Mint a kisgyerekek

(Mt 18:1-7) Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: »Ki a legnagyobb a mennyek országában?« Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította és így szólt: »Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tenger mélyébe vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik.

A mennyek országába való belépésünk feltétele, hogy olyanok legyünk, mint a kisgyerekek. De milyen is a kisgyerek? Próbáljunk meg visszaemlékezni, hogy milyenek voltunk mi amikor kicsik voltunk... 

Sokan idézik vissza boldog gyermekkorukat. De valójában mitől volt olyan boldog a gyermekkor? Csak azért, mert szerettek a szüleink? Mert gondtalanok voltunk? Mert sokat játszodtunk? Igen, ezekért is, de mi magunk, vajon milyenek voltunk akkor?...

A kisgyermeki lelkület jellegzetességei:

1. A kisgyermek nem ragaszkodik a tulajdonhoz

Habár a kisgyermekben is megvan már egyfajta birtoklási vágy és tulajdonhoz való ragaszkodás, mert hát toporzékol a babája vagy kisautója után, de mégis úgy jön-megy a házban, a birtokon és a világ dolgai között, hogy közben eszébe sem jut, hogy az valakié... A kisgyerek nem gondol a tulajdoni viszonyokra, és nem is jut eszébe vágyódni utánuk, megkívánni azokat. A kisgyerek nem vétkezik a tizedik parancsolat ellen, és nem kívánja el szomszédja birtokát...

2. A kisgyerek nem ismeri a haragot

Habár a kisgyerek is haragszik, mérges lesz, duzmál és kiabál, így fejezve ki haragját, de a másik percben már el is felejtette azt. Letörli könnyeit, és egyhamar megbékélve, gondtalanul játszik tovább, esetleg, pont azzal a kisgyerekkel, aki korábban eltörte a játékát, vagy megbántotta őt. Egy kisgyerek nem fog napokig, hetekig, vagy esetleg évekig sértődötten emlékezni sérelmére, duzmálni azért, hogy ki és mikor bántotta, vagy sértette meg őt...

3. A kisgyerek nem szól bele a nagyok dolgába

A kisgyerek hallgatja a nagyok dolgát, de ő csak játszik tovább, és eszébe sem jut, hogy beleszóljon abba. Nem érdekli őt az, mert ösztönösen érzi, hogy az nem az ő dolga. Az emberek, amint kiokosodnak, egyhamar bele akarnak szólni más dolgába, a világ dolgaiba, és ezzel sok hiábavaló gondot okoznak maguknak és másoknak. A kisgyermeki alázatosságra az jellemző, hogy hallja, látja a nagyok dolgát, de nem szól abba bele...

4. A kisgyerek nem vágyik hatalomra

A kisgyerek megtanulja, hogy ez a polgármester bácsi, ez a papbácsi, ez a rendőr bácsi, stb., de nem érdekli őt azok társadalmi vagy hatalmi pozíciói. Őt csak az érdekli, hogy ott van-e mellette az édesanyja, az édesapja meg a testvérei, és esetleg az, hogy mit mondott az óvónéni vagy a tanítónéni. A kisgyerek nem fogja fel, és nem kívánja a hatalmi rendszert, és teljesen mentes ennek befolyásától...

5. A kisgyerek feltétlenül bízik szüleiben

 

Egy egészséges kisgyerek világának középpontja és origója az ő édesanyja, az ő meleg öle és az édesapja erős karja. A kisgyerek feltétlenül bízik szüleiben, mindig a kezük után nyúl és bízalommal néz fel rájuk. A kisgyerek, annélkül, hogy tudatában lenne, Istent látja szüleiben, főleg az édesapjában. Az édesanyja szoknyája a biztonságot adó melegség, és az édesapja karja a védelmező hatalom. A kisgyerek nem töri a fejét azon, hogy miként oldja meg a gondjait, hanem odaszalad a szüleihez és kér tőlük...

