Amikor kirekesztenek

(Lk 6:20-26) Akkor szemeit tanítványaira emelte, és így szólt: ,,Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert kielégítenek benneteket. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben! Hiszen atyáik éppen így cselekedtek a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert majd gyászoltok és sírtok! Jaj nektek, amikor mindenki magasztal titeket, mert atyáik éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal!

Az ember, élete folyamán, hamar megtapasztalhatja a kirekesztést... Már az óvódában, ha rosszalkodunk, a tanítónéni sarokba állíthat. Nem mozdulhatunk onnan és nem játszhatunk a többiekkel... Később megtapasztalhatjuk azt is, hogy egy ravaszabb osztálytársunk ráveszi a többit, hogy csak vele barátkozzanak, és ne álljanak szóba velünk. 

Az életben sokféle ilyen kirekesztés adódik, amikor egyenességünk, a becsületességünk, igaz véleményünk miatt magunkra hagynak, mellőznek, vagy "megfeledkeznek" rólunk. Ebből bizony nem egyszer anyagi hátrányunk is származik, mert hát ugyebár, a "zsírosabb bulikból" kihagynak...

Ekkor feltevődik a kérdés: Miért van ez? Velem van a baj? Rossz a természetem? Nem tudok viselkedni? Nem vagyok megfelelő? Nem tudok viselkedni, beilleszkedni?...

Amíg az ember nem tér meg és nem tisztulnak le benne a dolgok, addig nem érti, hogy mi is történik valójában, és azt sem tudja, hogyan kellene reagálnia. Gyakran az van, hogy az emberben ott van öntudatlanul az igazságosság, és spontán módon, őszintén és becsületesen nyilvánul meg. Amikor, erre válaszul, megtapasztalja a kirekesztést, nem érti, hogy mi történik...

Ilyenkor két lehetőség van: az ember vagy visszavonul egymagában, vagy próbál megfelelni a "csapatnak"... Gyakran olyan nagy az a bizonyos megfelelést sürgető "társadalmi nyomás", hogy az igazlelkű ember is próbál megfelelni a csapat követelményeinek. Így aztán, csak az az ember tud igazán megmaradni az igazságban, aki tudatosan vállalja a kirekesztést, és azt is tudja, hogy miért vállalja a kirekesztést. De főleg, tudja, hogy Kiért vállalja a kirekesztést...

A megtért ember tudja, hogy ha igaz életet akar élni, akkor a világ gyűlölni fogja őt. A tanítvány nem lehet nagyobb a mesterénél (Mt 10:24; Jn 16:20). Ha a Mestert gyűlölték és üldözték, akkor a tanítványt is üldözni fogják (Jn 15:20). A Mestert előbb gyűlölték, mint minket, és Ő ott áll előttünk példaként. Ha Ő nem sóvárgott az emberek elismerésére és az elfogadásra (Jn 2:25), akkor mi miért tesszük ezt? Ha Ő eljött az övéi közé, de övéi nem fogadták be (Jn 1:11), akkor kövessük a Úr példáját. Értsük meg, hogy minket sem fognak befogadni...

(Mt 10:24) Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga uránál.

(Jn 15:20) Emlékezzetek az igére, amit én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd.

(Jn 16:20) Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul.

Amikor végeztem a gimnáziummal, volt egy emlékezetes álmom: Egy városban repültem az éjszakában. Odalebegtem egy felhőkarcoló ablakához, amelyben nagy világosság volt. Benéztem, és láttam, hogy a előttünk végző osztály bulizott odabent, akik már egyetemre mentek. Amint néztem őket, az egyik fiú, akit közelebbről is ismertem, meglátott és félrehúzta az ablak üveglapját. Arra gondoltam, hogy de jó, én is bemehetek bulizni. De nem ez történt. Ő kiadott nekem egy köteg könyvet, és rögtön vissza is csukta az ablakot. Én meg kint maradtam egyedülaz éjszakában a könyvekkel...

Ahogyan az évek teltek, egyre inkább rájöttem, hogy habár mindig voltak társaim, kollegáim, de valójában nagyon ritkán volt barátom. Nagyon ritkán viszonozta, értékelte valaki az őszintén odaajándékozott barátságomat, vagy fogadta el igazán társaságomat. Valahogyan, legtöbbször nemkivánatos személy voltam... Gyakran, már az első beszélgetés, vagy véleménynyilvánítás után megszakadt a kapcsolat. Arra is elmékszem, hogy volt idő, amikor nagyon erőlködtem, hogy megfeleljek, hogy befogadjanak, de valahogyan ez soha nem sikerült. Csak később, amikor megismertem az Úr Jézust, akkor értettem meg, hogy a sötétség nem fogadja be a világosságot. Ha az Úr Jézust követem és az Övé vagyok, akkor nem fogadnak be, hanem szép csendesen elutasítanak, többé "nem bírnak", és nincs amiért számítsak a barátságukra...

(Jak 4:4) Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek?

A legnehezebb az volt, amikor rájöttem, hogy az elfogadás és szeretet hiányát a keresztény közösség sem pótolja. Pedig elméletileg kellene... Az ember azt gondolná, hogy ha egy keresztény közösségbe került, akkor ott a világosság fiai vannak (Mt 5:14), akik igazságban és szeretetben élnek (Jn 13:34). De sajnos, az ember gyarló, az ördög nem alszik, és gyakran, a keresztény máz alatt hatékonyan működnek a világi beidegződések: az anyagiasság, a nagyravágyás, a versengés, karrierizmus, stb. Amikor szembetalálod magad ezekkel, és meg akarsz maradni az igazságban, akkor kereszténység ide, kereszténység oda, de a kirekesztés elkerülhetetlenül bekövetkezik. Gyakran ugyanoda jukadunk ki a keresztény közösségben is, és magunkra maradunk... És ez a legkeservesebb kirekesztés, a legfájdalmasabb szeretethiány... Talán ez a legnehezebb kereszt…

(Mt 5:14) Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.

(Jn 13:34) Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!

Meg kell tanulnunk férfi módjára viselkedni. Ne sündörögjünk az elfogadásért. Ne kunyeráljuk az elismerést és a szeretetet, hanem álljunk meg az Úr Jézusban, az Ő igazságában, panaszok és elvárások nélkül. Magunkra vagyunk, de nem vagyunk magányosak, mert velünk van az Úr Jézus, és velünk van az Tőle származó öröm, amely az örök boldogság előíze. Ebből táplálkozva legyünk oszlopok és támaszok mások számára, akik hasonlóképpen, a kirekesztés áldozatai és a szeretet koldusai...

Uram Jézus, elkérjük az állhatatosság és az erősség ajándékát. Add nekünk, hogy feltétel nélkül tudjunk szeretni. Ámen.

Semmit sem fogtunk

(Lk 5:1-11) Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: ,,Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!' Simon ezt felelte neki: ,,Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.' És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: ,,Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!' Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: ,,Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.' Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.

A halászok élete egy külön világ. Már az is külön fejezet, ha amatõr horgásszal van dolgunk, hát akkor, amikor egy profival, akinek a megélhetése is a halászattól függ. A vérbeli halászok nemcsak halásznak, hanem élik is a halászatot. Náluk minden a halakról és a halászatról szól. Azzal kelnek, azzal feküsznek, azt vitatják, arról élcelődnek, stb... Ha jó fogás volt, akkor mindenkinek derüs az arca, ha nem volt fogás, akkor komorak és panaszkodnak a körülményekre...

A halászat nagyon jól szemlélteti az evangelizációt... Az evangelizálók világa nagyon hasonlít a halászok világához. Ott is minden az evangéliumról és az evegelizációs élményekről szól. Hogyan hirdettük az evangéliumot, az Úr Jézust, mennyire kérügmatikus volt az evangelizáció, hány ember szívét érintette meg, hányan tértek meg, hány tanúságtétel volt, hány új ember jár a közösségbe, stb. A halász nagy fogásról álmodozik és az evangelizáló sok megtért emberről...

Nagy reményeket fűzünk az új evangelizációhoz, a megújuláshoz, de ahogy az évek telnek, mintha a remények nem válnának valóra... Mintha azt tapasztalnánk, hogy nem virrad, hanem sötétedik... Mintha nem a nappal jönne, hanem az éjszaka... A kezdeti fellángolás után, mintha eltüntek volna az örömteli találkozások, a mosolyok, a segítőkész testvérek és a nyitott szívek. Mintha mindenki visszahúzódott volna a saját kagylójába, mint a csiga. Mintha mindenki csak a saját fonnivalójával törődne...

