2017. augusztus 21., hétfő

Akinek van, annak még adnak

(Mt 13:10-15) Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik példabeszédekben?” „Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait – felelte –, de nekik nem. Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket.

Sokan csodálkoznak az Úr Jézusnak ezen a kijelentésén: Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Hát akkor hol az irgalmasság, hol a szolidaritás és egyáltalán hol van a demokrácia. Ugyebár, az a bizonyos: Fraternite, liberte, egalite...

Ennek megértésére jó példa Salamon király imádsága:
(2 Kron 6-12) Salamon odajárult az Úr színe elé a bronzoltárhoz, amely a megnyilatkozás sátora előtt van, és ezer égőáldozatot mutatott be rajta. A következő éjszakán az Isten megjelent Salamonnak, és azt mondta neki: „Kérhetsz bármit, megadom neked.” Salamon így felelt az Istennek: „Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak. Nos hát, Uram, Istenem, teljesítsd ígéretedet, amelyet atyámnak, Dávidnak tettél. Mivel te tettél királlyá a nép fölé, amely megszámlálhatatlan, mint a föld pora, adj hát nekem bölcsességet és értelmet, hogy jól teljesíthessem kötelességemet e nép élén. Hiszen ki is tudná kormányozni ezt a te nagy népedet?” Az Isten így válaszolt Salamonnak: „Mivel ez a szíved vágya, és nem kértél gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget, sem ellenségeid életét, sőt még csak hosszú életet sem kívántál, hanem bölcsességet és értelmet kértél, hogy kormányozni tudjad népemet, amelynek királyává tettelek, megadom neked a bölcsességet és az értelmet. Sőt, olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amilyen sem azoknak a királyoknak nem volt, akik előtted voltak, de utódaidnak sem lesz.”

Erre, a mai nyelvezetben, azt mondhatnánk, hogy Salamon megütötte a jackpot-ot, vagy mint a népmesékben a legkisebbik királyfi, mivel bölcsen választott, bõség lett a jutalma... Tehát Salamon bölcsen kért az Úrtól, ezért megkapta a bölcsességet és vele együtt minden gazdagságot. Vagyis Salamon azért nyerhetett bölcsességet, mert már bölcs volt... Láthatjuk ebbõl a példából, hogy akinek van, annak adatik, hogy bõvelkedjék benne. De honnan volt neki az a kezdõtõke, amellyel megnyította a bõség forrását?... Az atyjától... Láthatjuk, hogy Salamon direkt azzal vezeti be kérését, hogy az apja, Dávid érdemeire hivatkozik. Sõt maga az Úr is Dávidra hivatkozik, amikor késõbb irgalmasságot gyakorol Salamonnal:
(1 Kir 11:11-13) Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: „Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom. De atyádra, Dávidra való tekintettel nem a te életedben teszem ezt meg, hanem fiad kezéből ragadom ki. S nem veszem el az egész királyságot; egyetlen törzset meghagyok fiadnak, atyád, Dávid kedvéért és Jeruzsálem miatt, hisz kiválasztottam.”

Hogy van akkor ez? Amint az atyák átkából a fiak is részesednek, úgy az atyák áldásából is részesednek a fiak.
(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon
(Szám 14:18) Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon.
Ábrahám fiai, akár test, akár lélek szerint ( Róm 4:11-14) viszont áldottak:
(Ter 12:3) Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

Megfigyelhetjük az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus körül mennyi szoros rokonság van. Mi ez? Nepotizmus? Nem, hanem az áldásban részesülõ családtagok... Az Úr Jézusnak közeli rokona Keresztelõ János és unokatestvére Jakab apostol. Péter és András apostolok, János meg Jakab apostolok, a Zebedeus fiai, testvérek... A Szûzanya és Mária, Kleofás felesége, pedig nõvérek voltak...

Kik azok, akiknek nincs? Õk azok, akik bûnös nemzetségek leszármazottai, akiknek nincs, vagy esetleg csak egy talentumuk van. Az egytalentumos ember  problémája (Mt 25:24), hogy nem hisz és nem bízik Istenben. Jön a szívébe Istentõl a segítõ kegyelem, de hitetlenségbõl, a bizalom hiányában, a lelki restség miatt, hamis szégyenlõségbõl és a világ elõtti gyáva meghátrálás miatt, elfojta magában a szent gondolatokat. Pedig ha csak egyszer is megosztaná gondolatait, néhány szó erejéig, egy több talentummal rendelkezõ emberrel, aki az õ pénzváltója lehetne (Mt 25:27), szavai hallatára felbuzdúlna az, és háztetõkrõl hirdetné (Mt 10:27) az õ egytalentumos hitét. Így kamatozhatna az õ egy talentuma is, Isten országának terjesztésében. De mivel a hitetlen és rest szolga nem tesz semmit, ezért az az egy kegyelem is, amit saját gondolatának vél, elvétetik tõle és másnak adatik, mert az az Istené és Õ annak adja, aki megérdemli.

De ha valakinek egy talentuma se lenne, arról is gondoskodik az Úr Jézus, amikor azt mondja:
(Mt 7:7 -11) Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.

De hiába mondják a templomokban az embereknek, hogy imádkozzanak, sokan nem akarnak sem imádkozni, sem az Istent megvallani, megdicsõíteni a világban. Aztán, amikor az itéletre kerülnek, akkor szégyenkezve mentegetik magukat, hitetlenségüket, restségüket és gyávaságukat...

A mennyek országa hasonlatos a meglyukadt gáthoz. Az ember odamegy és addig piszkálja azt a lyukat, amelyen a víz csordogál, amíg a gát átszakad, a víz áttöri a gátat, és teljesen elárasztja azt, aki a gáton erõszakot követett el. Mert az erõszakosoké a mennyek országa, nem a hitetleneké, meg a gyáváké...
(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

Törekedjünk, törtessünk a mennyek országáért és a mennyei kincsekért nap mint nap, mert a napok gonoszak ( Ef 5:16)...

Ima: Uram Jézus, adj nekünk nagy hitet, hogy úgy tudunk bízni Benned, ahogyan Mózes bízott, amikor az életét is felajánlotta a népért. Ámen.
 
 
 
 

2017. július 24., hétfő

Meztelenül

(Ter 9:20-23) Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni.  Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában. Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.

A meztelenség fogalma benne van a Szentírásban az elejétõl a végéig. A meztelenség valami nagyon bensõséges, misztikus jelentõséggel bír, amely meghatározza legintimebb érzéseinket, bensõ életünket. A meztelenséggel találkozunk álmainkban, bensõ szobánkban, képeken vagy odakint a nudista telepeken. Bárhol is legyünk meztelenül, bárhol is éljük meg a meztelenséget, az a legbensõbb énünket mozgatja meg.

