lehet a fia?

(Itt meg kell említenünk még egy csokorban az összes kiválasztott ószövetségi õsatyát, pátriárkát, bírát és prófétát, akik egykor az Urat szolgálták. vagy benne vannak családfájában.. )

5. Az idõk teljességében, az Úr kiválasztotta Józsefet és Máriát, hogy mint Szent Család, befogadják Isten Fiát. Õk nevelték Jézust, az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bûneit ( Jn 1:29):

(Mt 1:18-21) Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.

A kiválasztottságban az abszolut elsõbbség Máriáé, a Szûzanyáé. Õ áll legközelebb Istenhez. Õ Isten Anyja, istenszûlõ, aki Isten Fiát hordozta a szíve alatt és aki génjeit adta a Megváltó testének. Õutána jön Szent József, az Egyház patrónusa, aki befogadta házába az Üdvözítõt és aki az Úr Jézus gondviselõ, nevelõ atyja volt.

6. Aztán az Úr Jézus kiválasztotta a Tizenkettõt, az apostolokat, hogy õk legyenek az Egyház fundamentuma:

(Mk 3:16-19) Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai; továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust  és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.
(Ef 2:20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus...
(Jel 21:14) A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

                                                            

7. Majd amikor az apostolok - eltelve a Szentlélek erejével - elkezdték küldetésük véghezvitelét, vagyis az evangélium hirdetését és az Egyház építését, akkor további választottak csatlakoztak hozzájuk. Ekkor püspököket és presbitereket állítottak a közösségek éllére. Ez így van ma is, és így lesz mindvégig, az idõk végezetéig…
(1Tessz 1:2-4) Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban, mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát; mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.

Tehát akkor kik a választottak?...

A választottak elsõsorban azok a személyek, akiket az Úr arra rendelt, hogy általuk vigye véghez az egész emberiségre vonatkozó üdvözítõ tervét és akiknek az a szerep jutott, hogy sokak üdvösségéért szolgáljanak Istennek és embertársaiknak. Továbbá, választottak mindazok, akik üdvözülnek...

Ha valaki belefog egy munkába, akkor valahol meg kell ragadnia a munkát, valahol el kell kezdenie a tevékenységet. Hogy hol fogja meg a mester az anyagot, õ dönti el, és az anyag nem kommentálhatja a mester döntését. De a fejsze sem dicsekedhet azzal szemben, aki vág vele ( Iz 10:15) …  Ezért szükségesek a választottak és ezért nem lehet háborogni, kommentálni a választottságot a mai demokratikus felfogás szerint... 

Ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy a választottak kiváltságosak is. Amikor a Zebedeus testvérek anyja kiváltságot kért fiai számára, akkor az Úr Jézus visszautasította õket:
(Mt 20 22-23) Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette.

Az Úr mindentudó és végtelen hatalmú. Ezért, az Õ hatalma és akarata szerint, létezik egy szent és örök hierarchia, amelyben mindenki a maga helyére kerül, ahol mindenki örökre boldog lesz:
(Mt 19:30) Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.

(Mt 23:11) Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!
(Lk 14:10) Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ‘Barátom! Menj följebb!’ Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt.

Mit tehetünk, hogy mi is választottak legyünk? A predesztináltság és a szabad akarat felfoghatatlan kombinációja között, három dolgot tarthatunk szem elõtt: 1. higgyünk az evangéliumban ( Mk 1:15);  2. válasszuk a szûk kaput  meg a szûk utat (Mt 7:14; amely végül is Krisztus keresztútja); és 3. szentelõdjünk meg Isten kegyelmébõl.

1. Aki hisz az evangéliumban üdvözül, aki nem hisz az elkárhozik:

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik.
 

2. Válasszuk a szûk kaput, szûk utat, amely Krisztus keresztútja:
(Mt 7:13-14) A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.

(Mt 16:24) Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!
 

3. Isten kegyelme által újuljunk meg gondolkodásunkban, lelkünkben és életünkben. Öltsük magunkra Krisztust:
(Ef 4:20:23) Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok  felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

(1 Kor 6:11) Pedig néhányan ilyenek voltatok: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.