Mindjárt itt a halászati szezon vége, és úgy tűnik, hogy nem sok halat fogtunk. Ha körülnézünk, alig látunk néhány hűséges embert, akiben megmaradt a kezdeti buzgóság. Az az érzésünk, hogy munkánk hiábavaló volt... Mintha egy életen át halásztunk volna, és nem fogtunk volna semmit... Vajon így van? Csalódtunk vagyunk? Érdemes volt? Kiábrándultunk?...

Ilyen érzések között érnek utol minket az Úr Jézus szavai: Evezz a mélyre és vesd ki a hálót!... De vajon, tudunk még hinni és remélni? Ennyi kudarc után, még ki tudjuk mondani, hogy: Uram! Ha Te mondod, kivetem a hálót?...

Ne csüggedjünk... Először is, nem tudjuk pontosan, hogy mennyit fogtunk... Másodszor pedig nem tudhatjuk, hogy ki botránkozott meg a hitben (Mt 13:20-21) és ki tartott ki... Nem láthatjuk át az idők homályát, nem láthatjuk át a lelkek állapotát és az emberi életeket. Mi csak azt tudjuk, amit látunk, de az Úr Jézus mindent lát és mindent tud. Az evangelizáció legtöbbször csak pusztába kiáltó szó (Jn 1:23)... Visszhangra nem számíthatunk és teli hálót meglehet, hogy nem fogunk látni ebben az életben, hanem csak odafenn a mennyben. Nekünk csak egy a dolgunk: vakon hinni (Jn 20:29) és naponta kivetni a hálót...

(Mt 13:20-21) A köves helyre hullott mag pedig az, aki hallja az igét, s mindjárt be is fogadja örömmel, de nincs gyökere, és csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkozik.

(Jn 1:23) Ő azt felelte: A pusztában kiáltó hangja vagyok: Tegyétek egyenessé az Úr útját...

(Jn 20:29) Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

Uram Jézus, add, hogy mindig újra tudjunk kezdeni, és legyen hitünk újra kivetni a hálót. Ámen.

Mindjárt fölkelt és szolgált nekik

(Lk 4:38-44) Azután felállt, és a zsinagógából Simon házába ment. Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig odaállt mellé, parancsolt a láznak, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik. Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, és ő mindegyikre rátette a kezét és meggyógyította őket. Sokakból kimentek az ördögök is, s ezt kiáltozták: ,,Te vagy az Isten Fia.' De ő rájuk parancsolt, nem hagyta őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult. A tömegek azonban keresték őt. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: ,,Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert ezért küldtek.' És tanított Júdea zsinagógáiban.

Egy asszony megbetegszik és ágynak esik. Láza lesz, mint oly sok más embernek abban az éghajlatban. Nincs orvos, nincs orvosság, csak a szervezet erejére lehet számítani... Tudja, hogy a fia nemsokára hazajön. Nem egyedül... Vele jön a nagytiszteletű Mester is, akit követ és a tanitványok... És őneki pont most kellett megbetegednie... Micsoda kalamajka! Össze kéne szedni a házat, kiseperni, főzni...

Belépnek az ajtón. Itt van Péter is, meg a többiek is mind... Az első szavak után, a tanítványok csendesen megkérik az Urat, hogy segítsen az asszonyon. Az Úr Jézus odalép fekőõhelyéhez, megérinti a kezét (Mt 8:14-15), majd parancsol a láznak és az tüstént eltűnik. Az asszony, amint megérzi, hogy jobban van, hogy az ereje visszatért, azonnal felkel... Nagy örömmel, gondolkodás nélkül ugrik neki házi teendőknek. Nagyobb az öröme, hogy teheti a dolgát, mint az, hogy meggyógyult. Hát miért is gyógyulna meg, ha nem azért, hogy szolgáljon ezeknek a drága, szent férfiaknak...

(Mt 8:14-15) Mikor ezután Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Megérintette a kezét, mire elhagyta a láz. Fölkelt és felszolgált neki.

Péter háza és a benne történt események, az apostol lelkéhez hasonlatosak. A béna meggyógyítása is Péter házában történik. Akkor kibontották a ház födelét (Mk 2:4). Innen meglátszik, hogy az elköteleződött apostol nem ura többé az életének, nincs többé intimitása, mert lelke ki van szolgáltatva az emberek tolakodásának. Mindig készen kell állnia mindenféle zaklatásra, kérésre, szolgálatra...

(Mk 2:4) Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és nyílást készítve lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt.

Ez az asszony, az apostol szolgáló lelkületét ábrázolja az Egyházban. Az apostol lelkülete nem lehet más, mint önfeláldozó, önmagáról megfeledkező, kiüresedő, szolgáló lelkület (Fil 2:5-7). De ez a lelkület ellankadhat, megbetegedhet, ágynak eshet. Ilyenkor szüksége van az Úr érintésére (Mt 8:15). Ez azt jelenti, hogy a kitartó apostoli müködés titka az Úr Jézus gyakori érintése és a kegyelem vétele. Ez egy hitbeli, kegyelem-közvetítõ érintés...

(Fil 2:5-7) Ugyanaz az érzület legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt, aki, bár Isten létformájában volt,nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak,amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát,szolgai létformát vett fel,és hasonló lett az emberekhez,külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember.

Minden nap kell kérni az Urat, hogy érintse meg a világ bajaitól megbetegedett, belázasodott szívünket. Csak egyedül Ő tud parancsolni szívünk lázas állapotának, és csak egyedül Ő tudja lecsendesíteni lelkünk viharait, hogy alkalmasak legyünk a szolgálatra. 

Ha Ő megérint, akkor a Szentlélek betölti szívünket, és új lendületet kapunk. Ezáltal, elkezdünk jönni-menni szívünk kamrájában, elkezdünk sütni-fôzni jó terveket, amelyeket onnan előhozva és megvalósítva, megdicsőitsük Istent a világban...

Ez gyakorlatban a rendszeres napi imában és a szentségek vételében valósul meg. Minden reggel, minden este, minden szentírás olvasás előtt, minden szentbeszéd előtt, minden döntés előtt, imádkozni kell, meg kell hívni kell az Úr Jézust, hogy érintse meg lázas szívünket, hogy egészségesen, józanul, bölcsen tudjunk gondolkodni, szólni és cselekedni, mert nélküle semmit sem tehetünk (Jn15:5). Ő segíthet rajtunk, mert Ő vette el betegségeinket, és felvitte azokat a keresztre (Iz 53:4; Mt 8:17; 1Pét 2:24) , hogy nekünk életünk legyen és bõségben legyen (Jn 11:10).

(Iz 53:4) Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta. Mi mégis megvertnek tekintettük,Istentől sújtottnak és megalázottnak.

(Jn 15:5) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.

(1Pét 2:24) Vétkeinket testén fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek és igaz életet éljünk. Ti az ő sajgó sebei által gyógyultatok meg...

Uram Jézus, hálát adok neked teljes szívemből, hogy oly mélyen megérintetted szívemet és lelkemet. Dicsőség és hála legyen neked mindörökké. Ámen.

Mi közünk hozzád?

(Lk 4:31-37) Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: ,,Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.' Jézus azonban megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle!' Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: ,,Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?" És a híre elterjedt a környék minden helyén.

Megkereszteltek minket is kiskorunkban... Nem emlékszünk rá, de a keresztelési emléklap és egy megsárgult plébániai bejegyzés igazolja, hogy szüleink egykor elvittek Isten házába. Pogányként vittek a templomba, de keresztényként hoztak haza... Helyettünk és értünk megfogadták, hogy jó katolikus kereszténynek leszünk, hogy annak nevelnek bennünket, és aztán felneveltek úgy, ahogy tudtak... Ha nem váltak el, ha nem züllöttek le és a sok munka mellett nem hanyagolták el a vasárnapi szentmisét, akkor legalább néha elvittek a templomba, voltunk elsőáldozók és legalább karácsonykor, meg húsvétkor eszünkbe jutott, hogy Jézus is létezik ott, valahol... Ezek mind lényeges dolgok, de ezeken túl, van-e közünk az Úr Jézushoz?...

Az ördög is hisz és mégis retteg az Úr Jézustól. Azt kérdezi, hogy mi köze neki hozzá. Hát semmi... Az ördögnek annyi köze sincs az Úr Jézushoz, mint az éjszakának a nappalhoz. A természetes világosságban van szürkület is, de Krisztus világosságában nincs. Ezért vagy Krisztus világosságában járunk, vagy lelki sötétségben. Nincs kettős választás, nincs két út és nem szolgálhatunk két úrnak...