A meztelenség az õsszentségben

Kezdetben, az õsszentség állapotában, Ádám és Éva mezítelenek voltak, de nem szégyellték magukat:
(Ter 2:25) Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.
Meglátásom szerint, ezt a mezítelenséget nem csak testi, vagy nem csak lelki értelemben kell szemlélni, hanem egyszerre mindkét értelemben. Abban az idõben olyan erõs volt az egység a test és a lélek között, hogy minden testinek szoros lelki vonakozása is volt. Akkor a test még nem volt „távol” a lélektõl és a testnek nem kellett „bevárnia” a lelket, mint a vonatról leszálló indián esetében...  Abban az idõben, Ádám és Éva, tényleg mezítelenek voltak test szerint. Ugyanakkor, az õ mezítelenségük, az Istennel való teljesen õszinte és gyermeki kapcsolatot is jelentette. Ezt az állapotot mindnyájan megéljük úgy kb. 5 éves korunkig. Önfeledten szaladgálunk a tenger partján, pucéran, a szüleink felügyelete alatt és eszünkbe sem jut szégyenkezni. Aztán egyszerre csak szégyenkezni kezdünk és nem akarunk többé bugyi nélkül megjelenni az emberek elõtt. Nem, mert a lelkünk, az õsbûn következményeként, elkezd önállósodni és rejtõzködni „a fák mögé” ( Ter 3:8).

A meztelenség a prófétánál

Noé mezítelenségét is kétféle módon tekinthetjük: testi értelemben és lelki értelemben. Habár nem tudjuk, hogy miként aludhatott el Noé részegen, mezítelenül, de kétségtelen, hogy a kép sokatmondó. Az õsatya, az õsi világ magja, férfiassága szépségében, ott hever a sátra közepén, mély révületben. Kám bûne az lehetett, hogy csak a testi látványt látta meg a sátorban, úgymond Noé szégyenét. Kám nem fogta fel atyja állapotában a lelkit, az istenit. Testvérei azonban, Szém és Jáfet, a lelki dolgokra voltak tekintettel és mély tisztelettel, háttal közeledve fedték be atyjuk mezítelenségét. Szém és Jáfet, átérezve atyjuk intimitásának szentségét, nem mertek még odatekinteni se. Ha lefordítjuk ezeket a szimbólumokat: a sátor az az ember teste ( 2 Kor 5:1); Noé a sátor közepén, Noé lelke; Noé részegsége, révület az Istennel való találkozásban - akkor lelki értelemben, Noé prófétai révületben lehetett, egy “õsszentségi” találkozásban Istennel. Ez az, amit Szém és Jáfet megérezhetett. Ezért lehetett az, hogy Noé, miközben megátkozza Kánaánt, Kám fiát, nem Szémet és Jáfetet áldja, hanem az Urat:
(Ter 9:25-27) »Átkozott legyen Kánaán, legyen utolsó szolgája testvéreinek!« Majd ezt mondta: »Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Szem sátraiban,
Úgy néz ki, hogy a prófétai meztelenség, mint az õsszentséghez való visszatérés, jelen volt az ószövetségi prófétaiskolában. Még Saul király is ott feküdt mezítelenül Sámuel elõtt:
(1 Sám 19:24) Ott ő is levetette ruháit és prófétált a többiekkel együtt Sámuel előtt, s ott feküdt azon egész nap és éjjel mezítelenül. Innen is származott a közmondás: »Hát Saul is a próféták közt van?«

A meztelenség az apostolnál

Péter apostol félig meztelenül halászott a bárkában. Amint megértette, hogy az Úr jelent meg a parton, azonnal magára öltötte köntösét és úgy ugrott a vízbe, pedig hát az ember általában leveti a köntösét ha a vízbe ugrik.
(Jn 21:7) Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!« Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.
Itt Péter apostol ösztönösen fedi be testét, hogy betakarja a „lélek test” foltjainak rútságát és méltóképpen jelenjen meg az Úr elõtt. Az õ köntöse a kegyelmi ruhát jelképezi, azt a fehér ruhát ( Jel 3:3; 3:18), amelyet majd Isten kegyelme által nyernek el a hívõk.

A meztelenség Isten elõtt

Minden ember teljesen mezítelen Isten elõtt. Nincsen olyan bensõ szoba és nincsen olyan ruha, amely eltakarhatna Isten szeme elõl. Nincsen olyan képmutatás és nincsen olyan kegyesség, amely ne lenne teljesen átlátszó Istennek. Õ behatol az ember lelkének legrejtettebb zúgába is. Olyan ez, mint a kék színezõ az átvilágításnál, amely átjárja és megfesti a bensõ szerv minden hajszálerét.
(Zsid 4:12-13) Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.
Csak Isten elõtt vagyunk teljesen meztelenek. Az angyalok nem láthatnak bele korlátlanul sátrunk intimitásába, hanem csak kivülrõl szemlélnek bennünket. Hogy mennyit láthat egy angyal lelkünkből az nem nyilvánvaló, de hogy nem láthat mindent, az biztosnak tûnik. A teljes ismeret egyedül csak a Lélekké, aki átvizsgálja a mélységeket ( 1 Kor 2:10).

A meztelenség a krisztuskövetésben

Az õsszentségi meztelenséggel ellentétben, az üdvözültek fehér ruhát kapnak. Nem lehet visszatérni az õsszentségi mezítelenséghez, az édeni ártatlansághoz, mert az õsbûn már megfertõzte azt, és személyes bûneink foltjait is magunkon hordozzuk. Ezeknek a csúnya, fekete foltoknak szégyenét takarja be lelkünkön a kegyelem ruhája, amit a Bárány vére mosott fehérre ( Jel 7:14). Erre a ruhára, a kegyelem fehér ruhájára, kell vigyáznia a krisztuskövetõnek minden erejével. Ez a virrasztás...
(Jel 3:4-5) De vannak néhányan nálad Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt.
(Jel 7:9-10) Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: »Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!«
Jel 16:15 Íme, úgy jövök, mint a tolvaj! Boldog az, aki virraszt, és őrzi ruháját, hogy meztelenül ne járjon, és ne lássák a szégyenét!

A kegyelem ruhája nemcsak bûneinket fedi el, hanem a rossz hajlamainkat is megváltoztatja. Megszépít bennünket Isten angyalai és szentjei elõtt...
(Kol 3:12) Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést!

Tehát, ha az õsszentség állapota a meztelenség volt, az üdvözültek állapota a felruházottság lesz.
(2 Kor 5:1-4) Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben. Azért is sóhajtozunk ebben a testben, mert vágyakozunk felölteni rá égi hajlékunkat, hogy ha le is kell vetkőznünk, mezítelennek ne bizonyuljunk. Mert amíg ebben a sátorban vagyunk, roskadozva sóhajtozunk, mivel nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így azt, ami halandó, elnyelje az élet.

