Fordítsd oda neki a másikat is

(Mt 5:38-42) Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szemet szemért, és fogat fogért’. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. 

Errõl a pofozkodós evangéliumi részrõl kétféle érvelést is hallottam:

1.Az elsõ arról szól, hogy valahol egy plébánosnak, munkások dolgoztak a plébánián. Az egyik munkás igen pogányul káromkodott. A plébános kiment és keményen megszidta a munkást a viselkedése miatt. Erre a munkás lekevert a papnak egy jókora pofont. A plébános nem esett kétségbe, hanem odafordította neki a másik orcáját is. Erre a munkás oda is lekevert neki egy nagy pofont. Ekkor a plébános azt mondta: Eddig volt Jézus, most jövök én... és mivel a plébános rendkivül jó testi kondiciónak örvendett, jól ellátta a baját az orcátlan munkásnak.

2. A második érvelés arról szól, hogy amikor az Úr Jézust vitték a tanács elé és a szolga arcul ütötte, akkor nem a másik orcáját fordította oda, hanem azt kérdezte a szolgától, hogy miért ütötte meg? Ha hibás, akkor mondja meg, de ha nem, akkor miért üti?...
(Jn 18:22-23) E szavakra az egyik ott álló poroszló arcul ütötte Jézust. „Így felelsz a főpapnak?” – förmedt rá. Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem?”

Mirõl is van szó valójában ebben a pofozkodásban?...

Mindnyájan éltünk már át olyan kellemetlen vagy fájdalmas megtapasztalást, amikor valaki annyira orcátlan, szemtelenül durva, sértõen lekezelõ, megvetõen nagyképû, tisztességtelenül igazságtalan velünk, hogy egy az egyben úgy érezzük, mintha arcul ütne minket. Még a szemünk is megrebben ilyenkor... Na, hát errõl a pofozkodásról van szó...

Ilyenkor az a természetes reakciónk, hogy felfogadjuk: soha, de soha, szóba nem állunk ezzel a nagy paraszttal... De az Úr Jézus arra tanít minket, hogy holnap is álljunk szóba vele, kedvesen, szeretettel és fogadjuk el a sértés-pofont a másik arcunkra is.

S tovább? A másik orcánk után?... Csináljunk úgy, mint az a plébános: Eddig volt Jézus s most jövök én?... Nem. A játék kezdõdik elõlrõl... Ja, hogy meddig? Hát, van az a vicc a székellyel meg a fiával, amikor rakják a szénásszekeret: 'Tûrünk-e 'desapám?' (mármint a szénát, a szerkér sarkainál) 'Tûrünk fiam, míg anyád él...'

Meddig kell tûrni és folyton forditani a másik orcánkat is pofonra? Hát amíg élünk... Hogyan lehetséges ez? Úgy, ahogyan az Úr Jézus is tette... Megbocsájtott nekünk, még mielõtt megtértünk volna és bûnbocsánatért folyamodtunk volna. Mi egyfolytában sebeket ejtettünk és ejtünk rajta ma is bûneinkkel, de õ azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit tesznek...
( Iz 50:6) Hátamat odatartottam az ütlegelõknek, és orcámat a tépdesõknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elõl.
(Kol 3:13) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.

A megbocsájtásak három fajtája van:
1. Megbocsájtok, de nem felejtek. Ez valójában nem is megbocsájtás, hanem a sérelmek számlálása;
2. Megbocsájtok, ha megkövet engem. Ez a feltételes megbocsájtás:
(Lk 17:4) Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, bocsáss meg neki.
3. Megbocsájtok feltétel nélkül, elõre megbocsájtok, mindig megbocsájtok és mindig elõlrõl kezdem a kapcsolatot, soha bele nem fáradva:
(Mt 18:21-22) Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: »Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?  Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer.
(1 Kor 13:4-7) A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A harmadik fajta megbocsájtás jelenti azt, hogy mindig odafordítjuk a másik arcunkat is. A mindennapi újrakezdés azzal a nehéz emberrel, akit az Úr mellénk rendelt utitársul az élet útján, az a megbocsájtó szeretet. Jusson eszünkbe, ha az Úr nehéz embert rendelt mellénk, akkor adjunk hálát Neki érte, mert a nehéz emberek által csíszol bennünket tökéletes gyémántokká...