Mi közünk az Úr Jézushoz? Erre a kérdésre nem szóval kell válaszolni, hanem a szívünkkel, lelkünk állapotával... A keresztséggel beleoltattunk a nemes szőlőtőbe, Jézus Krisztusba, az isten-emberbe, és általa a Szentháromság istenes életébe (Jn 15:4-5). Péter apostolnak azt mondta az Úr Jézus, hogy ha meg nem mossa lábát, akkor nem lehet vele közösségben (Jn 13:8). Ugyanígy, mi is, a keresztség által közösségbe kerültünk Krisztussal. Lelkünk és szívünk Krisztus világosságának hatalmába került, és ez mindaddig így is marad, amíg önszántunkból fel nem rugjuk ezt az állapotot.

(Jn 13:8) Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.”

(Jn 15:4-5) Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.

Mivel meg vagyunk váltva, ezért az ördögnek nincs joga felettünk. Ami Krisztusnak le van foglalva és el van pecsételve, azt nem érintheti. A baj akkor kezdődik, amikor valaki vét a Tízparancsolat első parancsolata ellen, és meggyűlölve Istent, önszántából átadja magát az ördögnek. Ilyenkor, mivel az ember saját akarata szerint mondott le Krisztusról és választotta az ördögöt, az isteni világosság visszavonul lelkéből és helyét a szellemi sötétség foglalja el. Az ember kerülhet akár részlegesen, vagy akár teljesen a sötét erők hatalma alá (a teljes megszállottság, ami eléggé ritka eset). Minél inkább uralkodik a sötétség valakiben, annál inkább leromboltabb és nyomorúságosabb lesz az élete...

Ha valaki átadta magát az ördög hatalmának, akkor csak nehezen szabadulhat, és bűnének következménye kihat egy egész életre, sőt leszármazottaira is, harmad és negyedíziglen (Kiv 20:5; 34:6-7, Szám 14:18, MTörv 5:9). Az ilyen ember csak akkor szabadulhat meg, ha belátta nyomorúságát és kéri, hogy visszakerühessen az Úr Jézus fennhatósága alá, a bűnbocsánat szentsége és a szabadító imák által. De ha meg is szabadul, míg él, sokáig viselnie kell tetteinek következményeit...

(Kiv 20:5) Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok, számon kérem az atyák vétkét gyermekeiken, és azok harmadik és negyedik nemzedékén, ha gyűlölnek engem!

(Kiv 34:6-7) Akkor az Úr elvonult előtte, és azt mondta: „Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, hosszan tűrő, nagy az ő szeretete és hűsége. Te irgalmasságot gyakorolsz ezer nemzedéken át, megbocsátasz gonoszságot, vétket és bűnt. Előtted azonban semmi sem marad büntetlen, mert megtorlod az apák gonoszságát gyermekeiken, unokáikon, harmadik és negyedik nemzedékükön!”

(Szám 14:18) "Hosszan tűrő s nagyirgalmú az Úr, megbocsát gonoszságot és vétket, de büntetlenül nem hagy senkit, megbünteted az atyák vétkeit fiaikon, harmadik és negyedik nemzedékükön."

(MTörv 5:9) Ne imádd, s ne tiszteld ezeket, mert én az Úr, a te Istened, féltékeny Isten vagyok. Megtorlom az atyák gonoszságát fiaikon harmad- és negyedíziglen, mindazokon, akik gyűlölnek engem...

Mi közünk az Úr Jézushoz? Mi közünk hozzá, ha meg is kereszteltek, ha meg is ismertük tanítását, de teljesen ellenekező módon élünk. A hit cselekedetek nélkül halott (Jak 2:17). Aki szereti az Úr Jézust, az megtartja parancsolatait. Tehát, aki nem tartja meg parancsolatait, az nem szereti az Úr Jézust (Jn 14:15; 14:21; 15:10). Aki gyűlöli embertársát, az sötétségben jár, hazug és embergyilkos (1Ján 2:9; 1Ján 2:11; 1Ján 3:15; 1Ján 4:20). Az ilyen, habár még nem megszállott, mégis az ördögöt szolgálja, az ördög az ő atyja, és nincs köze az Úr Jézushoz...

Ha azt akarjuk, hogy közünk legyen az Úr Jézushoz, akkor tartsuk meg a parancsolatokat. Ezek sűrítve vagy kibontva, a szeretet új parancsától (Jn 13:34), a nagy parancsolattól (Mt 22:36), a Tízparancsolatig, sokféleképpen vannak elénk tárva. Nem mentegetőzhetünk, hogy nem ismerjük ezeket. 

Mi közünk az Úr Jézushoz? Keressük-e igéit? Keressük-e a Vele való találkozást, a Vele való egyesülést? Megcselekedjük-e parancsolatait? Megjelenítjük-e Őt és Isten országát a világban? Mi közünk hozzád Uram?...

Uram Jézus, rettegve könyörgünk, hogy irgalmazz nekünk, legyen közünk Hozzád és legyen közösségünk Veled. Ámen.

Légy türelemmel irántam

(Mt 18:21-19:1) Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: ,,Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?' Jézus azt felelte neki: ,,Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer [Ter 4,24]. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.'' Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.'' A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.'' Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?'' És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.' Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra.

Az áteredő bűn és a családi örökség miatt, az embereknek születésileg hajlamuk van valamilyen bűnre. A meggyengült emberi természetünkből fakadóan - habár küzdünk ellene - évekig, évtizedekig, vagy akár holtunkig ki vagyunk szolgáltatva a bűn valamilyen formájának. Van, aki hajlamos a lopásra, vagy a harácsolásra; van, aki durva lelkületű; van, aki hajlamos a részegeskedésre, vagy a paráznaságra...  Hasonlóképpen, van, aki hajlamos arra, hogy könnyen megharagudjon és, hogy haragtartó legyen... De van, akinek enyhébb a természete, és ha megharagszik is, hamar megbocsát, nem duzmál és könnyen megbékél. Erre mondják, hogy ez nem érdem, hanem ez neki a természetéből adódóan van így...

Jómagam is ilyen soha meg nem bántódó tipusú voltam. Édesanyám is ilyen volt. Mindig azt gondoltam, hogy nálam olyan, hogy harag, haragtartás, nem létezik. Ez így is volt, egésszen addig, amig az egyszerű, gyarló, világi emberek között forgolódtam. Ha úgy adódott, egyszerűen lehülyéztem az illetőt, egyet legyintettem, és a dolog el volt intézve. A probléma akkor kezdődött, amikor már megtértem, és a keresztény közösség belső életével kerültem kapcsolatba. Ott valami mennyországra számítottam, de amikor azt tapasztaltam, hogy az az ember, aki leginkább ismeri és hirdeti az igazságot, az ver át, az csal meg és az semmiz ki, akkor beengedtem szívembe a haragot. Ez olyan volt, mint amikor egy svábbogár besurran a fehér hálószobába. Ott aztán elszaporodik és megkeseríti, nyugtalanná teszi az ott alvók életét...

A harag, a megbántódás, olyan repedést okoz az ember szívén, lelkén, ami nagyon fájdalmas. Ez a fájdalom a továbbiakban olyan lelki gyengeségként nyilvánul meg, amely döntően tudja befolyásolni a megbántott ember érzéseit, kapcsolatait, döntéseit és cselekedeteit. Ha ez a folyamat nem áll le, nem gyógyul meg, akkor annyira elmérgesedhet, hogy végül tragikus kimenetelhez vezethet. Egy egyszerű, mindennapi megbántódás, akár emberöléshez is vezethet, ha nem uralkodik az ember érzésein és cselekedetein. A harag gerjedésén, kezdettől és keletkezésétől fogva, az ördög mindvégig hatékonyan dolgozik, hogy az embert romlásba döntse. Ha lehetséges, bemagyarázza az ember szívébe a haragot, fokozza azt, mert neki az tetszik ha békétlenség van, és ha az embert helyrehozhatatlan, tragikus cselekedetekre veheti rá...

A hívő ember ebből a példabeszédből is, de a Miatyánkból is tudja, hogy mindenkinek meg kell bocsátani, mert különben számára sincs bűnbocsánat. Csak a teljesen elvetemült emberek tagadják, hogy meg kellene bocsátani. De ennek ellenére, nagyon sok embernek nehezen megy a megbocsátás. Ha megbocsátásról van szó, akkor leginkább a szájukkal bocsátanak meg, de a szívükben ott marad a sértődöttség. Azt mondják magukban: Megbocsátok, megbocsátok, de nem felejtek...