A meztelenség középpontja

A mezteleség leginkább a nemi szerv látványában jelenül meg. Ha a testi meztelenség, leginkább a férfi nemi szervében jelenül meg, akkor a lelki meztelenség az ember szívében, a lelke legbensõbb zúgában. Ha minden testi élet a férfi nemi szervébõl fakad, akkor minden lelki élet az emberi szívbõl indul ki ( Péld 4:23). Ha az Istenhez való tartozás jele az Ószövetségben a körülmetélés volt, az Újszövetségben ez a szív körülmetélésében, a bûnbánatban és a hit kegyelmében valósul meg.
(Róm 2:28-29) Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, és nem az a körülmetéltség, ami kívül, a testen látható, hanem az a zsidó, aki bensejében az. Ez a szív körülmetéltsége a lélek szerint és nem a betű szerint. Az ilyen ember nem az emberektől nyer dicséretet, hanem Istentől.

Meztelenül az Úr elõtt

Bármennyire is akarjuk elfelejteni Istent hétköznapjainkban, bármennyire is elfordulunk Tőle gondolatainkban, Õ mindig ott van velünk. Nincs az a fal, az a bensõ kamra, az az elfordulás, amely elrejthetne az Õ szemei elõl. Ezért térjünk vissza az Úrhoz, de ne külsõségekben, hanem szívbeli odaforulásban és levetkõzésben. Nem nagy zarándoklatokra és hosszú útakra van szükség, hogy eljussunk az Úrhoz, hanem azonnali és õszinte odaforulásra.

Van néhány dolog, amit azonnal megtehetünk:
1. Az esti imánkban, amikor számot adunk az elmúlt napunkról, adjuk át az Úrnak a legintimebb gondolatainkat. Azokat adjuk át legbuzgóbban, amelyeket a leginkább rejtegetnénk, amelyeket a leginkább szégyenlünk. Ha átadjuk, akkor Õ befedi azokat és meggyógyítja szívünket;
2. A reggeli imánkban hozzuk magunkat mezítelenül Isten szent színe elé és határozzuk el, hogy minden gondolatunkat ma Vele együtt gondoljuk végig. Isten bennünk él és velünk gondolkodik. Ha mi is vele gondolkodunk, akkor Õ terelgeti a szívünket;
3. Próbáljunk minden percben telesen õszinte, folyamatos kapcsolatba lenni az Úrral. Isten állandó jelenlétének tudata legyen mindig a szemünk elõtt. Ha ez sikerül, akkor mindig a jelenben élünk, mert Õ az, aki úgy nevezi magát, hogy VAGYOK AKI VAN ( Kiv 3:14).

Ima: Én Uram, én Istenem, Neked adom mindenem. Fedd be Uram szégyenemet és légy mindig oltalmazó menedékem. Ámen.


2017. július 3., hétfő

Egyszülött Fiát adta

(Jn 3:13-21)  Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van).  Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Azt mondják, hogy ez a Szentírás legidézettebb igéje. Azt is mondják, hogy ha valamiképpen elvesznének az evangéliumok és csak ez az egy mondat maradna meg a Szentírásból, akkor ez is elég lenne örömhírnek.

Amikor ezt az igét halljuk, olvassuk, mindig a Megváltásra gondolunk. Arra gondolunk, hogy a mennyei Atya nekünk adta Szent Fiát, hogy keresztre feszítsék, meghalljon értünk és megváltson minket a bûntõl meg a haláltól. És ez így is van. Hiszen az adott szöveg-kontextusban, ez az ige szorosan összefügg a Mózes által felemelt rézkígyóval (Szám 21:8). Amint Izrael népe, a pusztában, a felemelt rézkígyóra tekintett és megszabadult a mérges kígyók marásának következményétõl, úgy mi is, ha feltekintünk a felemelt, keresztre feszített Úr Jézus Krisztusra, megmenekülünk a bûn halálos mérgétõl és örökké élni fogunk. De Isten szeretete nem csak ennyibõl áll... Isten egyszülött Fiának odaadottságát mélyebben kell szemlélnünk...

Nekünk adta Fiát az örökkévalóságban

Az idõk kezdete elõtt volt az Isten, akinek a régi, ( talán) találóbb neve: Él. Õ az abszolut kezdet nélküli kezdet az örökkévalóságban. Aztán született az Ige (Logosz), aki született de nem teremtmény, hanem Isten. Született, de nincs születésnapja, mert az örökkévalóságban született ( Zsid 5:5). Õ az elsõ Ige, Isten örök kimondott Szava. Minden más ige csak ezután lett. Az Ige által lett minden, ami lett és nélküle semmi sem lett. Õbenne foglaltatik össze a mindenség, minden Õbenne áll fenn és Õ a feje a Testnek, az Egyháznak.
(Jn 1:1-3) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
(Jn 8:58) Jézus így felelt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.
(Kol 1:16-18) Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje.

Isten lélek. Az Atya a saját lényébõl és szubsztanciájából szülte a Fiút,az örök Igét, akinek megadta, hogy vele egylényegû legyen és önmagában élete legyen, amint az Atyának is élete van önmagában (Jn 5:26).  Az Atya úgy szerette a Fiút, hogy teljesen belelehelte magát a Fiúba, minden dicsõségével, hatalmával és kincsével. A Fiú pedig úgy szerette viszont az Atyát - alávetve szeretebõl magát az Atyának, kinek Õ az egyszülöttje -,  hogy teljesen visszalehelte magát az Atyába, minden dicsõségével, hatalmával és kincsével, amit az Atyától kapott. Az Atya a Fiúban van és a Fiú az Atyában (Jn 10:38). Ez a lehelet - mivel Isten leheletérõl van szó, Aki lélek – a harmadik isteni személy, vagyis a Szentlélek. E szeretet körforgásnak nincsen kezdete, mert az örökkévalóságban nincsen idõ. A Szentháromság egy Isten minden tér és idõ fölött létezik és ezért az ember számára felfoghatatlan. Olyan ez, mintha egy lapra rajzolt, megelevenedett ember, elmélkedne a negyedik dimenzióról...

Már a Szentháromság örök boldog, bensõ életében nekünk adta az Atya az Õ szeretett Szent Fiát. A mindentudó Atya elõre tudta, hogy mi kell terve véghezviteléhez, teremtménye üdvözítéséhez. Azt kérdezte: Ki menjen el?...  Erre a Fiú azt mondta: Íme, itt vagyok...
(Zsid 10:5-7) Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.