Ima: Mennyei Atyánk, hálát adunk most minden nehéz emberért, akit mellénk rendeltél az életben, mert általuk csíszolsz bennünket. Ámen.

Mint a gyerekek

(Mt 18:1-5) Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Odahívott egy gyereket, közéjük állította, s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.

Amikor gyermeki lelkületről van szó, akkor sokan valamiféle édeske, gyermekes magatartásra, naiv egyszerűségre és kedvességre gondolnak. Azonban, valójában a gyermeki lelkület egy józan, realista, önmagunk igazi helyét ismerő magatartás...

A krisztuskövető gyermeki lelkületét három dolog követeli meg:

1. A Sátán piramidon státusza;
2. A láthatatlan teremtés kolosszális volta;
3. A kisded Jézus.

1. A Sátán piramidon státusza

A piramidon a piramis azonos arányú csúcsa, amely a piramis legtetején áll. A piramidon magába foglalja a piramis arányainak principiumát és maga alatt tudja az ő formájára alkotott piramis minden egyes kövét. Ez egy kegyetlenül gonosz, önmagát magasztaló hierarchia. Ezt tette a Sátán, amikor fellázadt Isten ellen, amikor magával csábította a bukott angyalokat (Jel 12:4). Elrabolta a teremtett világot Teremtőjétől és mindenek fölé magasztalta magát. Olyannyira magához ragadta és olyannyira gondolja magáénak e világot, hogy még az Úr Jézust is megkísértette és az Úr Jézus a világ fejedelmének nevezte a Sátánt...

(Mt 4:8-9) Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.”

(Jn 14:30)  Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma.

Innentől kezdve, Isten akarata szerint, a hierarchia piramisa fejre állt: a kicsi lesz a nagy, és a nagy lesz a kicsi. A kicsinyek és alázatosak azok, akiket Isten felmagasztal, és a nagyok, a hatalmasok azok, akiket letaszít...

(Mt 23:12) Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.

(Lk 1:51-52) Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.

A Sátán logikája a könyörtelen leigázás és uralom törvénye. Láthajuk az okkult szimbólumokon, pl. az amerikai egydollároson, vagy a délamerikai okkult, titokzatos eredetű, régiségi tárgyakon, hogy a piramis csúcsán egy piramidon lebeg, amelyen egy mindent látó szem van ábrázolva. Ez a gonosz szeme, amely mindent figyel, mindent uralni, leigázni és hatalma alá akar keríteni. Ennek az uralomnak hajtóereje az önistenítés, a versengés, a gonoszság és a gyűlölet...

 

 

Ezzel szemben az Úr Jézus arra hív minket, hogy rendeljük alá magunkat mindenkinek, legyünk a legkisebbek, mindenkinek a szolgái és az utolsó hely elfoglalói. Ennek az elvnek hajtóereje az alázat, a nagylelkűség és a szeretet...

(Mk 9:35) Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.”

(Lk 14:10) Ha meghívnak, inkább menj, telepedjél le az utolsó helyre. Akkor odajön majd, aki téged meghívott és azt mondja: Barátom, jöjj följebb! Így becsületed lesz az egész asztaltársaság előtt.

2. A láthatatlan teremtés kolosszális volta

Isten minden láthatónak és láthatatlannak Teremtője (Zsid 11:3). A hitetlen ember, csak ezt az anyagi dimenziót látja hatamasnak és végtelennek, de valójában a látható világ semmi a transzcendens, láthatatlan, szellemi dimenzióhoz képest. Itt, ebben a világban, az emberek futkosnak, törtetnek, kevélykednek, egymás fejére hágnak, de ha láthatnák a szellemi lényeket, az angyali karokat, akkor igencsak megrettennének és nevetségesen apróknak látnák önmagunkat. A kevély ember, aki önmagát mások fölé helyezi, egyszerűen nevetséges a mindenség rendjében...