Akik nem engedelmesek és nem követik e három lépést, még ha meg vannak is keresztelve, meglehet, hogy nem kapnak helyet a választottak között, a szentek közösségében. Sokan vannak elhívottak a keresztség által, de kevesen vannak választottak, akik meg is cselekszik a mennyei Atya akaratát...

(Mt 22:13-14) Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.
(Mt 7:21) Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

A választottak sok kisértésnek, veszélynek és megpróbáltatásnak vannak kitéve földi életük során, amint Krisztus is sokat szenvedett:

(Zsid 5:7-9) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.
(Mt 24:24) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék.

Senki üdvössége felõl nem eshetünk kétségbe, mert Isten minden embert meghívott országába. A kérdés az, hogy mi eleget teszünk-e a meghívásnak és kellõképpen jelenünk-e meg a királyi mennyegzõn?...

Ima: Uram Jézus, add nekem Szentlelkedet, a Bölcsesség Lelkét, hogy felismerjem azokat az akadályokat, amelyek alkalmatlanná tennének a mennyei lakomára. Ámen.
 

 

 

Megismerte

(Ter 4:1) Az ember megismerte feleségét, Évát, ez fogant, megszülte Kaint, és így szólt: „Isten segítségével embert hoztam a világra.”
(Ter 4:25) Ádám megismerte feleségét, és az fiút szült neki, akit Szetnek nevezett, „mert – úgymond – Isten más utódot adott nekem Ábel helyett, akit Kain megölt.”

Ez a kifejezés, hogy “megismerte”, nagyon mély értelmet rejt magában... Mi amikor azt mondjuk valakirõl, hogy megismertük, akkor leginkább arra gondolunk, hogy kismertük annak az embernek jó és rossz tulajdinságait. Itt azonban arról van szó, hogy egy férfi és egy nõ, akik korábban nem ismerték egymást, szerelemeskedésükben, teljes közelségbõl megtapasztalják, megismerik egymás lelkét és testét, de kiváltképpen a testét. A két test öszetapad, egyesül és megtapasztalják mindazt az jót, örömet, amit Isten ajándékozott az embernek a gyermekáldással együtt. Annyira megismerik egymást, hogy lelkükbe beleég egymás testének illata, hajlata, idoma, stb.… A költõk, a zenészek, megéneklik szerelmük testének megismert szépségeit…

Amint a lelkiek magasabbrendûek a testieknél, úgy a lelki megismerés is magasabbrendû a testi megismerésnél. Az analógiából egyhamar eljutunk arra a felismerésre, hogy a lélek megismerése, igazán csak belülrõl lehetséges, a lélekbe való behatolással, átjárással. Erre egyedül csak Isten képes, az Õ Szentlelke által, mert a Szentlélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is…

(1 Kor 2:10) Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.
(Zsid 4:12) Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait.

Valamikor, egy konferencián, azt kérdezte az elõadó pap, hogy mi a házasság szentségének az alapja. Én erre sietve rávágtam, hogy a (Mt 19:6), amikor az Úr Jézus kijelentette a házasság felbonthatatlanságát:

(Mt 19:6) Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”

A pap azonban nem adott nekem igazat és azt állította, hogy a házasság szentsége valójában az Oltáriszentségben és annak alapításában áll fenn ( Mt 26:26... v.ö. szinoptikus...). Ekkor én ezt nem értettem meg teljesen. Kifejtette, hogy valójában, a szentáldozás hasonlatos egy szerelmes egyesüléshez, amely a Võlegény vagyis Krisztus és a hívõ között jön létre lélekben, misztikus módon, a szentáldozásban. A Võlegény szerelmes a Menyasszonyába, az Egyházába és nászéjszakára hívja, hogy aztán az Õ felesége legyen mindörökre...

(Ef 5:31-32) Ezért hagyja el az ember atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek.” Nagy ez a titok, én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom.
(Iz 62:5) Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szűzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd; és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.
(Én 7:11-13) A kedvesemé vagyok én, ő meg utánam eped. Jöjj, kedvesem! Menjünk a mezőre, szálljunk meg a tanyákon: reggel menjünk a szőlőkbe, lássuk, kihajtott-e már a szőlő, kinyílt-e a virágja, virágban áll-e a gránátalma? Ott adom neked szerelmemet!  ( Az egész Éneke éneke ezt a szerelmet énekeli meg..)