Nekünk adta Fiát a Megtestesülésben

Az idõk teljességében ( Gal 4:4), amint a próféták megjövendölték, Isten belépett a történelembe (Mt 1:1-17), egy bizonyos térbe és idõbe, egy bizonyos vérvonalba, Dávid házába, hogy megszülessen Mária által a világba.  Isten, az Õ Szent Fia által, leszállott a mennybõl, emberré lett, magára vette emberi természetünket, amely hordozója lett istenségének. Ez egy olyan nagy esemény volt, hogy tiszteletére angyali  kórusok dicsõítettek a pásztorok szeme láttára a földön. "Dicsõség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek", mert az Ige nem csak egy rövid idõre lett testté, amig megvált minket, hanem a magára vett emberi természetet soha többé nem veti le. Ebben érzékelhetõ leginkább az isteni odaadottság, mert igaz, hogy a Megváltás mûve a legnagyobb, de a Megtestesülés, azzal, hogy nem múlik el soha, megejtõ... A mennyei Atya úgy szerette ezt a világot, hogy örökre nekünk adta Szent Fiát, hogy örökre valóságos ember legyen.
(Lk 2:13-14) És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

Nekünk adta Fiát a Jordánban

Keresztelõ János ott keresztelt a Jordán vizében. Egyszer csak maga az Úr Jézus jelenik meg a sorban és kéri János keresztségét. János tudja, hogy az Úr Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bûneit (Jn 1:29), a szeplõtelen Bárány (1 Pét 1:19), akinek nincs szüksége a bûnbánat vízkeresztségére és vonakodik megkeresztelni. De az Úr Jézus, szeplõtelen létére, egy akart lenni a bûnös testvérei közül (Zsid 4:15), hogy magára véve bûneinket, kiengesztelje az Atyát és bocsánatot kérjen a bûnös emberek nevében.
(Mt 3:13-17) Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: »Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?« Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«.
(Zsid 5:7) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.

A mennyei Atya odaadta szeplõtelen Fiát a bûnös embereknek, mert a bûn rabságában sínylõdõ emberiség képtelen volt bocsánatot kérni vétkeiért. A mennyei Atya odaadta a világnak Szent Fiát, hogy szószólója legyen a bûnben megnémúlt, elrejtõzött ( Ter 3:8) emberiségnek. Amint felemelkedett a Jordánból, rászállott a Szentlélek és megtelepedett. Itt is nekünk adta az mennyei Atya Szent Fiát, mert Õbenne, mindnyájunkra, hívõkre, leszáll a Szentlélek és mi is Isten szeretett fiai leszünk, akikben kedve telik. Ezután az Úr Jézus böjtölt a pusztában, imádkozott és esedezett az emberiség bûneiért, hiszen az emberek még imádkozni sem tudtak. A tanítványok meg kérték az Úr Jézust, hogy tanítsa meg õket imádkozni ( Lk 11:1).

Nekünk adta Fiát a Megváltásban

A Megváltásra nincsenek szavak... Az Úr Jézus megváltott minket a kereszten, kifizette adósságainkat, felszegezte adóslevelünket a keresztfára, átok lett értünk, sebei által gyógyulást szerzett nekünk, kiengesztelte a mennyei Atyát... Nem tudjuk teljesen átfogni elménkkel a megváltás mûvét... Csak annyit tudunk elképzelni, hogy a Kálvárián rettenetesek lehettek az Úr Jézus testi kínjai. De azt, hogy milyen volt az Úr Jézusnak magára venni a világ bûneit, milyen volt átok lenni, milyen volt az „Eli, Eli, lama szabaktani?”, milyen volt kimondani az utolsó szavakat a kereszten, azt esetleg, majd a saját haláltusánkban sejtjük meg...

Itt már csak a csend van... Isten odaadta Szent Fiát a világnak az Õ lándzsával átdöfött szívén át... Odaadta nemcsak testileg, hanem istenileg is, hogy amint az Isten emberi lett, úgy az emberi is megistenesedjen. Kicsordult az Õsszentségbõl a kegyelem kifogyhatalan, kiapadhatatlan forrása, a víz és a vér képében...
(Jn 19:33-34) Mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg lábszárát, hanem egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki.
(1 Jn 5:6) Hiszen Jézus Krisztus az, aki víz, vér és Lélek által jött. Nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által. Erről a Lélek tanúskodik, hiszen a Lélek az igazság.


Nekünk adta Fiát az alvilágban

Tudjuk, hogy az Úr Jézusnak, az Õ kereszthalála után, még dolga volt. Meghalt és alászállt a poklokra. Igen. Leszállott az alvilágba, mert Õ nem csak az akkoriaknak adatott oda, nem csak a kereszthalála után született hívõknek adatott oda, hanem a kereszthalála elõtt élt embereknek is. Emberek milliárdjai szálltak le az alvilágba, a börtönökbe, minden remény nélkül. És ezek között is a leginkább megszenvedettek a mi testi õsszüleink voltak: Ádám és Éva. Ó, hányszor, de hányszor járta át fájdalom a szívüket, látván, hogy bûnükért minden leszármazottuk aláhull az alvilágba. Minden egyes lélek érkezése újabb és újabb gyötrelmet okozhatott lelkükben. Milyen hosszú és gyötrelmes lehetett az õ fogságuk. Ezért hát, az Úr Jézus elsõ útja a pokolban, minden bizonnyal, Ádámhoz és Évához vezethetett, hogy megvigasztalja és kiszabadítsa õket, az oly sokat raboskodottakat és szenvedetteket. Nem is hagyta õket többé az alvilágban, hanem felvitte õket a mennybe. Így valóban foglyokat vitt fel a magasba...
(Mt 27:52) A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.
(Ef 4:8) Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.

Nekünk adta Fiát a Szentírásban

Minden idõk embere, akár az Ószövetségben, akár az Újszövetségben, a szent írásokban az odaadott örök Igét olvasta/olvassa. Az örök Ige nekünk adatott a Szentírásban. Táplálkozzunk belõle és megtaláljuk az örök életet...
(Mt 13:51-52) Megértettétek mindezeket?” „Igen” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”
(Tim 3:16-17) Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.


Nekünk adta Fiát a közösségben és a kenyértörésben

A mennyei Atya nem csak az eljövendõ Igét adta nekünk, hanem a feltámadott Urat is, az idõk végezetéig, amikor majd mi adatunk Neki, mint menyasszony a Võlegénynek ( Jel 21:2). Ezért az Úr Jézus mindig jelen van a közösségben, amely az Õ nevében gyûl össze, illetve a kenyértörésben, ami a szentmise és az Oltáriszentség.
(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
(Mt 28:19-20) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.
(ApCsel 2:42) Ezek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.
( 1 Kor 11:23-26) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Úgy szerette Isten az embert, hogy mindenét odaadta érte. Ennél többet már nem tud tenni értünk. Csak hinni kell Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában. Ha nem hiszünk, ekkora nagy ajándék láttán, akkor Istennek nincs mit velünk kezdenie és kárba veszünk.
 
Ima: Uram, add nekem is Szent Fiadat, hogy ne csak értelmemmel, hanem teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes lényemmel és egész életemmel higgyek Tebenned. Ámen.