A megbocsátás nem érzelem kérdése, hanem egy személyes döntés. Döntenünk kell erős elhatározással, hogy megbocsátunk az ellenünk vétőnek. És megtegyük ezt a lépést formailag, de mégis, egy idő után arra ébredünk, hogy ugyanott vagyunk ahol voltunk. Ugyanúgy fáj a szívünk, a lelkünk, ugyanúgy haragszunk arra a személyre, és esetleg úgyanúgy szapuljuk a másik embert, mint korábban...

A haragnak és a megbocsátásank van egy benső, lelki mechanizmusa. Tudatosítanunk kell, hogy ha lekünk van, akkor az érinthető, és ha érinthető, akkor sebezhető is. És ha már megsebződik, akkor annak fájnia is kell, de ha meggyógyul, akkor heg is marad rajta... Tekintsünk a saját lelkünkre kivülről, és kezeljük úgy, mintha egy idegené lenne. Ismerjük meg sebeinket, tartsuk számon azokat és gondozzuk. A lelki sebeket csakis az Úr tudja meggyógyítani... Ezért van szükség a lelkigondozásra... De minden lelkigondozás ellenére megtörténhet, hogy a fájdalom nem tűnik el egyhamar...

Ha megbocsátottunk, és mégis, akár egy életen át fáj az a seb, akkor egy életen át kell folyamatosan megbocsátanunk. A megbocsátás nem maradhat csupán lelki síkon, hanem annak meg kell nyilvánulnia az életben is. Ez leginkább egy kimodott fohász által nyilvánulhat meg: 

Uram! Bocsáss meg testvéremnek, aki megkeserítette életemet, megfosztott az örömtől és megsebezte a szívemet. Áldd meg és vezesd el őt a Te országodba. Habár ma még cselekedetei miatt el vagyunk választva egymástól, add, hogy egykor együtt játszodhassunk a mennyek országában. 

A megbocsátás egy életre szóló kihívás. Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek? Hétszer? Bizony, hetvenhétszer (Mt 18:21-22), vagyis mindig. Meg kell bocsátanunk, akár bocsánatot kér, akár nem... Miért? Mert a megbocsájtás a mi érdekünk is...

(Mt 28:21-22) Akkor odalépett hozzá Péter, és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.

Ha nem bocsátunk meg, akkor annak a következménye lelki betegség lesz (depresszió, nyugtalanság, demencia), amelyet hamarosan követhet testi betegség is. A harag és a meg nem bocsájtás szorongást, félelmet és belső feszültséget okoz, amely aztán kihat valamelyik testrészünkre. A harag lehet oka sok agyvérzésnek, gyomorbajnak, idegbajnak, stb. Ezek már önmagukban büntetései a haragtartásnak, de a legnagyobb büntetés a bűnök bocsánatának elvesztése és az ítélet, amely lelki tömlöcbe juttathat, vagyis a tisztítótűzbe.

(Mt 5:25) Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton, nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek.

Törekedjünk hát minden nap megbocsátani és imádkozni azokért az emberekért, akikkel ütközéseink, koccanásaink voltak. Legyünk türelemmel egymás iránt, mert nem tudhatjuk mikor jön el az a nap, amikor eltünnek azok az átléphetetlennek tűnő, bántó akadályok, amelyek köztünk állnak...

Uram Jézus, add meg nekem az alázat kegyelmét, amely sosem enged komolyan megharagudni, és az igazi szeretetet, amely mindig kész megbocsátani. Ámen.

Munkában talál

(Mt 24:42-51) Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia. Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga, akit az Úr házanépe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben? Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha az a gonosz szolga azt mondja szívében: ,,Késik jönni az én uram'', és elkezdi verni szolgatársait, eszik és iszik a részegekkel: megjön majd az ura annak a szolgának azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja. Darabokra szabdalja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!

A munkafolyamat felügyeletében az egyik ellenőrzési módszer a villámellenőrzés. Ez egy hasznos módszer, de lehet igazságtalan is, mert lehet hogy valaki lelkiismeretesen dolgozik, mégis épp rossz helyzetben kapják el egy ilyen ellenőrzés alklamával. Persze, a valószínűségszámítás szerint, általában azt kapják el rossz helyzetben, aki rendszeresen lazsál, de az is megtörténhet, hogy egy jól teljesítő munkaerőt kapnak el és ítélnek meg ez alapján. Isten műhelyében azonban nem így van, ilyen nem fordulhat elő, mert Ő mindig, mindent tud és lát. Ő nem ítél látszat szerint...

A másik kérdés az, hogy vajon, minden szentírási rész egyformán vonatkozik-e mindenkire? Persze, sokaknak ez nem kérdés, de egyeseknek az... Egy kezdő szentírás olvasó, amikor elkezdi megélni az evangéliumot és lélekben társul az apostolokhoz, meg a tanítványokhoz, minden tanítást, ígéretet és követelményt megpróbál önmagára vonatkoztatni. De mivel az elhívások különbözők, ezért a szolgálatok is különbözők... 

(1Kor 12:29-30) Vajon mindnyájan apostolok? Vajon mindnyájan próféták? Vajon mindnyájan tanítók? Vajon mindnyájan csodatevők? Vajon mindnyájuknak megvan a gyógyítás adománya? Vajon mindnyájan szólnak nyelveken? Vajon mindnyájan értelmezik azt?

Ezért aztán, nem minden szentírási rész alkalmazható egyformán mindenkire. Persze, létezik egyfajta analógia, amely által minden igerészből, ígéretből részesedünk egyképpen, de nem mindnyájan egyformán. Így van ez az Isten szérűjében, csűrében, műhelyében vagy szőlősében való munkálkodásnál is: az Úr mindenkit elhív valamilyen munkára, de a szolgálatok különbözők (1Kor 12:5). 

Aki sokat kapott, attól sokat kérnek számon és aki kevesebbet kapott, attól kevesebbet kérnek számon (Lk 12:47-48). Ez azt jelenti, hogy akiket az Úr közösségi szolgálatra hív el, azokat jobban felszereli kegyelmi szerszámokkal, adományokkal, életállapotához szükséges eszközökkel és lehetőségekkel. Ezeket a szerszámokat, eszközöket, meg a kapott hatalmat használni kell, mert szükségük van az embereknek, hogy szolgáljanak feléjük, hogy segítsék őket az üdvösség útján való haladásukban...

(Lk 12:47-48) Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.

Aki keveset kapott, az kevéssel szolgáljon, aki sokat kapott, az sokkal szolgáljon. Senki sem mentes a szolgálat alól, mert senki sincs, aki semmit se kapott volna. A szolgálatok pedig azért vannak, mert Isten nem csak közvetlenül akarja üdvösségre vezetni az embereket, hanem angyali és emberi közreműködéssel is. Minden szolga és nagyobb testvér szolgál a kisebbek felé. Mi Isten szolgái vagyunk, de Ő munkatársainak, kollegáinak és barátainak becsül minket. És, aki Ővele nem gyűjt az tékozol...

(Mt 12:30) Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.

Isten nem egy távoli kontinensre elutazott menedzser, hanem Ő a szívünkben élő Szentháromság. Nem Ő utazik el messzire, hanem mi távólodunk el Tőle gondolatainkkal, lelkületünkkel és életvitelükkel. 

Az ember gyarló, gyenge és állhatatlan. A kezdeti fellángolás, tűz és buzgóság idővel lelohad... Hamar kiábrándulunk... Aztán később hajlamosak leszünk leinteni a fiatalokat: Majd meglátjuk úgy 30 év múlva... Vajon akkor is így fogsz-e majd áradozni?... Pedig csak arról van szó, hogy a saját lelki kudarcaink szerint akarunk határt szabni mások életszentségének... 

Mivel van baj? A fiatalok forrófejűségével, vagy az idősek lankadtságával?... Talán bölcs dolog lenne előre számítani erre, és ráállítani a gázpedálra, hogy legyen mivel pótolni az utolsó évek lankadtságát... Ha nem, akkor félő, hogy egyebbekkel kell kitölzeni azt a lelki űrt, mint pl.: evéssel-ivással, dorbézolással, anyagi javakkal, hobbykkal, vagy különbözõ mulandó világi dolgokkal. Aztán majd a végén valakinek híbásnak kell lennie, valaki másnak, akin szájunk "ütlegeléseivel" bosszút állunk kudarcainkért...

