(Jn 6:35-39) Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.
Hisszük és valljuk, hogy az Úr Jézus velünk marad a világ végéig (Mt 28:20), és valóságosan jelen van a kenyér és a bor színe alatt a legszentebb Eucharisztiában...
(Mt 28:20) És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!
De miért éppen a kenyér és a bor színe alatt?... Hiszen sok nép van a világon, akik nem esznek kenyeret ma sem, vagy sokáig nem ismerték a bort sem... Az ázsiaiak inkább rizst fogyasztanak, az afrikaiak sem kimondottan szeretik a kenyeret, és a bort sem ismerték...
A kenyér és a bor az őskorban
A egyházi tudósok mindig is vallották, hogy az emberiség üdvtörténete kb. K.e. 4000 körül kezdődött Ádámmal. A különböző bibliai idővonal számítások picit eltérőek, de csak úgy kb. 4-120 év a diferencia az emberiség kezdetének bibliai meghatározásában. Tehát az eredeti bűn esete után, az emberiség története úgy kb. K.e. 4000 körül kezdődött. Ezért az ádvent négy hete az Üdvözítő várásának négy évezredét jelképezi, amint azt a Goffine Lénárt, Oktató és épületes könyve is kifejti ( Oktatás az ádventi időről, 23. old.).
Úgy gondolom, hogy ez nem mond ellen a világi tudományoknak, hiszen csak azután beszélhetünk valóságos emberről, miután Isten belelehelte az emberbe az élet leheletét (Ter 2:7). Tehát szerintem lehetséges, hogy azelőtt is voltak emberformájú teremtmények, különféle "ősemberek", de azok nem rendelkeztek Isten képére és hasonlatosságára teremtett halhatatlan lélekkel...
(Ter 2:7) Az Úr Isten megalkotta tehát az embert a föld porából, orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élőlénnyé.
Ugyanakkor, olvashatjuk a szentírásban, hogy kezdetben úgy rendelte Isten, hogy az emberek magokat és magot rejtő gyümölcsöket egyenek...
(Ter 1:29-30) Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.”
Tehát világos, hogy az ember eledele kezdettől fogva leginkább a búza volt, ami akkoriban magától termett meg. Az ember csak leszedte a kalászokat, és megette a búzamagokat, ahogy az Úr Jézus és a tanítványok is tették, amikor a vetések között jártak egyik szombatnapon (Lk 6:1)...
(Lk 6:1) Az egyik szombaton vetések közt járt. Tanítványai kalászokat téptek, kezükkel szétmorzsolták, és ették.
A történészek még a Bábel tornya idejéig sem tudnak visszanyúlni tudományosan, de a "termékeny félhodat" mégis megemlítik. Ez a termékeny félhold, a Kánaán földjétől, fel Szirián és Jordánián keresztül le, a mai Irakig terjedt. Itt nagyon sokáig magától hozott a búza igen bő termést. Mivel ide képzelhető el az Éden kertjének keleti része, ezért feltételezhető, hogy az ősi időkben csak le kellett szedni a magától termő búzát. Aztán a búzát megtörték vagy megőrölték egyszerű kőküpükben, kézi kőmalmokban és kovásztalan kenyeret készítettek belőle. A búzaőrlő kőszerszámok, amelyeket találtak, nem több tízezer évesek, hanem csak kb. 4500-5500 évvel ezelőtt használták ezeket. De a kőalkotások korát nem lehet pontosan meghatározni az ismert módszerekkel...
Habár az ember állatot is tartott (Ter 4:2), mégis, a húsfogyasztás csak a vízözön után vált általánossá (Ter 9:3-4), mivel akkor a növények egy ideig csak ritkán voltak. A vízözön teljesen elmosta a növényzetet, és ki kellett alakulnia az új gazdálkodási formának. Ekkor, egy ideig, csak az állatok húsával lehetett megélni...
(Ter 4:2) Aztán újra szült: Ábelt, a testvérét. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves.
(Ter 9:3-4) Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt. Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek.
A bor készítése is ismert volt már akkor, amint Noé történetéből is láthatjuk. A szőlő levéből hamar must lett, és a mustból meg bor... Olyannyira itták a bort, hogy bizony Noé meg is részegedett tőle (Ter 9:20-21)...
(Ter 9:20-21) Noé aztán mint földművelő ember, elkezdett szőlőt ültetni. Ivott a borból, lerészegedett, és meztelenül feküdt a sátrában.
Tehát lsthatjuk, hogy a kovásztalan kenyér és a szőlőbor az ember legősibb tápláléka. Ez a kezdetekre való visszaemlékezés benne van Mózes áldozati oltárépítésében is, mert olyan kövekből kellett áldozati oltárt építeni, amelyeket vas nem érintett (Kiv 20:25, MTörv 27:5). Ez azért van, mert a vas a gonosz által jött be a világba (v.ö. Énok könyve. 8:1, apokrif írat), és az nem fertőzhette meg az oltárt...