2017. június 7., szerda

Látta és hitt


(Jn 20:1-10) A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

A hagyomány szerint, az a másik tanítvány, amelyik gyorsabban szaladt, János apostol volt. Azért szaladt gyorsabban, mert fiatalabb volt. Hogy megértsük, miért hitt János apostol a látottak alapján, meg kell vizsgáljuk, hogy mit látott és milyen lelkülettel látta azt, amit látott:

1. Az Úr Jézus háromszor is beszélt az apostoloknak arról, hogy meg kell halnia Jeruzsálemben, de harmadnapra feltámad, viszont azok egyszerûen nem értették, hogy mirõl beszél:
Jézus harmadszor jövendöli meg szenvedését: (Mt 20:17-19) Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettőt, s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik, és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad.”

2. A sziklába vájt sírkamrát egy nagy kõ zárta el. Ezt a követ a hét elsõ napján elhengerítve találták, mivelhogy két angyal ( azaz szolga) elhengerítette azt:
(Mt 27:59-60) József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment.
(Mt 28:1-3) Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó.
(Lk 24:14) A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában.

3. Az apostolok kételkedtek, egyszerûen nem hitték el, amikor az asszonyok elmesélték, hogy mit tapasztaltak a sírnál:
(Mk 16:10-11) Ez elment és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor meghallották, hogy él, és hogy (Mária Magdolna) látta, nem hitték el.
(Lk 24:10-11) Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik.

4. A gyolcs amelybe az Úr testét göngyölték, jellegtelenül, csak úgy ledobva hevert a sírban (v.ö. Jn 20:1-10).

5. A kendõ azonban, amellyel az Úr fejét födték be ( polyálták be), nem hevert jellegtelenül ledobva, hanem bizonyos, jellegzetes módon öszehajtogatva, külön hevert egy másik helyen (v.ö. Jn 20:1-10).

Mi történhetett ekkor  János apostol lelkében? Melyek azok a tények, látott dolgok, amelyek egésszen meggyõzték õt? Ahoz, hogy ezt megértsük, az õ hitét megszilárdító utolsó kalapácsütéstõl kell elindulnunk:

1. János apostol hitében az utolsó kalapácsütés az az összehajogatott kendõ volt, amely külön volt rakva. János apostol, mint az Úr legkedvesebb tanítványa, aki naponta segített neki a ruházkodásában, tisztálkodásában és aki az Úr keblére is hajthatta a fejét ( Jn 13:25), egybõl felismerte az összehajtott kendõn az Úr kezének nyomát. Mivel János apostol talán több százszor is látta már, hogy hogyan hajtogatja össze az Úr Jézus esténként a ruháját, egybõl felismerte, hogy azt a kendõt az a személy hajtogatta össze, akit õ három éven keresztül nap mint nap szolgált.

2. János apostolnak eszébe jutottak Lázár föltámasztása esetének mozzanatai:
(Jn 11:41-44) Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki! És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!

Lázár föltámadása esetében három fontos mozzanat volt: a). a szolgálatot tevõ testvérek hengerítették el a sír bejáratát elzáró követ; b). a szolgálatok tevõ testvérek oldozták fel a feltámadt Lázát testét, tagjait a leszorító gyolcspolyából; c). a kiszabadult Lázár saját  maga vette le a fejérõl, az arcát eltakaró kendõt.

3. János apostolnak eszébe jutott, hogy mit mondott az Úr Natánaélnek arról a bizonyos nagy hitrõl, amelyet az Úr, az Õ feltámadása által szilárdít meg az apostolokban:
(Jn 1:50-51) Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl­ s leszállnak az Emberfia fölött.”
Ezzel az Úr, végsõ soron, az Õ sírjánál bekövetkezendõ eseményekre utalhatott...

Az Úr minden tekintetben olyan akart lenni, mint az õ testvérei, ezért a feltámadásában is Lázár barátja feltámadását mintázta. A feltámadt Úr teste nem olyan, mint Lázár teste volt, mert Lázár miután feltámadt, ismét meghalt. Az Úr megdicsõült, szellemi testtel támadt fel, amelyen már nincs hatalma sem az anyagnak, sem az térnek, sem az idõnek, sem a halálnak. Õ megtehette volna, hogy egyszerûen eltûnik, ellillan a bezárt sírból, de nem ezt tette. Feltámadásában pontosan lemintázta Lázár sírból való kijövetelének mozzanatait, hogy a jelek által higgyenek az apostolok, akiknek majd tanuskodniuk kell a feltámadásáról az egész világban.
(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.
(Kol 1:18) Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.
(Zsid 2:17) Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.

Ezért az Úr feltámadásakor, a hatalmas angyalok ( a szolgákleszálltak a földre a megnyílt égen át és elhengerítették a követ a sír szájától. Majd az angyalok bementek a sírba és ünnepélyesen feloldozták az Úr testét bepólyáló gyolcsot. Ekkor az Úr felállt, levette fejérõl az arcát betakaró kendõt és szokása szerint gondosan összefogta, majd letett maga mellé a kõre. 

Ezután következhetett az a mozzanat, amelyrõl nincs explicite szó az evangéliumokban, de implicite lehet hogy igen.... Az Úrnak nem volt ruhája amikor feltámadt, de amikor az asszonyok találkoztak vele már fel volt öltözve ( Mt 28:9). Tehát az Úr közben felöltözött, illetve fel lett öltöztetve... Mivel itt már a Feltámadottról és a megdicsõült Isten Fiáról van szó, ezért feltételezhetõ, hogy az Úr Jézus felöltöztetése egy Õhozzá méltó szertartás lehetett. Ezért azt feltételezem, hogy a feltámadott Urat az angyalok öltöztették fel az Õ fõpapi és királyi köntösébe meg sarujába, majd húzták ujjára a fõpapi gyûrüjét. Arra gondolok, hogy az Úr Jézus, a tékozló fiú történetében, annak lelki feltámadása és otthoni felöltöztetésének jelenetében, a saját eljövendõ feltámadásának mozzanatait vetítette elõre...
(Lk 15: 22-24) Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.

János apostol látott és hitt. Hasonlóképpen, Tamás apostol is látott és hitt:
(Jn 20:27-29) Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

Mi nem ismertük személyesen az Urat, nem láthattuk Õt, nem láttuk, hogyan hajtogatja össze ruháit, nem tappinthattuk meg oldalsebét és mégis hiszünk benne... Nem hallhattuk hangját, nem hallhattuk fülünkkel a Hegyi beszédet és mégis szeretjük Õt...
(1 Pét 8-9) Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Hiszünk Benne, szeretjük Õt?... Ha igen, akkor boldogok vagyunk, mert  elérjük hitünk célját, az üdvösséget, az örök életet, a mindenható, fényességes Isten bolgodító szinelátásában.