A nappali csendjében falióra ketyeg... A ketyegés egyre hangosabb és zavaróbb. Tik-tak, tak-tak... Talán azért, mert közeleg a lefekvés ideje... Óh! Miért ketyeg ez itt a fülembe?... Úgy rohan az idő, és én még nem vagyok felkészülve... Nem vagyok rendben odabent a benső szobámban... Az Úr pedig bármelyik pillanatban betoppanhat. Egy betegség, egy baleset, és többé már nem tudom rendberakni a csomagomat, a szolgálatomat, a könyvelésemet, a nyilvántartásomat. Nem lesz időm kiengesztelődni és visszaterelni életemet a rendes kerékvágásba. Úgy kéne igyekezni... Ki tudja hány napom van még hátra, hány órám és hány percem...  Siessünk, mert nem tudjuk, mikor érkezik meg az Úr. De mégis, hátha munkában talál...

Uram Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy mindvégig kitartsak a munkában, és eljussak az üdvösségre. Ámen.

Láttalak

(Jn 1:45-51) Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.' Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?' Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!' Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.'

A hit és a vallásosság nem egy földről elszállt, lebegő állapot, nem is egy elvont elmélet, hanem egy nagyon is reális, értelmes, logikus és józan viszonyítási rendszer. Az igazán hívő, vallásos ember, mielőtt még elkötelezett hívő lett volna, megküzdött egy sor kérdéssel: Valós dolog ez? Hiteles dolog ez? Józan dolog ez? Nem csapom be magam? Nem kacagtatom ki magam? Alapozhatok-e erre? Jó valamire? Nem tévelyedek el? Hogyan bizonyosodhatok meg?...

A kereső embernek is elmondja valaki: „Gyere és lásd!” Ekkor az ember, talán jogosan kérdezheti: Jöhet-e valami jó a katolikusoktól, vagy általában a mai keresztényektől? Hiszen annyi mindent hallani manapság... Nem tudja elfogadni a tanuságtételt és nem tud hinni, amíg valami bizonyosság meg nem érinti őt. Ez a bizonyosság nem más, mint az Istennel való személyes találkozás...

Náthánael nem aludt a fügefa alatt, hanem imádkozott. Igaz, vallásos, izraelita ember volt, aki tudta, hogy amikor titkon imádkozik, akkor Isten látja őt (Mt 6:6)... Azt is tudta, hogy senki más nem látta őt a fügefa alatt, csak egyedül az Isten. Meglehet, hogy akkor, ott, volt egy erőteljes lelki megtapasztalása, amelyben meghallotta Isten szavát. Megtapasztalta Istent... Meglehet, hogy a fügefa alatt volt egy istenélménye...

Náthánáel számára az volt a hitbeli bizonyosság, hogy valaki, egy bizonyos názáreti ember, fényt derített az ő tikos istenélményére, megélésére, amit kincsként hordozott szívében. Mivel az előtte álló ember látta azt, ami őneki egy személyes, bensőséges lelki élmény volt, ami csak közte és Isten között történt meg, elegendő bizonyíték volt arra, hogy elhiggye: Isten Fiával áll szemben...

Bennünket is meggyőz Isten az események által, és minket is  elvezet a hitre. Annak idején, amikor elkezdtem keresni Istent és eljutottam az evangélium elolvasásához, rájöttem, hogy nemcsak csodálom az Úr Jézus tanítását, hanem szeretem is Őt. Annyira szeretem, hogy követném is ténylegesen, ha lehetséges lenne. De amikor a mennyei Atyához jutottam, akkor egy bizonyos űrt találtam a szívemben. Egy bizonyos határozatlanságot... Jól van! Tudom, hogy van mennyei Atya. Tudom, hogy Őt tisztelni kell, de hogyan tudjam Őt szeretni? Mi okom lenne szeretni Őt? Amikor ezeket gondoltam, azonnal kaptam egy képet a szívembe, amint kb. tíz évesen (22 évvel korábban), ott állok az udvarunkon, egy szerszámasztal mellett, és azon gondolkodom, hogy milyen csúnya kisbabája van a szomszédasszonynak. Többször voltam náluk, és nem tetszett... Akkor elképzeltem, hogy én egy szép kis szőke fiúcskát szeretnék, akivel aztán sokat játszanék. Ekkor hirtelen rádöbbentem, hogy ezek nem is az én gondolataim, hanem a Szentlélek jutatta eszembe ezt a jelenetet. Amint feolcsúdtam, az aranyszőke hajú kisfiam ráncigálta a kezem, hogy menjek vele rajzolni... Ekkor felismertem a mennyei Atya végtelen jóságát, szeretetét és gondviselését:  Láttalak, amikor az udvaron voltál... Te kisgyerekként gondoltál egy szép szőke kisfiúra és Én valóra váltottam vágyadat... Láttalak az udvaron, és láttam vágyaidat...

Drága jó mennyei Atyám, leborulok előtted, mert nagy a Te jóságod, hódolok Neked, mert végtelenül jó vagy és méltó a szeretetre. Ámen.

Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét

(Mt 23:23-26) Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Kemény beszéd! Ki hallgathatja?... Első olvasásra az embert úgy érinti, mint villámlás és mennydörgés. Pedig ez az igerész valójában csupa szeretet és jóság.

Az ember, mint Isten teremtménye, egy edényhez hasonlatos. Olyan, mint egy cserépedény, amelyet a fazakas formáz agyagból  és éget ki. De nem csak cserépedény lehet, hanem lehet arany, ezüst vagy akár faedény is...

(2Tim 2:20) Egy nagy házban nemcsak arany- és ezüsteszközök vannak, hanem fa- és cserépedények is akadnak: azok megtisztelõ, ezek alantas használatra.

Tehát, amint egy házban az edények sokfélék, úgy mi emberek is sokfélék vagyunk Isten házában. A Teremtő dönti el, hogy kiből, miféle edény lesz. Nem az lesz az aranyedény, aki erőlködik, hanem az, akinek az Úr kegyelmez, mert van, akin könyörül és van, akit megátalkodottá tesz. Mindez azért van, hogy az Úr kinyilvánitsa végtelen dicsõségét, hatalmát és irgalmát (Rom 9:15-18; Kiv 33:19)...

(Róm 9:21-23) Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra? S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsõségre készített, dicsõségének gazdagságát akarja megmutatni?

De ez nem jelenti azt, hogy elengedhetjük magunkat és azt mondhatjuk: Nekünk semmi dolgunk, mert úgyis Isten dönti el, hogy milyen edények leszünk. Erőlködnünk kell és erőfeszítéseket kell gyakoroljunk a mennyek országáért...

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

Nekünk feladatunk van... Isten kegyelméből, arra kell törekednünk, hogy tisztes edényekké váljunk. Ez a törekedés abból áll, hogy törekszünk megigazulni az Úrban és tiszta életet élni. Nekünk okvetlenül Isten parancsolatai szerint kell élnünk, vagyis óvakodunk minden istentelenségtől...

(2Tim 2:21) Aki tehát távol tartja magát az ilyen dolgoktól, az megtisztelõ rendeltetésû edény lesz, gazdájának megszentelt, hasznos és minden jóra alkalmas eszköze.

Meg kell tisztítanunk lelkünk edényét. De hogyan tegyük ezt? Úgy, ahogyan az Úr Jézus parancsolta...

Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Mit jelent ez? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez az edény csak az anyagi testünket jelképezi, amely a lelkünk hordozója, de valójában ez az edény a szellemi-lelkünket jelképezi, mint egy szellemi testet. Ebben a lelki edényben van a mi szívünk, lelkünk legbenső magja. Mivel a szívünkből jön ki minden élet, gondolat és indulat (Péld 4:23), ezért először azt kell megtisztítanunk. Akkor onnan kifelé, az egész lelkünk, az egész testünk és az egész életünk megtisztul. Mert az ember szívébõl származik minden tisztátalanság, paráznaság és egyéb gonoszság (Mk 7:21-22). De ha az ember szíve tiszta lesz, akkor megszűnik már gonoszat cselekedni. Törekedjünk hát megtisztítani szívünket bűbánattal, erős elhatározással, szentgyónással, imával, engeszteléssel, virrasztással és akkor betölti szívünket a Szentlélek tüze, és életre szükkelő bugyogó vízforrás tör fel belőle (Jn 4:14). Akkor alkalmasok leszünk minden jócselekedetekre és a felebaráti szeretetre...

