2018. július 19., csütörtök

Mindenkit magamhoz vonzok

(Jn 12:28-33) Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg.

Manapság, amikor egyre furcsább dolgok történnek a világban és az egyházban, minden tájékozott ember felteszi magában a kérdést: mi történik, miért vannak ezek a dolgok?...  A válasz nagyon egyszerû: mindez azért van, mert kezd eltünni a hit... Maga az Úr Jézus is feltette volt annak idején a kérdést, hogy vajon talál-e még hitet a földön, amikor visszatér majd dicsõségesen, angyalai kiséretében?...
(Lk 18:8) De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?

De hát annyi vallás, annyi vallásos rendezvény van - mondhatja valaki... Hogyhogy nincsen hit?... Úgy, hogy a hit alapja, csúcsa és forrása, maga az Oltáriszentség. Addig van hit a földön, amig hisznek a szentmisében és az Oltáriszentségben, amelyben valóságosan jelen van a megdicsõûlt Úr Jézus Krisztus...

Az Oltáriszentségben való hit nem most kezdett gyengülni, hanem a protestantizmus megjelenésével. A protestánsok, a XVI. századi egyházszakadással, gyakorlatilag egybõl megtagadták mindazt, ami a hit lényege és az Egyház magtartó ereje: a papságot, a szentségeket, köztük különösen az Oltáriszentséget, vagyis az Eucharisztiát. Náluk többé már nincs pap, csak lelkipásztor, nincs szentmise csak a hivek összejövetele és nincs Oltáriszentség csak megemlékezõ úrvacsora... Egy protestáns nem hisz abban, hogy az Oltáriszentségben valóságosan jelen van a feltámadt Úr Jézus Krisztus és a megemlékezõ úrvacsora elfogyasztásán túl, minden szentségimádást bálványimádásnak minõsít...

Mi azonban hisszük, hogy az Oltáriszentségben, a kenyér és a bor színei alatt, a feltámadt Úr Jézus van jelen. Az Eucharisztiában ott van a megfeszített, értünk szentvedõ Úr Krisztus. De nem csak a megváltó kereszthalál van benne az Eucharisztiában, hanem az egész üdvtörténet. Ha benne van a Megfeszített, akkor benne van az Õ halála is. Ha benne van az Õ halála, akkor benne van a feltámadása is. Ha benne van a feltámadása, akkor benne van a megdicsõült teste is. Mivel Õ a Fõ, a Testnek és az Egyháznak feje, Benne foglaltatik össze minden, hogy mindenekkel Benne engesztelõdjön ki az Isten.
(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.




Tehát az Eucharisztiában, vagyis a feltámadt Krisztus testében, benne lakózik az egész mindenség: az angyalok seregei, Ádám és az õsatyák sora, Ábrahám és a pátriárkák sora, az összes próféta és minden ószövetségi választott... Az Eucharisztia misztikus szinpadjának centruma az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztáldozata és kínhalála, amely, mint vér nélküli áldozat, mindig megismétlõdik, minden szentmisében. De benne van az Eucharisztiában minden újszövetségi hívõ is, és minden hívõ ember, egésszen a világ végezetéig... Mindezeket, az Úr Jézus, a szentmisét bemutató pap keze által viszi végbe, a konszekrációban, és az Atya kebelére visz mindeneket, oda, ahol Õ maga van...
(Jn 1:18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

A szentmisében, az átváltoztatásban, amikor a kenyér és a bor valóságosan Krisztus testévé és vérévé változik, valójában ajtó nyílik a mennyre, amelyen keresztül Krisztus jön le közénk és amelyen mi is felmegyünk Õvele az Atyához. Ekkor, a szentmisében, és a szentáldozásban, valójában már elõvételezzük Krisztusban a feltámadást és az örök életet.

Az Eucharisztiában nincsen idõ, hanem csakis örökkévalóság... Az alatt a kb. 10 perc alatt, amig a szentség elveszíti jellegét a szánkban, mert színei feloldódnak, és isteni élet tölti be a szívünket, lelkünket, addig Krisztus által, a mennyei Atya kebelén vagyunk, aki azt mondta Mózenek az égõ csipkeborkornál, hogy: Én vagyok az aki VAN (Kiv 3:14).

A szentmisében, az Úr Jézus maga az oltár, a pap, az áldozati bárány, az ajtó a mennybe, a feltámadás és az örök élet... Aki eszi az Õ testét és issza az Õ vérét, annak örök élete van.
(Jn 6:35-57)  Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.

Mondhatnak a protestánsok, amit csak akarnak, mert ez nem vita tárgya... Azért nem vita tárgya, mert ez itt élet és halál kérdése... Ezt az igazságot nem lehet bizonyítani és amikor már lehetne bizonyítani, akkor már késõ lenne a bizonyítás... Ezért aztán valaki vagy hisz az Eucharisztiában a katolikus Egyház tanítása szerint vagy nem...

Manapság egyre több katolikus püspök és pap veszíti el a hitét az Eucharisztiában. Érvényesen miséznek, Isten van jelen a kezeik között, mégsem hisznek Benne... Ezért lehetséges Németországban az, hogy egy igazi ökumenizmus helyett, amelyben az elszakadt protestánsok térnének vissza az Egyház közösségéhez és a szentmiséhez, inkább szentáldozásban részesítenek olyan protestánsokat ( protestáns házastársakat), akik se nem tagjai az egyháznak, se nem járultak szentgyónáshoz és nem is hisznek az Eucharisztiában... De Szent Pál erõteljesen figyelmeztet, hogy mindenki vizsgálja meg önmagát, mielõtt az Úr testét magához venné, mert ha nem hisz benne és úgy áldozik, akkor nem áldást, hanem átkot vesz magához. Ez pedig nem más mint a szentségtörés.
(1Kor 11:23-29) Az Úrtól kaptam ugyanis, amit közöltem veletek: az Úr Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: „(Vegyétek és egyétek), ez az én testem, melyet értetek (adok). Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után (fogta) a kelyhet és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, s e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből, és igyék a kehelyből, mert aki (méltatlanul) eszik és iszik, anélkül hogy megkülönböztetné (az Úr) testét, tulajdon ítéletét eszi és issza.

Itt a méltatlansággal Szent Pál nem a bûnös állapotra utal elsõsorban, hanem arra, hogy hiszi-e a szentáldozáshoz járuló, hogy nem egyszerû kenyeret és bort fogyaszt, hanem az Úr valóságos testét és vérét...

Ha pedig valaki azt hinné, hogy az Úr csak a szentáldozás ideje alatt van jelen az Eucharisztiában és utána „visszavonul”, hogy megint csak kenyér maradjon az ostya, az megintcsak téved, mert az Úr nem a visszavonás Istene. Õ amit megcselekszik, az meg van cselekedve és az átváltoztatott szentostya addig marad Krisztus teste, amig a szentség szinének lényegi elemei megmaradank.
(1 Kor 14:33 Károli) Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében.