Ima: Uram, nincs más vallás, csakis Temagad, a feltámadott és megdicsõült Úr Jézus Krisztus, Aki valóságos ember és valóságos Isten, az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben, mindörökkön örökké. Ámen. 



2017. május 11., csütörtök

Mint a kisgyerekek


(Mt 18:1-7) Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: »Ki a legnagyobb a mennyek országában?« Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította és így szólt: »Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tenger mélyébe vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik.
A mennyek országába való belépésünk elõfeltétele, hogy olyanok legyünk, mint a kisgyerekek. De milyen is a kisgyerek? Próbáljunk meg visszaemlékezni, hogy milyenek voltunk akkor... Sokan idézik vissza a boldog gyermekkort... De valójában mitõl volt olyan boldog az a gyermekkor? Csak mert szerettek a szüleink? Mert gondtalanok voltunk? Mert sokat játszodtunk? Igen ezekért is, de mi magunk, milyenek voltunk akkor?...

A kisgyermeki lelkület jellegzetességei

1. A kisgyermek nem ragaszkodik a tulajdonhoz
Habár a kisgyermekben is megvan már a birtoklásvágy és a tulajdonhoz való ragaszkodás, mert hát toporzékol a babája vagy kisautója után, de mégis úgy jön-megy a házban, a földeken és a világ dolgai között, hogy közben eszébe sem jut, hogy az valakié. A kisgyerek nem gondol a tulajdoni viszonyokra és nem is jut eszébe vágyódni utánuk, kívánni azokat. A kisgyerek nem vétkezik a tizedik parancsolat ellen és nem fogja elkívánni a szomszéd birtokát.
2. A kisgyerek nem ismeri a haragot
Habár a kisgyerek is haragszik, mérges lesz és kiabál, kifejezve haragját, de a másik percben már el is felejtette azt. Letörli könnyeit és egyhamar megbékélve, gondtalanul játszik tovább, esetleg, pont azzal a kisgyerekkel, aki eltörte a játékját vagy bántotta őt. Egy kisgyerek nem fog napokig, hetekig, vagy esetleg évekig sértõdötten emlékezni, duzmálni, hogy ki és mikor bántotta, sértette meg õt.
3. A kisgyerek nem szól bele a nagyok dolgába
A kisgyerek hallgatja a nagyok dolgát, de csak játszik tovább és eszébe sem jut, hogy beleszóljon abba. Nem érdekli õt, mert ösztönösen érzi, hogy az nem az õ dolga. A felnõttek, amint kiokosodnak, egyhamar bele akarnak szólni más dolgába, a világ nagy dolgaiba és ezzel sok gondot okoznak maguknak hiábavalóan. A kisgyermeki alázatosságra az jellemzõ, hogy hallja, látja a nagyok dolgát, de nem szól bele.
4. A kisgyerek nem vágyik hatalom után
A kisgyerek megtanulja, hogy ez a polgármester bácsi, ez a papbácsi, ez a rendõrbácsi, stb., de nem érdekli õt azok társadalmi vagy hatalmi pozíciói. Õt csak az érdekli, hogy ott van-e mellette az édesanyja, az édesapja, meg a testvérei és esetleg, hogy mit mond az óvónéni vagy a tanítónéni. A kisgyerek nem fogja fel a világi, hatalmi rendszert és teljesen mentes azok befolyásától.
5. A kisgyerek feltétlenül bízik szüleiben 
Egy egészséges kisgyerek világának középpontja és origója az õ édesanyja szoknyája meg az édesapja karja. A kisgyerek feltétlenül bízik a szüleiben, mindig a kezük után nyúl és bízalommal néz fel rájuk. A kisgyerek, annélkül, hogy tudatában lenne, Istent látja szüleiben. Föleg az édesapjában. Az édesanyja szoknyája a biztonságot adó melegség. Az édesapja ölelése, a védelmezõ hatalom. A kisgyerek nem töri a fejét, hogy miként oldja meg gondjait, hanem odaszalad a szüleihez és kér tõlük.

Ezeket az egészséges magatartási formákat meg kellett volna õriznünk az Istennel való viszonyunkban, a mennyei Atyához való ragaszkodásunkban és a világi életünkben, de a bûnös természetünk meg a világi dolgok, lassan elnyomták ezeket. Amint gyarapodni kezdtünk a világi dolgokban, úgy egyre inkább ragaszkodni kezdtünk a tulajdonhoz, egyre inkább megjegyeztük és magunkba tartottuk a sérelmeket, egyre inkább véleményünk lett mindenrõl, ha kellett, ha nem, egyre inkább vágyni kezdtünk a hatalomra, hogy másokon uralkodhassunk, és egyre inkább csak a saját erõnkbe kezdtünk bízni.
A természetes, testi növekedésünk, a bûnös természetünk miatt, a hét fõbûn lelkünkben való gyökerezése miatt, egyre távolabb sodort minket Istentõl. Elsodort minket lélekben, egy távoli országba, mint a tékozló fiút ( Lk 15:13). Onnan kell nekünk megtérnünk és elkezdenünk közeledni Isten országa felé. Ez a mi életünk zarándútja Isten felé: az újból gyermekké válás zarándokútja. Van aki tízezer mérföldre van, van aki  ezer mérföldre van és van aki csak száz mérföldre van... Akármilyen messze is vagyunk az Úrtól és a mennyek országától, Jézus arra hív meg minket, hogy induljunk el még ma a lelki, kisgyermeki állapot felé, a mennyei Atyához. Õáltala, Õvele és Õbenne, amint az áldozati liturgiában halljuk...
(2 Kor 5:8-10) Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől és hazaérkezni az Úrhoz. Ezért is igyekszünk kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.
Vizsgáljuk meg magunkat, hol vétünk a gyermeki alázatosság ellen:
1. Tulságosan ragaszkodunk az anyagi javakhoz?...
2. Hajlamosak vagyunk a sértõdésre és a haragtartásra?...
3. Szeretünk mindenbe beleszólni, kommandírozni és parancsolgatni?...
4. Epekedünk a hatalom után, az emberek elismerése, tisztelete után?...
5. Hajlamosak vagyunk a saját erõkbe és képességeinkbe tulságosan bízni?...
(1 Jn 2:15-17) Ne szeressétek a világot, sem azt, ami ebben a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van. Ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is. De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
További figyelmeztetõ jelek: hajlamosak vagyunk az aggódásra?... folytonosan félünk valamitõl? ...gyomoridegünk van látszólag minden ok nélkül?... álmatlan éjszakáink vannak?... Ha igen, akkor még távol járunk a gyermeki lelkülettõl és a mennyek országától. Sok még az evilági ragaszkodásunk és nem bízunk eléggé a mennyei Atya gondviselésében.
Ima: Uram Jézus, tudom, hogy meg kell jelenjek szent ítélõszéked elõtt. Beismerem, hogy még nagyon messzire járok országodtól. Kérlek, segíts kegyelmeddel, hogy még ma elinduljak feléd. Ámen.