Ennek ellentéte, amikor az Úr Jézus azokról szól, akik nem cselekszik meg a mennyei Atya akaratát:

(Mt 7:21-23) Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? – Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!

Fontos megjegyeznük, hogy itt az „ismertelek” kifejezés nem egy köszönõviszonyi ismeretségre utal, hanem a legközelebbi megismerésre, vagyis belülrõl való lelki megismerésre. Tulajdonképpen, itt azt kell értenünk, hogy azok, akiket soha sem ismert meg az Úr, azok soha sem birtokolták a Szentlelket, az Atya és a Fiú Lelkét, Akit a Fiú küldött a világba ( Jn 16:7). Az ilyen prófétáknál jelen van ugyan a Szentlélek, mert hiszen használják adományait, de csak mellettük van és nem bennük. Adja nekik a Szentlélek az ajándékokat: a prófétálást, a gyógyitás adományát, az erõ adományát, stb., mert az Úr ott is arat, ahol nem vetett ( Mt 25:26). Azonban Isten Lelke soha sem ismeri meg õket, szerelmes módon, betöltve szívüket. Mivel ezek nem cselekszik meg a mennyei Atya akaratát, ezért a Szentlélek megszomorodik tõlük és nem vesz szálást bennük.

(Ef 4:30) És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára.

Egy alkalommal, eljött hozzánk egy híres evangelizátor és imádkozott az imacsoportunk tagjaiért. A Szentlélek nagyon kiáradt és több testvérnél manifesztálódások történtek, amelyek a Szentlélek kiáradását jelezték. Én nem éreztem abszolute semmit... Az egyik testvér körbe-körbe forgot, behúnyt szemmel. Késõbb elmondta, hogy érezte, amint a Szentlélek nagyon közel van hozzá és égeti õt, mint egy kürtöskalácsot. Ezért õ forogni kezdett, hogy szimbólikusan, minden oldalról "süsse" meg a Szentlélek. Ekkor irigykedve hallgattam õt... Bezzeg... Ma azonban figyelmeztetném, hogy bizony ez nem valami jó jel. A Szentlélek nem kivülrõl kell égessen minket, hanem belülrõl, mert ahogyan a szerelmespár megismeri egymást, úgy a Szentlélek is belülrõl ismer meg minket, belülrõl süti át szívünket, lelkünket. Ha csak kivülrõl sütötte õt a Szentlélek, akkor nincs-e valami gond az õ életében, ami miatt a Szentlélek nem tölti be a szívét meg a lelkét?... Meglehet, hogy a Szentlélek adja ugyan neki kivülrõl az adományait, de nem tölti be szívét, vagyis õ maga nem birtokolja a Szentlelket. Persze, ez csak egy feltételezés, ami arra a pillanatra vonatkozik... Azóta ki tudja hogyan állnak a dolgok.

Életünk célja egyesülni Istennel, ami úgy történik, hogy betöltekezünk a Szentlélekkel. Ha Istené nem leszünk, akkor hiába éltünk. Kérjük a bölcsességet, hogy a mennyei Atya akaratát felismerjük és megcselekedjük. Törekedjünk arra, hogy elnyerjük a Szentlelket, üdvösségünk zálogát.

(Ef 1:13-14) Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.
 (Ef 1:13-14 Károli) A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével, A ki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.

Ima: Uram Jézus, hála és dicsõség Neked, hogy kiengeszteltél minket a mennyei Atyával és benned vagyunk a Szentlélek által. Uram, áraszd ki szívünkben bõségesen Szentlekedet. Ámen.

 

Szent Pál intelmei a filippiekhez írt levelében

(Fil 1:27) Éljetek hát Krisztus evangéliumához méltóan.

(Fil 2:3-4) Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.

(Fil 2:12) Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket.

(Fil 2:14-16) Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz.

(Fil 3:1) Egyébként, testvéreim, örüljetek az Úrban.

(Fil 3:2-4)  Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól. A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk, s nem a testben bízunk, bár magam a testben is bizakodhatnék.

(Fil 3:14-15) Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így!

(Fil 3:16)  ...amit már elértünk, abban tartsunk ki.

(Fil 3:17 ) Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan!

(Fil 4:4) Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.

(Fil 4:6) Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.

(Fil 4:8-9) Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.