Sokan az Eucharisztiában nem meg értik Isten szerénységét. Keresik, figyelik, hogy megcsillan-e, áraszt-e fényt, fénysugarakat, stb. Valóban, sok eucharisztikus csoda volt az egyház történelme során, de mindegyiknek csakis az volt a szerepe, hogy a hitetlenek hitét erõsítse. Ha megnyílna a szemünk és megláthatnánk, hogy milyen is valójában az Úr az Eucharisztia színei alatt, akkor olyan fényességet látnánk, hogy abba rögtön belehalnánk. Amikor Mózes kérte az Urat, hogy csak egyszer láthassa az Õ arcát, akkor mondta neki az Úr, hogy az nem lehetséges, mert ember nem maradhat életben ebben a világban, ha meglátja az Õ arcát. Ezért az Úr befedte Mózest és csak hátulról láthatta az Úr elvonulását...
(Kiv 33:18-23) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd ezt mondta az ÚR: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.

Mások meg azt hiszik, hogy a szentáldozás magánûgy. Azt gondolják, hogy ki és hogyan áldozik az csak rájuk tartozik. Pedig valójában, a szentáldozás a leghatalmasabb közösségi, egyesítõ szent cselekmény, Krisztus testében.
(1 Kor 10:15-17) Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

Mennyivel gazdagabb a mi hitünk mint a protestánsoké. Ha valóban ismernék Krisztus szeretetét és jóságát, látván hitünk gazdagságát, nem félnének attól hogy a bálványimádás bûnébe esnek az Eucharisztiában való hit által, mert még ha tévednének is, az ítletnél, mentség lenne számukra e magasztos hit magyarázata... Azoknak viszont, akik arra vannak rendelve, hogy átváltoztassák a kenyeret és a bort az Úr testévé és vérévé a szentmisében, de nem hisznek Benne és folyamatosan szentségtörést követnek el, illetve követtetnek el másokkal, azoknak nincs mentségük. Ha meg nem térnek, bizonyára elvesznek...

Az Eucharisztia az elhalt búzaszem ezerszeres termése ( Jn 12:24), amelyben a testben meghalt Úr Jézus sokszoroson megjelenik feltámadt és megdicsõült állapotban, a kovásztalan kenyér színe alatt. Az Eucharisztia az egykori kenyérszaporítás mai, megdicsõült formája ( Lk 9:16-17). Akkor az emberek a folyamatosan újratelõ kenyeres kosárnál dulakodtak, ma pedig a szentségtartó cibóriumhoz tolakodnak az emberek, az örök élet kenyeréért. És a 12 kosár maradék is ott van a szentségimádás imáiban, hogy semmi el ne vesszen...

Az Egyház a szíve a nagycsütörtöki utolsó vacsora... Itt alapította meg az Úr Jézus a szentmisét, a papságot és az Eucharisztiát. Aki ezekhez hozzányúl és egyfajta emberi szolidaritás jelévé fokozza le, az az Egyház lényegét és a sokasság üdvösségszerzõ szentségeit sérti meg. Ne higgyünk a szemfényvesztõ álszeretetnek és álirgalmasságnak. Nincs szeretetet és irgalmasság csakis az igazságban. Az igazság pedig nem egy állítás, hanem egy isteni személy, maga Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Aki Õ maga az út, az igazság és az élet ( Jn 14:6), Aki az Õs-szentség, minden szentség forrása.

Az Õs-szentség az Oltáriszentségben vonzon minket is magához, amint mondotta volt az Úr Jézus Nikodémusnak a rézkígyóról, vagy amint az elesett tetem odavonza sasokat a pusztában...
(Jn 3:14-16) Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. ( v.ö Jn 12:32)
(Lk 17:37) Erre megkérdezték tőle: Hol lesz ez, Uram? Ő azt felelte nekik: Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.

A test az Eucharisztiát szemlélteti, a sasok pedig a hívõket:
(Iz 40:31) De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Az Úr, a kifogyhatatlan ragyogó fényforrás, amely felmagasztaltatott mindenek fölé, mágnesként vonz magához minden szikrányi csillagot, akik a Benne hívõ értelmesek (Dán 12:3). Adja meg az Úr, hogy szárnyaljunk, mint a sasok, fussunk, mint a bajnokok és eljussunk a célba, ahol elnyerjük jutalmunkat, az élet koronáját.

Ima: Uram Jézus, Te tudod, hogy emberi erõvel senkit sem lehet elvezetni az Eucharisztiában való hitre. Add kisérõ kegyelmedet, hogy mindaz, aki olvassa ezeket a sorokat ejusson a hit teljességére. Ámen.


2018. március 21., szerda

A választottak

(Mt 22:11-14) Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.

Kik a választottak? Olyan személyek, akik eleve arra vannak rendelve, hogy üdvözüljenek?... Akkor hát csak az üdvözülhet, aki arra van predesztinálva?... Nem, Szent Pál világosan kifejti a Timoteusnak írt elsõ levelében, hogy minden ember meg van híva az üdvösségre:
(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.

Tehát az a kérdés, hogy kik a választottak és, hogy mi közéjük tartozunk-e? Ehez meg kell néznünk a Szentírásban, hogy milyen kiválasztottságok voltak és  kiket választott ki az Úr az idõk folyamán:

1. Az Úr kiválasztotta Ábrahámot (Ter 12:1), hogy atyja legyen mind a körülmetélteknek, mind a körülmetéletleneknek és benne (vele) kezdje el az üdvtörténetet:  
(Róm 4:11)  A körülmetélés jelét mint a körülmetéletlenségben nyert hitbeli megigazulás pecsétjét azért kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hadd legyen nekik is részük a megigazulásban, és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is.

2. Továbbá,  az Úr kiválasztotta Izrael népét, hogy általa és benne készítse elõ, a Törvény uralma alatt ( Róm 6:14), az Üdvözítõ eljövetelét:
(Ez 20:5)  Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izraelt, s Jákob nemzetsége felé kinyújtottam a kezem, a tudtukra adtam Egyiptom földjén, kezemet esküre emelve, ezekkel a szavakkal: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

3. Aztán kiválasztotta Izrael törzsei közül Lévi törzsét a szent szolgálatra:
(MTörv 18:5) Mert az Úr, a te Istened őt választotta ki összes törzsed közül, hogy az Úr, a te Istened színe előtt legyen, ellássa a szent szolgálatot és áldást osszon az Úr nevében ő és fiai örökre.

4. Majd az Úr kiválasztotta Dávidot, királlyá tette Izrael fölött és trónját örökre megszilárdította ( 1 Krón 17:12), hogy az õ házából származzon az Üdvözítõ:
(1 Sám 16:8-12) Ekkor Abínádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Azután Sammát vezette oda Isai, de Sámuel ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Hét fiát vezette így oda Isai Sámuel elé, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az ÚR. Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az!
(1 Kir 8:16) Attól a naptól, hogy népemet, Izraelt kivezettem Egyiptomból, Izrael törzsei közül nem választottam ki egyik várost sem arra, hogy házat építsen nekem nevem hajlékául; Dávidot választottam ki, hogy uralkodjék népem fölött.
(Mt 22:41-45) Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé. Ő azt kérdezte: Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által urának, amikor ezt mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid URának nevezi őt, miképpen lehet a fia?