2017. május 2., kedd

Saját erősségetekből ki ne essetek


(2 Pét 3:17-18 Károli Gáspár ) Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.

(2 Pét 3:17-18 Káldi Neovulgáta ) Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.

(2 Pét 3:17-18 Szent István ) Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.

Úgy gondoltam, hogy ezt a szentírási részt megvizsgálom több magyar nyelvû biblia fordításban is, hogy jobban átlássam értelmét. Megfigyelhetõ, hogy Szent Péter apostol, itt a mi lelki erõsségünket, szilárdságunkat és biztonságunkat akarja óvni.

Egy alkalommal felhívott a plébániánk titkárnõje. Kért hogy menjek be, mert van egy eset, amivel nem tudja, hogy mit kezdjen. Be is mentem. Ott várt rám egy idõs asszony egy távolabbi falúból. Nem tartozott a mi egyházközségünkhöz, nem is lett volna az én dolgom az egész ûgy, de azért meghallgattam a panaszát. Az volt a gondja, hogy az utóbbi években a családjában nagyon sok szerencsétlenség, betegség és egyébb átkos dolog történt. Tudatában volt annak, hogy ez egy gonosz szellemi probléma. Mivel ördögi dolgokhoz folyamodtak, ezért most szenvedett az egész család. Helyesen látta a dolgokat és helyesen is kereste a szabadulását. Igyekeztem tüzetesen kikérdezni õt, hogy minél jobban feltérképezhessem a család átkos kötelékeinek hálóját és ha lehetséges, adjak is neki egy-két hasznos tanácsot, hogy hol és miként kezdje el azokat kibogozni. A végén megígértem neki, hogy beszélek olyan imádságos testvérekkel, akik szabadító imát szoktak mondani és ha elfogadják, akkor kapcsolatba hozom velük. El is mentem az egyik ilyen szolgáló testvérhez és amikor elmondtam neki a dolgot, õ kedvetlenül húzta el a száját. Egyáltalán nem  mutatott együttérzést, sem készséget, hogy az asszonyért, meg a családjáért imádkozzon. Amikor megkérdeztem, hogy mi a gond, akkor kb. ilyensmit mondott: Egyesek mindenbe belemásznak, aztán ha segítesz rajtuk, ismét belemásznak és mi hiábavalóan ki vagyunk téve mindenféle szellemi támadásnak. Nem akarta vállalni a terhet és nehézséget, ami ezzel a szabadító imaszolgálattal járt volna. Akkor megütköztem az õ elutasító magatartásán és szeretetlenségnek gondoltam, de ma, amikor mélyebben látom a dolgokat, hajlok arra, hogy igazat adjak neki.

Egyes emberek, bármit is teszel velük, újból és újból visszamásznak, sõt fejest ugranak a ganéjlébe. Újra belehemperedik a kimosdatott disznó a sárba és visszatér a kutya okádásához. A kisöpört és feldíszített szobát ismét ördögök serege lepi el, hétszeres erõvel...
(2 Pét 2:22) Beteljesedik ugyanis rajtuk az igaz közmondás: »Visszatér a kutya a hányadékához« , és: »A megfürösztött disznó újra a sárban hempereg«. (v.ö. Péld 26:11);
(Mt 12:43-45) Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és megnyugvást keres, de nem talál. Akkor azt mondja: ‘Visszatérek a házamba, ahonnan kijöttem.’ Amikor odaér, üresen találja, kisöpörve és felékesítve. Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig ez az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is.«

A bûn rabságában sínylõdõ ember hasonlatos ahoz a szerencsétlenhez, aki a mély szakadék szélén csüng, kiálló kövekben meg gyökerekben kapaszkodva, és várja, hogy valaki kihúzza õt onnan. Odamegy valaki, aki már kiszabadult, és lehajolva hozzá, kezét nyújtja. Ilyenkor három eset állhat fenn:
1. A szakadékban csüngõ ember teljes szívébõl és erejébõl meg akar menekülni és egyesítve erejét az õt segítõ ember erejével, együtt sikerrel járnak, és így kiszabadul a szakadékból;
2. A szakadékban csüngõ ember bomlott elméjû, aki el akarja pusztítani önmagát is meg a másikat is, és szíve romlottsága miatt, a jószándékú, segíteni akaró embert is belerántja a szakadékba;
3. A szakadékban csüngõ ember gyenge és nagyon nehéz, és az õt segítõ ember sem elég erõs a feladathoz, így hát mindketten megcsúsznak és lezuhannak.

Ezekbõl a példákból láthatjuk, hogy a segíteni akaró ember is veszélynek van kitéve. Nemhogy megmentené a másik embert, hanem még õ is belezuhan a szakadékba. Miért? Mert nem vigyáz a saját erõsségére, szilárdságára és biztonságára. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindig és feltétlenül segítünk felebarátunkon. A balga szûzek is kérték az olajat a lámpásukba, de az okos szûzek nem adtak...
(Mt 25:8-9) A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. –Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek.

Intõ példák a lelki erõsségbõl való kiesés ellen:

1. Volt egyszer egy nagyon igéretes, nagyjövõjû, fiatal püspök, aki azonban túl közel hajolt egy bizonyos egyházi lelkiséghez. Elkötelezõdött mellette, segítette a lelkiséget szolgálataiban és folyamatosan támogatta az evagelizációs alkalmakat. Egyszer csak, mint derült égbõl villámcsapás, eltûnt, majd rövid idõ után kérte a felmentését a Szentatyától, amit azonnal meg is kapott. Mindenki le volt döbbenve. Az emberek suttogtak, hogy talán ez, talán az... Mindegy. Ez az ember kiesett a lelki erõsségébõl és véglegesen elveszítette hivatását és az egyházi karrierje is romba dõlt. Szerintem ez azért történhetett meg, mert nem az imára, nem a saját papi és püspöki feladataira fektette a hansúlyt, hanem a lelkiségben történõ dolgokra. Mivel túl közel hajolt a világi emberekhez, mindenféle nyüzsgéshez, tevékenységekhez, azok lerántották õt a mélybe...

2. Volt két nagyon igéretes szerzetes. Remekül végezték a rendház dolgait és a kolostor zarándoklataival kapcsolatos feladatokat. Ez abban az idõben volt, amikor egy bizonyos neopogány, õsmagyarkodó szekta ütötte fel a fejét a kolostor környékén. Idejében figyelmeztettük õket, hogy vigyázzanak, mert rossz szellemi dolgok ólálkodnak a környéken, de õk csak a szervezésre és a tehnikai problémákra figyeltek. Nemsokára mindkettõt elcsábították és ki kellett lépniük a szerzetesi rendbõl. Nem imádkoztak, nem vigyáztak a lelki erõsségükre, és úgy kerültek bele a szellemi küzdelembe, hogy nem volt sem lelki erejük, sem lelki fegyverzetük. Lerántattak a mélybe és véglegesen tönkrement a hivatásuk, megsérült az életszentségük...