Ezeket az egészséges kisgyermeki magatartásformákat meg kellett volna őriznünk az Istennel való viszonyunkban, a mennyei Atyához való ragaszkodásunkban és a világi életünkben, de a bűnre hajló természetünk meg a világi dolgok, lassan elnyomták ezeket. Amint gyarapodni kezdtünk a világi dolgokban, úgy egyre inkább ragaszkodni kezdtünk a tulajdonhoz, egyre inkább megjegyeztük és magunkba tartottuk a sérelmeket, egyre inkább véleményünk lett mindenről, ha kellett, ha nem, egyre inkább vágyni kezdtünk a hatalomra, hogy másokon uralkodhassunk és egyre inkább csak a saját erőnkbe kezdtünk bízni...

A természetes testi-lelki növekedésünk, a bűnre hajló természetünk miatt és a hét főbűn lelkünkben való gyökerező hatása miatt, egyre távolabb sodort minket Istentől. Messze sodort minket is lélekben, el egy távoli országba, mint a tékozló fiút (Lk 15:13). Nekünk onnan kell visszatérnünk, és elkezdenünk közeledni Isten és az Ő országa felé. Ez a mi életünk visszatérése, zarándútja a mennyei Atya felé: az újbóli kisgyerekké válás zarándokútja. Van aki tízezer mérföldre van; van, aki  ezer mérföldre van és van, aki csak száz mérföldre van... Akármilyen messzire is vagyunk az Úrtól és a mennyek országától, az Úr Jézus arra hív minket, hogy induljunk el még ma lélekben a kisgyermeki állapot felé, haza a mennyei Atyához. És hogyan? Hát Őáltala, Ővele és Őbenne, amint halljuk az áldozati liturgiában...

(Lk 15:13) Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát.

(2Kor 5:8-10) Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől és hazaérkezni az Úrhoz. Ezért is igyekszünk kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.

Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy mi hol vétünk a kisgyermeki alázatosság ellen:

1. Tulságosan ragaszkodunk egy birtokhoz, az anyagi javakhoz?...

2. Hajlamosak vagyunk a sértődésre és a haragtartásra?...

3. Szeretünk mindenbe beleszólni, kommentelni, utasítgatni és parancsolgatni?...

4. Vágyódunk a hatalom után, az emberek elismerése és tisztelete után?...

5. Hajlamosak vagyunk a saját erőkbe és képességeinkbe tulságosan bízni?...

(1Ján 2:15-17) Ne szeressétek a világot, sem azt, ami ebben a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van. Ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is. De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

További figyelmeztető jelek lehetnek: 

1. Hajlamosak vagyunk a túlzott aggódásra?... 

2. Folyamatosan félünk valamitől?... 

3. Gyomoridegünk van, látszólag minden ok nélkül?... 

4. Álmatlan éjszakáink vannak?... 

Ha igen, akkor még távol járunk a kisgyermeki lelkülettől és a mennyek országától. Sok még az evilági ragaszkodásunk, és nem bízunk még eléggé a mennyei Atya gondviselésében...

Uram Jézus, tudom, hogy meg kell jelenjek szent ítélőszéked előtt. Beismerem, hogy még távol járok a mennyek országától. Kérlek, segíts kegyelmeddel, hogy még ma elinduljak a mennyei Atya felé. Ámen.

Saját erősségetekből ki ne essetek

(2Pét 3:17-18, Károli) Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.

(2Pét 3:17-18, Káldi Neovulgáta) Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.

(2Pét 3:17-18, Szent István) Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.

Arra gondoltam, hogy megvizsgálom ezt a szentírási részt több magyar nyelvű biblia fordításban, hogy jobban átlássam értelmét. Megfigyelhető, hogy Péter apostol, itt a mi lelki erősségünket, szilárdságunkat és biztonságunkat akarja óvni...

Egy alkalommal felhívott a plébániánk titkárnője. Arra kért, hogy menjek be, mert van egy eset, amellyel nem tudja mit kezdjen. Be is mentem. Ott várt rám egy idős asszony, aki az egyik távolabbi falúból érkezett. Nem tartozott a mi egyházközségünkhöz, nem is lett volna az én dolgom az ő űgye, de azért meghallgattam a panaszát. Az volt az asszony gondja, hogy az utóbbi időben, a családjában nagyon sok szerencsétlenség, betegség és egyébb átkos dolog történt. Tudatában volt, hogy ez egy szellemi hátterű probléma, amelyet a gonosz okoz nekik. Mivel ördögi praktikákhoz folyamodtak, ezért most szenvedett az egész család. Helyesen látta a dolgokat, és helyesen is kereste a szabadulást. Én igyekeztem tüzetesen kikérdezni őt, hogy minél jobban felmérhessem a család átkos kötelékeinek hálóját, és ha lehetséges, adjak neki egy-két jó tanácsot, hogy hol és miként kezdje el a dolgok kibogozását. A végén pedig megígértem neki, hogy beszélek majd olyan imádságos testvérekkel, akik szabadító imaszolgálatot szoktak végezni, és ha elfogadják, akkor majd kapcsolatba hozom velük. 