(Itt meg kell említenünk még egy csokorban az összes kiválasztott ószövetségi õsatyát, pátriárkát, bírát és prófétát, akik egykor az Urat szolgálták. vagy benne vannak családfájában.. )

5. Az idõk teljességében, az Úr kiválasztotta Józsefet és Máriát, hogy mint Szent Család, befogadják Isten Fiát. Õk nevelték Jézust, az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bûneit ( Jn 1:29):
(Mt 1:18-21) Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.

A kiválasztottságban az abszolut elsõbbség Máriáé, a Szûzanyáé. Õ áll legközelebb Istenhez. Õ Isten Anyja, istenszûlõ, aki Isten Fiát hordozta a szíve alatt és aki génjeit adta a Megváltó testének. Õutána jön Szent József, az Egyház patrónusa, aki befogadta házába az Üdvözítõt és aki az Úr Jézus gondviselõ, nevelõ atyja volt.

6. Aztán az Úr Jézus kiválasztotta a Tizenkettõt, az apostolokat, hogy õk legyenek az Egyház fundamentuma:

(Mk 3:16-19) Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai; továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust  és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.
(Ef 2:20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus...

(Jel 21:14) A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
                                                            
7. Majd amikor az apostolok - eltelve a Szentlélek erejével - elkezdték küldetésük véghezvitelét, vagyis az evangélium hirdetését és az Egyház építését, akkor további választottak csatlakoztak hozzájuk. Ekkor püspököket és presbitereket állítottak a közösségek éllére. Ez így van ma is, és így lesz mindvégig, az idõk végezetéig…
(1Tessz 1:2-4) Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban, mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát; mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.

Tehát akkor kik a választottak?...

A választottak elsõsorban azok a személyek, akiket az Úr arra rendelt, hogy általuk vigye véghez az egész emberiségre vonatkozó üdvözítõ tervét és akiknek az a szerep jutott, hogy sokak üdvösségéért szolgáljanak Istennek és embertársaiknak. Továbbá, választottak mindazok, akik üdvözülnek...

Ha valaki belefog egy munkába, akkor valahol meg kell ragadnia a munkát, valahol el kell kezdenie a tevékenységet. Hogy hol fogja meg a mester az anyagot, õ dönti el, és az anyag nem kommentálhatja a mester döntését. De a fejsze sem dicsekedhet azzal szemben, aki vág vele ( Iz 10:15) …  Ezért szükségesek a választottak és ezért nem lehet háborogni, kommentálni a választottságot a mai demokratikus felfogás szerint... 

Ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy a választottak kiváltságosak is. Amikor a Zebedeus testvérek anyja kiváltságot kért fiai számára, akkor az Úr Jézus visszautasította õket:
(Mt 20 22-23) Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette.

Az Úr mindentudó és végtelen hatalmú. Ezért, az Õ hatalma és akarata szerint, létezik egy szent és örök hierarchia, amelyben mindenki a maga helyére kerül, ahol mindenki örökre boldog lesz:
(Mt 19:30) Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.
(Mt 23:11) Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!
(Lk 14:10) Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ‘Barátom! Menj följebb!’ Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt.

Mit tehetünk, hogy mi is választottak legyünk? A predesztináltság és a szabad akarat felfoghatatlan kombinációja között, három dolgot tarthatunk szem elõtt: 1. higgyünk az evangéliumban ( Mk 1:15);  2. válasszuk a szûk kaput  meg a szûk utat (Mt 7:14; amely végül is Krisztus keresztútja); és 3. szentelõdjünk meg Isten kegyelmébõl.

1. Aki hisz az evangéliumban üdvözül, aki nem hisz az elkárhozik:
(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik.
 
2. Válasszuk a szûk kaput, szûk utat, amely Krisztus keresztútja:
(Mt 7:13-14) A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.
(Mt 16:24) Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!
 
3. Isten kegyelme által újuljunk meg gondolkodásunkban, lelkünkben és életünkben. Öltsük magunkra Krisztust:
(Ef 4:20:23) Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok  felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.
(1 Kor 6:11) Pedig néhányan ilyenek voltatok: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.

Akik nem engedelmesek és nem követik e három lépést, még ha meg vannak is keresztelve, meglehet, hogy nem kapnak helyet a választottak között, a szentek közösségében. Sokan vannak elhívottak a keresztség által, de kevesen vannak választottak, akik meg is cselekszik a mennyei Atya akaratát...

(Mt 22:13-14) Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.
(Mt 7:21) Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

A választottak sok kisértésnek, veszélynek és megpróbáltatásnak vannak kitéve földi életük során, amint Krisztus is sokat szenvedett:
(Zsid 5:7-9) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.
(Mt 24:24) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék.

Senki üdvössége felõl nem eshetünk kétségbe, mert Isten minden embert meghívott országába. A kérdés az, hogy mi eleget teszünk-e a meghívásnak és kellõképpen jelenünk-e meg a királyi mennyegzõn?...

Ima: Uram Jézus, add nekem Szentlelkedet, a Bölcsesség Lelkét, hogy felismerjem azokat az akadályokat, amelyek alkalmatlanná tennének a mennyei lakomára. Ámen.
 
 

 


2018. március 2., péntek

Megismerte

(Ter 4:1) Az ember megismerte feleségét, Évát, ez fogant, megszülte Kaint, és így szólt: „Isten segítségével embert hoztam a világra.”
(Ter 4:25) Ádám megismerte feleségét, és az fiút szült neki, akit Szetnek nevezett, „mert – úgymond – Isten más utódot adott nekem Ábel helyett, akit Kain megölt.”

Ez a kifejezés, hogy “megismerte”, nagyon mély értelmet rejt magában... Mi amikor azt mondjuk valakirõl, hogy megismertük, akkor leginkább arra gondolunk, hogy kismertük annak az embernek jó és rossz tulajdinságait. Itt azonban arról van szó, hogy egy férfi és egy nõ, akik korábban nem ismerték egymást, szerelemeskedésükben, teljes közelségbõl megtapasztalják, megismerik egymás lelkét és testét, de kiváltképpen a testét. A két test öszetapad, egyesül és megtapasztalják mindazt az jót, örömet, amit Isten ajándékozott az embernek a gyermekáldással együtt. Annyira megismerik egymást, hogy lelkükbe beleég egymás testének illata, hajlata, idoma, stb.… A költõk, a zenészek, megéneklik szerelmük testének megismert szépségeit…

Amint a lelkiek magasabbrendûek a testieknél, úgy a lelki megismerés is magasabbrendû a testi megismerésnél. Az analógiából egyhamar eljutunk arra a felismerésre, hogy a lélek megismerése, igazán csak belülrõl lehetséges, a lélekbe való behatolással, átjárással. Erre egyedül csak Isten képes, az Õ Szentlelke által, mert a Szentlélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is…
(1 Kor 2:10) Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.
(Zsid 4:12) Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait.