(Péld 4:23) Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.

(Mk 7:21-22) Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.

(Jn 4:14) De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.

Ha megtisztítjuk szívünket, akkor tiszta lesz a lelkünk is, meg a tekintetünk is, mert a szem a test lámpása (Mt 6:22). Így lesz tiszta és világos a testünk is, meg az életünk is, és akkor áldás leszünk a környezetünk számára. Így végül elnyerjük jutalmunkat, és tisztes edények leszünk Isten házában...

(Mt 5:8) Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják Istent.

(Mt 6:22) A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz...

Uram Jézus, add, hogy megtisztuljunk, méltó életet éljünk és, hogy eljussunk az üdvösségre. Ámen.

Menyegzős ruhába öltözve

(Mt 22:1-14) Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: ,,Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ,,Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette. Azután azt mondta a szolgáinak: ,,A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.' A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: ,,Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?' Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ,,Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.'

A szentírás üzenete az, hogy Isten úgy szereti az embert, mint a vőlegény menyasszonyát, vagy mint a férj feleségét. Isten feleségül veszi népét (Iz 62:5). Nagy titok a házasság, amit Szent Pál, Krisztusra és az Egyházra vonatkoztat (Ef 5:32). De ebben a viszonyban, fordítva állnak a dolgok. Ha az emberek között a férfi udvarol a nőnek, a kegyelem rendjében, sok nő jár egy férfi után (Jer 31:22, Káldi-Neovulgata). Egy a Krisztus, a Vőlegény, de a Menyasszony (Jel 21:9) sok menyasszonyból áll, akik a Szentlélek egyesítő erejében, egységben, az Ő testét alkotják (1Kor 12:12).

(Iz 62:5) Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegényörül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.

(Ef 5:31-32) „Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.” Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.

(Jer 31:22) Meddig kalandozol ide-oda, te elpártolt leány? Hiszen az Úr új dolgot teremtett a földön: a nő jár a férfi után.”

(Jel 21:9) „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

Bárki emberfiát megkeresztelnek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, az keresztény, és egyben meghívott is a királyi menyegzőre. De a kérdés az, hogy méltó lesz-e mindenki, hogy részt vegyen a menyegzőn? És nem nehéz megsejteni, hogy itt az ember üdvösségéről van szó...

Mivel a választott nép, Izrael, nem fogadta el az Üdvözítőt, így mi, a pogány népek ivadékai, meghívásban részesültünk Isten országába, a mennyegzőre, vagyis az üdvösségre (Róm 11:11). De ez nem jelenti azt, hogy automatikusan részesülünk is a mennyei lakomából. Az Úr, a Király, pretenciós, és követelményei vannak... Nem akarja tudomásul venni a mi demokratikus felfogásunkat, hanem követelményeket támaszt felénk. Ezek a követelmények pedig tömören: tartsd meg a parancsolatokat (Jn 14:15), és öltsd fel a kegyelem menyegzős ruháját...

(Róm 11:11) Azt kérdem mármost: Vajon úgy botlottak-e meg, hogy végleg elessenek? Semmi esetre sem. Ellenkezőleg, az ő bukásukból üdvösség támadt a nemzeteknek azért, hogy őket versengésre serkentse.

(Róm 11:24) Ha ugyanis téged kivágtak a természetes vadolajfából, és beoltottak a természet rendjén kívül a nemes olajfába, mennyivel inkább be fogják oltani saját olajfájukba azokat, akik a természet szerint oda tartoznak?

(Jn 14:15-16) Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.

(Jn15:10) Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.

Mi a menyegzős ruha?

Már tudjuk, hogy az embernek halhatatlan lelke van, azaz szellemi-lelke, amelynek középpontja az ő lelki szíve. Ennek a léleknek, amely egy személy, van alakja, vannak tulajdonságai, van értelme, érzelmei és akarata. Az ember szellemi-lelkének minden élete, megmozdulása az ő lelki szívéből indul ki, és annak tulajdonságai által, döntései által, hoz elő a jót vagy a rosszat... 

(Péld 4:23) Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.

(Mk 7:21-23) Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.

Az ember lelke képes Istennel találkozni, Vele egyesülni és képes befogadni az Istentől kapott éltető Szentlelket, Akit az Úr Jézus elküld, hogy belöltse azt ajándékaival (Iz 11:2-3; Jn 15:26). De mindezek befogadása az emberi szívtől és akarattól függ. Ha az emberi szív Isten mellett dönt, akkor a kegyelmi ajándékok által magára ölti a szép magatartásokat és tulajdonságokat. Ezek a magatartások és tulajdonságok felékesítik a lelket, mint a ruha a testet, és alkalmassá teszik arra, hogy részesedjen a királyi menyegzőből...

Az alábbi igerészekbõl láthatjuk, hogy melyek azok a magatartások és tulajdonságok, amelyek szép, menyegzõs ruhába öltöztetik a lelket...

(Róm 13:14) Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.

(Ef 4:24)... öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

(Ef 6:13-17)  Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.

(Kol 3:12) Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.

(1Pét 5:5) Hasonlóképpen ti ifjak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek! Mindnyájan öltsétek magatokra az egymás iránti alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

Öltsük hát magunkra az isteni erényeket: a hitet, a reményt és a szeretetet. Öltsük magunkra az igazságot, az irgalmasságot, a jóságot, az engedelmességet, az alázatot, a türelmet, a szelídséget, az evengélium hirdetésének készségét, a Lélek ajándékait és adományait. Teremjünk meg a Lélek gyümöcseit (Gal 5:22). Ezek azok a ruházatok és ékszerek, amelyek díszes menyasszonyi ruhába öltöztetik lelkünket...

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény.

Tehát, hogyan várakozzunk az Úr Jézus eljövetelére? Virrasztva és menyegzős ruhába öltözve; felövezett derékkal, tartalék olajjal (Mt 25:4) és égő lámpással a kezünkben...

(Lk 12:35-37) Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok.  Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál.

Nem az a fontos, hogy milyen nagy dogokat cselekszünk hanem, hogy mivé válunk...

A menyasszony

Íme a menyasszony,
Elbűvöl szépsége,
Hamvas bőre, arca,
Bársony tekintete,
Kecses a járása,
Szökkenő őzike,
Óh, míly csodálatos
A menyasszony szépsége.

Íme a menyasszony,
Hófehér ruhája,
Dagadó habként
Hullámzik uszálya,
Lehelet fátyla
Ködként száll utána,
Óh, míly csodálatos
A menyasszony ruhája.

Íme a menyasszony,
Csillog az ékszere,
Keblén és arcán,
Sziporkázik fénye,
Brilliáns karkötő,
Korona a dísze,
Óh, míly csodálatos
A menyasszony ékszere.

Íme a menyasszony,
A Vőlegényt várja,
Mint álmában, karján,
Megy a kápolnába,
Ekkor egybekelnek,
Örök házasságra,
Óh, míly csodálatos
A menyasszony álma.

Íme a menyasszony,
Szárnyal örömében,
Párja oldalán
Virágszirom özönben,
Sorfal közt vonulnak,
Ünneplők serege,
Óh, míly csodálatos
Az Úrnőnek öröme.

Uram Jézus! Kérjük a Szentlelket, mert magunktól ébren nem maradhatunk. Jöjj Szentlélek Úristen és segíts virrasztani. Öltöztess bennünket menyegzős ruhába. Ámen.

Az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók

(Mt 20:1-16) Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: ,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.'' Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ,,Miért álltok itt egész nap tétlenül?'' Azt felelték neki: ,,Mert senki sem fogadott fel minket.'' Erre azt mondta nekik: ,,Menjetek el ti is a szőlőbe.'' Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.'' Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.'' Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'' Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.'

Amikor egy társaságba, egy közösségbe vágyódunk, csak arra gondolunk, hogy miként juthatnánk be, miként tartozhatnánk oda, de amint a lábunkat betehettük, bizonyos idő elteltével, már azon kapjuk magunkat, hogy keressük a jobb és a rangosabb helyeket. Így lehet ez az üdvösséggel, a mennyországgal is: amíg még kint vagyunk, addig rettegünk és kétségekkel küzdünk. Arra gondolunk, hogy bárcsak a menny küszöbén belül lehetnénk. De ha már bent vagyunk, akkor lejátszódhat bennünk is a Zebedeus fiai lelkületének példája...

(Mt 20:21) Jézus megkérdezte: »Mit kívánsz?« Az így válaszolt: »Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.«

(Mk 10:37) Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben.