3. Volt egy világi, lelkiségi közöségvezetõ. Nagyon lelkes volt és jól végezte a dolgát. A közösség is virágzott. De volt az életében egyfajta kettõsség. Miközben dicsõítette az Urat, ugyanakkor hajszolta a vállalkozását meg a pénzt. Egy alkalommal, amikor egy érdeklõdõ fiatalnak ajánlottam az õ közösségét, akkor az a fiatal nagyon elcsodálkozott. Hogy?... Az az ember lelkiségi vezetõ?... Hát az egy nagyon huncut üzletember... S lám, beteljesedett rajta, hogy nem szolgálhatunk két úrnak: nem szolgálhatunk Istennek és a mammonnak...
(Mt 6:24) Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
Mivel valószinüleg nem tudott lemondani a mammonról, hogy csak Istennek szolgáljon, ezért végül otthagyta a közösséget és átcsapódott olyan neoprotestáns közösségekbe, ahol a prosperitás teológiája a sláger, ahol összeegyeztethetõ Isten és a mammon. Habár lehetett volna egy jó krisztuskövetõ, a világ és a gazdagság kisértése miatt kiesett erõsségébõl...

4. Volt egy asszony, aki fiatal korában valami ördögi dolgokba keveredett. Miután megtért és közösségbe kezdett járni, minden alkalommal, amikor a dicsõítés ideje alatt a Szentlélek kiáradt, mindeféle manifesztációkat vitt végbe: rángatózott, vonaglott, elnyúgodott lélekben, stb. Egy alkalommal, amikor velem együtt imádkozott, akkor én Jézus nevében megparancsoltam neki, hogy maradjon nyugon és ne akarjon buzgolkodni. Megparancsoltam neki Jézus nevében, hogy ne járjon közösségrõl-közösségre, ne imádkozzon senkiért, ne tegye a kezét senkire ima céljából, hanem csak járjon el szentmisére, közösségbe és imádkozza odahaza a rózsafûzért. Õ a parancsomat rossz néven vette és késõbb elment imádkozni másokkal az egyik testvér édesanyjáért. Az öregasszonynak valószínüleg ördöge lehetett és miközben imádkoztak érte, az megtámadta ezt az asszonyt, mivel sérült volt lelkileg és rés lehetett a szellemi védelmi falán. Tudjuk ugyanis, hogy ha kiûzik az ördögöt, akkor az átmehet egy másik testbe, ha az védtelen szellemileg.
(Mt 8:31-32) Az ördögök kérlelték őt: »Ha kiűzöl minket, küldj a disznócsordába.« Azt mondta nekik: »Menjetek.« Azok kimentek és belebújtak a disznókba. És íme, lezúdult az egész konda, le a meredekről a tengerbe, és megfulladtak a vízben.
Ettõl kezdve ennek az asszonynak olyan szörnyû ördögi támadásokban lett része, hogy a végén majdnem bevitték a pszihiátriára, hogy elekrosokknak vessék alá. Csak egy hajszálon múlott és néhány jóindiulatú tesvér folyamatos imáján, hogy megmenekülhetett. A támadások során ilyen dolgok történtek vele: nagy kigyót látott, amely megtámadja, az égõ szentelt gyertyától mászott a plafonba, minden ok nélkül, hisztérikus pánikrohamai támadtak, stb. A végén aztán a gondviselés segített rajta, mert eljött hozzánk messzi földrõl egy lélekben nagyon erõs, evangelizáló öreg pap. Amikor az lelkigyakorlatot tartott, ott volt ez az asszony is, és amikor a Szûzanya tiszteletére közmenetet tartott és imádkozott az az öreg pap, akkor hallottam, hogy ez a asszony nagy kiáltozások közepette megszabadult az ördögtõl. Ha ez az asszony megfogadta volna a szavamat, akkor nem került volna bele ebbe a nagy bajba és nem kellett volna ennyit szenvednie. S hátha a gondviselés nem hozta volna el hozzánk azt az öreg papot? Akkor élete végéig szenvedhetett volna...

5. Egy alakalommal azt a feladatot kaptam, hogy egy nagyon szép lánynak végezzek lelkigondozást, aki rettenetes ördögi elnyomásban szenvedett. Nem volt abszolute semmilyen tapasztalatom, sem a lelkigondozásban, sem a szabadító imában. Mivel volt hitem és érzékem, és mivel nem a magam fejétõl, hanem megbízásból cselekedtem, ezért - emlékezve a módszerekre - hittel elvégeztem a szolgálatot. A lány szépsége és azok a dolgok, amelyeket megosztott velem, azok az ördögi elnyomások, amelyekben õ meg a felmenõi, generációkon át szenvedtek, roppant veszélyesek voltak. Két nagy veszély volt: a láy szépsége és az ördög területe. Azonnal felfogtam a veszélyt és gondolkodás nélkül, módszeresen, lépésrõl-lépésre hittel elvégeztem feladatomat, a názáreti Jézus Krisztus szent nevében. A kisértést sikeresen elhárítottam és úgy tûnik, hogy a lánynak is jó szolgálatot tettem. Ezután, nem egyszer figyelmeztettem testvéreimet, akik fiatal férfi létükre a közösségbe érkezõ megtért lányokért imádkoznak vagy lelkigondozzák õket. Mindig mondom nekik, hogy vigyázzanak, mert ez a szakadék széle. Nehogy kiessenek erõsségükbõl és belerántassanak a szakadékba...

Szent Pál figyelmeztet, hogy senki se bízza el magát:
(1 Kor 10:12) Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

Tehát vigyázzunk, hogy nehogy kiessünk az erõsségünkbõl, szilárdságunkból és biztonságunkból. Hogyan vigyázzunk? Hát a folyamatos és szüntelen imával. Szent Pál arra int minket, hogy szüntelenül imádkozzunk.
(1 Tessz 5:17) Szüntelenül imádkozzatok!

Ima: Uram Jézus Kriztus, nem a szolgálatok meg a karizmák fontosak, hanem Te magad, a feltámadott Jézus Krisztus. Mit ér a siker a szolgálatokban, ha Téged elveszítünk. Ezért esedezem kegyelmedért, hogy az én nevem is fel legyen írva a mennyben. Drága jó Szûzanyánk, Szent József, Szent Péter és Pál apostolok, Szent Illés, Szent László király, nursziai Szent Benedek és minden szentek, könyörögjetek érettünk. Ámen.