Valamikor, egy konferencián, azt kérdezte az elõadó pap, hogy mi a házasság szentségének az alapja. Én erre sietve rávágtam, hogy a (Mt 19:6), amikor az Úr Jézus kijelentette a házasság felbonthatatlanságát:
(Mt 19:6) Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”

A pap azonban nem adott nekem igazat és azt állította, hogy a házasság szentsége valójában az Oltáriszentségben és annak alapításában áll fenn ( Mt 26:26... v.ö. szinoptikus...). Ekkor én ezt nem értettem meg teljesen. Kifejtette, hogy valójában, a szentáldozás hasonlatos egy szerelmes egyesüléshez, amely a Võlegény vagyis Krisztus és a hívõ között jön létre lélekben, misztikus módon, a szentáldozásban. A Võlegény szerelmes a Menyasszonyába, az Egyházába és nászéjszakára hívja, hogy aztán az Õ felesége legyen mindörökre...
(Ef 5:31-32) Ezért hagyja el az ember atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek.” Nagy ez a titok, én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom.
(Iz 62:5) Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szűzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd; és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.
(Én 7:11-13) A kedvesemé vagyok én, ő meg utánam eped. Jöjj, kedvesem! Menjünk a mezőre, szálljunk meg a tanyákon: reggel menjünk a szőlőkbe, lássuk, kihajtott-e már a szőlő, kinyílt-e a virágja, virágban áll-e a gránátalma? Ott adom neked szerelmemet!  ( Az egész Éneke éneke ezt a szerelmet énekeli meg..)

Ennek ellentéte, amikor az Úr Jézus azokról szól, akik nem cselekszik meg a mennyei Atya akaratát:
(Mt 7:21-23) Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? – Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!

Fontos megjegyeznük, hogy itt az „ismertelek” kifejezés nem egy köszönõviszonyi ismeretségre utal, hanem a legközelebbi megismerésre, vagyis belülrõl való lelki megismerésre. Tulajdonképpen, itt azt kell értenünk, hogy azok, akiket soha sem ismert meg az Úr, azok soha sem birtokolták a Szentlelket, az Atya és a Fiú Lelkét, Akit a Fiú küldött a világba ( Jn 16:7). Az ilyen prófétáknál jelen van ugyan a Szentlélek, mert hiszen használják adományait, de csak mellettük van és nem bennük. Adja nekik a Szentlélek az ajándékokat: a prófétálást, a gyógyitás adományát, az erõ adományát, stb., mert az Úr ott is arat, ahol nem vetett ( Mt 25:26). Azonban Isten Lelke soha sem ismeri meg õket, szerelmes módon, betöltve szívüket. Mivel ezek nem cselekszik meg a mennyei Atya akaratát, ezért a Szentlélek megszomorodik tõlük és nem vesz szálást bennük.
(Ef 4:30) És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára.

Egy alkalommal, eljött hozzánk egy híres evangelizátor és imádkozott az imacsoportunk tagjaiért. A Szentlélek nagyon kiáradt és több testvérnél manifesztálódások történtek, amelyek a Szentlélek kiáradását jelezték. Én nem éreztem abszolute semmit... Az egyik testvér körbe-körbe forgot, behúnyt szemmel. Késõbb elmondta, hogy érezte, amint a Szentlélek nagyon közel van hozzá és égeti õt, mint egy kürtöskalácsot. Ezért õ forogni kezdett, hogy szimbólikusan, minden oldalról "süsse" meg a Szentlélek. Ekkor irigykedve hallgattam õt... Bezzeg... Ma azonban figyelmeztetném, hogy bizony ez nem valami jó jel. A Szentlélek nem kivülrõl kell égessen minket, hanem belülrõl, mert ahogyan a szerelmespár megismeri egymást, úgy a Szentlélek is belülrõl ismer meg minket, belülrõl süti át szívünket, lelkünket. Ha csak kivülrõl sütötte õt a Szentlélek, akkor nincs-e valami gond az õ életében, ami miatt a Szentlélek nem tölti be a szívét meg a lelkét?... Meglehet, hogy a Szentlélek adja ugyan neki kivülrõl az adományait, de nem tölti be szívét, vagyis õ maga nem birtokolja a Szentlelket. Persze, ez csak egy feltételezés, ami arra a pillanatra vonatkozik... Azóta ki tudja hogyan állnak a dolgok.

Életünk célja egyesülni Istennel, ami úgy történik, hogy betöltekezünk a Szentlélekkel. Ha Istené nem leszünk, akkor hiába éltünk. Kérjük a bölcsességet, hogy a mennyei Atya akaratát felismerjük és megcselekedjük. Törekedjünk arra, hogy elnyerjük a Szentlelket, üdvösségünk zálogát.
(Ef 1:13-14) Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.
 (Ef 1:13-14 Károli) A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével, A ki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.

Ima: Uram Jézus, hála és dicsõség Neked, hogy kiengeszteltél minket a mennyei Atyával és benned vagyunk a Szentlélek által. Uram, áraszd ki szívünkben bõségesen Szentlekedet. Ámen.


 

2018. február 24., szombat

Küzdjetek a hitért

(Jud 1:3-4) Szeretteim, minden igyekezettel azon vagyok, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek. Szükségesnek véltem, hogy írásban kérjelek titeket, küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek. Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják. (olvasd végig)...

Elõször is azzal kezdeném, hogy az Egyházat nem lehet precizen meghatározni. Inkább képeket, hasonlatokat tudunk rá találni: az Egyház egy hierarchikus, jogi, isteni hivatástudattal rendelkezõ szociális képzõdmény, az Egyház Krisztus misztikus teste vagy az Egyház Isten népe, stb. Az Egyház a mi Anyánk, amely befele, önmagába szül minket. Ezért hát igen kényes dolog ezekben a nehéz idõkben kritikát fogalmazni meg az egyházzal kapcsolatosan, mert hogyan is bánthatnánk szent Anyánkat. Mégis, vannak idõk, amikor meg kell szólalni a hitért és az Egyházért. De ezt tisztelettel és illedelmesen kell tenni, mert igencsak gusztustalan dolog, amikor név szerint, folyton kipellengéreznek egy-egy tévejgõ testvért vagy elõljárót. Habár el kell ismerni, hogy a szolgálatuk nagyon fontos és nélkülözhetetlen, sokszor a Katolikus Válasz, a Gloria.tv news és a Church Militant munkatársai átmennek egy picit "a meredekbe" , ami már karcolja a szeretet határát...