Az Úr Jézus elutasította a Zebedeus fiainak anyját is, és el fog utasítani minket is, ha így viselkedünk, mert mindenki csakis azt a helyet kaphatja meg, foglalhatja el, amelyet a mennyei Atya készített számára...

Nem az a kérdés, hogy milyen helyünk lesz a mennyben, hanem az, hogy elnyerjük-e az üdvösséget és a számunkra elkészített helyet (Jn 15:3). Képzeljük el, hogy ott vár ránk, odafenn a mennyben, egy gyönyörű karosszék, összekulcsolt karfákkal. Ezek a karfák csakis bennünket ismernek fel, és csakis nekünk nyílnak szét, hogy beleülhessünk a számunkra elkészített székbe. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell dolgoznunk lelki átalakulásunkért,  növekedésünkért és a kijelölt helyünkért. Aki megtartja a törvényt és úgy tanítja, az nagy lesz a mennyek országában (Mt 5:19 ), és aki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája (Mt 12:44)... Ez is egy nagy misztérium: a predesztináció és a személyes cselekedetek közötti feszültség...

A helyek nem egyformák. Egy asztal körül sem lehet úgy leüllni, hogy mindenkinek egyforma helye legyen. Van, aki a főhelyen ül, van, aki jobbról, van, aki balról és van, aki az asztal végén. Szűzanya is csak egy van, az ősatyák, a pátriárkák, a próféták és az apostolok is mind-mind egyedi és megismételhetetlenek személyek... Mégis, az Úr, az utolsónak is ugyanannyi fizetséget ad, mint ezeknek az első választottaknak (Mt 20:13). Így nyilvánul meg az Úr végtelen jósága és hatalma, amely lehetővé teszi, hogy mindenki, üdvtörténeti szerepétől függetlenül, egyformán elégedett és boldog legyen a mennyországban...

A helyek, a szerepek és a feladatok különbözőségében való egységes megnyugvásról és boldogságról Szent Pál is ír a Krisztus misztikus teste hasonlatában...

(1Kor 12:14-23) Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha azt mondaná a láb: "Nem vagyok kéz, nem vagyok a test része", vajon akkor nem lenne a test része? És ha azt mondaná a fül: "Nem vagyok szem, nem vagyok a test része", vajon akkor nem lenne a test része? Ha az egész test szem volna, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás volna, hol lenne a szaglás? Már pedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Márpedig sok ugyan a tag, de a test egy. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem!", sem a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem!" Sőt a test gyöngébbnek látszó tagjai sokkal inkább szükségesek, és a test kevésbé nemesnek tartott tagjait nagyobb tisztességgel vesszük körül.

Bármennyire kicsik és gyengék leszünk is a mennyek országában, ott mégis ott tökéletes boldogság vár ránk. Minél kisebbek leszünk, annál inkább fognak gondoskodni rólunk és annál inkább szeretni fognak minket. Ez megszüntet mindenféle versengést, törtetést, félelmet, szorongást, és már itt a földön, buzgóságra és jócselekedetekre serkent minket. Jó nekünk kicsinek és utolsónak lenni... Az a hely lesz jó nekünk, amelyet a jóságos mennyei Atya öröktől fogva elkészített számunkra. Csakis ott fogunk örökké boldogok lenni, mert ott birtokolhatjuk Isten örök boldogító látását. Ezért hát Lisieux-i Kis Szent Terézzel együtt merjünk elindulni a kicsinység útján...

 

 

Uram Jézus, add, hogy mindvégig kitartsunk Tebenned, és elnyerjük a nekünk szánt helyet a mennyben. Ámen.

Bemenni a mennyek országába

(Mt 19:23-30) Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: ,,Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.' Ennek hallatára a tanítványok nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?' Jézus rájuk tekintett és így szólt: ,,Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges' [Ter 18,14; Jób 42,2]. Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: ,,Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?' Jézus azt felelte nekik: ,,Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.

Miről van itt szó? A gazdagság elítéléséről? Vajon csak a szegények üdvözülhetnek? Láthatjuk a szentírásban, hogy Isten adott egyeseknek nagy vagyont, hatalmat és dicsőséget, míg másoknak csak kevesebbet, mert bizony szükség van egy bizonyos társadalmi rendre ebben a világban (Dán 2:37). Csak a kommunizmus állította, hogy mindenki egyenlő, de ez nem igaz sem ebben a világban, sem a mennyben. Ott is fog létezni egy szent hierarchia, ahol sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első (Mt 19:30). Ezért kell nekünk törekednünk az utolsó helyre ülni, hogy meg ne szégyenüljünk (Luk 14:10)...

A történelem eseményiből láthatjuk, hogy a királyságok, országok és azok hatalmasságai, a nemesség, önmagában nem volt rossz dolog, amikor nem csupán birtokolta hatalmat, hanem szolgált is azzal a népnek. Ez a rend, ha tökéletlenül is, de egyfajta mása volt az égi hatalmasságoknak és fejedelemségeknek. Még 1990-ben is találkoztam egy olyan nagyon öreg asszonnyal, aki Ferencz Józsefet  még „drága királyunknak” nevezte, és a grófját „jó gazdánk”-nak. Persze, mindig lesznek olyanok, akik lázadnak a monarchia ellen, de Krisztus királysága ellen nem lesz majd lehetőség erre.

De ha nem a gazdagság elítéléséről szól az ige, akkor hát miről? Szerintem itt az lélek és az anyagiak viszonyáról van szó. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk az ember lelki felépítését és működését. Az ember nem csak test, nem csak lélek, hanem a test és a lélek szétválaszthatatlan egysége. Olyan mint a vizes szivacs: nem csak szivacs, és nem csak víz, hanem vizes szivacs...

Az ember lelke szellemi "építmény", ezért hívják szellemi-léleknek. Az ember szellemi-lelkének formája olyan, mint a testének formája. Ezt bizonyítja a szentírás is, amikor Saul megidézteti a varázsló asszonnyal Sámuel lelkét (1Sám 28:12), vagy amikor az Úr Jézus bebizonyítja, hogy nem szellem, hanem valóságos test (Lk 24:39). A szellemi-lélek maga is csak egy test a szellemi dimenzióban, de nem anyagi értelemben vett test, hanem a lényegét tekintve. Ugyanis, a szellemi-léleknek, habár halhatatlan, mégsincs autonómiája önmagában, hanem életét és mozogni bíró képességét a Teremtőtől kapja, Akinek egyedül van élete önmagában (Jn 5:26). Ennek a szellemi-léleknek van egy benső magva, amit szívnek neveznek, ahonnan Salamon szerint indul ki minden szellemi élet (Péld 4:23). Ez a lelki szív, egyesek szerint, hasonlatos egy fénygömbhöz. Azt mondják, hogy a kegyelem állapotban levő lelki szív annyira fényes, hogy ha a bűnös ember megpillanthatná, azonnal megvakulna tőle. A bűnös ember szíve viszont kérges és sötét, homályos burok borítja. Ezért Isten megvilágosító kegyelme nem tud belehatolni...

Míg a szellemi-lélek teste hasonlatos egy sok szobával rendelkező házhoz, vagy egy Windows operációs rendszerhez, addig a szív hasonlatos az operációs rendszer kurzorához. Ez a kurzor hordozza az „Én”-t. Ez a kurzor, mozogva a szellemi-lélek test házában, vagy operációs rendszerében, ablakból ablakba, ajtóról ajtóra, szobáról szobára, tárolja, megkeresi, felfedezi, feidézi ismereteit, öntudatát, használja értelmét, tapasztalaja érzelmeit és birtokolja akaratát.

Az élet folyamán, a szellemi-lélek háza gyarapodik, növekszik, kamrái-szobái szaporodnak. Ezek a szobák megtelnek mindenféle gazdagsággal vagy ócska kacattal. A Én kurzora pedig naponta végigpásztázza, illetve megkeresi azokat, szükség szerint, és az emlékezet által leltározza. Ha valaki birtokol valamilyen anyagi javat, és magáénak tekinti, akkor annak a birtoklásnak szellemi képmása és tudata ott van lelkének kamráiban. Ezért van az, hogy ha valakitől ellopnak valalmit, akkor az úgy fáj neki, mintha a lelkéből téptek volna ki egy darabot. Igen, mert ahol az ember kincse, ott van a szíve is...

(Mt 6:21) Ahol a kincsed, ott a szíved is.