El is mentem az egyik ilyen szolgáló testvérhez, aki szabadító imákat is végzett már, és amikor elmondtam neki a dolgot, ő kedvetlenül húzta el a száját. Egyáltalán nem mutatott sem együttérzést, sem készséget arra, hogy az asszonyért meg a családjáért imádkozzanak. Amikor megkérdeztem, hogy mi a gond, akkor ő kb. ilyensmit mondott: Egyesek mindenbe belemásznak, s aztán ha segítesz rajtuk, ismét belemásznak, és mi hiábavalóan ki vagyunk téve mindenféle szellemi támadásnak. Ő nem akarta vállalni ezt a terhet és ezt a nehézséget, ami ezzel a szabadító imaszolgálattal járt volna. Akkor én megütköztem az elutasító magatartáson, és szeretetlenségnek gondoltam, de ma, amikor már mélyebben átlátom a dolgokat, hajlok arra, hogy igazat adjak neki... Egyes emberek, bármit is teszel értük, újból és újból visszamásznak, sőt fejest ugranak a ganéjlébe. Újra belehemperedik a megfürdetett disznó a sárba, és visszatér a kutya okádásához. A kisöpört és feldíszített szobát ismét ördögök serege lepi el, de ekkor már hétszeres erővel...

(2Pét 2:22) Beteljesedik ugyanis rajtuk az igaz közmondás: »Visszatér a kutya a hányadékához« , és: »A megfürösztött disznó újra a sárban hempereg«. (v.ö. Péld 26:11);

(Mt 12:43-45) Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és megnyugvást keres, de nem talál. Akkor azt mondja: ‘Visszatérek a házamba, ahonnan kijöttem.’ Amikor odaér, üresen találja, kisöpörve és felékesítve. Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig ez az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is.

A bűn rabságában sínylődő ember hasonlít ahoz a szerencsétlenhez, aki a szakadék szélén csüng, a kiálló kövekben meg gyökerekben kapaszkodik, és várja, hogy valaki kihúzza őt onnan. Aztán odamegy hozzá valaki, aki nincs veszélyben, aki már megszabadult a szakadékból, és hozzá lehajolva, kezét nyújtja neki. Ilyenkor három eset állhat fenn:

1. A szakadékban csüngő ember teljes szívéből és erejéből meg akar menekülni, és egyesítve erejét az őt segítő ember erejével, együttesen, sikerrel járnak, és így kiszabadul a szakadékból;

2. A szakadékban csüngő ember bomlott elméjű, aki el akarja pusztítani önmagát is, meg a másikat is, és szíve romlottsága miatt, a jószándékú, segíteni akaró embert is belerántja a szakadékba;

3. A szakadékban csüngő ember gyenge és nagyon nehéz, és az őt segítő ember sem elég erős a feladathoz, így hát mindketten megcsúsznak és belezuhannak a szakadékba.

Ezekből a példákból láthatjuk, hogy a segíteni akaró ember is veszélynek van kitéve... Rossz esetben, nemhogy megmentené a másik embert, hanem még ő is belezuhan a szakadékba. Miért? Mert nem vigyázott a saját erősségére, szilárdságára és biztonságára. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindig és feltétel nélkül segítünk felebarátunkon. A balga szüzek is kérték az olajat a lámpásukba, de az okos szüzek nem adtak...

(Mt 25:8-9) A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. –Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek.