(Kiv 20:25) Ha pedig kőből készítesz nekem oltárt, ne építsd azt faragott kövekből, mert ha vésőt emelsz rá, tisztátalanná válik!
(MTörv 27,5) Építs ott egy oltárt is az Úrnak, a te Istenednek, olyan kövekből, amelyeket vasszerszám nem munkált meg...
Az manna és a élet kenyere
Amint a folyó is egy kis forrásból ered, úgy az üdvösség is az Ábrahámnak adott igéretekből származik (Ter 28:14). A mi Istenünk Ábrahám, Izsák és Jákób Istene...
(Ter 28:14) Annyi utódod lesz, mint a föld porszeme. Kiterjedsz nyugatra és keletre, északra és délre. Benned és utódodban nyer áldást a föld minden nemzetsége.
(Mt 8:11) Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában...
Jákób pedig Izráel, akiből az Úr nagy népet támasztott magának Gósen földjén, Egyiptomban. Az egyiptomi rabságból hozta ki az Úr Izráelt, Mózes vezetésével, nagy csodák és jelek közepette, és a pusztában égből hulló mannával táplálta őket 40 esztendeig...
A zsidók mindig emlékeztek az egyiptomi kivonulás nagy csodáira, a kovásztalan kenyér ünnepére, a 40 éves pusztai vándorlásra és a Jordán folyón való átkelésre. Amikor eljött az ideje, hogy az Úr Jézus nyiltan beszéljen a zsidókhoz (Jn 6-7), akkor kijelentette előttük a legnagyobb misztériumot: a pusztai vándolás alatt hullott manna haszontalan volt, és Ő maga az élő kenyér, mely a mennyből szállott alá...
(Jn 6:48-51) Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, ne haljon meg. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
Ez a kijelentés akkor mindenkit sokkolt. A zsidók felháborodtak, a tanítványok egy része megbontrákozott és visszahúzódott... Az Úr Jézus még az apostolokat is próbára tette, de Péter apostol megvallotta, hogy nincs ahová menniük, mert Ővé az örök élet igéje...
(Jn 6:66-68) Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: »Talán ti is el akartok menni?« Simon Péter azt felelte: »Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi a tieid.
Az Úr Jézus nagy szeretetének jelei
Az Úr Jézus nagy szeretetének három fő jele van: a bethlehemi jászol, a szent kereszt a Golgotán és az Eucharisztia.
- A betlehemi jászolban, a mindenható Isten tehetetlen kisdeddé lett értünk, hogy a mi testvérünk legyen.
- A Golgotán, a szent kereszten, kínhalált szenvedett értünk, hogy megváltson minket a halálból.
- A szent Eucharisztiában pedig nekünk adta önmagát, az Ő szent testét és vérét, hogy tálplálékunk legyen a világ végezetéig, hogy nekünk életünk legyen és bőségben legyen (Jn 10:10)...
(Jn 10:10) A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.
A szent Eucharisztia az ember ősi táplálékainak színe alatt jön létre a konszekrációban a pap szava által és keze között. Ezek az ősi táplálékok a kovásztalan kenyér és a természetes szőlőbor. Más anyagok nem elfogadhatóak a latin ritusban...
Az élet kenyere és a papság
Az Eucharisztia és az újszövetség papsága, vagyis az egyházirend, elválaszthatalanok egymástól. Mindkettő nagycsütörtök este lett alapítva az utolsó vacsorán. Ez az Úr Jézus működésének legbensőségesebb mozzanata. A Megtestesülés, a Megváltás, a Feltámadás, a Mennybemenetel, a Pünkösd, mind az üdvözítésünkért véghezvitt hatalmas művei az Úrnak, amelyek előtt leborulunk, de nagycsütörtökön elgyönyörödik a szívünk attól a bensőséges és magasztos jóságtól, ahogyan megajándékozta az Úr Jézus az emberiséget. Ez egyszerűen ésszel fel nem fogható... A bűnös ember kezei között átváltozik a kenyér és a bor, és az Úr Jézus Krisztus feltámadt és megdicsőült szent testévé és vérévé lényegül át...
Az Úr Jézus önmagával, az Ő szent testével és vérével táplál minket az Eucharisztiában, ami az Ősszentség, vagyis az Ő megfeszített, feltámadt és megdicsőült szent teste. Az Eucharisztiában benne van az Úr Jézus egész földi élete, az egész üdvtörténet, sőt az egész teremtett világ, ami volt és ami még lesz... Mindez azért van, mert minden Őáltala lett, Ővele lett megváltva, és Őbenne foglaltatik össze, hogy kiengeszteltelje a mindenséget a mennyei Atyával...
(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.
Uram Jézus, Te vagy az Élet kenyere, Te vagy a mi lelkünk tápláléka, Te vagy a mi lépesmézünk és gyönyörűségünk. Áldott légy mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.