Ha valaki evilági kincseket birtokol, akkor azoknak képmásait pásztázza az ő lelki kurzora, vagyis szívének Én-je. Ilyenkor a szív elsősorban a földiekhez ragaszkodik, és nem Istenre irányul, Aki az első helyen kellene legyen az ő életében. Ha valaki viszont Istenben gazdag, akkor a kurzora mindig Istenre és a mennyek országára irányul. Ez a kétféle irányúltság a szív tisztaságát, vagy tisztátalanságát, azaz fényességét, vagy kérgességét határozza meg. Ha valaki nem ragaszkodik az evilági dolgokhoz és Istenre figyel, akkor annak szíve tiszta és ragyogó. Viszont ha valaki nem Istenre figyel, hanem az  evilági dolgokhoz ragaszkodik, akkor annak szíve kérges, homályos és sötét. Ugyanakkor, ez a folyamat, a szellemi test méretét és tartalmát is meghatározza...

(Mt 7:13-14) A szûk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

Ha valaki evilági javakban akar bővelkedni, akkor annak szellemi-lelke kamráiban olyan sok kacat gyűl fel, és olyan „kövérré” teszik őt, hogy nem bír "beférkőzni" a szűk kapun. Az ember bármit is akar rendetlenül birtokolni, az szellemileg "kövérré", nehézkessé teszi őt, és emiatt nem tud bejutni a mennyek országába. Ezért mondja, az Úr Jézus, hogy amíg olyanok nem leszünk mint a gyermekek, addig semmiképpen sem mehetünk be a mennyek országába (Mt 18:3). A gyerek nem kíván sokat birtokolni, nem törekszik dicsőségre, nem ragaszkodik okvetlenül dolgaihoz, hanem egyszerű engedelmességgel fogadja el mindazt, amit kap. A kapu pedig azért szűk, hogy ne vihessünk be rajta magunkkal tisztátalanságot, kevélységet és önzést...

Egy időben volt egy visszatérő álmom: Egy házban voltam és egy kacskaringós, titkos járaton kúsztam keresztül. Mindig volt abban egy hely, ahol olyan szűk volt a járat, hogy azt éreztem megrekedek és megfuladok. De mindig felbátorodtam, és valahogy átpréseltem magam. Amikor végül bejutottam a tágas helyre, egy gyönyörű könyvtárban találtam magam, és tudtam, hogy ott valami nagyon nagy kincset találtam. Ez a jelenet sokszor megismétlődött álmomban, és ahogyan telt az idő és felnőttem, egyre nehezebben tudtam átpréselni magam ezen a szűk járaton. Ezt az érzést leginkább a szpeológusok tudják megérteni. Ők azok, akik elindulnak a barlangok szűk járatain, nem tudván, hogy hová vezet az és, hogy átférnek-e majd rajta. Ők tudják, hogy ha megszorulnak, akkor ott nincs visszaút...

Ne ragaszkodjunk se a vagyonhoz, se az anyagiakhoz, sem a tárgyakhoz, sem a szellemi javakhoz, de még a lelki adományokhoz se... Nem föltétlenül az a szegény, aki anyagilag szegény. Nemhiába beszél az Úr Jézus „lelki szegényekről” (Mt 5:3). A szegény ember is tud helytelenül ragaszkodni, akár egy varrótűhöz is... Ugyanakkor, lehet valaki nagy vagyon kezelője is, de sikerül neki szabadnak maradni lélekben, és gyermeki lekülettel tud összepakolni a szűk kapun való bejutáshoz (pl. Páli Szent Vincze)...

De ha valaki helyetelenül ragaszkodott és gyűjtött is életében, még mindig van remény. Az Úr Jézus tanúságot tett Isten jóságáról és irgalmáról, Akinek az is lehetséges, amit az ember lehetelennek gondol. A gazdag ember is Isten gyermeke, és a piszkos arany alatt is lehet valami szeretnivaló, csak épp annyit kell mondania a bűnös embernek: Uram! Légy irgalmas bűnös lelkemhez. Emlékezz meg rólam a Te országodban... és Ő akkor azt feleli majd: Még ma velem leszel a paradicsomban...

Köszönöm Jézusom végtelen jóságodat és irgalmadat, amelyet megmutattál a jobb latoron. Ámen.

Elhagyja apját és anyját

(Mt 19:3-12) Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?' Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?' [Ter 1,27] Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz [Ter 2,24]. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.' Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni [MTörv 24,1] és úgy kell elbocsátani?' Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét -- hacsak nem paráznaság miatt --, és mást vesz el, házasságot tör.' Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.' Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.'

Elhagyja apját és anyját ...  Ez lenne a közösség sejtosztódásának mechanizmusa is. Egy közösségben, amikor a létszám meghaladja az ideálist, akkor osztódnia kellene, hogy egy új közösség jőjjön létre. Gyakran ez nehezen megy. Vannak érzelmi, önállósági és lét-téri akadályok. Hogyan, miként, hová szakadjunk külön?... Ezeknél a kérdéseknél megreked az osztódás: hiányzik a bátorság, az önállóság, az áldozatkészség, vagy az anyagi lehetőségek...

Azonban a családnál, a házasságnál ez a meginkább sajnálatos... Együtt szórakozik két fiatal, komoly az udvarlás és látszólag szeretik is egymást. Úgy gondolják, hogy már az óra is odaketyegett, hogy az oltár elé álljanak. De amikor a mézeshetek után jönnek a gyakorlati mindennapok, akkor a feleség, vagy a férj, egy ki nem mondott elképzelés szerint, a szülei házasságába akarja beleintegrálni az ő párját. Apúék, anyúék így szeretnék, így kívánják, így akarják... Azt szeretnék, ha a hétvégét náluk töltenénk. Aztán a gyerek nevét is az anyós határozza meg, meg a lakásberendezést is, meg a mosogató szivacs színét is...

Van, hogy a fiatal házasok közül az egyik nem hagyja el az apját és anyját. Rajtuk lóg és csüng... Inkább tartozik hozzájuk, mint házastársához. Ez aztán idővel egy húzós probléma lesz a házasságukban, és ha jóidejében, akár kemény harcok árán is, ez a kötelék nem lesz elszakítva, akkor bizony megtörténhet a válás...

A történelem is bizonyítja, hogy az erőszakos integrálás mennyire lealacsonyító, mennyire nem emberi és nem tisztességes. Az ilyen integrálási szándék fittyet hány a másik ember identitására, elképzeléseire és vágyaira. Legyen csak ő olyan, amilyennek én elképzeltem, amilyennek én akarom, ha kell, manipuláció árán is... Az muszály-integrálás szándéka erőszak az emberi lélek legbensőbb szobája és legérzékenyebb mozgatórugói ellen...

Aki úgy házasodik, hogy nem hagyja el szívében apját és anyját, az nem is szereti teljes önátadással a párját. Habár soha nem tudatosította, hazudik önmagának is, a párjának is, környezetének is, meg Istennek is. Tudatán kívül, az esküvő alkalmával, csak egy gépies igent mondott a szeretetről feltett kérdésre. Nem is veszi észre, hogy csakis önmagát, az ő elképzeléseit, ragaszkodásait és a szülői ház biztonságában eltöltött gyermekkori életét szereti...

A felelős, felnőtt ember, az oltárhoz való járulás előtt tudatosítja, hogy vége egy korszaknak az életében, és egy teljesen más, új korszak kezdődik el. Tudatosítja, hogy habár élete végéig gyereke lesz szüleinek, a szüleivel való viszonya örökre megváltozik. Ebbe beletartozik az is, hogy ha netán a szülők helytelenül viszonyulnak az ő párjához, gyerekeihez, az ő családjához, akkor pontra teszi őket. Ebbe beletartozik az is, hogy esetleg, végső esetben, elutasítja, vagy kiútasítja őket. A párja mellett mindig és mindenképpen ki fog állni. Isten után, most már nem a szülei állnak a második helyen, hanem a férje, vagy fordítva, a felesége...

Aki úgy házasodik, hogy nem hagyja el szívében apját és anyját, az valójában nem is házasodik, és nem is lesz teljesen egy test házastársával. Ilyen esetben a szentségi házasság létrejötte is kérdéses, mert akaratlanul is hazudott az oltárnál, hiszen nem szerette igazán férjét, illetve feleségét úgy és abban az értelemben, ahogyan az kérdezve volt...

Mennyei Atyánk, bocsáss meg nekünk, mert gyakran nem tudjuk mit cselekszünk. Ámen.