Bármennyire is nehezek a mai idõk az egyház életében, XVI. Benedek pápa lemondása után, tudatosítanunk kell, hogy az Egyház nem csak a látható, földi, zarándok Egyházból áll, hanem a dicsõséges Egyházból is, a szentek közösségébõl, akik a mennyben vannak, meg a szenvedõ Egyházból is, azokból, akik a tisztitótûzben várják a mennybe való bejutásukat. Judás apostol arra hívja fel figyelmünket a fenti igerészben, hogy vigyázzunk a szentekkel való közösségre, vagyis a közös hitünkre. Hiszen õk egykor megítélnek majd minket. Nemcsak az Úr itél meg, hanem Szent Pál is, Sába királynõje is ( Mt 12:42), Ninive egykori lakósai is ( Mt 12:41), az egyháztanítók is, Kis Szent Teréz is, Soubirous Szent Bernadette is, stb....

Athanasius Schneider püspök, aki a hit nagy bajnoka napjainkban és Barsi Balázs atya, már hónapok óta kijelentették, hogy fennáll az egyházszakadás. Ezt az egyházszakadást párhuzamba állítják a korábbi nagy egyházszakadásokkal: az Arius féle egyházszakadással, a keleti egyházszakadással, a reformáció által okozott egyházszakadással, stb. Sokféle eretnekség és sokféle egyházszakadás volt, de a tisztelt atyák nem emelik ki, hogy a mostani egyházszakadás teljesen más jellegû, mint a korábbiak. A korábbi egyházszakadások mind hozzájárultak az Egyház fejlõdéséhez és végül megerõsítették az Egyház szívét és hitét a zsinatok által. A mostani egyházszakadás azonban teljesen más. Úgy néz ki, hogy ez az egyházszakadás egyfajta misztikus és végleges szakadást, aposztáziát hoz létre, egy nagy elpártolást Krisztus Egyházától, a hittõl és magától Istentõl ( 2 Tessz 2:3).

Figyeljük meg. Szent Pál azt mondja, hogy testünk a Szentlélek temploma, ezért meg kell becsülnünk azt és meg kell dicsõítenünk benne az Istent. Hangsúlyozza, hogy minden bûn a testen kívül marad, de aki paráználkodik az a saját teste ellen vét. Aki paráználkodik, az elszakad Krisztus misztikus testétõl és a paráznával lesz egy test. Továbbá azt is kijelenti, hogy a házasság nagy titok, amit misztikus módon, Krisztus és az Egyház viszonyára vonatkoztat ( Ef 5:32). Tehát ha ma törvényesítik Isten házában, az Egyházban, a házasságtörést és a fajtalanságot, a szentáldozáshoz való hozzájárulás engedélyezésével és ezek megáldásával, akkor azok, akik ezt teszik, ilyenben részt vesznek, elszakadnak Krisztus testétõl és a paráznának lesznek tagjai. Márpedig tudjuk, hogy a bûn zsoldja a halál (Róm 6:23) és a Krisztustól való elszakadás útja az örök tûzbe vezet (Jn 15:6).
(1 Kor 6:13-19) A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és minket is fel fog támasztani hatalmával. Nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Elszakítsam tehát Krisztus tagját, és parázna nő tagjává tegyem? Semmi esetre sem! Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert – amint az Írás mondja –»ketten egy testté lesznek«. Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül van; aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi?

A Zsidókhoz írt levélben rettenetesen ki van kifejtve, hogy ha valaki egyszer megismerte Krisztust, az Õ igazságát és annak utána lábbal tapossa az Õ Szent Vérét, annak nincsen második megtérés, hanem csak a rettenetes ítélet várása. Ezt valahogyan, nem annyira az egyszerû emberekre tartom érvényesnek, hanem inkább a felelõs pásztorokra és az õket követõkre.
(Zsid 10:26-31) Ha ugyanis azután, hogy az igazságot felismertük, szándékosan vétkeztünk, nincs többé áldozat a bűnért, hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, amely megemészti a lázadókat.  Aki Mózes törvényét megszegte, annak két vagy három tanú szavára irgalom nélkül meg kellett halnia. Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, amely megszentelte, és kigúnyolja a kegyelem Lelkét.  Ismerjük jól, azt, aki így szólt: „Enyém a megtorlás, s én megfizetek.” Majd ismét: „Az Úr ítélkezik népe fölött.” Rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni.

Sok elpártolt, kibérmálkozott ember tér vissza az Egyházba, amikor rájön Isten kegyelmébõl tévedésére. De ha egy meglett püspök vagy bíboros, aki a teológia tanulásában és az egyház vezetésében öregedett meg, elszakad a hittõl, van-e annak még megtérés?... Akire sokat bíztak, attól sokat kérnek számon. Az a szolga, aki tudja, hogy mi a kötelessége, de nem teszi azt, annak nagy lesz a büntetése...
(Lk 12:47-48) Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.

Azok a papok, fõpapok, akik aktív házasságtörõket és fajtalanokat invitálnak szentáldozásra, akik ezeket a praktikákat promoválják, megáldják, vagy akik az ökumenia nevében más vallásúakat részesítenek szentáldozásban törvénytelenül, nõket engednek koncelebrálni, a szentélyt megcsufolják bohóckodásokkal, stb., ezek ugyan miben reménykednek?... Bizony, jaj a botránkoztatóknak... Olvassuk el figyelmesen Judás apostol fenyegetéseit:
(Mt 18:7) Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat!
(Lk 17:1) Aztán így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő, de jaj a botránkoztatónak!
(Jud 1:8-16) Ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertőzik a testet, az Úr hatalmát megvetik, a Fényességeket pedig káromolják. Pedig Mihály főangyal, amikor az ördöggel vitatkozott és viaskodott Mózes teste miatt, nem mert káromló ítéletet kimondani ellene, hanem azt mondta: »Büntessen meg téged az Úr!« Ezek pedig gyalázzák mindazt, amit nem értenek. Amit viszont a természet szerint, mint az oktalan állatok, tudnak, azáltal romlásba jutnak. Jaj nekik, mert Kain útján járnak, és nyereségért Bálám tévedésére adták magukat, és mint Kóré a lázadásban, elvesznek. Szégyenfoltok ezek a lakomáitokon, tartózkodás nélkül lakmároznak, és önmagukat hizlalják; esőtlen felhők, amelyeket a szelek ide-oda kergetnek, őszi, terméketlen, kétszer kiveszett, gyökerestül kitépett fák, vad tengeri hullámok, amelyek saját gyalázatukat tajtékozzák, bolygó csillagok, amelyekre a sötétség vihara vár örökké. Ezekről jövendölt Hénok, Ádám után a hetedik, amikor így szólt: »Íme, jön az Úr ezernyi szentjével, minden fölött ítéletet tart, és megfenyíti az összes istentelent minden gonoszságért, amelyet gonoszul véghezvittek; és minden durva beszédért, amelyet az istentelen bűnösök ellene szóltak.« Izgága elégedetlenkedők ezek, akik saját kívánságaik útján járnak; a szájuk kevélységet beszél, és haszonlesésből hízelegnek az embereknek.