(Zsolt 37:13) Az Úr nevet rajta, mert látja, hogy eljön majd a napja.

Mi emberek annyira picik vagyunk az angyalokhoz képest, méreteinkben, képességeinkben, lehetőségeinkben és hatalmunkban, hogy ha tényleg tudatosítanánk, látnánk helyzetünket, akkor igencsak behúznánk a farkunkat. Láthatunk egy-egy nagy szentet, akiket a világ ugyan nem becsül nagyra, de az életszentségre törekvők nagyra tartanak, és még azokról is azt mondja az Úr Jézus, hogy bizony nagyon kicsik...

(Lk 7:28) Mondom nektek: asszonyok szülöttei között nincs nagyobb (próféta) mint (Keresztelő) János. De, aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb mint ő.”

(Jel 19:10)  Lába elé borultam, hogy imádjam, de ő így szólt hozzám: „Vigyázz, ne (tedd)! Csak Istent imádd! Én csak szolgatársad vagyok és testvéreidé, akik tanúságot tesznek Jézusról. A Jézusról tett tanúság a prófétálás lelke.

Tudomásul kell vennünk, hogy mi emberek, a teremtés rendjében a legkisebbek, a legalacsonyabb rendűek vagyunk, mert legközelebb állunk az angyagi világhoz, az angyagi testtel rendelkező emberi természetünk által. Mi itt vagynuk a földön, az anyagi világban, és csak kegyelemből vétetünk fel a magasba, az emeletre, vagyis a mennybe...

(Préd 5:2) Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen...

A kisded Jézus

Az örök Ige testté lett Mária méhében (Jn 1:14) és teljesen kiüresítette önmagát. Kisdedként jött el az emberek közé a betlehemi istállóban. Ha Isten Fia, Jézus Krisztus, Isten létére felvállata a legkisebbek és legszegényebbek sorsát, akkor a nagyravágyó embernek semmilyen mentsége sincs...

(Fil 2:5-8) Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

(Mt 11:23) Te meg Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, a mai napig állna.

A szenteskedő nagyravágyás és a szent hirarchia

Sajnos gyakran előfordul, hogy egyes hívők karriert látnak Isten szolgálatában. Legyen az pap, szerzetes vagy világi evangelizátor, gyakran átmentik világias gondolkodásukat, törtetésüket és önmegvalósítási vágyaikat az Úr szőlősébe. Ott elkezdik a többi munkás fölé helyezni magukat, pozíciót, rangot, címet, megtiszteltetést és kitüntetést akarnak szerezni maguknak. Az ilyenek semmit sem értettek a nemes harcból, a krisztusi küzdelemből. Márpedig, aki nem küzd szabályszerűen, az nem nyeri el jutalmát...

(2Tim 2:5) Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.  

(Mt 23:10, Károli) Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

(Mt 18:10) Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.            

                                            

Mi Istennél nyerjük el igazi jutalmunkat, ami abban áll, hogy kegyelemből elnyerjük örök helyünket, pozíciónkat, a szent hierarchiában, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt választottainak (Lk 16:12). A mi dolgunk közreműködni a kegyelemmel és Isten akaratát megcselekedni. Akkor lesznek majd elsőkből utolsók és utolsókból elsők. Akkor majd elnyeri mindenki jutalmát, érdemei szerint...

(Mt 19:30) Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.

(Mt 16:27) Az Emberfia ugyanis el fog jönni angyalaival Atyja dicsőségében és akkor megfizet mindenkinek tetteihez mérten.

(Jn 14:3) Ha aztán elmentem, helyet készítettem, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

Jusson eszünkbe, hogy amikor gyerekek voltunk, még nem volt semmink, nem voltunk senkik és minden bajunkkal a szüleinkhez szaladtunk...

Ima: Urunk Jézus! Belátjuk kicsinységünket és nyomorúságunkat. Köszönjük, hogy kegyelmed által megirmerhettük valós mivoltunkat és érdemeid által emeltetünk fel a magasba. Ámen.