Intő példák a lelki erõsségből való kiesés ellen:

1. Volt egyszer egy nagyon igéretes, nagyjövőjű, fiatal püspök, aki azonban túl közel hajolt egy bizonyos lelkiségi közösséghez. Elköteleződött mellettük, segítette a lelkiséget szolgálataiban és folyamatosan támogatta az evagelizációs alkalmakat. Egyszer csak, mint derült égből villámcsapás, eltűnt, majd egy rövid idő után kérte a felmentését a pápától, amit azonnal meg is kapott. Mindenki le volt döbbenve... Az emberek suttogtak, hogy talán ez, talán az... Mindegy, hogy mi történt. Ez az ember kiesett a saját lelki erősségéből, és véglegesen elveszítette tisztségét és hivatását. Az egyházi karrierje romba dőlt... És ez azért történhetett meg, mert nem az imával, nem a saját papi és püspöki feladataival foglalkozott, hanem a lelkiségben történő dolgokkal. Mivel túl közel hajolt a világi emberekhez, mindenféle nyüzsgéshez, tevékenységekhez, azok lerántották őt a mélybe...

2. Volt két nagyon igéretes szerzetes. Remekül végezték a rendház dolgait, és a kolostor búcsúival kapcsolatos feladatokat is. Ez abban az időben volt, amikor egy bizonyos újpogány, ősmagyarkodó szekta ütötte fel a fejét a kolostor környékén. Mi idejében figyelmeztettük őket, hogy vigyázzanak, mert rossz szellemi dolgok ólálkodnak környékükön, de ők csak a szervezésre és a technikai problémákra figyeltek. Nemsokára, mindkettőjüket nők csábították el, és ki kellett lépniük a szerzetesrendből. Nem imádkoztak, nem vigyáztak a lelki erősségükre, és úgy kerültek bele a szellemi küzdelembe, hogy nem volt sem lelki erejük, sem lelki fegyverzetük. Lerántattak a szakadékba, és véglegesen tönkrement a hivatásuk...

3. Volt egy világi, lelkiségi közöségvezető. Nagyon lelkes volt és jól végezte a dolgát. A közösség is virágzott. De volt az ő életében egyfajta kettősség... Miközben dicsőítette az Urat, ugyanakkor hajszolta a vállalkozását is, meg a pénzkeresetet is. Egy alkalommal, amikor egy érdeklődő helyi fiatalnak ajánlottam az ő közösségét, akkor ez a fiatal nagyon elcsodálkozott: Hogy? Az az ember lelkiségi vezető? Hát az egy nagyon huncut üzletember - mondta ő kacagva... És lám, beteljesedett rajta az az ige, hogy nem szolgálhatunk két úrnak: nem szolgálhatunk Istennek is, meg a mammonnak is...

(Mt 6:24) Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

Mivel nem tudott lemondani a mammonról, hogy csak Istennek szolgáljon, ezért végül otthagyta a közösséget, és átcsapódott egy olyan neoprotestáns közösségekbe, ahol a prosperitás teológiája volt a sláger, ahol összeegyeztethető Isten és a mammon. Habár lehetett volna egy jó krisztuskövető, egy jó közösségvezető, a világ és a gazdagság kisértése miatt kiesett a saját erősségéből...

4. Volt egy asszony, aki fiatal korában valami ördögi dolgokba keveredett. Miután megtért és közösségbe kezdett járni, minden alkalommal, amikor a dicsőítés alatt kiáradt a Szentlélek, mindeféle manifesztációja volt: rángatózott, vonaglott, elnyúgodott lélekben, stb. Egy alkalommal, amikor együtt imádkoztunk, akkor én az Úr Jézus nevében parancsoltam neki, hogy maradjon nyugon, és ne akarjon buzgolkodni másokért. Megparancsoltam neki az Úr Jézus nevében, hogy ne járjon közösségről-közösségre, ne imádkozzon senkiért, ne tegye a kezét senkire ima céljából, hanem csak járjon szentmisére, egy közösségbe, és imádkozza naponta a rózsafűzért. Ő ezt a parancsolást rossz néven vette, nem fogadta meg, és elment egy csoporttal imádkozni az egyik testvér édesanyjáért. Az öregasszonynak, valószínűleg, ördöge lehetett, és miközben imádkoztak érte, az ördög megtámadta ezt az asszonyt, mivelhogy ő sérült volt lelkileg, rés volt a szellemi páncélján. Tudjuk ugyanis, hogy ha kiűzik az ördögöt, akkor az rögtön átmehet egy másik testbe, ha az szellemileg védtelen...