Azt mondják, hogy õk teológusok, õk jobban tudják, hogy mit és hogyan... Mostanára a teológia olyan lett, mint egy hosszú, nagyon kifinomult mechanikájú gépezet, amely azért lett építve, hogy a végén kidobja a legkifinomultabb isteni igazságokat. De mára egyeseknek csak arra szolgál, hogy valamelyik sarkán sörösüveget nyissanak, hogy koccinthassanak az Egyház koporsója fölött. Olyanokat fejtegetnek nap mint nap teológiájukkal, amire egy kisgyerek is egybõl rávágja, hogy képtelenség. Teológizálnak az égbekiáltó bûn vagy a halálos bûn megáldásának lehetõségén?... Na, ne...

És aztán ott van a hamis próféták a megkülönböztetésének szabálya is. A gyümölcseirõl ismerjük meg a fát. Ne gondoljuk, hogy a hamis próféták valahonnan a messzi északról jönnek vagy a világûrbõl. Nem, õk közülünk kerülnek ki...
(Mt 7:15-20) Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, a rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.

A legnagyobb tisztelettel az Egyház és pásztorai iránt, az Egyházi Törvénykönyv figyelembe vételével, de gondolom, hogy jogosan teszünk fel ilyenkor kérdéseket. Látunk-e vajon jó gyümölcsöket XVI. Benedek pápa lemondása után?...  Vegyük csak sorra a progreszív egyházi elõljárók mûveit:
1. Ferenc pápa, az audienciákon, nem köszön az Egyház hivatalos köszöntésével, hogy „Laudetur Jesus Christus!”, hanem mindig azt mondja, hogy „Buongiorno”.  Figyeljük meg Szent II. János Pál köszönését ( 16:36-ik percnél) : Praised to be Jusus Christ! Miért?...
2. Ferenc pápa a nyilvános szentségimádásokon és a szentmise celebrálásakor nem hajt térdet, habár máskor, pl. amikor a neoprotestáns lelkipásztorok imádkoztak érte vagy amikor megmosta nagycsütörtökön egy muszlim és egy nõ lábát, térdre tudott ereszkedni. Miért?..
3. Ferenc pápa megtisztelt egy idõs, homoszexuális-párti aktivista papot azzal, hogy kezet csókolt neki és koncelebrált vele. Hasonlóképpen egy másik homoszexuálisokért aktiváló pappal kézenfogva vonult be a templomba. (Úgy próbálják beállítani, hogy a lépcsõn felsegítette, de látszik, hogy már az autótól így jöttek). Miért?...
4. A nagycsütörtöki lábmosási szertartást, ami az egyházrend és az Oltáriszentség alapítására való megemlékeztés, Ferenc pápa megváltoztatta azáltal, hogy egy muszlimnak és egy nõnek is megmosta lábát. Ezzel megfosztotta a nagycsütörtöki szertartást a természetfeletti jellegétõl és és egyfajta emberi testvériség szimbólumává tette. Miért?...
5. A Családi Szinóduson 2014-2015-ben, a bennfentes fõpapok manipulálni akarták a zsinat határozatait, amit csak néhány bátor fõpap tiltakozó levele állított meg. Miért?...
6. A szinóduson jelenlévõ fõpapok jelentõs része szavazott az elváltak és újraházasodottak meg a homoszexuálisok szentáldozása mellett. Miért?...
7. Az Amoris Leatitia dokumentum VIII. fejezetének bizonyos részei közvetett módon ellene mondanak az Egyházi Törvénykönyv és a Katolikus Egyház Katekizmus egy-egy cikkelyének (minimum). Miért?...
8. A négy biboros által megfogalmazott elhíresült Dubiára soha nem érkezett válasz Ferenc pápától, holott a krisztusi szeretet megköveteli a párbeszédet. Miért?...
9. Az Amoris Laetitia dokumentum utáni zûrzavar terjed az egész egyházban és nem is probálják megállítani. Miért?...
10. Gyakran trükkös, szabálytalan jogi gyakorlatokat alkalmaznak: az argentin püspökök útmutatásának hivatalos tanítóhivatali rangra való emelése, a konzervatív fõpapok hivalának meg nem hosszabbítása, a kongregációk kiürítése, felforgatása, átfaragása vagy a híres ad-hoc házasságkötés a repülõgépen. Miért?...
11. A nyiltan homoszexualitást propagáló, megáldó papok, fõpapok müködésének megengedése, le nem tiltása. Miért?...
12. A kínai, kommunista egyház kiközösitett püspökeinek elfogadása és az igaz, vértanú püspökök lemondatása. Miért?...
13. A buddhisták, a zsidók és a muszlimok isteneinek pápai elfogadása nyilvános gesztusokkal, miszerint õk is ugyanazt az Istent imádják és a misszió felhagyása. Miért?...
14. A szentmise, a szentáldozás ökumenikus átfaragásának tervezése. Miért?...
Ha tévedek a kérdéseimmel, akkor mea culpa, visszavonom azokat, de akkor miért vitatja ezeket a dolgokat mindenki? Püspök püspök ellen, biboros biboros ellen...

Bármennyire is próbáljuk elhallgatni a bajt, világosabb a napnál, hogy XVI. Benedek pápa lemondása után a hit és az erkölcs szabadesésben van és az egyház is sokfelé omladozik. Sokan járnak a kárhozat útján és a leszakadtak közül sokan vannak nagy veszedelemben. Lehet, hogy ütött az utolsó óra?... Ha nem térnek meg és így állnak majd az Úr elé, attól tartok, hogy jaj nekik. Milyen reménységük lehet azoknak az idõs fõpapoknak, aki ily módon megvetik az Urat? Egyszerûen érthetetetlen ez a vakmerõség... Egy egyszerû paraszt ember, négy osztállyal, józan és istenfélõ, és õk, akik egy életen át teológiai tanulmányokat folytattak, megvetik az Urat és az Õ törvényeit...

Mit tehetünk?... A dolog nem egyszerû, de meg kell próbálni helytállni:
1. Naponta el kell menni szentmisére, olyan helyre, ahol szabályosan és helyesen mutatják be a legszentebb áldozatot. Ezzel tápláljuk magunkban a hitet és az isteni életet;
2. Naponta el kell imádkozni egy Rózsafûzért. Ezáltal elmenekülünk a pusztába a Szûzanyához és nem érhet el minket a Sátán cselvetése (Jel 12:6; 12:13-15)
3. Naponta olvasni kell a Szentírást, mert ki mit eszik, azzá válik. Aki Isteni igéivel táplálkozik, az istenivé válik;
4. Böjtölni kell és önmegtartoztató életet kell élni. Mára az aszkézis teljesen kihalt. Az emberek csak a testi kivánságaik után járnak, kövérek, kéjelgõk, harácsok, önzõk és gátlástalanok;
5. Alamizsnát kell adni, mert az adakozás közelebb visz Istenhez meg a szeretethez és eltávolít a világias lelkülettõl meg az önzéstõl;
6. Gyakorolni kell a jócselekedeteket a közeliekkel. Nekünk elsõsorben nem a szomáliai éhezõkért kell tennünk, hanem a mellettünk szenvedõkért;
7. Szeretni kell mindenkit, különösen a kicsiket és kerülni kell a botránkoztatókat, az eretnekeket, az elrugaszkodottakat, a vakmerõket, az elbizakodottakat, a hivalkodókat, a rendetleneket, a szabadosokat és minden rossz társaságot.

Elég minden napnak a maga baja. Nem attól újul meg az Egyház, ha újításokat vezetünk be, ha modernizálunk, ha agitálunk, hanem csakis a mi személyes életszentségünk által. Isten házának élõ kövei vagyunk, amelyek maguk is pici templomocskák ( 1 Pét 2:5). Ha minél több ilyen templomocska szent és Isten lakik benne, annál inkább kiteljesül az egész, az Isten temploma. Tehát leginkább azzal szolgálunk Istennek, ha felmutatjuk saját életünkkel az életszentséget. Törekedjünk menteni a lelkeket a leszakadó és porba hulló romos részegyházakban. Erõssen nagy a kár az Egyházban és várhatóan még nagyobb lesz. Csak annyit tudunk tenni, hogy egy-egy lelket megmentünk, kiragadva õket a tûzbõl. Tegyük meg ami tõlünk telik. Hát akkor, munkára fel!...

Ima: Urunk Jézus, Te rendeltél minket ezekbe a nehéz idõkbe. Ha iderendeltél minket, akkor terved is van velünk, s akkor meg is adod nekünk az alkalmat meg a lehetõséget. Áldott légy mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.



2018. február 21., szerda

Szent Pál intelmei a filippiekhez írt levelében



(Fil 1:27) Éljetek hát Krisztus evangéliumához méltóan.

(Fil 2:3-4) Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.

(Fil 2:12) Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket...

(Fil 2:14-16) Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz...

(Fil 3:1) Egyébként, testvéreim, örüljetek az Úrban.

(Fil 3:2-4)  Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól. A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk, s nem a testben bízunk, bár magam a testben is bizakodhatnék.

(Fil 3:14-15) Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így!

(Fil 3:16)  ...amit már elértünk, abban tartsunk ki.

(Fil 3:17 ) Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan!

(Fil 4:4) Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.

(Fil 4:6) Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.

(Fil 4:8-9) Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.


2018. február 16., péntek

A bölcsesség kezdete az Úr félelme

Frisitve 2018.02.16...
(Péld 1:7) A bölcsesség kezdete az Úr félelme. A balgák a bölcsességet és az intést megvetik.
(Péld 9:10-11) A bölcsesség kezdete az Úr félelme, s a Szentnek ismerete okosság, mert általam sokasodnak napjaid, és lesz még több életéved.
(Zsolt 111:10) A bölcsesség kezdete az Úr félelme, helyesen gondolkodik mindenki, aki aszerint cselekszik; dicsérete megmarad örökkön örökké.
(Sir 1:16) A bölcsesség kezdete az Úr félelme. Ezt az Úr a hívőkkel együtt, anyjuk méhében teremti, a kiválasztott nőkkel együtt jár, s az igazakban és a hívőkben megnyilvánul.
Mi a bölcsesség? A bölcsesség, a Szentlélek egyik ajándéka. Az Úr Jézusról így jövendölt Izajás próféta:
(Iz 11:1-3) Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből. Rajta nyugszik az Úr lelke: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében.
 
Ebben az igerészben hét ajándékot találunk meg: bölcsesség, értelem, jótanács, erõsség, tudomány, istenfélelem és jámborság ( v.ö "kedve telik").
 
A bölcsesség ajándéka

A bölcsesség ajándékának néhány meghatározása:
„A Szentlélek első és legnagyobb ajándéka a bölcsesség, amely a magasságból kapott fény: különleges részvétel Isten misztikus és fennséges ismeretében. Ebből a magasabb szintű bölcsességből egy újfajta, szeretettel átitatott megismerés fakad, amelynek segítségével a lélek közelebb kerül az isteni dolgokhoz. A bölcs tudás emellett megadja nekünk azt a különleges képességet, hogy az emberi dolgokat Isten fényességében, az ő mércéjével mérjük. Ez az ajándék megvilágosítja a keresztény embert, aki így beleláthat a világ dolgaiba. A teremtés valódi értékeit senki más nem képes úgy felismerni, mint az, aki Isten szemével néz a világra.” ( Forrás: Szentlélek ajndékai - Magyar Kurir)

A bölcsesség lelke: A bölcsesség a dolgok helyes értékelését jelenti, amelyet nem zavar meg a földi dolgok vonzása, és így az ember a bölcsesség lelke által a múló dolgokat nem helyezi Isten és a lelki dolgok elé. A bölcsesség ismeri a jézusi mondást: „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja”. Nem veti meg a teremtett világot, földi feladatait, hiszen a bölcs ember tudja, hogy ezek által jut el Istenhez, de az Egyház egyik könyörgése szerint úgy használja a földi dolgokat, hogy közbe ne veszítse el az örökkévalókat. A bölcsesség lelke nyíltságra képesít Istennel és az emberekkel szemben. Készséget ad az igazság elfogadására, életünk megalapozására.” ( Forrás: Ft.Darvas-Kozma József esperes-plébános prédikciója, 2005 Pünkösdjén, a Csíkszeredai Szent Kereszt Fõplébánián)

Tehát a bölcsesség ajándékát, a Szentírás  szerint, az istenfélelem ajándéka elõzi meg. Az istenfélelem nem egy valamiféle rettegõ félése Istennek, mert az az ördögökre jellemzõ, hanem egy felelõs tudat,  józan felismerés és kellõ, alázatos tisztelet, amellyel felemeljük szívünket a mi örökkön élõ, szeretõ és gondviselõ Istenünkhöz, hatalmas égi Királyunkhoz.
 
A kerügmatikus evangelizáció

Ma sokan a kerügmatikus evangelizáció mellett kardoskodnak, - szembeállítva azt a hitoktatásal, a katekézissel - amely által, szerintük,  erõteljesen és hatékonyan mutatják be a kerügma pontjai által az örömhírt.
Ezek a pontok a következõek:
1. Isten szeretete;
2. A bûn;
3. A megváltás;
4. Hit és megtérés;
5. A Szentlélek;
6. A közösség.