(Mt 8:31-32) Az ördögök kérlelték őt: »Ha kiűzöl minket, küldj a disznócsordába.« Azt mondta nekik: »Menjetek.« Azok kimentek és belebújtak a disznókba. És íme, lezúdult az egész konda, le a meredekről a tengerbe, és megfulladtak a vízben.

Innentől kezdve, az asszonynak olyan szörnyű ördögi támadásokban lett része, hogy a végén majdnem bevitték a pszihiátriára, hogy elekromos sokkoknak vessék alá. Csak egy hajszálon múlott, és néhány jóindiulatú tesvér folyamatos imáján, hogy megmenekülhetett. A támadások során, különböző dolgok történtek vele: nagy kígyót látott, amely őt megtámadja; az égő szentelt gyertyától rögtön felugrott a csempekályha tetejére; hirtelen pánikrohamai támadtak, stb. A végén aztán, a gondviselés csak segített rajta, mert jött hozzánk messzi földről egy lélekben erős, evangelizáló és szabadító szolgálatot végző idős pap. Amikor ő lelkigyakorlatot tartott nálunk, jelen volt ez az asszony is, és amikor a Szűzanya tiszteletére közmenetet tartottunk, és imádkozott ez az idős pap, akkor hallottam a tömegben, hogy ez a asszony, nagy kiáltozások közepette, megszabadult az ördögi befolyástól. Ha ez az asszony akkor megfogadta volna a parancsom, akkor nem került volna bele ebbe a bajba, és nem kellett volna ennyit szenvednie. S ha a gondviselés nem hozta volna el hozzánk azt az idős papot, akkor talán élete végéig kellett volna szenvednie...

5. Egy alakalommal azt a feladatot kaptam egy lelkigyakorlaton, hogy egy nagyon szép lánynak végezzek lelkigondozást. Csak ott helyben derült ki, hogy ő egy rettenetes ördögi elnyomásban szenvedett. Akkor még nem volt sok tapasztalatom sem a lelkigondozásban, sem a szabadító imaszolgálatban. Mivel volt hitem és érzékem hozzá, és mivel nem a magam fejétől, hanem közösségi megbízásból cselekedtem, ezért - emlékezve a módszerekre - hittel elvégeztem a szabadító szolgálatot. A lány szépsége és azok a dolgok, amelyeket megosztott velem, azok az ördögi elnyomások, amelyekben ő meg a felmenői, generációkon át szenvedtek, roppant veszélyesek voltak. Két nagy veszély volt ott jelen: a lány szépsége és az ördögi működésnek a területe. Én azonnal realizáltam a veszélyt, és gondolkodás nélkül, módszeresen, lépésről-lépésre, hittel elvégeztem feladatomat, a názáreti Jézus Krisztus szent nevében. A kísértést sikeresen elhárítottam, és úgy tűnik, hogy a lánynak is jót tett a szolgálatom. Később találkoztam vele, és látszólag rendeződött az élete. E tapasztalat után, nem is egyszer figyelmeztettem testvéreket, akik fiatal férfi létükre a közösségbe érkező megtért lányokért imádkoznak, vagy lelkigondozzák őket. Mindig elmondom nekik, hogy vigyázzanak, mert ez a szakadék széle. Nehogy kiessenek lelki erősségükből, és belerántassanak a szakadékba...

Szent Pál apostol figyelmeztet minket, hogy senki se bízza el magát és, aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék...

(1Kor 10:12) Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

Tehát vigyázzunk, hogy ki ne essünk lelki erősségünkből, szilárdságunkból és biztonságunkból. De hát hogyan vigyázzunk? Hát úgy, hogy folyamatosan inádkozunk: a szüntelen imával. Szüntelenül imádkozzunk...

(1Tessz 5:17) Szüntelenül imádkozzatok!

Uram Jézus, nem a szolgálatok és a karizmák fontosak, hanem Te, a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztus. Mit ér a siker, ha Téged elveszítünk. Ezért hát esedezem kegyelmedért, hogy a nevem fel legyen írva a mennyekben. Drága jó Szűzanyánk, Szent József, Szent Péter és Pál apostolok, Szent Illés, Szent László király, nursziai Szent Benedek és minden szentek, könyörögjetek érettünk. Ámen.