A kerügma hirdetése, az egyik kerügmatikus evangelizációs közösségben így van meghatározva:

„A kérügma tartalma nem lehet más, mint Jézus és az apostolok kérügmája a saját üdvösségtörténeti értelmezési helyzetükben. Nem tehetünk hozzá, és nem vehetünk el belőle semmit: Jézus áll a kérügma középpontjában!
1. Isten személyesen szereti az embert, akit jónak alkotott. Engem szeret.
2. Csakhogy ezt nem tapasztalom, mert elszakadtam Istentől. Ez a bűn, mely rám telepedve fogva tart.
3. Isten elküldte a Fiút, Jézust, hogy megmentse a bűnöst. Halála és feltámadása győzelmet szerzett a bűn felett, megdicsőülése megnyitotta az Istenhez visszavezető utat.
4. A felkínált üdvösséget, mint ígéretet a hitemmel fogadom be, és életem gyökeres megváltoztatásával, a megtéréssel indul el, melyben Jézust ismerem el Úrnak felettem.
5. A Szentlélek a hívők számára tartogatott ajándék, aki a bensőmbe kiáradva alakít át. Ez az újjászületés Isten Országára.
6. A közösség nem csupán következménye a kérügmának, hanem része: helyreáll a bűn által széttört egység és szeretet körülöttem.
A kérügma természete megköveteli, hogy elköteleződést kiváltó örömhírként jelentsük be! Ha csupán tanítunk a „hitigazságokról”, nem hirdetünk örömhírt. Világos számunkra, hogy a magyar egyházban a kérügma nagy hiánycikk. A nálunk tanult evangelizátorok egyértelmű jellemzője, hogy kérügmatikus mentalitásúak.” ( Forrás: Szent András Evangelizációs Iskola ).
 
Rossz tapasztalataim

Ezzel az a rossz tapasztalatom, hogy gyakorlatilag, egy teljesen világias mentalitású ember, nagyon rövid idõ alatt, örömmel ismeri meg és fogadja be Isten szeretetét, elméletileg átfutja a bûn, a megváltás, a hit és megtérés témáját, részesül a Szentlélek kiáradásában és a végén, jó esteben, még közösségbe is kezd járni. Aztán, amint már több esetben is láttam, néhány év közösségi élet után, kezdenek elõjönni a problémák: a testvérke kibérmálkozik az egyházból és elmegy egy szektába, a testvérke egy baráttal, barátnõvel jelenik meg a közösségben, akivel persze paráznaságban, vadházasságban él, a testvérke téves eszméket, hitelemeket kezd magáévá tenni, amelyek nem egyeznek az egyház tanításával, a testvérke nem tanusít legcsekélyebb együttérzést sem a betegek, szegények és az elesettek iránt, vagy a testvérke a pénz és az önmegvalósítás után kezd rohangálni...

Akkor, hogyan is állunk a kerügmatikus evangelizációval?.. Tényleg nem jó, nem kell az evangelizációban a hitigazságokat tanítani, leszögezni?... A hitigazságok, a katekizmus, a dogmák tanítása tényleg nem szükséges az evangelizációhoz?... Ha nem szögezzük le jóelõre az Istennel kötött örök szövetség követelményeit, akkor a megtérõ ember hogyan tudatosítja, hogy mire is kötelezõdik el?...
 
Egy teljesebb evangelizáció?

Énnekem megadatott az a nagy ajándék, hogy a megtérésem, Isten közvetlen fenyítése által történt meg. A saját életemben történõ, félelmetes események által, felismertem, hogy Isten ott van fölöttem az égben és vele nem lehet packázni. Vagy megtérek vagy elveszek… Rettegésben, félelmekben, kételyekben éltem hónapokig, amíg annyira megtértem, hogy elkezdtem keresni Istent az írásokban. Csak hosszú idõ után ismertem fel Isten szeretetét… Aztán Isten szeretete és irgalma vezetett el a bûnbánatra (Róm 2:4), majd a bûnbánat vezetett el a megtérés fokozatainak lépcsõjéhez. Valójában, ekkor kezdõdött el az igazi, istenes életem és megszentelõdésem. Ha nincsen jó alapozás, akkor nincs ahonnan legyen tiszta és szilárd hit...
 
Ha nem ismerjük meg Isten félelmét, akkor fennáll a veszélye annak, hogy kialakul bennünk egyfajta vallásos, bennfentes, szenteskedõ orcátlanság, amelyben arra vetemedhetünk, hogy Istent egyfajta “havernak” gondoljuk, akit esetleg vállon is veregethetünk. Az istenfélelem ajándéka elvezet minket  arra a bölcsességre, amely az értelem és a tudomány ajándékaival karöltve, segít felfognunk, hogy ki is valójában Isten, Õ, Aki megteremtett minket, megváltott minket, Aki gondunkat viseli, szeret és meghív minket országába, az örök boldogságba.
 
A kerügmatikus evangelizáció jó és élettel teli módszer, amely gyors és hatékony lehet, de énszerintem, ott kellene legyen elõtte az istenfélelem és ott kellene legyen utána a katekézis és a hitoktatás. Aki csak az érzelmeivel hisz, de értelmével nem, az könnyen áteshet egyfajta “vidám vasárnapos”, testi álvallásosságba, amelyben a vallásosság látszata ugyan megvan, de annak ereje nincs.
(2 Tim 3:5) A vallásosság látszatát viselni fogják ugyan magukon, de megtagadják annak erejét. Az ilyeneket kerüld!
 
Manapság sokan "cuki egyházat" akarnak, aki mindenkinek mosolyog és mindenkivel kedves. Manapság sokan "tánci-tánci egyházat" akarnak, amelyben folyton egyfajta vallásos bulizás, dinamika és fesztivál van. Manapság sokan "humánus egyházat" akarnak, ahol megértik és elfogadják az ember bûneit, a paráznaságát, házasságtörését meg a fajtalanságát, a bûnös emberrel együtt. Manapság sokan egyfajta pankeresztény, "ökumenikus egyházat" akarnak, ahol nem számít mi az isteni hitigazság, hanem az, hogy miben egyeznek meg maguk között... Ezek mind-mind az igaz hitnek fokozatos elhagyásai, a vallsosság kiüresedése, elvilágiasodása és testiessé válása...
 
Vajon lessz-e még hit a földdön, amikor az Emberfia visszatér? - kérdezi az Úr. Hát tegyünk róla, hogy legyen. A vallásosságban válasszuk mindig azt ami szent, komoly, hiteles, józan, hagyományra alapuló, mértékletes, önmegtartóztató, fegyelmezett, engedelmes, alázatos, irgalmas, nagylelkû és szeretetteljes. Óvakodjunk azoktól, akik a II. Vatikániz Zsinat nevében hájdászkonak, nagyokat mondanak, mindent megújítanak, mindent összevegyítenek és kiforgatnak. Nem a módszerek, nem a dinamikák, nem a nagyot mondások, nem a templomban táncolások újítják meg az egyházat, hanem az istenfélelemmel megélt életszentségek. 
 
Nézzünk Szent Bernadette szemébe és értsük meg tekintetének szomorúságát, mondanivalóját: Óh, ti szegény bûnösök!... Óh, ti, akik a világhoz igazodtok!... Szûanyánk, Mária, Istennek Szent Anyja, könyörögj érettünk bûnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.
 
Ima: Urunk, Istenünk, mennyei Királyunk! Szent vagy, szent vagy, szent vagy! Dicsõséged betölti a mennyet és a földet! Hozsánna a magasságban! Ámen.